Körtés-fügelekváros galette

desszert, növényi alapú

A bejegyzést a Kenwood támogatta.

Szeretlek Ősz, szia ismét! Hirtelen itt lettél most, nagyon hirtelen. Kettőt pislogtam és megérett a füge, a körte és anyáék már szüreteltek is a hétvégén. Mi nem voltunk ott, mert Bielefeldben vagyunk, de egyszerűbb, hogyha azt írom, hogy Németországban, mert minden projekt más régióban van és, mint egy cirkusz, mi is sűrűn költözünk. Csak úgy repül az idő Ősz, és tudod most nagyon jó. Boldog vagyok nagyon, mert szerintem ezt az állapotot hívják annak. Amikor mosolyogva kelsz és nagyobb gondok nélkül, csodálatos településeken jársz és csak ámulsz és hálás vagy, hogy ezt a férjeddel megélhetitek. Körtés – füge lekváros lett a galette. A körte anyáék Agárdi hegyen fekvő, idén vásárolt szőlőjének körtefájáról való, ami különleges nagyon, mert egy új fejezet vette ezzel kezdetét a család számára: szüret és minden, ami a szőlővel együtt jár (kötözés..) már nem csak Szalókon és egri nagymama kertjében lesz, hanem már az Agárdi hegyen is. ÉS a füge, ami jelenleg mindent is jelent, ami szoboszlói nagymama, a végeláthatatlan mesélést, aggódást, kíváncsiságot, a kókuszos sütit, a citromos álmot, gyerekkorom nyári napjait, amikor együtt mentünk a szoboszlói kádas fürdőbe. Balra dőlt, cirádás betűivel tavaly címkézte fel a fügét. Most került le a polcról. Szóval ebben a galetteben benne van a kezdet, az elmúlás és benne van az élet drága Ősz.

Most már érted, így lettél itt hirtelen, mert sűrű volt a nyár. Sűrű, szomorú, boldog, amit feldolgozni hosszadalmas, minden nap hagyom, hogy elöntsön és megéljen, majd visszatérek az aktív jelenbe, megyünk leltározni, csodákat látunk és ÉLÜNK. Végre, hosszú idő után, nagy betűkkel. Ahh basszus, szétfőtt a tészta, mire megírtam, mert megint konkrétan elfelejtettem, de elengedem, mert jót írtam és ez legyen a legnagyobb gondom. Azt nem is meséltem még, hogy miben változtam, sokkal rugalmasabb vagyok, már nem akadok ki, hogyha egyik percről a másikra változik az előre megtervezett program, ami nagyon szuper, mert sok ősz hajszáltól kímélem meg magam ezzel, de befejezem, jöjjön a recept és életem eddigi legnagyobb blog-gasztro együttműködése, ami jelenlegi boldogságunkhoz még egy lapáttal hozzátesz!

Szépségem!

Mit is írhatnék, ami valóban, mélyen, úgy igazán átadja, amit érzek. A Kenwood egyik márkanagykövete lettem. Hát húhh! Felemelő öröm, megtiszteltetés és világképembe illő történet. Mert hogyha szereted amit csinálsz, mindent beleadsz – persze kreativitást szolgáló pihenőket beiktatva – de reggel vele kelsz, este vele fekszel és évekig kitartóan nyomod, akkor az egyszerűen jó lesz. Hiszek ebben teljesen. Szóval jelenlegi bőröndös-költözős életünk (tizenegyedik) csomagja Ő! A csoda szép, letisztult, nagyon erős & stabil COOL WHITE KENWOOD kMix! Fehéret választottam, mert ez a szín minden konyhába illik és még jelenleg nem tudom, hogy milyen színű konyháért dolgozunk Németországban. Fogadjátok szeretettel a leendő, itt-ott-amott hotelekben, motelekben, Airbnb-s lakásokban készült receptjeimet vele!

Hatalmas segítségem lesz, egyértelmű volt, hogy hozzuk magunkkal, mert nem szeretnénk lemondani a megszokott ízeinkről.. a mákos gubáról, amit kb havonta egyszer elkészítünk a mazsolás fonott kalácsomból, a magvas rozskenyeremről és a kedvenc fahéjas csigámról. Hogyha éppen egy időtálló és stabil gépen gondolkoztok, szívből ajánlom Európa #1 számú robotgép márkájának gépeit! Kuponkódom “SMUCZER.HANNA” a Kenwood konyhagépek és kiegészítők árából 10% kedvezményt biztosít 2024.01.31-ig a www.aqua.hu weboldalon. Az akció más kedvezményekkel nem vonható össze. Hihetetlen erő van a kMix-ben, látni sem akarom többé a régi Silvercrest, Lidl-ös gépem. Úristen, miért nem ilyet vettem annó! Milliószorosan, de még annál is sokkal jobb, stabilabb és profibb!

