Őszi fűszeres, pudingos almaleves

Egyéb

Szóval végy egy csomó almát, nagymama jó nagy fazekát és körülbelül fél órát szánj rá a napodból! Utoljára szerintem gyerekkoromban ettem alma”szószt”, mondjuk akkor az inkább főzelék-jellegű második fogás címszó alatt futott. Viszont most levesünk nem lévén, keresve sem találhattam volna ennél egyszerűbb és nagyszerűbbet! Bár az igazat megvallva másnapra a hűtőben kissé főzivé változott, de egy kis melegítés és plusz tej hozzáadásával a “probléma” – már amennyire ezt annak lehet nevezni – orvoslásra került.

Mai ebédünk a teljes kamraszortiment felhasználása jegyében fog elkészülni: ünnepek előtt betévedtem a boltba, beálltam a kígyózó sorba egy kelkáposztával, pár szem krumplival és egy virslivel, hogy végre most frankfurti levest készítek, jó tejfölösen, pirított virslisen, ahogy azt illik és esetleg mellé készítek másodiknak valami briósfélét, amit még melegen, vajjal ehetünk, de látva a sort és annak csiga-mód haladását, visszapakoltam mindent a helyére és megkértem a biztonsági őrt, hogy legyen szíves kérem kiengedni, mert nem vásároltam semmit. Na, így hiúsult meg a jó frankfurti levesünk terve. Helyette pedig életbe lép (mint oly sokszor nálunk) a B-terv: kamránk & fagyasztónk meglévő készletét felhasználva a mai menü:

– pudingos almaleves
– a második még nem fix: vagy besameles, karfiolos, nagyon szaftos Dubarry lesz, vagy tejszínes-kapros csirkemell
– mellé pedig – mert annyi almát kaptunk otthonról, hogy most minden az almára épül, egy grammja se mehet kárba alapon – egri nagymama almás kalácsa/pitéje 2 kiló almából, szintén pudingosan jó sok fűszerrel, fahéjjal, szerecsendióval ójaj❤

Őszi fűszeres, pudingos almaleves

Hozzávalók 6 személyre

750-800 g alma (nettó/csupasz súly)
3 rúd fahéj
1/2 kk. szerecsendió
6-7 db szegfűszeg
1 óriási csipet só
1/2 citrom leve
1 csomag vaníliás cukor
2 csomag vaníliás pudingpor (vagy inkább 1,5 és akkor másnapra nem lesz főzike?!)
0,5-1 dl tejszín
1-2 dl tej
cukor/édesítő ízlés szerint
1,5-2 liter víz

Vizet töltök egy nagyobb tálba, belefacsarom a 1/2 citrom levét, ebbe jönnek majd az almák, miután megpucoltam őket: meghámozom, kicsumázom, negyedelem, majd a negyedeket is kb 3-ba vágom. Közben felteszek 1-1,5 Liter vizet forrni a fűszerekkel (fahéjrúd, szerecsendió, szegfűszeg, só) és amikor az almákat megpucoltam, mehetnek bele a lével együtt.

Köbö 10-15 percig, fedő alatt főzöm közepes/kis lángon, majd besűrítem az előzetesen, kis vízben csomómentesre kevert pudingporral. Én először csak egyet tettem hozzá, majd mivel nem találtam elég pudingosnak, szószosnak, tettem hozzá még egy kevéske vízben elkevert pudingot. Pár percig keverem, hagyom kicsit összefőni. Lehúzom a tűzről és hőkiegyenlítéssel hozzáadom a tej+tejszín keverékét, majd további tej hozzáadásával beállítom számunkra szimpatikus/kedvelt állagúra.

Őszi beleszeretős: Amerikai almás pite

omlós tésztából készült sütemények

Oly régóta tervezek egy igazi, tipikus amerikai apple pie-t sütni! Bámulatos ez a recept, valami mennyei-eszméletlenül-finom: alul kellemesen lágy, a teteje pedig roppanósan omlós és ez a töltelék..

