Sült túrótorta bazsalikomos meggy-eper mártással

desszert, torta

Hogy mi ez a fűszermánia nálam?! Nálam, akinél a névnapra kapott gerbera már másnap inkább a föld felé nő?! Tavasszal vettem bazsalikommagot kemény kétszáz forintért. Tengett-lengett egy jó darabig. Nyár elején szereztem friss bazsalikomot a konyhaablakba, amit csodamód olyan féltő gondoskodással öntözgettem, nevelgettem, hogy óriási leveleivel gyönyörűen megajándékoz a mai napig. Az elszáradt, kimaxolódott szárait az idő folyamán kihúztam és a helyére beültettem a magocskák hányadát, ami mára egy végtelenül tündéri bébi-bazsalikom ovivá fejlődött. Na, tehát receptjeimben.. a sok “friss bazsalikom” momentánilag innen van. Így került idén az eperlekvárba is, ami hát atyavilágtejóég, valami zseniális lett!

Sült túrótortánkról pedig egyrészt beszéljenek a képek, mert ezt a finomságot, most lehet nem tudom szavakba önteni. Egyszerűen csak süsd meg és hagyd hogy elvarázsoljon a lágy, felhőpuha túrókrém. Hagyd hogy nyelved oldalát, a savanyúságot érzékelő részt elkapja és megsimogassa a fanyar meggy és érezd a finoman kiáltó bazsalikomot, aki csak visszhangzik a háttérben, jelezve, hogy ő igenis ott van, csak eldönteni nem tudod, hogy hol. De éppen pont annyira, amennyire csak kell. Páratlan.
‘Tányértkinyalósan perfekt.

De jaj Hanna, mi tartott idáig? Mióóóóta tervezed már megmutatni! – orrolok magammal. Mert nálunk anya, feszt ezt a tortát süti, az egész család nagy örömére, mert tényleg veszett jó. Viszont úgy tartottam tőle valami miatt, pedig egy gyors, faék-egyszerűség, most már tudom. A tészta 5 perc alatt összeáll, 30 p hűtő, addig nekiesünk botmixerrel a töltelék összes hozzávalójának. Kinyújtjuk tésztánkat, elősütjük kicsit, töltjük, sütjük és várunk holnapig. (Na ez necces, de bírható, hogyha nem mész a konyha felé! :D)

Az egész desszert legeslegeslegbonyolultságosabb része: a sütés. Jaj és az, hogy csak másnap ehetünk belőle. Első nap a tortát készítjük el, másnap a gyümiragut. Tényleg bírjuk ki, megéri!

Vagyis pontosítva, a sütésnek egy apró, ámbár egyáltalán nem jelentéktelen része, történetesen az, hogy ezt a forró tortaformában rezgő folyótengert, hogyan transzportáljuk be a sütőbe. Két konyharuhával serénykedve megfogjuk forró formánkat és folyamatos vizslatás közepette elvisszük a sütőig, amit már előzetesen ki kellett nyitnunk – kiszökő hőt nem sajnálva – különben tehetjük vissza a pultra túróhaverunkat és szerencsétlenkedhetünk újra vele – ahogy ezt én ma sikeresen megtettem. Ezazz Hanna, önpacsii!

Sült túrótorta bazsalikomos meggy-eper szósszal

Hozzávalók 22 cm-es kapcsos tortaformához vaagy üzenetben kaptam, hogy 26 cm-es 5 cm magas piteformában is tökéletesen kivitelezhető!

T é s z t a
100 g fehér tönkölybúzaliszt*
50 g teljes kiőrlésű búzaliszt*
50 g porcukor
100 g teavaj (80-82%-os)
1 óriási csipet só
= 300 g 3:2:1 arányú alap linzertészta

*Természetesen 150 g BL55 búzafinomliszttel is elkészíthető, nálam a bikinibádi-gondolat most előnyben részesült.

T ö l t e l é k
500 g túró
500 ml 2,8-3,5%-os tej
400 g tejföl/mascarpone vagy keverve (Nálam most 300 g tejföl, 100 g mascarpone)
200 g porcukor
90 g vaníliás pudingpor vagy étkezési keményítő
1 csomag vaníliás cukor / vaníliarúd / aroma
1/2 kávéskanál só
2 egész tojás
1 citrom reszelt héja

G y ü m ö l c s r a g u
2 evőkanál eperlekvár
1/2 befőttes üveg nagymama-féle meggykompót + leve
4-5 friss bazsalikomlevél
1 nagy teáskanál vaníliás pudingpor
óriási csipet só
1 citrom leve

Tészta összeállítása. Összekeverem a liszteket, a porcukorral, a sóval, majd összemorzsolom a vajjal, és gyorsan tésztává gyúrom, nem szabad, hogy “leégjen” a tészta. Beteszem a hűtőbe kb 30 percre.

Töltelék. Készüljetek, mert végtelenül bonyolult és hosszadalmas leírás következik. Az összes hozzávalót egy tálba teszem és botmixerrel összekeverem.

Tészta elősütése. Egy 22 cm-es kapcsos tortaforma alját kibélelem sütőpapírral. A tésztát akkorára nyújtom, hogy az oldalára is fel tudjam tapasztani, mert jó sok töltelék kerül majd bele. Szóval átpakolom a tésztát, nekem fullba szétesett a széle, mert teljes kiőrlésű, de visszalegóztam és gyönyörűen levágtam a széleit, szóval igen mutatósra sikerült! Villával vagy 9x megszurkáltam az alját, majd 190 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütöttem.

Töltés. Az elősütött tésztába először merőkanállal, majd öntve átplántáltam a töltit, ami ne ijedjetek meg, de sokkal több lesz, mint amire előzetesen számítottatok. Semmi pánik, kezeljük az ügyet, így lesz tökéletes!

