Foszlós kakaós kuglóf

édes kelt tészták, reggeli

A decembert otthon töltöttük a drága covid miatt, amit egy hétvégi hazaugrás során sikerült benyelnie Istvánnak 3 oltás mellett tesómtól, persze az, hogy tesóm covidos, csak akkor derült ki, amikor már kint voltunk Ausztriában, szóval vártuk, hogy mikor lesz a PCR tesztünk pozitív és mikor mehetünk haza. 😀 Ám addig is volt egy röpke téli hetünk Grazban. Persze van ebben szép is, mert Graz gyönyörű télen is, pont leesett egy jó nagy adag hó, sőt tulajdonképpen itt ért bennünket 2021 telén a legelső hó. Szóval lényeg a lényeg, hogy így a december nagy részét otthon, Magyarországon töltöttük, jóóóó sokat pihentünk, aztán, amikor István már meggyógyult a “náthából” mert szerencsére kb ennyi tünete volt, (nekem semmi bajom nem volt) nagyon sokat voltunk a családdal

ÉS ezért volt alkalmunk arra is, hogy Rékával újra találkozzunk! Mert hogyha nincs covid, akkor csak 2 hétre, az ünnepekre jöttünk volna haza, így pedig 5 hetet voltunk itthon. Negatív oldala, hogy RIP decemberi fizu.. ezt azért sokáig tartott nekem feldolgozni, kb 2 hét volt, mire abbahagytam miatta a hisztit. Viszont utána sikerült átfordítani pozitív irányba, mert mint említettem a téli Graz csodálatos volt és 100%-ig feltöltődtünk fizikailag és mentálisan is! Sokat voltunk a családdal, futottunk, olvastunk, filmeztünk, sütöttünk, alkottunk, fotóztunk, fotózáson voltunk és khm.. a hónap végére kiköltöztünk az albérletből is, mert minek fenntartani, hogyha nem élünk otthon?! 😀 

Nőiség és nőiesség fotózás Vásárhelyi Rékával

Emlékeztek, nyáron volt egy közös délutánunk Rékával, ahol csodálatos képek születtek? Tavaly és ez még átcsúszik idénre is folyamatosan, a nőiség és nőiesség kérdése foglalkoztat, hogy hogy tudnám megélni igazán ezt a szerepet és mitől érzem magam nőnek és mi az, ami engem kiegyensúlyozottá, határozottá, sugárzóan ragyogóvá tesz. Önismeret és tanulás, szerintem nagyon izgalmas a folyamata. Szóval kitettem annak idején egy képet magamról az Instagramra és ebből indult ki a közös fotózás program Rékával, ami nagyon-nagyon jól sikerült minden szempontból. Réka 2 csodás fényképét kiállítottak az LI. Észak-magyar Fotóművészeti Szemlén, ahol a 672 képből válogattak ki 100 képet. Én pedig az elején kicsit bátortalanul álltam modellt, de a végére kezdtem teljesen jól érezni magam és elhinni, hogy jól nézek ki, szép vagyok és wáó élményként került be az arany kulccsal zárt emlékeim közé, hogy sose illanjon el az érzés a fejemből. Hogyha arra a napra gondolok, a mai napig elképesztő érzés, határozottsággal és örömmel tölt el és ezt folytattuk most decemberben! Leesett a hó és felmentünk Bánkútra, ahol kicsit jéggé fagytunk, de szerintem nagyon megérte, majd morzsázok a fotókból. A határozottság élményem fokozódott, sokat változtam nyár óta, sokkal jobban el tudtam magam engedni, éreztem, hogy nőiességem sokkal teljesebb, mint nyáron és ezen tökre meglepődtem! Nagyon jól éreztem magam, bár a nagyon az kevés, elképesztően a helyesebb kifejezés inkább!! 

Kuglóf és fotózás

De hogyan is kapcsolódik a kuglófhoz a fotózás? Úgy, hogy a videón látható kuglófot Rékáéknak sütöttem egy már jól bevált, imádott recept alapján, tuti befutó! Foszlós, kakaós, vajjal megkenve, kakaóba mártogatva egyszerűen isteni. Ezért nincsen a belsejéről fotó, de szerintem el tudjátok képzelni, hogy finoman foszlanak a kalács lyukacsos szálai a feltekerés mentén, hogyha óvatosan, lassan elkezded őket egymástól távolítani. Ahh. Enném most is nagyon, csak jelenleg nincsen sütőm Bielefeldben, hüpp. 

A lényeg, hogy készítsétek el a kuglófot, hogyha kedvet kaptatok hozzá, szerintem nagyon megéri! 

KENWOOD

Mert a Titanium Chef Baker XL körülbelül mindent megcsinál helyettem, beépített mérlege a tálban kimeri az alapanyagokat, plusz a keverés/dagasztás/habverés idejét is méri, ami plusz szuper, mert így már azt is meg tudom osztani, hogy körülbelül hány percig érdemes dagasztani a tésztát, vagy felverni a habot, ami az állag mellett szintén egy jó iránymutató adat. A gép teteje 8 választható színben cserélhető, így minden konyhához megtalálhatjuk a számunkra tökéletes árnyalatot.

Hogyha éppen egy időtálló és stabil gépen gondolkoztok, szívből ajánlom Európa #1 számú robotgép márkájának gépeit! Kuponkódom “SMUCZER.HANNA” a Kenwood konyhagépek és kiegészítők árából 10% kedvezményt biztosít 2024.01.31-ig a www.aqua.hu weboldalon. Az akció más kedvezményekkel nem vonható össze. A bejegyzést a Kenwood támogatta.

Foszlós kakaós kuglóf

Hozzávalók egy jókora ‘bár még így is mindig kevés’ darabhoz, mert MINDIG akkora brutál sikere van, hogy estére már, hogyha az egész család együtt van, egy morzsája se marad. Egy morzsája se. Konkrétan. Tényleg.

500 g BL55 búzafinomliszt
100 g kristálycukor + 1 csomag vaníliás cukor
1 kis teáskanál só
150 ml langyos tej 
30 g friss élesztő
2 egész tojás
150 g puha vaj/margarin
70 g mazsola
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
2 evőkanál meleg víz
1 teáskanál rum/rumaroma

Langyos tejbe belemorzsoljuk a friss élesztőt, megszórjuk 1 teáskanál kristálycukorral és letakarva felfuttatjuk 6-7 perc alatt. A robotgép táljába mérjük lisztet, a kristálycukrot, a vaníliás cukrot, a sót, a puha vajat/margarint, a mazsolát, beleütjük a tojásokat és a közben felfutott élesztőt. A robotgép dagasztókarjával dolgozunk amíg szép és sima tésztát kapunk, amit egyenlően elfelezünk. Elkeverünk 2 evőkanál kakaóport 2 evőkanál langyos vízzel és a rummal és hozzádagasztjuk az egyik tésztához. A két részt egyenként gömbölyítjük, majd letakarva, két külön tálban a duplájára kelesztjük 1 – 1,5 órán keresztül. Ha megkeltek a tésztagombócaink, lisztezett deszkára tesszük először a simát. Kinyújtjuk akkorára, hogyha bejgli formán feltekerem összeérjen a két vége a kuglófformában, nálam ez 40×25 cmKinyújtjuk a kakaós tésztát is és rátesszük a sima tésztára. Bejglihez hasonlóan feltekerjük. Ellentétes irányba megcsavarjuk a rudat és beleillesztjük a kivajazott formába. Letakarva 1 órát kelesztjük, majd 170 fokra előmelegített (alsó-felső) sütőben 45-50 perc alatt megsütjük.