Plusz kis TIPP / Másnap, vagy minimum 12 óra elteltével még finomabb, erről 100%-ig meggyőződtünk a minap. Ahogy összeérnek az ízek, a pite tésztája lágyan puha lesz, a teteje és a széle ugyanakkor roppanós, omlós marad, a töltelékben pedig zseniális a darált keksz.. na hagyjuk is mert végem lesz rögtön!

Az igazi hab a tortán pedig az, hogy gyönyörűen és egészen egyszerűen díszíthető. A gyerkőcök nagy örömére tökéletes kis családi program, szinte építhető rá egy kis kézműves foglalkozás. Ezek az apró kis levélkék ugyan tényleg csak szösszenetek az életben, de hihetetlen módon megszépítik ezzel a legapróbb lopott percet is, amikor majd bevillázod a szádba!

Filmajánló zárójelben..
Ami pedig engem illet, az almás, almás-körtés és körtés süteményekről sicher, hogy a Carnage (Az öldöklés istene) c. film fog az eszembe jutni. Na, ha láttátok tudjátok (kacaj), ha pedig még nem, akkor nyomás leenkórozni, mert szenzációs egy film. Mondjuk nekem már az is elég, hogy Christoph Waltzot másfél órán keresztül nézhetem, de a film állat! Tényleg! Must megnézős!

Tésztánk egy totál alap (liszt-vaj-porcukor) 3:2:1 arányú omlós tészta, amiről azt tanultuk a cukrász-suliban, hogy a morzsalékosságát /omlósságát az biztosítja, ha hideg kézzel, gyorsan összemorzsoljuk az átszitált lisztet és az átszirált porcukrot a zsiradákkal. Ekkor a zsiradék körbeveszi a lisztszemcséket, így a liszt sikértulajdonságai nem tudnak érvényesülni, azaz megakadályozza a sikérváz/vagy más néven gluténháló kialakulását. A zsiradékkal körülölelt lisztszemek sütés közben, hő hatására kitágulnak, így lesz a tésztánk omlós, porhanyós és morzsalékos.

Lazítóanyag (sütőpor) alapvetően nem is lenne szükség, (cukrászdában nem is teszenek, mert ott több napig is elvan magának, mire betöltik pl linzernek, vagy ischlernek és van ideje megpuhulni kicsit) otthon csak azért teszünk bele, hogy már aznap kicsit puhább legyen a tésztánk.

Amit még az omlós tésztáról tanultunk:

– zsiradék lehet: vaj, olaj, sertészsír, margarin
sertészsír esetében az arányok 3:1,4(70%):1 – re változnak, mert nem tartalmaz annyi folyadékot, mint a vaj, vagy a margarin
– a tészta minél kevesebbet érintkezzen a kezünkkel, addig gyúrom csak, amíg pont összeáll, különben megég a tészta – nagyjából azt jelenti, hogy az ujjaim tövénél elfolyik a zsiradék gyúrás közben, teljesen megolvad.
– otthon ált. használunk hozzá lazítóanyagot (sütőpor) ún. járulékos anyagokkal is turbózhatjuk tésztánkat: fahéj, citromhéj, vaníliás cukor, kakaópor vagy akár olajos magvak (dió, mák..), ilyenkor az adott anyag tulajdonságait kell megvizsgálnunk pl az olajos magvaknál az alap tésztánk arányainál a zsiradéktartalmat csökkenteni kell, figyelembe véve a magvak zsírtartalmát

Amerikai almás pite


T É S Z T A  
24 cm-es F O R M Á H O Z

240 g liszt (190g BL55 búzafinomliszt, 50g tk rozs)
1/2 csomag sütőpor
1 óriási csipet só
120 g HIDEG vaj
80 g PORcukor
1 egész tojás (kicsit felverem és 1-2 evőkanállal meghagyok belőle a teteje lekenéséhez – így nem kell még plusz 1 tojás!)