Szóval abszolút nem probléma, hogyha a töltelék a szépen elkészített tésztamedrünk fölé csordul, nem fog kifolyni, szóval ne szikrázzon rémülten a szemetek, mint ahogy az én két szépem tette, amikor megláttam, hogy ez bőőőven sokkal fentebb fog érni, mint a kibélelt helye! Még úgy se fog kifolyni, hogy kapcsos a forma, legalábbis nálam nem tette, bízom benne, hogy a kapcsos tortaformák istene nem űz belőlem csúfot és Nektek se fog!

És most jön szerintem az egész recept legeslegeslegbonyolultságosabb része: a sütés. Vagyis pontosítva, a sütésnek egy apró, ámbár egyáltalán nem jelentéktelen része, történetesen az, hogy ezt a forró tortaformában rezgő folyótengert, hogyan transzportáljuk be a sütőbe. Két konyharuhával serénykedve megfogjuk forró formánkat és folyamatos vizslatás közepette elvisszük a sütőig, amit már előzetesen ki kellett nyitnunk – kiszökő hőt nem sajnálva – különben tehetjük vissza a pultra túróhaverunkat és szerencsétlenkedhetünk újra vele – ahogy ezt én ma sikeresen megtettem.

Egyébként 190 fok (alsó-felső) 90-100 perc.

Másnap elkészítem a gyümölcsragut. A meggykompótot nyeles lábasban melegíteni kezdem, hozzákeverem a lekvárt, a citromlevet, majd kb 1/2 dl meggylében elkeverem a vaníliás pudingport és hozzákeverem. Abszolút nem az a lényeg, hogy puding legyen, a kompót levét úgy adom hozzá, hogy csak egy picivel legyen zselésebb az állaga, egy leheletnyivel kicsit lassabban folyjon le a tortácskánkról.

A gyönyörűség Varga Gábor sült túrótorta receptje alapján készült.

Teljes kiőrlésű (50%) virslis croissant

pékség, pogácsák & sósságok

Hogy zsúfolt volt-e a hetünk?! Valami brutálisan.

Szombaton eladtuk a kocsit. Vasárnap hajnalban rég fontolgatott balatoni kétéjszaka megkezd, kedden este hazajön, de előtte István kisfiát haza Debrecenbe, majd Miskolc. Másnap Eger, mert I. közben munkahelyet vált (baaah ennek nagyon örül a fejünk, végre jó dolgok is történnek, elég húzós volt az utóbbi 2 év számunkra), szóval közben már új autót kinéz, repülőt lefoglal, csütörtökön irány a németországi Landshut, amert vár a mokka metál vwpassat.

Hát én veszettül imádom a turbulenciát! Na, de ne szaladjunk ennyire előre, valamikor a sok program közé beiktattam ezt a tk. virslis croissikat, hogy legyen miket bekapogatni az úton. Brutál jó lett, fene se gondolta volna, hogy fehér liszt és tej nélkül is lehet mega finom dolgokat sütni! Jaj, mert közben kitaláltam, hogy egy hétig tejmentesen étkezem, mert valamiért tök csúnya az arcom. Bár fejemet a falba vágtam másnap, amikor István itta a habosabbnál habosabb cappuccinokat a reptéren és meg muszáj voltam beérni a szájhúzogatóan savanyú feketékkel. Baaah. Mert, ha legalább lett volna espresso tonik, az új kedvencem, de neeem!

Jaj de elkanyarodtam. Szóval ez volt az az utazás, ami már betyárul bakancslistás volt. Egy bugyi, egy zokni, egy póló és ennyi, de komolyan. Egy-egy hátizsák mindkettőnknek, ráadásul az enyém nem ám ilyen túra volt, vérbeli, semmire sem jó, divathátizsák. Jó, persze deó, fogkefe volt, meg alapozó, meg szempillaspirál, hogy a hajnali 4-es keléseket kompenzálja valami, de ennyi.

Szóval hajnali 5:10-re jött a taxi, 5:30-kor már a Miskolc-Budapest Oscarban ültünk. Szigorúan 4 vonaljegyet vesz, villamos, majd busz Ferihegyig. Aztán konnektort keres, mert sikerült csurig lemerítenem a drágám negyed nap alatt. Jaj érik már egy powerbank. Várakozás, röntgen, birkaterelés, “ott a repcsiiiiink” – kiáltás, fellépcsőzés, helyfoglalás. Életem harmadik repülése, már az elsőt is imádtam (Londonba repültünk, meg aztán vissza). A felszállás a legjobb! Gyá de bírom! Meg a turbulencia, töltés ezer, adrenalin!

De, hogy némi említés is legyen bejegyzésem tárgyáról, a teljes kiőrlésű, lényegében majdnem mentes croissantokról, Ferihegyen bekaptam kettőt, jajjj de bírtam! Süssétek meg feltétlen! Isteni klasszak!

Nürnbergben, rettenetesen szépen megfogalmazva, jól oda@&ta a gépet a pilóta, de leszálltunk, nyomás U2-vel a Hauptbahnhofra, majd autómatában Landshutig vonatjegyet megvesz, egy sort értetlenkedik az információs pultnál, tátott szájjal imádkozik a töltött bajor pereces pékség előtt, hogy ezt láthatja, majd az egyik eldugott sarokban lekuporodnak és megszendvicseznek. Jaj vettünk hozzá salátát is, apropó, fő a maximalizált rostbevitel! Aztán le-lecsukló fejjel, csurgó nyállal alszik a landshuti 2 órás vonatúton. Aztán egy laza 2,5 km-es séta full kimerülten, hatvanhárom fokban, fekete hosszú nadrágban (mert miért ne, Hanna igen okosan öltözött fel reggel 😀). Szerény alvásra koncentráló szállást gyorsan elfoglal, hát a legfőbb kedvencem a hotel előtt tizedik sörüket elfogyasztó kamionsofőrök voltak! Zuhany, fáradt testet ágyba lehajít, pihen, majd meredt, kérdő szemmel néz Istvánra, hogy “most Te komolyan este 8-kor, mindezek után még el akarsz indulni, megkeresni az autót, úgy, hogy nem tudjuk a külváros melyik szalonjában van?!”. Na lényeg, hogy megtaláltuk! Szép, szuper, persze nem tökéletes, de jó lesz ez!

