Szaftos, tunkolós székelykáposzta házi magvas császárzsemlével

Főételek

A pontosan délre kisült, recsegő-ropogó, magvas császárzsömivel ettük.

Hát most mit mondjak?! Ennél nem kell több, nem kell semmi más. Megkóstoltam és végem volt. Aztán mégjobban végem volt, amikor betalált a szaftba tunkolt telt gabonaízű, ropogós császárzsömle és pont összeért a magvak között megbújó köménymag a savanyúkáposzta ízével. Gyönyörű volt.

Székelykáposzta reloaded / újratöltve..
Van nekem egy ‘majd egy éves, szuper csirkemellből készült székelykáposzta receptem, viszont a mai akcióm alapjaiban rengeti meg az eddigieket. Valahol a kovászolással rámragadt egy vissza az alapokhoz szemléletmód, elhagytam a vegetát/ételízesítőt, helyette pedig változatosabbnál változatosabb fűszereket kezdtem használni. Mindez pedig úgy indult, hogy elolvastam, milyen fűszereket tartalmaz, tehát mivel tudnám kiváltani.

Lényegében megnyílt egy egészen új világ, mert amint elhagyjuk azt az íz-zsibbasztó valamit és kijövünk a ‘semmi ízeket nem érzünk’ detox időszakból, újra elkezdjük érezni a valódi fűszereket, azoknak minden aromájával és teljességével együtt.

Olyan ez, mint a ‘keresd meg a különbséget a képek között’  játék, visszatekintve, egy év alatt teljesen kiiktattuk az étkezésünkből a vegetát és a régi kép mellett ott kukucskáló, akkor még a pékboltunkból hazahozott, finomított pékárut. A fokhagymanyomómat szintén száműztem, elvileg a szeletelés jobban kiemeli a fokhagyma aromás ízét.

Hozzávalók kb 5-6 személyre
1000 g savanyú káposzta
2 nagyobb csirkemell (alakformáló verzsön)
1 fej vöröshagyma
1-2 evőkanál étolaj
2-3 gerezd fokhagyma
3 teáskanál pirospaprika
4 db babérlevél
150-170 g tejföl

bors
1 teáskanál köménymag

Ételízesítő helyett: 1-1 óriási csipet majoranna, oregánó, 1 kávéskanál lestyán, 1 teáskanál sűrített paradicsom, 1/2 tv paprika apróra szeletelve, leheletnyi kristálycukor, fagyasztóból elővett, télire eltett petrezselyem

A lestyán / orvosi lestyán (Levisticum officinale) dicsérete
Illata a zellerzöldre emlékeztet – zellerfélék családjába tartozik – intenzív íze pedig megbolondító mindent, amolyan ételízesítő jellegű, de komolyan. A só, a bors és a paprika mellett az egyik legfontosabb fűszer-felfedezésem mostanában. Olyan a világon nem lesz, hogy én ebből kifogyjak. Egyébiránt – megszólal a néprajzos –  érdemes lestyánt hordani magunkkal, mert elvileg akkor hamar férjhez megyünk!


Elkészítés

Felkockázom a csirkemelleket. Bár a mostanit már eleve felkockázott állapotban tettem le a fagyóba, így csak elő kellett vennem előző este.

Pörköltalapot készítek. Olajban megdínsztelem a felaprított vöröshagymát, amikor már üveges, lehúzom a tűzről, megszórom a pirospaprikával, elkeverem, öntök rá fél deci vizet, visszateszem a tűzre és kicsit lefőzöm róla a vizet.

Amikor már sűrűbb az alapunk, hozzáadom a húst, a felszeletelt fokhagymát és a fűszereket. Kicsit tovább, mint fehéredésig párolom (jó 10 percig), majd felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje. Lefedve hagyom főni további 5-10 percig.

A savanyú káposztát átmosom kétszer, majd a húshoz keverem. Ismét felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje.

Jó 30-40 percig fedő alatt főzöm alacsony hőfokon. Ha már a káposzta megpuhult, jöhet a tejfölös habarás. A tejfölhöz kis adagokban hozzákeverek a meleg káposzta levéből, azaz hőkiegyenlítem, majd hozzákeverem a tejfölt a káposztához. Összerottyantom, pár percig még hagyom főni és kész is!

