Nürnberg, Landshut és a tk. virslis croissant

Kalandjaink a nagyvilágban, pékség, pogácsák & sósságok

Hogy zsúfolt volt-e a hetünk?! Valami brutálisan.

Szombaton eladtuk a kocsit. Vasárnap hajnalban rég fontolgatott balatoni kétéjszaka megkezd, kedden este hazajön, de előtte István kisfiát haza Debrecenbe, majd Miskolc. Másnap Eger, mert I. közben munkahelyet vált (baaah ennek nagyon örül a fejünk, végre jó dolgok is történnek, elég húzós volt az utóbbi 2 év számunkra), szóval közben már új autót kinéz, repülőt lefoglal, csütörtökön irány a németországi Landshut, amert vár a mokka metál vwpassat.

Hát én veszettül imádom a turbulenciát! Na, de ne szaladjunk ennyire előre, valamikor a sok program közé beiktattam ezt a tk. virslis croissikat, hogy legyen miket bekapogatni az úton. Brutál jó lett, fene se gondolta volna, hogy fehér liszt és tej nélkül is lehet mega finom dolgokat sütni! Jaj, mert közben kitaláltam, hogy egy hétig tejmentesen étkezem, mert valamiért tök csúnya az arcom. Bár fejemet a falba vágtam másnap, amikor István itta a habosabbnál habosabb cappuccinokat a reptéren és meg muszáj voltam beérni a szájhúzogatóan savanyú feketékkel. Baaah. Mert, ha legalább lett volna espresso tonik, az új kedvencem, de neeem!

Jaj de elkanyarodtam. Szóval ez volt az az utazás, ami már betyárul bakancslistás volt. Egy bugyi, egy zokni, egy póló és ennyi, de komolyan. Egy-egy hátizsák mindkettőnknek, ráadásul az enyém nem ám ilyen túra volt, vérbeli, semmire sem jó, divathátizsák. Jó, persze deó, fogkefe volt, meg alapozó, meg szempillaspirál, hogy a hajnali 4-es keléseket kompenzálja valami, de ennyi.

Szóval hajnali 5:10-re jött a taxi, 5:30-kor már a Miskolc-Budapest Oscarban ültünk. Szigorúan 4 vonaljegyet vesz, villamos, majd busz Ferihegyig. Aztán konnektort keres, mert sikerült csurig lemerítenem a drágám negyed nap alatt. Jaj érik már egy powerbank. Várakozás, röntgen, birkaterelés, “ott a repcsiiiiink” – kiáltás, fellépcsőzés, helyfoglalás. Életem harmadik repülése, már az elsőt is imádtam (Londonba repültünk, meg aztán vissza). A felszállás a legjobb! Gyá de bírom! Meg a turbulencia, töltés ezer, adrenalin!

De, hogy némi említés is legyen bejegyzésem tárgyáról, a teljes kiőrlésű, lényegében majdnem mentes croissantokról, Ferihegyen bekaptam kettőt, jajjj de bírtam! Süssétek meg feltétlen! Isteni klasszak!

Nürnbergben, rettenetesen szépen megfogalmazva, jól oda@&ta a gépet a pilóta, de leszálltunk, nyomás U2-vel a Hauptbahnhofra, majd autómatában Landshutig vonatjegyet megvesz, egy sort értetlenkedik az információs pultnál, tátott szájjal imádkozik a töltött bajor pereces pékség előtt, hogy ezt láthatja, majd az egyik eldugott sarokban lekuporodnak és megszendvicseznek. Jaj vettünk hozzá salátát is, apropó, fő a maximalizált rostbevitel! Aztán le-lecsukló fejjel, csurgó nyállal alszik a landshuti 2 órás vonatúton. Aztán egy laza 2,5 km-es séta full kimerülten, hatvanhárom fokban, fekete hosszú nadrágban (mert miért ne, Hanna igen okosan öltözött fel reggel 😀). Szerény alvásra koncentráló szállást gyorsan elfoglal, hát a legfőbb kedvencem a hotel előtt tizedik sörüket elfogyasztó kamionsofőrök voltak! Zuhany, fáradt testet ágyba lehajít, pihen, majd meredt, kérdő szemmel néz Istvánra, hogy “most Te komolyan este 8-kor, mindezek után még el akarsz indulni, megkeresni az autót, úgy, hogy nem tudjuk a külváros melyik szalonjában van?!”. Na lényeg, hogy megtaláltuk! Szép, szuper, persze nem tökéletes, de jó lesz ez!