Másnap. Zárójel: egyébként nem terveztem ilyen mértékű sztorizást, magam sem értem a miértjét.

Német gasztro-orgia I.
Reggel szalonban kezd, majd itt jön a hepöning, alku közben megtudjuk a kereskedő sráctól, hogy a mellettük lévő hentesnél, iszonyúan finom a Leberkäse Semmel mit Senf, az egyik legkedvencebb kedvenc osztrák-német kajám. Egy teljesen basic császárzsemle, benne óriási, szaftos ‘egybehúspép‘ szelet (mint egy virsli, csak sertéslapocka méretű és neeem, abba nem akarok belegondolni, hogy mit tartalmazhat csak pusztán élvezem a fejenként 1,5 Eurós reggelit) sima vagy édes mustárral megkenve. Imádat!

Német gasztro-orgia II.
Autó pipa, túl az okmányirodán, miegymáson, nyomás be az óvárosba, mert valami elképesztően csodálatos egy kisváros! Szokásomhoz híven, most is a #landshut instás kereséssel kezdtem felfedezni a helyi pékségeket, éttermeket és cukrászdákat. Lőn csoda, olyat találtam, amitől majd elsírtam magam: Aran Brotgenuss & Kaffeekult. Bajor perec szendvicsek. Hanna a mennyországban.

Első állomás egyértelmű, hogy oda vezetett. Tizennyolc euróért brunchoztunk egy betyárat. Veszett király volt. Mondom mit fogyasztottunk (csak hogy választékos szókincsből ne legyen hiány a betyár és a brutál mellett), tehát fogyasztásunk alapját egy-egy bajor szendvics képezte, Istváné szalámis (Mailander Breze) volt, jó hát azért nem ilyen mezei szalámira kell gondolni, valami eszméletlen sajtrkémmel (szerintem mascarponés) volt megkenve, friss petrezselyemmel megszórva és olyan vastag parmezán darabokkal telerakva, hogy tejdiétámnak egy kicsit off volt abban az egy órában. Az egyém pedig Pármai sonkás perec (Pharma Breze) volt (mindkét oldala jóóó bőven sajtkrémmel megkenve, parmezánnal, friss petrezselyemmel, úgy ahogy kell. Beleharaptál és hát ömm nem is tudom, megszűntél egy pillanatra. Ebből az állapotból már csak a jó keserű espressóm tudott kizökkenteni, amit irigykedve szürcsöltem be arcszerkezetembe, miközben Ő a hatalmas adag tejhabos capuccinóját majszolta. Tipsitapsi Hanna, sikerült a legjobb hetet kiválasztani “tej-diétádnak”. Az egész ízgyönyört egy pisztáciával vékony sorban megszórt, finom cukormázzal lekent, szaftos sárgarépatortával zártuk. Hogy jó volt-e?! Gyáááá!

Mindeközben telefonom folyamatosan az üzlet megvásárolható kávék, szakajtók és teák mögötti polcán töltődött, mert se áramunk nincs nyilván a hátizsákban, az autós töltő pedig otthon maradt. Szóval pár plusz százalék csak sikerült. Gasztro-örömünktől megrészegülve jöttünk ki a pékségből neeeem, a-aa ez sokkal több, mint egy pékség volt! Kenyérszeleteket is lehetett kapni, különböző brutális kencékkel, óriási adag salátákkal, sajttorták, almás rétesek, úristen szuper volt! Majd utazásunk lezárásaképp felsétáltunk déli hatvanháromfokban a várba, mondjuk gyönyörű volt. Lassan séta kocsihoz, majd útnak indul haza.

Na, még egy kis kaland.
Ismeritek azt az érzést, amikor nincs ereje a motornak, Bécs előtt vagytok, a telefonod lemerült, megálltok pihentetni a kocsit, bedugni a telókat, közben traileres ismerősök után érdeklődni és tapsolni az egy-két százalékkal magasabb töltöttségi szinteken?! De végül csak sikerült a saját kerekeinken, szombat hajnali 4-re hazaérni. Rögtön ágybazuhan. Másnap pedig megnyitottam az oldalam. Talán ezért a szó@&ßsás, iszonyú fáradt vagyok és ilyenkor no limit.

Ótejóég és holnap lesz Egerben a néprajzi tábor, ahol gyerekekkel fogok kovászos kenyeret sütni, ma még vár rám 5 kg kenyértészta bedagasztása, úgyhogy helósziasztok, megyek a konyhába. Szurkoljatok, hogy vállalható kenyerek süljenek holnap a kemencében – bár kizárt, hogy azok lesznek, sose sütöttem még benne. Mondjuk nem ez a lényeg: csak élvezzék a gyerekek! Ez számít!

Teljes kiőrlésű virslis croissant utazáshoz
kb 32 db-hoz (2×16)

500 g liszt (Nálam most: 250 g teljes kiőrlésű rozsliszt, 250 g fehér tönkölybúzaliszt)
300-320 ml langyos tej / víz*
1 teáskanál cukor (por/kristály mindegy!)
20-22 g friss élesztő
fél evőkanál só
60 g disznózsír/vagy vaj/margarin szobahőmérsékletű, puha
kb 6-7 db virsli

Opcionális töltelékek: sajt, ketchup, mustár
1 tojás kicsit felverve a kenéshez

*Először érdemes csak a folyadék 80%-át a tésztához önteni, majd dagasztás során fokozatosan adagolni és nézni, mennyit vesz fel még a tészta.

