Aszalt sárgabarackos – köménymagos teljes kiőrlésű búzakenyér

kenyerek

Áá csak egy egyszerű, teljes kiőrlésű búzakenyérnek (pici rozsliszttel bolondítva) indult, amiből valamilyen úton-módon, közben egy köményes – köménymagos – aszalt sárgabarackos – tarka borssal lemalmozott fonott kenyér lett, de hogy én miért nem tudok egy teljesen alap kenyeret sütni?! Esküszöm valami rejtélyes, megmagyarázhatatlan erő hajt legbelül.

Élesztős a lelkem – kivételesen, szóval már-már szinte amolyan fast food-jellegű kenyér, ami 2,5-3 óra alatt kivitelezgető. Szóval élesztős, mert Instagramon megkértetek, hogy fejlesszek egy teljes kiőrlésű kenyér receptet. Mondjuk egy alaprecept volt a kérés, de ebből még mindig ki lehet hagyni a magokat, aszalványokat és akkor tök alap lesz, de tényleg!

Szóval végül fontam egy kenyeret. Tényleg tök alapnak indult, egy sima teljes kiőrlésű, plusz pici rozsos kenyérkének, aztán gondoltam egyet, jött a katt.. teletettem minden földi jóval és 4-es fonással összeszőttem.

Háthááát nem gyönyörű?! Végem van. Sütés után én mindig, annyira, de annyira szerelmes vagyok! ♥

Aszalt sárgabarackos – köménymagos teljes kiőrlésű búzakenyér

Hozzávalók egy kisebb kenyérkéhez

400 g liszt (100 g teljes kiőrlésű búzaliszt, 250 g BL80 búzakenyérliszt, 50 g teljes kiőrlésű rozsliszt)
17 g friss élesztő + 1 kávéskanál porcukor a felfuttatáshoz
275 ml víz (nekem ennyit vett fel, így kaptam szép, rugalmas tésztát)
1 teáskanál őrölt kömény, 4 szem aszalt sárgabarack apróra vágva
8-10 g só

Alapanyagok kimérése & élesztő felfuttatása. A liszteket átszitálom, elkeverem benne a sót és az 1 teáskanál őrölt köményt. A vizet meglangyosítom, elkeverem benne a cukrot, majd belemorzsolom az élesztőt, összekeverem és megszórom kb 1 evőkanál liszttel. Letakarom és megvárom, amíg felfut.

Dagasztás. Az alapanyagokat először jó alaposan összegyúrom, majd szép, fényes felületű tésztát dagasztok belőle a cukisuliba tanult módszer szerint. Fogjuk a tésztát és enyhén lisztezett felületen elkezdjük mondjuk először jobb tenyerünk közepétől indulva GÖRGETVE toljuk el magunktól baloldali irányba, némi erőkifejtés kíséretében, majd visszahúzzuk középre. Aztán bal kézzel görgetjük jobbra. Hogyha jól dolgozunk, a deszkán egy szívecske fog kirajzolódni a tészta által felvett liszt helyén, hát lehet ennél szebb valami?! Imádom! A dagasztást addig végezzük, amíg a tészta rugalmas, egynemű és sima nem lesz.

Kelesztés. Tésztagombócom tállal letakarva 1 óra 20 percet kelt a pulton. Majd formáztam, ekkor került bele az aszalt sárgabarack és a köménymag. További 1 óra 10 percet kelt. A kelesztés vége felé bekapcsolom a sütőt és előmelegítem 230 fokra.

Sütés. Gőzös sütőtérben sült, egy fémedényt betettem a sütő legaljára, majd mielőtt betettem a kenyeret, beleöntöttem egy pohár vizet + alsó-felső sütéssel sütöttem. A megkelt kenyeret vízzel jó bőven bespriccelem virágspriccelőkéből és 230 fokra előmelegített sütőben 60 perc alatt megsült. Kb 20 perc után lentebb vettem 190-200 fokra. Amint kivettem a sütőből, újra átspriccelem. 

Kakaós, szaftos pihepuhaság muffin

gyors kevert sütemények

Na, pontosan azokban az elveszett pillanatokban jön hihetetlenül jól ez a kakaós, szaftos pihepuhaság muffin recept, amikor nincs olyzottan-túlzottan kedv és energy egész nap a konyhában alkotni, hanem inkább valami egyszerű és nagyszerű apróságra vágyunk, mert azért.. ugye.. úúúgy ennénk valami édeset.

Nem mellesleg – még véletlenül se hagyjuk figyelmen kívül – szóval kizárólag fehér rozs és tönkölybúzaliszttel készült. Így egy kis plusz vitamin és ásványi anyag tartalmat is csempészünk az egész mindenség pikantériájához.

