Galette diétásan

omlós tésztából készült sütemények

Most mondjam azt, hogy júliusban túl sok volt az ostoros kalács?! Mert tényleg ez a helyzet. Szóval most ismét visszatérünk tudatos énünkhöz – ami persze július folyamán is megvolt, csak kicsit bújócskázott – és odafigyelünk arra, hogy ne csak étkezzünk, hanem ténylegesen táplálkozzunk, tehát változatos forrásokból biztosítsuk szervezetünk tápanyagszükségleteit.

Advertisements

Tudatosan étkezünk. Tudom, hogyha netalántán csokoládét kívánnék, akkor a szervezetemnek tulajdonképpen magnéziumra lenne szüksége és az ebéd ez esetben párolt brokkolit is tartalmazna. Viszont csokoládét, ha jobban belegondolok, én nem is igazán tudom, hogy mikor kívántam egyáltalán utoljára. Szervezetünknek alapvetően a finomított cukrokra, tehát a kristálycukorra abszolút nincs szüksége, mert a működéséhez szükséges glükózt (legfőbb energiaforrás) az összetett szénhidrátok* lebontásával is magához tudja venni, amit egy kiegyensúlyozott étrend biztosítani tud.

*például a teljes kiőrlésű gabonák



Két évvel ezelőtt, emlékszem akkor tört ránk először a Galette-láz, minden gyümölcsből és kb. hetente ezt készítettem, szóval tömtük. Nem meglepő mondjuk, hát ki tudna ellenállni ennek a roppanós tésztával körülölelt gyümölcsös, lekváros kompót-szerű mennyországnak?! Szóval szóba került párommal a teljes kiőrlésű Galette gondolata, amit gyorsan el is vetett mondván, ha édességet akar enni, akkor az legyen normális. Most, két év elteltével pedig ezt eszi (nulla finomított búzaliszt tartalommal!!), de nem ám kötelező szinten, hanem olyan eszméletlenül ízlik neki szinten!
Mert az, hogy én odavagyok az igazi, telt gabonaízért, az egy dolog, ez tény: imádom a teljes kiőrlésű gabonák teljes, jellegzetes, aromás ízét, de hogy ő is megszerette, na az a nagy szó! Hiphiphurrá.

Advertisements

Galette diétásan

Hozzávalók 2 db-hoz

100 g tk rozsliszt
120 g tk búzaliszt
csipet só
1 teáskanál porcukor
85 g vaj/ margarin
50-55 ml hideg víz
1 tojás (keveset félreteszek a lekenéshez)
kis barna cukor

Advertisements

galettenként: 1,5 evőkanál lekvár, 250-300 g gyümölcs, kis citrom leve, ill. a szilvásra fahéj, szerecsendió esetleg kardamom, megszórhatjuk még mandulával, dióval

A liszteket gyorsan elmorzsolom a hideg vajjal/margarinnal és az 1 csipet sóval. Hozzáadom a porcukrot, a 4/5-öd részét az egész tojásnak, a hides vizet és gyorsan összegyúrom. Hűtőbe teszem fél vagy 1 órára. Kicsit lisztezett sütőpapíron kinyújtom, tepsire átteszem és ott készítem el: a közepébe lekvárt kenek, majd a felszeletelt gyümölcsöket rápakolom. Nyomok rá egy kis friss citrom levét és eloszlathatok rajta egy kis barna cukrot. (De alapvetően nem szükséges, mert a gyümölcs cukortartalma elég édessé teszi.) Az oldalát felhajtogatom. Lekenem kicsit felvert tojással a tészta szélét körben, majd 180-185 fokon (alsó-felső) 40 perc alatt megsütöm.

Egri nagymama bögrés túrós kalácsa

Egri nagymama receptek, omlós tésztából készült sütemények

Szerintem ez az A SÜTI, ami minden család receptes füzetében helyet kap, de nem is akármilyet: kitüntetett helyet! Nagymama füzetében a „Pesti süti, arany süti” címszó alatt szerepel, mégis bögrés túrós kalácsnak nevezi. Mondjuk a kalács kifejezést nem igazán sikerült megértenem és tulajdonképpen ő se tudta megmagyarázni, így hívja és kész. 

Advertisements

Sokszor szoktam mondani, és ennek itt is helye van, hogy mindig a legegyszerűbb sütemény a legfinomabb!

Képzeljétek, épp ebben a pillanatban kóstolta nagymama még frissen, melegében: „Óóó omlik a szájban, huuu vérré válik bennem biztosan!” Való igaz, milyen jól mondta. Iszonyatosan omlós, körülbelül egy egész sort sikerült délután betolnom belőle, egy óriási pohár jéghideg tejjel. Omnyomnyom. Képtelenség abbahagyni.


Egri nagymama bögrés túrós kalácsa
avagy túrós pite

Hozzávalók egy óriási, nagymama unokákat vár sütőbe való tepsihez

A TÉSZTA
 3 bögre liszt (durván 500 g)
 1 csomag sütőpor (12 g)
1 nagy csipet só
1 késhegynyi szódabikarbóna
1 bögre porcukor (durván 160 g)
 250 g vaj/margarin*
 3 nagy evőkanál tejföl
 citrom reszelt héja
 1 tojás

*Általában teavajpárti vagyok, de az igazság az, hogy egy nagymama süti ezerszázalék, hogy margarinnal lesz tényleg nagymama süti ízű.

Advertisements

A TÚRÓS TÖLTELÉK
 500-700 g túró
 1 tojás
 kristálycukor ízlés szerint
 1 citrom reszelt héja

Túró helyett tölthetjük dióval, mákkal, lekvárral, lereszelt-dinsztelt-cukrozott-fahéjas almával, vagy akár meggyel is. Nagymama nem szokta lekenni a tetejét. Én viszont egy kis tejföllel összekevert olajjal kentem át vékonyan.

A lisztet átszitálom, elkeverem benne a sütőport, sót és a szódabikarbónát, majd összemorzsolom a vajjal/margarinnal. Beleszitálom a porcukrot. Jöhet a tojás és a tejföl. Összeállítom a tésztát. Ha túl lágy lenne a tészta, kicsit meglisztezem. 2 egyforma részre osztom. Kinyújtom óriás sütőtepsi nagyságúra. Sütőpapírral bélelt, vagy nálunk ma annak hiányában kiolajozott tepsibe került. Eloszlatom rajta a tölteléket, majd kinyújtom a másik tésztát, ráhelyezem. Durván 180-190 fokra* előmelegített sütőben 25-27 perc alatt megsütöm.

Advertisements

*A hőfok az egy veszett jó kérdés, mert nagyi sütője csak légkeveréssel süt és gázsütő, szóval halvány fogalmam sincs sajnos, és neki sincs, ráadásul már tökre lekopott mindenfajta jelzés róla.

Na a kalács és a sütemény szó összefüggéséről annyit, hogy kezdem érteni a csíziót. Rákerestem a sütemény szó etimológiájára, sokmindent nem dobott, majd a Magyar Népraz IV. kötet táplálkozáskultúrával foglalkozó részét olvasgatva talán megértettem. Nagymamáink a süteményre gyüjtőnévként gondolhatnak. Süteményen kalácsot, bélest, rétest, túróslepényt, fánkot, tortát stb. érthetenek. Szerintem. De hogy mikor kezdtünk konkrétan az ilyen pite jellegű sütire asszociálni a sütemény szó hallatán, na az megint egy marha jó kérdés!


Nagyon omlós almás-pudingos pite

omlós tésztából készült sütemények

Itt az ősz és tele a kamránk egri nagymama kerti almájával, amiből megannyi sütit készíthetek, ez annnnnyira klassz! Mivel tejföl nem volt itthon, így a rétes most kiesett a listából, viszont egy szuper almás-pudingos pitéhez minden alapanyag adott volt. 

Advertisements

Nagyon omlós almás-pudingos pite

Hozzávalók 24 cm-es piteformához

Tészta
250 g liszt
125 g vaj/margarin
100 g kristálycukor
1 csipet só
1/2 csomag sütőpor
1 citrom reszelt héja
2 egész tojás

Az almás részhez
4-5 nagyobb alma (500-600 g meghámozva, kicsumázva)
70-80 g kristálycukor
1 csomag vaníliás vagy tejszínízű pudingpor
durván 1,5 dl víz
fahéj – ízlés szerint

A lisztet egy tálba szitálom, elmorzsolom benne a vajat/margarint. Hozzáadom a kristálycukrot, a sót, a sütőport, a citrom héját, 2 közepes tojással összeállítom: az egyik tojásból egy keveset teszek félre a tetejének a lekenéséhez – és akkor már nem kell egy újabb tojást elhasználni erre. Ha nagyon ragacsos lenne adok hozzá még lisztet, hogy szépen összeálljon. Kettészedem a tésztát 2/3-ad 1/3-ad arányban. Hűtőbe teszem 30 percre, minimum addig, amíg elkészítem az almás részt.

Advertisements

Az almákat meghámozom, eltávolítom a magházukat, majd felkockázom közepes darabokra. Az almát egy serpenyőben a cukorral együtt párolni kezdem 15-20 percig. Majd ha már a levét elfőtte, a vízben elkevert pudingport hozzákeverem. Fahéjjal ízesítem. 10 percig még kevergetem, ha szükséges öntök még hozzá vizet, ilyen jó szaftos állagot fog kapni a pudinggal az alma.

Összeállítás: Alulra kinyújtom a nagyobb tésztát, kivajazott kilisztezett formában elősütöm 180 fokon 10 percig. Kiveszem, eloszlatom rajta a tölteléket. A tetejéhez a lapot tetszőlegesen választott kiszúróval (most nekem csillag alakú ) takarom be. Lekenem az előzetesen félretett kicsit felvert tojással. 180 fokon 25 perc alatt megsütöm.

Advertisements

Imádom ezt az ALMÁS PITÉT!

omlós tésztából készült sütemények

Ezt a szuper receptet egy bloggertársamtól, angyalgalushka.cafeblog Nikitől kaptam, hát valami szenzációsan finom. Amúgy is itt az ősz, az alma ideje, szóval minden asztalon ott a helye! Két vagy már három hete is a kamrában áll egy csomó egri Nagymama alma.. Ebből készítettem el. Az almalé pedig, ami megmarad a kinyomkodott almából pedig valami isteni. Full 100%-os, tele vitaminnal!

Herrlich saftiger Apfelkuchen mit Rührteig. Dieses Rezept darf im Herbst einfach nicht fehlen. Macht es unbedingt nach!🌞 Das Rezept auf Deutsch bereits unten.

Advertisements


Almás pite

Hozzávalók 21×21 cm-es sütőformához

150 g liszt
75 g rétesliszt
1/2 csomag sütőpor
75 g vaj/margarin
75 g porcukor
1 egész tojás + a lekenéshez 1 tojás
15 g tejföl
2 evőkanál búzadara
1500 g egész alma, amit meghámozok lereszelek úgy lesz kb 1300 g
1/2 citrom leve
fahéj
kb 3-4 ek kristálycukor

Advertisements

A liszteket, a sót, a sütőport elkeverem, belekockázom a hideg vajat és elmorzsolom vele, elkeverem benne a porcukrot, végül a tejföllel és a tojással (csak a tojás 3/4-ét szoktam a tésztához tenni, a maradékot félreteszem a teteje lekenéséhez) tésztává állítom össze, kiveszem átgyúrom és 2 egyenlő részre osztom. Hűtőbe teszem, amíg elkészítem a töltit. Az almát meghámozom, lereszelem, lecsurgatom citromlével, állni hagyom. Kiveszem a hűtőből az egyik tésztát, lisztezett felületen kinyújtom. Sütőpapírral bélelt vagy kivajazott, kilisztezett tepsi aljába teszem és 180 fokra előmelegített sütőben 8 percig sütöm, majd felületét megszórom 1 ek búzadarával, eloszlatom rajta a kinyomkodott, cukorral és fahéjjal összekevert almát, amit megszórok 1 ek búzadarával. Kinyújtom a másik tésztát és a tetejére helyezem. Lekenem a félretett tojással, megszurkálom villával, berácsozom és 180 fokon 30 percig sütöm (alsó-felső).


Apfelkuchen

Zutaten ca. Für ein 21×21 cm großes Backblech
225 g Weizenmehl
1/2 Pck. Backpulver
75 g Butter
75 g Puderzucker
1 Ei 
15 g Sauerrahm

Advertisements

Mehl, Salz, Backpulver und Puderzucker in in einer Rührschüssel mischen. Die kalte Butter in kleinen Stückchen darauf geben und zerkrümeln. Zusammen mit dem Ei (nur 3/4 des Eies zum Teig geben, den Rest zum Bestreichen des Kuchens) und Sauerrahm zu einem homogenen Teig verkneten. Aus dem Teig zwei Kugel formen, in Frischhaltefolie wickeln und für 1 Stunde kühlen lassen. Die Äpfel schälen, entkernen und reiben, mit Zitronensaft abgießen, und stehen lassen. Backofen auf 180 Grad Ober- und Unterhitze vorheizen.

Die erste Teigkugel auf einer mit Mehl bestäubten Arbeitsfläche in Backform-Größe (ca. 21×21 cm) ausrollen. Den ausgerollten Teig in die Backpapier belegtes Form legen und ca. 10 Min. backen. Den Apfelsaft auspressen. Der geriebene Apfel mit Zucker, Vanillezucker und Zimt mischen. Den Teig mit Grieß bestreuen und die Äpfel darauf verteilen. Den zweiten Teig auf die gleiche Weise ausrollen und auf den Apfel legen. Mit restlichen Ei bestreichen, mit einer Gabel reiben und 30 Min. backen.

Mennyei őszibarackos galette

omlós tésztából készült sütemények

A tésztát kevesebb, mint 15 perc alatt össze lehet állítani, a pepecs része inkább a gyümölcsök felszeletelése. Viszont az íze kárpótolni fog bennünket. Szerintem aki egyszer elkészíti, vagy megkóstolja tuti beleszeret, mint pl tesóm: rögtön a kedvence lett. Ahogy az omlós vajas tészta összekeveredik a sült barackkal és a lekvárral….

Advertisements

Nálunk az a tapasztalat, hogy 15 perc alatt elfogy és másnap készíthetem újra! Nem lehet vele betelni.. Amúgy szerintem nincs rá olyan jelző, ami jellemezhetné milyen csodálatos, én legalábbis nem találok rá szavakat. Azt viszont tudom, hogy a kedvenc sütim és ezt bizton állíthatom!

Most őszibarackkal készítettem el, de eperrel  és nektarinnal is nagyot üt. Szerintem mindig az aktuális gyümölcsből a legfinomabb! :-) 



image

Őszibarackos galette házi vaníliafagyival

Hozzávalók 2 db 20 cm-es galette-hez

Tészta
220 g liszt
1 csipet só
100 g vaj
30 g porcukor
1 egész tojás kicsit felverve 
20-30 ml hideg víz

őszibaracklekvár (1,5 evőkanál galettenként)
4 őszibarack (2-2 galettenként)
1/2 citrom leve
4 evőkanál kristálycukor (2-2 galettenként)

Advertisements

Tészta elkészítése. A lisztet gyorsan elmorzsolom a vajjal és 1 csipet sóval. Hozzáadom a porcukrot. Az 1 egész tojást kicsit felverem, a negyedét félreteszem a lekenéshez. A maradékot a tésztához keverem. A hideg vizet beleöntöm és gyorsan összegyúrom. Nagyjából fog csak összeállni a tészta. Hűtőbe teszem 1 órára.

Kettéválasztom a tésztát, így két kisebb és mutatósabb galettem lesz. Lisztezett deszkán kinyújtom, átteszem a sütőpapírral bélelt tepsibe és ott készítem el: a közepébe lekvárt kenek, majd a felszeletelt gyümölcsöket rápakolom.

Nyomok rá egy kis friss citrom levét és eloszlatom rajta a kristálycukrot. Az oldalát felhajtogatom. Lekenem a negyed, előzőleg félretett, felvert tojással, majd 180-185 fokon 40 perc (alsó-felső) alatt megsütöm.

image