T Ö L T E L É K*

összes pucolt, kicsumázott alma 2/3 – körte 1/3 arányban, súlya: 718g
10 g vaj
leheletnyi fehérbor
60 g barnacukor
1 giga csipet só – had jöjjön ki az az édes almaíz!
1 tk fahéj – na nálam ennek hiányában mézeskalács fűszerkeverék premierezett
35 g darált HT keksz/zabkeksz
1/2 citrom leve + héja is akár

*Második alkalommal csak almával készítettem: 940g pucolt alma, durván 50ml fehérborban pici vajjal megpároltam, 60g nádcukorral és 1 cs. bourbon vaníliás cukorral + 35 g darált háztartási keksz.

További ízorgiás lehetőségeink, avagy ahogy harmadik vagy negyedik (á ki tudja?!) alkalommal készült..
– a tésztát 100 g teljes kiőrlésű rozsliszttel és 140 g fehér tönkölybúzával készítettem
– a tölteléket keksz hiányában pudingporral (20-25gramm tehát 1/2 csomaggal) sűrítettem
+ 1 nagy babérlevél ment az almához (nyilván opcionális, tehát nyugodtan elhagyható, de úgy megtámogatja az ízlelőbimbóid, hogy megállapítani nem tudod, hogy az, de valami óriási szinten a mennybe repít)
– 1 evőkanál fanyar sárgabaracklekvár az alsó tésztaréteg lekenéséhez
– érdemes 1-2 evőkanál darált dió és 1 marék durvára vágott dió keverékével leszórni a lekváros részt és erre jöjjön rá az összerottyantott, kihűtött alma


A tésztához a lisztet és a porcukrot átszitálom, a sóval és a sütőporral elkeverem. Gyorsan elmorzsolom benne a hideg vajat. A tojást kis edényben villával kicsit megkeverem, a nagyját a tésztához teszem és összeállítom vele, a megmaradt tojással majd a végén lekenem, addig mehet be a hűtőbe. Ha gombóccá gyúrtam a tésztát, 30 percre hűtőbe teszem. A töltelékhez meghámozom, kicsumázom a körtéket és az almákat. Felszeletelem vékony 2-3 mmes szeletekre. Megolvasztom a vajat, rádobom őket, ráöntök egy kis leheletnyi fehérbort, cukrozom, citromozom, fűszerezem. Pár percig pirítom: ne legyen puha, éppen csak puha, de még jó roppanós! Ekkor elzárom alatta a gázt és a keksszel bekeverem, besűrítem. Félreteszem hűlni, néha átkavarom. A tésztát 2/3-ad, 1/3-ad arányban elosztom (pontosan: 318 g – 159 g). Nagyobb részét kinyújtom, a sütőpapírral bélelt forma alját és oldalát kibélelem vele. Tetejére sütőpapírt és vagy rizzsel, vagy szárazbabbal lenyomom és 180 fokos sütőben 10-15 perc alatt elősütöm. Kicsit kihűtöm, majd jöhet bele a töltike. A tetejét is kinyújtom és díszítem, 170 fokra előmelegített sütőben (alsó-felső) 45-55 perc alatt megsütöm. 

T Á R O L Á S A / Éjszakára csak takarjuk le egy tiszta konyharuhával, ne fedjük le frissentartó fóliával, mert az alma víz-, és páratartalma átcsúszik a tésztába és a teteje már nem lesz az az igazi omlós.

Őszi álom-szendvicseim legfontosabb eleme: bajor gesztenyécske

kiflik & zsemlék

Sanszos, hogy a kovászos kenyér-függőségem zsemle és hasonlók kategóriába csúszott át! Először a magvas, bajor perecmázas bagelek, most pedig ezeket az őrült cuki, hatvangrammos bajor “gesztenyécskéket” sütöttem. Tiszta szódabikarbónamáz-függő lettem és egyébként, igazán nem is nagy meló. Jó, ha minden darabot 1 percig főzünk akkor az 12 perc, de hogyha kettőt teszünk a forrásban lévő jakuzziba… hát hipp-hopp el is készül! Csak kettőt pislogunk!

 Úúgy imádom az ízét, a formája pedig tiszta ősz, annyira ennivaló! A receptet a bajor perec mintájára készítettem, annyi különbséggel, hogy nem készítettem előtésztát, hanem mindent egyszerre bedagasztottam és így egy délelőtt folyamán lezongoráztam az egészet!