A bejegyzést a Kenwood támogatta.

Hírdetés

Lussekatter | Luca macskája

édes kelt tészták, Csupa finom karácsony!

Az idejét nem tudom, hogy mióta meg szerettem volna sütni és juhú most végre sikerült, pontosan Luca napon, azaz december 13.-án elkészítenem a svédek isteni finom sáfrányos – kardamomos adventi süteményét, a Luca macskáját.

Különböző formákban készítik az S alakon kívül és Finnországban, Dániában és Norvégiában is szokás. Hagyományos vallási szimbolikájuk van és különösen Luca napjára készül. Svédország az 1600-as és 1700-as évek óta ünnepli a Lucia éjszakát vagy a “Lussenatten”-t, Dániát pedig a svéd hagyomány ihlette, hogy 1944 óta többek között Lucia-körmenetekkel ünnepelje Luciát.

Szent Lúcia vagy Luca az 5. század óta tisztelt szűz és vértanú. Neve a latin lux = fény szóból származik, ezért a vakok, a szembetegségben szenvedők és a hegyes szerszámokkal dolgozók (pl: kézművesek, földművesek..) védőszentje. Legendájáról és élettörténetéről itt olvashattok bővebben, szerintem nagyon érdekes! A Gergely-naptár bevezetése előtt Lucia napja a téli napfordulón volt, azaz legrövidebb nappal, ami a leghosszabb éjszakának felel meg, a nap titokzatossága miatt alakult ki számos hagyomány.

Hazánkban termékenységvarázslás, halál, házasság, idő és terményjósló népszokások kapcsolódnak ehhez a jeles naphoz. Dunántúl egyes falvaiban a fiúk “kotyolni” jártak házról házra, a “Luca-Luca kitty-kotty..” kezdetű termékenységvarázsló szöveggel, hogy a tyúkok jobban tojjanak. Zagyvarékason úgy tartották, hogy a gazdasszonynak egész nap ülnie vagy feküdnie kellett, hogy jó ülősek legyenek a tyúkok.

Lussekatter | Luca macskája

Hozzávalók 20 darabhoz

450 g BL55 búzafinomliszt
100 g vaj / margarin
70 g kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
1,5 tk őrölt kardamom
1 csomag instant élesztő
1/2 kk só
250 ml tej
1,5 tk sáfrány ~ 1,5 g (leveles sáfrányos szeklicét használtam)
1 tojás 
40 szem mazsola (előző éjszaka beáztatva, vagy kis vízzel felforralva)

Az édes kelt tésztához a gép táljába mérjük, majd elkeverjük a lisztet, a kristály és a vaníliás cukrot, a kardamomot, a sót, az instant élesztőt. Belekockázzuk a vajat / margarint. Langyos tejben elkeverjük a sáfrányt, majd a dagasztógép táljába öntjük. Egy tojást kicsit felverünk, felét a tésztához tesszük, másik felével pedig majd a tekercsek tetejét kenjük le. Alacsony fokozaton 2-3 perc alatt gyönyörű, egyenletes, apró lyukacsos, fényes tésztát dagasztunk, amit letakarva 40-50 percig kelesztünk. Felosztjuk 20 egyenlő 46-50 g-os darabokra, majd 35 cm-es rudat sodrunk, egyik oldalát balra kezdjük feltekerni, másikat jobbra. Sütőpapírozott tepsin ~40 percig pihentetjük. Közben a mazsolára annyi vizet öntünk, amennyi éppen ellepi és 30 mp-re betesszük a mikróba, majd állni hagyjuk. Ha letelt a pihi, a kalácsot megkenjük tojással, mazsolát nyomunk rá és 180 fokos sütőben (alsó-felső) 25-30 perc alatt arany barnára sütjük.

Források: Magyar Néprajz- Luca nap, Wikipédia – Szent Lúcia, Saffron bun, Lussekatter

Mohnstreifen | Mákos morzsás kalács citrommázzal

édes kelt tészták

A bejegyzést a Kenwood támogatta.

Fényképeim dátumából egészen pontosan tudom, hogy az egyik bielefeldi őszi, október 13-ai leltár alkalmával kínáltak meg bennünket ezzel a csoda finom, mákos cukorbombával, a Mohnstreifen / Mohnstriezel / Kaffeestreifen nevű süteménnyel. Nyilván rögtön megkérdeztem a nevét, mert tudtam, hogy ezt FELTÉTLEN muszáj megsütnöm. Mutatom, hogy ott a boltban, hogy is nézett ki ez a csoda, mert nyilván lefotóztam.

“𝑴𝒐𝒉𝒏𝒔𝒕𝒓𝒆𝒊𝒇𝒆𝒏 🍦🍯 blundel tészta, alul-felül töltit közrefogó marcipán, forrázott máktöltelék, rajta morzsaréteg és egy laza cukormáz. ✨ Hú, naggggyon finom, életmentő cukorbomba volt az egyik leltár alatt a héten. Tök cukik voltak a boltosok, hogy megkínáltak bennünket. Tuti elkészítem hamarosan! 🤩” – írtam ezt Instán akkor és alapvetően tök hamarosan elkészítettem, egészen 2 hónap kellett hozzá. Na jóóó, kint nem is lehet úgy sütni, mint a saját, nem teljesen imádott, mondjuk inkább azt, hogy megszokott konyhámban.

Az eredeti recepthez képest történtek apróbb változtatások, mondjuk blundel tészta helyett – amiben némi túlzással ugyan, de több kiló vaj van – “sima” kelt tésztát készítettem alapnak, aztán marcipán sem került bele, mert István nem szereti, viszont lehet kapni marcipánt 200 g – os kiszerelésben, ha tettem volna, akkor azt nyújtottam volna ki és teszem a mákréteg alá. 

Süteményünk a Kenwood Titanium Chef Baker XL konyhagéppel készült.

Szívből ajánlom  Európa első számú robotgép márkájának gépeit, mert igazán megszerettem mindkettő kipróbált gépemet. A kMix a másik szerelmem a Chef Baker XL mellett. Ez a gép körülbelül mindent megcsinál helyettem, beépített mérlege a tálban kimeri az alapanyagokat, plusz a keverés/dagasztás/habverés idejét is méri, ami plusz szuper, mert így már azt is meg tudom osztani, hogy körülbelül hány percig érdemes dagasztani a tésztát, vagy felverni a habot, ami az állag mellett szintén egy jó iránymutató adat.

