Fügés – karamellás frangipane

desszert

Hú, ez durva. De ez komolyan durván finom lett. Eleve adott egy enyhén édes, omlós tészta, aztán ott a szintén édes karamell, mondjuk ezt igyekeztem kompenzálni némi sóval. Aztán mivel a fügét még a hétvégén szedtük le Egerben anyáéknál, mostanra már nagyon-nagyon édesre értek, olyannyira, hogy apró cukorkristályok jöttek ki a cuki kis fenekükön. Imádtam!

No és akkor ezt a karamellt egy mandulás – vajas töltelékkel (véletlenül enyhén pörkölt és enyhén sózott mandula lett véve) kombináltam össze, hát hú. Durván hú. Nincs is több komment. Tudjátok ilyeneket kapni a ‘fenszi kávézókban, legalábbis nekem azok a sütemények jutnak róla eszembe. Annyira klassz lett! Tökre örülök!

A francia Frangipane elnevezés a krémet jelöli, amibe mandula + porcukor + vaj 1:1:1 arányú kihabosított keveréke kerül némi tojással és egy kis liszttel, amolyan nagyon házi marcipán, de persze nagyon nem, de kicsit azért mégis olyan. 🙂 Erre a krémre aztán jöhet bármilyen gyümölcs. Nagyon-nagyon rég szemeztem már vele és úgy örülök, hogy végre elkészítettem! Örök darab lesz.

A sütésről videót is készítettem a YouTube-ra, kis rövidke 3 perceset, Fügés – karamellás frangipane címmel megtaláljátok!

Fügés – karamellás frangipane

Tészta
220 g liszt (nálam 120 g BL55, 100 g teljes kiőrlésű rozsliszt)
100 g hideg vaj
csipet só
20 g porcukor
1/2 citrom reszelt héja
1 tojás
1 evőkanál hideg víz

Karamell
60 g kristálycukor
30 g vaj
80 ml habtejszín 30%-os
1 óriási csipet só

Töltelék
70 g darált (pörkölt, enyhén sózott) mandula
100 g puha vaj
40 g kristálycukor
1 tojás
1 evőkanál liszt
8 db füge (400 g)
+ szeletelt mandula

A tésztához a liszteket a hideg vajjal, a csipet sóval, a porcukorral és a citrom reszelt héjával elmorzsoljuk, hozzáadjuk a tojást, a hideg vizet és összeállítjuk a tésztát. Hűtőbe tesszük 30 percre. A karamellhez a kristálycukrot vastagabb aljú kis nyeles lábasban karamellizáljuk, addig amíg az összes cukorkristály el nem olvad, majd hozzáadjuk a vajat, elkeverjük, végül hozzáöntjük a tejszínt és egy nagy csipet sót és jól összeforraljuk vele, majd hagyjuk kicsit kihűlni. A töltelékhez a mandulát felaprítjuk, vagy megdaráljuk. A puha vajat kihabosítjuk a kristálycukorral, majd ha már 4-5 perce keverjük, hozzáadjuk a tojást, addig keverjük, amíg jó habos, egynemű nem lesz, végül hozzáadjuk a darált mandulát és a lisztet.

A tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, majd egy sütőpapírral bélelt vagy kivajazott 25 cm-es karikába vagy piteformába tesszük úgy, hogy az oldalát 4-5 cm magasan kibéleljük vele. Sütőpapírral béleljük, valamilyen nehezéket teszünk bele. Nekem van egy fix mag-hüvelyes keverékem, amit még annak idején vettem, de teljesen használhatatlan, mert minden van benne és totál nem egyszerre fő, úgyhogy befogtam erre a vakon sütés célra. 180 fokon 10 percig sütjük nehezékkel, majd további 10 percig nehezék nélkül, végül összekeverjük a karamellt a mandulás krémmel, beletöltjük a tésztába, majd felezett fügével bőven megpakoljuk. A tésztát töltelékkel együtt 180 fokon 30-35 percig sütjük.


További receptekért és inspirációért kövessetek Instagramon és Pinteresten!

Hírdetés

Raffaello szelet – tortaformában

desszert, gyors kevert sütemények, torta

Amikor még elkezdtem írni ezt a bejegyzést, március első szombati napján, akkor még az életben nem gondoltam volna, hogy 17-én kedden, amikor megosztom, olyan fogalmak kelnek életre, mint a kijárási tilalom, vagy a határlezárás és szinte otthoni karanténra ítélem magam, családom, környezetem és mindenki érdekében. Szinte, mert a kutyáinkat etetni kell a Kőháznál és tegnap az erdőbe is elkolbászoltunk velük, körülbelül megőrülnék a panelban reggeltől estig, de közösségbe, boltba már nem megyünk. Na ezért nem jó sokáig húzni-halasztani egy bejegyzés megírását, mert közben a feje tetejére áll a világ, s ami múlt héten történt, az mára már a nagybetűs MÚLT.

