A 10 legkedvesebb húsvéti receptem

húsvét

Már fontolgattam a gondolatot a héten, hogy össze kellene szedni a blogon lévő leghúsvétibb recepteket, de annyira féltem tőle, hogy itt fogok majd bambán felette ülni, hogy a kismillió kedvencemből, melyiket válasszam?! Valóban így lett. Több, mint két órája ülök a laptopom előtt, nézegetem a receptjeim és még mindig lehetetlennek tartom ezt a feladatot, de úgy vagyok vele, ez a lista most ilyen. Jövőre majd csinálok újat, hogyha szeretnék változást, úgyhogy nézzük is a 2023-as év húsvéti receptajánlóm listáját.

Válogattam vegán, sós és édes süteményeket, egyszerűbb és gyorsabbakat, de bonyolultabb, időigényesebb receptet is találtok köztük és húsos levest is tartalmaz. Szóval sokrétű lett. Ki mit süt meg belőle? Melyik lett a kedvencetek?

Egyébként valahogy nem ünnepem a húsvét – sokkal inkább az őszi-téli ünnepekért rajongok – viszont a tavasz és a húsvét ízeit nagyon szeretem a tányéromon, legyen az például egy könnyű-szaftos répatorta, egy pihe-puha pogácsa vagy egy hagyományos foszlós, édes kalács, amit annak idején úgy szerettem a sós sonkával és a tormával!


1. Citromos habcsók pite

Hihetetlen élmény volt, mert még sosem jártam előtte Franciaországban! 💫 Itt, Colmarban kóstoltuk először ezt az isteni citromkrémes habcsókos pitét.

Utazásunk előtt pár nappal már kinéztem Colmarban egy cukrászdát és kávézót, az Au Croissant Doré-t amibe szinte pont belebotlottunk, mert egészen kicsi gyöngyszem a belváros.

Imádjuk azóta is, omlós, szélein roppanós linzer tészta, rajta lágy savanykás citromkrém és a tetején kompenzálásként ott az édes, roppanósan krémes habcsók.🍋

Tovább a recepthez…


Reklámok

2. Elképesztően puha teljes kiőrlésű sárgarépás muffin

Lassan jön a tavasz, ezzel együtt elkezdődik a szokásos jobban odafigyelünk a táplálkozásunkra időszak. Tehát.. amiből csak lehet kitúrom a fehér lisztet és zöldséget-gyümölcsöt eszünk mindenhez. 

Gyors tízórai gyanánt, plusz édesség utáni sóvárgásaink kielégítésére.. isteni sárgarépás muffinokat készítettem!! Eszméletlenül puhák lettek, rögtön be is vágtam belőle kettőt! Nagyon fincsi! 🥕❤

Tovább a recepthez…


3. Növényi alapú (vegán) fonott kalács

Tojásmentes, tejmentes és növényi alapanyagokból készült.

Foszlós, fonott kalács sült nálunk, amit egyszerűen képtelen voltam abbahagyni. Csak kóstoltam és kóstoltam. Mi eléggé édesen szeretjük, így magában is isteni finom. Tökéletes kiegészítője lehet egy lassú és nyugodt szombat reggelhez, olyan léleksimogató. Különböző kalácsfonásokhoz itt találsz útmutatót.

Tovább a recepthez…

Persze találtok teljesen hagyományos fonott kalács receptet is a blogon és kovászos kalácsot is tudtok innen sütni.


4. Ilyen finom pogácsát még nem ettél

Két extra hozzávaló teszi különlegessé: a házi tej pilléje és a 35%-os rum.

Este begyúrom, másnap szaggatom recept. Nagymama csak simán kinyújtja és kiszaggatja, anya pedig 3x hajtogatja. Szuper a végeredmény akárhogy is készül! Tökéletes recept! Tényleg! 

Apropó tökéletes pogácsa! Cukrász suliban tanultuk, hogy a tésztát szaggatás előtt kenjük le tojással (csíkozzuk, lekenjük, szaggatjuk), mert ha szaggatás után kerül lekenésre, lefolyhat a kis pogik oldalán a tojás, ami visszatartja, lefogja a tészta emelkedését, növekedését – főleg a hajtogatott, leveles pogácsákra érvényes.

Tovább a recepthez…


5. Répatorta sajttorta

Két isteni torta ötvözetéből nem is kerekedhetne finomabb mulatság a világon! Szaftos, répás, édes, ízes. Narancslével és kis mascarponéval turbózott tejszínhabbal ettük!

Tovább a recepthez…


Reklámok

6. Leopárd kalács

Elképesztően mutatós ez a kakaós kalács, nem mellesleg isteni finom! Pihe-puha, lefoszlós rétegek. Főleg egy bögre meleg kakaóval…

Tovább a leopárd kalács receptez…

Jaj olyan nehéz egyébként csak a kedvenceimet beletenni, mert kismillió kalács variáció van már a blogon és kiválasztani a legjobbakat, de azért mégsem szerettem volna a legbonyolultabbakkal jönni, mert azért ilyenkor nem a legpepecselősebb kalácsokra van idő sokszor, például erre gondolok:
Woven bread, egy brutál csokoládés fonott kalács
Kakaós-mazsolás cifra kalács
Fahéjas fátyolkalács
Povitica (a csurig töltött diós-kakaós kalács)


7. Omlós sajtos rúd

Nagymama sajtos rúd receptje élesztő nélkül készül, ott pusztán a vaj és a liszt összemorzsolása következtében keletkező fizikai reakcióval befolyásoljuk a tészta szerkezetét, ekkor a liszt szemcséit körülöleli a vaj és így lesz omlós és én eddig, mindig így készítettem. Viszont már régóta szemeztem az élesztős variációval, úgyhogy most itt volt az ideje megsütni és kipróbálni! 

Az eredmény: az íze valami mennyei és végre elég sót is tettem bele, szóval páromnak, aki jó sósan szereti igazán belopta magát a szívébe. A tésztája isteni puha, iszonyú sajtos és kellően omlós!

Tovább a recepthez…


8. Mennyei húsvéti bableves

Ha húsvét akkor sonka és ha sonka akkor bableves. Többet nem is fűznék hozzá. Nálunk így szokott alakulni a húsvéti menü. Szombaton amíg én a linzerrel pepecseltem, hogy hajszálpontosan ugyanolyanok legyenek, közben párom elkészítette a húsvéti sonka levéből a bablevest. Valami eszméletlen finom lett! Miért van az, hogy amit nem én készítek az sokkal jobban esik/ízlik?!

Gyorsan megkértem, hogy diktálja le, mielőtt elveszik a recept az éterben, csak hogy jövőre is az asztalon lehessen! Mennyei, de tényleg! Kölespogácsával pedig maga a csoda!