Hogyha éppen egy időtálló és stabil gépen gondolkoztok, szívből ajánlom Európa #1 számú robotgép márkájának gépeit! Kuponkódom “SMUCZER.HANNA” a Kenwood konyhagépek és kiegészítők árából 10% kedvezményt biztosít 2024.01.31-ig a www.aqua.hu weboldalon. Az akció más kedvezményekkel nem vonható össze. A bejegyzést a Kenwood támogatta.

Mohnstreifen | Mákos morzsás kalács citrommázzal

Hozzávalók egy nagy családi kalácshoz

Tészta
500 g BL55 búzafinomliszt
20 g friss élesztő vagy 1 csomag instant
70 g porcukor
1/2 kávéskanál só
30 g mazsola
60 g vaj / margarin
260 ml langyos tej
1 tojás

Máktöltelék
70-80 ml tej
100 g kristálycukor
1 citrom reszelt héja
1 narancs reszelt héja
1 csomag vaníliás cukor
1/2 teáskanál fahéj
30 g mazsola vagy aszalt szilva
250 g darált mák
30 g darált keksz

Morzsa
150 g BL55 búzafinomliszt (nálam 30 g mogyoróliszt, 20 g tk. rozsliszt, 100 g búzafinomliszt)
100 g kristálycukor
100 g vaj / margarin
1 teáskanál fahéj
1 csipet só
1 tk vanília aroma

Glazúr
1-2 evőkanál citromlé
átszitált porcukor

Az édes kelt tésztához a robotgép dagasztótáljába belemérjük a lisztet, a porcukrot, a fél kávéskanál sót, a mazsolát és belekockázzuk a vajat / margarint. Langyos tejben elkeverünk egy teáskanál cukrot, belemorzsoljuk a friss élesztőt, majd letakarva felfuttatjuk. Hogyha felfutott, a dagasztógép táljába öntjük. Egy tojást kicsit felverünk, felét a tésztához tesszük, másik felével pedig a tészta tetejét kenjük majd le. Alacsony fokozaton 2-3 perc alatt gyönyörű, egyenletes, apró lyukacsos, fényes tésztát dagasztunk, amit letakarva 40-50 percig kelesztünk.

A töltelékhez a tejet a kristálycukorral összemelegítjük. Összekeverjük a mákot, a mazsolát, a vaníliás cukrot, a fahéjat, a darált kekszet, a citrom és a narancs reszelt héját, majd ráöntjük a cukros tejet és elkeverjük. A morzsához a hideg vajat a robotgép táljába mérjük, a lisztekkel, a cukorral, a fahéjjal és a vanília aromával, majd a krémkeverő karral morzsává dolgozzuk pár perc alatt.

Hogyha megkelt a tészta, kinyújtjuk cm-esre, megkenjük a töltelékkel és a jobb, ill. a bal oldaláról indulva is feltekerjük (mint a pávaszem sütinél). A tekerések a közepén találkoznak. Áttesszük sütőpapírral bélelt tepsire, megkenjük a félretett tojással és bőven megszórjuk a morzsával, amiből fog maradni, de majd süssük csak ki szépen a kalács után és fagyasztóban tárolhatjuk. Muffinok tetejére szoktam tenni, aah isteni! Szóval hagyjuk még pihenni 30 percig, majd 180 fokra előmelegített (alsó-felső) sütőben süssük 35-40 percig készre és varázslatosan finomra. A glazúrhoz fél citrom levéből is csak 2 evőkanállal használjunk maximum, majd jó sok átszitált porcukorral elkeverjük addig, amíg sűrű, de folyékony állagot nem kapunk. Lecsurgatjuk vele a kihűlt kalácsunkat és nagyon jó étvágyat hozzá!

Bááár.. István itt könyörög már nagyjából két napja egy VANÍLIÁS GRÍZPUDINGÉRT (lásd Túrós rétes piteformában receptemnél), amit rácsurgathat MÉG.. szóval készítsünk hát hozzá azt is, hogyha már lúd, legyen kövér! Ennnnnyike! És hát ez így aztán MÁR TÉNYLEG egy elég hedonista élvezet lesz így karácsony környékére! Ójaj nekem!

Nussige Hefeschnecken (Diós fahéjas kelt csiga)

édes kelt tészták

Jaj olyan finom volt és olyan jól esett a lelkemnek ez a csigasütés. Teljesen kikapcsolt, relax állapotba kerültem a nagy nyüzsgést és a hajnali keléseket kicsit elfelejtve. Tökéletes vasárnapi program volt. Pihenés, nyugalom, sütő körülölelő melege, puha kelt tészta, finoman lágy fahéj és dió illat. Vasárnap, nagyon szerettelek!

Hygge édességünk a Kenwood kMix tündérkémmel készült, 1000W teljesítménye és 5 literes tálja számomra tökéletes. Kedvencem, hogy fokozatosan gyorsul, tehát nem szór össze mindent liszttel, így még azt a takaróalkatrészét sem szoktam rátenni és öröm ránézni nap mint nap, olyan szép!


Hogyha éppen egy időtálló és stabil gépen gondolkoztok, szívből ajánlom Európa #1 számú robotgép márkájának gépeit! Kuponkódom “SMUCZER.HANNA” a Kenwood konyhagépek és kiegészítők árából 10% kedvezményt biztosít 2024.01.31-ig a www.aqua.hu weboldalon. Az akció más kedvezményekkel nem vonható össze. 


Nussige Hefeschnecken (Diós fahéjas kelt csiga)

Hozzávalók 1 tepsihez

Tészta
400 g BL55 búzafinomliszt
100 g világos rozsliszt
1/2 kávéskanál só
70 g kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
170 g puha vaj
220 ml langyos tej
25 g friss élesztő

Töltelék
250 g diótöltelék (itt Bielefeldben nincsen diódarálóm és így tudtam megoldani a töltelék kérdését)
10 evőkanál tej
2 teáskanál fahéj
1 nagy csipet só
Darált diós töltelék variációt találtok a darázsfészek receptemnél.

A robotgép táljában összekeverjük a liszteket a kristály, a vaníliás cukorral és a sóval. Langyos tejben elkeverünk 1 teáskanál kristálycukrot, belemorzsoljuk a friss élesztőt és letakarva hagyjuk felfutni 4-6 perc alatt. Ha felfutott, beleöntjük a tálba és a vajjal együtt dagasztani kezdjük alacsony fokozaton. Szép, fényes tésztát dagasztunk kb. 10 perc alatt. Kivesszük a tálból, átgyúrjuk, gömbölyítjük és letakarva a duplájára kelesztjük nagyjából 50 perc alatt. A töltelékhez a darált diót elkeverjük a fahéjjal és egy csipet sóval. Lisztezett deszkán kinyújtjuk 0,7-1 cm vékonyra és 55×45 centi nagyra, majd egyenletesen elkenjük rajta a tölteléket, megtöltjük vele, feltekerjük és cérnával CSODÁLATOS 1,5 centis darabokat vágunk belőle. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk őket és 30 percig kelesztjük, majd 180 fokos (alsó-felső) sütőben 20-30 perc alatt megsütjük.

