Amikor még elkezdtem írni ezt a bejegyzést, március első szombati napján, akkor még az életben nem gondoltam volna, hogy 17-én kedden, amikor megosztom, olyan fogalmak kelnek életre, mint a kijárási tilalom, vagy a határlezárás és szinte otthoni karanténra ítélem magam, családom, környezetem és mindenki érdekében. Szinte, mert a kutyáinkat etetni kell a Kőháznál és tegnap az erdőbe is elkolbászoltunk velük, körülbelül megőrülnék a panelban reggeltől estig, de közösségbe, boltba már nem megyünk. Na ezért nem jó sokáig húzni-halasztani egy bejegyzés megírását, mert közben a feje tetejére áll a világ, s ami múlt héten történt, az mára már a nagybetűs MÚLT.
Ma már egészen máshogy írnám meg a lenti fejezeteket, de nem javítom át,
március eleji Hanna-gondolatok következnek:
Akkor amíg a tíztojásos száraztészta pihen a tonhalas-mascarpones-paradicsomos tésztához, addig leírom a kis szombat reggeli gondolataimat és persze a receptet. Na basszus, már megint lecsapta a biztosítékot a 60 fokos kis ágynemű mosásom. Szuper, pillanat, jövök rögtön, csak feltolom István tengerpartról hazahozott kis ágacskájával azt az ajtó fölötti pöcköt. Ahh remélem a mosás nem a legelejéről fog újraindulni. Jajj nagy sóhaj: új élethelyzet, új problémák. No, felnyomom.
Visszakanyarodva. Ismeritek az Időről Időre c. filmet?
Szerintem nagyon szuper kis alkotás, hogyha nem hallottatok még róla, akkor mindenképpen ajánlom, főleg akkor ha ezen az elgondolkodó dráma vonalon szerettek mozgolódni. Filmünk arról szól, hogy főszereplő családunk férfi tagjai különleges képességgel lettek megáldva: vissza tudnak menni az időben és újraélni napokat / heteket / hónapokat, szóval tudnak ugrálni. Igen ám, csak ennek bizony jelenformáló hatása is van, ahogy az lenni szokott, annak rendje és módja szerint, így jönnek a bonyodalmak.
És hogy miért beszélek erről?
Mert a filmben a srácnak volt egy olyan korszaka, amikor minden napot újraélt, hogy átélje a szépségeket is, ne csak a rohanó hétköznapok darálására figyeljen. Bakker, a biztosíték, hát komolyan nem hiszem el. Már megint leverte. Harmadjára. Egyről nem tudtok, mert az még a tésztakészítés közben történt. Már nagyon forgatom és vékony csíkban áll a szemem, tragikus. Komolyan.
Ok, visszatértem kis biztosíték-körutamról, folytatom.. Szóval március elején, minden egyes nap úgy jöttünk haza, hogy jaaaj ezt a napot nem élnénk újra és ennek kapcsán minden nap eszembe jutott ez a film. A srác se csinálta már egy idő után, rájött, hogy normális életet szeretne élni és az adott pillanatot akkor és ott magába szívni, elraktározni és megélni egyszer, de azt emlékezetesen. Hetünk nagyon ügyintézős, nyögvenyelős és pörgős volt. Autókat vizsgáztattunk, okmányiroda, hatóságok, időpontkérés az időpontkérésre, ahol persze előttünk 6 autót jelentett be egy férfi és pont az ebédidőbe belecsúszva, de nekünk még éppen jutott egy kósza időpont, nem magyarázom túl, szokásos magyar, hivatalokban emberhiányos ügyintézős napjaink voltak. Gondoljatok bele, én, aki általában már 4:44-kor reggeli kávét készít, volt, hogy 6-ig aludtam este 9-től. Mondjuk az este 9 az mindennapos, de a 6, na az nem. De túl vagyunk rajta, minden heti projektet kipipáltunk, sőt ma hivatalosan is elkezdődtek a munkálatok a Kőházban, kezdett a kivitelezőnk, innentől aztán beindul új otthonunk látványos alakulása! Juhúú, nagy hurrá!