H O Z Z Á V A L Ó K 12 (60g-os) D A R A B H O Z:

A  T É S Z T Á H O Z
500 g liszt* – mikróztam meg 5-10 mp-ig
1 csomag szárított élesztő
200 ml tej
90-100 ml víz
1 evőkanál só
35 g olvasztott vaj

*Az 500 g liszt nálam most úgy állt össze, hogy: 200 g BL80, 100 g teljes kiőrlésű búzaliszt, 50 g teljes kiőrlésű rozsliszt, 50 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt, 100 g rétesliszt

A  V Í Z F Ü R D Ő H Ö Z
3-4 evőkanál szódabikarbóna
1 nagy teáskanál barnacukor/kristálycukor
1 kávéskanál só

Hirtelen ötlet volt, tehát nem etettem kovászt előző nap és még friss élesztő sem volt itthon, így maradt a vésztartalék. A szárított/instant élesztő persze kiváltható 200 g érett kovásszal vagy 15-20 g friss élesztővel. A kovászos verzió elkészítési elvét a kovászos túrós batyu bejegyzésemnál megtalálod.


E L K É S Z Í T É S

1.A tészta összeállítása. Kimérem és átszitálom a liszteket*, elkeverem benne a sót, a cukrot és a szárított/instant élesztőt. A tejet a vízzel együtt meglangyosítom és a lisztes részhez öntöm. Dagasztani kezdem, majd folyamatosan kis adagokban hozzádagasztom a vajat. Egy keményebb, stabilabb tészta lesz a végeredmény. Ha túl keménynek ítéljük a tésztát egy kis vizet vagy tejet dagasszunk még hozzá. Letakarom és a duplájára kelesztem.

*TIPP: hogyha kicsit gyorsítani akarjuk a kelesztési időt, a lisztet átszitálás után és mielőtt még belekevertük volna a szárított élesztőt 5-10 másodpercre betehetjük a mikróba!

2.Tészta darabolása. Az össz tészt 12 részre osztottam, Ezután jól átgyúrtam őket, gömbölyítettem, majd további 40 percet keltek letakarva.

3.A bajor fürdő. A sütőt előmelegítem 200 fokra. Felforralok körülbelül 1-1,25 liter vizet egy akkora edénybe, amibe biztosan elfér 1-2 zsemle (nem javaslom, hogy többet tegyünk bele egyszerre), belekeverem a cukrot, a sót és a szódabikarbónát. Magam és a fürdő mellé szorosan odakészítek egy lyukacsos szedőkanalat, a sütőpapírral bélel tepsit és a zsemléket. Amikor felforrt a fürdő mehet bele az első kettő, amit 1 percig főzök, néha megforgatom, majd lecsöpögtetem és a sütőpapírral bélelt tepsire teszem. Mehet a fürdőbe a következő adag. Amikor végeztem az összessel x-ben bevágom gilette pengével a tetejét kb 1 cm mélyen.

4. Sütés. 200 fokra előmelegített sütőben 25-26 perc alatt megsütöm.

Lélekmelengető őszi gombakrémleves

levesek

Valami ‘szavakat nem találok’ mennyei finom ez a leveske. Krémes, lágy, csupa gombaíz, amit személy szerint eszméletlenül imádok! Kis tejszínnel pedig maga a gyönyör.
Hűvös, őszi szellővel átfújt, fázós napokon, egy nagy tányér forró gombakrémleves egyaránt ajándék a gyomornak és a lelkünknek.

Az ebéd pikantériája pedig, vagy a hab a tortán – bár ezt egy gombakrémlevesnél nem tartom kellően hatásos és pavlovi reflex beindító kifejezésnek – a pirított magvas, házi, teljes kiőrlésű, bajor perecmázas bagel volt, amit sütés előtt egy szódabikarbónás vízfürdőben főztem elő és tudjátok, az az igazi kicsit kesernyés, vagy nem is tudom mihez hasonlítani – perecmáz, ami olyan finoman összekapja a nyelvet. Ójajnekemdeimádom.

