Vaníliás pathé

omlós tésztából készült sütemények

A visszaszámlálás erősen elkezdődött, május 13-a van és május 19-én vizsgázunk cukrászgyakorlatból (7 nap van hátra, vagyis ebből gyakorlásra felhasználható csak 6 a mai nappal együtt), szóval gondoltam letolom a “nagy hajrát” csak a lelkiismeretem megnyugtatása érdekében, hogy én erre azért készülök. Mert nagyjából sejtem, hogy kisujjból két pillantás alatt, csak na.

Szóval készülök. Lesütöm azokat a kis aprósütiket, amiket még sosem kiviteleztem. Így készült el tegnap életem első vaníliás nérója is. Plusz szerintem hétvégén készítek még egy Oroszkrém tortát is, hogy ne érjen meglepetés, nem mellesleg ez a legutolsó alkalom arra, hogy kötelezően előírt jelleggel cukrász recepteket osszak meg a blogon. Legalábbis olyanokat, amik egyébként egy madárcsicsergős szombat reggel tutira nem jutnának az eszembe és sosem sütnék meg magamtól.

Omlós tészták: kevert omlós, gyúrt omlós

De, hogy kicsit “szakmázzunk” mind a nérót, mind a pathét és egyébként a gyümölcskenyet is állományuk szerint a cukrászat a kevert omlós tészták közé kategorizálja az omlós tészták alkategóriájaként. Ezeknél a kevert omlós süteményeknél a legelső lépés mindig a PUHA vaj kihabosítása a porcukorral, szemben a gyúrt omlós tésztáknál (pl linzer, ischler) alkalmazott morzsoljuk össze a lisztet a zsiradékkal helyett. A különbség annyi, hogy a gyúrt omlósok kevesebb zsiradékot tartalmaznak és a tészta úgy lesz morzsalékos, hogy a lisztszemeket körbeveszi a zsiradék, így a liszt sikértulajdonságai nem érvényesülnek, ergó a liszt fehérjéi nem tudnak gluténvázat létrehozni, amit mondjuk a kelt tésztáknál tapasztalunk, hogy rugalmasak, könnyen formázhatóak, hanem a végeredmény egy morzsalékos állagú keksz-szerű tészta lesz. Ami király!

Ízértékelés. István szerint a pathé finomabb, mint a néró. Jelenleg még én nem teszteltem, mert ma cukormentes napot tartok, de holnap kóstizom. Az én véleményem az, hogy míg a néró nagyjából egyenlő egy tojásnyelő katlannal… ugyanannyi adaghoz nérónál 6 sárgája kell, pathéhoz elég 1 darab tojás, na azért ez baromira nem mindegy. Plusz hozzátéve István tesztelését, hogy a pathé ráadásul finomabb! Kész. Megszületett a döntés, melyik a jobb.

Vagyis… kitaláltunk egy szuper verzsönt, pathé tészta nérónak öltözve, tehát pathé tésztát készítek, simacsöves zsákból gömböket nyomok, forró lekvárral betöltöm és csokival csurgatom. Ennyi. Mi megtaláltuk a ganz perfekt aprósütit! Juhúú! 🙂

Vaníliás pathé

Hozzávalók 600 gr-nyi pathéhoz

150 g puha van
60 g porcukor
1 citrom reszelt héja
1 csipet só
1 csomag vaníliás cukor
1 egész tojás
200 g liszt

A puha vajat kihabosítjuk az átszitált porcukorral. Hozzákeverjük a tojást, majd a vaníliával, a citrom reszelt héjával és a sóval habosra keverjük. Fakanállal belekeverjük a lisztet, csillagcsöves (10mm-es) habzsákba töltjük és sütőpapírral bélelt tepsire kis csillagokat nyomunk. Nem szakszerű, de én a tetejét egy negyedke dióval díszítettem / ízesítettem. 200 fokra előmelegített sütőben körülbelül 8 perc alatt megsütjük. Akkor már jó, hogyha a széle barnulni kezd.

Ha kipróbáltátok a receptet, nagy örömmel veszem, ha megosztjátok velem Instagramon, a #smuczerhanna_recept keresőcímke és a @smuczer.hanna oldalam bejelölésével, így tuti nem vesztem szem elől őket! 


Ha tetszett a bejegyzés, nagyon szépen köszönöm, ha nyomsz rá egy kedvelés gombot!
PATREON oldalam lehetőséget nyújt arra, hogy támogass, ha szereted, amit csinálok. 🙂

Hírdetés

Gyúrt omlós tészták: nehéz sós teasütemény

Cukrásztanonc-fejezetek, húsvét, omlós tésztából készült sütemények, pogácsák & sósságok

Apró teasüteményünket a cukrászat a gyúrt omlós tészták kategóriába sorolja, titkairól, praktikáiról a Gyúrt omlós tészták: fehér linzer bejegyzésemben írok bővebben.

Sós, köménymagos, morzsalékos tészta, ami csak úgy szétporlad a szánkban! Szóval nehéz, mert nem tartalmaz se kémiai (szódabikarbóna, sütőpor…) se biológiai (élesztő, kovász) lazítószert, ezért egy úgymond nehezebb, tömörebb tésztát kapunk, amolyan sós linzertésztát, amit pontosan a linzer elve szerint készítünk is el: a liszt + porcukor és a hideg zsiradék összemorzsolásával, hideg kézzel (vagy géppel), gyorsan.

Nehéz sós teasütemény

Hozzávalók 1 tepsihez (800 g sült termékhez)

500 g liszt (Nálam szokásomhoz híven: 400 g BL55 búzafinomliszt, 100 g teljes kiőrlésű búzaliszt)
270 g vaj/margarin (a margarintól hamarabb öregszik)
60 g 20%-os tejföl
50 ml 30%-os állati tejszín
3 tojássárgája
2 teáskanál só ~20 g

A tészta összeállítása kézzel & pihentetés. Kimérem és átszitálom a lisztet. Elkeverem benne a sót. A zsiradékot apró darabokban beleszeletelem, majd az egészet először összemorzsolom, majd hozzáadom a tojások sárgáját, a tejfölt, a tejszínt, végül gyorsan és intenzíven összegyúrom. A tészta minél kevesebbet érintkezzen a kezemmel, különben megég/leég (ha az ujjaim között elfolyik a zsiradék) és az olvadt zsiradék sütés közben kifolyik, a tésztánk összeugrik.

Ha géppel dolgozunk a lisztre mérek minden alapanyagot és a dagasztókarral alacsonyabb fokozaton megdolgoztatom, néha-néha  lekapcsolom és (elég sokszor) átkeverem, hogy mindenhol megfelelően összemorzsolódjon, végül pedig szépen összedolgozza a tésztát.

Téglalap alakúra formázom, frissentartó fóliával letakarom és beteszem a hűtőbe, hogy visszadermedjen benne a zsiradék minimum 30 percre, de legjobb hogyha pihen 1 éjszakát. Nálam most pihent 1 éjszakát.

Nyújtás, kiszúrás. Pihentetés után kicsit átgyúrom a tésztát, hogy könnyebben formázható legyen, majd kinyújtom kb 1,5 cm vastagságúra, késsel becsíkozom csak egy irányba (vagy ahogy kedvünk tartja), lekenem a megmaradt tojásfehérjével (hogyha nem ettük volna meg reggelire rántottának) megszórom a magvakkal és visszateszem a hűtőbe dermedni. Minimum fél óra, maximum egy nap is lehet, kiveszem és felkockázom (1,5×1,5 cm-esre) és sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatom. Én még ekkor, a tepsivel együtt is visszatettem a hűtőbe. Majd, akár a vendégek, akár párunk esti hazaérkezésére időzítve kisütöm.

Sütés. 200 fokra előmelegített sütőben 20-22 perc, lopva néha egy kis légkeveréssel.

Minden cukrásziskolai gyakorlati napomhoz társítok bejegyzéseket, amiben az ott tanultakat és a recepteket összegzem, megtalálhatjátok őket CUKRÁSZ-FEJEZETEK menüre kattintva. Ide jönnek majd szépen sorban. A bejegyzések eddigi részei:

Cukrásztanonc-fejezetek 1. Egy eredetinek semmiképpen sem nevezhető Dobos-torta anya-apa szülinapjára
Cukrásztanonc-fejezetek 2. Gyúrt élesztős tészták: briós, túrós batyu gyakorlása
Cukrásztanonc-fejezetek 3. Csak egy tökéletes pozsonyi kifli recept

Ami engem illet, esetemben a régiúj kütyümütyümmel dolgoztam, a konyhai, talpon állóval, akivel hosszas száműzést követően, sűrű bocsánatkérések közepette ismét elkezdtünk együtt rezegni, miután a cukrászdás napok tükrében köddé vált naív elképzelésem, miszerint a beletett alapanyagokat magától elkészíti. Mert nem, nem készíti el, picike kis kacsóm is szükséges hozzá, mert bele-bele kell kavarni, alá kell nyúlni, át kell forgatni. Szóval, a már helyére került elvárásommal és megfelelő alkalmazással, csodás tésztát készített nekem.

Gyúrt omlós tészták: fehér linzer

Csupa finom karácsony!, Cukrásztanonc-fejezetek, húsvét, omlós tésztából készült sütemények

Egy kis gyakorlás becsúszott mára is, úgynevezett fehér linzereket készítettem. Fehér, mert tojássárgája hozzáadása nélkül készül (így porhanyósabb, omlósabb tésztát kapok), csak a tökéletes 3:2:1 aránybanliszt, zsiradék, porcukor – és a járulékos anyagok úgy, mint jelen esetben nálam a só, a citromhéjas & vaníliás porcukrom és egy kis leheletnyi fahéj!

L I N Z E R – ” T I T K O K “

-Nem elírás, vagy kifelejtés, tésztám valóban nem tartalmaz semmiféle kémiai lazítóanyagot (sütőpor, szódabikarbóna). Omlósságát az biztosítja, ha hideg kézzel, gyorsan összemorzsoljuk a lisztet a zsiradékkal, ekkor a zsiradék körülöleli a lisztszemcséket és sütés közben ez lisztszemet körülölelő burok fog kitágulni, ettől válik porhanyós és morzsalékossá. Pusztán akkor érdemes használnunk, hogyha rögtön puha linzerkéket szertnénk, illetve ha kisebb zsiradéktartalmú tésztával dolgozunk.
– Közepes sikértulajdonságú lisztet használjunk, a BL55 búzafinomliszt tökéletes erre a célra.
– Kizárólag porcukorral készül.

A zsiradék legyen hideg, sőt én még a lisztet és a porcukrot is kivittem a hideg kamrába a tészta összeállítása előtt
– ha a zsiradék vaj a termék tovább lesz friss, mintha margarinnal dolgoznánk és a tészta hozzávalóinak aránya 3:2:1 (3 rész liszt, 2 rész vaj és 1 rész porcukor)
– hogyha disznózsírral dolgozunk, az arányok 3(liszt):1,4(disznózsír):1(porcukor)-re változnak, mert a disznózsír nem tartalmaz folyadékot, 100%-a zsír
– legjobb keverni a zsiradékokat: Így lesz tökéletes a linzered! receptemben.

A tojássárgája elzsírosítja a tésztát, lecitintartalma megakadályozza a zsiradékszemcsék szétválását, hozzáadásával kevésbé lesz omlós, morzsalékos. A sárga linzernél inkább színező tulajdonsága miatt alkalmazzák.