Tovább a recepthez…


9. Pávaszem

Nálunk a családban ez egy tipikusan húsvéti finomság a pipicsek mellett. Gyorsan elkészül, annak ellenére, hogy élesztős, mert nem kell keleszteni. Diós és mákos, de még túrós töltelékkel is készíthető, szerintem mindenki könnyen megtalálja benne a kedvencét.

Tovább a recepthez…


Reklámok

10. Békebeli képviselőfánk igazi főzött sárgakrémmel

A képviselőfánk köszön, megemeli ferde kalapját.” – Mondta cukrászoktatónk.

Képviselőfánkot a fenti mondat szellemében készít az ember, ez a desszertkreáció megszólal az asztalon és életre kel önnön ünnepélyességével. A fánkocskákat – bár a kicsinyítő képző nem feltétlen helyénvaló jelen esetünkben – amolyan igazi, tojásos-lisztes sárgakrémmel töltöttem, leheletnyi vaníliás pudingporral bolondítottam és felvert tojásfehérjehabbal lazítottam. Istenem, eszméletlen finom. Olyan igazi, olyan hamisítatlanul ízes, teljesen békebelidarab,  tényleg amolyan kalapemelően-felemelő.

Tovább a recepthez…


10+1. Fokhagymás grissini

Oké, konkrétan ez az a nasi, amit nem lehet abbahagyni. Ennyi. Jó, a pogácsát és a sajtos rudat sem egyszerű, de ezt nagyon nehéz és elege a szimpla adag nem is elég a kiinduláshoz. Főleg, hogyha aszalt paradicsommal, vagy idényszerű medvehagymával is turbózzuk.

Tovább a recepthez…


Hírdetés

Pipics | Madárka briós

édes kelt tészták, húsvét

Legkedvesebb húsvéti süteményeimet készítettem el és mutatom meg a @bonami.huoldalán! 🤗 Csupa izgalmakkal folytatódik az élet mióta újra itthon vagyunk, például jelenleg nincs konyhánk, mégis igyekszem minél aktívabban jelen lenni anyáék konyhájában és csak sütni és sütni, mert muszáj néha lecserélni a spaklit a harmónia érdekében és hát az ízekre is vágyik az ember teste-lelke. 

A tündéri madárka brióskák, azaz Pipicsek minden húsvétkor elengedhetetlenek szüleimnél. Eredetileg Mezőkövesdről származik és régen a fiúknak adták, termékenységvarázsló jelképként. Kedves recept számomra nagyon, szívet melengető, emlékeket hordozó, megannyi húsvét biztos eleme a múló és változó idő koptatta életben.

Van köztük utazásainkból inspirált és hagyományos húsvéti recept is a szebbnél szebb Bonami kiegészítőkkel díszített ünnepi asztalon. A citromos habcsók pitét például Colmarban, a kis francia tündérvárosban kóstoltuk, azóta szerelem a köbön a lágy nyelvet körülölelő savanykás krémével és az édes, kissé roppanós habcsók kalapjával, jaj na meg az a linzertészta. Pont tökéletes harmónia. 

A többi csodás húsvéti Bonamis süteményt itt érhetitek el:
Tarte au citron meringuée / Citromos habcsók pite
Elzászi csokis-mazsolás kuglóf

Madárka briós | Pipics

Hozzávalók 19 db madárkához
500 g BL55 búzafinomliszt
1/2 kávéskanál só
90 g porcukor
1 tojás
80 g vaj
250 ml tej
25 g friss élesztő
Egész bors a szemeiknek

A lisztet elkeverjük a sóval, a porcukorral és elmorzsoljuk a vajjal. Langyos tejben elkeverünk 1 teáskanál porcukrot, belemorzsoljuk a friss élesztőt és letakarva 5-7 alatt felfuttatjuk, majd hozzáadjuk a liszthez. A tojást felütjük, villával felverjük és a felét hozzáadjuk a lisztes keverékünkhöz, majd szép, fényes tésztává dagasztjuk. Letakarva 40-50 perc alatt a duplájára kelesztjük. Ha megkelt, 50 g-os darabokra osztjuk. A darabokat egyenként kilapítjuk ovális alakúra, bejglihez hasonlóan, nagyon szorosan feltekerjük és 28 cm-es szállá sodorjuk. Azért lapítjuk és tekerjük, mert így lesz szép egyenletes lesz a madárka felülete. A tésztaszálra teszünk egy hurkot. A hurok egyik vége lesz a madárka feje, a másik végét ellapítjuk és ebből lesznek majd a farktollai, amit késsel 2-3x kb. 1,5 centire bevágunk. A madárkákat sütőpapírral bélelt vagy vajazott-lisztezett tepsire tesszük és 30 percig pihentetjük, majd a maradék tojással megkenjük őket és egész borssal szemeket készítünk nekik. Előmelegítjük a sütőt 200 fokra és 18-19 perc alatt arany barnára sütjük őket. A sütés végén rákapcsolhatjuk a légkeverést, hogy minden oldalról egyenletesen piruljon.

Fonott kalács | növényi alapú, tej- és tojásmentes

édes kelt tészták, húsvét, növényi alapú

Foszlós, fonott kalács sült nálunk, amit egyszerűen képtelen voltam abbahagyni. Csak kóstoltam és kóstoltam. Mi eléggé édesen szeretjük, így magában is isteni finom. Tökéletes kiegészítője lehet egy lassú és nyugodt szombat reggelhez, olyan léleksimogató.🌿 Tojásmentes, tejmentes, növényi alapanyagokból készült. Alapvetően vegán, csak a vegán szó mögött már több van, mint 100% növényi alapanyagokból összeállított táplálkozás és ilyet nem tudok és nem is szeretnék kijelenteni, ezért nálam minden receptet a növényi alapú kifejezés illet.

Egyelőre úgy áll a helyzet, hogy a linzert és a kelt tésztákat már szépen átalakítottam növényi alapúvá, oké, nyilván ők a legkönnyebbek, de szeretek óvatosan haladni előre, mert így rögzülnek szépen és épülnek be, apró lépésenként haladva. Jelenleg éppen a piskótával próbálkozom, hamarosan jön Lenkém szülinapja, málnás-fehércsokis tortát szeretne és azt már úgy szeretném elkészíteni, hogy minél kevesebb állati eredetű összetevőt tartalmazzon és persze isteni finom legyen, szóval minden lemondás nélkül úgy, mint ezt a kalácsot.

Már lassan két hónapja kattantunk át a húsmentes, majd az első hónap után (leginkább én) a kb 80%-os növényi étrendre. Azért 80%, mert egy kezemen meg tudom számolni a napokat, amikor volt, hogy tejtermék vagy hal is bekerült a képletbe, de ez így nekem teljesen okés. Azóta energikusabbak vagyunk, futásnál a Vo2 max szintem nőtt, jobban alszunk, kevésbé telítődünk el étkezések után és egyáltalán nincs kaja kóma, holott néha dugig eszem magam. Egyelőre csak pozitívan tudok nyilatkozni. Szedünk vitaminokat, plusz kiegészítésként a tojás elhagyása miatt kolint.


