Az érzés, amikor megállsz előtte egy csendes pillanatra, ránézel és realizálod, hogy mindezt te készítetted. Végtelen boldogság.
Mert miért szeretünk sütni?!
Végtére is nem azért a boldogságért – egy részről – amikor meglátjuk a csodálatos aranybarna kis pogácsáinkat szépen sorakozni a forró tepsin, vagy kivesszük a tökéletesre sikerült, márványosan repedezett pozsonyi kiflijeinket, vagy amikor nagypapánk két héten keresztül emlegeti a paprikás krumplinkat, vagy ótejóég, amikor legelőször megérezzük a kovászos kenyerünk utánozhatatlan karamellizált kenyérhéj-illatát!
Brillat Savarin szavaival élve hiszem, hogy “az összes érzékeink közül az ízlésnek köszönhetjük a legtöbb élvezetünket“, óriási örömforrása ez a mindennapjainknak és itt nem csak az ízek élvezetére gondolok. Recept-morzsáimmal, azok minden egyes apró, ámbár a végeredményt tekintve egyáltalán nem jelentéktelen részletével és saját fényképeimmel együtt, pontosan ezt az örömöt, ezt a megfoghatatlan, leheletfinom pillanatot, ezt a gyönyörködtető boldogságot, ezt a csendes, nyüzsgő világból kiszakadt pillanatfoszlányt szeretném halkan, észrevétlenül átcsempészni.
Hogy kivagyokmivagyok?
Egy 26 éves, Eger-Miskolc közt ingázó cukrásztanuló bölcsész. Néprajz alapszakos és okleveles történész cetlikkel címkézve. Egy kissé őrült kovász-szerelmes németvizsla-tulaj. Egész hosszan hegedültem. Népzenét, amit az egyetem alatt abbahagytam. Közben megismertem párom. Majd 2015-ben jött a blog, ami tapintatosan és gyöngéden kúszott az életembe egy mindent meghatározó elemmé, lassan körvonalazva és kitisztítva azt a zavaros és homályos képet, amivel nem tudtam mit kezdeni, hogy tanultam valamit, de cégeknél könyvelek. Vagyis tem.
Összekovászolta történetemet a szenvedélyemmel és én megtaláltam benne magam, jajjj Hannnnna, hogy lehetsz ennnnnyire nyálas néha?! Csöpög még a monitor is.
Szeretettel üdvözöllek:
