Mire visszaértem, már a meggydarabokat rakosgatta ráncos, puha kezével..

Mire visszaértem Hozzá a városból, már a meggydarabokat rakosgatta ráncos, puha kezével.

Jaj Hannácskám, idén csak másodjára sütök. – Mondja halkan, halvány szomorúsággal a hangjában.
Ez a kefíres.

Július van.
El kell fogadnia, hogy nem bír többet, mert fáradt a szíve,
de abban a fáradt szívben, egy egész élet csordultig töltött, csupa nagymama-szeretete lakik.
Belém égett a pillanat, mappába csomagolva, memóriába mentve, örökre!

A tányér pedig, ugye csodás?! Ezen tartja a mézes, befőttes üveget.
Csak megjegyeztem milyen gyönyörű, s egy perc annyi se, máris nekem adta.

Arra már nem emlékszik, hogy kié volt, anyukája, vagy nagymamája tányérja. Nekem már annyi is elég, hogy családi, amin ma már én fotózom azt a kefíres sütijét, amit tegnap, szívből sütött, nekem. ❤

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s