Hozzávalók 4 személyre

1 nagy krumpli
1 ek olívaolaj
2 kicsi, vagy 1 nagy vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
300-400 g csiperke*
”friss” petrezselyem (a fagyasztóból)
egy nagy csipet kakukkfű, 1 kávéskanál majoranna
só, bors

*bár most csak 200 g állt a rendelkezésemre, így csak 4-5 személyes adaggal tudtam készíteni.

Főzés. Kicsi olívaolajon megpirítom a felaprított vörös és fokhagymát. Jöhet bele a felkockázott krumpli és a felszeletelt gomba is. Pár perc alatt összepirítom, majd felöntöm kicsi vízzel, éppen annyival, hogy ellepje. Fűszerezem. Fedő rá, ha forr, takarékra veszem.

Turmixolás. Amint megpuhult a krumpli, lehúzom a tűzről és kb 5-10 percig hagyom “hűlni”, mert a műanyag turmixgépem nem örűl a gigaforró levesnek, aztán becsattogok a kamrába a érte és az egész kis levest leturmixolom. Azért nem öntöttem fel csak félig, mert majd a turmixban öntöm fel annyi vízzel, amennyit még elbír egy “krémleves állag” és a turmix. Nekünk ez durván 1,25 Liter, majd visszaöntöm a lábasba, adhatok még hozzá vizet, vagy tejszínnel, vagy kis levessel csomómentesre kikavart tejföllel is dúsíthatom.

Tálalás. Kis habtejszínnel meglocsoltam, leheletnyi petrezselyemmel meghintettem, végül megszórtam a bagel tetejéről maradt pirított tök-, len- és szezámmaggal.

Egyszerű fahéjas szilvaleves diétásan

levesek

Hozzávalók 4 személyre

700 g szilva
1/2 citrom leve
1 csomag vaníliás cukor
10-12 szem édesítő / kristálycukor ízlés szerint
2 db egész fahéj
5-6 szem szegfűszeg
1-1,5 l víz

Pár perc volt az egész. Csak kivettem a fagyasztóból a körülbelül 1 hónapja eltett magozott, felezett szilvát, felöntöttem először csak 1/2 liter, majd főzés közben még kb. 1 liter vízzel, dobtam bele 2 egész fahéjat és 5-6 szem szegfűszeget, belefacsartam 1/2 citrom levét és én most kristálycukor helyet édesítővel édesítettem, na jó, ment bele egy kis igazi cukor is, vaníliás cukor formájában. Fedőt rá, amikor forrt lentebb vettem, majd roppanósra, de mégis leheletnyit puhára főztem a szilvát.

Nem sűrítettem semmivel, eredetileg legelső alkalommal (most készítettem harmadjára így) terveztem belefőzni egy vaníliás pudingot tejszínnel, viszont közben rájöttem, hogy ez így is veszett finom és nem rontanám el vele. Most az ősz közeledtével már melegen is eszméletlen ízletes, nyáron pedig jéghidegen is isteni finom volt. Jóó, így mindenféle tejszín és pudingcsoda nélkül tulajdonképpen szinte egy kompót, de én úgy imádom levesnek, nekem nagyon nagyon bejött.

Fűszeres szilvalekvár

spájz

Épp terveztem Egerben a szilvalekvárfőző napomat: piacozás, üvegmosás, amikor anyáék kertjében megláttam a szilvafát. Pont, mint a mesében, amikor a kis tündérke varázspálcával suhint és rögtön ott terem egy szilvafa, tele érett szilvákkal, amik csak néznek rád az óriási szemükkel és arra várnak, hogy leszedd őket.

Kétfajta lekvárt készítettem a leszedett szilvából, az egyikbe szeder is került. Ebből a mennyiségből 9 nagy üveggel tudtam eltenni. Őőő hát nekünk ez egy kicsit sok lesz, de max jövőre nem főzök majd. Bár kíváncsi vagyok, fog-e maradni!