A sütemény sikerességét – véleményem szerint – mi sem bizonyíthatná jobban, mint annak ténye, hogy a héten 3x kellett elkészítenem, mert másnapra már nyoma sem marat, pedig befogadó kapacitás még lett volna rá bőven! Plusz adu, hogy imádom, hogyha ilyen kis gombácskás lesz a teteje és ez pontosan az a tésztaállag, amivel ezt az esztétikus hatást el lehet érni! Hát juuppííí!

A recept eredendően a sárgabaracklekváros muffinom továbbfejlesztett változata.

Kakaós, szaftos pihepuhaság muffin

Hozzávalók 12 db kis gombácska-muffinhoz

150 g fehér tönkölybúzaliszt
100 g fehér rozsliszt
1/2 csomag sütőpor
30 g cukrozatlan kakaópor
1 kávéskanál só
1 egész tojás
250 ml tej
60-70 ml étolaj
100 g sárgabarack lekvár
90 g kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
50 g étcsokoládé (december hatodikait daraboltam a tetejére)

Bekapcsolom a sütőt 200-210 fokra. Előveszek egy nagyobb tálat, amibe a száraz hozzávalókat mérem és egy minimum fél literes mérőedényt, amibe a nedveseket, plusz magamhoz veszem a kis kézi habverőmet. Száraz hozzávalók kimérése. A lisztet, a kakaóport, a sütőport és a sót egy tálba szitálom, majd elkeverem. Nedves hozzávalók. Egy másik tálba kimérem a tejet, a cukrokat, a tojást és az olajat, a lekvárt, majd hozzáadom a fenti száraz hozzávalókat. Sütés: muffinpapírral kibélelt muffinsütőbe teszem a tésztát, én speciel dugig tömöm őket, majd 200-210 fokon (alsó-felső) 20-25 perc alatt megsütöm.

Harminc órás rozsos zsemle hűtős kelesztéssel

kiflik & zsemlék, kovász

Na, pontosan ez volt az a kovászos zsemle, amihez alapvetően nem fűztem semmi reményt, mégis életem zsemléje lett! Egy sima, egyszerű vizes zsemle, pék tankönyv szerinti anyagnormából (100% BL55, 5% élesztő, 1,5% só, 0,5% cukor, 56-58% víz) indult, kiszámoltam a százalékokat, átkovászosítottam (az élesztő helyett, a liszthez viszonyítva 30%-os kovászmennyiséggel számoltam) és hogy ne legyen sima fehér lisztes, ami nálunk már lassan mindennapos, 1/3-ad részét teljes kiőrlésű rozslisztre cseréltem.

Rozsliszt & glutén

Viszont a rozsliszt egyik tulajdonsága, hogy vízzel összekeverve, a tészta szerkezetében nem alakul ki erős és rugalmas gluténháló/sikérváz, ami az érés során keletkező szén-dioxid gázokat a kenyérben tartaná úgy, mint a magas fehérjetartalmú BL80 búzakenyérliszteknél. Tésztánk kevésbé rugalmas, szakadozásra hajlamosabb lesz, ami az egész folyamat során érezhető, mert egy ragacsosabb, nehezebben kezelhető tésztával lesz dolgunk. Viszont megéri teljes kiőrlésű rozslisztet használni (nagyjából ez az 1/3-ad rész az ideálisan kezelhető szint), mert magas rosttartalma és tápanyagtartalma mellett számtalan vitamint és ásványi anyagot tartalmaz.

Szóval, tésztám gyötrelmes mivolta miatt, nem fűztem hozzá sok reményt, ennek ellenére életem zsemléjét sütöttem belőle másnap.


Kelt tésztás tanulságok • titkok • ‘tetyembetyengetések

Mostanában próbálom megtanulni, próbálok rájönni és ráérezni, hogy hol van az a pont/az a tésztaállag, amikor nekem lépnem kell a folyamatban. Figyelem a tésztát, figyelem az állagát és nem csak az időt nézem, nem ragaszkodok a receptben meghatározott kelesztési, pihentetési időintervallumokhoz, az csak egy erős váz. Szerintem friss élesztővel készült kelteknél 80-90%-ban stimmelnek az időpontok, instant élesztősnél 70-80%, mert ez lassabban indul be.

Bárcsak kicentizhetném, mint a fonott kalács szálfonatainak méreteit, kigrammozhatnám Nektek, de ezt nem lehet. Meg és ki kell ismerni a tésztánkat, a mindenkinél egyedi módon érő tésztát, ami a Te liszteddel, városod csapvizével, szobád páratartalmával és hőmérsékletével együtt alkot egy teljes egészet, karöltve a felhasznált kovászod hidratáltságával, az élesztőd fajtájával (friss/szárított/márkaként változó) a lisztek fajtájával, márkájával, szemcsenagyságával, ahhh sooo! Szóval erre nincs percre pontos recept.


Kovászos belefeledkezések..