Másnap. Zárójel: egyébként nem terveztem ilyen mértékű sztorizást, magam sem értem a miértjét.

Német gasztro-orgia I.
Reggel szalonban kezd, majd itt jön a hepöning, alku közben megtudjuk a kereskedő sráctól, hogy a mellettük lévő hentesnél, iszonyúan finom a Leberkäse Semmel mit Senf, az egyik legkedvencebb kedvenc osztrák-német kajám. Egy teljesen basic császárzsemle, benne óriási, szaftos ‘egybehúspép‘ szelet (mint egy virsli, csak sertéslapocka méretű és neeem, abba nem akarok belegondolni, hogy mit tartalmazhat csak pusztán élvezem a fejenként 1,5 Eurós reggelit) sima vagy édes mustárral megkenve. Imádat!

Német gasztro-orgia II.
Autó pipa, túl az okmányirodán, miegymáson, nyomás be az óvárosba, mert valami elképesztően csodálatos egy kisváros! Szokásomhoz híven, most is a #landshut instás kereséssel kezdtem felfedezni a helyi pékségeket, éttermeket és cukrászdákat. Lőn csoda, olyat találtam, amitől majd elsírtam magam: Aran Brotgenuss & Kaffeekult. Bajor perec szendvicsek. Hanna a mennyországban.

Első állomás egyértelmű, hogy oda vezetett. Tizennyolc euróért brunchoztunk egy betyárat. Veszett király volt. Mondom mit fogyasztottunk (csak hogy választékos szókincsből ne legyen hiány a betyár és a brutál mellett), tehát fogyasztásunk alapját egy-egy bajor szendvics képezte, Istváné szalámis (Mailander Breze) volt, jó hát azért nem ilyen mezei szalámira kell gondolni, valami eszméletlen sajtrkémmel (szerintem mascarponés) volt megkenve, friss petrezselyemmel megszórva és olyan vastag parmezán darabokkal telerakva, hogy tejdiétámnak egy kicsit off volt abban az egy órában. Az egyém pedig Pármai sonkás perec (Pharma Breze) volt (mindkét oldala jóóó bőven sajtkrémmel megkenve, parmezánnal, friss petrezselyemmel, úgy ahogy kell. Beleharaptál és hát ömm nem is tudom, megszűntél egy pillanatra. Ebből az állapotból már csak a jó keserű espressóm tudott kizökkenteni, amit irigykedve szürcsöltem be arcszerkezetembe, miközben Ő a hatalmas adag tejhabos capuccinóját majszolta. Tipsitapsi Hanna, sikerült a legjobb hetet kiválasztani “tej-diétádnak”. Az egész ízgyönyört egy pisztáciával vékony sorban megszórt, finom cukormázzal lekent, szaftos sárgarépatortával zártuk. Hogy jó volt-e?! Gyáááá!

Mindeközben telefonom folyamatosan az üzlet megvásárolható kávék, szakajtók és teák mögötti polcán töltődött, mert se áramunk nincs nyilván a hátizsákban, az autós töltő pedig otthon maradt. Szóval pár plusz százalék csak sikerült. Gasztro-örömünktől megrészegülve jöttünk ki a pékségből neeeem, a-aa ez sokkal több, mint egy pékség volt! Kenyérszeleteket is lehetett kapni, különböző brutális kencékkel, óriási adag salátákkal, sajttorták, almás rétesek, úristen szuper volt! Majd utazásunk lezárásaképp felsétáltunk déli hatvanháromfokban a várba, mondjuk gyönyörű volt. Lassan séta kocsihoz, majd útnak indul haza.

Na, még egy kis kaland.
Ismeritek azt az érzést, amikor nincs ereje a motornak, Bécs előtt vagytok, a telefonod lemerült, megálltok pihentetni a kocsit, bedugni a telókat, közben traileres ismerősök után érdeklődni és tapsolni az egy-két százalékkal magasabb töltöttségi szinteken?! De végül csak sikerült a saját kerekeinken, szombat hajnali 4-re hazaérni. Rögtön ágybazuhan. Másnap pedig megnyitottam az oldalam. Talán ezért a szó@&ßsás, iszonyú fáradt vagyok és ilyenkor no limit.