Ma már egészen máshogy írnám meg a lenti fejezeteket, de nem javítom át,
március eleji Hanna-gondolatok következnek:

Akkor amíg a tíztojásos száraztészta pihen a tonhalas-mascarpones-paradicsomos tésztához, addig leírom a kis szombat reggeli gondolataimat és persze a receptet. Na basszus, már megint lecsapta a biztosítékot a 60 fokos kis ágynemű mosásom. Szuper, pillanat, jövök rögtön, csak feltolom István tengerpartról hazahozott kis ágacskájával azt az ajtó fölötti pöcköt. Ahh remélem a mosás nem a legelejéről fog újraindulni. Jajj nagy sóhaj: új élethelyzet, új problémák. No, felnyomom.

Reklámok

Visszakanyarodva. Ismeritek az Időről Időre c. filmet?

Szerintem nagyon szuper kis alkotás, hogyha nem hallottatok még róla, akkor mindenképpen ajánlom, főleg akkor ha ezen az elgondolkodó dráma vonalon szerettek mozgolódni. Filmünk arról szól, hogy főszereplő családunk férfi tagjai különleges képességgel lettek megáldva: vissza tudnak menni az időben és újraélni napokat / heteket / hónapokat, szóval tudnak ugrálni. Igen ám, csak ennek bizony jelenformáló hatása is van, ahogy az lenni szokott, annak rendje és módja szerint, így jönnek a bonyodalmak.

És hogy miért beszélek erről?
Mert a filmben a srácnak volt egy olyan korszaka, amikor minden napot újraélt, hogy átélje a szépségeket is, ne csak a rohanó hétköznapok darálására figyeljen. Bakker, a biztosíték, hát komolyan nem hiszem el. Már megint leverte. Harmadjára. Egyről nem tudtok, mert az még a tésztakészítés közben történt. Már nagyon forgatom és vékony csíkban áll a szemem, tragikus. Komolyan.

Ok, visszatértem kis biztosíték-körutamról, folytatom.. Szóval március elején, minden egyes nap úgy jöttünk haza, hogy jaaaj ezt a napot nem élnénk újra és ennek kapcsán minden nap eszembe jutott ez a film. A srác se csinálta már egy idő után, rájött, hogy normális életet szeretne élni és az adott pillanatot akkor és ott magába szívni, elraktározni és megélni egyszer, de azt emlékezetesen. Hetünk nagyon ügyintézős, nyögvenyelős és pörgős volt. Autókat vizsgáztattunk, okmányiroda, hatóságok, időpontkérés az időpontkérésre, ahol persze előttünk 6 autót jelentett be egy férfi és pont az ebédidőbe belecsúszva, de nekünk még éppen jutott egy kósza időpont, nem magyarázom túl, szokásos magyar, hivatalokban emberhiányos ügyintézős napjaink voltak. Gondoljatok bele, én, aki általában már 4:44-kor reggeli kávét készít, volt, hogy 6-ig aludtam este 9-től. Mondjuk az este 9 az mindennapos, de a 6, na az nem. De túl vagyunk rajta, minden heti projektet kipipáltunk, sőt ma hivatalosan is elkezdődtek a munkálatok a Kőházban, kezdett a kivitelezőnk, innentől aztán beindul új otthonunk látványos alakulása! Juhúú, nagy hurrá!

Pötit insta-detoxom

Február végére elfogyott a 7 gigás mobilnetem, amit a mai napig nem értek, mert annyit nem voltam úton, hogy indokolná, szerintem valami az itthoni nettel nem stimmelhet és a gyenge wifi jel miatt húzhatta a telóm a saját adatforgalmát. Egyrészt egy nagy irónikus hurrá, másrtészt viszont… kb 1,5 héten keresztül csak akkor voltam connection, amikor itthon voltam és ehhez kapcsoljátok hozzá ezt az ügyintézős-szaladgálós hetet is, ami végeredményében egyenlő volt egy internet mentes detox állapottal. Konklúzió: szerintem ki lesz kapcsolva az adatforgalmam úgy általában, mert a végére felüdülés volt.

Az első pár napban tényleg függőség-szerű tünetekben jött rám István hotspotának lopikálása, folyamatos oldalfrissítések, insta-pörgetések, bogarászások, ami egyébként elvesztegetett idő a napban, mert teljesen, de komolyan teljesen fölösleges. Aztán ahogy teltek a napok, kezdtem elfelejteni a telefont, például kedden már NEM VITTEM MAGAMMAL úszáshoz. Ilyet én még sosem csináltam, hogy itthon hagyjam.

Hihetetlen felszabadító érzés volt például, hogy az anyósülésen nem a telefonomat bújom, hanem az utcát, a házakat, a járókelőket, a naplementét nézem. Nyilván beszélgettünk róla férjemmel és mesélte, hogy a németen volt egy dokumentumfilm erről, hogy az agynak mekkora szüksége van ezekre a instant bambulós agykikapcs időszakokra és nem szabad azt gondolnunk, hogy ez elvesztegetett idő!

Raffaello szelet (tortaformában)

Hozzávalók 22 cm-es formához

Kókuszos piskóta
75 g kókuszreszelék
25 g búzaliszt
1/2 kávéskanál sütőpor
1 óriási csipet só
80 g kristálycukor
2 csomag (24 g vaníliás cukor)
3 tojásfehérje

Vaníliakrém
3 tojássárgája
300 ml tej
15 g búzaliszt
15 g vaníliás pudingpor
50 g kristálycukor
2 csomag (24 g vaníliás cukor)
1 óriási csipet só
+ 100 g vaj

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra (alsó-felső). A lisztet, a kókuszreszelékkel, a sütőporral és a sóval elkeverjük. A tojásfehérjét a kristály- és a vaníliás cukorral habbá verjük, majd több részletben hozzákeverjük a lisztes-kókuszos részt. Sütőpapírral bélelt tortaformában egyenletesen elkenjük és 180 fokon 17-19 perc alatt megsütjük.

A krémhez kimérjük a tejet egy nyeles lábasba. A lisztet és a pudingport kis tejjel (a kimértből) elkeverjük és hozzákeverjük a tojássárgákat is. A kristály és a vaníliás cukrot a tejhez keverjük és forralni kezdjük. Ha kezd forrni, óvatosan a tojássárgájás-pudingos-lisztes keverékhez öntjük (hőkiegyenlítünk), majd visszaöntjük az egészet a nyeles lábasba és folyamatos keverés mellett összesűrítjük. Miután összekapta még 1-2 percig kevergetve bugyogtatjuk, majd levesszük a tűzről, átkaparjuk egy másik tálba és közvetlenül a tetejére egy frissentartó fóliát simítunk rá és kihűtjük.

Ha kihűlt, kihabosítjuk (robotgép habverőkar) a puha vajat és több részletben hozzátesszük a vaníliás krémet, csomómentes, habos krémmé keverjük. majd a kókuszos piskóta tetejére kenjük. Hűtőbe tesszük éjszakára dermedni. Másnap a tortácska tetejét bőven megszórom kókuszreszelékkel, jól megeszek belőle egy kis szeletet, így nem hízok el! Legalábbis én mindig így csinálom! 🙂

Narancslekvárral ettük, mennyei fincsi volt!

Ha tetszik az oldalam, szeretettel várlak az Instagram és Facebook oldalamon szuper receptekkel!
Hírlevelemre feliratkozva pedig rögtön értesülsz a legújabb tartalmakról!

Őszi beleszeretős: Amerikai almás pite

omlós tésztából készült sütemények

Oly régóta tervezek egy igazi, tipikus amerikai apple pie-t sütni! Bámulatos ez a recept, valami mennyei-eszméletlenül-finom: alul kellemesen lágy, a teteje pedig roppanósan omlós és ez a töltelék..

Plusz kis TIPP / Másnap, vagy minimum 12 óra elteltével még finomabb, erről 100%-ig meggyőződtünk a minap. Ahogy összeérnek az ízek, a pite tésztája lágyan puha lesz, a teteje és a széle ugyanakkor roppanós, omlós marad, a töltelékben pedig zseniális a darált keksz.. na hagyjuk is mert végem lesz rögtön!

Az igazi hab a tortán pedig az, hogy gyönyörűen és egészen egyszerűen díszíthető. A gyerkőcök nagy örömére tökéletes kis családi program, szinte építhető rá egy kis kézműves foglalkozás. Ezek az apró kis levélkék ugyan tényleg csak szösszenetek az életben, de hihetetlen módon megszépítik ezzel a legapróbb lopott percet is, amikor majd bevillázod a szádba!

Filmajánló zárójelben..
Ami pedig engem illet, az almás, almás-körtés és körtés süteményekről sicher, hogy a Carnage (Az öldöklés istene) c. film fog az eszembe jutni. Na, ha láttátok tudjátok (kacaj), ha pedig még nem, akkor nyomás leenkórozni, mert szenzációs egy film. Mondjuk nekem már az is elég, hogy Christoph Waltzot másfél órán keresztül nézhetem, de a film állat! Tényleg! Must megnézős!