Nálam az jött be, hogy el kell feledkeznem a tészámról. Szól az ébresztő/időzítő, hogy hajtogatni kell, de áá még belefér az a gyors teregetés, majd rám jellemző módon, totál kimegy a fejemből és akár 2 hosszú órára is magára marad. Hajtogatatlanul. Se szirom, se coil. De mindezeknek a „belefeledkezéseknek” a végeredménye – megmagyarázhatatlan módon – mindig egy tökéletes pékáru lesz. Mert amikor igyekszem percre pontosan követni a menetrendet, tökre elszúrt kenyerek/zsemlék/pékáruk születnek.

Egy utolsó gondolat
A grammra pontosan feltüntetett hozzávalók mellett, a liszt márkáját, mit, mikor, hogyan csináltam és még a hőmérséklet is fontos lenne, de ennyire még nem mentem bele. Még.. Lényegében egy terméknaplót vezetek.
Viszont ennél a zsemlénél ez nagyon pontatlanra sikerült, ezért írom, hogy hagyatkozzatok a tésztára. A hozzávalók fixek, de nálam a lomha kovász miatt teljesen máshogy alakult a menetrend, mint ahogy az lenni szokott.

Harminc órás rozsos zsemle hűtős kelesztéssel

Hozzávalók
8 db 55 grammos + 1 kisebb zsemléhez

100 g teljes kiőrlésű rozsliszt
200 g BL80 búzakenyérliszt
175-180 ml víz
90 g aktív (30%) kovász – bár az enyém igen lomha volt, csak egyszer tudtam előtte megetetni
4,2 g só
1 kávéskanál cukor

Autolízis. Kimértem és átszitáltam, majd összekevertem a liszteket a vízzel. 30 percet pihentettem. A folyamat során..

A lisztben lévő keményítő nedvességgel (vízzel) szívja meg magát. A keményítő egy részét, a gabonaszem enzimjei cukorrá bontják, amit a hozzáadott ipari élesztő, vagy a (kizárólag természetes alapanyagokkal készített liszt+víz erjesztésével létrehozott) kovászunkban lévő tejsavbaktériumok és vadélesztők táplálékként hasznosítanak, hogy belőlük szén-dioxidot termeljenek. (Ezért érik hamarabb az édes kelt tészta és ennek a folyamatnak a gyorsítása érdekében teszünk cukrot a felfuttatni kívánt élesztőhöz, mert a cukorral etetjük a kis mikroorganizmusainkat.) 

Első nap • reggel 7 óra • dagasztás
Belemértem a kovászt és összenyámicskáztam
– nagyon dzsuvás munka volt, elég kemény, ragacsos tésztám lett. Otthagytam 10 percre, aztán jól megdagasztottam (ekkor került bele a cukor és a só), majd ismét otthagytam és megint dagasztottam, hát azt nem mondom, hogy szép homogén felületű tésztám lett, mert nem lett az. Minden dagasztásnál, vizes kézzel nyúltam a tésztához, kicsi plusz folyadékot belecsempészve, hogy kicsivel lágyabb legyen, mert keménynek éreztem. Végül olyan 3 óra körül letakartam és kelesztettem. Este 8 óra körül, amikor már láttam, hogy ebből ma már nem lesz semmi, mert nagyon nehezen indult meg a tészta, betettem a hűtőbe, de ekkor már pizzaként tekintettem rá, közben a menetrendek kicsit átalakultak. Viszont reggel, amikor felkeltem, megvizsgálva a fagyasztónak a kenyértartalékait rá kellett jönnöm, hogy hójajj jövőhéten nem lesz mit vinnünk szendvicsnek, így lett belőle mégiscsak zsemle.

Második nap • reggel 6 óra körül • darabolás, gömbölyítés, kelesztés
Amikor felkeltem, kitettem a pultra, olyan 1  órát pihent. Ami engem illet, ilyenkor nem nagyon szoktam foglalkozni szegénnyel, csak úgy telik a nap, aztán néha ránézek, na jó akkor csináljuk? Csináljuk. Oké, idő volt, feladtam pék norma szerinti 66 grammra, ebből pontosan 55 grammos zsemlénk lesz, ami nagyon vicces, mert pontosan ugyanúgy 55 grammos ez a zsemle is, mint a bolti, csak ez a zsemle pontosan fele akkora, mint a bolti, felfújt párja. A tésztát darabolásnál nem vágjuk, hanem szakítjuk, majd gömbölyítjük (slejfoljuk ⇒ nagyjából így, mint a VIDEÓBAN). Szép egyenletes felületű zsemléket készítünk, ilyenkor teljesen visszagyúrjuk, kinyomkodjuk belőle a levegőt.

Főzőlapos trükk: Nekünk főzőlapunk van és néha alákapcsoltam a pihiző, kelő, már megformázott zsemlék alá, de csak egy kicsit, hogy éppen felmelegedjen a tepsi, aztán gyorsan kikapcsoltam, arrébb húztam a tepsit, hogy ne legyen tűzforró, majd amikor már kicsit hűlt a lap, visszahúztam és így stabilan biztosítottam neki a meleget. Jól megkelesztettem. Brutál milyen állaga volt a legvégén, kb 5-6 órás kelesztés után. A végén már naaagyon lassan jött ki az ujjam nyoma, miután megnyomtam. Úgy éreztem, hogy ezt lehetetlen túlkeleszteni. Most az egész hűtős kovászomat etettem, de csak egyszer (2x szoktam általában), érezhetően nehezen indult meg ezért. Körülbelül délután 1 órára sültek ki.

Sütés. 230 fokra előmelegítem a sütőt (alsó-felső sütés), amikor már látom, hogy szinte pattanásig feszült a tészta. Jól bespriccelem vízzel a kifejezetten erre a célra fenntartott spriccelőkémmel, mindegyikre vagy 4-5 fújást. A gőz késlelteti a kéreg megszilárdulását és így nagyobbra tud nőni, szebb lesz a felülete, nem válik le a feneke például, ami nálam gond szokott lenni néha. Körülbelül 15-20 percig sütöttem, néha rákapcsolhatjuk a légkeverést. Hogyha nagyon pirulna, vegyük lentebb a hőfokot! A sütőből kivéve ismét jól lespriccelem vízzel, ez gyorsan el is párolog majd róla, ettől lesz olyan szép, bolti-jellegűen berepedezett a felülete.

Rácsra teszem kihűlni. Miután kihűlt, be szoktam tenni a fagyasztóba, hogy a következő héten minden reggel tudjak friss zsemléket készíteni. Mikróban pár perc alatt, vagy este kiveszem, reggelre kienged. 🙂

Kornspitz pirított magvakkal, aszalt szilvával

kiflik & zsemlék

Szombati kenyérnek indult, de Kornspitz lett belőle és hoppá, megvan az az íz, amit eddig a rozskenyereimből hiányoltam. A fűszerek halványan vannak jelen, támogatva a rozsliszt domináns ízét, és mindezt a harmóniát egy leheletnyi kis nádcukor teszi tökéletesen kellemessé.

Kivételesen most nem kovásszal, hanem öregtésztával dolgoztam, ami átmenet az élesztő és a kovász világa között. Lényegében egy 10-12 órán keresztül (túl)kelesztett, minimális élesztőt tartalmazó tészta. A kelesztési idő alatt fermentálódik, érik, kialakulnak a tésztában azok a jellegzetes, kovászra hajazó savanykás ízek, amitől a végeredmény valami igazán káprázatos lesz majd. 

A kenyérfűszer-mániám ősszel kezdődött, amikor a bécsi utunk során egy bajor parasztkenyér lisztkeverék apróbetűs részénél a koriander, ánizs, őrölt édeskömény és kömény szavakat fordítottam. Sőt, kint kapható tasakos Brotgewürz / kenyérfűszer is. Veszett drága, szóval nem hoztunk, de nekem már ez az infó elég volt az örömhöz. Itthon egyedül a korianderrel volt gond – a többi fűszer kapható őrölt változatban – azt mozsárban valahogy összetörögettem, majd átszitáltam.

Kornspitz pirított magvakkal, aszalt szilvával

Hozzávalók 12 db-hoz

Az előző esti öregtésztához
100 ml víz
1 teáskanál szárított élesztő (3g)
135 g liszt (65 g teljes kiőrlésű rozsliszt, 70 g BL80 búzakenyérliszt)

A (fő)tésztához
315 g teljes kiőrlésű rozsliszt
185 g BL80 búzakenyérliszt
1 púpos tk. sikér – magas rozstartalma miatt tettem bele, de elhagyható
2 teáskanál (10g) só
350 ml víz
2 evőkanál étolaj
2 teáskanál szárított élesztő (vagyis az este megbontott csomag maradék tartalma)
1 evőkanál barna vagy nádcukor
2 evőkanál kukoricapehely (elhagyható) az egy nagyon jó kérdés, hogy milyen célt szolgál, egyszer vettem, aztán csak el kellene apránként használni, majd utánakutatok kicsit
3 evőkanál kenyérfűszer-keverék (őrölt ánizs, koriander, édeskömény 1:1:1 arányban)
50 g pirított, forrázott magkeverék (tökmag, lenmag*, napraforgómag, köménymag)
5 szem aszalt szilva mazsola nagyságúra felaprítva

Magkeverék elkészítése. A lenmag kivételével az összes magot egy serpenyőbe öntöm, megpirítom, majd egy kis tálba öntöm és 25 ml vízzel + 1 kávéskanál sóval elkevrem, lefedem frissentartó fóliával, majd hagyom kihűlni.

ELSŐ NAP ESTE / vagy sütés előtt minimum 12 órával bekeverem az öregtésztát. Egy légmentesen zárható dobozban a vízben elkeverem az élesztőt, majd fakanállal a lisztet is belekeverem, nagyjából kell csak összeállítani. Lefedem, majd hagyom a pulton erjedni minimum 10-12 órán keresztül.

Másnap reggel / tésztakészítés. A vizet meglangyosítom. Egy nagyobb tálba beletépkedem az öregtésztát, majd (hát én habverővel csináltam) fokozatosan hozzáadagoltam a vizet, közben mindig csomómentesre elkevertem. Amikor beleöntöttem az összes vizet, jöhet bele az olaj, a cukor, majd a lisztek, az élesztő, a kenyérfűszer és a sikér. Először fakanállal, majd a robotgépem dagasztó karjával dagasztani kezdtem. A végén hozzádagasztom a sót, majd a legvégén a magkeveréket. Letakarva 20 percig kelesztem, ekkor belehajtogatom az apró darabokra (mazsola nagyságúra) felszeletelt aszalt szilvát, majd további 50 percig kelesztem.

Tészta darabolása. A tésztát enyhén lisztezett deszkára borítom, majd 100 gramos darabokra osztom. Egyenként gömbölyítem őket, majd 30-40 percig letakarva kelesztem.

Kornspitz formázása. A tésztagombócot enyhén olajozott deszkán háromszög alakúra (20×27 cm) nyújtom, majd a szélesebb végétől kezdve, szorosan és nagyon csinosan feltekerem. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatom, letakarom. Miután az összes kiflim kész, 15 percig pihentetem őket, de közben már kapcsolom is a sütőt 230 fokra és a sütő legaljára bekészítek egy fémedényt/tepsit.

Gőzös sütés. A felforrósított fémedénybe/tepsibe hirtelen beleöntöm az előkészített pohár vizet. A megkelt kifliket vízzel jó bőven bespriccelemvirágspriccelőkéből és 230 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt ropogósra sütöm. Az elején néha rákapcsoltam a légkeverést. Ha nagyon pirulna, lentebb lehet venni a sütő hőfokát.

A gőz késlelteti a külső réteg megkeményedését, a tészta tökéletesen meg tud emelkedni, miközben a keményítő megkocsonyásodik a felszínén, így vékony és fényes lesz a héj. Maggie Glezer: Kenyérsütés mesterfokon

Rozsos, aszalt szilvás-pirított magvas kenyér

kenyerek

Az év legelső kenyere egy rusztikusságát tekintve bajor parasztkenyér-jellegű, kovászos, pirított magvas-aszalt szilvás, 40%-ban rozsos desszertkenyér lett. Imádtuk! Imáááádtuk! Szerintem eszméletlenül illik hozzá egy leheletnyivel vastagabb vajréteg, enyhén megsózva. Persze semmi feltét, felvágott, sonka, kolbász, szalámi. Semmi, de semmi. Csak vaj és egy picike só. Mennyei ízkombináció, varázslatos!

Rozsos, aszalt szilvás, pirított magvas kenyér

Hozzávalók 750-800 g-hoz

150 g aktív kovász
245 g BL80 búzakenyérliszt
145 g teljes kiőrlésű rozsliszt
50 g natúr joghurt
10 g só
20 g nádcukor – finoman támogatja a rozs ízét
230 ml víz
5 szem aszalt szilva
50 g forrázott magkeverék (len, szezám, tök, kömény, pekándió-dió-brazildió összetörve)

ELSŐ NAP REGGELÉN / vagy sütés előtt minimum 16 órával megetetem a kovászomat 1:4:4 arányban
Kivettem a hűtős kovászomból 5 grammot, elkevertem benne 20 ml vizet és 15 g BL80 búzakenyérlisztet + 5 g teljes kiőrlésű rozslisztet, rácsavartam a mini befőttes üvegcsém tetejét és hagytam felfutni.
5 g hűtős kovász
20 ml víz
20 g liszt

ESTE / vagy sütés előtt minimum 6-8 órával ismét etetek.
Körülbelül estére elfogyasztotta a táplálékát, így ismét megetettem: az üvegben lévő 40 g kovászt áttettem a dagasztógépem üstjébe, elkevertem benne 60 ml vizet és 30 g BL80 búzakenyérlisztet + 30 g teljes kiőrlésű rozslisztet. Ráhajtottam a gép tetejét, majd éjszakára a pulton hagytam erjedni, pihenni. Másnap reggelre már süthettem is vele.
40 g reggel etetett kovász
60 ml víz
60 g liszt (30 g BL80 búzakenyérliszt, 30 g teljes kiőrlésű búzaliszt)

A magkeverékhez kimérem a magvakat és egy teflonserpenyőben mindenféle zsiradék hozzáadása nélkül megpirítom. A lenmagot és a köménymagot nem pirítom meg. 40-50 ml vizet felforralok és az előzetesen megpirított magkeverékre öntöm, majd elkeverem benne a sót. Lefedem frissen tartó fóliával és ezt is félreteszem, hagyom kihűlni.

Az autolízishiz összekeverem a vizet az átszitált lisztekkel, összegyúrom és 1 órán keresztül letakarva pihenni hagyom. Ha letelt, belemérem a kovászt, az aszalt szilvát, a joghurtot és a magvakat, majd dagasztani kezdem. Pár perc után leállítom a gépet és pihenni hagyom a tésztát 15 percig. Majd megint beindítom a gépet és dagasztom pár percig. Ekkor hozzászórom a sót, dagasztom 2-4 percig.

A hajtogatásokhoz átteszem egy üvegtálba (vizes kézzel, így nem ragad). Rögtön áthajtogattam, amit 40 percenként követtek a további hajtogatások. Ezt 3x megismétlem. A hajtogatások során került bele az apróra szeletelt aszalt szilva. (Tehát, hogyha 40 percenként hajtogatom, akkor ez így néz ki: mondjuk 12:00-kor először hajtogat, 12:40-kor hajtogat, végül 13:20-kor, majd 14:00-kor utoljára hajtogat.) Sziromhajtogatás: Megfogom a tészta egyik szélét, elkezdem felfelé húzni, majd áthajtom a vele szemben lévő oldalra, 4-5 ilyen hajtogatással körbeérek a tésztán, aminek így egyre szebb lesz a tartása.

A formázás során a megkelt tésztát lisztezett felületre borítottam és óvatosan kihúztam egyenletesen kb. egy állított A4-es lapnál kicsit kisebb téglalapra. Az alsó harmadát felhajtottam a közepéig, majd először az egyik oldalát hajtottam a közepébe, majd a másikat, végül fent megfogtam a 2 kis csücskét és középen kereszt alakban a belsejébe hajtottam, majd fentről bejglihez hasonlóan feltekertem. Megfordítottam úgy, hogy az illesztés legyen alul és, mint a zsemle formázásánál körbe-körbe forgattam a tésztát az egyik kezemmel, a másikkal pedig szépen alá-alá tolom a kicsurranó részeket, majd fenekével felfelé a konyharuhával kibélelt, jól belisztezett szakajtóba tettem.

Betakargattam konyharuhával és 2-2,5 órán keresztül kelesztettem. (Vagy éjszakára hűtőbe teszem, másnap a pulton kelesztem 1-2 órát, majd sütöm) 2 óra 30 perc kelesztés után bekapcsoltam a sütőt, az alsó rácsra betettem a vaslábast és 240 fokra előmelegítettem. Mire felmelegedett, mehetett is be a kenyérke. Elővettem három nagy vágódeszkát, egyikre tettem a forró jénait, másikra a forró jénai tetejét, harmadikra pedig rátettem egy sütőpapírt, amivel együtt a kenyér felé teszem és egy határozott, ámbár óvatos mozdulattal ráfordítottam a már kibugyolált, szakajtóban lévő kenyeret. Levettem róla a szakajtót és a lisztes konyharuhát, határozott mozdulattal (legalábbis próbálkozom) bevágtam gilette pengével, megfogtam a sütőpapírt és beletettem a vaslábasba, spricceltem bele vizet, majd tető rátesz és nyomás a sütőbe összesen 1 órát sülni. Ezen belül 230 fokon 30 percig, majd levettem a hőfokot 210 fokra, 20 perc sütés után levettem  vaslábas tetejét és fedő nélkül sült tovább. Rácsra tettem kihűlni.

Őszi álom-szendvicseim legfontosabb eleme: bajor gesztenyécske

kiflik & zsemlék

Sanszos, hogy a kovászos kenyér-függőségem zsemle és hasonlók kategóriába csúszott át! Először a magvas, bajor perecmázas bagelek, most pedig ezeket az őrült cuki, hatvangrammos bajor “gesztenyécskéket” sütöttem. Tiszta szódabikarbónamáz-függő lettem és egyébként, igazán nem is nagy meló. Jó, ha minden darabot 1 percig főzünk akkor az 12 perc, de hogyha kettőt teszünk a forrásban lévő jakuzziba… hát hipp-hopp el is készül! Csak kettőt pislogunk!

 Úúgy imádom az ízét, a formája pedig tiszta ősz, annyira ennivaló! A receptet a bajor perec mintájára készítettem, annyi különbséggel, hogy nem készítettem előtésztát, hanem mindent egyszerre bedagasztottam és így egy délelőtt folyamán lezongoráztam az egészet!

H O Z Z Á V A L Ó K 12 (60g-os) D A R A B H O Z:

A  T É S Z T Á H O Z
500 g liszt* – mikróztam meg 5-10 mp-ig
1 csomag szárított élesztő
200 ml tej
90-100 ml víz
1 evőkanál só
35 g olvasztott vaj

*Az 500 g liszt nálam most úgy állt össze, hogy: 200 g BL80, 100 g teljes kiőrlésű búzaliszt, 50 g teljes kiőrlésű rozsliszt, 50 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt, 100 g rétesliszt

A  V Í Z F Ü R D Ő H Ö Z
3-4 evőkanál szódabikarbóna
1 nagy teáskanál barnacukor/kristálycukor
1 kávéskanál só

Hirtelen ötlet volt, tehát nem etettem kovászt előző nap és még friss élesztő sem volt itthon, így maradt a vésztartalék. A szárított/instant élesztő persze kiváltható 200 g érett kovásszal vagy 15-20 g friss élesztővel. A kovászos verzió elkészítési elvét a kovászos túrós batyu bejegyzésemnál megtalálod.


E L K É S Z Í T É S

1.A tészta összeállítása. Kimérem és átszitálom a liszteket*, elkeverem benne a sót, a cukrot és a szárított/instant élesztőt. A tejet a vízzel együtt meglangyosítom és a lisztes részhez öntöm. Dagasztani kezdem, majd folyamatosan kis adagokban hozzádagasztom a vajat. Egy keményebb, stabilabb tészta lesz a végeredmény. Ha túl keménynek ítéljük a tésztát egy kis vizet vagy tejet dagasszunk még hozzá. Letakarom és a duplájára kelesztem.

*TIPP: hogyha kicsit gyorsítani akarjuk a kelesztési időt, a lisztet átszitálás után és mielőtt még belekevertük volna a szárított élesztőt 5-10 másodpercre betehetjük a mikróba!

2.Tészta darabolása. Az össz tészt 12 részre osztottam, Ezután jól átgyúrtam őket, gömbölyítettem, majd további 40 percet keltek letakarva.

3.A bajor fürdő. A sütőt előmelegítem 200 fokra. Felforralok körülbelül 1-1,25 liter vizet egy akkora edénybe, amibe biztosan elfér 1-2 zsemle (nem javaslom, hogy többet tegyünk bele egyszerre), belekeverem a cukrot, a sót és a szódabikarbónát. Magam és a fürdő mellé szorosan odakészítek egy lyukacsos szedőkanalat, a sütőpapírral bélel tepsit és a zsemléket. Amikor felforrt a fürdő mehet bele az első kettő, amit 1 percig főzök, néha megforgatom, majd lecsöpögtetem és a sütőpapírral bélelt tepsire teszem. Mehet a fürdőbe a következő adag. Amikor végeztem az összessel x-ben bevágom gilette pengével a tetejét kb 1 cm mélyen.

4. Sütés. 200 fokra előmelegített sütőben 25-26 perc alatt megsütöm.

Galette diétásan

omlós tésztából készült sütemények

Most mondjam azt, hogy júliusban túl sok volt az ostoros kalács?! Mert tényleg ez a helyzet. Szóval most ismét visszatérünk tudatos énünkhöz – ami persze július folyamán is megvolt, csak kicsit bújócskázott – és odafigyelünk arra, hogy ne csak étkezzünk, hanem ténylegesen táplálkozzunk, tehát változatos forrásokból biztosítsuk szervezetünk tápanyagszükségleteit.

Tudatosan étkezünk. Tudom, hogyha netalántán csokoládét kívánnék, akkor a szervezetemnek tulajdonképpen magnéziumra lenne szüksége és az ebéd ez esetben párolt brokkolit is tartalmazna. Viszont csokoládét, ha jobban belegondolok, én nem is igazán tudom, hogy mikor kívántam egyáltalán utoljára. Szervezetünknek alapvetően a finomított cukrokra, tehát a kristálycukorra abszolút nincs szüksége, mert a működéséhez szükséges glükózt (legfőbb energiaforrás) az összetett szénhidrátok* lebontásával is magához tudja venni, amit egy kiegyensúlyozott étrend biztosítani tud.

*például a teljes kiőrlésű gabonák

Két évvel ezelőtt, emlékszem akkor tört ránk először a Galette-láz, minden gyümölcsből és kb. hetente ezt készítettem, szóval tömtük. Nem meglepő mondjuk, hát ki tudna ellenállni ennek a roppanós tésztával körülölelt gyümölcsös, lekváros kompót-szerű mennyországnak?! Szóval szóba került párommal a teljes kiőrlésű Galette gondolata, amit gyorsan el is vetett mondván, ha édességet akar enni, akkor az legyen normális. Most, két év elteltével pedig ezt eszi (nulla finomított búzaliszt tartalommal!!), de nem ám kötelező szinten, hanem olyan eszméletlenül ízlik neki szinten!
Mert az, hogy én odavagyok az igazi, telt gabonaízért, az egy dolog, ez tény: imádom a teljes kiőrlésű gabonák teljes, jellegzetes, aromás ízét, de hogy ő is megszerette, na az a nagy szó! Hiphiphurrá.