Petrezselyem télire: így tedd el, hogy friss maradjon

Egyéb, Főételek

Szeretem a tápanyagokban gazdag, egészséges ételeket. Ragaszkodom a friss idényzöldségekhez, gyümölcsökhöz és a változatosság elve alapján építem fel az étkezéseinket. Kamrámban csak a legalapvetőbb élelmiszerek találhatók és mára már teljesen elhagytam a bolognai alapot, az ételízesítőt és minden ilyen ebetűvel teletömött fűszersófélét.
Ja, és a legfontosabb, hogy nincs pazarlás. Én megeszem a kapros tökfőzeléket a maradék kukoricás bulgurral, hiába néznek rám furcsán a kollégák – mondjuk tényleg furán nézett ki, azt aláírom – de tök finom volt. 

Visszagondolva mindennek az alapja ez a fagyasztós eljárás volt. Ekkor kezdtem elhagyni őket és figyeltem fel a friss zöldségszárak (petrezselyem, zellerszár) eszméletlen illatos, zsenge ízére és frissességére. Teljessé teszik ételeinket. Kamrám stabil alapjaivá váltak a különböző fűszernövényekkel együtt, amiket egyre bátrabban használok. 

A képlet egyszerű. Két út lehetséges.

  • Légmentesen zárható tasak: Vágjuk le a szárakat úgy, hogy ne maradjon benne vastag szár. Mossuk át, törüljük át, vagy hagyjuk megszáradni és tegyük a tasakba (1Literes). Praktikusabbnak találom.
  • Frissentartó fólia: Mossuk meg az egész szárat, töröljük szárazra, vagy hagyjuk megszáradni, majd tekerjük bele a fóliába. Eleinte így tettem el, kicsit macerásabb a kitekergetésnél.

Petrezselymes karalábéleves húsgombóccal

Főételek

“Ez pont olyan finom, mint amilyennek kinéz” – nyilatkozta párom a lefotózott adag elfogyasztása után, aminek a felét negyed 9-kor ESTE ÉN!? ettem meg. Általában az ilyen “bűnözések” után kínzó bűntudat gyötör, de most minden falat megérte!!

Ahogy a krémes, kissé édeskés zsenge, ropogós karalábé íze a szintén kellemesen édes beütésű répával találkozik, mellette pedig ott fekszenek a tányérban a pikánsan borsos húsgolyók.. nem beszélve arról, hogy az elején a hagymát kacsazsírban pirítottam, amit anya a hétvégéről tett el nekünk, amikor egészben megsütötte a kacsát! Hát  N Y A M I,  ekkora nagybetűkkel!

Recept sztori: amikor tesóm még kicsi volt, de tényleg olyan 2 év körüli, anya nagyon sokszor megfőzte ezt a levest. Egyrészt mert Lenke imádta, másrészt pedig, amire most jöttem rá, hogy borzalmasan egyszerű és iszonyat hamar megvan! Ne rémisszenek el senkit a húsgolyók, a rizst sem kell előfőzni meg hasonlók, csak összegyúrjuk és mehet a levesbe főni. Kész. Ennyi.

Petrezselymes karalábéleves húsgombóccal

Hozzávalók 4-5 literes fazékhoz (4 személyre)

kb 450 g karalábé (1 nagyobb darab)
1 szál sárgarépa
1 közepes fej vöröshagyma
só, bors
Sok-sok friss petrezselyem
disznózsír/olaj/kacsazsír

A húsgolyókhoz
500 g pulyka darált hús
2 marék rizs
1 gerezd fokhagyma
1/2 fej vöröshagyma apróra vágva
1/2 teáskanál fűszerpaprika
só, bors
1 egész tojás

A vöröshagymát felaprítom és zsírban/olajban megdinsztelem. Megpucolom a karalábét, felkockázom. A répát szintén megpucolom, majd felkarikázom. Beleteszem a lábasba és kicsit átpirítom, összeforgatom pár percig, sózom, borsozom, friss petrezselymet teszek bele, majd felöntöm vízzel. Elkészítem a gombócokat. A darált húst az apróra vágott vörös és fokhagymával, a rizzsel, a fűszerpaprikával, a sóval, a borssal és a tojással jól összegyúrom. Kisebb gombócokat formázok belőlük és a levesbe ejtem őket. Nem túl nagy lángon (ne forrjon folyton) hagyom főni durván olyan 30-35 percig. A végén ellenőrzöm megpuhultak-e a zöldségek és a husi.