Török mogyorós semlor

édes kelt tészták

Őrült rég terveztem már semlort sütni, mert annyira elképesztően finomnak tűnt a képeken, és nem csak tűnik, hanem az is! Hagyományos svéd édes péksütemény, egy kelt tészta, aminek a belsejét kivájjuk, ide kerül egy tömény mogyorós, bár eredetileg mandulás töltelék, a tetejére ízesített habtejszínt nyomunk, kalapját porcukorral szórjuk. Maga a csoda. Teljes kiőrlésű liszttel készítettem. A receptet a Bonamival közös együttműködéshez álmodtam meg, csodás tányérjait, textíliáit láthatjátok a képeken. Összesen 3 receptet készítettem, ezeket mind a blogon, mind a Bonami oldalán megtaláljátok.

Török mogyorós semlor

Hozzávalók 9 darabhoz

Tészta
235 g teljes kiőrlésű búzaliszt 
90 g BL55 búzafinomliszt 
1/2 kávéskanál só 
1 evőkanál őrölt kardamom 
65 g kristálycukor 
100 g puha vaj / margarin 
1 tojás + 1 a tészta sütés előtti lekenéshez 
125 ml tej 
22 g friss élesztő

Török mogyorós töltelék
100 g pörkölt török mogyoró 
20 g kristálycukor
50 g tej 
1 csipet só 

Kardamomos habtejszín
200 ml habtejszín 
1 csipet só 
1 evőkanál kristálycukor 
1 csomag habfixáló 
1 kávéskanál őrölt kardamom

Langyos tejbe belemorzsoljuk a friss élesztőt, elkeverjük egy teáskanál kristálycukorral és egy teáskanál liszttel, majd 5-7 perc alatt felfuttatjuk.A liszteket a sóval, a kristálycukorral és a kardamommal elkeverjük és elmorzsoljuk benne a puha vajat. Beleütjük a tojást, ráöntjük a közben felfutott élesztőt, összegyúrjuk és deszkán szép egyenletes tésztává dagasztjuk, majd letakarva 30-40 perc alatt a duplájára kelesztjük. A megkelt tésztát 9 db egyenlő részre osztjuk, átgyúrjuk, a tésztadarabokat gömbölyítjük és sütőpapírozott tepsin 50-60 percig kelesztjük. Közvetlenül sütés előtt lekenjük őket villával kicsit felvert egész tojással. Előmelegített 200 fokos alsó-felső sütőben 20 perc alatt aranybarnára sütjük. Figyeljük közben, mert a sütési idő mindenkinél kicsit másképp alakul. 

A töltelékhez a török mogyorót 200 fokos sütőben 10-12 perc alatt megpörköljük addig, amíg a héja szép repedezett nem lesz. Kihűtjük és késes aprítóban apróra őröljük a kristálycukorral és a csipet sóval. Amikor már látjuk, hogy ez aztán már nem lesz apróbb, 2-3 adagban hozzáadjuk a tejet. A krémet felhasználásig hűtőbe tesszük.

A tejszínhabhoz a kristálycukrot elkeverjük egy csipet sóval, a habfixálóval és a behűtött habtejszínhez öntjük, amit egy magas falú edénybe (a shakeremben szoktam) alacsony fokozaton elkezdünk habbá verni, majd fokozatosan magasabbra kapcsolunk. Hozzáadjuk a kardamomot és kemény habbá verjük. Csillagcsöves habzsákba töltjük.

A bucik tetejébe ollóval háromszöget vágunk, belsejüket kitágítjuk, kivájjuk, kiszedjük a bendőjüket, hogy a mogyorókrémet bele tudjuk tölteni. A bucik belsejébe eloszlatjuk a mogyorókrémet. Mindegyik buciba körülbelül 1,5 teáskanál mogyorókrémet teszünk, ujjunkkal jól belenyomkodjuk, majd a habtejszínnel nyomunk rá egy-két szép nagy tömör kört. A háromszögeknek lényegében csak a pirult héjas tetejét tesszük rá, a tésztabendőt leszedjük róluk, így illesztjük a tetejére, végül porcukorral szórjuk.

Pisztáciás csiga kávéhabkrémmel

édes kelt tészták

Nagyon szeretem a pisztáciát! Szeretetem még jobban erősíti, hogy az ára miatt baromi ritkán veszünk, így amikor rászánom magam valami pisztáciás süteményre, akkor az bizony egy ünnepnappal lesz egyenlő. 

Ezért álmodtam meg ezt a pisztáciás receptet és kapcsoltam össze fejemben az ünneppel és a gyönyörű, ajándékba kapott Bonami agyagkerámia tányérkáival, mert szerintem egy igazán igényes és nagyszerű édességnek kellett rákerülnie. Eszméletlenül tetszenek a kis tányérkák! Három édes receptet készítettem a Bonami oldalára, szerintem szuperek lettek!

A mennyei pisztáciát kelt tésztába tekertem és mellé kávéhabot készítettem. Alig tudtam abbahagyni, csak kóstoltam és kóstoltam, villámra szúrtam és mélyen belemártottam a kávés krémes, finoman lágy habkrémbe. Jaaaaj nagyooon finom volt, szívből ajánlom, hogy kóstoljátok meg!

Pisztáciás csiga kávéhabkrémmel

Hozzávalók 8 darab csigához 24 cm-es piteformában

100 g BL55 búzafinomliszt
150 g teljes kiőrlésű búzaliszt 
1/3 kávéskanál só 
35 g porcukor 
35 g vaj / margarin 
145 ml tej 
13 g friss élesztő 
1 tojás (fele a tésztába, fele a kenéshez)

Töltelék
80 g aprított pisztácia
50 g porcukor
35-40 ml étolaj

Locsoláshoz
50 ml langyos tej
1 csomag vaníliás cukor

Krém
150 ml tej
50 g kristálycukor
100 ml víz 
3 kávéskanál instant kávé 
1 egész tojás 
16 g étkezési keményítő 
25 g vaj
1 csipet só 
+ 100 ml habtejszín
+ 1 evőkanál kristálycukor

Langyos tejbe belemorzsoljuk az élesztőt, kis porcukorral elkeverve felfuttatjuk. A tésztához a lisztet elkeverjük a porcukorral és a sóval. A közepébe mélyedést készítünk, jöhet bele a vaj, a kicsit felvert egész tojás fele és a felfutott élesztő. Fényes, egyenletes tésztát dagasztunk. Letakarjuk, duplájára kelesztjük 40-45 perc alatt. A tésztát átgyúrjuk és 30×40 cm-esre kinyújtjuk.

A töltelékhez a pisztáciát késes aprítóban a porcukorral összeaprítjuk. A tésztát olajjal kenjük, pisztáciás porcukorral szórjuk. A rövidebbik oldalától kezdve feltekerjük, így lesz sok tekerés a csigában. A csigahengert 8 db egyforma szeletre vágjuk és kivajazott piteformába tesszük és letakarva kelni hagyjuk 40-45 percig. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra (alsó-felső), a csigákat lekenjük a meghagyott tojással és 35 percig sütjük. Ekkor rálocsoljuk a langyos tejben elkevert vaníliás cukrot és 10 percig sütjük.