Galette diétásan

Hozzávalók 2 db-hoz

100 g tk rozsliszt
120 g tk búzaliszt
csipet só
1 teáskanál porcukor
85 g vaj/ margarin
50-55 ml hideg víz
1 tojás (keveset félreteszek a lekenéshez)
kis barna cukor

galettenként: 1,5 evőkanál lekvár, 250-300 g gyümölcs, kis citrom leve, ill. a szilvásra fahéj, szerecsendió esetleg kardamom, megszórhatjuk még mandulával, dióval

A liszteket gyorsan elmorzsolom a hideg vajjal/margarinnal és az 1 csipet sóval. Hozzáadom a porcukrot, a 4/5-öd részét az egész tojásnak, a hides vizet és gyorsan összegyúrom. Hűtőbe teszem fél vagy 1 órára. Kicsit lisztezett sütőpapíron kinyújtom, tepsire átteszem és ott készítem el: a közepébe lekvárt kenek, majd a felszeletelt gyümölcsöket rápakolom. Nyomok rá egy kis friss citrom levét és eloszlathatok rajta egy kis barna cukrot. (De alapvetően nem szükséges, mert a gyümölcs cukortartalma elég édessé teszi.) Az oldalát felhajtogatom. Lekenem kicsit felvert tojással a tészta szélét körben, majd 180-185 fokon (alsó-felső) 40 perc alatt megsütöm.

Félórás pihe-puha boci szelet sok túróval

gyors kevert sütemények

Az utóbbi időben nagyon a kelt tészták és az otthoni péksütemények világa felé húzott a szívem, meg leginkább a hasam és szinte teljesen elfelejtettem az egyszerű, fél óra alatt összekeverhető sütiket. 

Pár hete anyáéknál ettünk boci szeletet, csak etette és etette magát, nem lehet abbahagyni olyan finom volt. A kakaós tészta szinte elolvadt a szánkban, olyan puha omlós, a túró pedig szaftosan puha maradt a tésztában, a tetejére pedig kicsit karamellizálódva rásült. Egy szó, mint száz: mennyei!

Update, egy hatvanharmadik sütés után
Beleharaptam és nem hittem el, hogy ez komolyan ennyire szaftos. Tesóm pedig megállás nélkül hajtogatta, hogy ez mennyire finom. Na igen, a tészta tényleg valami extra lágy, hihetetlen. Pedig most csak 3 tojás volt otthon, szóval volt vakera milyen lesz, de még így is szuper perfekt lett!

A tészta olajjal készült, amit én sokkal jobban kedvelek, mint a vajjal kikeverhető tészták. Egyrészt, mert az sokkal pepecsebb, meg csapkod mindenhová, másrészt mert az olajos tészták sokkal, de sokkal puhábbak lesznek! A muffint is csak olajjal készítem, úgy a tuti!


Félórás pihe-puha boci szelet sok túróval

Hozzávalók 24 szelethez
20 x 30 cm-es tepsihez

A kakaós tészta
4 tojás kettéválasztva
200 g kristálycukor
85 ml étolaj
150 ml tej (2,8-3,6%)
1 evőkanál sütőrum
230 g teljes kiőrlésű búzaliszt (De a múltkor: 155 g búzalisztet és 75 g rozslisztet használtam)
30 g cukrozatlan kakaópor
1 csomag sütőpor
1/2 kávéskanál só

A túrós rész
750 g túró
1 evőkanál tejföl
2 evőkanál búzadara
1 egész (M) tojás
190-240 g kristálycukor (de ízlés szerint)
1 csomag vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja

A tojásokat szétválasztom. Először a sárgáját fehéredésig keverem a kristálycukor felével, majd hozzáadom az étolajat, a tejet és a rumot. A tojásfehérjét is habbá verem a maradék kristály és vaníliás cukrokkal, de ne legyen túl kemény, ne törjön. A lisztet átszitálom, elkeverem benne a sütőport, a kakaóport és a sót. A sárgájához 2-3 részletben hozzáadom a lisztes-kakaós száraz keveréket is, ez még mehet robotgéppel nyugodtan, majd lazítom a fehérjehabbal. Ezt már inkább fakanállal vagy spatulával. Bekapcsolom a sütőt (alsó-felső) és 180 fokra előmelegítem.

A túró hozzávalóit összekeverem: túró, kristálycukor, vaníliás cukor, citrom reszelt héja, tejföl, búzadara, tojás. Sütőpapírral kibélelek egy nagyobb tepsit, vagy kivajazom és lisztezem. Beleöntöm a kakaós masszát, majd egy evőkanállal rápakolom a túrót. 180 fokos sütőben (alsó-felső) kb 50 percig sütöm, tűpróbával ellenőrzöm.

Egy szeletben: 216 kcal, 8,51 g fehérje, 7,41 g zsír, 29,5 g szénhidrát 0,6 g rost