Körtés-fügelekváros galette

Hozzávalók 2 db 20 cm-es galettehez

220 g liszt (nálam 100 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt, 120 g BL55 búzafinomliszt)
1 nagy csipet só
100 g margarin
30 g porcukor
kb. 50-60 ml hideg víz
fügelekvár (1,5-2 evőkanál galettenként)
6 körte (3-3 galettenként)
1/2 citrom leve
4 evőkanál kristálycukor (2-2 galettenként)

A lisztet a robotgép táljába mérjük, elkeverjük benne a sót, beleszitáljuk a porcukrot és a krémkeverő karral összemorzsoljuk a margarinnal. Amikor már kellően morzsalékos, a hideg vizet fokozatosan hozzáöntjük addig, amíg összeáll. Kettévesszük és hivatalosan hűtőbe tesszük 1 órára, de nálam speciel ez most véletlenül kimaradt. A tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, áttesszük egy sütőpapírral bélelt tepsire. A közepébe lekvárt kenünk, rátesszük a felszeletelt körtéket, megszórjuk galettenként 2-2 evőkanál kristálycukorral és lecsurgatjuk a citrom levével, majd 180-185 fokon 40 perc (alsó-felső) alatt megsütjük. Közvetlenül sütés után lekenjük sárgabaracklekvárral, így lesz szép csillogó a felülete, mintha tojással kentük volna le.

További körtés vagy fügés receptek:
Körtés kevert sütemény

Dutch baby karamellizált körteraguval
Körtés álom
Amerikai almás-körtés pite
Fügés-karamellás frangipane

Hírdetés

Galette diétásan

omlós tésztából készült sütemények

Most mondjam azt, hogy júliusban túl sok volt az ostoros kalács?! Mert tényleg ez a helyzet. Szóval most ismét visszatérünk tudatos énünkhöz – ami persze július folyamán is megvolt, csak kicsit bújócskázott – és odafigyelünk arra, hogy ne csak étkezzünk, hanem ténylegesen táplálkozzunk, tehát változatos forrásokból biztosítsuk szervezetünk tápanyagszükségleteit.

Tudatosan étkezünk. Tudom, hogyha netalántán csokoládét kívánnék, akkor a szervezetemnek tulajdonképpen magnéziumra lenne szüksége és az ebéd ez esetben párolt brokkolit is tartalmazna. Viszont csokoládét, ha jobban belegondolok, én nem is igazán tudom, hogy mikor kívántam egyáltalán utoljára. Szervezetünknek alapvetően a finomított cukrokra, tehát a kristálycukorra abszolút nincs szüksége, mert a működéséhez szükséges glükózt (legfőbb energiaforrás) az összetett szénhidrátok* lebontásával is magához tudja venni, amit egy kiegyensúlyozott étrend biztosítani tud.

*például a teljes kiőrlésű gabonák

Két évvel ezelőtt, emlékszem akkor tört ránk először a Galette-láz, minden gyümölcsből és kb. hetente ezt készítettem, szóval tömtük. Nem meglepő mondjuk, hát ki tudna ellenállni ennek a roppanós tésztával körülölelt gyümölcsös, lekváros kompót-szerű mennyországnak?! Szóval szóba került párommal a teljes kiőrlésű Galette gondolata, amit gyorsan el is vetett mondván, ha édességet akar enni, akkor az legyen normális. Most, két év elteltével pedig ezt eszi (nulla finomított búzaliszt tartalommal!!), de nem ám kötelező szinten, hanem olyan eszméletlenül ízlik neki szinten!
Mert az, hogy én odavagyok az igazi, telt gabonaízért, az egy dolog, ez tény: imádom a teljes kiőrlésű gabonák teljes, jellegzetes, aromás ízét, de hogy ő is megszerette, na az a nagy szó! Hiphiphurrá.

