Kornspitz pirított magvakkal, aszalt szilvával

kiflik & zsemlék

Szombati kenyérnek indult, de Kornspitz lett belőle és hoppá, megvan az az íz, amit eddig a rozskenyereimből hiányoltam. A fűszerek halványan vannak jelen, támogatva a rozsliszt domináns ízét, és mindezt a harmóniát egy leheletnyi kis nádcukor teszi tökéletesen kellemessé.

Kivételesen most nem kovásszal, hanem öregtésztával dolgoztam, ami átmenet az élesztő és a kovász világa között. Lényegében egy 10-12 órán keresztül (túl)kelesztett, minimális élesztőt tartalmazó tészta. A kelesztési idő alatt fermentálódik, érik, kialakulnak a tésztában azok a jellegzetes, kovászra hajazó savanykás ízek, amitől a végeredmény valami igazán káprázatos lesz majd. 

A kenyérfűszer-mániám ősszel kezdődött, amikor a bécsi utunk során egy bajor parasztkenyér lisztkeverék apróbetűs részénél a koriander, ánizs, őrölt édeskömény és kömény szavakat fordítottam. Sőt, kint kapható tasakos Brotgewürz / kenyérfűszer is. Veszett drága, szóval nem hoztunk, de nekem már ez az infó elég volt az örömhöz. Itthon egyedül a korianderrel volt gond – a többi fűszer kapható őrölt változatban – azt mozsárban valahogy összetörögettem, majd átszitáltam.

Kornspitz pirított magvakkal, aszalt szilvával

Hozzávalók 12 db-hoz

Az előző esti öregtésztához
100 ml víz
1 teáskanál szárított élesztő (3g)
135 g liszt (65 g teljes kiőrlésű rozsliszt, 70 g BL80 búzakenyérliszt)

A (fő)tésztához
315 g teljes kiőrlésű rozsliszt
185 g BL80 búzakenyérliszt
1 púpos tk. sikér – magas rozstartalma miatt tettem bele, de elhagyható
2 teáskanál (10g) só
350 ml víz
2 evőkanál étolaj
2 teáskanál szárított élesztő (vagyis az este megbontott csomag maradék tartalma)
1 evőkanál barna vagy nádcukor
2 evőkanál kukoricapehely (elhagyható) az egy nagyon jó kérdés, hogy milyen célt szolgál, egyszer vettem, aztán csak el kellene apránként használni, majd utánakutatok kicsit
3 evőkanál kenyérfűszer-keverék (őrölt ánizs, koriander, édeskömény 1:1:1 arányban)
50 g pirított, forrázott magkeverék (tökmag, lenmag*, napraforgómag, köménymag)
5 szem aszalt szilva mazsola nagyságúra felaprítva

Magkeverék elkészítése. A lenmag kivételével az összes magot egy serpenyőbe öntöm, megpirítom, majd egy kis tálba öntöm és 25 ml vízzel + 1 kávéskanál sóval elkevrem, lefedem frissentartó fóliával, majd hagyom kihűlni.

ELSŐ NAP ESTE / vagy sütés előtt minimum 12 órával bekeverem az öregtésztát. Egy légmentesen zárható dobozban a vízben elkeverem az élesztőt, majd fakanállal a lisztet is belekeverem, nagyjából kell csak összeállítani. Lefedem, majd hagyom a pulton erjedni minimum 10-12 órán keresztül.

Másnap reggel / tésztakészítés. A vizet meglangyosítom. Egy nagyobb tálba beletépkedem az öregtésztát, majd (hát én habverővel csináltam) fokozatosan hozzáadagoltam a vizet, közben mindig csomómentesre elkevertem. Amikor beleöntöttem az összes vizet, jöhet bele az olaj, a cukor, majd a lisztek, az élesztő, a kenyérfűszer és a sikér. Először fakanállal, majd a robotgépem dagasztó karjával dagasztani kezdtem. A végén hozzádagasztom a sót, majd a legvégén a magkeveréket. Letakarva 20 percig kelesztem, ekkor belehajtogatom az apró darabokra (mazsola nagyságúra) felszeletelt aszalt szilvát, majd további 50 percig kelesztem.

Tészta darabolása. A tésztát enyhén lisztezett deszkára borítom, majd 100 gramos darabokra osztom. Egyenként gömbölyítem őket, majd 30-40 percig letakarva kelesztem.

Kornspitz formázása. A tésztagombócot enyhén olajozott deszkán háromszög alakúra (20×27 cm) nyújtom, majd a szélesebb végétől kezdve, szorosan és nagyon csinosan feltekerem. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatom, letakarom. Miután az összes kiflim kész, 15 percig pihentetem őket, de közben már kapcsolom is a sütőt 230 fokra és a sütő legaljára bekészítek egy fémedényt/tepsit.

Gőzös sütés. A felforrósított fémedénybe/tepsibe hirtelen beleöntöm az előkészített pohár vizet. A megkelt kifliket vízzel jó bőven bespriccelemvirágspriccelőkéből és 230 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt ropogósra sütöm. Az elején néha rákapcsoltam a légkeverést. Ha nagyon pirulna, lentebb lehet venni a sütő hőfokát.

A gőz késlelteti a külső réteg megkeményedését, a tészta tökéletesen meg tud emelkedni, miközben a keményítő megkocsonyásodik a felszínén, így vékony és fényes lesz a héj. Maggie Glezer: Kenyérsütés mesterfokon

Rozsos, aszalt szilvás-pirított magvas kenyér

kenyerek

Az év legelső kenyere egy rusztikusságát tekintve bajor parasztkenyér-jellegű, kovászos, pirított magvas-aszalt szilvás, 40%-ban rozsos desszertkenyér lett. Imádtuk! Imáááádtuk! Szerintem eszméletlenül illik hozzá egy leheletnyivel vastagabb vajréteg, enyhén megsózva. Persze semmi feltét, felvágott, sonka, kolbász, szalámi. Semmi, de semmi. Csak vaj és egy picike só. Mennyei ízkombináció, olyan álomba ringatóan varázslatos!

Hozzávalók 750-800 grammos kenyérhez
150 g érett kovász
245 g BL80 búzakenyérliszt
145 g teljes kiőrlésű rozsliszt
1 teáskanál sikér – elhagyható
50 g natúr joghurt
10 g só
20 g nádcukor – finoman megtámogatja a rozs ízét
230 ml víz
5 szem aszalt szilva
50 g forrázott magkeverék (len, szezám, tök, kömény, pekándió-dió-brazildió összetörve)

ELSŐ NAP REGGELÉN / vagy sütés előtt minimum 16 órával megetetem a kovászomat 1:4:4 arányban
Kivettem a hűtős kovászomból 5 grammot, elkevertem benne 20 ml vizet és 15 g BL80 búzakenyérlisztet + 5 g teljes kiőrlésű rozslisztet, rácsavartam a mini befőttes üvegcsém tetejét és hagytam felfutni.

5 g hűtős kovász
20 ml víz
20 g liszt

ESTE / vagy sütés előtt minimum 6-8 órával ismét etetek.
Körülbelül estére elfogyasztotta a táplálékát, így ismét megetettem: az üvegben lévő 40 g kovászt áttettem a dagasztógépem üstjébe, elkevertem benne 60 ml vizet és 30 g BL80 búzakenyérlisztet + 30 g teljes kiőrlésű rozslisztet. Ráhajtottam a gép tetejét, majd éjszakára a pulton hagytam erjedni, pihenni. Másnap reggelre már süthettem is vele.

40 g reggel etetett kovász
60 ml víz
60 g liszt (30 g BL80 búzakenyérliszt, 30 g teljes kiőrlésű búzaliszt)

A magkeverék előkészítése. Kimérem a magvakat és egy teflonserpenyőben mindenféle zsiradék hozzáadása nélkül megpirítom. A lenmagot és a köménymagot nem pirítom meg. 40-50 ml vizet felforralok és az előzetesen megpirított magkeverékre öntöm, majd elkeverem benne a sót. Lefedem frissentartó fóliával és ezt is félreteszem, hagyom kihűlni.

Dagasztás. Kimértem a lisztet, elkevertem benne a mákot (2-3 ek.) A robotgép üstjében lévő kovászomat a vízzel összekevertem (kis habverővel), majd apránként hozzászitáltam a lisztet, addig kevertem fakanállal, amíg sűrűbb nem lett, majd a gépem dagasztókarjával dagasztani kezdtem, fokozatosan hozzáadva a maradék lisztet. Amint felvette, dagasztani kezdem, majd a végén hozzáadtam a sót és beledagasztom a magkeveréket. Szép, fényes, enyhén ragacsos tésztám lett. 

Kelesztés & hajtogatás.  Áttettem egy kelesztőtálba (vizes kézzel, így nem ragad). Rögtön áthajtogattam, amit 40 percenként követtek a további hajtogatások. Ezt 3x megismétlem. A hajtogatások során került bele az apróra szeletelt aszalt szilva. (Tehát, hogyha 40 percenként hajtogatom, akkor ez így néz ki: mondjuk 12:00-kor először hajtogat, 12:40-kor hajtogat, végül 13:20-kor, majd 14:00-kor utoljára hajtogat.)

Sziromhajtogatás: Megfogom a tészta egyik szélét, elkezdem felfelé húzni, majd áthajtom a vele szemben lévő oldalra, 4-5 ilyen hajtogatással körbeérek a tésztán, aminek így egyre szebb lesz a tartása.

Formázás. A megkelt tésztát lisztezett felületre borítottam és óvatosan kihúztam egyenletesen kb. egy állított A4-es lapnál kicsit kisebb téglalapra. Az alsó harmadát felhajtottam a közepéig, majd először az egyik oldalát hajtottam a közepébe, majd a másikat, végül fent megfogtam a 2 kis csücskét és középen kereszt alakban a belsejébe hajtottam, majd fentről bejglihez hasonlóan feltekertem. Megfordítottam úgy, hogy az illesztés legyen alul és, mint a zsemle formázásánál körbe-körbe forgattam a tésztát az egyik kezemmel, a másikkal pedig szépen alá-alá tolom a kicsurranó részeket, majd fenekével felfelé a konyharuhával kibélelt, jól belisztezett szakajtóba tettem.

Kelesztés & sütés. Becsomagoltam konyharuhába és 2-2,5 órán keresztül kelesztettem. 2 óra 30 perc kelesztés után bekapcsoltam a sütőt, az alsó rácsra betettem a vaslábast és 240 fokra előmelegítettem. Mire felmelegedett, mehetett is be a kenyérke. Elővettem három nagy vágódeszkát, egyikre tettem a forró jénait, másikra a forró jénai tetejét, harmadikra pedig rátettem egy sütőpapírt, amivel együtt a kenyér felé teszem és egy határozott, ámbár óvatos mozdulattal ráfordítottam a már kibugyolált, szakajtóban lévő kenyeret. Levettem róla a szakajtót és a lisztes konyharuhát, határozott mozdulattal (legalábbis próbálkozom) bevágtam gilette pengével, majd megfogtam a sütőpapírt és beletettem a vaslábasba, spricceltem bele vizet, azaz egy párszor a virágspriccelőkémmel, majd tető rátesz és nyomás a sütőbe összesen 1 óra 5 percre sülni. Ezen belül 230 fokon 10 percig sült, majd levettem a hőfokot 210 fokra, ekkor további 35 percig, végül pedig összesen 45 perc sütés után levettem  vaslábas tetejét  és fedő nélkül 20-25 percig  sütöttem. Akkor jó, ha az alja kongó hangot ad. Rácsra tettem kihűlni.