Raffaello szelet – tortaformában

desszert, gyors kevert sütemények, torta

Amikor még elkezdtem írni ezt a bejegyzést, március első szombati napján, akkor még az életben nem gondoltam volna, hogy 17-én kedden, amikor megosztom, olyan fogalmak kelnek életre, mint a kijárási tilalom, vagy a határlezárás és szinte otthoni karanténra ítélem magam, családom, környezetem és mindenki érdekében. Szinte, mert a kutyáinkat etetni kell a Kőháznál és tegnap az erdőbe is elkolbászoltunk velük, körülbelül megőrülnék a panelban reggeltől estig, de közösségbe, boltba már nem megyünk. Na ezért nem jó sokáig húzni-halasztani egy bejegyzés megírását, mert közben a feje tetejére áll a világ, s ami múlt héten történt, az mára már a nagybetűs MÚLT.

Ma már egészen máshogy írnám meg a lenti fejezeteket, de nem javítom át,
március eleji Hanna-gondolatok következnek:

Akkor amíg a tíztojásos száraztészta pihen a tonhalas-mascarpones-paradicsomos tésztához, addig leírom a kis szombat reggeli gondolataimat és persze a receptet. Na basszus, már megint lecsapta a biztosítékot a 60 fokos kis ágynemű mosásom. Szuper, pillanat, jövök rögtön, csak feltolom István tengerpartról hazahozott kis ágacskájával azt az ajtó fölötti pöcköt. Ahh remélem a mosás nem a legelejéről fog újraindulni. Jajj nagy sóhaj: új élethelyzet, új problémák. No, felnyomom.

Visszakanyarodva. Ismeritek az Időről Időre c. filmet?

Szerintem nagyon szuper kis alkotás, hogyha nem hallottatok még róla, akkor mindenképpen ajánlom, főleg akkor ha ezen az elgondolkodó dráma vonalon szerettek mozgolódni. Filmünk arról szól, hogy főszereplő családunk férfi tagjai különleges képességgel lettek megáldva: vissza tudnak menni az időben és újraélni napokat / heteket / hónapokat, szóval tudnak ugrálni. Igen ám, csak ennek bizony jelenformáló hatása is van, ahogy az lenni szokott, annak rendje és módja szerint, így jönnek a bonyodalmak.

És hogy miért beszélek erről?
Mert a filmben a srácnak volt egy olyan korszaka, amikor minden napot újraélt, hogy átélje a szépségeket is, ne csak a rohanó hétköznapok darálására figyeljen. Bakker, a biztosíték, hát komolyan nem hiszem el. Már megint leverte. Harmadjára. Egyről nem tudtok, mert az még a tésztakészítés közben történt. Már nagyon forgatom és vékony csíkban áll a szemem, tragikus. Komolyan.

Ok, visszatértem kis biztosíték-körutamról, folytatom.. Szóval március elején, minden egyes nap úgy jöttünk haza, hogy jaaaj ezt a napot nem élnénk újra és ennek kapcsán minden nap eszembe jutott ez a film. A srác se csinálta már egy idő után, rájött, hogy normális életet szeretne élni és az adott pillanatot akkor és ott magába szívni, elraktározni és megélni egyszer, de azt emlékezetesen. Hetünk nagyon ügyintézős, nyögvenyelős és pörgős volt. Autókat vizsgáztattunk, okmányiroda, hatóságok, időpontkérés az időpontkérésre, ahol persze előttünk 6 autót jelentett be egy férfi és pont az ebédidőbe belecsúszva, de nekünk még éppen jutott egy kósza időpont, nem magyarázom túl, szokásos magyar, hivatalokban emberhiányos ügyintézős napjaink voltak. Gondoljatok bele, én, aki általában már 4:44-kor reggeli kávét készít, volt, hogy 6-ig aludtam este 9-től. Mondjuk az este 9 az mindennapos, de a 6, na az nem. De túl vagyunk rajta, minden heti projektet kipipáltunk, sőt ma hivatalosan is elkezdődtek a munkálatok a Kőházban, kezdett a kivitelezőnk, innentől aztán beindul új otthonunk látványos alakulása! Juhúú, nagy hurrá!

Pötit insta-detoxom

Február végére elfogyott a 7 gigás mobilnetem, amit a mai napig nem értek, mert annyit nem voltam úton, hogy indokolná, szerintem valami az itthoni nettel nem stimmelhet és a gyenge wifi jel miatt húzhatta a telóm a saját adatforgalmát. Egyrészt egy nagy irónikus hurrá, másrtészt viszont… kb 1,5 héten keresztül csak akkor voltam connection, amikor itthon voltam és ehhez kapcsoljátok hozzá ezt az ügyintézős-szaladgálós hetet is, ami végeredményében egyenlő volt egy internet mentes detox állapottal. Konklúzió: szerintem ki lesz kapcsolva az adatforgalmam úgy általában, mert a végére felüdülés volt.