Kimérem és átszitálom a lisztet, elkeverem benne a sót. A langyos tejben elkeverem a porcukrot, majd belemorzsolom és a kezemmel eldolgozom benne az élesztőt, majd belekeverek 1 evőkanál lisztet (a már kimért mennyiségből) és a tetejére szórok még egy ek lisztet, konyharuhával letakarom. Megvárom, amíg felfut (10 perc). A felfuttatott élesztőt hozzáadom a liszthez + zsiradékot is. Kézzel vagy géppel tésztává dagasztom. Konyharuhával letakarva duplájára kelesztem.

Ha megkelt kifordítom enyhén lisztezett deszkára, kettéveszem a tésztát, átgyúrom. 15 percet letakarva pihentetem. Az egyiket magam elé teszem, alálisztezek enyhén és kinyújtom kb 0,5-1 cm vastagságúra. Pizzavágóval, vagy késsel elfelezem, majd negyedelem, majd nyolcadolom és így tovább, amíg 16 részt nem kapok.

A virsliket 4-5 cm-es darabokra vágom, a tésztaháromszög hosszabbik végéhez mérem a nagyságát. Mindegyik tésztacsík végébe nyomok kis ketchupot, mustárt majd ráteszem a virslit. Feltekerem őket a szélesebb oldalról a vékonyabb felé. A vékony vége kerül majd a tepsi aljára. Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, lekenem kicsit felvert egész tojással {+megszórhatjuk reszelt sajttal, ez nálam most kimaradt} majd 190 fokon 20-23 percig sütöm. Ugyanígy járok el a másik tésztagombóccal is. Nekem ráfért egy tepsire is mindkét

Kakaós, szaftos pihepuhaság muffin

gyors kevert sütemények

Na, pontosan azokban az elveszett pillanatokban jön hihetetlenül jól ez a kakaós, szaftos pihepuhaság muffin recept, amikor nincs olyzottan-túlzottan kedv és energy egész nap a konyhában alkotni, hanem inkább valami egyszerű és nagyszerű apróságra vágyunk, mert azért.. ugye.. úúúgy ennénk valami édeset.

Nem mellesleg – még véletlenül se hagyjuk figyelmen kívül – szóval kizárólag fehér rozs és tönkölybúzaliszttel készült. Így egy kis plusz vitamin és ásványi anyag tartalmat is csempészünk az egész mindenség pikantériájához.

A sütemény sikerességét – véleményem szerint – mi sem bizonyíthatná jobban, mint annak ténye, hogy a héten 3x kellett elkészítenem, mert másnapra már nyoma sem marat, pedig befogadó kapacitás még lett volna rá bőven! Plusz adu, hogy imádom, hogyha ilyen kis gombácskás lesz a teteje és ez pontosan az a tésztaállag, amivel ezt az esztétikus hatást el lehet érni! Hát juuppííí!

A recept eredendően a sárgabaracklekváros muffinom továbbfejlesztett változata.

Kakaós, szaftos pihepuhaság muffin

Hozzávalók 12 db kis gombácska-muffinhoz

150 g fehér tönkölybúzaliszt
100 g fehér rozsliszt
1/2 csomag sütőpor
30 g cukrozatlan kakaópor
1 kávéskanál só
1 egész tojás
250 ml tej
60-70 ml étolaj
100 g sárgabarack lekvár
90 g kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
50 g étcsokoládé (december hatodikait daraboltam a tetejére)

Bekapcsolom a sütőt 200-210 fokra. Előveszek egy nagyobb tálat, amibe a száraz hozzávalókat mérem és egy minimum fél literes mérőedényt, amibe a nedveseket, plusz magamhoz veszem a kis kézi habverőmet. Száraz hozzávalók kimérése. A lisztet, a kakaóport, a sütőport és a sót egy tálba szitálom, majd elkeverem. Nedves hozzávalók. Egy másik tálba kimérem a tejet, a cukrokat, a tojást és az olajat, a lekvárt, majd hozzáadom a fenti száraz hozzávalókat. Sütés: muffinpapírral kibélelt muffinsütőbe teszem a tésztát, én speciel dugig tömöm őket, majd 200-210 fokon (alsó-felső) 20-25 perc alatt megsütöm.

Earl Grey teás tönköly cipóm hosszú, hűtős fermentálással

kenyerek, kovász

Avagy amikor mindent pontosan megtervez, ám sokkal később ér haza, és minden számítása máshogy alakul! Viszont a lehető legjobban, ugyanis így megsütöttem életem eddigi legjobb kenyerét! A tea sokat nem dobott az ízén, de a végeredmény valami eszméletlen ízes, telt, igazi lett! Sikerült eltalálni az ecetsav-tejsav tökéletes arányait?!

Eredetileg úgy terveztem, hogy formázás után szakajtóba, majd a hűtő legfelső polcára kerül. Viszont, hogyha így hagyom bent 23 órát, félő, hogy csurig túlkel és lehetett volna belőle pizza, vagy focaccia. Ezért a tésztát, péntek este, a hajtogatások után, formázatlan állapotban tettem be a hűtőbe, másnap formáztam, szakajtó, pulton kelesztés és sütés.

A tőlem megszokottnál extrémebb lyukak miértjét csak találgatni tudom. Sajnos a szokotthoz képest felelőtlenül sok változót alkalmaztam.
1. Ritkán hűtőzök, most betettem 23 órára.
2. Megpróbáltam laminálni.
3. A hidratációt megemeltem a megszokott 65-70-ről 85%-osra. Vanessa Kimbell könyve (Kovásziskola) alapján először csak a folyadék 80%-át (252 ml) dagasztottam a tésztába, a maradékot (63ml) pedig a só hozzáadásakor adtam hozzá.

Szóval tipsitapsi felelőtlenségemnek, mert így most fogalmam sincs, hogy melyik változó eredménye mindez. Ám elképzelhető, hogy sikerében, összességében mind közrejátszik.

