Foszlós kakaós kuglóf

édes kelt tészták, reggeli

A decembert otthon töltöttük a drága covid miatt, amit egy hétvégi hazaugrás során sikerült benyelnie Istvánnak 3 oltás mellett tesómtól, persze az, hogy tesóm covidos, csak akkor derült ki, amikor már kint voltunk Ausztriában, szóval vártuk, hogy mikor lesz a PCR tesztünk pozitív és mikor mehetünk haza. 😀 Ám addig is volt egy röpke téli hetünk Grazban. Persze van ebben szép is, mert Graz gyönyörű télen is, pont leesett egy jó nagy adag hó, sőt tulajdonképpen itt ért bennünket 2021 telén a legelső hó. Szóval lényeg a lényeg, hogy így a december nagy részét otthon, Magyarországon töltöttük, jóóóó sokat pihentünk, aztán, amikor István már meggyógyult a “náthából” mert szerencsére kb ennyi tünete volt, (nekem semmi bajom nem volt) nagyon sokat voltunk a családdal

ÉS ezért volt alkalmunk arra is, hogy Rékával újra találkozzunk! Mert hogyha nincs covid, akkor csak 2 hétre, az ünnepekre jöttünk volna haza, így pedig 5 hetet voltunk itthon. Negatív oldala, hogy RIP decemberi fizu.. ezt azért sokáig tartott nekem feldolgozni, kb 2 hét volt, mire abbahagytam miatta a hisztit. Viszont utána sikerült átfordítani pozitív irányba, mert mint említettem a téli Graz csodálatos volt és 100%-ig feltöltődtünk fizikailag és mentálisan is! Sokat voltunk a családdal, futottunk, olvastunk, filmeztünk, sütöttünk, alkottunk, fotóztunk, fotózáson voltunk és khm.. a hónap végére kiköltöztünk az albérletből is, mert minek fenntartani, hogyha nem élünk otthon?! 😀 

Nőiség és nőiesség fotózás Vásárhelyi Rékával

Emlékeztek, nyáron volt egy közös délutánunk Rékával, ahol csodálatos képek születtek? Tavaly és ez még átcsúszik idénre is folyamatosan, a nőiség és nőiesség kérdése foglalkoztat, hogy hogy tudnám megélni igazán ezt a szerepet és mitől érzem magam nőnek és mi az, ami engem kiegyensúlyozottá, határozottá, sugárzóan ragyogóvá tesz. Önismeret és tanulás, szerintem nagyon izgalmas a folyamata. Szóval kitettem annak idején egy képet magamról az Instagramra és ebből indult ki a közös fotózás program Rékával, ami nagyon-nagyon jól sikerült minden szempontból. Réka 2 csodás fényképét kiállítottak az LI. Észak-magyar Fotóművészeti Szemlén, ahol a 672 képből válogattak ki 100 képet. Én pedig az elején kicsit bátortalanul álltam modellt, de a végére kezdtem teljesen jól érezni magam és elhinni, hogy jól nézek ki, szép vagyok és wáó élményként került be az arany kulccsal zárt emlékeim közé, hogy sose illanjon el az érzés a fejemből. Hogyha arra a napra gondolok, a mai napig elképesztő érzés, határozottsággal és örömmel tölt el és ezt folytattuk most decemberben! Leesett a hó és felmentünk Bánkútra, ahol kicsit jéggé fagytunk, de szerintem nagyon megérte, majd morzsázok a fotókból. A határozottság élményem fokozódott, sokat változtam nyár óta, sokkal jobban el tudtam magam engedni, éreztem, hogy nőiességem sokkal teljesebb, mint nyáron és ezen tökre meglepődtem! Nagyon jól éreztem magam, bár a nagyon az kevés, elképesztően a helyesebb kifejezés inkább!! 

Kuglóf és fotózás

De hogyan is kapcsolódik a kuglófhoz a fotózás? Úgy, hogy a videón látható kuglófot Rékáéknak sütöttem egy már jól bevált, imádott recept alapján, tuti befutó! Foszlós, kakaós, vajjal megkenve, kakaóba mártogatva egyszerűen isteni. Ezért nincsen a belsejéről fotó, de szerintem el tudjátok képzelni, hogy finoman foszlanak a kalács lyukacsos szálai a feltekerés mentén, hogyha óvatosan, lassan elkezded őket egymástól távolítani. Ahh. Enném most is nagyon, csak jelenleg nincsen sütőm Bielefeldben, hüpp. 

A lényeg, hogy készítsétek el a kuglófot, hogyha kedvet kaptatok hozzá, szerintem nagyon megéri! 

KENWOOD

Mert a Titanium Chef Baker XL körülbelül mindent megcsinál helyettem, beépített mérlege a tálban kimeri az alapanyagokat, plusz a keverés/dagasztás/habverés idejét is méri, ami plusz szuper, mert így már azt is meg tudom osztani, hogy körülbelül hány percig érdemes dagasztani a tésztát, vagy felverni a habot, ami az állag mellett szintén egy jó iránymutató adat. A gép teteje 8 választható színben cserélhető, így minden konyhához megtalálhatjuk a számunkra tökéletes árnyalatot.

Hogyha éppen egy időtálló és stabil gépen gondolkoztok, szívből ajánlom Európa #1 számú robotgép márkájának gépeit! Kuponkódom “SMUCZER.HANNA” a Kenwood konyhagépek és kiegészítők árából 10% kedvezményt biztosít 2024.01.31-ig a www.aqua.hu weboldalon. Az akció más kedvezményekkel nem vonható össze. A bejegyzést a Kenwood támogatta.

Foszlós kakaós kuglóf

Hozzávalók egy jókora ‘bár még így is mindig kevés’ darabhoz, mert MINDIG akkora brutál sikere van, hogy estére már, hogyha az egész család együtt van, egy morzsája se marad. Egy morzsája se. Konkrétan. Tényleg.

500 g BL55 búzafinomliszt
100 g kristálycukor + 1 csomag vaníliás cukor
1 kis teáskanál só
150 ml langyos tej 
30 g friss élesztő
2 egész tojás
150 g puha vaj/margarin
70 g mazsola
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
2 evőkanál meleg víz
1 teáskanál rum/rumaroma

Langyos tejbe belemorzsoljuk a friss élesztőt, megszórjuk 1 teáskanál kristálycukorral és letakarva felfuttatjuk 6-7 perc alatt. A robotgép táljába mérjük lisztet, a kristálycukrot, a vaníliás cukrot, a sót, a puha vajat/margarint, a mazsolát, beleütjük a tojásokat és a közben felfutott élesztőt. A robotgép dagasztókarjával dolgozunk amíg szép és sima tésztát kapunk, amit egyenlően elfelezünk. Elkeverünk 2 evőkanál kakaóport 2 evőkanál langyos vízzel és a rummal és hozzádagasztjuk az egyik tésztához. A két részt egyenként gömbölyítjük, majd letakarva, két külön tálban a duplájára kelesztjük 1 – 1,5 órán keresztül. Ha megkeltek a tésztagombócaink, lisztezett deszkára tesszük először a simát. Kinyújtjuk akkorára, hogyha bejgli formán feltekerem összeérjen a két vége a kuglófformában, nálam ez 40×25 cmKinyújtjuk a kakaós tésztát is és rátesszük a sima tésztára. Bejglihez hasonlóan feltekerjük. Ellentétes irányba megcsavarjuk a rudat és beleillesztjük a kivajazott formába. Letakarva 1 órát kelesztjük, majd 170 fokra előmelegített (alsó-felső) sütőben 45-50 perc alatt megsütjük.

A bejegyzést a Kenwood támogatta.

Hírdetés

Mohnstreifen | Mákos morzsás kalács citrommázzal

édes kelt tészták

A bejegyzést a Kenwood támogatta.