Galette diétásan

Hozzávalók 2 db-hoz

100 g tk rozsliszt
120 g tk búzaliszt
csipet só
1 teáskanál porcukor
85 g vaj/ margarin
50-55 ml hideg víz
1 tojás (keveset félreteszek a lekenéshez)
kis barna cukor

galettenként: 1,5 evőkanál lekvár, 250-300 g gyümölcs, kis citrom leve, ill. a szilvásra fahéj, szerecsendió esetleg kardamom, megszórhatjuk még mandulával, dióval

A liszteket gyorsan elmorzsolom a hideg vajjal/margarinnal és az 1 csipet sóval. Hozzáadom a porcukrot, a 4/5-öd részét az egész tojásnak, a hides vizet és gyorsan összegyúrom. Hűtőbe teszem fél vagy 1 órára. Kicsit lisztezett sütőpapíron kinyújtom, tepsire átteszem és ott készítem el: a közepébe lekvárt kenek, majd a felszeletelt gyümölcsöket rápakolom. Nyomok rá egy kis friss citrom levét és eloszlathatok rajta egy kis barna cukrot. (De alapvetően nem szükséges, mert a gyümölcs cukortartalma elég édessé teszi.) Az oldalát felhajtogatom. Lekenem kicsit felvert tojással a tészta szélét körben, majd 180-185 fokon (alsó-felső) 40 perc alatt megsütöm.

Mennyei őszibarackos galette

omlós tésztából készült sütemények

A tésztát kevesebb, mint 15 perc alatt össze lehet állítani, a pepecs része inkább a gyümölcsök felszeletelése. Viszont az íze kárpótolni fog bennünket. Szerintem aki egyszer elkészíti, vagy megkóstolja tuti beleszeret, mint pl tesóm: rögtön a kedvence lett. Ahogy az omlós vajas tészta összekeveredik a sült barackkal és a lekvárral….

Nálunk az a tapasztalat, hogy 15 perc alatt elfogy és másnap készíthetem újra! Nem lehet vele betelni.. Amúgy szerintem nincs rá olyan jelző, ami jellemezhetné milyen csodálatos, én legalábbis nem találok rá szavakat. Azt viszont tudom, hogy a kedvenc sütim és ezt bizton állíthatom!

Most őszibarackkal készítettem el, de eperrel  és nektarinnal is nagyot üt. Szerintem mindig az aktuális gyümölcsből a legfinomabb! 🙂 

image

Őszibarackos galette házi vaníliafagyival

Hozzávalók 2 db 20 cm-es galette-hez

Tészta
220 g liszt
1 csipet só
100 g vaj
30 g porcukor
1 egész tojás kicsit felverve 
50 ml hideg víz

őszibaracklekvár (1,5 evőkanál galettenként)
4 őszibarack (2-2 galettenként)
1/2 citrom leve
4 evőkanál kristálycukor (2-2 galettenként)

Tészta elkészítése. A lisztet gyorsan elmorzsolom a vajjal és 1 csipet sóval. Hozzáadom a porcukrot. Az 1 egész tojást kicsit felverem, a negyedét félreteszem a lekenéshez. A maradékot a tésztához keverem. A hideg vizet beleöntöm és gyorsan összegyúrom. Nagyjából fog csak összeállni a tészta. Hűtőbe teszem 1 órára.

Kettéválasztom a tésztát, így két kisebb és mutatósabb galettem lesz. Lisztezett deszkán kinyújtom, átteszem a sütőpapírral bélelt tepsibe és ott készítem el: a közepébe lekvárt kenek, majd a felszeletelt gyümölcsöket rápakolom.

Nyomok rá egy kis friss citrom levét és eloszlatom rajta a kristálycukrot. Az oldalát felhajtogatom. Lekenem a negyed, előzőleg félretett, felvert tojással, majd 180-185 fokon 40 perc (alsó-felső) alatt megsütöm.

image

Szuperfinom epres pite

omlós tésztából készült sütemények

Oké, tisztában vagyok vele, hogy az epret bűn megsütni és inkább frissen érdemes megenni. DE hogyha nagymama annyit ad a kertből, hogy nyersen nem tudjuk megenni két nap alatt és a harmadik napon már kicsit ereszkedik, akkor inkább megsütöm, minthogy nézzem még ott pár napig.. mert hát bevallom mindig csak a szépeket vadászom ki a tálból, na! De ki nem?

Szóval így született meg ez az isteni pite! Lényegében egy galette tészta kisebb változtatásokkal, szóval nagyon fincsi! 