Fonott kalács | növényi alapú, tej- és tojásmentes

Hozzávalók kb. 400-500 grammos kalácshoz

250 g BL55 búzafinomliszt
1/2 kávéskanál só
50 g kristálycukor
35 g növényi margarin
50 g mazsola (elhagyható)
1/2 kezeletlen citrom reszelt héja
Kb. 150 ml zabtej vagy bármilyen növényi tej
12 g friss élesztő

Kenéshez: kb 15 ml forró zabtej, késhegynyi kurkuma, 1 teáskanál kristálycukor
vagy lekenhetjük vízzel kevert sárgabaracklekvárral is

Langyos zabtejben elkevertem egy teáskanál kristálycukrot, elmorzsoltam benne a friss élesztőt és felfuttattam. Közben kimértem a lisztet, elkevertem a sóval, a mazsolával, a citrom reszelt héjával, a kristálycukorral és elmorzsoltam benne a margarint, majd beleöntöttem a közben felfuttatott élesztőt és összegyúrtam, fényes tésztává dagasztottam. Letakarva duplájára kelt, majd 4-be vágtam, sodortam és fontam. Fonásokról találtok videót a YouTube csatornámon, lásd lent, a bejegyzés végére betettem. Sütőpapírozott tepsin letakarva kelesztettem 30-40 percig, végül lekentem kis meleg zabtejben elkevert kurkumával és kristálycukorral vagy lekenhetjük vízzel lazított sárgabaracklekvárral is. Szeletelt mandulával szórtam és 180 fokon kb 30 percig sütöttem.

Reklámok

Ha tetszett az étcsokoládé mousse torta receptje, megköszönöm a megosztásokat. Minden egyes megosztással, lájkkal támogatni tudsz. Az pedig plusz szuper, ha követsz InstánFacebookon és Pinteresten, ahol értesülhetsz a legújabb receptjeimről és nyomon követheted az éppen aktuális süteményeinket!

Kalácsfonás

édes kelt tészták, húsvét

Összeszedtem pár kalácsfonást, ami tényleg ilyen hipphopp majdnem fejből nyomós verzió. Mostanában csak ezekkel futok, nem bonyolítom túl az életem, hogy nehezebbet keressek. Remélem tudok adni pár tippet, ami megkönnyíti azt a néha fránya kalácsfonást Nektek is! Időközben tuti updatelni fogok, mert ez már kb egy éve folyamatban lévő bejegyzés, de nem várok tovább, majd bele-beleírom az újakat! :)

1 Kerek kalács fonása

Négy kalácsszálat fonunk. Az egyik kedvenc fonás variációm, amit szerintem sűrűbben kellene használnunk, mert amennyire mutatós, nem mellesleg.. annyira egyszerű. Ehhez nem kell megnyitnom a youtube-ot és sűrű pause-play gombok nyomogatása közepette fonogatni, mint például egy hatosnál. Ha 500 g lisztből készítünk kalácsot, én 12 darabra veszem, így 3 db kis 300 grammos kalácskám lesz.

2 Egyszerű négyes fonás két szálból, kicsit vastagabb kezdettel, elvékonyodó véggel.

Jobb másodikat bal fölülre, jobb elsőt középre, bal másodiknak. Bal másodikat jobb fölülre, bal elsőt középre, bal másodiknak. Ha 500 g lisztből készítek kalácsot, én 6 db-ra osztom, így d db közepes kb 300 grammos kalácsom lesz.

Reklámok

3 Briósfonás két szálból

Na, ez is pontosan az a jellegű akció, ami mindig kizárólag csak képről megy legelőször. A megkelt tésztát 60 grammos darabokra osztjuk és ezt a 60 grammot osztjuk ketté a briósokhoz, ahogy a cukrászsuliban tanultuk.

4 Egyszerű négyes “fonás”

…vagyis lényegében szövés, mert egy egyszerű jobbról indulsz mindig, vagy balról, lényegében teljesen mindegy és a soron következő szálakon fent, majd lent, majd megint fent vezeted át. Aztán megint megfogod ugyanazon oldal szélsőjét és átpakolgatod fent, lent, fent módszerrel a túloldalra. Ennyi.


5 Végül jöjjön a hatos, amiről szintén készítettem egy nagyon rövid kis videót, kizárólag a fonásra koncentrálva, hogy hipp-hopp megnézhető és lemásolható legyen! Nincs gyorsítva, mint a négyes, szóval tényleg tök klasszul lehet róla fonni szerintem. Az 500 g lisztből készített kalácstésztát 12 darabra osztjuk és így 2 db 6-os fonású, nagyjából 300-300 grammos kalácsot kapunk.


Ha tetszett a bejegyzés, nagyon szépen köszönöm, ha nyomsz rá egy kedvelés gombot!
Szeretném megemlíteni PATREON oldalam, ami egyfajta borravalóként, lehetőséget nyújt, hogyha szereted, amit csinálok, akkor segítheted a munkám, hogy a jövőben is folytathassam!

Répatorta sajttorta

desszert, gyors kevert sütemények, húsvét

Szaftos, répás, édes, ízes. Narancslével és kis mascarponéval turbózott tejszínhabbal ettük!

Tök régi receptem, csak mégsem. Minden eleme fent volt már a blogon külön is, meg valahogy egyben is.

Idén, 2020-ban, az egyik éves blog-projektemnek azt tűztem ki magamnak, hogy az összes régi fényképemet, amivel már nem vagyok kifejezetten elégedett, újrasütöm és újrafotózom, így került célkeresztbe ez a répatortás vonal is.

Annak idején, durván 3-4 éve (pontosan 2016-ban) nagyon sokszor sütöttem ezt a Répatortás, narancsos sajttorta nevezetű variációt, ami egy alap répás olajos piskótából és egy mascarponés-túrós “krém” részből állt. Aztán sütöttem olyan variációban is, hogy a krémet nem sütöttem bele, hanem a végén kentem rá. Ez pedig a Répatorta, narancsos mascarpone krémmel néven fut. Ú ez is finom volt, bár például Istvánnál nem aratott akkora sikert, mint a krémet belesütős párja, de nekem pedig pont ez ízlett jobban. Hát na, kinek a pap..

Egy-két dolgot mindenképpen szerettem volna megváltoztatni a recepten, például azt, hogy nagyobb adagban készüljön el, mert igen kevés volt ez nálunk, mert finomsága miatt sokáig nem bírta és már most nem feltétlen az a cél, hogy naponta süssek, hanem inkább az, hogy.. hogy ne süssek naponta, így egy 16 szeletes nagyobb adagot készítettem, aminek a fele költözött is le a fagyasztóba, ahol összefutott az előzőleg sütött brownie pajtásával is. 🙂

Sokan érdeklődtök fagyasztás ügyben, írtam erről egy bejegyzést: Péksütemények, kenyerek fagyasztása címmel.