Az első pár napban tényleg függőség-szerű tünetekben jött rám István hotspotának lopikálása, folyamatos oldalfrissítések, insta-pörgetések, bogarászások, ami egyébként elvesztegetett idő a napban, mert teljesen, de komolyan teljesen fölösleges. Aztán ahogy teltek a napok, kezdtem elfelejteni a telefont, például kedden már NEM VITTEM MAGAMMAL úszáshoz. Ilyet én még sosem csináltam, hogy itthon hagyjam.

Hihetetlen felszabadító érzés volt például, hogy az anyósülésen nem a telefonomat bújom, hanem az utcát, a házakat, a járókelőket, a naplementét nézem. Nyilván beszélgettünk róla férjemmel és mesélte, hogy a németen volt egy dokumentumfilm erről, hogy az agynak mekkora szüksége van ezekre a instant bambulós agykikapcs időszakokra és nem szabad azt gondolnunk, hogy ez elvesztegetett idő!

Raffaello szelet (tortaformában)

Hozzávalók 22 cm-es formához

Kókuszos piskóta
75 g kókuszreszelék
25 g búzaliszt
1/2 kávéskanál sütőpor
1 óriási csipet só
80 g kristálycukor
2 csomag (24 g vaníliás cukor)
3 tojásfehérje

Vaníliakrém
3 tojássárgája
300 ml tej
15 g búzaliszt
15 g vaníliás pudingpor
50 g kristálycukor
2 csomag (24 g vaníliás cukor)
1 óriási csipet só
+ 100 g vaj

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra (alsó-felső). A lisztet, a kókuszreszelékkel, a sütőporral és a sóval elkeverjük. A tojásfehérjét a kristály- és a vaníliás cukorral habbá verjük, majd több részletben hozzákeverjük a lisztes-kókuszos részt. Sütőpapírral bélelt tortaformában egyenletesen elkenjük és 180 fokon 17-19 perc alatt megsütjük.

A krémhez kimérjük a tejet egy nyeles lábasba. A lisztet és a pudingport kis tejjel (a kimértből) elkeverjük és hozzákeverjük a tojássárgákat is. A kristály és a vaníliás cukrot a tejhez keverjük és forralni kezdjük. Ha kezd forrni, óvatosan a tojássárgájás-pudingos-lisztes keverékhez öntjük (hőkiegyenlítünk), majd visszaöntjük az egészet a nyeles lábasba és folyamatos keverés mellett összesűrítjük. Miután összekapta még 1-2 percig kevergetve bugyogtatjuk, majd levesszük a tűzről, átkaparjuk egy másik tálba és közvetlenül a tetejére egy frissentartó fóliát simítunk rá és kihűtjük.

Ha kihűlt, kihabosítjuk (robotgép habverőkar) a puha vajat és több részletben hozzátesszük a vaníliás krémet, csomómentes, habos krémmé keverjük. majd a kókuszos piskóta tetejére kenjük. Hűtőbe tesszük éjszakára dermedni. Másnap a tortácska tetejét bőven megszórom kókuszreszelékkel, jól megeszek belőle egy kis szeletet, így nem hízok el! Legalábbis én mindig így csinálom! 🙂

Narancslekvárral ettük, mennyei fincsi volt!

Ha tetszik az oldalam, szeretettel várlak az Instagram és Facebook oldalamon szuper receptekkel!
Hírlevelemre feliratkozva pedig rögtön értesülsz a legújabb tartalmakról!

Fantasztikus naracslekvár – vagy marmelád?

spájz

Elsuhant a január. Amilyen gyorsan, olyan tartalmasan!

Jöjjön egy kis összefoglaló szösszenet, mert ez a január – február eleje most nagyon izgalmasra sikerült, vendégül láttam a Vidék Íze Magazint és beszereztem egy szuper klassz új objektívet, ami számomra egy rég tervezett, nagy álom volt. Nem ígérek rövid bejegyzést, köszönöm türelmed, ha végigolvasod! Szóval ez történt velünk januárban és a mennyei finom narancslekvárunk készítésének hetén.


Kezdődött a január azzal, hogy ismét már-már szinte megszállottan, elkapott a “mindent az alapoktól” vonal, keretében pár receptet meg is osztottam a blogon:
Zabtej házilag
Petrezselymes sajt házilag
– Kókusztej házilag (folyamatban..)