Fényképeim dátumából egészen pontosan tudom, hogy az egyik bielefeldi őszi, október 13-ai leltár alkalmával kínáltak meg bennünket ezzel a csoda finom, mákos cukorbombával, a Mohnstreifen / Mohnstriezel / Kaffeestreifen nevű süteménnyel. Nyilván rögtön megkérdeztem a nevét, mert tudtam, hogy ezt FELTÉTLEN muszáj megsütnöm. Mutatom, hogy ott a boltban, hogy is nézett ki ez a csoda, mert nyilván lefotóztam.

“𝑴𝒐𝒉𝒏𝒔𝒕𝒓𝒆𝒊𝒇𝒆𝒏 🍦🍯 blundel tészta, alul-felül töltit közrefogó marcipán, forrázott máktöltelék, rajta morzsaréteg és egy laza cukormáz. ✨ Hú, naggggyon finom, életmentő cukorbomba volt az egyik leltár alatt a héten. Tök cukik voltak a boltosok, hogy megkínáltak bennünket. Tuti elkészítem hamarosan! 🤩” – írtam ezt Instán akkor és alapvetően tök hamarosan elkészítettem, egészen 2 hónap kellett hozzá. Na jóóó, kint nem is lehet úgy sütni, mint a saját, nem teljesen imádott, mondjuk inkább azt, hogy megszokott konyhámban.

Az eredeti recepthez képest történtek apróbb változtatások, mondjuk blundel tészta helyett – amiben némi túlzással ugyan, de több kiló vaj van – “sima” kelt tésztát készítettem alapnak, aztán marcipán sem került bele, mert István nem szereti, viszont lehet kapni marcipánt 200 g – os kiszerelésben, ha tettem volna, akkor azt nyújtottam volna ki és teszem a mákréteg alá. 

Süteményünk a Kenwood Titanium Chef Baker XL konyhagéppel készült.

Szívből ajánlom  Európa első számú robotgép márkájának gépeit, mert igazán megszerettem mindkettő kipróbált gépemet. A kMix a másik szerelmem a Chef Baker XL mellett. Ez a gép körülbelül mindent megcsinál helyettem, beépített mérlege a tálban kimeri az alapanyagokat, plusz a keverés/dagasztás/habverés idejét is méri, ami plusz szuper, mert így már azt is meg tudom osztani, hogy körülbelül hány percig érdemes dagasztani a tésztát, vagy felverni a habot, ami az állag mellett szintén egy jó iránymutató adat.

Hogyha éppen egy időtálló és stabil gépen gondolkoztok, szívből ajánlom Európa #1 számú robotgép márkájának gépeit! Kuponkódom “SMUCZER.HANNA” a Kenwood konyhagépek és kiegészítők árából 10% kedvezményt biztosít 2024.01.31-ig a www.aqua.hu weboldalon. Az akció más kedvezményekkel nem vonható össze. A bejegyzést a Kenwood támogatta.

Mohnstreifen | Mákos morzsás kalács citrommázzal

Hozzávalók egy nagy családi kalácshoz

Tészta
500 g BL55 búzafinomliszt
20 g friss élesztő vagy 1 csomag instant
70 g porcukor
1/2 kávéskanál só
30 g mazsola
60 g vaj / margarin
260 ml langyos tej
1 tojás

Máktöltelék
70-80 ml tej
100 g kristálycukor
1 citrom reszelt héja
1 narancs reszelt héja
1 csomag vaníliás cukor
1/2 teáskanál fahéj
30 g mazsola vagy aszalt szilva
250 g darált mák
30 g darált keksz

Morzsa
150 g BL55 búzafinomliszt (nálam 30 g mogyoróliszt, 20 g tk. rozsliszt, 100 g búzafinomliszt)
100 g kristálycukor
100 g vaj / margarin
1 teáskanál fahéj
1 csipet só
1 tk vanília aroma

Glazúr
1-2 evőkanál citromlé
átszitált porcukor

Az édes kelt tésztához a robotgép dagasztótáljába belemérjük a lisztet, a porcukrot, a fél kávéskanál sót, a mazsolát és belekockázzuk a vajat / margarint. Langyos tejben elkeverünk egy teáskanál cukrot, belemorzsoljuk a friss élesztőt, majd letakarva felfuttatjuk. Hogyha felfutott, a dagasztógép táljába öntjük. Egy tojást kicsit felverünk, felét a tésztához tesszük, másik felével pedig a tészta tetejét kenjük majd le. Alacsony fokozaton 2-3 perc alatt gyönyörű, egyenletes, apró lyukacsos, fényes tésztát dagasztunk, amit letakarva 40-50 percig kelesztünk.

A töltelékhez a tejet a kristálycukorral összemelegítjük. Összekeverjük a mákot, a mazsolát, a vaníliás cukrot, a fahéjat, a darált kekszet, a citrom és a narancs reszelt héját, majd ráöntjük a cukros tejet és elkeverjük. A morzsához a hideg vajat a robotgép táljába mérjük, a lisztekkel, a cukorral, a fahéjjal és a vanília aromával, majd a krémkeverő karral morzsává dolgozzuk pár perc alatt.

Hogyha megkelt a tészta, kinyújtjuk cm-esre, megkenjük a töltelékkel és a jobb, ill. a bal oldaláról indulva is feltekerjük (mint a pávaszem sütinél). A tekerések a közepén találkoznak. Áttesszük sütőpapírral bélelt tepsire, megkenjük a félretett tojással és bőven megszórjuk a morzsával, amiből fog maradni, de majd süssük csak ki szépen a kalács után és fagyasztóban tárolhatjuk. Muffinok tetejére szoktam tenni, aah isteni! Szóval hagyjuk még pihenni 30 percig, majd 180 fokra előmelegített (alsó-felső) sütőben süssük 35-40 percig készre és varázslatosan finomra. A glazúrhoz fél citrom levéből is csak 2 evőkanállal használjunk maximum, majd jó sok átszitált porcukorral elkeverjük addig, amíg sűrű, de folyékony állagot nem kapunk. Lecsurgatjuk vele a kihűlt kalácsunkat és nagyon jó étvágyat hozzá!

Bááár.. István itt könyörög már nagyjából két napja egy VANÍLIÁS GRÍZPUDINGÉRT (lásd Túrós rétes piteformában receptemnél), amit rácsurgathat MÉG.. szóval készítsünk hát hozzá azt is, hogyha már lúd, legyen kövér! Ennnnnyike! És hát ez így aztán MÁR TÉNYLEG egy elég hedonista élvezet lesz így karácsony környékére! Ójaj nekem!

Omlós kókuszos zabfalatok

omlós tésztából készült sütemények

A bejegyzést a Kenwood támogatta.

Mióta eljöttünk otthonról, szóval július óta valahogy nehezebb a sütés. Mert sokat várok magamtól, túl sokat ahhoz képest, amit a jelenlegi élethelyzetünk megenged, ezért bele sem kezdek sokszor. Hm ezt éppen ebben a pillanatban sikerült megfogalmaznom, de valószínű ez lehet az oka, hogy folyamatosan tologatom a sütni kellene ma valamit mondat után a tényleges cselekvést. Viszont helyette élünk, nagy betűkkel.

Amikor először beleharaptam nem hittem el, amit érzek, mert gyakorlatilag egy az egyben a Győri Édes kókuszos zabfalatok íze volt a számban. Hoppá mondom, akkor ezt a receptet megtartjuk!

Kenwood tündérkéim

Pediiiig igazán egyszerű dolgom van Európa első számú robotgép márkájával, a csoda KENWOOD robotgépeimmel!

Igeeen, robotgépeimmel, többes számban, ugyanis hétvégén váratlanul haza kellett ugranunk két projekt között és ekkor kaptam egy másik lenyűgöző Kenwood gépet is a szeretett fehér kMix-em mellé, hogy kipróbáljam tudását és képességeit. A 7L-es Kenwood TITANIUM CHEF BAKER XL beépített mérleggel és időmérővel is rendelkezik, ami számomra jelenleg még hatalmasabb kincs és segítség, mert konyhamérleget nem hozunk magunkkal és eddig csak “egy evőkanál = 2 dkg ” anya tanította mértékegység alapján tudtam számolni. Nem is sikerült minden olyan jól. Nagyjából minimál programban nyomjuk most ezt az utazást, pulóvernek is csak a céges munkapulcsim hoztam.