Tésztánk egy totál alap (liszt-vaj-porcukor) 3:2:1 arányú omlós tészta, amiről azt tanultuk a cukrász-suliban, hogy a morzsalékosságát /omlósságát az biztosítja, ha hideg kézzel, gyorsan összemorzsoljuk az átszitált lisztet és az átszirált porcukrot a zsiradákkal. Ekkor a zsiradék körbeveszi a lisztszemcséket, így a liszt sikértulajdonságai nem tudnak érvényesülni, azaz megakadályozza a sikérváz/vagy más néven gluténháló kialakulását. A zsiradékkal körülölelt lisztszemek sütés közben, hő hatására kitágulnak, így lesz a tésztánk omlós, porhanyós és morzsalékos.

Lazítóanyag (sütőpor) alapvetően nem is lenne szükség, (cukrászdában nem is teszenek, mert ott több napig is elvan magának, mire betöltik pl linzernek, vagy ischlernek és van ideje megpuhulni kicsit) otthon csak azért teszünk bele, hogy már aznap kicsit puhább legyen a tésztánk.

Amit még az omlós tésztáról tanultunk:

– zsiradék lehet: vaj, olaj, sertészsír, margarin
sertészsír esetében az arányok 3:1,4(70%):1 – re változnak, mert nem tartalmaz annyi folyadékot, mint a vaj, vagy a margarin
– a tészta minél kevesebbet érintkezzen a kezünkkel, addig gyúrom csak, amíg pont összeáll, különben megég a tészta – nagyjából azt jelenti, hogy az ujjaim tövénél elfolyik a zsiradék gyúrás közben, teljesen megolvad.
– otthon ált. használunk hozzá lazítóanyagot (sütőpor) ún. járulékos anyagokkal is turbózhatjuk tésztánkat: fahéj, citromhéj, vaníliás cukor, kakaópor vagy akár olajos magvak (dió, mák..), ilyenkor az adott anyag tulajdonságait kell megvizsgálnunk pl az olajos magvaknál az alap tésztánk arányainál a zsiradéktartalmat csökkenteni kell, figyelembe véve a magvak zsírtartalmát

Amerikai almás pite


T É S Z T A  
24 cm-es F O R M Á H O Z

240 g liszt (190g BL55 búzafinomliszt, 50g tk rozs)
1/2 csomag sütőpor
1 óriási csipet só
120 g HIDEG vaj
80 g PORcukor
1 egész tojás (kicsit felverem és 1-2 evőkanállal meghagyok belőle a teteje lekenéséhez – így nem kell még plusz 1 tojás!)

T Ö L T E L É K*

összes pucolt, kicsumázott alma 2/3 – körte 1/3 arányban, súlya: 718g
10 g vaj
leheletnyi fehérbor
60 g barnacukor
1 giga csipet só – had jöjjön ki az az édes almaíz!
1 tk fahéj – na nálam ennek hiányában mézeskalács fűszerkeverék premierezett
35 g darált HT keksz/zabkeksz
1/2 citrom leve + héja is akár

*Második alkalommal csak almával készítettem: 940g pucolt alma, durván 50ml fehérborban pici vajjal megpároltam, 60g nádcukorral és 1 cs. bourbon vaníliás cukorral + 35 g darált háztartási keksz.

További ízorgiás lehetőségeink, avagy ahogy harmadik vagy negyedik (á ki tudja?!) alkalommal készült..
– a tésztát 100 g teljes kiőrlésű rozsliszttel és 140 g fehér tönkölybúzával készítettem
– a tölteléket keksz hiányában pudingporral (20-25gramm tehát 1/2 csomaggal) sűrítettem
+ 1 nagy babérlevél ment az almához (nyilván opcionális, tehát nyugodtan elhagyható, de úgy megtámogatja az ízlelőbimbóid, hogy megállapítani nem tudod, hogy az, de valami óriási szinten a mennybe repít)
– 1 evőkanál fanyar sárgabaracklekvár az alsó tésztaréteg lekenéséhez
– érdemes 1-2 evőkanál darált dió és 1 marék durvára vágott dió keverékével leszórni a lekváros részt és erre jöjjön rá az összerottyantott, kihűtött alma


A tésztához a lisztet és a porcukrot átszitálom, a sóval és a sütőporral elkeverem. Gyorsan elmorzsolom benne a hideg vajat. A tojást kis edényben villával kicsit megkeverem, a nagyját a tésztához teszem és összeállítom vele, a megmaradt tojással majd a végén lekenem, addig mehet be a hűtőbe. Ha gombóccá gyúrtam a tésztát, 30 percre hűtőbe teszem. A töltelékhez meghámozom, kicsumázom a körtéket és az almákat. Felszeletelem vékony 2-3 mmes szeletekre. Megolvasztom a vajat, rádobom őket, ráöntök egy kis leheletnyi fehérbort, cukrozom, citromozom, fűszerezem. Pár percig pirítom: ne legyen puha, éppen csak puha, de még jó roppanós! Ekkor elzárom alatta a gázt és a keksszel bekeverem, besűrítem. Félreteszem hűlni, néha átkavarom. A tésztát 2/3-ad, 1/3-ad arányban elosztom (pontosan: 318 g – 159 g). Nagyobb részét kinyújtom, a sütőpapírral bélelt forma alját és oldalát kibélelem vele. Tetejére sütőpapírt és vagy rizzsel, vagy szárazbabbal lenyomom és 180 fokos sütőben 10-15 perc alatt elősütöm. Kicsit kihűtöm, majd jöhet bele a töltike. A tetejét is kinyújtom és díszítem, 170 fokra előmelegített sütőben (alsó-felső) 45-55 perc alatt megsütöm. 

