Elsuhant a január. Amilyen gyorsan, olyan tartalmasan!
Jöjjön egy kis összefoglaló szösszenet, mert ez a január – február eleje most nagyon izgalmasra sikerült, vendégül láttam a Vidék Íze Magazint és beszereztem egy szuper klassz új objektívet, ami számomra egy rég tervezett, nagy álom volt. Nem ígérek rövid bejegyzést, köszönöm türelmed, ha végigolvasod! Szóval ez történt velünk januárban és a mennyei finom narancslekvárunk készítésének hetén.
Kezdődött a január azzal, hogy ismét már-már szinte megszállottan, elkapott a “mindent az alapoktól” vonal, keretében pár receptet meg is osztottam a blogon:
– Zabtej házilag
– Petrezselymes sajt házilag
– Kókusztej házilag (folyamatban..)
Elkalandoztunk a vega, vegán konyha irányába, mert szeretnénk még több zöldséget beiktatni a főétkezések fő elemeként és nagyjából annyira lecsökkenteni a húsfogyasztást, hogy a hét 3 napján, teljesen húsmentesen oldjuk meg az ebédeket.
Reggeli, vacsi nem probléma, az mindig húsmentes, csak az ebéd ilyen mumus, hogy sokszor hajlamos vagyok a fehérjét szigorúan húsként értelmezni, holott pl a csicseriborsóból készített fasírt, vagy egy egészben sült, édes karfiol, egy tökéletes alternatíva.
Öröm
Óriási megtiszteltetés ért januárban! Egy péntek délutáni napon vendégül láthattam a Vidék Íze Magazin két munkatársát, így ideiglenes kis albink egy részlete és a Gázsütő haveromban sütött apróságaim is megörökítésre kerültek.
Jaj milyen az élet!? Imádott, régi konyhám, pont egy hónap híján nem került megörökítésre. Az a konyha, ahol blogolni kezdtem, az első kovászomat neveltem, az első kenyerem sütöttem és az első fényképemet készítettem, de oda se neki, a változás jó, a változás építő, mert mi lenne abban a kihívás, ha a régi, ismert sütőmben sütnék egy magazinnak?!
Viszont egy ismeretlen, hőfokszabályzó és jelzések nélküli gázsütő, már annál inkább izgalmas kihívás. Szerettem a projektet nagyon, bár rettenetesen izgultam miatta! Egy rém hosszadalmas “Micimackó törd a fejed”-féle gondolkodás után, három fincsi receptemet sütöttem meg számotokra!
Közös munkánk eredményét a Vidék Íze Magazin 2020. márciusi számában megtalálhatjátok!
Februári fotós mérföldkövem
Már-már szinte hagyomány nálunk a lekvár felavatását friss, fonott kaláccsal koronázni, ezért láthattok szinte minden lekvár receptemnél kalács fényképet is és ez most sem maradt el. Olyan klassz volt beleharapni a vajas-narancsos, frissen sült, foszlós kalácsba. Egy csöppnyi húsvét rögtön megcsapott, tiszta tavasz hangulatot idézett, főleg, hogy elkaptam a csillogó februári napsugarakat. Úgy örültem neki.
Itt, az albérletben kicsit bajban vagyok a fotózással. Új hely, ismeretlen fények, idegen még számomra. Amikor másfél hónapja beköltöztünk elkapott a letargia, hogy hú mi lesz itt, gázsütő és ismeretlenség, szűk terek és kicsit elkeseredtem.
Aztán, ahogy telt az idő, valamikor a kormosra égetett aljú kenyér után, egyre szebb dolgokat vettem ki a sütőből, amihez a sütőhőmérő és a sütő aljába tett plusz tepsi óriási segítség volt. Utólag visszagondolva, ez volt az első lépcső, amikor éreztem, hogy “Jó Hanna, nem lesz gond”.
Most újra felemeltem a lábam, és úgy érzem, felléptem egy következő fokra, elkezdtem a fényképezőgépemmel belakni az egész lakást.
Motivációként beszereztem egy rég tervezett fotóállványt, amitől élesebbek lesznek a képeim, mert időzítve állítva, nem remeg be a kezemtől.
Még nagyobb motivációként pedig beruháztam egy fix 50 mm-es f/1.8 objektívbe, amit szintén nézek már azóta, mióta megvettem a kis Canon EOS M50-em.
Rohantam haza az objektívvel, hogy lefotózzam a már reggel beállított lekváros kalácsot, de ójaj, nem passzol, hát kellett hozzá egy ES-EOS M átalakító közgyűrű, ugyanannyiért, mint maga az objektív. 😀 Ójajnekem. Nem olcsó sport ez a fotózás, de nekem az életem. Imádom.