Meséltem már a sárgabaracklekvár történetét?
Idén volt 2 hónapunk, amikor hiánycikké vált. Azt a szenvedést, amit levágtunk. Az volt a baj, hogy akkor kísérleteztük ki és szoktunk rá végérvényesen a kovászos palacsintatészta készítésére, teljesen más textúrája lesz, mint az eredetinek, pedig csak nettó 2 evőkanál kovászról beszélünk és csodát eredményez:

Selyem puha, extra vékony és eszméletlen lágy palacsinták sülnek ki belőle, ami olyan gyönyörűen szakad ketté, tisztára elolvad a szájban, hogy szinte tölteléket se kíván. Eszméletlen jó! Esküszöm életünk palacsintája.

Fűszeres szilvalekvár

2250 g szilva
600 g kristálycukor
3 tk fahéj
2 tk mézeskalács fűszerkeverék
1 tk cukrozatlan kakaópor
1 db alma
2 db 3:1 jamfix
1 citrom kifacsart leve és húsa

Szilvalekvár szederrel

2230 g szilva
600 g kristálycukor
520 g szeder
1 db alma
1  citrom kifacsart leve és húsa
2 db 3:1 jamfix

A gyümölcsöket háromszor átmosom, eltávolítom a magját, lecsöpögtetem. Kifacsarom a citrom levét. Az almát megmosom, reszelő nagy lyukú oldalán lereszelem. Ráöntöm a citrom levét és a húsát is hozzáteszem. Húsdaráló hiányában a gyümölcsök 3/4-ed részét turmixgéppel összeturmixolom, nagy tűzálló lábasba öntöm. A maradék 1/4-ed részét negyedelem. Elkeverem benne az citromleves almát. Egy edényben összekeverem a kristálycukrot, a fűszerekkel és a dzsemfixszel, majd jól elkeverem fakanállal a gyümölcsben. Bekapcsolom alatta a tűzhelyet, az elején elég néha-néha megkeverni, (én ekkor mosom át az üvegeket) viszont amikor már kezd forrni, lentebb veszem alatta a tűzhely/főzőlap fokozatát és folyamatosan kevergetve főzöm. Ha felhabosodik a fakanállal leszedem a tetejéről a habot. Kb 1 órán keresztül takarékon hagyom főni. Kis tányérba kiteszek egy teáskanálnyi mennyiséget, megvárom amíg kihűl. Másnapra még kicsit keményedni fog, hogyha nem mozdul ha megdöntöm a tényért, akkor szuper jó. Forró vízzel átmosott üvegekbe töltöm, 5 percre fejjel lefelé állítom. Pléddel kibélelt lavórba teszem őket, bebugyolálom és hagyom hűlni 1 napon keresztül. Vagyis tavaly így csináltam, most elhagytam a dunsztolást.

Saját készítésű lekvárcímke
Készítettünk rá tesómmal és párom kisfiával címkéket. Először Word-ben megszerkesztettük kicsi, 3x5cm-es keretekben, kinyomtattuk, kivágtuk, majd telerajzoltunk szilvákkal, szedrekkel, fahéjrudakkal és citromokkal. Hatalmas buli volt, tök jókat nevettünk egymás félresikerült gyümölcs-próbálkozásain.

Igazi őszi klasszikus: szilvás gombóc

Főételek

Itt az ősz, vele együtt pedig egy isteni gyümölcs is, a szilva. Amellett hogy egy hatalmas vitaminbombáról beszélünk és a jótékony hatásairól is ódákat lehetne zengeni, az íze tökéletesen passzol megannyi süteményhez.. fahéjjal kombinálva pedig maga a csoda. 

Hétvégén igazi klasszikus formában készítettem. Szilvás gombócot készítettem belőle. Rég terveztem elkészíteni, iszonyatosan kívántam már. A héten úgy alakult, hogy a rakott krumplihoz egy kicsivel több krumplit sikerült megfőznünk, én meg kapva kaptam ezen a ‘vissza nem térő’ alkalmon és lecsaptam a maradék krumplira. Annyira finom lett! Mennyei!

Ha nincs otthon krumpli az se para: hamis szilvás gombóc

Szilvás gombóc

Hozzávalók 15 db gombóchoz
/Legközelebb nagyobb adagot -duplát, hanem triplát- készítek, mert tökéletesen fagyasztható és SOS esetekre igencsak jól fog jönni../

275 g héjában főtt, majd még melegen összetört krumpli (ennyi maradt ki a rakott krumpliból)
15 g disznózsír (1 nagy teáskanál)
1 tk búzadara
1 csipet só
150 g liszt
2 tojássárgája vagy 1 egész tojás (a 2 sárgája pedig a Rákóczi túrósból maradt ki)
szilva
1,5 ek kristálycukor + 1 kk fahéj
A morzsához
10 ek. zsemlemorzsa (vagy száraz kalácsmorzsa!!)
1 ek teavaj

A krumpliból, a zsírból, a tojásból, a sóból, a búzadarából és a lisztből összeállítom a tésztát. Lisztezett deszkán ~0,5cm-esre kinyújtom. 8×8 cm-es négyzetekre vágom. Negyed vagy fél szilvát teszek minden egyes négyzetbe, megszórom a fahéjjal összekevert cukorral, majd gombócokat formázok belőlük. A vajat megolvasztom és megpirítom rajta a zsemle- vagy kalácsmorzsát. Lábasban vizet forralok és ha forr mehetnek bele a gombóckák. Ha feljött 4 perc után kiveszem, lecsöpögtetem és beleforgatom az aranyszínű morzsába.

Körtés álom

gyors kevert sütemények

Néha, esküszöm a legegyszerűbb sütemények a legjobbak.. a legfinomabbak, a ‘legeslegek. Sokkal jobban tudnak esni, mint megannyi krémes, habos, ezer órán keresztül a konyhában állós sütemény. Melegen, egy jó nagy pohár hideg tejjel, mennyei finom uzsonna kerekedik belőle. Olyan roppanós, de mégis kellemesen puhára sül benne a fűszeres körte.. hogy nem bírja az ember abbahagyni. Körtés sütit az asztalokra! 🙂

Körtés kevert sütemény

Hozzávalók 25×32 cm-es magas peremű tepsihez:

Tészta
300 g liszt
1 csomag sütőpor
180 ml natúr joghurt
100 ml olaj
200 g kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
4 egész tojás
1 csipet só

Tetejére
4 db nagy (500-600 g) körte
1,5 evőkanál kristálycukor
1 teáskanál fahéj
1 késhegynyi szerencsendió

A sütőt előmelegítem 180 (alsó-felső) fokra. A lisztet átszitálom, elkeverem a sütőporral. Hozzáadom a joghurtot, az olajat, a kristálycukrot, a vaníliás cukrot és az egész tojásokat. Csomómentesre keverem. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntöm. A körtét 8 szeletre vágom egy nagy tálba teszem. 1,5 evőkanál cukorral elkeverem a fahéjat és megszórom vele a körtét, elkeverem a körtével, majd a tésztára sorakoztatom. 180 fokon 30-35 perc alatt megsütöm. Tűpróbával ellenőrzöm.

Zellerkrémleves sárgarépával & körtével

Egyéb

Valami isteni ez a leves. Pirított, fokhagymával átdörzsölt rozskenyérkockákkal ettük. Tiszta ősz, tiszta rost és vitamin. Pont ez kell most, ebben az iskolakezdős, megfázásos időszakban.

Életmód. 
Mostanában napi téma nálunk. Május óta fokozottan odafigyelünk az étkezésünkre, ami nem csak abból áll már, hogy este 6 után nem eszünk, hanem egyre többet olvasunk a témában, kezd megnyílni egy nagyon érdekes és izgalmas világ, figyeljük a testünk reakcióit az adott ételek elfogyasztása után.. glikémiás index, tápanyagtartalmak, vitaminok, rost-zsír-szénhidrát arányok.

Zellerkrémleves sárgarépával & körtével

Hozzávalók 3-4 liter leveshez

1 nagy teáskanál disznózsír
1 közepes vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1/2 zellergumó
1 sárgarépa
1 kisebb krumpli
1 nagyobb körte
só, bors, petrezselyem, zellerszár

A hagymát felaprítom, a zöldségeket felkockázom, felkarikázom. Disznózsírban megdinsztelem a hagymát, beleteszem a sárgarépát, átpirítom. Majd mehet bele a többi felszeletelt zöldség is: a fokhagyma, a zeller, a krumpli és az egyetlen gyümölcs, a körte (kimagozva, felszeletelve) is. Pár percig még pirítom vigyázva, hogy meg ne kapja.

Felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje. Fűszerezem: só, bors, zöldfűszerek. (Érdemes a petrezselymet és a zellerszárat frissentartó fóliába folyamatosan tekerve, adagonként eltenni a fagyasztóba. Így bármikor lesz otthon “friss” zöld.) Félig lefedve hagyom főni, ha forr lentebb kapcsolok alatta.Ha már megpuhultak a zöldségek, átpakolom turmixgépbe és pépesítem. Hogyha túl sűrű lenne, teszek hozzá vizet, vagy alaplevet (ha van a fagyasztóban). A végeredmény olyan bébiétel állagú, valahol a főzelék és a leves között. 

Kenyérpirítóban rozskenyeret pirítok hozzá, mindkét oldalát bőven bedörzsölöm fokhagymával, majd felkockázom.

Helló ősz, helló sütőtökös keksz

desszert

Hogy én mennyire imádom az őszt! Helló  S Ü T Ő T Ö K, réteges öltözködés, óriási ‘hatszor körbetekerem a nyakam’ sálak, helllló füge és padlizsán.. Hiányoztatok.

Férjemnek már a könyökén jön ki. Már szinte meg sem kell szólalnom és tudja, hogy megint egy örömmondat következik az őszről. Naponta hát.. vagy 6x elmondom, hogy imáááááádom az őszt. Valahogy a nyár nem volt az igazi, mínuszba csúszott az energiaszintem, de mióta megéreztem az első őszi szellőt mintha kicseréltek volna, százszázalékosékon pörgök. 

Már a mézeskalácssütés gondolata is megfordult a fejemben. Miért ne?
Mondjuk azért mert a másik felem allergiás a mézre, na igen, ez egy elég nyomós ok. Megsütve télen oké, de a legnagyobb szezonban, amikor dökre dáthás a dallerdiádól hááát ..csak nem kéne kipróbálni.

Egy őszmániásnál mindig van sült sütőtök a hűtőben, de most nem akartam muffint készíteni belőle, így lett keksz. ❤ Mennyei! 10 perc keverés-kavarással olyan keksz süthető, hogy az egész ház mézeskalácsos sütőtök illatban úszik… állagát tekintve tök puszedli. Isteni. Először csak egy tepsivel sütöttem, majd két napra rá NÉGY tepsivel. Uzsonnás dobozba szuperül beleillik. 🙂 

Sütőtökös keksz

Hozzávalók 2 tepsihez, 24 db-hoz

300 g BL55 búzafinomliszt
1 teáskanál fahéj
1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék
1 teáskanál sütőpor
1 kis kávéskanál szódabikarbóna
1 csipet só (tényleg fontos, bár én sorra el szoktam felejteni..)
150 g kristálycukor + 1 csomag vaníliás cukor
100 g puha vaj
2 egész tojás
200 g sült sütőtök
díszítéshez: zabpehely, csokidarabok, mandula… bármi

Előmelegítjük a sütőt 170-175 fokra. Összekeverjük a száraz hozzávalókat egy kisebb tálban. Kimérjük a lisztet, elkeverjük benne a SÓT, a fűszereket (fahéj, mézeskalács fűszerkeverék), a sütőport és a szódabikarbónát. Egy nagyobb tálban kézi habverővel habosra keverem a vajat a kristálycukorral és a vaníliás cukorral, egyenként hozzákeverem a tojásokat, majd a sütőtököt is. Apránként hozzáadjuk a lisztes keveréket. Muffinnál keményebb tésztát kapunk. Sütőpapírral bélelt tepsire egy evőkanál és egy teáskanál segítségével hozzávetőlegesen kerek halmokat készítünk. Díszíthetjük csoki darabkákkal, mandulával, zabpehellyel, majd 170-175 fokra előmelegített sütőben 20-22 perc alatt sütjük.