T Á R O L Á S A / Éjszakára csak takarjuk le egy tiszta konyharuhával, ne fedjük le frissentartó fóliával, mert az alma víz-, és páratartalma átcsúszik a tésztába és a teteje már nem lesz az az igazi omlós.

Galette diétásan

omlós tésztából készült sütemények

Most mondjam azt, hogy júliusban túl sok volt az ostoros kalács?! Mert tényleg ez a helyzet. Szóval most ismét visszatérünk tudatos énünkhöz – ami persze július folyamán is megvolt, csak kicsit bújócskázott – és odafigyelünk arra, hogy ne csak étkezzünk, hanem ténylegesen táplálkozzunk, tehát változatos forrásokból biztosítsuk szervezetünk tápanyagszükségleteit.

Tudatosan étkezünk. Tudom, hogyha netalántán csokoládét kívánnék, akkor a szervezetemnek tulajdonképpen magnéziumra lenne szüksége és az ebéd ez esetben párolt brokkolit is tartalmazna. Viszont csokoládét, ha jobban belegondolok, én nem is igazán tudom, hogy mikor kívántam egyáltalán utoljára. Szervezetünknek alapvetően a finomított cukrokra, tehát a kristálycukorra abszolút nincs szüksége, mert a működéséhez szükséges glükózt (legfőbb energiaforrás) az összetett szénhidrátok* lebontásával is magához tudja venni, amit egy kiegyensúlyozott étrend biztosítani tud.

*például a teljes kiőrlésű gabonák

Két évvel ezelőtt, emlékszem akkor tört ránk először a Galette-láz, minden gyümölcsből és kb. hetente ezt készítettem, szóval tömtük. Nem meglepő mondjuk, hát ki tudna ellenállni ennek a roppanós tésztával körülölelt gyümölcsös, lekváros kompót-szerű mennyországnak?! Szóval szóba került párommal a teljes kiőrlésű Galette gondolata, amit gyorsan el is vetett mondván, ha édességet akar enni, akkor az legyen normális. Most, két év elteltével pedig ezt eszi (nulla finomított búzaliszt tartalommal!!), de nem ám kötelező szinten, hanem olyan eszméletlenül ízlik neki szinten!
Mert az, hogy én odavagyok az igazi, telt gabonaízért, az egy dolog, ez tény: imádom a teljes kiőrlésű gabonák teljes, jellegzetes, aromás ízét, de hogy ő is megszerette, na az a nagy szó! Hiphiphurrá.

Galette diétásan

Hozzávalók 2 db-hoz

100 g tk rozsliszt
120 g tk búzaliszt
csipet só
1 teáskanál porcukor
85 g vaj/ margarin
50-55 ml hideg víz
1 tojás (keveset félreteszek a lekenéshez)
kis barna cukor

galettenként: 1,5 evőkanál lekvár, 250-300 g gyümölcs, kis citrom leve, ill. a szilvásra fahéj, szerecsendió esetleg kardamom, megszórhatjuk még mandulával, dióval

A liszteket gyorsan elmorzsolom a hideg vajjal/margarinnal és az 1 csipet sóval. Hozzáadom a porcukrot, a 4/5-öd részét az egész tojásnak, a hides vizet és gyorsan összegyúrom. Hűtőbe teszem fél vagy 1 órára. Kicsit lisztezett sütőpapíron kinyújtom, tepsire átteszem és ott készítem el: a közepébe lekvárt kenek, majd a felszeletelt gyümölcsöket rápakolom. Nyomok rá egy kis friss citrom levét és eloszlathatok rajta egy kis barna cukrot. (De alapvetően nem szükséges, mert a gyümölcs cukortartalma elég édessé teszi.) Az oldalát felhajtogatom. Lekenem kicsit felvert tojással a tészta szélét körben, majd 180-185 fokon (alsó-felső) 40 perc alatt megsütöm.

Egri nagymama bögrés túrós kalácsa

Egri nagymama receptek, omlós tésztából készült sütemények

Szerintem ez az A SÜTI, ami minden család receptes füzetében helyet kap, de nem is akármilyet: kitüntetett helyet! Nagymama füzetében a “Pesti süti, arany süti” címszó alatt szerepel, mégis bögrés túrós kalácsnak nevezi. Mondjuk a kalács kifejezést nem igazán sikerült megértenem és tulajdonképpen ő se tudta megmagyarázni, így hívja és kész. 