Ótejóég és holnap lesz Egerben a néprajzi tábor, ahol gyerekekkel fogok kovászos kenyeret sütni, ma még vár rám 5 kg kenyértészta bedagasztása, úgyhogy helósziasztok, megyek a konyhába. Szurkoljatok, hogy vállalható kenyerek süljenek holnap a kemencében – bár kizárt, hogy azok lesznek, sose sütöttem még benne. Mondjuk nem ez a lényeg: csak élvezzék a gyerekek! Ez számít!

Teljes kiőrlésű virslis croissant utazáshoz
kb 32 db-hoz (2×16)

500 g liszt (Nálam most: 250 g teljes kiőrlésű rozsliszt, 250 g fehér tönkölybúzaliszt)
300-320 ml langyos tej / víz*
1 teáskanál cukor (por/kristály mindegy!)
20-22 g friss élesztő
fél evőkanál só
60 g disznózsír/vagy vaj/margarin szobahőmérsékletű, puha
kb 6-7 db virsli

Opcionális töltelékek: sajt, ketchup, mustár
1 tojás kicsit felverve a kenéshez

*Először érdemes csak a folyadék 80%-át a tésztához önteni, majd dagasztás során fokozatosan adagolni és nézni, mennyit vesz fel még a tészta.

Kimérem és átszitálom a lisztet, elkeverem benne a sót. A langyos tejben elkeverem a porcukrot, majd belemorzsolom és a kezemmel eldolgozom benne az élesztőt, majd belekeverek 1 evőkanál lisztet (a már kimért mennyiségből) és a tetejére szórok még egy ek lisztet, konyharuhával letakarom. Megvárom, amíg felfut (10 perc). A felfuttatott élesztőt hozzáadom a liszthez + zsiradékot is. Kézzel vagy géppel tésztává dagasztom. Konyharuhával letakarva duplájára kelesztem.

Ha megkelt kifordítom enyhén lisztezett deszkára, kettéveszem a tésztát, átgyúrom. 15 percet letakarva pihentetem. Az egyiket magam elé teszem, alálisztezek enyhén és kinyújtom kb 0,5-1 cm vastagságúra. Pizzavágóval, vagy késsel elfelezem, majd negyedelem, majd nyolcadolom és így tovább, amíg 16 részt nem kapok.

A virsliket 4-5 cm-es darabokra vágom, a tésztaháromszög hosszabbik végéhez mérem a nagyságát. Mindegyik tésztacsík végébe nyomok kis ketchupot, mustárt majd ráteszem a virslit. Feltekerem őket a szélesebb oldalról a vékonyabb felé. A vékony vége kerül majd a tepsi aljára. Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, lekenem kicsit felvert egész tojással {+megszórhatjuk reszelt sajttal, ez nálam most kimaradt} majd 190 fokon 20-23 percig sütöm. Ugyanígy járok el a másik tésztagombóccal is. Nekem ráfért egy tepsire is mindkét

Őszi álom-szendvicseim legfontosabb eleme: bajor gesztenyécske

kiflik & zsemlék

Sanszos, hogy a kovászos kenyér-függőségem zsemle és hasonlók kategóriába csúszott át! Először a magvas, bajor perecmázas bagelek, most pedig ezeket az őrült cuki, hatvangrammos bajor “gesztenyécskéket” sütöttem. Tiszta szódabikarbónamáz-függő lettem és egyébként, igazán nem is nagy meló. Jó, ha minden darabot 1 percig főzünk akkor az 12 perc, de hogyha kettőt teszünk a forrásban lévő jakuzziba… hát hipp-hopp el is készül! Csak kettőt pislogunk!

 Úúgy imádom az ízét, a formája pedig tiszta ősz, annyira ennivaló! A receptet a bajor perec mintájára készítettem, annyi különbséggel, hogy nem készítettem előtésztát, hanem mindent egyszerre bedagasztottam és így egy délelőtt folyamán lezongoráztam az egészet!