Szuperfinom epres pite

Hozzávalók 24 cm-es piteformához

250 g búzafinomliszt
100 g vaj
1 egész tojás
75 g kristálycukor
1 csipet só
kb 400 g eper + 4 evőkanál kristálycukor
2 evőkanál lekvár (eper, málna stb..)

A lisztet a tálba szitálom, kimérem a vajat/margarint és elmorzsolom a liszttel. Az egész tojást kézi habverővel kicsit felverem (kiveszek belőle 1 evőkanállal- amivel majd a pite tetejét kenem le a végén) hozzákeverem a 75 g kristálycukrot. A két masszát 1 csipet só hozzáadásával tésztává állítom össze. Hűtőbe teszem 1 órára. Ha letelt lisztezett deszkán kinyújtom a tésztát nagyra, hogy simán körülérje a piteformát. Kivajazott és kilisztezett piteformába teszem, a széleit levágom. Az alját megkenem a lekvárral, megmosom az epret, kicsumázom, a nagyobb darabokat felvágom és megtöltöm vele, majd leszórom a (4 ek) kristálycukorral. A maradék, levágott tésztát lisztezett deszkán vékonyra nyújtom és egy pizza vagy derelyevágóval csíkokat vágok belőle és berácsozom a pite tetejét. Lekenem a félretett tojással. 180 fokon 40-45 percig sütöm.

Én úgy ettem, hogy az eper levét a tetejére öntöttem… hmmm.. párom pedig tejszínhabbal.. 😊👌

image

Epres galette

desszert, omlós tésztából készült sütemények

Tavaly nyáron hetente egyszer elkészült…. Most ismét elővettem a receptet, hát valami eszméletlen! Ahogy a gyümölcslekvár keveredik a friss gyümölccsel …szinte lekvárrá sül a tészta közepében. A tészta pedig valami isteni: egy egyezerű vajas, omlós tészta, amiből pont annyi van benne, amennyi kell.

Tökéletes gyümölcsös süti! És ráadásul sokat sem kell vele foglalkozni! 10 perc alatt összeállítom a tésztát, pihen a hűtőben, aztán 10 perc alatt összevágom a gyümölcsöt, sül és már kész is!

Jaaa és ráadásul a baracktól kezdve az almán át szilván keresztül minden belefér! Csak a fantázia szab határt a tölteléknek.

image

Epres galette

Hozzávalók 2 darabhoz

220 g liszt
1 csipet só
100 g vaj/margarin (hideg)
30 g porcukor
1 egész tojás + 1 tojás a kenéshez
50 ml hideg víz
lekvár (kb 2 ek.)
kb 250-300 g eper
citrom héja + kis leve
1 teáskanál kristálycukor

A lisztet gyorsan elmorzsolom a hideg vajjal/margarinnal és az 1 csipet sóval. Hozzáadom a porcukrot, az 1 egész tojást, a hides vizet és gyorsan összegyúrom. Nagyjából fog csak összeállni a tészta. Hűtőbe teszem 1 órára. Lisztezett deszkán kinyújtom, átteszem a sütőpapírral bélelt tepsibe és ott készítem el: a közepébe  lekvárt kenek, majd a felszeletelt gyümölcsöket rápakolom. Nyomok rá egy kis friss citrom levét és eloszlatom rajta a kis kristálycukrot. Az oldalát felhajtogatom. Lekenem kicsit felvert tojással, majd 180-185 fokon (alsó-felső) 40 perc alatt megsütöm.

Reklámok
image
image

Mini galette kosárkák

omlós tésztából készült sütemények

Szinte gyümölcs az egész süti, ami valljuk be, így az ünnepek után tiszta üdítő! Cukrot is alig tettem bele.. Kivéve egy csomag vaníliás cukrot, na meg persze a baracklekvárral való megkenést és a konzerv barack cukortartalmát. Ezen apró bocsánatos bűnök mellet amúgy egy igazán kímélő fogás! 😀

Szóval a tésztája egy alap galette recept:

  • 220 g liszt
  • 50 ml víz
  • 1 tojás + a kenéshez
  • 1 evőkanál = 20 g porcukor 
  • 100 g vaj/margarin
  • vanília aroma
  • csipet só

A liszt és a porcukor elegyében elmorzsolom a vajat/margarint, majd hozzáadom a vizet, a tojást és a többi apróságot, majd gyorsan összegyúrom. Ugye tök egyszerű!?