Sokszor szoktam mondani, és ennek itt is helye van, hogy mindig a legegyszerűbb sütemény a legfinomabb!

Képzeljétek, épp ebben a pillanatban kóstolta nagymama még frissen, melegében: “Óóó omlik a szájban, huuu vérré válik bennem biztosan!” Való igaz, milyen jól mondta. Iszonyatosan omlós, körülbelül egy egész sort sikerült délután betolnom belőle, egy óriási pohár jéghideg tejjel. Omnyomnyom. Képtelenség abbahagyni.

Egri nagymama bögrés túrós kalácsa

Hozzávalók egy óriási, nagymama unokákat vár sütőbe való tepsihez

A TÉSZTA
 3 bögre liszt (durván 500 g)
 1 csomag sütőpor (12 g)
1 nagy csipet só
1 késhegynyi szódabikarbóna
1 bögre porcukor (durván 160 g)
 250 g vaj/margarin*
 3 nagy evőkanál tejföl
 citrom reszelt héja
 1 tojás

*Általában teavajpárti vagyok, de az igazság az, hogy egy nagymama süti ezerszázalék, hogy margarinnal lesz tényleg nagymama süti ízű.

A TÚRÓS TÖLTELÉK
 500-700 g túró
 1 tojás
 kristálycukor ízlés szerint
 1 citrom reszelt héja

Túró helyett tölthetjük dióval, mákkal, lekvárral, lereszelt-dinsztelt-cukrozott-fahéjas almával, vagy akár meggyel is. Nagymama nem szokta lekenni a tetejét. Én viszont egy kis tejföllel összekevert olajjal kentem át vékonyan.

A lisztet átszitálom, elkeverem benne a sütőport, sót és a szódabikarbónát, majd összemorzsolom a vajjal/margarinnal. Beleszitálom a porcukrot. Jöhet a tojás és a tejföl. Összeállítom a tésztát. Ha túl lágy lenne a tészta, kicsit meglisztezem. 2 egyforma részre osztom. Kinyújtom óriás sütőtepsi nagyságúra. Sütőpapírral bélelt, vagy nálunk ma annak hiányában kiolajozott tepsibe került. Eloszlatom rajta a tölteléket, majd kinyújtom a másik tésztát, ráhelyezem. Durván 180-190 fokra* előmelegített sütőben 25-27 perc alatt megsütöm.

*A hőfok az egy veszett jó kérdés, mert nagyi sütője csak légkeveréssel süt és gázsütő, szóval halvány fogalmam sincs sajnos, és neki sincs, ráadásul már tökre lekopott mindenfajta jelzés róla.

Na a kalács és a sütemény szó összefüggéséről annyit, hogy kezdem érteni a csíziót. Rákerestem a sütemény szó etimológiájára, sokmindent nem dobott, majd a Magyar Népraz IV. kötet táplálkozáskultúrával foglalkozó részét olvasgatva talán megértettem. Nagymamáink a süteményre gyüjtőnévként gondolhatnak. Süteményen kalácsot, bélest, rétest, túróslepényt, fánkot, tortát stb. érthetenek. Szerintem. De hogy mikor kezdtünk konkrétan az ilyen pite jellegű sütire asszociálni a sütemény szó hallatán, na az megint egy marha jó kérdés!

Nagyon omlós almás-pudingos pite

omlós tésztából készült sütemények

Itt az ősz és tele a kamránk egri nagymama kerti almájával, amiből megannyi sütit készíthetek, ez annnnnyira klassz! Mivel tejföl nem volt itthon, így a rétes most kiesett a listából, viszont egy szuper almás-pudingos pitéhez minden alapanyag adott volt. 

Nagyon omlós almás-pudingos pite

Hozzávalók 24 cm-es piteformához

Tészta
250 g liszt
125 g vaj/margarin
100 g kristálycukor
1 csipet só
1/2 csomag sütőpor
1 citrom reszelt héja
2 egész tojás

Az almás részhez
4-5 nagyobb alma (500-600 g meghámozva, kicsumázva)
70-80 g kristálycukor
1 csomag vaníliás vagy tejszínízű pudingpor
durván 1,5 dl víz
fahéj – ízlés szerint

A lisztet egy tálba szitálom, elmorzsolom benne a vajat/margarint. Hozzáadom a kristálycukrot, a sót, a sütőport, a citrom héját, 2 közepes tojással összeállítom: az egyik tojásból egy keveset teszek félre a tetejének a lekenéséhez – és akkor már nem kell egy újabb tojást elhasználni erre. Ha nagyon ragacsos lenne adok hozzá még lisztet, hogy szépen összeálljon. Kettészedem a tésztát 2/3-ad 1/3-ad arányban. Hűtőbe teszem 30 percre, minimum addig, amíg elkészítem az almás részt.