A kávékrémhez a tejet a kristálycukorral melegíteni kezdjük. A tojást kikeverjük az étkezési keményítővel, majd amikor már meleg a tej, kivéve belőle egy merőkanállal a tojásos részhez merjük, kiegyenlítjük a hőmérsékletkülönbséget. Elkeverjük, majd a tűzön lévő tejes részhez öntjük és folyamatosan keverve, közepes lángon összesűrítjük. Az első felbugyogásról számítva 1-2 percig folyamatosan kevergetjük. Végül levesszük a tűzről és hozzákeverjük a vajat és a csipet sót. Áttesszük egy tálba, közvetlenül a tetejére frissen tartó fóliát simítunk, kihűtjük és hűtőbe tesszük felhasználásig. A jól behűtött habtejszínt a kristálycukorral habbá verjük és finoman összeforgatjuk az előzetesen krémesre átkevert kávékrémmel.

A bejegyzésben Bonami termékmegjelenítés található.

Fonott kalács | növényi alapú, tej- és tojásmentes

édes kelt tészták, húsvét, növényi alapú

Foszlós, fonott kalács sült nálunk, amit egyszerűen képtelen voltam abbahagyni. Csak kóstoltam és kóstoltam. Mi eléggé édesen szeretjük, így magában is isteni finom. Tökéletes kiegészítője lehet egy lassú és nyugodt szombat reggelhez, olyan léleksimogató.🌿 Tojásmentes, tejmentes, növényi alapanyagokból készült. Alapvetően vegán, csak a vegán szó mögött már több van, mint 100% növényi alapanyagokból összeállított táplálkozás és ilyet nem tudok és nem is szeretnék kijelenteni, ezért nálam minden receptet a növényi alapú kifejezés illet.

Egyelőre úgy áll a helyzet, hogy a linzert és a kelt tésztákat már szépen átalakítottam növényi alapúvá, oké, nyilván ők a legkönnyebbek, de szeretek óvatosan haladni előre, mert így rögzülnek szépen és épülnek be, apró lépésenként haladva. Jelenleg éppen a piskótával próbálkozom, hamarosan jön Lenkém szülinapja, málnás-fehércsokis tortát szeretne és azt már úgy szeretném elkészíteni, hogy minél kevesebb állati eredetű összetevőt tartalmazzon és persze isteni finom legyen, szóval minden lemondás nélkül úgy, mint ezt a kalácsot.

Már lassan két hónapja kattantunk át a húsmentes, majd az első hónap után (leginkább én) a kb 80%-os növényi étrendre. Azért 80%, mert egy kezemen meg tudom számolni a napokat, amikor volt, hogy tejtermék vagy hal is bekerült a képletbe, de ez így nekem teljesen okés. Azóta energikusabbak vagyunk, futásnál a Vo2 max szintem nőtt, jobban alszunk, kevésbé telítődünk el étkezések után és egyáltalán nincs kaja kóma, holott néha dugig eszem magam. Egyelőre csak pozitívan tudok nyilatkozni. Szedünk vitaminokat, plusz kiegészítésként a tojás elhagyása miatt kolint.


Fonott kalács | növényi alapú, tej- és tojásmentes

Hozzávalók kb. 400-500 grammos kalácshoz

250 g BL55 búzafinomliszt
1/2 kávéskanál só
50 g kristálycukor
35 g növényi margarin
50 g mazsola (elhagyható)
1/2 kezeletlen citrom reszelt héja
Kb. 150 ml zabtej vagy bármilyen növényi tej
12 g friss élesztő

Kenéshez: kb 15 ml forró zabtej, késhegynyi kurkuma, 1 teáskanál kristálycukor
vagy lekenhetjük vízzel kevert sárgabaracklekvárral is

Langyos zabtejben elkevertem egy teáskanál kristálycukrot, elmorzsoltam benne a friss élesztőt és felfuttattam. Közben kimértem a lisztet, elkevertem a sóval, a mazsolával, a citrom reszelt héjával, a kristálycukorral és elmorzsoltam benne a margarint, majd beleöntöttem a közben felfuttatott élesztőt és összegyúrtam, fényes tésztává dagasztottam. Letakarva duplájára kelt, majd 4-be vágtam, sodortam és fontam. Fonásokról találtok videót a YouTube csatornámon, lásd lent, a bejegyzés végére betettem. Sütőpapírozott tepsin letakarva kelesztettem 30-40 percig, végül lekentem kis meleg zabtejben elkevert kurkumával és kristálycukorral vagy lekenhetjük vízzel lazított sárgabaracklekvárral is. Szeletelt mandulával szórtam és 180 fokon kb 30 percig sütöttem.

Reklámok

Ha tetszett az étcsokoládé mousse torta receptje, megköszönöm a megosztásokat. Minden egyes megosztással, lájkkal támogatni tudsz. Az pedig plusz szuper, ha követsz InstánFacebookon és Pinteresten, ahol értesülhetsz a legújabb receptjeimről és nyomon követheted az éppen aktuális süteményeinket!

Növényi alapú aranygaluska vaníliasodóval (kókusztejjel, tojásmentesen)

édes kelt tészták, növényi alapú, Tudatos & egészséges életmód

Húsvét hétfő után, keddre virradóra, közösen elhatároztuk férjemmel, hogy egy hónapig kiiktatjuk a húst az életünkből. Ökológiai lábnyomcsökkentés, egészséges életmód és a kíváncsiság apropójából. Arra gondoltam, minden hétre hozok egy-egy receptet és megosztom tapasztalataim, érzéseim és gondolataim ideiglenes (bár ki tudja még?!) vegetáriánus létünk és vegán szárnypróbálgatásaink margójára.

Húst? Köszönöm, nem

Döntésünkhöz az idén nézett filmek nagyban hozzájárultak, megint egy kicsit változtatva és kitágítva látásmódunkat:
– David Attenborough A life on our planet,
– The future of meat,
– Seaspiracy,
– és a The Game Changers.

A gondolat már 2020 tele óta gyökerezik bennem, akkor nagyon sok lencse dhalt készítettem és a naptáramban is jegyeztem a VEGA napjaim, de István nélkül nagyon bonyolultnak gondoltam elkezdeni és végre most nála is átkattant a The Game Changers után a mérce, így megszületett a döntés. Szóval a filmek megdöbbentettek és úgy igazán átkattintottak és ez a lényeg, hogy legyen egy stabil elhatározás, egy alap, amire mindig építeni és amiben hinni tudok. Húsvétkor már rendesen frusztrált, hogy basszus miért eszünk mi egyáltalán húst és alapjaiban ez volt az utolsó cérnaszál. Az átállás gördülékenységést a Rama és a Marie Claire közös Zöld a tányérom projektje nagyban segítette és annyira örülök, hogy részt vehettem benne! Két növényi alapú recept és videót (1. Aranygaluska, 2. Gombás – spenótos quiche) készítettem a növényi alapú étkezés és a Rama margarin változatos felhasználásának népszerűsítésére. Hihetetlenül élveztem, segített az átkattanásban, hasonlóan mint a filmek!

