Laktató és isteni: tejfölös fehérbab-leves

Főételek

Mostanában igen kreatívak vagyunk a konyhában párommal.

Mióta itt van nekünk a pékbolt, nincs idő azon gondolkozni, hogy mit főzzünk a következő hétre és a bevásárlásokat is csak tologatjuk egyik napról a másikra, így abból kell kaját rittyentenünk vasárnaponként, ami éppen itthon van.

Mondanom sem kell, hogy már szinte üres a fagyasztó.. a két éve eltett gyalult tök is gyönyörűen elfogyott: isteni finom kapros-tejfölös tökfőzelékké lett. Tudoooom, tudoom gáz vagyok, mert kb 3 hónapig lehetne csak ott.

/Közben egy kis szösszenet az előző perc tartalmából. Állok a pékboltban. Bejön egy kedves öregúr, őszhajú, szemüveges, tündéri bácsika, nekem teljesen Csukás István ugrik be róla. Kérdezem szép lesz-e a kenyér, amit kiválasztottam neki. Erre ő, kicsit meghatódva, az ő halk, szinte suttogó hangján: – “Tudja, én akkor is voltam gyerek, amikor örültünk egy falat zsíros kenyérnek.” Hirtelen nem is tudtam mit mondani. Na ezekért a szavakért, mondatokért, pillanatokért éri meg itt állni./

 

Visszakanyarodva. Olyan durván változatos ételek készülnek a minimál, bevásárlás nélküli spájzból és mindegyik egytől egyig álomfinom! Komolyan mondom érdemes kipróbálni! Például volt chilis bab, savanyú kolbászos krumplileves, póréhagymakrémleves (na oké, ehhez vettem egy póréhagymát..) és amit most hozok a fehérbableves.. na ez is egy atyaúristen de finom leves lett! 

 

Hozzávalók 6-7 személyes adaghoz: /mi ketten 7 napig ettük/

  • 400 g száraz fehérbab
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 óriási sárgarépa 
  • 1 szál fehérrépa
  • 1/4 karalábé
  • 1 kis szelet zeller (leveszöldség csomagból)
  • 2 kis szál debreceni virsli
  • 1 nagy pulykanyak
  • disznó/kacsazsír
  • 2-3 babérlevél
  • só, frissen őrölt bors, kis csokor petrezselyem, 1 kk fűszerpaprika
  • 350 g tejföl
  1. A babot előző este átmosom, beáztatom.
  2. A vöröshagymát apróra vágom, megpirítom a zsíron. Hozzáadom a fokhagymát is.
  3. Megpucolom, majd felszeletelem a répákat, a karalábét. Beleteszem a hagyma mellé, kicsit összepirítom, majd mehet bele a bab is a levével együtt és a kis zeller szelet is.
  4. Beleteszem a pulykanyakat is.
  5. Ízesítem sóval, frissen őrölt borssal, “friss” fagyasztóból elővett petrezselyemmel, babérlevéllel és egy kis pirospaprikával. 
  6. A debreceni két pár kis virslit, amit szintén a fagyasztóban találtam, felkarikázom, vagy lepirítom serpenyőben vagy csak simán a leveshez adom.
  7. Felöntöm vízzel bőven (3-3,5L), majd hagyom főni 40-50 percig.
  8. Mire megfő a bab, nagyjából sikítva kész a pulykanyak is, de! A babot mi úgy szeretjük, hogyha egy kicsit roppanós, tehát nem teljesen puha. Nekem épp ment a sütő, ezért a pulykanyakat kivettem a levesből, alufóliába becsomagoltam és úgy sütöttem omlóssá, majd ment vissza a levesbe. Ez nagyjából 40 perc volt 190 fokos sütőben.
  9. Behabarhatjuk egy nagy pohár tejföllel is, de mivel mi egy hétre főztünk előre, így nem mertük hozzátenni, inkább evésnél kevertük bele.
  10. Ha tejfölösen készítem: a tejfölhöz kis adagokban hozzákeverek pár merőkanál levest, hogyha megvolt a hőkiegyenlítés folyamatos keverés mellett a leveshez teszem.
  11. Ha a bab, a nyak és a zöldségek is megpuhultak kész is a leves.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s