A sajttorta részén annyit változtattam, hogy a túrós helyett, a New York Cheesecake receptem felét kevertem össze hozzá, persze a túrús is szuper választás, csak túró éppen nem volt itthon.

Kis szépségem

Süteményemhez szuper segítséget kaptam a Russell Hobbstól, a Retro kollekció konyhai robotgépét, amivel 1 perc alatt lereszeltem az összes répát, a kb 5-6 perces karzsibbasztó, kézi reszelgetés helyett. Választásom nem csak azért esett rá, mert egy csoda szép darab, ami minden nap jó kedvre derít ebben a tragikus, szocializmus gyöngye panel konyhában, hanem praktikus is.

Kiváltottam vele a turmixgépet, az aprítómat, tud szeletelni és reszelni is egyben. Aprításra eddig egy kis Lild-ös masinát használtam, ami szuper, csak macerás, mert kevés cucmó fér el benne és sokszor kell belepakolni, aprítani és kipakolni, ezzel szemben a Russell Hobbs tartályában 1,7 liternyi zöldség, gyümölcs, miegymás elfér ténylegesen. Elvem a logika-praktikusság-egyszerűség hármasa, és ezt szerintem ez a gép szuperül nyújtja. Az elődei eldugva kuporogtak a kamra sötét polcain, de őket, a kenyérpirítóval együtt, kitettem a konyhába, mint nagymama a hollóházi porcelán Ludas Matyi szobrát.

Répatorta sajttorta

Hozzávalók 25 cm-es tortaformához / 16 szelethez
93-100 gramm/szelet

Tészta – Répatorta
210 g búzaliszt
90 g pirított, nagyobb darabokra vágott dió
2/3-ad csomag sütőpor
1 óriási csipet só
1/3-ad kávéskanál szerencsendió, 1 kávéskanál fahéj, 1/3-ad kávéskanál gyömbér
200 g kristálycukor
2 csomag vaníliás cukor
25 g kókuszreszelék
168 ml olaj
3 egész tojás
1 narancs reszelt héja
300 g reszelt répa

Krém – Sajttorta
250 g mascarpone
100 g tejföl (min. 20%-os)
2 egész tojás
1 óriási csipet só
80 g porcukor
1 csomag vaníliás cukor
30 g búzaliszt
1 citrom reszelt héja

A diót száraz serpenyőben megpirítjuk és rusztikus, nagyobb darabokra vágjuk. A lisztet kimérjük és átszitáljuk. Elkeverjük benne a sütőport, a fahéjat, a szerecsendiót, a sót és a diót. A sárgarépákat lereszeljük. Az olajat elkeverjük a kristály és a vaníliás cukorral, a tojásokkal, a narancs héjával és a reszelt répát is beleforgatjuk. A két részt fakanállal összekeverjük.

A mascarponét és a tejfölt robotgéppel krémesre keverjük (kb 1 perc). Hozzáadjuk a porcukrot, a sót, a vaníliás cukrot, és a citrom reszelt héját. Egyenként hozzákeverünk 2 egész tojást. Beleszitáljuk lisztet és a robotgép habverőkarjával jól eldolgozzuk.

Sütőpapírozott aljú, 25 cm-es tortaformába öntjük, először a répatorta felét, aztán a sajti felét, majd megint répa, megint sajt, végül dunahullám-szerűen egy fakanál nyelével, biztos, ami biztos kicsit összekutyultam. 170 fokra előmelegített sütőben (alsó-felső) 80 perc alatt sütjük, hagyjuk kihűlni, majd lefedve hűtőbe tesszük. Ne ijedjetek meg, baromira meg fog nőni, szinte kimászik a formából, majd ahogy hűl, összeesik. Miután kihűlt, hűtőbe teszem és másnap esszük, hátőő csak győzzük kivárni.


Ha tetszett a bejegyzés, nagyon szépen köszönöm, ha nyomsz rá egy kedvelés gombot!
Szeretném megemlíteni PATREON oldalam, ami egyfajta borravalóként, lehetőséget nyújt, hogyha szereted, amit csinálok, akkor segítheted a munkám, hogy a jövőben is folytathassam!

Karamellás-étcsokoládés krémlikőr

Csupa finom karácsony!, húsvét, spájz

Van, hogy egy projektre éveket kell várni..

Húsvétra vettünk vodkát tojáslikőrnek.
Ez a mi szánkból extra fura volt, mert egyáltalán nem iszunk alkoholt, vagyis karácsonykor koccintunk, meg egye-fene, talán húsvétkor is egy ujjnyival, de van, amikor még a családi kör koccintása sem hat meg bennünket, mert nemet mondunk. Szóval húsvétra vettünk vodkát. Vagyis utánra, ugyanis a bevásárló listákra folyamatosan nem került fel, mert amolyan “félvállról vett.. szeretnék egyszer készíteni-projekt volt és ha eszembe jutott volna ott, a boltban, akkor vettünk volna” kategória. Két hétig az ment, hogy hazaérve “ó a vodka” felkiáltással konstatáltuk, hogy bakker, ma se vettünk. Ezen már a gyerek is röhögött, mert furcsa volt a mi szánkból alkohol tartalmú ital nevét ennyiszer hallani.

Szóval húsvét utánra vettünk vodkát az andornaktályai coopban (nyilván a legdrágább helyen látod meg a kasszánál, aztán a következő szitut játszottuk el röhögve a kasszás néni előtt, vegyük meg, mondja István, á de mondom itt hulla drága István, ne, inkább ne itt, aztán jött a Hanna én nem hallgatom tovább a vodkázást, megvesszük és kész), na, de végül így lett vodkánk, ami tavasztól télig a kamrában csücsült, mert húsvétkor nem lett belőle semmi. Féltem tőle, őszintén, mert basszus mi van, ha rántottát csinálok a drága vodkából.

Így költözésnél, szépen költözött velünk a vodka is az albiba. Eljött a szenteste előtti nap és valahogy felmerült a csokilikőr és társai, hogy jé azt mindketten baromira szeretjük és ebben nincs is tojás, csak csoki, karamell és tejszín.

Na, így vált szenteste napján házi, karamellás, csokoládés, kávés, ír krémlikőrré a vodka. Azaz menőbb nevén Baileys-sé, vagy valami hasonlóvá. Eszméletlen finom. Lágy, csokis, karamellás, őrület. Szinte lehetetlen abbahagyni, egyébként pontosan ugyanolyan íze van, mint a Stühmer ír krémlikős szaloncukrának. Mennyei.