Earl Grey teás tönköly cipóm hosszú, hűtős fermentálással

A recept folyamata röviden: Első este felfrissítettem a hűtőben tartott anyakovászomból kivett kovászt. Másnap délben, vagy legalább 14 óra elteltével ismét megetettem. Délután autolizáltam, koraeste bedagasztottam a tésztát, majd 3×40 percenként hajtogattam (ez 2,5 órán keresztül tartott). Hűtőbe tettem másnap estig, itt pont 23 órán keresztül hűtőzött. Harmadik nap lamináltam – vagyis legalábbis megpróbáltam – formáztam, szakajtóba tettem, 2 órán keresztül kelesztettem, majd 1 órán keresztül sütöttem.

Earl Grey teás tönköly 600 gr-os cipóm hozzávalói / anyaghányada
370 g liszt (50% BL80, 50% fehér tönköly)
315 ml Earl Grey tea / simán vízzel is helyettesíthető (85%) 
93 g  kovász (25%)
7,4 g só (2%)

Első nap este 22:00 – kovászfrissítés 1:2:2 arányban
7 g (a hűtőben tartott anyakovászból kivett) kovász
14 ml víz
14 g liszt (50% BL80, 50% tk rozsliszt)
Ezt a kis teáskanálnyi kovászt egy kis befőttesüvegben elkevertem a vízzel, majd hozzákevertem a liszteket. Rácsavartam a tetejét és téli sapiba tettem.†

Második nap déli 12:00 – kovászetetés 1:3:3 arányban, előző etetéshez képest 14 óra múlva
35 g (tehát az egész előző nap este frissített) kovász
105 g víz
105 g liszt (50g BL80, 55g tk rozsliszt)
Ezt már egy nagyobb bef.üvegben keverem össze, majd ismét sapiba bugyolálom. Ez a bekevert kovász nekem (20 fokos szobahőn) 6 óra múlva vált sütőképessé, ezért kezdtem 18:00-kor a dagasztást. Nem használtam fel az egész kovászt – 150 g fennmaradt, amit hűtőbe tettem és belesütöttem 4 napra rá a Fougasse-ba.

Autolízis / azaz a liszt és a víz összekeverése
14:24-tól 18:00-ig (3,5 órát autolizáltam – így jött ki, a kovász ekkorra lett igazán aktív, szép szálas szerkezetű)
Az ideális, tésztának kedvező hőmérséklet kiszámítása. A liszt+víz+szobahő összegének (Köszönöm az infót Gábornak!) 78-nak, vagy legalábbis nagyjából akörülinek kell lennie. Nekem 12,8 fokos volt a lisztem, a szobahő 20, tehát a teának 45 fokosnak kellett lennie.
185 g BL80
185 g fehér tönkölybúza liszt
252 g víz (Earl Grey tea) – A folyadéknak ekkor csak a 80%-át adom hozzá. A fennmaradó 63 ml-t a dagasztás során adagolom.

Tészta összeállítása, dagasztása 18:00
+ 93 g kovász (többit eltettem a hűtőbe, mert eredetileg ma zsemlét akartam belőlük sütni, ehhez képest ez a projekt még sehogy sem áll..)
+ 63 ml víz / tea
+ 7,4 g só
Az autolízis alatt álló liszt+víz keverékhez hozzáadom a 93 g aktív kovászt, majd összedzsuviszkolom, fokozatosan hozzáadva a folyadékot, majd dagasztom, ahogy nagymamától tanultam. Miután úgy érzem, hogy kellően sok levegőt dagasztottam a tésztába, pihentetem és 3×40 percenként sziromhajtogatással vagy coillal meghajtogatom.

Hűtős kelesztés. 20:38-kor beköltöztettem a hűtő legfelső polcára egy tetős műanyag edénybe, ahol 23 órán keresztül várta, hogy végre hazaérjek és kezdjek már vele valamit.

Harmadik nap este 19:00 / Kivettem a hűtőből, megpróbáltam laminálni. (Találtam róla egy rövid, 1 perces videót!) Kihúztam akkorára a tésztát, amekkorára szakadás nélkül tudtam, majd összehajtogattam. Formáztam, majd bőven lisztezett szakajtóba tettem. (Bár talán utólag már máshogy csinálnám. Hagynám a pulton pihenni kb 30 percet, majd ekkor formáznám véglegesre és be a szakajtóba.) A szakajtóban 2 órán keresztül kelt a pulton 19:20-21:15-ig.

Sütés / 20:45-kor előmelegítettem a sütőt 230 fokosra és beletettem a hideg vaslábast, majd 21:15-kor betettem a kenyeret (összesen 1 óra 5 percet sült) 230 fokon 30 percig, ekkor levettem 200 fokra – 15 percig sült így, végül az utolsó 20 percet fedő nélkül sütöttem szép barnára. Kivettem és rácson hagytam kihűlni, másnap reggel szeleteltük.

Őszi álom-szendvicseim legfontosabb eleme: bajor gesztenyécske

kiflik & zsemlék

Sanszos, hogy a kovászos kenyér-függőségem zsemle és hasonlók kategóriába csúszott át! Először a magvas, bajor perecmázas bagelek, most pedig ezeket az őrült cuki, hatvangrammos bajor “gesztenyécskéket” sütöttem. Tiszta szódabikarbónamáz-függő lettem és egyébként, igazán nem is nagy meló. Jó, ha minden darabot 1 percig főzünk akkor az 12 perc, de hogyha kettőt teszünk a forrásban lévő jakuzziba… hát hipp-hopp el is készül! Csak kettőt pislogunk!

 Úúgy imádom az ízét, a formája pedig tiszta ősz, annyira ennivaló! A receptet a bajor perec mintájára készítettem, annyi különbséggel, hogy nem készítettem előtésztát, hanem mindent egyszerre bedagasztottam és így egy délelőtt folyamán lezongoráztam az egészet!

H O Z Z Á V A L Ó K 12 (60g-os) D A R A B H O Z:

A  T É S Z T Á H O Z
500 g liszt* – mikróztam meg 5-10 mp-ig
1 csomag szárított élesztő
200 ml tej
90-100 ml víz
1 evőkanál só
35 g olvasztott vaj

*Az 500 g liszt nálam most úgy állt össze, hogy: 200 g BL80, 100 g teljes kiőrlésű búzaliszt, 50 g teljes kiőrlésű rozsliszt, 50 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt, 100 g rétesliszt

A  V Í Z F Ü R D Ő H Ö Z
3-4 evőkanál szódabikarbóna
1 nagy teáskanál barnacukor/kristálycukor
1 kávéskanál só

Hirtelen ötlet volt, tehát nem etettem kovászt előző nap és még friss élesztő sem volt itthon, így maradt a vésztartalék. A szárított/instant élesztő persze kiváltható 200 g érett kovásszal vagy 15-20 g friss élesztővel. A kovászos verzió elkészítési elvét a kovászos túrós batyu bejegyzésemnál megtalálod.


E L K É S Z Í T É S

1.A tészta összeállítása. Kimérem és átszitálom a liszteket*, elkeverem benne a sót, a cukrot és a szárított/instant élesztőt. A tejet a vízzel együtt meglangyosítom és a lisztes részhez öntöm. Dagasztani kezdem, majd folyamatosan kis adagokban hozzádagasztom a vajat. Egy keményebb, stabilabb tészta lesz a végeredmény. Ha túl keménynek ítéljük a tésztát egy kis vizet vagy tejet dagasszunk még hozzá. Letakarom és a duplájára kelesztem.

*TIPP: hogyha kicsit gyorsítani akarjuk a kelesztési időt, a lisztet átszitálás után és mielőtt még belekevertük volna a szárított élesztőt 5-10 másodpercre betehetjük a mikróba!

2.Tészta darabolása. Az össz tészt 12 részre osztottam, Ezután jól átgyúrtam őket, gömbölyítettem, majd további 40 percet keltek letakarva.

3.A bajor fürdő. A sütőt előmelegítem 200 fokra. Felforralok körülbelül 1-1,25 liter vizet egy akkora edénybe, amibe biztosan elfér 1-2 zsemle (nem javaslom, hogy többet tegyünk bele egyszerre), belekeverem a cukrot, a sót és a szódabikarbónát. Magam és a fürdő mellé szorosan odakészítek egy lyukacsos szedőkanalat, a sütőpapírral bélel tepsit és a zsemléket. Amikor felforrt a fürdő mehet bele az első kettő, amit 1 percig főzök, néha megforgatom, majd lecsöpögtetem és a sütőpapírral bélelt tepsire teszem. Mehet a fürdőbe a következő adag. Amikor végeztem az összessel x-ben bevágom gilette pengével a tetejét kb 1 cm mélyen.

4. Sütés. 200 fokra előmelegített sütőben 25-26 perc alatt megsütöm.

Fantasztikus reggeli: Dutch baby karamellizált körteraguval

Egyéb

Nálunk új “ezt sütöm minden szombaton” kedvenc reggeli született!
Lényegében egy sütőben sült palacsinta, palacsintafelfújt, amit leginkább reggelire fogyasztanak. Amerikában a holland bevándorlók honosítottak meg, a Pfannkuchenből származik. A Dutch feltételezhetően a Deutsch elváltozott kiejtése. A Dutch Babyt Seattleben a 20. század első felében készítette először egy családi vállalkozás, a Manca’s Cafe.

Eszméletlen ízorgia.. és MINDÖSSZE 5 perces munkával létrehozható!? Amíg sül, odatesszük az éppen aktuális idénygyümit ragunak, ami tökéletesen passzol a palacsintatésztához, és ez a karamellizált, szaftos gyümölcsragu pont beleillik – az esztétikailag sem elhanyagolható- reggelink kellős közepébe!

Ha létezik tökéletes reggeli, ház ez az!

Olyan régóta szemeztem vele, de olyan rég. Már a kis serpenyőt is beszereztem hozzá. Kínaiban szerváltam 1790-ért, ugyan kicsit húztam rá a szám, hogy most beruházzak csak a dutch baby miatt?! Fú hohó de még mennyire megéri!

Dutch baby

Hozzávalók (2 főre) 24 cm-es serpenyőhöz

Tészta
2 egész tojás (M)
150 ml tej
4 evőkanál eritrit*
1 kávéskanál vanília aroma
80 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
1-1/2 evőkanál vaj

*Az eritrit természetesen 2-3 evőkanál kristálycukorral, a teljes kiőrlésű tönkölyliszt pedig búzafinomliszttel felcserélhető.

Körteragu
2 körte kicsumázva, felszeletelve
1 kis evőkanál cukor (muszáj egy pici.. hogy megkaramellizálódjon a körte)
1 teáskanál vaj
1/2 citrom leve
1 kávéskanál fahéj

1. Előmelegítem a sütőt 210 fokra. Beleteszem a kis serpenyőt.

2. A tészta összeállítása. Előveszem a turmixgépet. Beleütöm a 2 tojást, beleöntöm a tejet, az eritritet, a vanília aromát és összeturmixolom. Beleszitálom a lisztet, majd ismét turmixolom. 10-15 percet pihentetem, amíg felmelegszik a sütő.

3. Sütés. Amint felmelegedett, kiveszem belőle a serpenyőt, belekanalazom a vajat, ami rögtön megolvad benne. Beleöntöm a palacsintatésztát és visszateszem a sütőbe. 210 fokon 15 percig sütöm, ekkor 175-180 fokra csökkentem a sütő hőmérsékletét és további 5 percig sütöm, hogy a közepe is kellően átsüljön. Néha rákapcsoltam a légkeverést pár másodpercre. 

4. A körteraguhoz. Kicsumázom a körtéket, 8-ba vágom. Kis lábasba teszem őket, megszórom a kristálycukorral, ráfacsarom a citrom levét. A tetejére teszem a csöppnyi vajat és összefőzöm kb 10 perc alatt. Amint kisült a dutch baby rákanalazom a ragut és rögtön mehet is az asztalra.

Céklás, teljes kiőrlésű muffin cukormentesen

gyors kevert sütemények

Teljesen ráfüggtünk a céklára.

Gyerekkoromban a világból ki lehetett volna kergetni vele. A menzán sosem vettem el: cikk-cakkos, piros, “döglött halhús” állagú!? El sem tudtam képzelni, hogy egyáltalán mi lehet benne JÓ, nem még hogy FINOM. Miért eszi némelyik osztálytárs annyira jóízűen?! Aztán idén életemben először vettem, majd két hétre rá megint vettem és most már ott tartunk, hogy három hatalmas cékla nem tart ki 2 napig….

Köretnek szoktuk enni, alapjaiban mindenhez (legyen az akár egy sárgaborsófőzelék :-D) Sütőben sütöm, alufóliába csomagolva és kb. 1 órán keresztül 190-200 fokon, majd amint kihűlt megpucolom és felszeletelem. Semmivel sem kell ízesíteni, úgy tökéletes, ahogy van!

Gondoltam egy merészet. Mi lenne, ha a répás muffin mintájára készítenék egy céklásat..

Kicsit féltem tőle, hogy mi van ha nem sül át rendesen, vagy esetleg nem fog ízleni nagy kritikus páromnak. Ezért biztos, ami biztos alapon kismillió receptet végigolvastam, magyar és külföldi oldalakon egyaránt, de nem jutottam közelebb egy tuti biztos recepthez sem, mert az egyik elősüti (úgy, mint én szoktam köretnek), a másik megfőzi, de a nyersen lereszelt cékla is játszik.

Na most melyik legyen?! Két napig rágódtam rajta, aztán végül a sárgarépás muffin mintájára nyersen ment bele!

Annyira eszméletlen szaftos lett! Meg se gondolom, hogy ilyen kis tökéletes párost alkot a kakaó és a cékla!

Tehetünk bele apróra vágott étcsokoládét is, én most nem akartam plusz kalóriákkal bombázni őket, de nagyon el tudom hozzá képzelni!

Céklás, teljes kiőrlésű muffin cukormentesen

Hozzávalók 12 db muffinhoz

250 g liszt (nálam 100 g teljes kiőrlésű tönköly, 70 g teljes kiőrlésű rozs, 80 g búzafinomliszt)
185 g nyers cékla aprítva (pucolt súlya)
6 g (1/2 csomag) sütőpor
1/2 kávéskanál szódabikarbóna
1/2 teáskanál só
40 g kakaópor
2 egész M-es tojás (~100 g)
180 g eritrit
50 ml olaj (nálam 25ml napraforgó, 25 ml olíva)
1 kávéskanál vanília aroma
210 ml tej

Nedves hozzávalók összekeverése. A tojásokat az eritrittel, az olajjal és a tejjel elkeverem. Belekeverem a reszelt, vagy késes aprítógéppel felaprított céklát.

Száraz hozzávalók. A liszteket egy tálba szitálom, majd a sóval, a sütőporral, a kakaóporral és a szódabikarbónával elkeverem.

Sütés. A két masszát fakanállal összeállítom. Muffinformákba kanalazom és 200-210 fokon kb 25-28 perc alatt megsütöm. Tűpróbával ellenőrzöm.

Elképesztően puha teljes kiőrlésű sárgarépás muffin

Egyéb

Lassan jön a tavasz, ezzel együtt elkezdődik a szokásos jobban odafigyelünk a táplálkozásunkra időszak. Tehát.. amiből csak lehet kitúrom a fehér lisztet és zöldséget-gyümölcsöt eszünk mindenhez. Gyors tízórai gyanánt, plusz édesség utáni sóvárgásaink kielégítésére.. isteni sárgarépás muffinokat készítettem!! Eszméletlenül puhák lettek, rögtön be is vágtam belőle kettőt! Nagyon fincsi!❤
Szóval a muffinok már a tavaszi alakformálás jegyében készültek el.

Egyrészt a répa miatt egészséges, másrészt a fehér lisztet lecseréltem teljes kiőrlésű lisztre, ami a búzaszem minden részét tartalmazza, a csírát, a korpát és a magfehérjét.

A teljes kiőrlésű liszt lassabb felszívódású, így a belőle készült sütemény elfogyasztása után tovább érezzük magunkat jóllakottnak. A korpa rosttartalma pedig az emésztést segíti. Glikémiás indexe (GI) az alacsony tartományba esik, ezért nem okoz hirtelen vércukorszint emelkedést sem.

Kalóriatartalma: 2064 kcal / 1 darab muffinban:
172 kcal / Fehérje: 14,1 / Szénhidrát: 25 g / Zsír: 5,41 g / Rost: 2,38 g

Teljes kiőrlésű sárgarépás muffin

Hozzávalók 12 darab muffinhoz

250 g liszt (200g tk búzaliszt, 50g tk tönköly)
1 nagy csipet só
 1/2 csomag sütőpor
 1 kk. szódabikarbóna
 1 tk fahéj
 1 kk szerecsendió
 200 g reszelt sárgarépa
 200 ml 1,5%-os tej
 50 ml olaj (25ml olíva, 25ml napraforgó)
 125 g cukor (50g nád, 75g kristály/barna)
 1 csomag vaníliás cukor
 2 egész tojás

Előmelegítem a sütőt 190 fokra (alsó-felső). tojásokat a cukorral, az olajjal és a tejjel elkeverem. Belekeverem a reszelt répát. A lisztet a sóval, a sütőporral, a szódabikarbónával, a fahéjjal, a szerecsendióval, a vaníliás cukorral elkeverem, majd a két masszát fakanállal összeállítom. Muffinformákba teszem és 190 fokon kb 30-35 perc alatt megsütöm. Tűpróbával ellenőrzöm. Sütés után pedig el sem hiszem mennyire finom!

Mákos császárzsemle

kiflik & zsemlék

Hihetetlen, hogy ezek a kis fekete apróságok mennyire megbolondítanak egy egyszerű zsemlét! Annyira feldobják, hogy az valami fantasztikus. Minden falat öröm. Isteni finom volt a belőle készült szendvics!

Arról nem is beszélve, hogy mivel echte házi, tudod mit tettél bele, semmi tartósító, semmi állagnövelő, amitől akkorára puffadna, mint a fejem.. csak tömör, ugyanakkor könnyű, lyukacsos, mákos zsemletészta. Mennyei!

Süssétek meg! Mi teljesen beleszerettünk! Ebből az adagból 17 kis zsömlét/kiflit készítettem, aminek a háromnegyed része miután kihűlt ment is le a fagyasztóba, hogy majd ha szükség lesz rá tudjak friss zsemlét tenni az asztalra, vagy friss szendvicset készíteni. Legközelebb csak 12-14 darabra osztom a tésztát, mert ezek nagyon kis pöttömkék lettek, fél fogunkra elég csak egy zsömike. 🙂 

Mákos császárzsemle

Hozzávalók 12 db-hoz
(A lisztek szabadon variálhatók.)

100 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt TBL200
200 g tönkölyliszt finom fehér TBL90
200 g BL80 búzakenyérliszt
2 evőkanál burgonyapehely (elhagyható)
2 teáskanál só
200 g hűtőből elővett kovász/öregtészta
200 ml kefír
100 ml víz
2 evőkanál olívaolaj
15 g friss élesztő
2 evőkanál mák ~ 20 g

Tálba szitálom a liszteket. Elkeverem benne a sót, a burgonyapelyhet. Belemérem a kovászt/öregtésztát, a kefírt és az olívaolajat. Rámorzsolom a friss élesztőt. Beleöntöm először a víz 3/4-ed részét, dagasztani kezdem. Ha szükséges hozzáöntöm a víz maradék részét is, hogyha nagyon kemény lenne a tészta kis vízzel még korrigálni tudom az állagát. A dagasztás utolsó felében hozzáadom a mákot. Kelesztőtálba teszem, vagy letakarom konyharuhával és kb. 45 perc alatt duplájára kelesztem.

Ha megkelt 10-12 részre osztom a tésztát, gömbölyítem, majd letakarom és további 10-15 percig pihentetem. Kiflit, zsemlét, vagy császárzsemlét formázok a tésztából. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatom, majd letakarom és ismét hagyom kb. 30-40 percig kelni. Előmelegítem a sütőt 240 fokra, az aljába bekészítek egy fémedényt/tepsit. Előkészítünk egy pohár vizet.*

Bespriccelem vízzel a kiflik/zsemlék tetejét a direkt erre a célra fenntartott pumpás virágpermetezőmmel. A felforrósított fémedénybe/tepsibe hirtelen beleöntöm az előkészített pohár vizet. 15-17 perc alatt megsütöm.

*”A gőz késlelteti a külső réteg megkeményedését, a tészta tökéletesen meg tud emelkedni, miközben a keményítő megkocsonyásodik a felszínén, így vékony és fényes lesz a héj.” /Maggie Glezer: Kenyérsütés mesterfokon: 30.old./

Szuperegészséges és isteni nasi: kakaós zabkeksz

desszert

Az egészséges/alakbarát nasi receptje. Itt a tavasz, vagyis tulajdonképpen már a nyár is a nyakunkon ezzel a 27-28 fokos meleggel, aztán lassam bikinire kell/lehet vetkőzni. Franc. Aztán ki az aki elégedett magával ilyenkor? Én ugyan nem. Viszont az édességről nem tudok, meg hát nem is akarok nagyon lemondani.

A következő keksz recept darabonként 114 kalóriát tartalmaz, szóval egészen barátságos. A benne található rozs és tönkölybúza liszt pedig lassan felszívódó szénhidrát, így a fehér liszttel készült kekszekkel ellentétben később jön ránk a farkaséhség.

Mindezek mellett pedig igen nagyon finom és körülbelül 15 perc alatt kikeverhető az egész!

Kakaós zabkeksz
(18 darab)

100 g puha teavaj
80 g kristálycukor (ennyi nálam belefér, de lehet helyettesíteni kül. mesterséges vagy természetes cukrokkal)
1 egész tojás
70 g rozsliszt
30 g tk tönkölybúza liszt
120 g zabpehely (fele aprószemű, fele egész)
1/2 teáskanál sütőpor
1/2 teáskanál fahéj
1 evőkanál cukrozatlan kakaópor
1 marék ~ 30 g mazsola
1 csipet só

A puha vajat, a kristálycukrot és a tojást robotgéppel habosra keverem. Egy másik tálban összekeverem a száraz hozzávalókat (a liszteket, a zabpelyhet, a sütőport, a sót, a fahéjat, a kakaóport és a mazsolát. Majd a két tál tartalmát összekeverem, sűrű, kemény masszát kapok. Hűtőbe teszem kb 20 percre. 175-180 fokra előmelegítem a sütőt, majd sütőpapírral bélelt tepsire teszem őket, kicsit meglapogatva, megformázva. Kb 14 perc alatt megsütöm.

Egy adagban:
114 kcal
2,25 g fehérje
5,4 g zsír
14,25 g szénhidrát
1,47 g rost