H O Z Z Á V A L Ó K 12 (60g-os) D A R A B H O Z:

A  T É S Z T Á H O Z
500 g liszt* – mikróztam meg 5-10 mp-ig
1 csomag szárított élesztő
200 ml tej
90-100 ml víz
1 evőkanál só
35 g olvasztott vaj

*Az 500 g liszt nálam most úgy állt össze, hogy: 200 g BL80, 100 g teljes kiőrlésű búzaliszt, 50 g teljes kiőrlésű rozsliszt, 50 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt, 100 g rétesliszt

A  V Í Z F Ü R D Ő H Ö Z
3-4 evőkanál szódabikarbóna
1 nagy teáskanál barnacukor/kristálycukor
1 kávéskanál só

Hirtelen ötlet volt, tehát nem etettem kovászt előző nap és még friss élesztő sem volt itthon, így maradt a vésztartalék. A szárított/instant élesztő persze kiváltható 200 g érett kovásszal vagy 15-20 g friss élesztővel. A kovászos verzió elkészítési elvét a kovászos túrós batyu bejegyzésemnál megtalálod.


E L K É S Z Í T É S

1.A tészta összeállítása. Kimérem és átszitálom a liszteket*, elkeverem benne a sót, a cukrot és a szárított/instant élesztőt. A tejet a vízzel együtt meglangyosítom és a lisztes részhez öntöm. Dagasztani kezdem, majd folyamatosan kis adagokban hozzádagasztom a vajat. Egy keményebb, stabilabb tészta lesz a végeredmény. Ha túl keménynek ítéljük a tésztát egy kis vizet vagy tejet dagasszunk még hozzá. Letakarom és a duplájára kelesztem.

*TIPP: hogyha kicsit gyorsítani akarjuk a kelesztési időt, a lisztet átszitálás után és mielőtt még belekevertük volna a szárított élesztőt 5-10 másodpercre betehetjük a mikróba!

2.Tészta darabolása. Az össz tészt 12 részre osztottam, Ezután jól átgyúrtam őket, gömbölyítettem, majd további 40 percet keltek letakarva.

3.A bajor fürdő. A sütőt előmelegítem 200 fokra. Felforralok körülbelül 1-1,25 liter vizet egy akkora edénybe, amibe biztosan elfér 1-2 zsemle (nem javaslom, hogy többet tegyünk bele egyszerre), belekeverem a cukrot, a sót és a szódabikarbónát. Magam és a fürdő mellé szorosan odakészítek egy lyukacsos szedőkanalat, a sütőpapírral bélel tepsit és a zsemléket. Amikor felforrt a fürdő mehet bele az első kettő, amit 1 percig főzök, néha megforgatom, majd lecsöpögtetem és a sütőpapírral bélelt tepsire teszem. Mehet a fürdőbe a következő adag. Amikor végeztem az összessel x-ben bevágom gilette pengével a tetejét kb 1 cm mélyen.

4. Sütés. 200 fokra előmelegített sütőben 25-26 perc alatt megsütöm.

Bajor perec

kelt tészta, kiflik & zsemlék

Nagyon megijed mindenki, ha azt írom, hogy ne ijedjetek meg a recepttől, egyébként tökre nem bonyolult csak annak tűnik?!

Lassan már szokásommá válik a reggeli /munka előtti/ dagasztás és az esti /munka utáni/ sütés. Ezeknél a kelt finomságoknál harapni lehet a különbséget. Teljesen más a rögtön kelesztett, vagy a 6-12-24 órán át kelesztett kenyerek, zsömlék, pogácsák és úgy egyáltalán a péksütik íze. 

Arról nem is beszélve, hogy szerintem lényegesen könnyebb úgy sütni, hogy a munkafolyamatokat lebontom több napszakra, napra. Annyi plusz dolgom van csak az egésszel, hogy tudatosítani kell magunkban, hogy mikorra is akarom megsütni, hányra jönnek a vendégek? A pogácsát például egy nappal előtte begyúrom, hogy rögtön megcsapja őket a frissen sült pogácsa illata, amikor belépnek hozzánk.