Wc ajtó előtt karácsonyi likőrt fotózni az albiban, felbecsülhetetlen érzés! 😀

Karamellás-étcsokoládés krémlikőr

Hozzávalók 6-7 dl-hez

200 ml habtejszín (real tehénből 30%-os)
70 ml tej (nálam 1,5%-os volt, de minél zsírosabb, annál jobb)
1 evőkanál vanília aroma
20 g étcsokoládé (min. 60%-os)
30 g kristálycukor
170 g cukrozott sűrített tej
50 ml espresso kávé
200 ml vodka

Lefőzöm a finom feketét. A tejszínt a tejjel felforralom. Kimérem a csokit, ráöntök egy kicsit a forró tejszínből, annyit amennyi pont ellepi, várok egy kicsit, majd csomómentesre keverem egy kanállal, aztán szépen visszaöntöm a tejszínhez és elkeverem. Kicsit csűrölöm csavarom, ovis ide-oda öntögetős, de a lényeg, hogy a csoki olvadjon fel a tejszínben.

Következő lépésként karamellizálom a kristálycukrot, ehhez egy vastagabb aljú nyeles edény szükséges, bár nekem tökre a legvékonyabb kis ikeás van, amiben ezt a folyamatot szoktam elvégezni, szóval egy ilyen edénynél sem kell tőle parázni, menni fog, nem bonyolult. Belemérem a cukrot, majd felteszem a tűzre. Karamellnél két opció van, vagy kavargatjuk, vagy nem. Így is jó lesz és úgy is. Kavargatásnál annyival lesz nehezebb dolgunk, hogy a fakanálra makacsul feltapadt cukorkristályokat késsel le kell szedni és visszatenni az edénybe (legalábbis én ilyen maradékmentős verzióban szoktam), szóval jobban járunk, ha hagyjuk magától felolvadni a kristálycukrot, majd karamellizálódni, néha megmozgathatjuk az egész edényt, hogy ide-oda mozogjon a cukor, vagy játszhatunk alatta a tűzzel. Ha felolvadt az összes cukorkristály és már szép borostyánsárga színű, nagyon vékony sugárban hozzácsurgatom a forró tejszínt, közben kis habverővel folyamatosan kevergetem. Brutál módon fel fog csapni belőle a gőz és bugyborékolni fog, veszélyes sport ez a rész, vigyázzunk nagyon! Ha belement az összes tejszín, addig kavargatom, amíg a karamell darabok újra fel nem olvadnak, nekem kicsit darabos volt az összeöntés után.

Ekkor hozzáadom a sűrített tejet, a kávét, a vanília aromát és végül beleöntöm a vodkát. Felforralom, de amint bugyog, kész is. Még melegen, forró vízzel átmosott üvegekbe töltöm. Amint kihűlt, költözhetnek is a hűtőbe.

Már aznap is finom, de hűű másnapra már eszméletlen, most itt tartok, de te jó ég.. milyen lesz majd holnap?!
Bele se merek gondolni.
A kramellás-étcsokoládés likőröm Varga Gábor Ír krémlikőr receptje alapján készült, egy-egy változtatással.

Kövess Instagramon és Facebookon is!
Iratkozz fel hírlevelemre, hogy értesülhess a legújabb tartalmakról!

Teljes kiőrlésű (50%) fonott kalács

édes kelt tészták, húsvét, kelt tészta, pékség

Rém egyszerű a matek. Nem csináltam egyebet, csak a cukrásziskolás fejbőlsütős kalács anyaghányad liszttartalmát félig, teljes kiőrlésű búzalisztre cseréltem. Kicsit persze mááás, mintha kizárólag – ahogy a nevében is benne van – finomliszttel készült volna, de számomra megér ennyi kompromisszumot a lassabb felszívódású szénhidrát. Főleg nyáron! Zárójel. Bár szinte mindegy is lehetne lehetne számomra. Számomra, akinek a két napos balatoni kikapcsa során a lábához nem ért a víz, csak a parton ült. Ruhában.

Cukrász fejbőlsütős kalács anyaghányad
100% (500g) BL55
50% (250ml) tej
5% (25g) élesztő
1% (5g) só
10% (50g) vaj
10% (50g) porcukor (bár nálunk ez inkább 15% 75g)
2 tojássárgája

A teljes kiőrlésű lisztekről

Alapvetően több folyadékot vesz fel, mert a finomra őrölt liszttel szemben, amit kizárólag csak a magbélből őrölnek, megtalálható benne a búzaszem összes alkotóeleme: csíra, magbél, korpa. A tápanyagok legértékesebb része a csírában és a korpában található. Tehát a teljes kiőrlésű liszt tápérték szempontjából fontos, értékes összetevőket tartalmaz. A finom fehérliszttel szemben, nem emeli meg ugrásszerűen a vércukorszintet, rosttartalmának köszönhetően pedig emésztése tovább tart, így teltségérzetünket is hosszabb ideig biztosítja.

Reklámok

Viszont sajnos nem feltétlenül egészséges. Amikor még ment a pékbolt, bejárt hozzánk M. Úr, egyik törzsvásárlónk. Hétről hétre többet tudtunk meg róla. Már az első pár alkalommal kiderült, hogy teljes kiőrlésű termék szóba sem jöhet nála. Persze onnantól kezdve, amint megláttam, rögtön mosolyogtam és elejtettem egy-két tk-s poént (utólag visszagondolva baromikicsit idegesítő lehettem, vagyis így leírva tényleg annak tűnik, de amúgy jók voltak, tényleg 😀 ), de nem is erre szeretnék kitérni. Földjei vannak, gabonát termeszt és nem vesz teljes kiőrlésű kenyeret. Borzalmas vegyszerek, sertéseknél vetélést okoz. Ez a mondata mélyen belémégett. Szóval csak óvatosan!

Drága M. Úr!
Hálásan köszönjük azt az igazi, illatos, felejthetetlen, hideges sajtolt, saját napraforgóolajat.
Páratlan volt. Ugyan már eltelt több, mint egy év, mióta elfogyott, de az íze és az illata, azóta is él bennünk.

Ugyan kizárt, hogy olvas, de hogyha véletlenül..

Teljes kiőrlésű (50%) fonott kalács

T é s z t a
250 g teljes kiőrlésű búzaliszt
250 g BL55 búzafinomliszt (vagy fehér tönkölybúzaliszt)
1 (5g) nagy csipet só
70 g porcukor
25 g friss élesztő
1-2 teáskanál kristálycukor
260-265 ml langyos tej*
2 tojás sárgája + 1 egész tojás a kenéshez
50 g 80-82%-os szobahőmérsékletű vaj
1/2 citrom reszelt héja
1 csomag vaníliás cukor

*Lisztek fajtájától/minőségétől is függ, hogy mennyi folyadékot vesz fel a tészta.

Alapanyagok előkészítése. Kimérem és átszitálom a liszteket, a porcukrot, a sót, a vaníliás cukrot, belereszelem a citrom héját. A tojásokat kettéválasztom. A 2 db fehérjére nem lesz szükségünk, általában megeszem rántottának (helló fehérjedús étrend, pont tökéletes) reggelire vagy lefagyasztom.