Szóval április 6-án eljött az ideje annak, hogy kihagyjuk a húst egy ideig és betyárul lecsökkentsük az állati eredetű élelmiszerek fogyasztását. Zárójel, ehhez jön a finomított cukor elhagyásáról szóló magammal kötött elhatározásom, de ez mondjuk nem újdonság, ilyet évente minimum kétszer szoktam egy ideig. Most tök jókor, pont a ciklusom második, follikuláris fázisában, amikor egyáltalán nem vagyok kívánós az ösztrogén és tesztoszteronszint növekedése miatt, ilyenkor a futás is gyorsabban és jobban megy. Végre kezdem megismerni igazán a testem és reagálok rá, együtt élek vele, belekalkulálom az edzéstervembe a ciklusom és kezdem igazán megszeretni magam. Jaj de nem csöpögök itt. Ezzel kapcsolatban Janka www.hormonmentes.hu weboldalát és YouTube csatornáját szívből ajánlom!!

Maximalizmus elengedése – változás élménye

Persze lehetne mindig tudatosabb az ember és sokszor bevillan, hogy nem vagyok elég, ez még mindig nem elég. Aztán eszembe jut, hogy Hannaaaaa magadhoz képest legyél elég jó és miután ezt idebent tisztáztam, büszkén tekintek a változtatásaimra, ami egy jobb és zöldebb jövőt jelent. A legnehezebb az egészben nem az, hogy elhagyjam a húst, hanem hogy teljesen elrugaszkodjak az eddig megszokott receptektől, ne a húst próbáljam egy húsos receptben helyettesíteni valamivel, mert nyilván nem is lehet vagy nem lehet olyan könnyen és az íze se lesz olyan, hanem inkább új, bevált recepteket keressek. Alapvetően totál beleszülettünk egy húsos étrendbe és ezekkel az ízekkel nőttünk fel és szoktuk meg őket. Nem szeretnék különböző húst helyettesítő anyagok után nézni, a természetesség híve vagyok, szóval nem gondolom, hogy egy bolti vegán virsli jó ötlet, mert ugyanúgy csomagolt, feldolgozott élelmiszer és mivel mi eddig is törekedtünk arra, hogy az ételeink a legtermészetesebb formában kerüljenek a tányérra, ezután is ez lesz az ALAP.

Imádok tanulni, szeretem a változás folyamatát, új ízek, technikák felfedezését, elsajátítását és most, ebben a kissé homályos kilátásokkal megáldott időszakban kell valami, ami rendszerbe foglalja a mindennapjaimat és ad egy célt, egy keretet egy magasabb értelmet a jelennek.

Az első húsmentes hetünk margójára

Aranygaluskát és gombás-spenótos tofu quiche-t készítettem. Az utóbbit háromszor is, mert annyira isteni finom lett (hamarosan jön a recept ide a blogra is, Instagramon és YouTube-on már láthatjátok), pedig ehhez tökre szkeptikusan álltam a kedvenc, spenótos-tonhalas quiche verzióm ízének mércéjét ismerve, de eszméletlen pozitív irányban csalódtunk nagyon nagyot!! Görög saláta készült mellé, majd köményes, párolt vörös káposztát készített István és krumplipürét. Hétvégén pedig, a hatodik húsmentes napunkon, eljött a vega hamburger ideje (recept hamarosan), a teljes kiőrlésű hamburger buciba zárt zöldségpogácsa-csoda! Konklúziónak a hét margójára annyit, hogy abszolút nem hiányzik a hús. Szuper könnyedén el tudtam hagyni és imádom, hogy a bevásárlásaink egyszerűbbé váltak, csak átlibbenünk a húsrészlegen és így sokkal kevesebbet kell gondolkozni az étkezésen, egyszerűbbé válnak a döntések és ezzel együtt az életünk. Tiszta minimalizmus.

Hát, halljátok, egyre több oldalról szeretek bele, na de jön a folytatás, mert ez az utolsó gondolat már a 2. vegetáriánus hetünkön fogalmazom és nincs szpojler. 😀

Nekem borzasztóan ízlett, nagyon beütött. Egyébként is imádom az aranygaluskát, de a kókuszt is és a kettő ötvözete jaj de imádtam. Szuper kezdés és ismerkedés volt a növényi alapú étrend terepén (nem merem még leírni, hogy vegán, mert a pudingporban nem vagyok biztos és nem mozgok még ezen a területen annyira biztosan, szóval maradjunk a növényi-alapú megnevezésnél).

Növényi – alapú aranygaluska vaníliasodóval (kókusztejjel, tojásmentesen)

Hozzávalók 1 kis tepsihez / 3-4 személyre
20,5 x 14 cm-es tepsihez

Sütési idő: 170 fok 35-40 perc

Tészta
200 g BL55 búzafinomliszt, 50 g teljes kiőrlésű rozsliszt
1 csipet só
40 g porcukor
40 g növényi margarin
150 ml házi kókusztej
13 g friss élesztő
40 g mazsola
1/2 kezeletlen citrom héja
1/2 kávéskanál kurkuma (elhagyható)
+ 9 evőkanál darált dió
+ 4,5 evőkanál kristálycukor
+ 50 g növényi margarin

Vaníliasodó
600 ml növényi tej
1/2 vanília rúd magjai
40 g vaníliás pudingpor
3 evőkanál kristálycukor
1 csipet só
20 g növényi margarin

A kelt tésztához langyos növényi tejben felfuttatjuk a friss élesztőt. Kimérjük a liszteket, elkeverjük a sóval, a kurkumával, a mazsolával, a porcukorral és a kezeletlen citrom reszelt héjával. Ha felfutott az élesztő, a liszthez öntjük és belekockázzuk a növényi margarint. Kézzel vagy géppel összegyúrjuk és fényes tésztává dagasztjuk, majd letakarva a duplájára kelesztjük 30-40 perc alatt. A tésztát enyhén lisztezett deszkán kinyújtjuk kb 1,5-2 cm vastagra, majd kiszaggatjuk. Ezt én speciel pogácsa szaggatóval végeztem, de egy sima pohár is tökéletesen megfelel erre a célra. Az 50 g margarint megolvasztjuk és a kiszaggatott darabokat beleforgatva a sütőformába rakunk belőlük egy sort. Minden réteget 3 evőkanál dióval és 1-1,5 evőkanál kristálycukorral szórunk. Jöhet a kövi tésztagombóc-réteg, dió, cukor, tészta, dió, cukor és nagyjából pont 3 réteg jött ki nálam. Letakarjuk és 30-40 percig pihentetjük, majd 170 fokra előmelegített alsó-felső sütőben 35-40 perc alatt megsütjük.

A vaníliasodóhoz a növényi tej 90%-ában elkeverjük a vaníliarúd kikapart magjait, a rúd maradványát és a kristálycukorral felmelegítjük, majd hozzáadjuk a maradék növényi tejben elkevert vaníliás pudingport és összefőzzük 1-2 perc alatt. Lehúzzuk a tűzről és hozzákeverjük a margarint és a csipet sót.