Szóval ez a mérleg szuper klassz, mert ahogy öntjük a tálba a hozzávalókat, méri mi hány gramm. A gépet a konyhánk színvilágához igazíthatjuk, a felső panel 8 különböző színben cserélhető. Talán látszik a jobboldali képen, nekem szürke jelenleg. Az 1000 W-os 5 L-es kMix-hez képest, aminek az elejére szerelhetőek különböző kiegészítők például tésztanyújtó, a Titanium Chef Baker-re két irányban, előre és fentre is csatlakoztathatók eszközök, így több mint 25 kiegészítővel felszerelhető. A nagy teljesítményű 1200W-os Chef motorra 10 év garanciát vállal a Kenwood!

Hogyha éppen egy időtálló és stabil gépen gondolkoztok, szívből ajánlom Európa #1 számú robotgép márkájának gépeit! Kuponkódom “SMUCZER.HANNA” a Kenwood konyhagépek és kiegészítők árából 10% kedvezményt biztosít 2024.01.31-ig a www.aqua.hu weboldalon. Az akció más kedvezményekkel nem vonható össze. A bejegyzést a Kenwood támogatta.

Na deee most vééégre, az első hóeséses grazi hétvégénken megsütöttem azt a kekszet, amit egész bielefeldi tartózkodásunk alatt el szerettem volna készíteni, a kakaós zabkekszet. Csaaaak annyi különbséggel, hogy mivel nem hoztunk magunkkal cukrozatlan kakaóport, de kókuszreszeléket igen – mert naaagyon kívánom már tök régóta – így lett belőle omlós kókuszos zabkeksz.

Hát igen, nem hiába mondják, hogy alkotás közben indul meg a kedv és jön az inspiráció, hát ez tényleg igaz. Most egy kicsivel több kedvem lett sütni, ami nagyon szuper, mert kellene valami kenyérféle is a hétre, úgyhogy összeszedem magam holnap délelőtt. Juhú és hihetetlen, mert a jelenlegi osztrák lock down miatt az eredetileg délután-éjszakára tervezett projektünket déltől el tudjuk kezdeni, úgyhogy lehetőségünk van tovább aludni és kipihenni a 11 hét hajnali 3-4-es keléseket.

Omlós kókuszos zabfalatok

Hozzávalók 20 darabhoz
100 g puha vaj
70 g kristálycukor
1 egész tojás
1/3 citrom leve
1 csomag vaníliás cukor
100 g teljes kiőrlésű búzaliszt
120 g apró szemű zabpehely
1/2 teáskanál sütőpor
1 csipet só
1 marék mazsola
40 g kókuszreszelék

A robotgép habverő karjával kihabosítjuk a puha vajat, a kristálycukorral, a vaníliás cukorral, a citrom levével, majd hozzáadjuk a tojást és habosra keverjük. Egy másik tálban összekeverjük a száraz hozzávalókat: liszteket, zabpelyheket, a sütőport, a sót és a mazsolát. A két tál tartalmát összekeverjük, sűrű, kemény masszát kapunk. Hűtőbe tesszük 20 percre, de ezt a műveletet bevallom jelenleg kihagytam és rögtön sütöttem. Tenyerünkkel pingpong labda méretű golyókat formázunk, ellapítjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk és 175-180 fokra (alsó-felső) előmelegített a sütőben 14-15 perc alatt megsütjük.

Chili sin carne – növényi chilis bab lepénykenyérrel

Főételek, Kalandjaink a nagyvilágban, kenyerek, növényi alapú

A bejegyzést a Kenwood támogatta.

Még nem is meséltem, hogy mivel foglalkozunk itt kint. Leltározunk. Nyáron Media Markt-Saturn projektben vettünk részt, esti műszakokat nyomtunk, boltbezárások után leleltároztunk egy-egy este egy-egy nagy üzletet. Most pedig élelmiszerboltokat számolunk, itt északon Combit, München környékén pedig Edekát csináltunk. Most hajnalban kelünk, ami a mi bioritmusunkhoz sokkal jobban passzol. Este 8-kor már fellövik nálunk a pizsi-csillagot, mert jó esetben reggel 4-kor már csörög az óra és mivel a napi 8 óra alvás számomra elsődleges a szervezetem megfelelő működése miatt, ebből nem engedek. Fekvés és pont. 🙂 Szóval ezt csináljuk most. Élvezzük, mert sokszor leltároztunk annak idején együtt a miskolci Tanoda boltokban Istvánnal, ami egy szuper időszakunk volt és jelenleg most is ugyanolyan jó minden, annak ellenére, hogy néha kinyuvadunk, mert konkrétan volt olyan nap, amikor 2:30-kor szólalt meg az ébresztő a múlt héten.

Mert ó micsoda hét volt, csettintésre eltelt, olyan hosszúra nyúltak a napok, de szerencsére hétvégén már előre megfőztem az egyik kedvenc kajánkat, a növényi alapú 🪴 chilis babot. S mivel akkoriban már 3 hete sütőhiányban szenvedtem – múlt időben írom, mert erősen elfelejtettem akkor kiposztolni ÓTEJÓÉG – lepénykenyér készült mellé, ahhhh nagyon hiányzott már a saját kenyérféle íze! Olyan jól esett végre, hogy csak NA! Gyors, egyszerű és nagyon finom, ennél több nem kell most! A gyorsaságához a Kenwood kMix nagyban hozzájárul. A legkedvesebb barátom itt, hatalmas segítségem a konyhában. Jaj de szeretem, hogy van. Csoda éke a hotelszobáinknak. Öröm ránézni nap mint nap és hatalmas segítség! 👁✨🤍

Hogyha éppen egy időtálló és stabil gépen gondolkoztok, szívből ajánlom Európa #1 számú robotgép márkájának gépeit! Kuponkódom “SMUCZER.HANNA” a Kenwood konyhagépek és kiegészítők árából 10% kedvezményt biztosít 2024.01.31-ig a www.aqua.hu weboldalon. Az akció más kedvezményekkel nem vonható össze. 

Szóval körülbelül 15 nap telt el, hogy elkezdtem írni ezt a bejegyzést, azóta már máshol lakunk, vagyis konkrétan kétszer is költöztünk, egyszer a bielefeldi Aappartel Hotelből Brémába az Adagio Hotelbe, aztán onnan vissza Bielefeldbe, egy csoda cuki házaspár apartmanjába. Most is innen pötyögök, csak jelenleg – jaj boldogság a köbön – mert már sütőm is van, amit rendszeresen meg is dolgoztatok. Már kétszer sütöttem benne fonott kalácsot, egyszer pedig egy általam “Bielefeldi dolgos asszony gazdag zsemléje” névre keresztelt török mogyorós – mazsolás isteni finom zsemlét, ami amúgy tök egyszerű, ilyen angol scone jelleggel készítettem, de ami késik nem múlik, hozom hamarosan a receptet szerintem ahhoz is. A címét is megmagyarázom. 😅

Itt csak úgy repül az idő, szárnyal velünk a pillanat, annyi minden történik egy hónap alatt, mint annak idején egy évben. A projekt végéig már egy helyben maradunk, ezen a csodás cuki kis szálláson. Képzeljétek el, egy idősebb házaspár négy szintes házában vagyunk, ők is itt laknak felettünk, pont ahogy mi is megálmodtuk a Kőházunkat, leendő otthonunkat és hygge szálláshelyet. Három apartmant adnak ki és a homeopátiás rendelőjük is felettünk van. A csodálatos Traumgarten kertjük teljesen BIO és vegyszermentes, a medencét saját kezükkel ásták ki. Hat gyermek és 9 örökbefogadott gyermeket neveltek fel, hihetetlen kisugárzás árad belőlük, a lakásukból és mindenből, amihez hozzáérnek. Éppen vágás alatt, folyamatban van egy itt készült kalácsos kis videóm, hamarosan hozom, mert egy csoda-hely, az biztos. Boarding Life az édes kis szálláshelyünk neve, privátban szívesen adok telefonszámot, mert az Airbnb-s foglalásokból sokat levon a cég. Szeretettel ajánljuk! ❤️ Na, de nem szeretnék ennyire előre szaladni, ez a poszt egy két héttel ezelőtti életünket mutatja be, amihez hozom is az akkor készült képeimet!