Felfuttatom az élesztőt. Nyeles, vagy sima kis lábasban meglangyosítom a tej 1/3-ad részét (40-45 fok ideális). Elkeverek benne 1-2 teáskanál kristálycukrot, belemorzsolom az élesztőt, belenyúlok és szétmorzsolom teljesen, amíg fel nem olvad. Belekeverek 1/2 evőkanál lisztet (a kimért és átszitált mennyiségből) és a tetejére szórok még 1 evőkanállal. Konyharuhával letakarom és meleg helyre teszem 10-15 percre.

Tészta összeállítása & dagasztás
Ha felfutott az élesztő, hozzáöntöm a liszthez a tojássárgájával együtt, beleteszem a puha vajat, hozzáöntöm a langyos tej maradék részét is és összeállítom a tésztát, dagasztom. Akkor jó, ha elvált az edény falától. Letakarva duplájára kelesztem.

Osztás & pihentetés
A megkelt tésztát lemérem és pontosan 8 darabra felolsztom, a tésztadarabokat egyenként gömbölyítem, majd letakarva 15 percig kelesztem. A pihentetés után a gombócokat téglalap alakúra nyújtom, a hosszabbik oldaluknál kezdve feltekerem, majd középen kicsit vastagabb, a vége felé vékonyodó rudakat sodrok belőlük.

Reklámok

Fonás
Mostanában mindig a legegyszerűbb szövött négyes fonást alkalmazom, ehhez nem kell videó, hanem fejből megy! Sütőpapíron fonok, hogy könnyebb legyen átemelni a tepsire. Szálvégeinél összeillesztek 4 fonatot. Mindig a jobb szélsővel kezdek és balra haladok, fent-lent-fent fonva. Megint a jobb szélső fent-lent-fent vagy fordítva, most nincs előttem, tök egyszerű, mint mikor szövőszéken, vagy kis kézi szövőfán szőttem kézműves táborokban, amikor kicsi voltam. Lekenem kicsit felvert egész tojással. Letakarva kelesztem durván 30 percet, felénél már kapcsolom a sütőt 190 fokra. Sütés előtt közvetlenül, ismét lekenem tojással. Lehetőleg ne szilikonos ecsettel dolgozzunk, mert sajnos nem lehet vele szépen kenni.

Sütés
190 fokra előmelegített sütőben, alsó-felsőn sütjük addig, amíg el nem éri a maximális nagyságát (kb 10 perc), majd levesszük a hőmérsékletet 170 fokra és további 25-30 percig sütjük. Összesen 35-40 percet sül.

Hot Cross Buns – angol hagyományos húsvéti zsemle

húsvét, kelt tészta, kiflik & zsemlék

Valami brutális benne az apróra szeletelt alma, amit a fűszerek (szerecsendió, fahéj) úgy kiegészítenek, hogy az első falatnál szavak sem jöttek a számra. A kereszt tésztájának halványan édes-sós íze pedig valami eszméletlen, amit a tűzforrón, gondosan rákent cukorszirup varázslatosan megkoronáz.. awhhh!

Valami brutális benne az apróra szeletelt alma, amit a fűszerek (szerecsendió, fahéj) úgy kiegészítenek, hogy az első falatnál szavak sem jöttek a számra. A kereszt tésztájának halványan édes-sós íze pedig valami eszméletlen, amit a tűzforrón, gondosan rákent cukorszirup varázslatosan megkoronáz.. awhhh!Jöjjön egy kis íz-ízelítő, egy kis sütemény történet, egy szösszenetben összefoglalt élesztőanyagokról kialakult (friss, instant vagy kovász) tapasztalat. Végül leírom a legújabb habverős trükköm, majd jön a zsemlécskék receptje.

Karácsony-illatú dagasztás
Disznózsír, fűszerek s a méz. Óriási. Történetünket egy kis teljes kiőrlésű rozsliszttel turbóztam – pont, ahogy a mézeskalácsnál szükséges. Szerintem a rozs szuper ízfokozó, s nem mellesleg rosttartalma miatt egészséges: összetett szénhidrát, tovább tart az emésztése, ami számomra egyfajta éhség-fékként is funkcionál. A zsiradék felét disznózsírra cseréltem. Pénztárcabarát, másrészt ad egy kis ízvarázst a dolgok pikantériájának. Kelt és omlós tészták apró, ámbár kihagyhatatlan trükkje!††


Hot Cross Buns..
Hagyományosan nagypénteken fogyasztják az angol nyelvterületeken. A kereszt Krisztus halálát, keresztre feszítését szimbolizálja. Ami újdonság volt számomra, hogy a zsemléhez használt fűszerek Krisztus temetésén, a testére helyezett fűszerekre emlékeztetik a keresztényeket, az aszalt gyümölcsök gazdagsága pedig már a böjt végének közeledtét jelzi.


Friss, instant vagy kovász?!

Ami engem illet, hogyha nem gondolkozok előre és gyorsan, még aznap (tehát ebben az esetben nincs lehetőségem kovásszal dolgozni, ami minimum etetéssel együtt 2 napos folyamat) jó lenne bármilyen kelt tésztát enni, akkor mostanában inkább preferálom az instant élesztőket, mint a frisseket. A tapasztalat azt mutatja, hogy lassabban érik vele a tészta, így az egész folyamat számomra közelebb áll a kovászos, slowliving életmódhoz, amit már időben is jobban megszoktam, ezt valahogy könnyebben tudom integrálni a mindennapjaimba. Ráadásul a hosszabb érési idő szerintem az ízében is megjelenik.

G y a k o r l a t b a n . . .
Friss élesztős
tésztánál, ha az élesztőt a leírásnak megfelelő mennyiségben adagolom (1 kg liszthez 50 g), akkor kb 40 perc alatt duplájára kel vagy legalábbis plusz-mínusz 10 perc, ami hőmérséklet, páratartalom és az alapanyagok hőmérsékletétől nagyban függ. Instant élesztős tésztánknak, hasonló körülmények között minimum 50 perc szükséges, de akár 70 percig is simán kelhet letakarva a pulton. Ritkán veszélyeztet a túlkelés lehetősége, mert még simán belefér egy teregetés például. Viszont az igazi slowliving, az igazi ‘hej ráérünk arra még‘ típus: a kovászos tészta. Na, nála aztán a túlkelés tényleg nem fenyeget. 2-2,5 óra is simán eltelhet, amíg tésztánk megduplázódik, sőt még keveset is írtam, mert ha hűtőben kelesztek, akkor lehet 7-8 óra is.

Liszt átszitálása helyett habverő?!

Mindig úgy kezdem a sütést, hogy átszitálom a lisztet. Apró, ámbár fontos mozzanat, mert minél több levegővel dúsítom a tésztát, annál foszlósabb, omlósabb, levegősebb lesz a késztermék. Viszont nem mindenhol van lisztszita, és nem mindig van kedv azt elővenni. Erre lehet opció egy habverős gyors átkeverés és máris pikk-pakk levegős lisztet kapunk.

Recept áttekintése: A hozzávalókból tésztát dagasztok, amit letakarva 1 órán keresztül kelesztek. Felosztom 12 darabra, gömbölyítem, kelesztem 1 órát. Jöhet rá a kereszt. Sütöm 20 percet, majd forrón lekenem a cukorsziruppal és tádáám!

Hot cross bun

Hozzávalók 12, egyenként 100 grammos darabhoz

Té s z t a
500 g liszt
(Nálam: 100 g teljes kiőrlésű rozsliszt, 300 g BL80 búzakenyérliszt, 100 g rétesliszt)
1 csomag (7g) instant élesztő / vagy 10-15 g friss élesztő
60-80 g porcukor
30-40 g méz
300 ml langyos tej
50 g zsiradék (25g disznózsír, 25g teavaj)
1 ek étolaj
1 egész tojás
FŰSZEREK – 1 nagy kávéskanál fahéj
1/2 kávéskanál szerecsendió
1 teáskanál só
1 citrom és narancs reszelt héja

MINDENFÉLE JÓ
50 g óriási szemű aranymazsola
50 g sima mazsi
50 g kandírozott narancs vagy citrom
1 közepes alma meghámozva, csumázva, apróra kockázva (165g-os, a pucolt, tiszta súlya pedig 130 g volt)

A KERESZT
75 g lisztet nokedlitől kicsit keményebbre kikeverek vízzel, leheletnyi cukorral és egy csipet sóval, zacsiba vagy zsákba töltöm. A végét kicsire kivágom és díszítem a már megkelt, tepsin lévő bucikat.

CUKORSZIRUP
A sütés utolsó perceiben 3 evőkanál cukorból és annyi vízből amennyi ellepi, sűrűn forró, bugyborékozó szirupot főzök és a forró zsömiket gyorsan megkenem vele rögtön, amint kikerültek a sütőből.

Alapanyagok kimérése. A liszteket és a porcukrot átszitálom, elkeverem benne a reszelt citrushéjakat, a sót, a fűszereket (fahéj, szerecsendió), végül az instant élesztőt. A tejet (300ml) meglangyosítom, elkeverem benne a mézet, majd beleütöm a tojást és homogénné keverem. Kimérem a vajat és a zsírt.

A tészta összeállítása kézzel. A lisztes keveréket a deszkára borítom, közepébe krátert készítek, majd beleöntöm a tej negyedét, közepébe teszem a zsiradékot és elkezdem nyámicskázni folyamatosan fel-felvéve a körülötte lévő lisztet és folyamatosan hozzá-hozzáöntve a maradék mézes-tojásos-tejet. Lágy tésztát kaptam, amit én sűrűn lisztezve dagasztottam nagyjából homogénné. Ekkor tettem hozzá az aszalt és kandírozott gyümölcsöket, plusz az apróra szeletelt almát (az eredeti Paul Hollywood recept szerint üresen kellett volna bedagasztani, majd egy órás kelesztés után kellett volna mindezen aszalványokat, gyümiket hozzáadni s megint keleszteni 1 órán keresztül), majd lefedtem egy tállal és 1 órán keresztül kelesztettem.

Felosztás, kelesztés & kereszt. 12 db, egyenként 109 grammos bucira, amit gömbölyítek, majd sütőpapírral bélelt tepsin – egy tepsire ráfér az összes – kelesztem 1 órát – konyharuhával letakarva. Jöhet rá a kereszt, amit előzetesen kikeverek.

Sütés. Gőzös sütőtérben, vagy vizet spriccelek rá, vagy alulra beteszek egy tepsit vízzel, alsó-felső sütéssel, 180-190 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt megsütöm. A végén rákapcsoltam a légkeverést, hogy piruljon. Amint kiveszem, lekenem a sziruppal.

Végtelenül puha-pihe krumplis barhesz

húsvét, kelt tészta

Jaaaj csoda egy szaftos-foszlós, krumplis, végtelenül puha-piheség, amit még a vasárnapi ebédről megmaradt, főtt krumpliból készítettem, kivételesen: totál fehérliszttel, ráadásul finom fehérliszttel. Semmi magas fehérjetartalom, semmi hókusz-pókusz, csak egy mezei BL55. A legkülönlegesebb kenyér-kalács (barhesz, ünnepi kenyér), amit életemben ettem.

Itt-ott még hó és tisztára hideg, de nekem be kellett mennem a belvárosba. 9-kor nyitott a célállomásom, előtte beültem egyet kávézni. Jajj ezeket az apró, lopott pillanatokat úgy szeretem, amikor tényleg van időnk. Lehet ez akár 5, vagy 15 perc, de ott van nekünk és arra használhatjuk fel, amire csak akarjuk! Szóval egy csupa tejhabos cappuccino után elintéztem dolgom és bevetettem magam az főutcai antikváriumba, hátha van valami igazán nekem való. Hátha.

Háát, persze kezdhettem volna azzal is, hogy – Jó napot kívánok, merre vannak a szakácskönyvek? – mert akkor megspóroltam volna egy minimum félórás nyaktekervényes szájtátva nézelődést, néha komolyan annyira béna vagyok – na de, aztán megtaláltam Őt: a dr. Zackel Erna, Süssünk otthon – Kenyér, péksütemény, lángos, pizza, kalács, kuglóf háziasan c. könyvet, majd hatszáz forinttal könnyebben és a lehetséges sütögetések végtelen variációjának boldogságától megrészegülve szaladtam ki vele – homlokig érő mosollyal persze.

Becses könyvszerzeményeimre mérhetetlenül vigyázok, hurcolászom magammal könyvkupacomat keresztül-kasul a házon, kanapéról a konyhába és fordítva. Olvasom, forgatom őket és várom az elhatározás szelét, ami jelen barheszünk esetében pontosan azon a napon született meg, amikor sütésmentes pihenőnapot tartottam volna. Volna…

Hozzávalók a hatszázkilencvenkét grammos barheszhez

400 g BL55
160 g főtt krumpli + a főzővíz
200 ml langyos víz vagy a krumpli főzővize!!
1,5 tk só
1 tk cukor
1 cs. szárított élesztő/ vagy 20 g friss élesztő / vagy 40% kovász 160 gramm
Kenéshez: 1 db sárgája, egész mákszemek

Alapanyagok. Kimérem és átszitálom a lisztet, elkeverem benne a sót, a cukrot és a szárított élesztőt. Hogyha friss élesztővel készítem, kis langyos vízben felfuttatom a cukorral/ hogyha kovászt használok, a burgonya főzővizében, vagy a langyos vízben, csomómentesre keverem. A vizet/krumpli főzővizét hozzáöntöm, majd jöhet bele a kihűlt, áttört krumpli is.