Elkészítetted a receptet? Örülök, ha megírod kommentben, hogy ízlett!
Fényképét szeretettel várom az instán @smuczer.hanna oldalam megjelölésével és #smuczerhanna_recept hashtaggel. Insta-sztorikhoz szuper sütős GIF-eket találsz “smuczerhanna” keresőcímkével. 

Egyszerű vajas croissant

édes kelt tészták

A bejegyzést a Grapoila támogatta.

Awh, nagyon szerettük. Annyira, hogy kétszer is elkészítettem a héten. Az eredeti croissanthoz képest sokkal egyszerűbben elkészíthető, magas vajtartalmú finomság. Dagasztunk egy kelt tésztát, amit 8 részre osztunk, kinyújtjuk kis körökké, közéjük vékony vajlapokat teszünk, pihentetjük majd nagy kört nyújtunk belőle, amit cikkelyekre vágunk és feltekerünk. Nagyon félek az eredeti croissanttól, annak idején a cukrász iskola közös gyakorlatain sem sikerültek a vajas, leveles tészták, ezért tartok tőle annyira. 

Vajjal kenve, mézzel csurgatva és kakaóval valami fenséges, ám szívből ajánlom sós feltéttel való kipróbálását is, tehát vajjal kenve, picit sózva és feketeerdei sonkával, sajttal. Nagyon jól állt neki! Kicsit olyan húsvéti érzésem támadt tőle, az édes kalács sonkával ízt juttatta eszembe, amit nagyon szeretek. A tésztába rejtettem egy leheletnyi szőlőmaglisztet is, ami szuper “szíverősítő”! Íze a végén jelentkezik, de csak nagyon halványan, mint egy testes vörösbor lecsengése, amit 10 perce már, hogy kortyoltál. Nagyon különleges, éppen ezért passzolt hozzá a sós, érlelt, füstölt sonka.

Olyan szép réteges lesz és a jégcukor rajta, awwwh isteni finom! 🤎

Vörös szőlőmagliszt

Az Grapoilával való együttműködésünk nagyon izgalmas számomra. Bámulatos a maglisztek világa, folyamatosan kóstoljuk őket férjemmel nyersen és járnak a rugóink, hogy melyik ízhez passzolnának a legjobban. Minden héten várom az új kihívást, az új liszt tulajdonságait, reakcióit. Nagyon sokat tudok belőlük tanulni.

A héten a szőlőmaglisztet próbáltam ki, ami rendkívüli egészségmegőrző hatásáról híres, magas antioxidáns tartalmú őrlemény. A teljes lisztmennyiség 4-7%-át érdemes kicserélni vele. Nagypapám szívbeteg volt több évtizedig és minden egyes nap megevett egy teáskanál szőlőmag őrleményt, amit a szüret után megszárított szőlőmagokból őröltek nagymamával az orvos javaslatára. Az ember érzi mindig, mennyit bír, mi a teljesítőképességének határa és nagyapa aktívan élte végig életét, erősen, 3 szívinfarktus után szívritmus-szabályozóval. Nyilván nem csak a szőlőmagnak köszönhette erejét, de biztos vagyok benne, hogy segített abban, hogy ennyi ideig velünk tudott maradni!

További croissant – jellengű receptek a blogon:
Fitt szilvás-mákos magvas kelt croissant
Kardamomos-diós, Kakaós croissant
Turbó csokis croissant
Isteni baracklekváros croissant
Csokoládés rugelach
Pikáns debrecenis falatkák

Egyszerű vajas croissant

Hozzávalók 12 db croissanthoz

20 g Grapoila vörös szőlőmagliszt
430 g BL55 búzafinomliszt
55 g kristálycukor
1 kávéskanál só
150 ml natúr joghurt
80 ml langyos tej
1 tojás + 1 a kenéshez
25 g friss élesztő
120 g hideg vaj
tetejére: szeletelt mandula, jégcukor

Langyos tejbe belemorzsoljuk az élesztőt és 5-7 perc alatt letakarva felfuttatjuk. Kimérjük a lisztet, elkeverjük a kristálycukorral és a sóval. Beleöntjük a felfutott élesztőt, az egyik tojást és a joghurtot. Szép fényes tésztává dagasztjuk, majd letakarva a duplájára kelesztjük 40-50 perc alatt. Miután megkelt, 8 egyenlő részre osztjuk, egyenként gömbölyítjük, majd 15-20 percig letakarva pihenni hagyjuk. Egyesével kinyújtjuk őket 18 cm-esre. A tetejüket kirakjuk leheletvékonyra felszeletelt hideg vajjal, majd rátesszük a második kinyújtott kört is. Így haladunk végig mind a 8 tésztán. Az utolsó tetejére már nem kerül vaj, fóliával letakarva hűtőbe tesszük 45 percre. Lisztezett deszkán vékony, 46 cm-es körré nyújtjuk és 12 szeletre vágjuk, feltekerjük. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és letakarva 40 percig kelesztjük, majd a kelesztés végén lekenjük kicsit felvert egész tojással, megszórjuk szeletelt mandulával, vagy jégcukorral és 180 fokra előmelegített (alsó-felső) sütőben 25-30 perc alatt megsütjük.

Elkészítetted a receptet? 
Írd meg kommentben, hogy sikerült! Fényképét szeretettel várom az instán @smuczer.hanna oldalam megjelölésével és #smuczerhanna_recept hashtaggel, ahol már 500+ receptjeimről készült képet töltöttetek fel! Kenyeres és sütős insta-sztorikhoz pedig szuper GIF-eket találsz “smuczerhanna” néven a keresőben. 

Ha tetszett a recept, megköszönöm a megosztásokat. Minden egyes megosztással, lájkkal támogatni tudsz. Az pedig plusz szuper, ha követsz InstánFacebookon és Pinteresten, ahol értesülhetsz a legújabb receptjeimről és nyomon követheted az éppen aktuális hedonizmusainkat!

Mandulás stollen

édes kelt tészták, Csupa finom karácsony!

Tudjátok mennyire imádom az osztrák, német régió ízeit! A bajor perec az egyik legnagyobb kedvencem, az Apfelstrudelért odáig vagyok, a karamellizált szeletelt mandulás tetejű Bienenstichtől vissza és akkor még a szilvás Streuselkuchen-ről nem is beszéltem.

Évek óta készülök stollent sütni és idén végre eljött az ideje. Jessz! Az íze valahol egy kosztümös angol regénybe illő havas téli szombat délután keveredve az emlékkel, amikor még sulis vagy és nem kell hétfőre sokat tanulni és tudod, hogy még a vasárnap is a tied. Ez jut róla eszembe, amikor kóstolom. Ne kérdezzétek, hogy jött ez az íz-emlék-regény kapcsolás, főleg, hogy angol, holott maga a Christstollen / Krisztuskalács egy echte német, valószínűleg a legrégebbi hagyományos karácsonyi sütemény. Formája és porcukorral bevont alakja a bepólyált Jézuskára emlékeztet, innen eredeztethető az elnevezése.