A “SMUCZER.HANNA10E” kuponkód a Kenwood konyhagépek és kiegészítők árából 10% kedvezményt biztosít 2022.08.31-ig a www.marketworld.hu weboldalon. Az akció más kedvezményekkel nem vonható össze. 

Chili sin carne 🌿 növényi chilis bab 

Hozzávalók 4 főre
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 ek olaj
100 ml sűrített paradicsom
300 g kukorica konzerv
300 g főtt vagy konzerv vörösbab 
só, bors
1 db babérlevél
1 tk chili pehely
1 tk füstölt pirospaprika
1 tk őrölt római kömény
1/2 kk őrölt koriander
1 tk szárított oregánó

Kis olajon megpirítjuk a vöröshagymát és az apróra vágott fokhagymákat. Amikor megpirult, hozzáadjuk a fűszereket (só, bors, 1 tk chili pehely,  1 db babérlevél, 1 tk pirospaprika, 1 tk őrölt római kömény, 1/2 kk őrölt koriander, 1 tk oregánó). Felöntjük 1 dl vízzel, hagyjuk besűrűsödni. Jöhet a sűrített paradicsomot és egy kis víz. Végül a kukorica és a bab és összerottyantjuk. Petrezselyemmel szórtam, lepénykenyérrel és rizzsel ettük!

Lepénykenyér

Hozzávalók 8 darabhoz
250 g fehér tönkölybúzaliszt
1 tk só
1 kk kristálycukor
1/2 csomag sütőpor
1 teáskanál instant élesztő
130 ml langyos víz

A lisztet elkeverjük a sóval, cukorral, sütőporral és az instant élesztővel. Közepébe mérjük a kézmeleg vizet. A tésztát a Kenwood kMix dagasztókarjával dagasztottam! 💫 Majd letakarva 40-50 percig kelesztjük. Ha megkelt, 8 részre vágjuk és serpenyőben 6-8 perc alatt, közben forgatva megsütjük.

Körtés-fügelekváros galette

desszert, növényi alapú

A bejegyzést a Kenwood támogatta.

Szeretlek Ősz, szia ismét! Hirtelen itt lettél most, nagyon hirtelen. Kettőt pislogtam és megérett a füge, a körte és anyáék már szüreteltek is a hétvégén. Mi nem voltunk ott, mert Bielefeldben vagyunk, de egyszerűbb, hogyha azt írom, hogy Németországban, mert minden projekt más régióban van és, mint egy cirkusz, mi is sűrűn költözünk. Csak úgy repül az idő Ősz, és tudod most nagyon jó. Boldog vagyok nagyon, mert szerintem ezt az állapotot hívják annak. Amikor mosolyogva kelsz és nagyobb gondok nélkül, csodálatos településeken jársz és csak ámulsz és hálás vagy, hogy ezt a férjeddel megélhetitek. Körtés – füge lekváros lett a galette. A körte anyáék Agárdi hegyen fekvő, idén vásárolt szőlőjének körtefájáról való, ami különleges nagyon, mert egy új fejezet vette ezzel kezdetét a család számára: szüret és minden, ami a szőlővel együtt jár (kötözés..) már nem csak Szalókon és egri nagymama kertjében lesz, hanem már az Agárdi hegyen is. ÉS a füge, ami jelenleg mindent is jelent, ami szoboszlói nagymama, a végeláthatatlan mesélést, aggódást, kíváncsiságot, a kókuszos sütit, a citromos álmot, gyerekkorom nyári napjait, amikor együtt mentünk a szoboszlói kádas fürdőbe. Balra dőlt, cirádás betűivel tavaly címkézte fel a fügét. Most került le a polcról. Szóval ebben a galetteben benne van a kezdet, az elmúlás és benne van az élet drága Ősz.

Most már érted, így lettél itt hirtelen, mert sűrű volt a nyár. Sűrű, szomorú, boldog, amit feldolgozni hosszadalmas, minden nap hagyom, hogy elöntsön és megéljen, majd visszatérek az aktív jelenbe, megyünk leltározni, csodákat látunk és ÉLÜNK. Végre, hosszú idő után, nagy betűkkel. Ahh basszus, szétfőtt a tészta, mire megírtam, mert megint konkrétan elfelejtettem, de elengedem, mert jót írtam és ez legyen a legnagyobb gondom. Azt nem is meséltem még, hogy miben változtam, sokkal rugalmasabb vagyok, már nem akadok ki, hogyha egyik percről a másikra változik az előre megtervezett program, ami nagyon szuper, mert sok ősz hajszáltól kímélem meg magam ezzel, de befejezem, jöjjön a recept és életem eddigi legnagyobb blog-gasztro együttműködése, ami jelenlegi boldogságunkhoz még egy lapáttal hozzátesz!

Szépségem!

Mit is írhatnék, ami valóban, mélyen, úgy igazán átadja, amit érzek. A Kenwood egyik márkanagykövete lettem. Hát húhh! Felemelő öröm, megtiszteltetés és világképembe illő történet. Mert hogyha szereted amit csinálsz, mindent beleadsz – persze kreativitást szolgáló pihenőket beiktatva – de reggel vele kelsz, este vele fekszel és évekig kitartóan nyomod, akkor az egyszerűen jó lesz. Hiszek ebben teljesen. Szóval jelenlegi bőröndös-költözős életünk (tizenegyedik) csomagja Ő! A csoda szép, letisztult, nagyon erős & stabil COOL WHITE KENWOOD kMix! Fehéret választottam, mert ez a szín minden konyhába illik és még jelenleg nem tudom, hogy milyen színű konyháért dolgozunk Németországban. Fogadjátok szeretettel a leendő, itt-ott-amott hotelekben, motelekben, Airbnb-s lakásokban készült receptjeimet vele!

Hatalmas segítségem lesz, egyértelmű volt, hogy hozzuk magunkkal, mert nem szeretnénk lemondani a megszokott ízeinkről.. a mákos gubáról, amit kb havonta egyszer elkészítünk a mazsolás fonott kalácsomból, a magvas rozskenyeremről és a kedvenc fahéjas csigámról. Hogyha éppen egy időtálló és stabil gépen gondolkoztok, szívből ajánlom Európa #1 számú robotgép márkájának gépeit! Kuponkódom “SMUCZER.HANNA” a Kenwood konyhagépek és kiegészítők árából 10% kedvezményt biztosít 2024.01.31-ig a www.aqua.hu weboldalon. Az akció más kedvezményekkel nem vonható össze. Hihetetlen erő van a kMix-ben, látni sem akarom többé a régi Silvercrest, Lidl-ös gépem. Úristen, miért nem ilyet vettem annó! Milliószorosan, de még annál is sokkal jobb, stabilabb és profibb!

Körtés-fügelekváros galette

Hozzávalók 2 db 20 cm-es galettehez

220 g liszt (nálam 100 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt, 120 g BL55 búzafinomliszt)
1 nagy csipet só
100 g margarin
30 g porcukor
kb. 50-60 ml hideg víz
fügelekvár (1,5-2 evőkanál galettenként)
6 körte (3-3 galettenként)
1/2 citrom leve
4 evőkanál kristálycukor (2-2 galettenként)

A lisztet a robotgép táljába mérjük, elkeverjük benne a sót, beleszitáljuk a porcukrot és a krémkeverő karral összemorzsoljuk a margarinnal. Amikor már kellően morzsalékos, a hideg vizet fokozatosan hozzáöntjük addig, amíg összeáll. Kettévesszük és hivatalosan hűtőbe tesszük 1 órára, de nálam speciel ez most véletlenül kimaradt. A tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, áttesszük egy sütőpapírral bélelt tepsire. A közepébe lekvárt kenünk, rátesszük a felszeletelt körtéket, megszórjuk galettenként 2-2 evőkanál kristálycukorral és lecsurgatjuk a citrom levével, majd 180-185 fokon 40 perc (alsó-felső) alatt megsütjük. Közvetlenül sütés után lekenjük sárgabaracklekvárral, így lesz szép csillogó a felülete, mintha tojással kentük volna le.

További körtés vagy fügés receptek:
Körtés kevert sütemény

Dutch baby karamellizált körteraguval
Körtés álom
Amerikai almás-körtés pite
Fügés-karamellás frangipane

Erdei gyümölcsös képviselőfánk vaníliakrémmel vörös szőlőhéjhabbal

desszert

A bejegyzést a Grapoila támogatta.

Képviselőfánkot készíteni varázslatos és felemelő. Ritkán készítek – legutóbb konkrétan a cukrász sulis időszakban, 2018-ban készítettem el a blogra a pontos receptjét, az igazi, békebeli képviselőfánknak, amit főzött vaníliakrémmel töltöttem – de amikor készítek, akkor teljesen ünnepélyessé változtatja a napot. Pedig amúgy tök egyszerű. Tegnap, amikor elkészítettem az égetett tésztát, hirtelen meg is lepődtem, hogy ezt ilyen hopp-hopp össze lehet “dobni”?! Rég csináltam, látszik és teljesen megfeledkeztem erről a pozitív tulajdonságáról.

Kihűltek a kis tésztagömbök, betettem az üveges konyhaszekrénybe másnapig, ahol a tányérokat és a poharakat tartjuk. Hát gondolhatjátok milyen illatuk volt, amikor kinyitottuk, minden egyes nyitásnál megbabonázott bennünket. István a reggeli kutyasétáltatáskor is emlegette, hogy alig várja, hogy már együnk belőle! Mert amikor vette ki a kávés bögréket a reggeli habos kotyogóshoz is milyen illatuk volt..

Aztán hazajöttünk, összeraktam őket és rájöttem, hogy ezekre a könnyeden lágy, tejszínhabbal finoman kikevert vaníliakrémes égetett tészagombóckákra nincsenek is igazán szavak. A közepe chia magos erdei gyümölcs dzsemet rejt, amit a múlt heti tökmaglisztes kakaós süteményhez készítettem. A receptet megtalálhatjátok ott, de egyébként bármilyen lekvárral vagy dzsemmel szuperül funkcionál. A második krémréteget az antioxidánsban gazdag Grapoila vörös szőlőhéj őrlemény felhasználásával készítettem. Savanykás, gyümölcsös íze tökéletesen passzol a belsejébe rejtett dzsemhez!

Vörös szőlőhéj őrlemény

A vörös szőlőhéjőrlemény több oldalról támogatja egészségünket. Bioaktív anyagai (rezveratrol, polifenol, melatonin) magas antioxidáns-tartalmú vegyületek, melyek teljes körű védelmet nyújtanak szervezetünk számára, és hozzájárulnak a vér normál koleszterinszintjének fenntartásához. Cukorbetegeknek különösen ajánljuk. Savanykás, gyümölcsös íze jól párosítható csokoládéval, kakaós süteményekkel, krémekkel. A gluténmentes étrendet követők is fogyaszthatják. (Vérzékenységben szenvedő, illetve véralvadásgátlót szedő betegek csak orvosi javaslatra fogyasszák!)

Forrás: Grapoila.hu

T I P P | A tésztát akár jóval hamarabb is elkészíthetjük, hideg helyen tartva tökéletesen eláll, megvár bennünket, amíg betöltésre nem kerülnek.

Erdei gyümölcsös képviselőfánk vaníliakrémmel, vörös szőlőhéjhabbal

Hozzávalók 18 db kisebb képviselőfánkhoz

Égetett tészta (mindig 1:1:1 arányban)
60 ml víz
60 g BL55 búzafinomliszt
60 g vaj
1 óriási csipet só
1 kávéskanál vaníliás cukor
2 egész tojás

Vaníliakrém és a szőlős habkrém
250 ml zsíros tej
50 g kristálycukor
1/4-ed vanília rúd
1 egész tojás 
16 g étkezési keményítő
25 g vaj
+ 200 ml habtejszín
+ 3 evőkanál porcukor
+ 1/2 kávéskanál Grapoila vörös szőlőhéj őrlemény

Előmelegítjük a sütőt 230 fokra alsó-felső sütés (légleverés 210 fok). Az égetett tésztához a tojásokat felütjük egy kis edénybe. A vizet, a vajat, a sót és a vaníliás cukrot egy nyeles lábasban melegíteni kezdjük, ha már elolvadt benne a zsiradék, állandó, először habverős, majd fakanalas keverés mellett hozzáadjuk a lisztet, csomómentesre keverjük. Közepes lángra kapcsolunk és a tésztát folyamatos mozgásban tartva (itt már fakanállal) hevítjük, azaz reszteljük kb. 3-4 percen keresztül, amíg az aljára kicsit le nem tapad a massza, az edény falától pedig el nem válik, közben pedig amolyan sistergő, zizegő hangot hallunk. A tésztát áttesszük egy nagyobb tálba – ekkor kézi robotgép habverő karjával keverni kezdjük, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat, mindig megvárva, amíg a tészta az adott tojást fel nem veszi. Sima csöves habzsákba töltjük és sütőpapírral bélelt tepsire diónyi halmokat nyomok egymástól 6-7 cm távolságra. Többször, vizes kézzel lespricceljük a tepsit és a fánkocskákat, így biztosítva a sütőtér későbbi gőzösítést. Az első minimum 15 percben ne nyitogassuk a sütő ajtaját! A fánkok 230 fokon 10 percig, majd 160 fokra és további 15-20 percig sülnek. A sütés végefelé megforgítottam a tepsit, hogy a másik oldala is megfelelően pirult legyen.

A krémhez a tejet, a kristálycukorral és a vanília kikapart magjaival, na meg a kikaparásból maradt kis rudacskával melegíteni kezdjük. A tojást kikeverjük az étkezési keményítővel, majd amikor már meleg a tej, kivesszük belőle a vanília rudat és a tejből kivéve a tojásos részhez merünk egy merőkanálnyit, kiegyenlítjük a hőmérsékletkülönbséget. Elkeverjük, majd a tűzön lévő tejes részhez öntjük és folyamatosan kevergetve közepes lángon összesűrítjük, majd az első felbugyogásról számítva 1-2 folyamatosan mozgatva kevergetjük. Végül levesszük a tűzről és elkeverjük benne a vajat és a csipet sót. Áttesszük egy tálba, közvetlenül a tetejével érintkezve frissen tartó fóliát simítunk, így nem fog bőrösödni, kihűtjük, majd hűtőbe tesszük felhasználásig. Egy 200 ml-es, jól behűtött habtejszínt ízlés szerinti mennyiségű (1-2 evőkanál) átszitált porcukorral habbá verjük és kettévesszük 1/3-ad 2/3-ad arányban. A kisebb mennyiséghez hozzákeverjük a szőlőhéjőrleményt, a nagyobb mennyiséget finoman összekeverjük az előzetesen krémesre átkevert vaníliakrémmel. Hú mennyi keverés, de nyugi leírni nagyon sok csak, egyébként pikk-pakk készen lesztek!

A betöltéshez a fánkocskák tetejét recés késsel levágjuk. Közepükbe 1/2 kávéskanál chia magos erdei gyümölcs dzsemet teszünk. A tejszínes vaníliakrémet habzsákba tesszük és betöltjük vele a fánkocskákat, plusz egy kört nyomunk a tetejükre. Nekem pont elég lett a krémem. A szőlőhéjas habtejszínt szintén habzsákba töltjük és megkoronázzuk a fánkokat, tetejére 2-3 szem bogyós gyümölcs kerül, jöhet rá a kalap, végül porcukorral hintjük.

Elkészítetted a receptet? Örülök, ha megírod kommentben, hogy ízlett!
Fényképét szeretettel várom az instán @smuczer.hanna oldalam megjelölésével és #smuczerhanna_recept hashtaggel. Insta-sztorikhoz szuper sütős GIF-eket találsz “smuczerhanna” keresőcímkével. 

Tökmaglisztes kakaós süti chia magos erdei gyümölcs dzsemmel

gyors kevert sütemények, Tudatos & egészséges életmód

A bejegyzést a Grapoila támogatta.

Hétfőn tortilla készült a tökmagliszttel, szerdán kakaós kevert süti. Mindkettő isteni lett. A tortillában is rozsliszttel kevertem, szerintem tökre megy hozzá, ezért tettem rozslisztet a kakaós sütibe is. A liszteket búzafinomlisztre cserélhetjük.

Süteményünk tojásmentes. A tojást és a cukor egy részét almapürével váltottam ki két okból. Egyrészt a kristálycukornál jóval egészségesebb és diétásabb megoldás, másrészt ősszel nagyon sok almapürét fagyasztottam le és mivel hamarosan le szeretném engedni a fagyasztónkat, most mindent onnan készítek. 😀 Egyébként nem nagy a fagyasztónk, egy hűtő alatti 3 rekeszes térdig érő, de így is fér bele annyi cucc, hogy csoda! Meg hát a jó pakolás nagy kulcs. Mióta rájöttem arra, hogy a szennyesbe is jobban férek, ha hajtogatva teszem bele a piszkos törcsiket, öröm és boldogság a köbön és elképesztő mennyivel több helyem van!

Tökmagliszt

Visszakanyarodva egy erős hajtűkanyarral tökmaglisztünkre, szóval nagyon megszerettem a magliszteket, mert alacsony szénhidrát, zsír és magas fehérjetartalmúak. Ennél nekem nem is kell több. Szuper makro javító és kiegyensúlyozó összetevőre találtam bennük. A tökmagliszt szép világos élénkzöld színű, süteményeket megszínezi, a tortilla is kicsit zöldes lett tőle. Íze nekünk teljesen semleges volt, szóval szerintem mindenhez passzol. A süti/kenyér/készítmény teljes lisztmennyiségének 30%-át cserélhetjük ki vele.

A gluténmentes tökmagliszt fogyasztását kifejezetten ajánljuk vegán étrendet követőknek, hiszen kiemelkedően magas a fehérjetartalma, ráadásul 8-féle esszenciális aminosav található benne, ezáltal aminosav-összetétele is szinte tökéletes. Szénhidrát- és zsírtartalma ugyanakkor alacsony, így jól illik az alacsony energiatartalmú diétákba is. Foszfortartalma segíti az agyi és idegi működést, lassítja az időskori agyi leépülés folyamatát.” Forrás: Grapoila.hu

Tökmaglisztes kakaós kevert süti

Hozzávalók 20 x 30 cm-es tepsihez

160 g BL55 búzafinomliszt
90 g Grapoila tökmagliszt
50 g teljes kiőrlésű rozsliszt
1 csomag (12 g) sütőpor
1/2 kávéskanál só
20 g cukrozatlan kakaópor
135 g kristálycukor
70 g vaj
150 ml tej
1 teáskanál instant kávé
120 g almapüré

Előmelegítjük a sütőt 200 fokra alsó-felső (légkeverés 180 fok). Kimérjük a liszteket, beleszitáljuk a kakaóport, elkeverjük a sütőporral, a kristálycukorral és a sóval. Megolvasztjuk a vajat. A tej egy részét megmelegítjük és elkeverjük benne az instant kávét, majd a többi tejjel, az olvasztott vajjal és az almapürével együtt a lisztes keverékhez adjuk. Fakanállal csomómentesre keverjük, de csak nagyjából, mint a muffinnál. Sütőpapírral bélelt, magasabb peremű tepsiben egyenletesen elkenjük és 190-200 fokon alsó-felső (vagy légkeverés 180) 30-35 perc alatt megsütjük. Tűpróbával ellenőrizzük.

Chia magos erdei gyümölcs dzsem

150 g fagyasztott erdei gyümölcs
2 teáskanál chia mag
1/2 kezeletlen citrom reszelt héja
1 teáskanál kristálycukor
1 teáskanál vanília aroma

A chia magos erdei gyümölcshöz a fagyasztott gyümölcsöt egy nyeles kis lábasba tesszük, melegíteni kezdjük, majd hozzáreszeljük a citrom héjét és a kristálycukorral elkeverjük 2-3 percig kavargatva enyhén bugyogtatjuk, levesszük a tűzről és elkeverjük benne a chia magot és a vanília aromát. Kihűlés után kis üvegbe tesszük. Hűtőben 3-4 napig eláll.

Porcukorral enyhén felvert tejszínhabbal tálaltuk.

Elkészítetted a receptet? Örülök, ha megírod kommentben, hogy ízlett!
Fényképét szeretettel várom az instán @smuczer.hanna oldalam megjelölésével és #smuczerhanna_recept hashtaggel. Insta-sztorikhoz szuper sütős GIF-eket találsz “smuczerhanna” keresőcímkével. 

Kovászos fehér kenyér kendermagliszttel

kenyerek, kovász

A bejegyzést a Grapoila támogatta.

Sosem gondoltam volna, hogy a kapros savanyú uborkán kívül (ami megjegyzem az egyik kedvenc savanyúságom) másnak is lehet kapros savanyú uborka illata és kicsit kapros savanyú uborka íze is. Elképesztően zseniális a természet! Nagyon tetszik! Pedig a kendermaglisztes tasakba beleszagolva legelőször a sóska jutott eszembe, bár ebben lehet közrejátszik, hogy pont sóskamártást készítettem a héten, mindenesetre nekem olyan sóskás volt. Ezért és zöld színe miatt sem szerettem volna belőle süteményt sütni (bár a brownie-n gondolkoztam erősen) és mivel pont elfogyott az öregtésztás magvas császárzsemle és a pirított sokmagvas teljes kiőrlésű rozs-, tönköly-, és búzakenyér is a fagyasztónkból és tényleg nem volt egy morzsa kenyérke se, így adott volt, mibe fonom bele ezt az illatából adódóan érdekes ízvilágot.

Kendermagliszt

Nagyon izgalmas kovászos kenyér sült ki belőle.

A jól bevált kovászos kenyér receptem használtam, ezt szoktam mikor mivel turbózni, most a liszt 20%-át cseréltem ki kendermaglisztre. Az így kapott lisztkeverékem sikértulajdonságai nem érvényesültek úgy, mint egy magas sikértartalmú kizárólag búzaliszttel sütött kenyér esetén. Tehát a gabona fehérjéi, a gliadin és a glutenin nem tudnak a vízzel olyan szépen összekapcsolódni és olyan nyúlós, rugalmas, formázható tésztát alkotni, hogy kialakuljon egy erős glutén / sikér – háló, ami a keletkező szén-dioxid buborékokat szépen megtartaná, megkötné, így csak kisebb lyukacsocskák keletkeztek, de persze nem is szabad elvárnom, tudom. A kenyérkészítés folyamatán nem vettem észre egyéb változást, tök ugyanolyan volt a tészta, mint máskor szokott, csak nem születtek benne giga nagy lyukak. Érdemes ezért kenyérsütő formában sütni, legközelebb így fogom, hogy jobban megtartsa formáját.

Mint a maglisztek általában, a kendermagliszt is kifejezetten magas fehérjetartalommal bír (a búzalisztekkel összehasonlítva) 100 grammjában 32,19 g fehérje található. Így a reggeli futás után örömmel kóstoltam!

Kovászos fehér kenyér kendermagliszttel

Hozzávalók kb 0,5 kg-os kenyérhez

320 g BL80 búzafinomliszt
80 g Grapoila kendermagliszt
260 ml víz
1/2 kávéskanál instant élesztő (elhagyható)
100 g aktív kovász (30, 35, 35)
8 g só
kukoricaliszt a szakajtóba

Sütést megelőző este megetetjük a 30 g kovászt 35 g víz és 35 g búzakenyérliszttel és a pulton hagyjuk érni. Másnap reggel a vizet összegyúrjuk az élesztővel, a kendermagliszt és a búzakenyérliszt keverékével, majd 30-60 percig pihentetjük. Ekkor hozzádagasztjuk az aktív kovászt, 10 percig pihentetjük, végül beledagasztjuk a sót. Letakarva pihentetjük, majd 3-4 órán keresztül 1/2 óránként áthajtogatjuk vizes kézzel úgy, hogy a tészta egyik szélét megfogjuk, elkezdjük óvatosan felfelé meghúzni, majd áthajtjuk a vele szemben lévő oldalra és a tál forgatása közben, 4-5 ilyen hajtogatással körbeérünk a tésztán. A negyedik óra végére szépen megkel kenyerünk, enyhén lisztezett deszkára borítjuk és A4-es lap méretűre húzzuk, majd az alját a közepére hajtjuk, majd az így keletkezett jobb és bal alsó csücsköt középen egymásra hajtjuk, végül fentről középre lezárjuk a tésztát, feszesre húzzuk. Megfordítva gömbölyítjük, kukoricaliszttel szórjuk és kukoricaliszttel szórt szakajtóba tesszük, vagy kivajazott kenyérsütő formába tesszük. Letakarva 1,5 órát kelesztjük, majd előmelegítjük a sütőt 230 fokra jénaival/vaslábassal együtt (légkeveréssel 210 fok). A forró edénybe belefordítjuk a kenyeret, bemetsszük gilette pengével 1,5 cm mélyen és 30 percig fedővel együtt 230 fokon, majd fedő nélkül 200 fokon további 25 percig sütjük. Kivesszük, vízzel spricceljük és rácson hagyjuk kihűlni.

Kovászos fehér kenyér kendermagliszttel

Elkészítetted a receptet? Örülök, ha megírod, hogy sikerült!
Fényképét szeretettel várom az instán @smuczer.hanna oldalam megjelölésével és #smuczerhanna_recept hashtaggel. Insta-sztorikhoz szuper sütős GIF-eket találsz “smuczerhanna” keresőcímkével. 

Köszönöm, hogy feliratkoztál!😊

Túró Rudi torta sütés nélkül homoktövismagliszttel

torta

A héten egy túróban gazdagon megpakolt, halványan citromos, finoman édes Túró Rudi tortát készítettem sütés nélkül, hogy a homoktövismagliszt pozitív élettani hatásait megőrizzem. A kakaós kekszalapot fele arányban aszalt sárgabarackkal édesítettem, ezzel csökkentve a hozzáadott cukor mennyiségét. Részlegesen vagyok elégedett, ízre tökéletesen perfekt, nagyon finom lett, viszont állagában más elképzelés lebegett a lelki szemem előtt, szóval Hannát megint lenyomta a zselatinpor. Mesélek mindjárt róla.

A világon nem gondoltam volna, hogy a Grapoilával közös magliszt-projektünk ilyen szemfelnyitogató változásokat indít be nálam. Hihetetlen, hogy a gabonákból készült liszteken kívül eddig nem dolgoztam mással, pedig iszonyat széles a választék. Ahogy hétről hétre kipróbálom és megismerem a különlegesebbnél különlegesebb magliszteket, egyre változatosabb ízekben és alapanyagokban gondolkozom és új irányok felé nyitok.

Elkezdtem nyers vegán recepteket keresgélni, így ismertem meg és próbáltam ki először az utifűmaghéjat és az aszalt gyümölcsökkel való édesítést. Ehhez a felfedezéshullámhoz hozzátartozik, hogy nagymamánál IBS-t diagnosztizáltak és (a végül elmaradt) születésnapjára egy glutén-, és tejmentes tortát kellett volna készítenem, tehát 4 napig kb megállás nélkül csekkoltam a recepteket, beszereztem egy kiló rizslisztet, amit hát majd el kell használni valamire, beépítem a 2021 tavasz-nyár fejezeteibe. Nagyon tetszik ez a tavaszi kis kitekintgetésem, nem nevezem változásnak, mert az érdeklődésem magja továbbra is megmarad, csak rétegekkel és tudással bővül, mert imádok felfedezni, tanulni, látókört tágítani, megismerni új ízeket, technikákat és alapanyagokat!

Homoktövismagliszt

“A homoktövis korunk egyik legértékesebb gyógynövénye. Termésének magja igazi A- és E-vitaminbomba, emellett koncentráltan tartalmazza a civilizációs betegségek esetén ajánlható tápanyagokat. Immunerősítő polifenolokat, flavonoid-jellegű összetevőket, ásványi anyagokat és nyomelemeket tartalmaz. Ezen felül speciális ballasztanyagok, rostok valódi kincsesbányája. Gyümölcsös pitetészták természetes adalékanyagaként jól használható. A gluténmentes étrendet követők is fogyaszthatják.” (Forrás: Grapoila)

Irányelvek a recept ötletelésekor:
1. Sütés nélküli édességet szeretnék, hogy a Grapoila homoktövismagliszt értékes tápanyagait, ásványi anyagait és nyomelemeit megtartsam.
2. A kekszes alj, amibe elkeverem lisztünket legyen kakaós, mert elég markáns, kesernyés íze van, de ha max. 10-15%-át váltjuk ki a búzalisztnek, vagy jelen esetben a kekszalapnak, akkor a végeredmény ízét nem befolyásolja. A 10% a javasolt maximális keverési arány. Végül én 15%-ot tettem bele, hogy kimaxoljam az egészségesség faktort. Szuper lett így is íz-ügyileg!
3. A harmadik direktíva kicsit öncélú, de nagyon is mindennapi: nem férek a fagyasztónkban, ezért a benne lévő 1 kiló túrót el szeretném használni.

Oké, tehát milyen süteményt lehet ezen halmazok ötvözéséből létrehozni? Például egy keksz és homoktövismagliszt alapú túrós-kakaós, Túró Rudi ízvilágú tortát, aztán hogy ez a gyakorlatban mit mutatott és hogy sikerült?! Hát az lentebb kiderül!

A sütés folyamatos tanulás

Hát nem igazán úgy sikerült, ahogy én azt elképzeltem. Elképzelés: olyan szögegyenes, hibátlanul vágható túróréteg, mint a New York Cheesecake-ben, vagy mint a sült túrótortában. Valóság: hm milyen állaga is van kb, mert megáll, de éppenhogy. Szóval ennél stabilabbat szerettem volna. Bár, ahhoz képest, hogy csak nemrég kezdtem el a zselatint bátrabban használni = már merek zselatinos sütiket készíteni (talán 3-4 zselatinporral készült recept van a blogon) szóval ahhoz képest talán nem is olyan rossz.

DE ebből tanulok, így ismerem meg igazán az adott alapanyagot, ahogy jelen esetünkben is tanultam belőle, mert több zselatin kellett volna bele, hogy szebben megálljon a túró.

Zselatin

Porzselatin: 1 liter folyadékot 20 g köt meg elvileg, de azt is olvastam, hogy 12 g ami azért tökre nem mindegy, szóval jelenleg fogalmam sincs már, tehát lehet az egész csomaggal bele kellett volna tennem, vagy mégsem?! Egy a tuti, ha kitapasztalom, szóval minden ünnepre innentől zselatinos cucc lesz!
Lapzselatin: 1 liter folyadékot 12 lap köt meg a csomagoláson szereplő leírás szerint.
Tehát 6-10 gramm zselatin 6 zselatinlapnak felel meg.

Egy tuti, a két nagyobb kávéskanál, amit beletettem kevés. Éppen ezért a receptben dupla adagot írok, úgy szerintem már taftabb lesz, mint a képen látható tortáé. A csokimáz problematikája a túrós rész instabilitásából következik, mert őkegyelme persze pont fordítva, túl stabil lett a töltelékhez képest és ahogy belevágtam, szépen lassan csúszott össze alatta a túrókrém, a máz meg a francnak se akart kettéválni. 😅 Viszont, hogyha a tölteléket rendesen stabilizáljuk, rendben lesz a máz, de a biztonság kedvéért megadok egy másik máz receptet (Csokimáz 2), ami egyrészt gyorsabb és egyszerűbb és a remegősebb krémekhez jobban passzol.

Túró Rudi torta sütés nélkül homoktövismagliszttel

Kekszalap
200 g cukormentes, teljes kiőrlésű keksz (vagy háztartási keksz)
15 g cukrozatlan kakaópor
30 g Grapoila homoktövismagliszt
1 csipet só
40 g porcukor
50 g aszalt sárgabarack
3 kávéskanál instant kávé
110 – 130 ml tej

Krém
700 g túró
200 ml habtejszín
1 kezeletlen citrom leve és héja
200 g porcukor
1 csipet só
2 csomag vaníliás cukor, 2 evőkanál vanília aroma
10-15 g (4 kávéskanál) zselatin annyi vízben megduzzasztva, amennyi ellepi

Csokimáz
80 g vaj
80 g porcukor
20 g vaníliás pudingpor
18 g kakaópor
1 egész tojás

Csokimáz 2
80 g vaj
80 g étcsokoládé

Az aszalt sárgabarackot késes aprítóba tesszük és egy kis tejjel krémesre aprítjuk, majd kiszedjük. A kekszes alaphoz a kekszet aprítógépbe tesszük, vagy dolgozhatunk már eleve darált keksszel is. A felaprított kekszet elkeverjük a kakaóporral, a sóval és a porcukorral, majd hozzáadjuk a vajat, a sárgabarackmasszát és először csak a fele adag langyos tejben elkevert instant kávét, majd összeállítjuk a tésztát. A maradék tejet közben folyamatosan adagoljuk hozzá, amíg gombóccá nem tudjuk gyúrni. Sütőpapírral bélelt, leheletnyi vajjal kikent 20 cm-es tortaformába nyomkodjuk úgy, hogy az oldalára is 5 cm-re felérjen. Hűtőbe tesszük dermedni.

A krémhez a túrót áttörjük, de ha a fagyasztóból vettük elő nem szükséges, mert szépen szétesik magától elemeire. A túróhoz keverjük a citrom reszelt héját, levét, a vaníliás cukrot, a porcukrot, a csipet sót és a vanília aromát. A hideg habtejszínt lágy habbá verjük. A zselatin a vízben megduzzasztjuk, majd felmelegítjük, amíg az összes szemcse el nem olvad és hőkiegyenlítéssel a habtejszínhez keverjük, majd a habtejszínt robotgéppel hozzákeverjük a túróhoz. A tölteléket a kekszalapba öntjük pont addig, amíg az oldala tart. A maradék krémből készítsünk házi vaníliás krémtúrót és hűtőbe tesszük éjszakára dermedni.

Másnap elkészítjük a csokimázat. Hogyha egyszerűbbet szeretnénk (csokimáz 2) a csokit a vajjal összeolvasztjuk és a dermedt tortára kenjük. A másik mázat még cukrásztanulóként tanultam, ez egy kicsit hosszadalmasabb 20 percen keresztül kevergetős, türelmet igénylő recept, node milyen finom! A vajat, a porcukorral, a vaníliás pudingporral és a cukrozatlan kakaóporral vízgőz fölött megolvasztjuk, majd ha megolvadt, hozzáütjük a tojást és fakanállal folyamatosan kevergetve 20 perc alatt besűrítjük és a tortára simítjuk sietve, mert gyorsan köt.

Elkészítetted a receptet? 
Úgy örülök, ha megírod kommentben, hogy sikerült!
Fényképét szeretettel várom az instán @smuczer.hanna oldalam megjelölésével és #smuczerhanna_recept hashtaggel. Insta-sztorikhoz szuper sütős GIF-eket találsz “smuczerhanna” keresőcímkével. 

Mákos – citromkrémes linzer

desszert, omlós tésztából készült sütemények

A bejegyzést a Grapoila támogatta.

Duplán mákos, citromkrémes aprósütit sütöttem a héten! Ez is egy tipikusan olyan süti, amit már évek óta tervezek megsütni. Minden Húsvét előtt szemezek vele, de valahogy mindig tolódott. Olyan hosszú a megsütni való sütemények listája, hogy a végét soha nem látom, mert mindig csak plusz tagokkal bővül! Na, de most végre a mákos – citromkrémes linzer kihúzva. Viszont ugye egy a baj, már rögtön lehet beiktatni újrasütésre, mert annyira eszméletlenül finom. Nekem őrülten bejön ez az angol főzött citromkrém történet, azaz a lemon curd.

Mákliszt (gluténmentes)

Már a legelején tudtuk, hogy ezt imádni fogjuk! A legelső Grapoilás liszt volt, amire rávetettük magunkat Istvánnal, egy almás pitét készítettem belőle és aah csak úgy tömtük! Csupa mákíz, mindemellett csökkentett olaj, magas ásványi anyag (magas a kalciumtartalma, így a csontritkulás megelőzésére is kiváló) és alacsony szénhidrát tartalommal bír, ami tökéletesen beilleszthető a balance életmódunkba. Natúr joghurtba, kefirbe keverhetjük, sütemények, péksütemények, kenyerek tésztáját turbózhatjuk vele, sőt alapvetően bázislisztként is megállja a helyét, tehát a fehér lisztet 100%-ig kiválthatjuk vele. A darált máknál jobban eltarthatóbb, zsírban szegényebb és nem lesz annyira sötét, fekete színe a belőle készített süteményeknek. Szerintem egy nagyon szuper alapanyag a változatos életmódra való törekvésben! Tápértéke 100 g máklisztben: 310 kcal / 16,79 g zsír / 5,14 g szénhidrát / 34,61 g fehérje.

Mákos – citromkrémes linzer

Hozzávalók 30-35 db linzerkarikához és 2 dl citromkrémhez

Linzer
250 g BL55 búzafinomliszt
50 g Grapoila mákliszt
100 g porcukor
1 csipet só
1 evőkanál egész mák
135 g vaj
65 g disznózsír
1/2 citrom reszelt héja

Citromkrém (2 dl)
2 tojássárgája + 1 egész tojás
55 ml citromlé (1,5 db citrom)
50 g kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
1 csipet só
+ 40 g hideg vaj

Mostanában minden linzerjellegű tésztát késes aprítógépben készítek el, hát sokkal egyszerűbb az életem, mióta erre rájöttem. Belemérjük a lisztet, a sót és a zsiradékot, aprítjuk, azaz elmorzsoljuk, jöhet bele a porcukor és az egész mák, aprítjuk, majd a citrom reszelt héja és addig keverjük, amíg össze nem áll, deszkára tesszük és összegyúrjuk. Ha nincs gépünk, természetesen kézzel is könnyen elkészíthető, a liszteket elkeverjük a sóval, a mákkal és gyors mozdulatokkal elmorzsoljuk a zsiradékkal. Elkeverjük benne az átszitált porcukrot, belereszeljük a citrom héját és tésztává gyúrjuk. Fóliába csomagolva a hűtőbe tesszük éjszakára.

A citromkrémhez a citromlevet elkeverjük a tojásokkal, a kristály és a vaníliás cukorral, a csipet sóval és vízgőz fölött, folyamatos kevergetés mellett, alacsony lángon összesűrítjük. Ha összekapta, levesszük a gőzről, elkeverjük benne a vajat és kihűtjük. Másnap jól átgyúrjuk a tésztát, hogy felvegye kicsit a kezünk melegét, lisztezett deszkán 3-4 mm vékonyra kinyújtjuk, kiszaggatjuk és 180 fokra előmelegített sütőben kb 10 perc alatt megsütjük, figyeljük nagyon, mert képes hamar égni! Ha megsült, levesszük őket a tepsiről, hogy ne folytatódjon a forró tepsin a sütés és kihűtjük. A linzerek tetejét meghintjük porcukorral, az aljára eloszlatunk 1 kis kávéskanál citromkrémet és rátesszük a tetejüket, majd mosolyogva pusziljuk be a kis linzereinket!