Folpackba csomagolom. Hűtőbe teszem fél órára, én ma délutánra is itthon hagytam.. Szóval ártani nem árt a tésztának.

image

Kinyújtom kb fél cm-1 cm közti vastagra, majd nagy pohárral kiszaggatom. A kiszaggatott részt nagyobbra nyújtom és megtöltöm. Töltelékem fahéjas dínsztelt alma, konzerv barack, baracklekvár, mazsola, citrom pár csepp leve, vaníliás cukor, aszalt barack. Minden kosárka más lett! 🙂 A kiszaggatásból maradt tésztát visszatettem a hűtőbe, majd egy nagy galette készült belőle.

A felhajtott teszta részt tojással kentem meg.

190 fokos sütőben 30 perc alatt megsült. 

image

image

image

image

image

image

Almás-mazsolás pite

omlós tésztából készült sütemények

Szintén egy hipp-hopp kész konyhai mutatványt hoztam. A tésztája már ismerős lesz, ugyanis galette tésztából készült, csak a forma és a gyümölcs más, ami már az őszi felhozatalnak megfelelő.

Szóval tökre ugyanaz, ám kétséget kizáróan megunhatatlan!!!

image

Tehát a tészta:

  • 220 g liszt
  • 100 g vaj
  • 1 ek. porcukor
  • 1 csipet só
  • 1 tojás 
  • 50 ml víz

A lisztet a vajjal és a porcukorral, sóval összemorzsoljuk majd hozzáadjuk a vizet és a tojást. Gyorsan kell dolgozni, ugy lesz klassz a tészta! Miután összeállt hűtőbe bedobjuk fél órára. Egy kis kókuszgolyó nagyságú darabot hagytam a kinyújtott tészta mellett, amit a végére rátépkedtem a gyümölcsre. Majd kinyújtjuk a pite formának megfelelő méretűre úgy, hogy a szélein is legyen tészta. 

Az almát (vagy bármilyen évszaknak megfelelő gyümölcsöt) meghámozunk, negyedeljük, felszeleteljük. Én odatettem egy kicsit a tűzre cukorral, fahéjjal megdinszteltem. Hagytam egy kicsit levet engedni. (A levét én nem tettem rá, hogy ne tocsogjon a pite.)

A mazsolát és a reszelt citromhéjat sose hagyom ki, plussz vaníliás cukrot szórok rá!

image

 

A sütés előtti állapot!

190 fokon 40 perc alatt szépre és igazán finomra sütöm! Jaj de nagy kedvenc!!!

image

Ugye milyen gyönyörű? Igazi szerelem! 🙂

Francia divatikon: Galette

omlós tésztából készült sütemények

Állítom: divathullámok a konyhában is léteznek.

Nálunk először az aranygaluska-trend hódított, majd helyét a muffin foglalta el, amit a mákos guba váltott és most valahol a palacsintadömping-időszámítás után járunk. 

Páromat sütemények terén nem nehéz lenyűgözni, ízlése teljesen minimalista. Jobban örül egy ALAP muffinnak, mint a legbonyolultabb krémes-mézes tortának.  A divatsütik fénykora és térhódítása nálunk kábé 2-3-4 hónap, de ilyenkor csak a divatsüti KELL az asztalra.

Szóval új süti után néztem. És megtaláltam!

Galette

220 g liszt
100 g vaj
1 tojás
50 ml víz
1 ek porcukor
csipet só
+ kenéshez tojás
2 evőkanál baracklekvár
3 db nektarin
1/2 citrom leve

Összemorzsoltam a lisztet a vajjal, majd a többi hozzávalókkal gyorsan éppen hogy összeállítottam. Irány a hűtő egy órára. Majd pizza nagyságú kört nyújtottam belőle, áthelyeztem sütőpapírral bélelt tepsire. A közepébe kentem a baracklekvárt, szeleteltem rá 3 db nektarint, megszórtam mazsolával kis citrom levével lecsepegtettem, majd kb 3 evőkanál cukorral. Széleit ráhajtottam a közepére, tojással megkentem. 180-185 fok (alsó-felső) 40 perc.

0af7da1708069daac1ead6e89fce69a3f559c49b454e9a43b78d5ee0d1e39ddb

Szóval valahogy így kell elképzelni. Ahogy a közepén a nektarin kompótos levet engedett és az íze összeért a mazsolával és a citrommal… 

Persze a klassz benne az, hogy bárhogy lehet kombinálni; sósan, édesen egyaránt. Nálatok milyen hullámok söpörtek már végig?