Története baromi izgalmas, böjti szegényes adventi ételnek indult, mindenféle gyümölcsök nélkül. Hivatalosan 1329-ben említik először, Henrik püspök karácsonyi ajándékaként. A középkori katolikus dogmák tiltották a vaj és a tej fogyasztását böjt idején, így vízből, zabból és repceolajból készítették, majd 1491-ben VIII. Ince pápa “Butterbrief” azaz vajlevelében engedélyezte a vaj használatát az uralkodóház körében, bizonyos fizetség fejében, mintegy bűnbocsánatért. Ebből a bevételből épült fel a Freibergi dóm is. Nem sokkal később a vajlevél kiterjedt a lakosságra is. A hagyomány szerint a mai gazdagabb változata Heinrich Drasdo udvari péktől származik, ezzel megnyitva a stollen vajasabb, cifrább, ízesebb útját a karácsonyi sütemények között. A legismertebb talán a Drezdai stollen, szintén külön története van, 1996-ban jegyezte be a Német Szabadalmi és Márkahivatal, mint eredetvédett terméket. Kizárólag a drezdai és környéki pékségek árusíthatják. Ízük is igen változatos, számtalan variáció létezik: mandulás, mákos, vajas, marcipános, diós, túrós, pezsgős, vörösboros.

Nagyon szeretem a fát. Szeretem az illatát, ami a gyerekkori nyarakra emlékeztet, amikor hajdúszoboszlói nagyszüleimnél voltam, mert nagypapám fafaragó, népművészet mestere, népi iparművész. Hú, milyen hosszú ezt így leírni, de kötelességemnek tartom, mert gyönyörű életút. Kerékgyártó kádárként kezdte a munkásságát, majd kialakított egy saját stílust, a szekerek szerkezetét vezette át a bútorokba. Igazi kincs volt ez az ötlet, anyáéknál Egerben az egész házban megtalálhatóak a stílusos bútorai, ami a maga idejében igazi úttörő volt. Szóval szeretem a fát, ezért örültem, amikor a a Fatálak Birodalma megkeresett. A következő képeimen az ő munkájukat láthatjátok egy közös együttműködés, szponzorált tartalom keretében. Például nagyon régóta szerettem volna egy vajazó kést és már most imádom őt. A tányérok pedig szerintem nagyon praktikusak, eskü az íze is más rajtuk az ételnek, főleg majd még idővel!

A stollen – élmény

Egy sűrű kelt tésztát képzeljetek el, kicsit hasonló a mi gyümölcskenyerünkhöz, bár az egy vajas kevert sütemény aszalt és kandírozott gyümölcsökkel, ez pedig egy kelt tészta, viszont annyi zsiradékot tömünk bele, hogy szinte elveszik a kelt jellege, mert egyáltalán nem hasonlít például egy foszlós fonott kalácshoz, holott a liszt-élesztő arány megegyezik. Na, ennyit jelent a belepakolt zsiradék, nyilván gátolja a kelesztést, az élesztő munkáját, de ez így van rendjén, ugyanis a vaj miatt tud ilyen szépen összeérni benne az íz és neki köszönhetjük, hogy nem szárad ki, hanem idővel visszapuhul és eszméletlen íze lesz. Tojást nem tartalmaz tésztánk, ellenben pofátlanul sok aszalt, cukrozott gyümölcsöt igen. Hát, tudják a németek, mit kell karácsonykor enni, hogy boldogok legyünk ebben a hideg időben. Jó, mondjuk ezt nem csak a németek tudják, tudjuk mi is az eszméletlen bejglinkkel, az olaszok pedig a Panettonéjukkal és folytathatnánk a sort, de egyelőre ezeket a blogon lévő recepteket tudom ajánlani, szóval majd jövőre folytatom. 😀

Úgy készüljetek a stollennel, hogy ha most elkészítitek, minimum 2-3 hetet várjatok a megkóstolásával, mint a bejglinél, mert így az idővel arányosan egyre tökéletesebb ízharmónia érik össze a stollen tésztájában, ami alapvetően nem túl édes, de a tetején lévő vaníliás porcukorral és a benne lévő aszalványokkal nagyon-nagyon kellemes érzés ízlelni. A hozzávalókat egy darabra adom meg, bár én első körben 2 db-ot csináltam, ebből az egyik fele már elfogyott, ahh zseniál. Habos kakaóval maga a kuckózás perfekt megfelelője.

Mandulás stollen

Hozzávalók 1 db 1100 grammos stollenhez

125 g mazsola
100 g kandírozott narancshéj
100 g kandírozott citromhéj
25 g aszalt vörös áfonya
1 citrom, 1 narancs reszelt héja
60 ml rum vagy 60 ml vízben elkevert 2 evőkanál rumaroma
85 g aprított mandula

125 ml langyos tej
25 g friss élesztő
425 g búzafinomliszt
1/2 kk só
1,5 teáskanál fahéj
1/2 kávéskanál szerecsendió
késhegynyi kardamom
1 teáskanál mandula aroma
75 g puha vaj
75 g puha disznózsír
85 g kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor

50 g olvasztott vaj
1 csomag vaníliás cukor
sooook-sok porcukor

A mazsolát, a kandírozott narancsot, a kandírozott citromot, az aszalt vörös áfonyát, a citrom és a narancs reszelt héját és a darált mandulát elkeverjük a rummal, vagy a rumaromás vízzel, frissen tartó fóliával letakarva 1 éjszakán át hagyjuk összeérni. Másnap a langyos tejbe belemorzsoljuk a friss élesztőt és egy kis cukorral elkeverve 5-7 perc alatt felfuttatjuk. A lisztet átszitáljuk, elkeverjük benne a kristálycukrot, a vaníliás cukrot, a sót, a fűszereket (1,5 tk. fahéj, 1/2 kk. szerecsendió, késhegynyi kardamom), aztán a puha vajjal, a zsírral, a mandula aromával, az aszalványokkal és a közben felfutott élesztővel összekeverjük és dagasztjuk, majd 1 órán keresztül letakarva pihentetjük. Lisztezetlen deszkára borítjuk, ovális 24×18 és 3 cm vastagra nyomkodjuk, majd a tészta hosszabbik felét finoman és apránként felemelve, hogy ne törjön ráhajtjuk a 2/3-ad részére elképzelt vonalra. A felületén lévő aszalványokat kivesszük belőle, mert sütésnél ezek megégnek, óvatosan újra kinyitjuk a stollent és belepakoljuk őket és újra becsukjuk. Letakarva 1 órán keresztül pihentetjük, majd 180 fokra előmelegített sütőben (alsó-felső) 60 percig sütjük. Ha nagyon pirul, sütés közben borítsuk le alufóliával. Sütés után rácsra tesszük, még melegen, de már nem forrón átkenjük az olvasztott vajjal és jó vastagon porcukorral szitáljuk. Felemeljük óvatosan és az oldalán is rendesen átszitáljuk porcukorral. Amint kihűlt, alufóliába csomagoljuk, másnap átcsomagoljuk frissen tartó fóliába és a kamrában érleljük 2 hétig. Tojásmentes, szóval nyugodtan lehet akár még tovább is.

A stollen történetének forrásanyagát a Wikipédia Christstollen szócikkénél olvastam.