A cukrászat állományuk szerint 3 tésztafajtát különböztet meg:
– képlékeny tésztákat – pl. élesztős tészták: briós, túrós batyu, fonott kalács
– habos tésztákat – pl. felvert tészták
– morzsalékos tésztákat – omlós tészták, tehát a linzerfélék

Az omlós tésztákon belül pedig 2 kategóriát találunk:
– kevert omlós tésztákat (néró, pathé, gyümölcskenyér)
– gyúrt omlós tésztákat, amik járulékos anyagtartalmuk szerint lehetnek:
sárga linzer: tojássárgájával dúsított
barnalinzer: darált olajos magvakat tartalmaz
angol linzer: sült tojássárgájával spékelt
kakaós linzer: 1000g liszthez 50g kakaópor – levonjuk a liszt súlyából 
fehér linzer: nem tartalmaz tojást
sós linzer (pl. nehéz sós teasütemény)

Ezer bocsánat a dús információ túlzott szárazanyag-tartalma miatt, de ami engem illet, szeretem redszerben áttekinteni a tanultakat. Tehát linzerünk a morzsalékos, omlós tészták , ezen belül pedig a gyúrt omlós tésztákhoz tartozik.

Gyúrt omlós tészták: fehér linzer

Hozzávalók 20 darabhoz
7,5 cm átmérőjű és 6 mm vastag

600 g liszt (BL55 búzafinomliszt)
400 g margarin
200g porcukor
leheletnyi fahéj
citromhéj & vaníliás porcukor
óriási csipet só
A tetejére: darált dió, tojásfehérje

Tankönyv szerint a tojás nélkül készült fehér linzerhez illik kémiai lazítóanyagot hozzáadni (~1,5-2 kávéskanál 600 g liszthez), hogy rögtön puha legyen, de mivel én csak pár nap múlva fogom betölteni, így nem használtam, mert ez idő alatt a levegő nedvességtartalma révén és a beletöltött lekvár hatására megpuhul. Addig pedig a hideg kamrában vígan elcsücsülgetnek.

1. A tészta összeállítása. Kimérem és átszitálom a lisztet. Elkeverem benne a sót, a fahéjat és a citromhéjas & vaníliás porcukrot.  A zsiradékot apró darabokban beleszeletelem, majd az egészet először összemorzsolom, majd gyorsan és intenzíven összegyúrom. A tészta minél kevesebbet érintkezzen a kezemmel, különben megég/leég (ha az ujjaim között elfolyik a zsiradék) és az olvadt zsiradék sütés közben kifolyik, a tésztánk összeugrik.

Téglalap alakúra formázom, frissentartó fóliával letakarom és beteszem a hűtőbe, hogy visszadermedjen benne a zsiradék minimum 30 percre, de legjobb hogyha pihen 1 éjszakát. Mondjuk nálam most nem volt éjszakázás.

2. Nyújtás, kiszúrás. Pihentetés után kicsit átgyúrom a tésztát, hogy könnyebben formázható legyen, majd kinyújtom kb 6 mm vastagságúra, kiszaggatom, sütőpapírral bélelt tepsire teszem. Előmelegítem a sütőt 180 fokra.

3. Sütés. Függ a linzerek nagyságától, hogyha kisebb a kiszúró, hamarabb 7-9 perc alatt átsülnek. 180 fokra előmelegített sütőben 12-13 perc. A tapasztalat azt mutatja, hogy az első tepsi lassabban sül. Ha még kicsit puha, amikor kiveszem a sütőből, de már elég szilárd ahhoz hogy rácsra tegyem, akkor jó. Hogyha a széleit véletlenül megkapattuk volna, gyorsan szedjük le a tepsiről, mert miután kivettük a sütőből, a forró tepsin a sütés még folytatódik tovább. Ugyanígy hogyha még puhának találnánk, de már nem merjük/akarjuk arra a pár másodpercre visszatenni, hagyjuk pár percig a forró tepsin, had süljön rajta tovább.

Minden cukrásziskolai gyakorlati napomhoz társítok bejegyzéseket, amiben az ott tanultakat és a recepteket összegzem, megtalálhatjátok őket  a CUKRÁSZ-FEJEZETEK menüre kattintva. Ide jönnek majd szépen sorban. A bejegyzések eddigi részei:

Cukrásztanonc-fejezetek 1. Egy eredetinek semmiképpen sem nevezhető Dobos-torta anya-apa szülinapjára
Cukrásztanonc-fejezetek 2. Gyúrt élesztős tészták: briós, túrós batyu gyakorlása
Cukrásztanonc-fejezetek 3. Csak egy tökéletes pozsonyi kifli recept