Az almákat meghámozom, eltávolítom a magházukat, majd felkockázom közepes darabokra. Az almát egy serpenyőben a cukorral együtt párolni kezdem 15-20 percig. Majd ha már a levét elfőtte, a vízben elkevert pudingport hozzákeverem. Fahéjjal ízesítem. 10 percig még kevergetem, ha szükséges öntök még hozzá vizet, ilyen jó szaftos állagot fog kapni a pudinggal az alma.

Összeállítás: Alulra kinyújtom a nagyobb tésztát, kivajazott kilisztezett formában elősütöm 180 fokon 10 percig. Kiveszem, eloszlatom rajta a tölteléket. A tetejéhez a lapot tetszőlegesen választott kiszúróval (most nekem csillag alakú ) takarom be. Lekenem az előzetesen félretett kicsit felvert tojással. 180 fokon 25 perc alatt megsütöm.

Imádom ezt az ALMÁS PITÉT!

omlós tésztából készült sütemények

Ezt a szuper receptet egy bloggertársamtól, angyalgalushka.cafeblog Nikitől kaptam, hát valami szenzációsan finom.

Amúgy is itt az ősz, az alma ideje, szóval minden asztalon ott a helye! Két vagy már három hete is a kamrában áll egy csomó egri Nagymama alma.. Ebből készítettem el. Az almalé pedig, ami megmarad a kinyomkodott almából pedig valami isteni. Full 100%-os, tele vitaminnal!

image

Almás pite

Hozzávalók 21×21 cm-es sütőformához

150 g liszt
75 g rétesliszt
1/2 csomag sütőpor
75 g vaj/margarin
75 g porcukor
1 egész tojás + a lekenéshez 1 tojás
15 g tejföl
2 evőkanál búzadara
1500 g egész alma, amit meghámozok lereszelek úgy lesz kb 1300 g
1/2 citrom leve
fahéj
kb 3-4 ek kristálycukor

A liszteket a vajjal elmorzsolom, elkeverem benne a sütőport, porcukrot. Majd a tejföllel és a tojással tésztává gyúrom. Két részre osztom. Hűtőbe teszem, amíg elkészítem az almát. Az almát meghámozom, lereszelem, lecsurgatom a citrom levével. Hagyom állni. Kiveszem a hűtőből az egyik tésztát,  kinyújtom tepsi nagyságúra. Sütőpapírral bélelt vagy kivajazott, kilisztezett tepsi aljába teszem. 180 fokos sütőbe teszem 5-8 percre. Ha kivettem megszórom 1 ek búzadarával eloszlatom rajta a kinyomkodott, levétől megszabadított almát, amit megszórok 1 ek búzadarával kristálycukorral és fahéjjal. Kinyújtom a másik lapot is és a tetejére helyezem. Villával megszurkálom, lekenem vékonyan kicsit felvert tojással. 180 fokon kb 30 percig sütöm (alsó-felső).

Mennyei őszibarackos galette

omlós tésztából készült sütemények

A tésztát kevesebb, mint 15 perc alatt össze lehet állítani, a pepecs része inkább a gyümölcsök felszeletelése. Viszont az íze kárpótolni fog bennünket. Szerintem aki egyszer elkészíti, vagy megkóstolja tuti beleszeret, mint pl tesóm: rögtön a kedvence lett. Ahogy az omlós vajas tészta összekeveredik a sült barackkal és a lekvárral….

Nálunk az a tapasztalat, hogy 15 perc alatt elfogy és másnap készíthetem újra! Nem lehet vele betelni.. Amúgy szerintem nincs rá olyan jelző, ami jellemezhetné milyen csodálatos, én legalábbis nem találok rá szavakat. Azt viszont tudom, hogy a kedvenc sütim és ezt bizton állíthatom!

Most őszibarackkal készítettem el, de eperrel  és nektarinnal is nagyot üt. Szerintem mindig az aktuális gyümölcsből a legfinomabb! 🙂 

image

Őszibarackos galette házi vaníliafagyival

Hozzávalók 2 db 20 cm-es galette-hez

Tészta
220 g liszt
1 csipet só
100 g vaj
30 g porcukor
1 egész tojás kicsit felverve 
50 ml hideg víz

őszibaracklekvár (1,5 evőkanál galettenként)
4 őszibarack (2-2 galettenként)
1/2 citrom leve
4 evőkanál kristálycukor (2-2 galettenként)

Tészta elkészítése. A lisztet gyorsan elmorzsolom a vajjal és 1 csipet sóval. Hozzáadom a porcukrot. Az 1 egész tojást kicsit felverem, a negyedét félreteszem a lekenéshez. A maradékot a tésztához keverem. A hideg vizet beleöntöm és gyorsan összegyúrom. Nagyjából fog csak összeállni a tészta. Hűtőbe teszem 1 órára.