Pötit insta-detoxom
Február végére elfogyott a 7 gigás mobilnetem, amit a mai napig nem értek, mert annyit nem voltam úton, hogy indokolná, szerintem valami az itthoni nettel nem stimmelhet és a gyenge wifi jel miatt húzhatta a telóm a saját adatforgalmát. Egyrészt egy nagy irónikus hurrá, másrtészt viszont… kb 1,5 héten keresztül csak akkor voltam connection, amikor itthon voltam és ehhez kapcsoljátok hozzá ezt az ügyintézős-szaladgálós hetet is, ami végeredményében egyenlő volt egy internet mentes detox állapottal. Konklúzió: szerintem ki lesz kapcsolva az adatforgalmam úgy általában, mert a végére felüdülés volt.
Az első pár napban tényleg függőség-szerű tünetekben jött rám István hotspotának lopikálása, folyamatos oldalfrissítések, insta-pörgetések, bogarászások, ami egyébként elvesztegetett idő a napban, mert teljesen, de komolyan teljesen fölösleges. Aztán ahogy teltek a napok, kezdtem elfelejteni a telefont, például kedden már NEM VITTEM MAGAMMAL úszáshoz. Ilyet én még sosem csináltam, hogy itthon hagyjam.
Hihetetlen felszabadító érzés volt például, hogy az anyósülésen nem a telefonomat bújom, hanem az utcát, a házakat, a járókelőket, a naplementét nézem. Nyilván beszélgettünk róla férjemmel és mesélte, hogy a németen volt egy dokumentumfilm erről, hogy az agynak mekkora szüksége van ezekre a instant bambulós agykikapcs időszakokra és nem szabad azt gondolnunk, hogy ez elvesztegetett idő!
Raffaello szelet (tortaformában)
Hozzávalók 22 cm-es formához
Kókuszos piskóta
75 g kókuszreszelék
25 g búzaliszt
1/2 kávéskanál sütőpor
1 óriási csipet só
80 g kristálycukor
2 csomag (24 g vaníliás cukor)
3 tojásfehérje
Vaníliakrém
3 tojássárgája
300 ml tej
15 g búzaliszt
15 g vaníliás pudingpor
50 g kristálycukor
2 csomag (24 g vaníliás cukor)
1 óriási csipet só
+ 100 g vaj
Előmelegítjük a sütőt 180 fokra (alsó-felső). A lisztet, a kókuszreszelékkel, a sütőporral és a sóval elkeverjük. A tojásfehérjét a kristály- és a vaníliás cukorral habbá verjük, majd több részletben hozzákeverjük a lisztes-kókuszos részt. Sütőpapírral bélelt tortaformában egyenletesen elkenjük és 180 fokon 17-19 perc alatt megsütjük.
A krémhez kimérjük a tejet egy nyeles lábasba. A lisztet és a pudingport kis tejjel (a kimértből) elkeverjük és hozzákeverjük a tojássárgákat is. A kristály és a vaníliás cukrot a tejhez keverjük és forralni kezdjük. Ha kezd forrni, óvatosan a tojássárgájás-pudingos-lisztes keverékhez öntjük (hőkiegyenlítünk), majd visszaöntjük az egészet a nyeles lábasba és folyamatos keverés mellett összesűrítjük. Miután összekapta még 1-2 percig kevergetve bugyogtatjuk, majd levesszük a tűzről, átkaparjuk egy másik tálba és közvetlenül a tetejére egy frissentartó fóliát simítunk rá és kihűtjük.
Ha kihűlt, kihabosítjuk (robotgép habverőkar) a puha vajat és több részletben hozzátesszük a vaníliás krémet, csomómentes, habos krémmé keverjük. majd a kókuszos piskóta tetejére kenjük. Hűtőbe tesszük éjszakára dermedni. Másnap a tortácska tetejét bőven megszórom kókuszreszelékkel, jól megeszek belőle egy kis szeletet, így nem hízok el! Legalábbis én mindig így csinálom! 🙂
Narancslekvárral ettük, mennyei fincsi volt!
Ha tetszik az oldalam, szeretettel várlak az Instagram és Facebook oldalamon szuper receptekkel!
Hírlevelemre feliratkozva pedig rögtön értesülsz a legújabb tartalmakról!
Smuczer Hanna 