Elkalandoztunk a vega, vegán konyha irányába, mert szeretnénk még több zöldséget beiktatni a főétkezések fő elemeként és nagyjából annyira lecsökkenteni a húsfogyasztást, hogy a hét 3 napján, teljesen húsmentesen oldjuk meg az ebédeket.

Reggeli, vacsi nem probléma, az mindig húsmentes, csak az ebéd ilyen mumus, hogy sokszor hajlamos vagyok a fehérjét szigorúan húsként értelmezni, holott pl a csicseriborsóból készített fasírt, vagy egy egészben sült, édes karfiol, egy tökéletes alternatíva.

Öröm

Óriási megtiszteltetés ért januárban! Egy péntek délutáni napon vendégül láthattam a Vidék Íze Magazin két munkatársát, így ideiglenes kis albink egy részlete és a Gázsütő haveromban sütött apróságaim is megörökítésre kerültek.

Jaj milyen az élet!? Imádott, régi konyhám, pont egy hónap híján nem került megörökítésre. Az a konyha, ahol blogolni kezdtem, az első kovászomat neveltem, az első kenyerem sütöttem és az első fényképemet készítettem, de oda se neki, a változás jó, a változás építő, mert mi lenne abban a kihívás, ha a régi, ismert sütőmben sütnék egy magazinnak?!

Viszont egy ismeretlen, hőfokszabályzó és jelzések nélküli gázsütő, már annál inkább izgalmas kihívás. Szerettem a projektet nagyon, bár rettenetesen izgultam miatta! Egy rém hosszadalmas “Micimackó törd a fejed”-féle gondolkodás után, három fincsi receptemet sütöttem meg számotokra!

Közös munkánk eredményét a Vidék Íze Magazin 2020. márciusi számában megtalálhatjátok!


Februári fotós mérföldkövem

Már-már szinte hagyomány nálunk a lekvár felavatását friss, fonott kaláccsal koronázni, ezért láthattok szinte minden lekvár receptemnél kalács fényképet is és ez most sem maradt el. Olyan klassz volt beleharapni a vajas-narancsos, frissen sült, foszlós kalácsba. Egy csöppnyi húsvét rögtön megcsapott, tiszta tavasz hangulatot idézett, főleg, hogy elkaptam a csillogó februári napsugarakat. Úgy örültem neki.

Itt, az albérletben kicsit bajban vagyok a fotózással. Új hely, ismeretlen fények, idegen még számomra. Amikor másfél hónapja beköltöztünk elkapott a letargia, hogy hú mi lesz itt, gázsütő és ismeretlenség, szűk terek és kicsit elkeseredtem.

Aztán, ahogy telt az idő, valamikor a kormosra égetett aljú kenyér után, egyre szebb dolgokat vettem ki a sütőből, amihez a sütőhőmérő és a sütő aljába tett plusz tepsi óriási segítség volt. Utólag visszagondolva, ez volt az első lépcső, amikor éreztem, hogy “Jó Hanna, nem lesz gond”.

Most újra felemeltem a lábam, és úgy érzem, felléptem egy következő fokra, elkezdtem a fényképezőgépemmel belakni az egész lakást.

Motivációként beszereztem egy rég tervezett fotóállványt, amitől élesebbek lesznek a képeim, mert időzítve állítva, nem remeg be a kezemtől.

Még nagyobb motivációként pedig beruháztam egy fix 50 mm-es f/1.8 objektívbe, amit szintén nézek már azóta, mióta megvettem a kis Canon EOS M50-em.


Rohantam haza az objektívvel, hogy lefotózzam a már reggel beállított lekváros kalácsot, de ójaj, nem passzol, hát kellett hozzá egy ES-EOS M átalakító közgyűrű, ugyanannyiért, mint maga az objektív. 😀 Ójajnekem. Nem olcsó sport ez a fotózás, de nekem az életem. Imádom.

– Egy fokkal olcsóbb lépés volt, a rettenetesen rossz fényviszonyokkal megáldott konyhából, áttenni a fotós székhelyemet a nappaliba, ahol reggel 9-től, délután 2-ig, jó időben, szikrázó napsütés vár. Már csak a kiegészítők elhelyezését és használatát kell megtanulni, hogy az állvány melyik lába álljon a kanapén, melyik a földön, mert elég szűk a hely. Néha kicsit vicces pózban kap el István, röhög is rajtam jó sokat, néha lefotóz, hogy újra megnézze és röhögjön jókat!

Székeken egyensúlyozok, hasizomgyakorlatot végzek a kanapé legszélén egyensúlyozva, tényleg vicces, de megléptem a következő lépcsőt és rögtön egy hihetetlen nyugalom áradt szét bennem: rendben lesz minden. Tudom itt is folytatni! 🙂

Az egyik legelső képem az új objektívvel. #nofilterneeded

Fantasztikus narancslekvár – alapkonyám eleme

Két éve karácsonyra készítettem először. Az akkori adag egy tömörebb, fanyarabb változat volt, amit kalácsra, vagy palacsintára nem tudtunk kenni, de szuperül kihasználtam tömör ízesítő funkcióját muffinokba, tortákba. Egyértelmű volt, hogy amint elfogy, rögtön jön is a repeta, mert annyira a mindennapi konyhám részévé vált, mint a nyáron eltett aszalt paradicsom.

Annak idején nem hártyáztam le, nem pepecseltem ezzel, hanem tökéletesen megtisztítottam, leszedtem annyi fehér héjrészt, amennyit bírtam, pürésítettem, dzsemfix-szel és apróra vágott narancs + citromhéjjal összefőztem. A jamfix használatát nézzétek el nekem, még lekvározásaim legelején szoktam meg így és azóta is hű barátom, társam, szeretem, mert egyszerű, gyors és minimális cukorral készül, ami nálam fontos szempont.

Mostani narancslekvárunknál a pepecsebb utat választottuk, vasárnapi slowliving hangulatban, együtt tisztítottuk férjemmel, így négy kéz hamarabb végez módon eltávolítottuk szinte az összes hártyát a narancsról. Érdemesebb kicsit puhább narancsot választani hozzá, így édesebb lesz és könnyebben lefejthető róla a hártya. A végeredmény pedig, most figyeljetek, dobpergés meg minden, mert alig hittem az ízlelőbimbóimnak, PALACSINTÁBA tölthető, finoman kellemes narancslekvár-finomság lett! Elképesztően megörültem neki! Tuti hamarabb el fog fogyni, mint két év, fogyasztásunkat ismerve nagyjából júniusra nyoma sem marad. Ah az ízvariációk végtelenségét pedig hangsúlyozom, kreativitás jelenti csak a határt: gyömbérrel például frenetikus lehet!

Narancslekvár
+ Fonott kalács recept

Hozzávalók kb 800900 ml lekvárhoz

1100 g narancs
1 citrom
200 g kristálycukor
50 g vaníliás cukor
1 narancs + 1 citrom héja
1 csomag 4:1 dzsemfix

Először előkészítjük a kis befőttes üvegcséket, forró vízben jól kimossuk őket, majd lecsepegtetjük.

Egy narancsot és egy citromot almaecetes vízbe áztatunk pár percre, majd megmossuk és szárazra töröljük. Zöldséghámozóval meghámozzuk, héjáról késsel levágjuk a fehér részeket, csak a színes héjjal fogunk dolgozni, először nagyon apró csíkokra, majd kockákra vágjuk. A narancsokat és a citromot megpucoljuk, a szeletek (vagy legalábbis, amennyit bírunk) hártyáit eltávolítotjuk. A hártyától lesz kicsit kesernyésebb, igyekezzünk tényleg precíz munkát végezni, megéri nagyon!

A megtisztított gyümölcsből 300 grammot felszeletelve lábasba teszünk, a többit (késes aprítóval, vagy turmixgéppel) pépesítjük és a lábasba öntjük. Kimérjük a kristálycukrot és összekeverjük a vaníliás cukorral és a dzsemfix-szel, majd a leendő lekvárunkhoz keverjük. Alágyújtunk és folyamatos kavarás mellett felforraljuk. Forrástól számítva 5-6 percig, alacsony lángon kevergetjük, majd üvegekbe töltjük.

A frissen betöltött lekvárokat 2-3 percre a feje tetejére szoktam állítani, majd visszafordítom és simán a pulton hagyom kihűlni.

Narancslekvár vagy narancs marmelád?

Pont a héten, konkrétan tegnap egri nagymamánál egy isteni finom rakott savanyú káposztás ebéd után, olvastam a Lidl-ös reklámújságban a marmelád fogalmát: különböző citrusfélék gyümölcsvelejéből, levéből és héjából készült készítmények. Akkor tulajdonképpen lekvárom nem is lekvár, hanem marmelád? Vagy hogy is van ez?

Kövess Instagramon és Facebookon is!
Iratkozz fel hírlevelemre, hogy értesülhess a legújabb tartalmakról!