– Egy fokkal olcsóbb lépés volt, a rettenetesen rossz fényviszonyokkal megáldott konyhából, áttenni a fotós székhelyemet a nappaliba, ahol reggel 9-től, délután 2-ig, jó időben, szikrázó napsütés vár. Már csak a kiegészítők elhelyezését és használatát kell megtanulni, hogy az állvány melyik lába álljon a kanapén, melyik a földön, mert elég szűk a hely. Néha kicsit vicces pózban kap el István, röhög is rajtam jó sokat, néha lefotóz, hogy újra megnézze és röhögjön jókat!
Székeken egyensúlyozok, hasizomgyakorlatot végzek a kanapé legszélén egyensúlyozva, tényleg vicces, de megléptem a következő lépcsőt és rögtön egy hihetetlen nyugalom áradt szét bennem: rendben lesz minden. Tudom itt is folytatni! 🙂
Fantasztikus narancslekvár – alapkonyám eleme
Két éve karácsonyra készítettem először. Az akkori adag egy tömörebb, fanyarabb változat volt, amit kalácsra, vagy palacsintára nem tudtunk kenni, de szuperül kihasználtam tömör ízesítő funkcióját muffinokba, tortákba. Egyértelmű volt, hogy amint elfogy, rögtön jön is a repeta, mert annyira a mindennapi konyhám részévé vált, mint a nyáron eltett aszalt paradicsom.
Annak idején nem hártyáztam le, nem pepecseltem ezzel, hanem tökéletesen megtisztítottam, leszedtem annyi fehér héjrészt, amennyit bírtam, pürésítettem, dzsemfix-szel és apróra vágott narancs + citromhéjjal összefőztem. A jamfix használatát nézzétek el nekem, még lekvározásaim legelején szoktam meg így és azóta is hű barátom, társam, szeretem, mert egyszerű, gyors és minimális cukorral készül, ami nálam fontos szempont.
Mostani narancslekvárunknál a pepecsebb utat választottuk, vasárnapi slowliving hangulatban, együtt tisztítottuk férjemmel, így négy kéz hamarabb végez módon eltávolítottuk szinte az összes hártyát a narancsról. Érdemesebb kicsit puhább narancsot választani hozzá, így édesebb lesz és könnyebben lefejthető róla a hártya. A végeredmény pedig, most figyeljetek, dobpergés meg minden, mert alig hittem az ízlelőbimbóimnak, PALACSINTÁBA tölthető, finoman kellemes narancslekvár-finomság lett! Elképesztően megörültem neki! Tuti hamarabb el fog fogyni, mint két év, fogyasztásunkat ismerve nagyjából júniusra nyoma sem marad. Ah az ízvariációk végtelenségét pedig hangsúlyozom, kreativitás jelenti csak a határt: gyömbérrel például frenetikus lehet!
Narancslekvár
+ Fonott kalács recept
Hozzávalók kb 800–900 ml lekvárhoz
1100 g narancs
1 citrom
200 g kristálycukor
50 g vaníliás cukor
1 narancs + 1 citrom héja
1 csomag 4:1 dzsemfix
Először előkészítjük a kis befőttes üvegcséket, forró vízben jól kimossuk őket, majd lecsepegtetjük.
Egy narancsot és egy citromot almaecetes vízbe áztatunk pár percre, majd megmossuk és szárazra töröljük. Zöldséghámozóval meghámozzuk, héjáról késsel levágjuk a fehér részeket, csak a színes héjjal fogunk dolgozni, először nagyon apró csíkokra, majd kockákra vágjuk. A narancsokat és a citromot megpucoljuk, a szeletek (vagy legalábbis, amennyit bírunk) hártyáit eltávolítotjuk. A hártyától lesz kicsit kesernyésebb, igyekezzünk tényleg precíz munkát végezni, megéri nagyon!
A megtisztított gyümölcsből 300 grammot felszeletelve lábasba teszünk, a többit (késes aprítóval, vagy turmixgéppel) pépesítjük és a lábasba öntjük. Kimérjük a kristálycukrot és összekeverjük a vaníliás cukorral és a dzsemfix-szel, majd a leendő lekvárunkhoz keverjük. Alágyújtunk és folyamatos kavarás mellett felforraljuk. Forrástól számítva 5-6 percig, alacsony lángon kevergetjük, majd üvegekbe töltjük.
A frissen betöltött lekvárokat 2-3 percre a feje tetejére szoktam állítani, majd visszafordítom és simán a pulton hagyom kihűlni.
Narancslekvár vagy narancs marmelád?
Pont a héten, konkrétan tegnap egri nagymamánál egy isteni finom rakott savanyú káposztás ebéd után, olvastam a Lidl-ös reklámújságban a marmelád fogalmát: különböző citrusfélék gyümölcsvelejéből, levéből és héjából készült készítmények. Akkor tulajdonképpen lekvárom nem is lekvár, hanem marmelád? Vagy hogy is van ez?
Kövess Instagramon és Facebookon is!
Iratkozz fel hírlevelemre, hogy értesülhess a legújabb tartalmakról!
Smuczer Hanna 