A perechez elég 1 nap, reggel dagasztom, este sütöm típus. Közben elmegyek dolgozni, teszek veszek és ez a legszebb az egészben. A pihentetés a kulcs, meg a türelem. (Na igen, mondjuk a másodikról beszélgethetnénk.. :D)

Bajor szódabikarbónás perec

Hozzávalók 8 db perechez

12 órával a sütés előtt begyúrjuk az előtésztát, ezt én munka előtt reggel 5 perc alatt begyúrtam. Elkészíthető úgy is, hogy nem előtésztázunk, hanem rögtön kelesztjük, majd sütjük, ebben az esetben a lenti hozzávalókhoz (a “fő”tésztához) hozzáplusszoljuk ezeket a mennyiségeket. Plusz infó még, hogy sima finomliszttel is elkészíthető.

E l ő t é s z t a
100 g finomliszt
60 ml hideg víz
1 g élesztő (egy borsónyi!)

F ő ” t é s z t a
100 g rétesliszt
200 g kenyérliszt BL80
100 g finomliszt
1 evőkanál só
200 ml langyos tej
10 g friss élesztő
1 teáskanál kristálycukor
az egész előtészta
35 g olvasztott vaj

V í z f ü r d ő
1,5 liter víz
50 g szódabikarbóna

Ha készítek előtésztát: kimérem és átszitálom a lisztet, belemorzsolom a friss élesztőt és ráöntöm a hideg vizet. Rugalmas tésztát gyúrok. Konyharuhával letakarom és 12 órán keresztül pihentetem a pulton. Ha letelt, kimérem a liszteket és átszitálom, belekeverem a sót. A vajat egy kis lábasban megolvasztom. A tejet meglangyosítom, elkeverem benne a kristálycukrot és belemorzsolom a friss élesztőt. Hagyom felfutni 5-10 perc alatt. A lisztbe lyukat készítek, beleöntöm az élesztős keveréket és kis darabokban beletépkedem az előtésztát. Beleöntöm a langyos/meleg vajat és pihentetem 5 percig. Rugalmas, jól gyúrható tésztát dagasztok belőle, a kezemről is teljesen le fog jönni a tészta. Kelesztőtálba teszem, vagy konyharuhával letakarom és 40 percig kelesztem.

8 részre vágom, egyenként gömböcöket formázok belőle és mehet vissza a tálba 20 percre kelni. Jöhet a perec formázása. Kikészítek egy pohár vizet, mert tapasztalatom szerint a tésztát csak nedves kézzel tudom jól hengergetni. Nem szabad belisztezni a deszkát! Megfogom az első gombócot és hengergetni kezdem, úgy hogy a közepe vastagabb maradjon, a vége pedig nagyon, de nagyon kb. ceruzavékony legyen. A rudak 60 cm hosszúak legyenek. Megfogom a két végét és átcsavarom egyszer egymáson majd felfordítom a perec tetejére. (Pfú. Remélem érthető.) Félreteszem, letakarom konyharuhával. Ugyanígy járok el a többi 7 gombóckával is. Letakarva kb 30-40 percig még pihentetem őket. Közben sütőpapírral kibélelek 2 tepsit és előkészítek egy szűrős szedőkanalat, amivel majd óvatosan kihalászom a pereceket a vízből.

Egy nagyobb lábasban odateszem a vizet, elkeverem benne a szódabikarbónát és felforralom. Ha forr és a pereceknek már letelt a kelesztési idő, lehúzom a tűzről a lábast, fogom a legelsőre megformázott perecet és beleteszem a forró vízbe. 1 perc múlva óvatosan kihalászom (a vastag végénél emelem fel, rátolom a két szárát, nekem így maradt egyben, de nincs katasztrófa ha szétcsúszik, még a tepsin a helyére tehető gyorsan), majd kicsit lecsöpögtetem és mehet a tepsire. 

Éles késsel vágok egy csíkot a vastag tetején és nagyszemű sóval megszórom. Így járok el a további 7 pereccel is. Fontos, hogy a vizet tartsuk forrón és a szódabikarbólnát kavargassuk fel benne, hogy az összes perec szép gesztenyebarna legyen. Szóval kb. a harmadik perec után újra forraljuk fel, majd húzzuk le megint a tűzről. 220 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütöm.