Nem pusztán egy RÉTES…

Egyéb

Szilveszterkor szokás rétest sütni, hát így tettünk most mi is. A régi nagyanyáink, dédanyáink egész asztallapon végighúzott réteséhez képest van benne egy kis csalás, mert azért sajnos én olyat nem tudok. Ám a bolti réteslapot bőven fölülmúlja és egész hamar készen is van. Szóval isteni.

A recept különben Velemből való, ahová hajdúszoboszlói nagymamámék szinte minden évben ellátogattak a Velemi Népművészeti Stúdió alkotótáborába. Itt tanulta el a közös főzések és sütések alkalmával. 

Velemi rétes receptünk

A tésztához
180 g liszt
1 tojás
csipet só
80 – 90 ml tejföl
2-3 evőkanál porcukor

A rántáshoz
100 g zsír
120 g liszt

Túrós töltelékhez
kis olaj a kinyújtott tészták lekenéséhez
1000 g túró
3 tasak vaníliás cukor
kristálycukor – ízlés szerint
4-5 evőkanál tejföl
mazsola – ízlés szerint
citrom reszelt héja – ízlés szerint

A zsírból és a lisztből tűzön, folyamatos kevergetés mellett híg rántást készítek, világosat. A tészta hozzávalóit összekeverem, összegyúrom és lisztezett deszkán vékonyra nyújtom. Rákenem egyenletesen a rántást. Feltekerem bejglihez hasonlóan, 4 részre vágom, majd beteszem a hűtőbe 30 percre.

Ha letelt a 30 perc kiveszem és egyenként A/4-es lapnál nagyobbra nyújtom a leendő réteseket, kis olajjal az egész kinyújtott lapot megkenem, majd egy sorba a hosszabbik oldalára ráteszem a tölteléket. A töltelék teljesen opcionális. Nálunk a karácsonyi bejgli-túltengés miatt zömében túrós készült. Kicsit lazábban csavarom fel – különben ha szorosan csavarom, kiszakad sütés közben és kifolyik a túró. A tetejét olajjal megkenem! Hihetetlen, de ettől lesz igazán leveles és gyönyörű töredezett a teteje! Előmelegített sütőben 190/200 fokon 30 perc alatt megsütöm.