Ó a rég áhított, kedvelt, szeretett francia mákos, ami nosztalgikus köddel repít vissza cukrász sulis gyakorlataim színhelyére, egy egri cukrászdába, ahol a széleket csillogó szemmel majszoltuk. Lassan másfél éve végeztem a sulival és már akkor is talán egy éve terveztem megmutatni ezt az isteni költeményt.
Két mézes lap között főzött, habos vaníliás vajkrém, közöttük pedig egy jó vastag, szaftos, puha, egész mákszemekkel kevert piskóta, a tetején pedig egy vékony krémrétegen karamellizált dió-mandula páros terül. Hm.. ugye-ugye jól hangzik?
Szerintem is és a család szerint is, mert azzal a megadott nagy tepsis adaggal már huszonnyolcadikára nyoma sem volt, pedig idén nem ünnepeltük a karácsonyt nagy családi körben, bááár küldtünk belőle a családnak szó, ami szó. Lényeg, hogy finom és szívből ajánlom.
Life update: költözünk
Mikor máskor, mint ismét karácsonykor?! Annyi különbséggel, hogy 2019-ben karácsony előtt, most a két ünnep között jött ránk a mehetnénk. Végre eljött a megfelelő pillanat és eggyé vált az elhatározással, költözünk a miskolci albérletünkből. Süteményünket pedig már 23-án dobozok között, fél konyhai felszereléssel készítettem, persze a Kenwood Titanium Chef Baker XL gépet utoljára hagyjuk, mert nélküle nem feltétlen vágtam volna bele ebbe a szerintem gép segítsége nélkül bonyolult süteménybe.
Mert a Titanium Chef Baker XL körülbelül mindent megcsinál helyettem, beépített mérlege a tálban kimeri az alapanyagokat, plusz a keverés/dagasztás/habverés idejét is méri, ami plusz szuper, mert így már azt is meg tudom osztani, hogy körülbelül hány percig érdemes dagasztani a tésztát, vagy felverni a habot, ami az állag mellett szintén egy jó iránymutató adat. A gép teteje 8 választható színben cserélhető, így minden konyhához megtalálhatjuk a számunkra tökéletes árnyalatot.
Hogyha éppen egy időtálló és stabil gépen gondolkoztok, szívből ajánlom Európa #1 számú robotgép márkájának gépeit! Kuponkódom “SMUCZER.HANNA” a Kenwood konyhagépek és kiegészítők árából 10% kedvezményt biztosít 2024.01.31-ig a www.aqua.hu weboldalon. Az akció más kedvezményekkel nem vonható össze. A bejegyzést a Kenwood támogatta.
Francia mákos
Hozzávalók egy 28×32 cm-es adaghoz
Mézes lapok 150 g teljes kiőrlésű rozsliszt 150 g BL55 búzafinomliszt 1 csipet só 1 kávéskanál szódabikarbóna 100 g porcukor 1 evőkanál méz 70 g vaj / margarin 2 egész tojás
Krém 3 tojássárgája 150 g kristálycukor 1 csipet só 80 g vaníliás pudingpor 700 ml tej + 100 g porcukor 250 g vaj / margarin vagy keverve
Mákos piskóta 6 tojás 150 g kristálycukor 120 g BL55 búzafinomliszt 30 g teljes kiőrlésű rozsliszt 1 kávéskanál sütőpor 1 csipet só 4 evőkanál víz 50 ml olaj 100 g egész mák
Diós, mandulás grillázs 100 g szeletelt mandula 60-70 g dió 80 g kristálycukor 1 óriási csipet só 1 evőkanál vaj
A mézes lapokhoz a liszteket a porcukorral, a csipet sóval, az 1 kk. szódabikarbónával elkeverjük. A mézet a vajjal / margarinnal összemelegítjük, majd két tojással együtt a lisztes részhez öntjük a robotgép táljába és a krémkeverő karral összeállítjuk a tésztát. Egyenlő arányban kettéosztjuk és hűtőbe tesszük 30 percre pihenni. Lisztezett deszkán kb 28×32 cm-esre nyújtjuk és szilikonos sütőpapírral az alján, egy tepsinek a hátán 180 fokra előmelegített (alsó-felső) sütőben 10-15 perc alatt egyenként megsütjük.
A krémhez a sárgáját kikeverjük a kristálycukorral, felöntjük a tej háromnegyed részével. A maradék tejben elkeverjük a pudingport, majd habverővel folyamatosan kevergetve besűrítjük. Spatulával kikaparjuk egy tiszta tepsire és közvetlenül a felszínére frisseltartó fóliát simítunk és hűlni hagyjuk. Közben vegyük ki a vajat / margarint a hűtőből, hogy kellően puha legyen, mire kihűl a puding.
A mákos piskótához a tojásokat kettéválasztjuk. A sütőt előmelegítjük 180 fokra (alsó-felső). A sárgáját a robotgép táljában habosra keverjük 100 g kristálycukorral, a vaníliás cukorral, a csipet sóval, hozzáadjuk a vizet, hozzácsurgatjuk az olajat, végül hozzáadjuk a mákot. A masszát kitesszük egy nagy keverőtálba. A robotgép tálját elmossuk, jöhetnek bele a tojásfehérjék, a maradék 50 g kristálycukorral és közepesen kemény habbá verjük. A liszteket elkeverjük a sütőporral és a három részt óvatosan, fakanállal összekeverjük. Sütőpapírral bélelt tepsire kenjük és 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük.
Ha a krém kihűlt, a robotgép habverő karjával a puha vajat / margarint habosra keverjük az átszitált porcukorral 5-6 perc alatt, többször átkeverve, majd apránként hozzáadjuk a pudingot. A krémet 2 részre osztjuk, nekem 638 g lett egy rész. Az összeállítását az egyik mézes lappal kezdjük, megkenjük a krém felével, jöhet rá a mákos piskóta, a krém másik fele (de 2 evőkanálnyit hagyjunk a teteje megkenéséhez) rá a mézes lap és a maradék krém.
A diós-mandulás grillázshoz a vaj kivételével mindent elkezdünk tűzhelyen karamellizálni, majd amikor már szép borostyán sárga, hozzákeverjük a vajat és hagyjuk összeforrni. Hogyha már egynemű kikaparjuk egy sütőpapírozott tálcára és hűlni hagyjuk, majd összetörjük nyújtófával és a sütemény tetejére szórjuk, kicsit bele is nyomkodjuk. A süteményt hűtőbe tesszük és érdemes csak másnap felvágni, hogy jól összeérjen az íze. Másnap 8 x 4 cm-es szeletekre vágtam.
Hát ezen a napon is túl vagyunk! Amikor 2 évvel ezelőtt beiratkoztam és kiszámolatm, hogy 2020-ra lesz papírom, baromi távolinak tűnt. Elképzelhetetlenül távolinak. Komolyan! És most itt vagyok, 2020 májusában, hátam mögött a gyakorlati vizsgával. Hihetetlen. Sokan kértétek, hogy írjak a suliról, a vizsgáról. Jöjjön hát pár szó az oktatásomról.
Először is, én egy 2 éves, államilag támogatott felnőttoktatásra jártam, tehát a suli ingyenes volt. Nem mindegy, hogy felnőttoktatásról, vagy felnőttképzésről beszélünk, mert míg az első ingyenes, az utóbbiak a fizetős kategóriába tartoznak, bár kész vagy vele kb 6-8 hónap alatt. Mindkettő OKJ-s végzettséget ad. Annak idején (2018 szeptemberében) ebbe nagyon belemerültem, remélem nem beszélek hülyeségeket, mert azóta lehet változtattak valamin, akkor az infóm sajnos már elavult.
Egy kereskedelmi és vendéglátóipari középsuliba jártam, ahol az első évben hetente egyszer elméleti oktatás folyt, délutántól kora estébe nyúlóan, kéthetente pedig, szintúgy este, egy hosszú gyakorlat, azaz a suli tanműhelyében sütöttük le az elméleti cukiórán átbeszélt süteményeket, készítményeket. Ezekről az alkalmakról készültek a blogom CUKRÁSZSULIS FEJEZETEK részei. A sulis gyakorlat mellett választani kellett egy cukrászdát (csak olyat választhattál, ahol mestercukrász dolgozik és a sulival szerződésben áll, vagy valami ilyesmi). Kaptam egy listát a választható cukrászdákról és szimpi-nemszimpi, vagy hol fogadnak szívesen – hol nem alapon dönthettem, hogy hol szeretném a kötelező külső gyakorlati óráim ledolgozni, ami az első évben heti 12 órát, a második évben 16 órát jelentett, mert hát közben megemelték. Ezért járt havonta egyszer egy kis ösztöndíj, ami kb egy heti, két személyes bevásárlásra elegendő volt. A második évben már nem volt belső, sulis műhelygyakorlatunk, csak a 16 óra cukrászda és heti 1 elméleti oktatás. Ezen kívül, hogy nyáron se unatkozzunk, külső nyári gyakorlatot is előírtak. Hú de erre az óraszámra már nem emlékszem, talán valami 120 óra?! Nagyvonalakban ennyi a száraz infó.
Gyakorlati vizsgánk
Meglepően flottul ment! Élveztem! Bár, megjegyzem, nagyon izgultam. Csak úgy remegett a kezem, amikor fel kellett vágnom a tortám a vizsgáztatók előtt. Nagyon izgulós vagyok, hát ez van. Általánosban utáltam felelni, mert mindig elsírtam magam, ezért a tanárok annó már nem is küszködtek a feleltetésemmel. Csak az általános iskolás biológia tanárom nem volt erre tekintettel, mert ő előszeretettel hívott ki és ha tudtam, ha nem, mindig sírás lett a vége. Leblokkoltam és sírtam. Ne kérdezzétek a pszichológiai hátterét, valami óriási önbizalomhiányban gyökerezett a sztori, viszont mára kikupáltam ezt a sírásos hülyeségem és ezért vagyok magamra pl a workshopok miatt baromi büszke, hogy már ki merek állni emberek elé, elétek és oktatni, tanítani, elmondani a gyakorlat során szerzett tapasztalataimat. Ez az egész blog nekem nagyon terápiás és ez most komoly, de visszakanyarodva becsukom kis lelkem ajtaját és folytatom a vizsgasztoritellinget. Vírushelyzet, 1,5 méter távolság, maszk és kesztyűosztás, suliba belépésnél a kezedre nyomták (ők!) a kézfertőtlenítőt, tehát tényleg le a kalappal, ekkora felkészültségre egyáltalán nem számítottam. Öltözőbe hármasával lehetett bemenni, szóval biztos nagyon sok munkájuk és túlórájuk volt/van benne a tanároknak. Respect! A sulinak 2 cukrász, 1 szakács, és 1 pék tanműhelye van. Extra jófejség volt például az is, hogy minden teremhez külön mosogató személyzet segítette a munkánk. Ezért örök hála! A pékben volt a vizsga végén az értékelés, én a szakács műhelyben dolgoztam, ami a legnagyobb és csak 4-en voltunk bent és igazi felüdülés volt ott dolgozni, mert kilépve a 1,5 négyzetméteres panel konyhából végre elfértem! Odaálltam a pultomhoz, amire már minden (tálak, csillagcső, papírozott sütőlemez, digitális mérleg, spatulák, habverő, robotgép is jutott mindenkinek – tényleg rendben volt nagyon) ki volt készítve, kihúztuk névsor szerint a tételeket: 11-est húztam, ami egyébként semmit sem mondott, szerencsére alá volt írva az elkészíteni való.
Kiélveztem minden pillanatát. Kaptunk a tételszámunk szerint egy tálcát, amin már a nagyjából kimért alapanyagok sorakoztak és egy kinyomtatott A4-es lapot, amin a receptek anyaghányadai szerepeltek. Amint elkezdtem, bekapcsoltam a slow gombom és Hanna ezt élvezd! felkiáltással tettem-vettem. Nem siettem, nem sürgettem magam, végtére is, ez az utolsó alkalom, hogy én máshol sütök és ki tudom próbálni magam nem otthoni környezetben.
Tejszínes kávétorta
Hozzávalók 16 szeletes tortához (23-24 cm)
Világos felvert, piskóta 7 tojás 140 g kristálycukor 150-155 g búzaliszt (140 helyett) 1 teáskanál sütőpor 1 csomag vaníliás cukor sóért nem szaladgáltam összevissza a hatvanharmadik terembe, mint a mérgezett egér, de szívem szerint tettem volna egy óriási csipetet
Először a tortalapnak ugrottam neki, mert nyilván számított az idő, a tanárok sem és mi sem akartunk este 8-ig ott lenni. Elkészítettem a világos piskóta felvertet a kapott anyaghányad szerinti recephez képest + 15 g liszttel és egy kis sütőporral, biztos, ami biztos alapon, mert úgy tanultuk az első évben cukigyakorlaton, hogy 1 tojáshoz 23 g lisztet tegyünk. Jó az 161 grammra jött volna ki, de belekalkulálva azt, hogy tejszínes a torta és ha nagyon nehéz a piskóta kinyomja oldalt a krémet, á mondom elég a 150-155 g. Az előre elkészített papírozott lemezen, előre megrajzolt 3 tortakör is szerepelt, amire csak elosztottam a tésztát, kikentem és mehetett is a felmelegített sütőbe. Gyönyörű piskótáim lettek, hála az égnek, így tudtam jó magas tortát építeni belőle! Amíg sült a piskóta, lefőztem hozzá a krémet, mert annak hűlnie kellett.
Tejszínes-kávés töltelék 300 ml víz 100 ml kávé 150 g kristálycukor 30 g krémpor (= vaníliás pudingpor) 400 ml növényi (😅😡) tejszín
Zárójel: eme krém mennyiség szerintem kb 1,5-szörös tortának felel meg, baromi sok maradt belőle.
Kimértem a vizet, beleöntöttem a másik teremben összeszedett, előre odakészített, lefőzött (vagy instant?! – már sose derül ki, nem kóstoltam, de elég illatos, erős volt, szóval sanszos, hogy főzött volt) kávét. A pudingport a kimért folyadékból egy kicsivel kikevertem. A többit feltettem egy gyorsforralóban a tűzre. Nem bonyolítom, basszus főztem egy pudingot, majd átkapartam egy fém tálba hűlni. Oké. Amint kihűltek a piskótáim, körbevágtam őket az odakészített piskótakarikával. Majd mentem az anti-tejszínért és felvertem. Basszus, ez a hulala brutál, olyan taft lesz az egész, mint a hajhab, vagy a borotvahab, amit apukám apcán látok mindig (István kis csupi, neki borotválkoznia is alig kell, hát imádom, ezért hoztam példának apum :D). Szóval brutális ez a hulala, komolyan.. mi az isten lehet benne, csak kerekedett a szemem. Na mindegy, ez volt, ezt kell szeretni elfogadni. Fogtam a kávés pudingot és, mert nem takartam le közvetlenül frissentartó fóliával és kicsit bőrős lett, átmentem rajta habverővel, jól kihabosítottam, amennyire tudtam összezúztam a darabkákat benne, majd az antitejszínt fokozatotsan és óvatosan hozzákevertem. Egyébként finom lett, komolyan. Most szörnyű, hogy ezt mondom, de ez a kávés tejszínhabkrém brutál finom! Nyilván rendes, tehénből eredeztethető tejszínnel képzelem el az itthoni megvalósítását, de értitek, szóval FINOM! Ezért is szerettem volna megosztani a receptjét, mert simán elkészíteném még egyszer minden gondolkodás nélkül! Na, oké, betöltöttem a tortát a keretbe, betettem a hűtőbe dermedni.
“Gyümölcs ízesítésű pohárkrém”
Megcsináltam a pudingot a szenzációs gyümölcsös pohárkrémhez, amit később szintén antitejszín hulala barátunkkal lazítottam. Ezt gyorsan összedobtam, a gyümölcskehely oldalára konzi barackot vágtam, a tetejére, díszítés gyanánt pedig pici kis kocka gyümiket. Jó, erről annyit, hogy szerintem ez mindenképpen egy gusztustalan édesség. Sosem pazarolnék rá egyetlen egy árva felhasználható kalóriát sem a napomból, sajnálom. Nem is törődtem nagyon vele, betöltöttem und tschüss.
Kakaós pathé
Na ez egy nagy kérdőjel, mert az előző héten gyakorlásképp készítettem itthon vaníliás pathét és az jól sikerült. Bár b@zi vagyok, már bocsánat, mert a tortából kiindulva, megnézhettem volna a blogomon lévő receptet és azt kellett volna lesütni, nem azt, amit a lapon látok. Megint naiv voltam, de hát ki gondolná, hogy azzal valami nem ok?! Jaj mondjuk még jegyet nem kaptunk, nem kellene ennyire nyíltan negatívkodnom. Lehet, hogy nem. A zördög nem alszik. Szóval lágy lett a tészta és nem maradt meg benne a csillagcső mintája. Aztán az értékelésnél a vizsgabiztos valami olyasmit magyarázott, hogy hát a kakaó súlyát le kellett volna vonnom a lisztből, amit már akkor sem értettem, hogy most miii?! Hát akkor mi az isten van a papíron, hogyha nekünk ott még kivonni, hozzáadni kell!? Meg.. utólag jutott eszembem hogyha lágy volt a tésztám, akkor.. ha a kakaó súlyát még elveszem a lisztből, na akkor mi lett volna a lemezen!? Egy szétfolyt placcs. Na, szóval nem tudom hova tenni, tény, hogy nem sikerült jól és próbasütést sem végeztem, amivel megelőzhettem volna ezt az egész problematikát. Jogos a kritika. Aláírom. Elismerem, hogy én vagyok a hibás, mert én csináltam a sütit, végtére is, szar receptből is süthettem volna jót, kellő odafigyeléssel. Oké. Csak ez a belemagyarázkodás a halálom.
Viszont a tortára annál inkább odafigyeltem: nagyon szép éle lett. Kis tökéleteske. Osztályfőnök meg is jegyezte felvágásnál, hogy látszik, hogy a cukrászdába sok tortát töltöttem. Hááát az úgy konkrétan pontosan nem látszik. Jaj de röhögtem belül.
Sajnos nem.
A tortán csak az én szenvedélyem, tudni akarásom és itthoni gyakorlásom látszik. Ez a színtiszta igazság és ezért voltam rá ott, a vizsgáztató tanárok előtt állva: büszke. És most ezt olyan hülye leírni, mert tiszta negatívan hangzik, hogy büszke vagyok a munkámra, ami közvetve jelenti azt is, hogy magamra.
DE! miért is ne lehetnénk magunkra büszkék? Ki, ha nem mi magunk?! Igen is, ünnepeljük meg a sikereinket, éljük meg őket, legyünk büszkék arra, amit nap, mint nap elérünk, véghez viszünk, legyen az akár egy elolvasott könyv, kitakarított fürdőszoba, éves adóbevallás vagy egy rég tervezett és tologatott To do listán szereplő elem! Mert basszus, ebből áll az élet, így kapják a mindennapok a csoda jelzőt a szürke helyett! Hú, ezt nagyon Carrie Bradshawban nyomtam.
Ha kipróbáltátok a receptet, nagy örömmel veszem, ha megosztjátok velem Instagramon, a #smuczerhanna_recept keresőcímke és a @smuczer.hanna oldalam bejelölésével, így tuti nem vesztem szem elől őket!
Ha tetszett a bejegyzés, nagyon szépen köszönöm, ha nyomsz rá egy kedvelés gombot! PATREON oldalamon keresztül pedig támogatni tudsz, ha szereted, amit csinálok!
A visszaszámlálás erősen elkezdődött, május 13-a van és május 19-én vizsgázunk cukrászgyakorlatból (7 nap van hátra, vagyis ebből gyakorlásra felhasználható csak 6 a mai nappal együtt), szóval gondoltam letolom a “nagy hajrát” csak a lelkiismeretem megnyugtatása érdekében, hogy én erre azért készülök. Mert nagyjából sejtem, hogy kisujjból két pillantás alatt, csak na.
Szóval készülök. Lesütöm azokat a kis aprósütiket, amiket még sosem kiviteleztem. Így készült el tegnap életem első vaníliás nérója is. Plusz szerintem hétvégén készítek még egy Oroszkrém tortát is, hogy ne érjen meglepetés, nem mellesleg ez a legutolsó alkalom arra, hogy kötelezően előírt jelleggel cukrász recepteketosszak meg a blogon. Legalábbis olyanokat, amik egyébként egy madárcsicsergős szombat reggel tutira nem jutnának az eszembe és sosem sütnék meg magamtól.
Omlós tészták: kevert omlós, gyúrt omlós
De, hogy kicsit “szakmázzunk” mind a nérót, mind a pathét és egyébként a gyümölcskenyet is állományuk szerint a cukrászat a kevert omlós tészták közé kategorizálja az omlós tészták alkategóriájaként. Ezeknél a kevert omlós süteményeknél a legelső lépés mindig a PUHA vaj kihabosítása a porcukorral, szemben a gyúrt omlós tésztáknál (pl linzer, ischler) alkalmazott morzsoljuk össze a lisztet a zsiradékkal helyett. A különbség annyi, hogy a gyúrt omlósok kevesebb zsiradékot tartalmaznak és a tészta úgy lesz morzsalékos, hogy a lisztszemeket körbeveszi a zsiradék, így a liszt sikértulajdonságai nem érvényesülnek, ergó a liszt fehérjéi nem tudnak gluténvázat létrehozni, amit mondjuk a kelt tésztáknál tapasztalunk, hogy rugalmasak, könnyen formázhatóak, hanem a végeredmény egy morzsalékos állagú keksz-szerű tészta lesz. Ami király!
Ízértékelés. István szerint a pathé finomabb, mint a néró. Jelenleg még én nem teszteltem, mert ma cukormentes napot tartok, de holnap kóstizom. Az én véleményem az, hogy míg a néró nagyjából egyenlő egy tojásnyelő katlannal… ugyanannyi adaghoz nérónál 6 sárgája kell, pathéhoz elég 1 darab tojás, na azért ez baromira nem mindegy. Plusz hozzátéve István tesztelését, hogy a pathé ráadásul finomabb! Kész. Megszületett a döntés, melyik a jobb.
Vagyis… kitaláltunk egy szuper verzsönt, pathé tészta nérónak öltözve, tehát pathé tésztát készítek, simacsöves zsákból gömböket nyomok, forró lekvárral betöltöm és csokival csurgatom. Ennyi. Mi megtaláltuk a ganz perfekt aprósütit! Juhúú! 🙂
Vaníliás pathé
Hozzávalók 600 gr-nyi pathéhoz
150 g puha van 60 g porcukor 1 citrom reszelt héja 1 csipet só 1 csomag vaníliás cukor 1 egész tojás 200 g liszt
A puha vajat kihabosítjuk az átszitált porcukorral. Hozzákeverjük a tojást, majd a vaníliával, a citrom reszelt héjával és a sóval habosra keverjük. Fakanállal belekeverjük a lisztet, csillagcsöves (10mm-es) habzsákba töltjük és sütőpapírral bélelt tepsire kis csillagokat nyomunk. Nem szakszerű, de én a tetejét egy negyedke dióval díszítettem / ízesítettem. 200 fokra előmelegített sütőben körülbelül 8 perc alatt megsütjük. Akkor már jó, hogyha a széle barnulni kezd.
Ha kipróbáltátok a receptet, nagy örömmel veszem, ha megosztjátok velem Instagramon, a #smuczerhanna_recept keresőcímke és a @smuczer.hanna oldalam bejelölésével, így tuti nem vesztem szem elől őket!
Ha tetszett a bejegyzés, nagyon szépen köszönöm, ha nyomsz rá egy kedvelés gombot! PATREON oldalam lehetőséget nyújt arra, hogy támogass, ha szereted, amit csinálok. 🙂
Tipik cukrászdás, abbahagyhatatlan (kevert omlós) aprósüteményke. Főleg, ha otthon készül igazi, fincsom vajjal. Annak idején, amikor még működött Miskolcon a Tanoda pékség és István ott dolgozott, mint kereskedelmi vezető, mindig volt belőle itthon. Abban az időben volt ez, amikor még csak pár hónapos volt a blogom (2015-16), tehát nem voltam még ilyen elvetemült “mindent én sütök” típus. Műanyag kis tálcán sorakoztak frissentartó fóliába csomagolva az 500 grammra pontosan kimért nérócskák és úgy hozta haza őket karöltve a nehéz sós aprósütivel. Tulajdonképpen lehet azért is kezdtem el a cukrászsulit, mert hiányoztak ezek az ízek a pékség bezárása után!? Lehet. Ki tudja. Mindenesetre kedves emlék, mert szép időszak volt. Olyan nyugodt és gondtalan. Vagyis visszanézve az, mert tuti akkor is ugyanilyen apró-cseprő vagy még nagyobb problémáink voltak, csak ráborult már a múlt láthatatlanná tévő selyemköpenye és kisimította minden gondját, baját, hibáját.
Ezt a mai napot pedig nem, nem, nem, nem hiszem el. Elmesélem.
Tegnap este szóltak a Facebookon (!?!?!?!) hogy egy hét múlva cukrászvizsga és egyébként változtattak a tételeken is. Mondom oké, akkor mától gyakorlás-üzemmódba vágom magam és nyomok egy utolsó hajrát. Na de már, hogyha gyakorlok, akkor legyen “haszna” is, készüljön róla videó.
Korán keltünk, így már fél 9-re kész is voltam sütivel, felvételekkel együtt cakkompakk, bár közben betelt a kártyám tárhelye, amit már számolhatunk krach 1-nek a napban, mert kisebbfajta világvége volt, mire nagyjából mindent lementettem róla, hogy tudjam folytatni a felvételt. Közben elzárták a vizet mindenfajta előzetes bejelentés nélkül, úgyhogy tortillás kis full szószos arcunkat, a reggeli után maximum a vágott virág vizében tudtuk volna megmosni (krach 2). Ekkor már éreztem, hogy valami nem oké a napban.
Aztán jött a krach 3, amikor SD kártyám jelezte, hogy ő ugyan nem hajlandó segíteni tovább és nem tárja fel tartalmát többé. Hajaj, ez egy nehéz óra volt, mert feldolgozni azt, hogy a nyersanyagod, amin egész délelőtt dolgoztál megsemmisült, na az nagyon kellemetlen. Szomorú voltam, olyan tehetetlenül szomorú, ami nagyon rossz érzés. Nagyjából délután 3-ra sikerült rajta túljutnom, de ne szaladjunk ennyire előre. Azért zárójelben megjegyezném, hogy nagyon borzasztó a világ, hogy veszek egy 190 ezres fényképezőgépet, amihez egy megbízhatatlan SD kártyát adnak. Baromira bosszantó ez a folyamatos fogyasztásra sarkallás, mert tehetetlen vagyok a világ kapzsiságával szemben. Nonszensz. Egyébként tudtam, hogy nem a legokébb a kártyám, mert sokszor mutatott kérdőjeleket egy-egy kép helyett, de azt elfogadtam, ezzel még együtt tudtam élni, de azzal már tényleg nem, hogy egyik pillanatról a másikra úgy dönt, hogy őt csak formázással lehet meggyógyítani. Megharagudtam rá és vettünk egy megbízhatót.
Hazaérve végre vizünk is lett, így István elmosogatott, amíg én a kártyával bíbelődtem, majd ismét kezdődött a sütés és a felvétel. Sikerült is, ráadásul még finomabb és precízebb is lett, mint az első! Leültem hát vágni, amiből 40 perc múlva lett a krach 4, amit egy halk sírás kísért: amikor jelezte a laptop, hogy merül, bedugtam, csak azt nem figyeltem, hogy az elosztó nincs bekapcsolva. Minden vágásom eltűnt, újra kellett kezdenem. Úgyhogy fogtam magam, összekapartam kedvetlenségem maradék kedv-morzsáit és harmadjára is nekiálltam, mert megcsinálom, mert meg akarom csinálni, ha a kutya kovászt eszik, akkor is.
Hidegfront kedd, nem szerettelek annyira, de legalább tudom, hogy a kitartásomban mindig bízhatok.
A videóban elég kis nyúlpucu adaggal dolgoztam, hogy ne halmozzam el magunkat a fagyasztó aranytartalékában lévő 4 rúd bejgli, a 4 fonott kalács és az utolós szelet Fekete-erdő torta mellett még egy csomó néróval is, szóval a lenti adagot már úgy számoltam, hogy egy vállalható körülbelül 600 grammnyi jön ki belőle. Nem garantálom, hogy elég lesz, de minden bizonnyal nagyjából 1 napig bírni fogja.
Vaníliás néró
Hozzávalók 38 darabhoz, nagyjából 600 grammhoz
170 g vaj 140 g porcukor 6 tojássárgája 2 csomag vaníliás cukor vagy 1 teáskanál vanília őrlemény 1 óriási csipet só 1 citrom reszelt héja 240 g liszt 160 g sárgabaracklekvár 100 g jó minőségű étcsokoládé
A puha vajat kihabosítjuk az átszitált porcukorral. Egyenként hozzákeverjük a tojások sárgáját, majd a vaníliával és a sóval habosra keverjük. Fakanállal belekeverjük a lisztet, simacsöves (A 806-os díszítőcsövemmel dolgoztam) habzsákba töltjük és sütőpapírral bélelt tepsire 40 db kis gömböcöt nyomunk, majd 200 fokra előmelegített sütőben körülbelül 8 perc alatt megsütjük. Akkor már jó, hogyha a széle barnulni kezd. Kihűtjük, majd felforralt sárgabaracklekvárral összetöltjük, végül egy teáskanál segítségével (mikróban alacsonyabb fokozaton, többször kivéve és átkavarva) olvasztott étcsokoládéval csurgatjuk.
Ha kipróbáltátok a receptet, nagy örömmel veszem, ha megosztjátok velem Instagramon, a #smuczerhanna_recept keresőcímke és a @smuczer.hanna oldalam bejelölésével, így tuti nem vesztem szem elől őket!
Ha tetszett a bejegyzés, nagyon szépen köszönöm, ha nyomsz rá egy kedvelés gombot! PATREON oldalam, ami egyfajta borravalóként, lehetőséget nyújt, hogyha szereted, amit csinálok, akkor segítheted a munkám, hogy a jövőben is folytathassam!
Annyira régóta terveztem megsütni, hogy el sem hiszitek. Jóó a suliban csináltunk, de hát azokból a hozzávalókból élvezhetetlen volt az élménye íze!?
A sütésnél, csakúgy, mint a főzésnél, azt az elvet vallom, hogy addig nem tudok igazán sütni, vagy addig nem leszek igazi háziasszony, amíg az original, tradicionális, legalapvetőbb süteményeket/ételeket nem készítem el és ebbe a töltött káposzta is (ami még mindig nagyon a listán van, pedig karácsonykor egy hajszálon múlt, hogy ne fogjunk hozzá..) ugyanúgy szerepel, mint ez a bizonyos Fekete-erdő.
Elkészítését nem vittem túlzásba, szóval nem övezte túl nagy előkészület, egy szombati nap jól alvós éjszakája váltotta ki a végső elhatározást, hogy MA lesz az a nap, amikor Hanna Fekete-erdőt süt. Elővettem Cukrászismeretek 1. és 2. könyvem, vagyis megnyitottam az ipaden a pdf-em, majd kikerestem a receptet, ezekben a legnagyobb antilogika szerint összeállított könyvekben, ami körülbelül 20 perces egyik pdf-ről átszökkenek a másikra keresgéléssel egybekötött hangos bosszankodással volt egyenlő, mert tortánk bizony – hááát ki gondolná?! – nem a TORTA fejezet tartalmát gazdagította, hanem a TEJSZÍNES SÜTEMÉNYEK halmazát. Tök logikus. Szerintem nagyon nem kell körülírnom azt a csíkszemű Hanna arcszerkezetet, amikor ott megtaláltam őt, a tejszínes süteményeknél..
Annyit változtattam, hogy nem 16 szeletesre (24 cm) készítettem el, A CUKRÁSZSULIS PISKÓTA ALAPRECEPTSZERINT, amihez egyébként 7 tojás kellene, hanem lecsökkentettem az adagot 8 szeletesre (17 cm), amihez 3 tojás elég volt. Persze volt itthon több is, nem azért, csak nem akarunk több hónapon keresztül Fekete-erdőn élni. Hajj mert van még elég “meg kell sütni” süti a nagyjából egy hónap múlva esedékes vizsga előtt, de nem is stresszelem magam jelenleg ezzel, mert nagyjából arról sincs fogalmam, hogy mit kellene tanulni és ez eléggé frusztrál, de összekapom magam hamarosan, érzem magamban a jedi erőt. 😀 Jaj csak ne úgy legyen, mint az egyetemen, hogy ráér az a vizsga előtti éjszaka is! Neeem, viccelek, nem úgy lesz. Most nem. Komolyan!
További cukrászsulis recepteket ide kattinva találtok! 🙂
Fekete-erdő torta // Schwarzwälder Kirschtorte
Hozzávalók 17 cm-es tortaformához / 8 szelethez
Kakaós piskóta 3 tojás 70 g kristálycukor 50 g liszt 15 g étkezési keményítő vagy ennek hiányában vaníliás pudingpor 1 óriási csipet só 2 evőkanál víz 1 kávéskanál sütőpor 15 g cukrozatlan kakaópor
Meggyes krém 150 g (nálam fagyasztott volt, de ) meggy 20-25 g kristálycukor 1 óriási csipet só 10 g vaníliás pudingpor 1/2 citrom leve
Vaníliás és kakaós krém 300 g habtejszín 90 g porcukor 1 óriási csipet só 2 teáskanál (6g) zselatinpor kicsi vízben feloldva + 15 g kakaópor kis tejjel a kakaós részhez
Díszítéshez körülbelül 200 ml tejszín, 60 g porcukor, 1 tk zselatinnal csokoládéforgács
Kakaós piskóta: A lisztet, a kakaóport, a keményítőt, a sütőport és a sót elkeverjük. Sütőpapírral kibéleljük a tortaformát, vagy papírozott tepsire tesszük a méretre beállított karikát. A tojásokat kettéválasztjuk. Először a sárgáját verjük habosra a kristálycukor harmadával, majd elmossuk a karokat és a fehérjét is habbá verjük, a maradék kristálycukorral, de ne legyen túl kemény, csak éppenhogy szép fényes és álljon meg a tálban. A sárgájához kb. 3 adagban hozzáadjuk a fehérjehabot, először még lehet durván keverni, majd egyre óvatosabban, végül több részletben szitáljuk hozzá a száraz hozzávalókat, amit óvatosan fakanállal keverjünk el. A masszát kaparjuk át a tortaformába és süssük 170 fokon 45-50 percig.
Csokiforgács: mikróban megolvasztjuk a csokoládét, sokszor megállítva, sűrűn átkavarva, nehogy megégessük, aztán egy átmosott tepsi hátuljára vékonyan kikenjük. Hagyjuk megdermedni, majd egy fém tésztakaparóval, vagy bármilyen spaklival forgácsolni kezdjük, lényegében apránként felkapargatjuk. Hűtőben tartva tök jól megmarad, megtartja formáját.
Meggykrém: a meggyszemeket négybe vágjuk, feltesszük a tűzre, sózzuk, cukrozzuk, belecsavarjuk a citrom levét és a kiengedett levében elkevert pudingporral besűrítjük. Kikenjük egy tányérba, hogy gyorsabban hűljön. Ezek után lesz egy kis pihi, mert meg kell várni, mire kihűlnek a lapok és fel tudjuk őket szeletelni. Amint kihűltek, leskalpoljuk a tetejét, hogyha nem lenne egyenletes, márpedig tuti nem lesz, mert olyan torta nincs, ami egyenes tetejűre sül, szóval fogjuk és miután skalpoltuk, 3 darab, szemre nagyjából egyenlő részre vágjuk.
Krémek / habtejszín készítése Hannáéknál, felszerelésünk: – 15 perce a fagyasztóban hűsölő Biotech magas falú fehérje shaker és habverő karok – 15 perce a fagyasztóban hűsölő habtejszín Szerintem egyszerűbb úgy, hogyha az összes tejszínt egyszerre felverjük, majd kettévesszük és az egyik részét beledolgozzuk egy kis tejjel elkevert kakaóporba. A magas falú edény aljára szitáljuk a porcukrot, ráöntjük a 300 ml hideg tejszínt. Először alacsony fokozaton verni kezdjük. Amikor már majdnem a duplája, fogjuk a zselatint és kis vízben elkeverjük, majd kis mikró, hogy langyos legyen (kb 5 másodperc) majd a tejszínből teszünk hozzá és ezt a felhígított cuccot habverés közben hozzáöntjük a tejszínhez, amit szuperül meg fog fogni. A kakaópor minimális tejben elkeverjük, majd elkezdjük lazítani a tejszínhabbal, először csak keveset teszünk hozzá és így haladunk, mígnem a fele kakaós tejszínhabbá válik.
Betöltjük a tortát: Minden egyes lapra normál esetben kis cseresznyepálinkát csurgatunk (nálunk ez sztornó, de mondom, normális esetben így járunk el, ha original, teljesen precízen eredeti tortát szeretnénk készíteni). A töltéshez 2 habzsákra lesz szükségünk, vagy legalábbis két zacsira, aminek a csücskeit kivágjuk és így képesek leszünk vele betölteni a tortát. A fekete-erdő torta töltésénél az a lényeg, hogy szeletelésnél egymás fölött ne legyen ugyanaz a krém és minden tortalap 4 csík töltést, krémet kap. Kívülről kezdve mondok egy lehetséges sorrendet. Első lapra: (cseresznye pálinka), vaníliás krém, meggykrém, kakaós krém, vaníliás krém Második lap: (cseresznye pálinka) Kakaós krém, vaníliás krém, meggykrém, kakaós krém Végül egy lappal zárom, nálam pont ez volt a talpa, amit fejjel lefelé tettem rá, de ez részletkérdés, mindegy hogy jön ki a lépés, csak így könnyebb egyenesre kenni.
A tortát felvert tejszínhabbal díszítjük, kedvenc szavam jön, figyelem… habrózsákat nyomunk a tetejére, igazi csodálatos, original cukrászrózsákat, pontosan olyanokat, mint annak idején az ezerhétszázasévekben, jó nem trollkodok, ez a torta tényleg így szép. Nem is akartam nagyon hozzányúlni. Így original, így mutatós igazán kis eredeti valójában. Végül 8 db jól lecsepegtetett meggyel koronázzuk, de szigorúan csak felvágás előtt közvetlenül, mert szétfolyik hamar a leve (bár az enyém fagyasztott volt, lehet itt a “gond”, mert mondjuk ha befőtt lett volna, azt le lehetett volna normálisan csepegtetni és törölgetni szinte szárazra).
Ha kipróbáltátok a receptet, nagy örömmel veszem, ha megosztjátok velem Instagramon, a #smuczerhanna_recept keresőcímke és a @smuczer.hanna oldalam bejelölésével, így tuti nem vesztem szem elől őket!
Ha tetszett a bejegyzés, nagyon szépen köszönöm, ha nyomsz rá egy kedvelés gombot! Szeretném megemlíteni PATREON oldalam, ami egyfajta borravalóként, lehetőséget nyújt, hogyha szereted, amit csinálok, akkor segítheted a munkám, hogy a jövőben is folytathassam!
Lassan, de biztosan közeledünk a májusi cukrászvizsga felé, ahol mind az elméleti, mind a gyakorlati tudásunkról számonkérnek bennünket. Mondjuk a gazdasági ismeretek tárgytól kicsit tartok, és egy csomó tankönyvet is be kell szereznem lassan mindenhez, de összességében, az eddigi tanulási tapasztalataimból kiindulva, bizakodó vagyok.
Mivel idén már nem volt a suliban műhelygyakorlati óra, ahol termékeket tudtunk volna lesütni és gyakorolni, osztályfőnökünk kinevezett 4 pénteket, hogy szépen mindent lesütünk, annak rendje és módja szerint. Juhú nagy hurrá, azért ennek nagyon örültem, mert én speciel a konyakmeggynek nem igazán állnék neki itthon. Az már más kérdés, hogy muszáj lesz, mert amit pénteken csináltunk, azt szeretném még tökéletesíteni. Szóval a héten beszerzem hozzá a fondánt és had szóljon!
Pénteken ezeket a finomságokat alkotta a csipet-csapat:
– Vaníliás – csokis pohárkrém – 16 szeletes csokoládé torta – Ökörszem – Bejgli – Májas fánkocska (Ezen egy kicsit megsemmisültem, tésztája égetett képviselőfénk tészta, tölteléke pedig sertés májkrém Ramaval kihabosítva, István nem hitte el, amikor meséltem. :D) – Tejszínes indiáner – Gesztenyés krémmignon – Konyakmeggy
Ha szeretnétek valamelyik fent említett receptet, kérlek kommentben írjátok meg nekem! 🙂
Én a DIÓS BEJGLIT készítettem, ezt dobta a sors, áh, alig sütöttem a télen! Megosztanám szívesen a receptet, mert működik, de a blogon szereplő bejgli recept, amit már évek óta sütök pontosabb és ízében is összetettebb!
Cukrászsulis ökörszem receptünk
Hozzávalók 15 darabhoz / egy darab 75-80 grammos
Tészta 500 g BL55 búzafinomliszt 60 g porcukor 1/2 kávéskanál só 250-255 ml 2,8%-os langyos tej (hivatalosan 55%) 25 g friss élesztő 60 g szobahőmérsékletű/puha vaj (82%-os) 1 tojássárgája
Annyit változtattam az eredeti cukrászsulis recepten, hogy +10 g vajat és + 10 g porcukrot használtam, mert több vajjal bizony minden jobb.
Töltelék 250 g tehéntúró (nálunk a sovány fut mindig) 70 g kristálycukor 1 csomag vaníliás cukor 1 tojássárgája 20 g búzadara 1/2 kávéskanál só citrom reszelt héja mazsola
A tejben elkeverünk 1 teáskanál porcukrot, belemorzsoljuk a friss élesztőt, felfuttatjuk. Kimérjük és átszitáljuk a lisztet, beleszitáljuk a porcukrot, hozzáadjuk a sót, a vajat, a felfutott élesztős tejet, végül beleütjük a tojássárgáját és dagasztani kezdjük (géppel vagy kézzel). Addig dagasztjuk, amíg elválik az edény falától és szép fényes felülete lesz. Konyharuhával letakarjuk, majd duplájára kelesztjük kb 40-50 perc alatt.
A megkelt tésztát 15 db egyenlő részre osztjuk: egyenként 63 grammos kis cipókra tépkedjük, majd gömbölyítjük és letakarva további 20-25 percig pihentetjük a sütőpapírral bélelt tepsin. Egy tepsire max 9 db fog férni. Ekkor egy pohárral a közepébe jó nagy mélyedést készítünk, ne sajnáljuk, rendesen nyomjuk meg, különben majd szép magasra felkúszik sütés közben a túróval együtt és kupolás kis cukiság lesz. Nekem lett pár olyan, az én kis kávés poharam alja 4,5 cm-es volt, ennél nagyobbal készítsük a mélyedést.
Túrótöltelék: A túrót áttörjük, ha nagyon darabos lenne, bár én úgy is csípem. Keverjük el a kristály- és a vaníliás cukorral, reszeljük bele a citromhéjat, végül keverjük bele a búzadarát, a sót és a tojássárgáját. Mazsola kérdés, na most hogyha szeretitek, mint mi is, akkor a töltelékbe magába is tehettek mazsit, én is tettem, csak eltakartam a túróval, hogy esztétikus legyen az ökörszemekben + tettem egyet a tetejükre plusszban. Ha pedig nem szeretitek, kihagyjátok. 🙂
Az ökörszemekbe durván 1,5 teáskanál tölteléket teszünk, tetejét 1 szem mazsolával díszítjük, csinosan. Kicsit belenyomkodjuk a töltit és jajjj ez pepecs része lesz: lekenjük egy egész, kicsit felvert tojással. Én úgy kezdtem, hogy először a túró vonalától indítottem el lefelé az ecsetet körben, majd az oldalát is szépen átkentem. Ha kész, pihentetjük kb 30-35 percig, majd felmelegítjük a sütőt 180 fokra (alsó-felső – bár ez nálam gázsütő révén nem releváns adat, de a lényeg, hogy nem légkeveréses hőfokot adtam meg) és ismét lekenjük a tojással, majd 16-18 perc alatt készre sütjük.
Kalória és tápérték adatok 1 darabban: Kcal: 234 Fehérje: 7,9 g Szénhidrát: 36,7 g Zsír: 5,7 g Rost: 1,2 g
További cukrászsulis recepteket ide kattintva találhattok! 🙂
Juhúúúú, most alig lett égett az alja! Annnnnyira örültem! Pedig mindig odafigyelek, plusz üres tepsi is van bent a gyöngyszem gázsütőben, hogy fogja a hőt, plusz sütőhőmérő is, hogy ha úgy gondolja a drága, hogy hirtelen felugrik 250-re akkor azt sütőajtó nyitogatással gyorsan kompenzálni tudjam, de minden rosszban van valami jó: vizsgán már nem félek a sütőtől, mert hogyha ezzel elbírok, és másfél hónap után már így sütök benne, hát azzal sem lesz gond. 🙂
Naponta szuper receptek várnak az Instagram és Facebook oldalamon! Iratkozz fel hírlevelemre és rögtön értesülsz a legújabb tartalmakról!
Cukrász lettem 2020-ra! A sulit Egerben végeztem el, 2 éves képzés keretében, egy Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola esti felnőttoktatásán. Mutatom a benti trükköket, tippeket, praktikákat. Néha száraz infót közlök, néha idealizált képet festek, néha pedig kiakadok a zöld kókusztól. Összegzem tapasztalataim képzésem margójára.
Pontosan valahogy így képzelem el az igazi, régi, századfordulós, békebeli ischlert Bad Ischlben. Jajj, ha ettetek már finomat! Jó, a lekvárban nem vagyok biztos, hogy baracknak kell lennie, de persze ez szabadon variálható.
‘Ótejóég, maga a csoda! Annyira omlós, hogy csak úgy szétesik a szánkban, amit a darált dió plusz zsiradéktartalma erősen megtámogat. Egyébként egy sima, egyszerű cukisulis anyaghányad (3:2:1 – liszt, vaj, porcukor, 20% darált olajos mag) szerinti barnalinzer tészta recept, amit a házi lekvárkánk, hihetetlen módon meg tud bolondítani, nem beszélve a pirított dióról és a reszelt citromhéjról, ami csak úgy arcon csap és egy kis teljes kiőrlésű rozsliszttel karöltve, mindezek összességéből, valami varázslat ízorgia születik. Másnapra pedig, úgy összeér, hogy… baaaahhh!
Úgy indult, hogy elkapott. Elkapott a nagy valami és akkor bizony nálam nincs mese: sütni kell! A kardamomos kanelbullar tésztája már kelt, sőt a 3 óra pultos kelesztés után, betettem a hűtőbe 5-6 órára érni, addig meg?! Gondoltam készítek egy ischlert, aminek a héten úgy belejöttem a csokizásába a cukrászdai gyakorlatomon.
El sem hiszem egyébként, mekkora szintet léptem magamhoz képest előre a cukrász lét felé. Már itthon is – úgy, mint a cukiban – tartok egy csokizó edényt, amiben a bevonásra szánt csokoládé lakik a Sacher tortázásom óta, így ez a nehézség is egyik pillanatról vált a másikra egyszerű mozdulattá.
Mire figyeljünk az omlós tészták készítésénél? (házi linzer, cukisulis linzer, ischler, nehéz sós teasütemény)
-A hozzávalókból gyorsan dolgozzuk össze a tésztát. A száraz hozzávalókat (liszt, porcukor, só) gyorsan morzsoljuk össze a hideg vajjal, majd gyorsan gyúrjuk össze egynemű tésztagombóccá. Addig gyúrjuk, amíg a felülete homogén nem lesz. Nemszabad, hogy “leégjen a tészta”: amikor az ujjaink között folyik a kezünk melegétől megolvadt vaj. – Hűtőben pihentessük a tésztát minimum 1 órán keresztül. – Az ischlerhez barnalinzer tésztát készítettem, ami annyiban különbözik a sima linzertésztától, hogy olajosmagőrleményt tartalmaz, ami az összes lisztmennyiség 20%-át teszi ki. – Használjunk VAJAT. Tényleg vajat, tehát lehetőleg ne rámát, sokkal hamarabb öregszik a vele készült tészta és az ízben is eszméletlenül sokat jelent! Vaaagy keverjük DISZNÓZSÍRRAL 70%-30% (vaj-disznózsír).
300 g liszt (nálam 250 g BL55 búzafinomliszt, 50 g teljes kiőrlésű rozsliszt) 60 g pirított, darált dió (elhagyható a pirítás) 200 g teavaj 100 g porcukor 1/2 kk só 1/2 citrom reszelt héja ~ 400 g csokoládé + kis olaj
Megpirítom a diót. Az egész diószemeket mindenféle zsiradék hozzáadása nélkül, szárazon kis serpenyőben illatosra pirítom. Kihűtöm kicsit, majd ledarálom. Tészta összeállítása. Összekeverem a lisztet, a porcukorral, a dióval, a sóval, majd összemorzsolom a vajjal, és gyorsan tésztává gyúrom, nem szabad, hogy “leégjen” a tészta. Beteszem a hűtőbe kb 1 órára.
Szaggatás & sütés. Lisztezett deszkán kinyújtom kb. 4 mm vastagra, majd 6 cm-es köröket szaggatok. Sütés. 180 fokra előmelegített sütőben (alsó-felső) megsütöm kb 10-13 perc alatt. Töltés & csokizás. Kihűtöm, majd házi (barack)lekvárral összetölt úgy, hogy a lapok alsó része kapja a lekvártölteléket, tehát ezek nézzenek a belseje felé. A csokoládét megolvasztom, felmelegítem, majd kis olajjal elkeverem, ezzel lazítom, egyenként belemártom, rácsra teszem, megszórom pici kókusszal.
Per pillanat ez volt a leggyorsabb, mert már annnnyira akarták enni, máskülönben, hogyha egyedül lettem volna, tuti összepepecseltem volna valami gyönyörű mintát kis zsákból kinyomott csokoládéból, mint ahogy a cukiban készítettem:
Minden cukrásziskolai gyakorlati napomhoz társítok bejegyzéseket, amiben az ott tanultakat és a recepteket összegzem, megtalálhatjátok őket a CUKRÁSZ-FEJEZETEK menüre kattintva.
L ú d l á b – s z t o r i – Nagyapádnak kedvenc süteménye volt a Lúdláb.Jajj, mit fogsz ebből leírni? – kérdezte halk, gurgulázó nevetéssel. – Ez azért annyira szép történet nagymama – kezdtem hévvel kisebbfajta monológomba –mert ebben minden benne van. Mert ebben a csöppnyi történetben, amit el lehet mesélni akár két perc, akár tíz perc alatt: benne van az egész életetek…
Első hallásra beleszerettem. Már akkor tudtam, hogy ebből recept lesz. Mert muszáj megírnom. Aznap este páromnak elmeséltem és gyorsan fel is vettem hangfelvételre, mert saaajnos ismerve magam: hajlamos vagyok, már másnap elfelejteni azokat a szavakat, kifejezéseket, amikkel nagymama elmesélte akkor, a kelt túrós kiflinkkészítésének délelőttjén.
Szóval nagyapának kedvenc süteménye volt a lúdláb. Az egyik árubeszerző körútjukról, Romániából (’80s) hazafele jövet, betértek a megszokott helyükre, mert nagyapa másik kedvence a babgulyás volt és azt ott bizony, nagyon jól tudták készíteni. Az étteremből kilépve egy nénivel találkoztak, akivel beszédbe elegyedtek és kiderült, hogy a néninek gyalog kell hazamennie a harmadik faluig, ekkor nagyapából “kibújt a buszsofőr és a jó lélek” – ahogy nagymama fogalmazott és a zöld ladával hazavitték a nénit. A faluba beérve, a néni megálljt intett a helyi cukrászdánál, majd hálából összekészíttetett nagyapáéknak egy óriási adag süteménycsomagot, amiben a krémesek mellett ott kacsintott a lúdláb is. Ekkor evett nagyapa életében először Lúdlábat. Na, és pontosan innentől kezdve, csak babgulyás, és csak Lúdláb kellett neki!
…Benne van az, hogy nagypapa buszsofőr volt, hogy milyen jólelkűek voltatok/vagytok. – Ja, téényleg! – kiált fel közben. – Aztán hogy milyen leleményesek, az élet és az ételek iránti elköteleződés és szeretet. – Hát tényleg, igazad van, erre még nem is gondoltam.”
A hangfelvétel nagy barátom.
Ez az a kalács – ahogy nagymama fogalmaz –, ami pont annyira vajas, pont annyira krémes, hogy számomra ponttökéletes: dupla annyi tészta, fele akkora krém. A lenti vizsgára gyakorlásos, cukis lúdláb recept arányaiban inkább a fele-fele lesz. Eszméletlen finom egri nagymama recept, amit szívünk kedve szerint a végtelenségig variálhatunk. Mi például aznap fehér tönkölybúzaliszttel készítettük el.
Csöppnyi részlet napunkból, Olyan apróságokon már átsiklottunk, hogy nincs nagymamának csak óriási tepsije és Ő nem szólt, hogy hozzak, hogy az étkezési keményítőt otthon felejtettem, amitől a ‘szaknyelven hideg úton készült könnyű kakaós felvertünk’, azaz a kakaós piskótánk sokkal szaftosabb lett volna és, hogy véletlenül kihagytuk belőle a pirított diót és a tetejére szórtuk, hogy az első puding csomós lett és hogy a másodikhoz bontott tej pedig összement, mert savanyú volt és végül vízzel készítettük. Egy szó, mint száz: alakulunk. Ugyan nem úgy, mint ahogyan azt előzetesen elterveztük, de alakulunk!
Végül nagymama a savanyú tejből pesztejet készített, megfőzte ezt a tejet, tiszta túró lett, lehűtjük, cukrot teszünk bele és állítólag baromi finom. Régen, amikor a kisborjú megellett 3 napig lehetett ezt a ‘tejet’ enni, mert borjúanyuka ilyen tejet adott az első napokban. Annyira szerették, hogy a rokonoknak is ezt vitték! Mikor a rokonnak lett kisborjúja, akkor pedig visszaadta. “Úgy volt!” – meséli sóhajtva – “Hú ez isteni lesz, nagyon finom!” amit Facebookon, akkor, megosztottam Veletek.
Egri nagymama Lúdláb receptje
Hozzávalók egy jókora, nagymama unokákat vár – féle gáztűzhelyes tepsihez 30×26 cm-esre kentük ki
Piskóta 4 tojás 3 ek víz 160 g kristálycukor 160 g BL55 búzafinomliszt 1 csomag sütőpor 20 g cukrozatlan kakaópor 50 g dió
Pudingos vajkrém 300 ml tej 1 csomag csokoládés pudingpor + 150 ml puha vaj + 150 g porcukor + 60 g magozott, szárazra törölt meggy
Csokimáz 4,5 ek porcukor 4,5 ek cukrozatlan kakaópor 75 g vaj 4,5 evőkanál tej
Dió előkészítése. A pultra terítem, nyújtófával átmegyek rajta párszor, így nagyobb darabokra töröm, majd serpenyőben, mindenféle zsiradék hozzáadása nélkül, kicsit lepirítom. Kihűtöm, majd a kikent piskóta tetejére szórom. Elméletileg a liszthez kellett volna keverni, csak elfelejtettük, így került rá a tetejére, ami íz-ügyileg abszolút nem jelentett hátrányt.
Piskóta bekeverése. A tojásokat kettéválasztom. Kimérem és átszitálom a lisztet, beleszitálom a kakaóport és a sütőport is. A sárgáját a kristálycukor 1/3-ad részével habbá verem, majd egy naaagy tálba kaparom, olyan nagyba, amiben lazán be tudjuk keverni a piskótánkat. Elmosom a habverőket és a fehérjét is felverem a kristálycukor maradék részével, de ne legyen túl kemény, amolyan papagájcsőr-jellegű. Cukitanárunk “Forog a tál, forog a fakanál!” mondatát ismételgetve, bekeverem a piskótát: a nagy tálban lévő sárgájához először egy “habkártyányi” fehérjét teszek, ezt még durván elkeverem, majd 3-4 részletben forgatva tálat és fakanalat, alákeverem a masszát, végül beleszitálom a lisztet, több részletben. Sütőpapírral bélelt tepsire kikenem (30×26 cm-esre kentük), majd 180-200 fok körül – Nagymama sütőjét még nagymama sem érti?! 16 perc alatt megsütöttük. 11 perc után nagymama rátett egy kis légkeverést. ⇒ A piskóta elkészítéséről részletesebben A cukrászsulis piskóta-alapreceptünk bejegyzésemben olvashatsz.
Főzött pudingkrém elkészítése. Egy kis rész tejben – bár vízben is lehet, csomómentesre keverem a csokoládés pudingport, majd a tűzön lévő, már forró tej + kristálycukor keverékéhez kaparom, gyorsan, habverővel csomómentesre keverem és rendesen kiforralom belőle a keményítőt, tehát egy egyszerű pudingot főzök, amit ~1 percig rotyogni hagyok, majd egy tepsire kikenem, hogy gyorsabban kihűljön.
A puha vajat és a porcukrot addig habosítom kézi robotgépem habverőkarjának segítségével, amíg olyan jó szálas, csipkés nem lesz. A közben kihűlt, főzött pudingkrémem már szépen megdermedt, ezt beleszedem egy nagyobb tálba, majd kézi habverővel csomómentesre, selymesre keverem, kemény karizommunkával, majd ezt apránként hozzáadom a kihabosított vajhoz és kézi habverővel elkeverem.
Összeállítás. A kimért meggyet apró darabokra vágom (ah mi nem vágtuk fel, hiba, volt, mert alig lehetett szeépen felszeletelni, hogy ne húzzuk ki az egész meggydarabokat a késsel..), hogy szeletelés közben ne okozzon gondot. A kisült piskóta tetejére vékony rétegben rákenek egy picike krémet. Megszórom a meggydarabokkal, majd jöhet rá a többi krém, amit kenőkéssel szép egyenletesre elkenek. Kiviszem az udvarra (télen) vagy beteszem a hűtőbe dermedni.
Csokimáz története. Nagymama receptes füzetében világosan le van írva, hogy mit melegítünk össze, hogyan, erre vesz egy bevonót?! Hát mit mondjak?! Bár hozzátette, hogy nem szokott neki az a máz sikerülni (100 g margarin, 30 g kakaópor, 3 ek porcukor), valamiért összeugrik. Jóó, mondtam, akkor készítsük az én bevált diós zserbó tetőmmel. Így is lett, csak éppenhogy elég lett erre az adagra, szóval itt, már egy másfélszeres adagot írtam, hogy tuti biztos elég legyen.
Csokimáz elkészítése. Egy kis lábasba kimérem a porcukrot, a kakaóport és elkeverem a tejjel. Kis kézi habverővel melegíteni kezdem, vigyázva nehogy odakapja az alját. Ha felforrósodott elkeverem benne a vajat, majd a kihűlt, megdermedt sütemény közepére öntöm és tortázós kenőkéssel szépen szétkenem.
Cukrászdás-vizsgatételes Lúdláb csemege verzsön
16 szelethez 23-24 cm-es formához
Csemegének nevezzük azokat a tartós cukrászati készítményeket, amelyeknek a teljes felületét temperált, hígított csokoládéval vonjuk be. Tésztájuk általában felvert/piskóta. Töltelékük általában vajjal kihabosított alap párizsikrém. Turbózhatjuk kandírozott gyümölcsökkel, vagy mint a lúdábe esetében: konyakos meggyel. Tankönyv szerint.
Piskóta – hideg úton készült, kakaós könnyű felvert 4 tojás kettéválasztva 2-3 ek víz 80 g kristálycukor 50 g BL55 30 g keményítő 20 g cukrozatlan kakaópor 1 kávéskanál sütőpor
Főzött vajkrém – párizsikrémmel ⇒ elkészítését a Rokokó tortánál részletesenmegtalálod 30 g vaj 110 g kristálycukor 150 ml tejszín 60 g átszitált, cukrozatlan kakaópor + 60 g meggybefőtt + pici konyak/valamilyen likőr + 300 g vaj
Bevonás Körülbelül fél kiló temperált csokoládé ..bár én itthon tuti nem kínlódnék a szeletek egyenként való mártogatásával, annyi, hogy ez a művelet késlelteti a termék kiszáradásá, de attól otthon félni, hogy kiszárad, ránk marad.. szertinem, nem kell.
Cukrászdában nincs sok munka – alapon kiválaszthattunk egy-egy tételt a cukrászvizsgából (ami egyébként pont idén vált betyár nehézzé*) és elkészíthettük, egyedül – jó, vagyis persze, jól megkonzultálva, fejeket összedugva, susmorogva, mit-hogy kéne kenni, vágni, keverni, mit miben forralni, habverővel? Fakanállal? – az egyik tétel egyik termékét.
Ahányan voltak a cukrászok és mi, tanulók, hát annyi variációja volt a krém alapjául szolgáló párizsikrém lefőzésének. Szóval mindenkit megmozgatott kellően a feladat.
Szögről-végről sikerült odáig eljutnom, hogy kisütöttem a piskótát (ami ugyan középen összeesett, mert sokat várt a sütőre, de belülről gyönyörűen bubis, szépen alákevert lett, jaj úgy örültem) aztán megfőztem a párizsikrémet (gömbölyű aljú lábasban, habverővel) majd kihabosítottam a vajat és belekevertem a párizsit. Csupa csokis vajkrémet kaptam, eszméletlen finom lett, pedig egyáltalán nem vagyok oda a vajkrémekért.
Majd a konyakkal meglocsolt kakaós piskótára kentem az 1/3-ad részét, szórtam bele meggydarabokat, végül a krém maradékát és körbekentem kicsit oldalról is! Még nincs befejezve, de majd 12 szeletre vágjuk és egyenként behúzzuk csokival.️
A két recept közti különbség pusztán annyi, hogy: – ez egy kisebb adag, – a piskóta keményítőt is tartalmaz, mert ez elősegíti a pórusosság kialakulását, sokkal puhább, lágyabb, szaftosabb állagot kölcsönöz a kisült piskótáinknak, – a krém egy párizsikrém alapú főzött vajkrém (és nem pudingkrém alapú, mint a nagyié), – a kisült piskótalapokat likőrrel, vagy konyakkal meglocsoljuk, – dupla annyi krémet tartalmaz, – az tortaszeleteket egyenként csokoládéba (bevonóba) mártjuk, majd díszítjük.
*A betyár nehéz jelzőt konkrétan kifejteném. Tehát, hogyha a tizenhatodik tételt húzom 420 perc (7óra) alatt az alábbiakat kell megsütnöm: a.) Készítsen 12 db Ízes levél uzsonnasüteményt vajas vagy húzómargarinnal készülő leveles tészta és sárgabarackíz felhasználásával, és helyezze tálcára bemutatás céljából b.) Készítsen 12 db Lúdláb csemege terméket csokoládés piskótalap, párizsikrém, alkoholos meggy és temperált étcsokoládé felhasználásával! Helyezze tálcára bemutatás céljából! c.) Készítsen Gyümölcsrizst, szervírozza, 6 darab üvegkehelybe díszítse tejszínhabbal, tetszőleges díszítő elemekkel. d.) Készítsen szabadon választott témakörben 16 szeletes alkalmi dísztortát előre betöltött félkész tortából! e.) Az elkészített termékeket helyezze el tálcára esztétikusan No, szerintem ez nehéz, vagy? Báár mondjuk, amekkora pörgést le szoktam itthon vágni.. beleférhet! És ez még nem a legnehezebb télet, mert a macskanyelv és a bonbonoktól mondjuk eléggé tartok a nyári negyvenfokos melegben!?
A legelső mondat idézete részlet Kosztolányi Dezső Budai idill c. verséből Tankönyvünk: Kemény Andrásné: Cukrász szakmai ismeretek I-II.
Mutatom máris a múlt héten ígért, cukrász iskolában tanult – ROKOKÓ (olyan csokitorta-szerű, tölteléke egy erősen kakaós, vajjal kihabosított párizsikrém) és – GESZTENYÉS tortáink receptjét, azok minden, apró részletével együtt.
Hmm, a torták tényleg nagyon klasszak – szépek,meg minden – de van bennem egyfajta kettősség: ez a bejegyzésem nem arról szól, hogy én hogy díszítek tortákat és, hogy szerintem mi a szép, a tortákat pontosan úgy mutatom be, ahogyan azt a cukrázsulis műhelygyakorlatunkon készítettük, habcicomával.
Bejegyzésemmel folytatom a múlt héten elindított, SÜSSÜNK CUKRÁSZSULIS TORTÁKAT sorozatot.
A következő rész (febr. 22.) rendhagyó lesz számomra. Két sorozat-szálam fog összefutni: a cukrász-fejezetek és az egri nagymama receptek. Beszámolok az első, igazi, vizsgára való gyakorlásomról: a nagyüzemi cukrászdában, egyedül elkészített LÚDLÁB CSEMEGÉMRŐL, s mert a lúdláb, egri nagypapám kedvenc süteménye volt, nagymamával is megsütöttük, az Ő receptfüzete szerint. Megírtam hozzá nagyszüleim Lúdláb-történetét, amit már oly sokszor meghallgattam, és milliószor szíves-örömest hallgatom. Tehát 2 recept egy bejegyzésben: egy házi és egy cukis!
Mielőtt elkezdtem az iskolát… Szentül hittem, hogy a cukrászok apró, sárga, kis ragyogó csillagocskákkal körülölelt tévedhetetlenség-köpenyt hordanak, ami megakadályozza őket abban, hogy hibázzanak. Úgy gondoltam, hogy itt majd megtanulom a tutit. Megtanulom a legeslegjobb recepteket, a legszuperebb praktikákat, a profi technikát, hogy mit mivel, hogyan, milyen hőmérsékleten. Van rá egy kis sansz – vagyis elkééépzelhető: egy kicsit idealizált képet vetítettem magam elé akkor, vagy?!
Egy. Mert ugyanúgy, ahogy én is itthon, ők is hibáznak és ott is becsúsznak elrontott tészták, használhatatlanul túlsütött lapok, csomós krémek. Szóval hála az égnek nem vagyok én olyan béna, mint ahogy azt előzetesen gondoltam.Kettő. Be kellett látnom, hogy a tuti recepteket nem feltétlenül ott fogom megtanulni, viszont tökéletes alapot adnak, hogy azt továbbgondolva, átgyúrva, megvariálva, kialakítsak belőle valami csodálatos apróságot.Három. Ám.. ami igaz, az igaz: a legapróbb részleteket, a legszuperebb praktikákat és a profi technikát viszont megtanuljuk és ezért iszonyatosan megéri az a belefektetett, felnőttoktatásos, esti 2 év és energia. Egy stabil alapot, két lábon álló szakmai tudást biztosít, ugyan kicsit leragadtunk a tortadíszítéseket illetően az időben és a felhasznált alapanyagokkal sem vagyok teljesen elégedett, de ezektől most eltekintek. Idealizálva.
Mind a Rokokó, mind a Gesztenyés tortához hideg úton készült könnyű felvert piskótát készítettünk 7 tojásból, tehát egy sima, tojásokat különválasztós, először a sárgáját a cukor 1/3-ad részével, majd a fehérjét a kristálycukor 2/3-ad részével felverős, aztán a három részt finoman, fakanállal összekeverős piskóta, amit tényleg óvatosan kell elkeverni, vigyázva, hogy össze ne törjük a benne lévő LEVEGŐNKET, ami lényegében a fő és legfontosabb lazítóanyagunk. Így készítettük el csoporttársammal a gesztenyés tortát 7 tojásból, és ezzel a módszerrel készült a rokokó torta piskótája is. Mindkét torta piskótája kakaós volt, persze ez tetszés szerint szabadon variálható.
A piskóták receptjét IDE KATTINTVA megtaláljátok. Bocsánat, muszáj voltam szétszedni, mert a jövőben szükség lesz még a piskóta alapreceptre a Fekete erdő, az Oroszkrém, a Dió, a Dobos, a Legyező és a tejszínes túró tortáknál is.
Gesztenyés torta
Gesztenyés, főzött krémet tartalmazó alapvajkrémet készítünk. “Sárgakrém” (vizes vagy tejes) A hagyományos sárgakrém liszttel és tojássárgájával készül. Ez amolyan ál-verzió. 250 ml víz – vagy tej (tejjel persze sokkal finomabb, vízzel tovább eltartható) 150 g kristálycukor 40 g vaníliás pudingpor
+ 200 g vaj 50 ml rum a piskótalapok locsolásához 200 g gesztenyepüré
Sárgakrém (vizes vagy tejes) elkészítése. Először a vízből (vagy tejből), a kristálycukorból és a pudingporból készítek egy, úgynevezett vizes krémet. Egy kis rész folyadékban csomómentesre keverem a vaníliás pudingport, majd a forrásban lévő víz+kristálycukorhoz öntöm és rendesen kiforralom belőle a keményítőt, tehát egy egyszerű pudingot főzök, amit ~1 percig rotyogni hagyok, majd egy tepsire kikenem, hogy gyorsabban kihűljön.
Kihabosítom a vajat = főzött vajkrém elkészítése. A puha vajat addig habosítom kézi robotgépem habverőkarjának segítségével, amíg olyan jó szálas, csipkés nem lesz. A közben kihűlt, főzött sárga/puding krémem már szépen megdermedt, ezt beleszedem egy nagyobb tálba, majd kézi habverővel csomómentesre, selymesre keverem, kemény karizommunkával, majd ezt apránként hozzáadom a kihabosított vajhoz. Végül belereszelek (a reszelő nagylyukú részével – hogy a vendég lássa: van benne gesztenye!) 150 g gesztenyemasszát. A maradék 50 grammal a tetejét díszítem. Ekkor már a krémünket főzött vajkrémnek nevezzük.
A torta töltése. A csokoládékarikát 3 részre vágom. Meg kell alázkodni a torta vágása közben, le kell hajolni hozzá. Legelőször a felső harmadát vágom el recés késsel, majd nem veszem le róla azt a részt és úgy jöhet a második vágás. Ezt locsolom meg 50 ml rummal, és töltöm meg 2 réteg krémmel, amiből hagyok a torta oldalának a finom beburkolásához, éppen csak annyira, hogy maga a kakaós piskóta ne látszódjon át. Bár, szerintem, hogyha halványan felsejlik a szélén, hogy az a piskóta kakaós, sokkal jobban mutat. Egy éjszakára beteszem a hűtőbe dermedni.
Díszítése. Tankönyv szerinti díszítése: Oldalát édesmorzsával bevonjuk.Egy nagy tálban sook-sok édesmorzsánk van, először egy kicsit átkenem krémmel a torta oldalát, mert a tegnap hűtőbe tett torta krémje már kellően megkötött, felemelem a tortát, alányúlok hosszú kenőkéssel, bal tenyerembe teszem és bepanírozom az oldalát, jobb kezembe felveszek egy csomó morzsát és azt szépen rásimítom a torta oldalára. A tetejéhez meghagyott krémet habzsákba töltöm, majd csillagcsöves nyomózsákkal saját krémjével átlósan berácsozzuk. Felületét gesztenyével (a reszelő nagylyukú részén) díszítjük.
Rokokó torta
Olyan csokitorta-szerű, tölteléke egy erősen kakaós, magas párizsikrém-tartalmú rokokókrém (2/3-ad rész párizsikrém, 1/3-ad rész alapvajkrémmel kihabosítva).
Párizsikrém 200 g kristálycukor 100 ml tejszín 30%-os 50 g étcsokoládé (vagy 100 g étcsoki és így a kakaópor elhagyható)* 50 g holland kakaópor 50 g vaj
*Ezzel a verzióval tuti, hogy csomómentes lesz. A suliban kakaópor-étcsokival készítettük és márványasztalon tábláztuk a megfőzött, forró párizsikrémet, hogy a kakaópor-gubicsokat kiiktassuk. Hogyha csak étcsokival készítjük ez a művelet elhagyható, bár a kakaópor ad hozzá még egy kis plusz ízt és hogyha nagyon gyorsan habverőzzük, akkor sikítva, nagyjából kikeverhető csomómentesre – az a pár szem csomócska pedig elfér, nem?
“Sárgakrém” (vizes vagy tejes) 100 ml víz 80 g kristálycukor 16 g vaníliás pudingpor
+ 120 g puha vajjal kihabosítva – Ekkor már főzött vajkrémnek nevezzük.
Párizsi krém. A tejszínt a kristálycukorral, a vajjal felforralom, majd beleolvasztom a csokoládét, leveszem a tűzről és legvégül, habverővel, nagyon gyorsan, csomómentesre elkeverem benne az átszitált kakaóport, majd egy tepsire kikenem, hogy gyorsabban hűljön.
Sárgakrém (vizes vagy tejes). Lényegében készítünk egy sima vaníliás pudingot, vízzel. Tejjel is elkészíthető és nyilván finomabb is vele, csak akkor romlandóbb, erre ügyelni kell. Kis vízzel csomómentesre keverem a pudingport, felforralom a maradék vizet a kristálycukorral, majd amikor már forr, beleöntöm az elkevert pudingot és habverővel kevergetve csomómentesre megfőzöm, tepsibe öntöm, elkenem vékonyan, hogy jobban hűljön.
Főzött vajkrém. A puha vajat addig habosítom kézi robotgépem habverőkarjának segítségével, amíg olyan jó szálas, csipkés nem lesz, majd apránként hozzákeverjem a kihűtött, kézi habverővel előzetesen simára kevert, kihűlt, főzött sárga/puding krémet, végül géppel csomómentesre keverem benne a párizsikrémet is. Szép habos, egynemű lesz.
Töltése. A csokoládékarikát 3 egyforma részre vágom. Betöltöm a krémmel 2 rétegben úgy, hogy az oldalára is és a tetejére is hagyok egy keveset a krémből. Hogyha nagyjából áthúztam, beburkoltam, beteszem egy éjszakára dermedni a hűtőbe. Másnap díszítem. Sokkal jobban összérnek az ízek.
Díszítés. Hátőő, a sulis leírásunk alapján kalács-morzsával, vagy csokoládé.. egérizével díszítjük az oldalát, a tetejét pedig habzsákból nyomott csillagcsővel berácsozzuk és megszórjuk csokiforgáccsal, hogy kellően csinos legyen. Tankönyv szerinti díszítése: Csillagcsöves nyomózsákkal saját krémjével átlósan berácsozzuk. Felületét csokoládéforgáccsal megszórjuk, oldalát étcsokoládés tortadarával díszítjük.
Tankönyvünk Kemény Andrásné: Cukrász szakmai ismeretek I-II.
Összegzés, vagy valami ahhoz hasonló: – A cukrászos, főzött vajkrémmel dúsított tortakrémek jellegzetesen sablonszerűek, általában főzünk egy alap sárgakrémet/pudingot (vízzel, vagy tejjel) és ezt habosítjuk ki a puha vajjal. A csokoládés, kakaós tortáknál pedig mindig készítünk egy párizsi krém alapot, amit úgyszintén vajjal habosítunk ki. – Otthoni körülmények között nem fogunk tudni a cukrászdaihoz megegyezésig hasonló ízvilágú tortákat készíteni a felhasznált alapanyagaink különbözősége miatt. A világon nem fogom tudni olyan habosra kikeverni a teavajat, a rámát, de még a ligát sem, mint amilyenre a bentit. Hogyha cukrászdai ízeket szeretnénk otthon is, cukrászkellékben érdemes nézelődni ezek után az alapanyagok után. Szerintem egy biztos: az otthoni sokkal finomabb lesz! 🙂
〈Zárójel. Ami engem illet, még a kis szatócsboltunkba a miskolci Avasi Cukrászdából rendeltük a cukrászsüteményeket és volt, sőt még mindig tuti van egy sütijük, amit imádunk: a kocka. Lényegében ez egy lepény, vagy pite, amit készítenek almásan, meggyesen, mákosan (ahhh ez a legjobb!!) és túrósan. A fél karomat odaadtam volna azért a receptért annak idején, de most már tudom, hiába lett volna meg a recept, hogyha itthon más alapanyagokból dolgozok, a világon nem lett volna ugyanolyan ízű sohasem. Mint ahogy nagymama süteménye se lesz pontosan olyan, hogyha én margarin helyett, már vajat használok.〉
Mostanában úgy sütök, hogy egy adott süti, kelt tészta, vagy kenyér minden fontosabb mozzanatát megosztom insta-sztoriban, majd fix highlightban rögzítem, hogy bármikor visszanézhető legyen. Így találtok például mini videókat🎥 a kelt tészták dagasztásáról; szeretet címszó alatt az egri nagymamával közösen sütött kelt túrós kifliről; az angol muffin készítéséről, húúú és ahogy lefolyik rajta a buggyantott tojás sárgája; a hagyományos, retró vajas kiflit együtt készítettük és azt is megtalálhatjátok, hogyan készül nálunk fonott kalácsból, vagyis akkor éppen kuglófból a mákos guba – szuper egyszerűen. Óóó és a cukisulis gyakorlatokról pedig kéthetente hétfőnként feszt tudósítok sztoriban (következő gyakorlat febr.18.), annnnyi képem van már róluk, nagyon szeretem, mert így én is pontosan nyomon tudom követni az óráimat – és minden visszanézhető, ami eszméletlen hasznos, mert a saját mozdulataimból nagyon sokat tudok tanulni! Imádom az instát, akkora találmány! Összehoz bennünket, konyhafüggőket, kenyérszerelmeseket, kalácssütőket, áh!