Dagasztás. Az alapanyagokat először jó alaposan összegyúrom, majd szép, fényes felületű tésztát dagasztok belőle a cukisuliba tanult módszer szerint. Fogjuk a tésztát és enyhén lisztezett felületen elkezdjük mondjuk először jobb tenyerünk közepétől indulva GÖRGETVE toljuk el magunktól baloldali irányba, némi erőkifejtés kíséretében, majd visszahúzzuk középre. Aztán bal kézzel görgetjük jobbra. Hogyha jól dolgozunk, a deszkán egy szivecske fog kirajzolódni a tészta által felvett liszt helyén, hát lehet ennél szebb valami?! Imádom! A dagasztást addig végezzük, amíg a tészta rugalmas, egynemű és sima nem lesz.

Kelesztés. 2 órán keresztül, tállal leborítva a pulton kelesztem, majd 3 részre osztom. Ekkor ismét kel 30 percet, majd kicsivel nagyobb szálakká sodrom, mint a formakenyér-sütő hossza és hármas fonással összefonom. Finoman beillesztem a sütőpapírral bélelt formába, majd további 50 percet kelesztem.

Sütés. Közvetlenül sütés előtt lekentem egyszer 1 sárgájával és megszórom egész mákszemekkel. 230 fokra előmelegített sütőben sült 14 percig, majd lentebb vettem 190-re, ahol tovabbi 15 percig, ekkor borítottam rá alufóliát, majd 170 fokon sült. Összes sütés: 1 óra 15 p volt.

Hát hogy lehet valami ennyire puha, ennyire csillogó, ennyire gyönyörű!?

Álom-karamellás fonott kalácsom

húsvét, kelt tészta, kovász

Micsoda egy fonott kalács! Öm, gondoltam  félvállról, hogy kalácskáim tésztaszálaiba belevarázsolom a nagypapámék hétvégi gyémántlakodalmas tortájából maradt karamell öntetet. Sőt volt egy kis maradék kovászom kb 70-80 gramm, azt is elnyelte a lelkem. A lényeg, amit ezzel el szeretnék mondani, hogy bátran kísérletezzünk, mert ezekben a pillanatokban születnek a legragyogóbb ötletek

Hogy is mondta Pelikán?! Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk?!  Szóval kicsit szétnyílt, kicsit túlcsordult, de a mi karamellás kalácskánk! Előre sejtem, hogy hatalmasat robban majd uzsonnánál a szánkban, jó forró kakaóval?!

Másnap gyors ebédem lett belőle – hátterében pont harang szólt –  sonkával és tojással, pont mint húsvétkor. Harmadnap reggelén pedig vajjal kentük meg, összecsuktuk a szeleteket és délutánra csodálatosan összepuhult a vajjal, közte pedig a finom, vékony szálban húzódott az mennyei karamell. Kívánhatnék jobbat?!

Álom-karamellás fonott kalácsom

T é s z t a
300 g liszt
140 ml langyos tej
12 g friss élesztő
40 g porcukor
2 tojássárgája + 1 tojás a kenéshez
1 óriási csipet só
40 g vaj
reszelt citromhéj
50 g mazsola – opcionális
*volt egy kis maradék kovászom kb 70-80 gramm, azt is elnyelte a lelkem

K a r a m e l l
25 g kristálycukor
12,5 g teavaj 82%-os
30 ml forró tejszín (30%-os)
pici csipet só

Karamell öntet. A kristálycukrot egy vastag aljú nyeles lábasba teszem és közepes, majd alacsony fokozaton karamellizálom (kevergetem fakanállal), amint elolvadt az összes cukorkristály és elérte azt az igazi karamell-színt, lehúzom a tűzről, hozzákeverem a vajat, majd jöhet bele a forró tejszín (na ettől teljesen behabosodik és össze-vissza bajlódik, nem bír magával), de jó lesz az: közben visszateszem és alacsony láng mellett, folyamatosan kevergetve pár perc múlva sima öntetet kapunk.

Élesztő felfuttatása & hozzávalók kimérése. Langyos tejben elkeverek 1 tk porcukrot, belemorzsolom a friss élesztőt, szórok rá 1 ek lisztet, letakarom, 10 percet állni hagyom,amíg felfut. Kimérem, átszitálom a lisztet, a porcukrot és a sót. Belevagdosom a vajat, belereszelem a citrom héját.

Tészta összeállítása. Ha felfutott az élesztő hozzáöntöm a liszhez, beleütöm a tojássárgáját, nyámicskázni kezdem, majd amikor már gombóccá összeállt, jöhet bele a mazsi, kiteszem a pultra és most pedig jön a híres, TÉVES mondat, hogy addig dagasztunk, amíg a kezünkről el nem válik. Cukitanárunk szerint ilyen nem lesz, csak akkor, ha a végefelé megmossuk a kezünket. 

Dagasztás & kelesztés. Miután kezet mostunk, tehát hivatalosan is “elvált a tésztánk a képzeletbeli edény falától”, jöhet a dagasztás. Pfú, ezt leírni. Fogjuk a tésztát és enyhén lisztezett felületen elkezdjük mondjuk először jobb tenyerünk közepétől indulva GÖRGETVE toljuk el magunktól baloldali irányba, némi erőkifejtés kíséretében, majd visszahúzzuk középre. Aztán bal kézzel görgetjük jobbra. Hogyha jól dolgozunk, a deszkán egy SZIVECSKE fog kirajzolódni a tészta által felvett liszt helyén, hát lehet ennél szebb valami?! Imádom! A dagasztást addig végezzük, amíg a tészta rugalmas, egynemű és sima nem lesz. Ha szép fényes, homogén a felülete letakarom, duplájára kelesztem körülbelül 1,5 óra alatt. Magas zsiradéktartalma miatt tovább tart a kelesztése.

Darabolás & fonás. Ha megkelt, 6 egyenlő részre osztom. Egyenként gömbölyítem őket, letakarom, 30-40 percig kelesztem. A gömbölyített tésztadarabokat téglalap alakúra nyomkodom, a közepében vékony csíkban belekanalazok egy kis karamell öntetet, az elején óvatosan az adaggal, aztán majd látni fogjuk, hogy mennyit bír el, a feltekerésnél figyeljünk arra, hogy a széleket és a karamell esetleges útját, jól bezárjuk – nekem az első szétcsúszott és csupa megadott karamell lett a pult a söndörgetésnél -, majd a hosszabbik oldaluknál kezdve feltekerem, majd középen kicsit vastagabb, a vége felé vékonyodó rudakat sodrok belőlük. Sütőpapíron befonom. Ami engem illet, én mindig videó alapján -sűrű pauseplay gombok nyomogatása közepette fonok, egyszerűen megjegyezhetetlen számomra. 

Sütés. Papírral együtt már könnyen át tudom tenni a tepsire, lekenem kicsit felvert egész tojással, majd letakarva 1,5 órán keresztül hagyom kelni. Ekkor ismét lekenem, majd 170 fokon kb 35-40 perc alatt megsütöm.