Kettéválasztom a tésztát, így két kisebb és mutatósabb galettem lesz. Lisztezett deszkán kinyújtom, átteszem a sütőpapírral bélelt tepsibe és ott készítem el: a közepébe lekvárt kenek, majd a felszeletelt gyümölcsöket rápakolom.

Nyomok rá egy kis friss citrom levét és eloszlatom rajta a kristálycukrot. Az oldalát felhajtogatom. Lekenem a negyed, előzőleg félretett, felvert tojással, majd 180-185 fokon 40 perc (alsó-felső) alatt megsütöm.

image

Szuperfinom epres pite

omlós tésztából készült sütemények

Oké, tisztában vagyok vele, hogy az epret bűn megsütni és inkább frissen érdemes megenni. DE hogyha nagymama annyit ad a kertből, hogy nyersen nem tudjuk megenni két nap alatt és a harmadik napon már kicsit ereszkedik, akkor inkább megsütöm, minthogy nézzem még ott pár napig.. mert hát bevallom mindig csak a szépeket vadászom ki a tálból, na! De ki nem?

Szóval így született meg ez az isteni pite! Lényegében egy galette tészta kisebb változtatásokkal, szóval nagyon fincsi! 

Szuperfinom epres pite

Hozzávalók 24 cm-es piteformához

250 g búzafinomliszt
100 g vaj
1 egész tojás
75 g kristálycukor
1 csipet só
kb 400 g eper + 4 evőkanál kristálycukor
2 evőkanál lekvár (eper, málna stb..)

A lisztet a tálba szitálom, kimérem a vajat/margarint és elmorzsolom a liszttel. Az egész tojást kézi habverővel kicsit felverem (kiveszek belőle 1 evőkanállal- amivel majd a pite tetejét kenem le a végén) hozzákeverem a 75 g kristálycukrot. A két masszát 1 csipet só hozzáadásával tésztává állítom össze. Hűtőbe teszem 1 órára. Ha letelt lisztezett deszkán kinyújtom a tésztát nagyra, hogy simán körülérje a piteformát. Kivajazott és kilisztezett piteformába teszem, a széleit levágom. Az alját megkenem a lekvárral, megmosom az epret, kicsumázom, a nagyobb darabokat felvágom és megtöltöm vele, majd leszórom a (4 ek) kristálycukorral. A maradék, levágott tésztát lisztezett deszkán vékonyra nyújtom és egy pizza vagy derelyevágóval csíkokat vágok belőle és berácsozom a pite tetejét. Lekenem a félretett tojással. 180 fokon 40-45 percig sütöm.

Én úgy ettem, hogy az eper levét a tetejére öntöttem… hmmm.. párom pedig tejszínhabbal.. 😊👌

image

Epres galette

desszert, omlós tésztából készült sütemények

Tavaly nyáron hetente egyszer elkészült…. Most ismét elővettem a receptet, hát valami eszméletlen! Ahogy a gyümölcslekvár keveredik a friss gyümölccsel …szinte lekvárrá sül a tészta közepében. A tészta pedig valami isteni: egy egyezerű vajas, omlós tészta, amiből pont annyi van benne, amennyi kell.

Tökéletes gyümölcsös süti! És ráadásul sokat sem kell vele foglalkozni! 10 perc alatt összeállítom a tésztát, pihen a hűtőben, aztán 10 perc alatt összevágom a gyümölcsöt, sül és már kész is!

Jaaa és ráadásul a baracktól kezdve az almán át szilván keresztül minden belefér! Csak a fantázia szab határt a tölteléknek.

image

Epres galette

Hozzávalók 2 darabhoz

220 g liszt
1 csipet só
100 g vaj/margarin (hideg)
30 g porcukor
1 egész tojás + 1 tojás a kenéshez
50 ml hideg víz
lekvár (kb 2 ek.)
kb 250-300 g eper
citrom héja + kis leve
1 teáskanál kristálycukor

A lisztet gyorsan elmorzsolom a hideg vajjal/margarinnal és az 1 csipet sóval. Hozzáadom a porcukrot, az 1 egész tojást, a hides vizet és gyorsan összegyúrom. Nagyjából fog csak összeállni a tészta. Hűtőbe teszem 1 órára. Lisztezett deszkán kinyújtom, átteszem a sütőpapírral bélelt tepsibe és ott készítem el: a közepébe  lekvárt kenek, majd a felszeletelt gyümölcsöket rápakolom. Nyomok rá egy kis friss citrom levét és eloszlatom rajta a kis kristálycukrot. Az oldalát felhajtogatom. Lekenem kicsit felvert tojással, majd 180-185 fokon (alsó-felső) 40 perc alatt megsütöm.

Reklámok
image
image