Fatörzs kifli

édes kelt tészták, kelt tészta

Kitalálni sem tudnám, mióta szeretném már megsütni. Aztán, hogy miért pont most!? Furcsa mód, ebben a régi, albis gázsütőben sokkal puhább kalácsaim sülnek, mint a régi kis konyhám villanysütőjében. Nem fura?! Szóval sütővel való ismerkedésem égett kenyér időszaka után, most már kezdek finoman tapogatózni és átlépni a kalács-sütő szintre. Fatörzsünk a harmadik kalács, amit benne sütöttem, ennek már az alja is tökéletesnek mondható, mert tettem a sütő aljába egy tepsit, így nem égett szét, és a teteje is szépen megpirult (eddigiek szinte hókák maradtak). Szóval óóezazzz! Alakul az ideiglenes Hanna-sütő barátság!

Férj szerint igazi békebeli, foszlós kalács íze van, pontosan olyan, mint amit annó a ’80-as évek elején lehetett kapni a pékségekben. Készíthetitek kalács formában is, akkor érdemes két kalácsot sütni ebből a mennyiségből. Vajjal, mézzel, tejjel egyszerűen maga volt a csoda-reggeli. Eszméletlen foszlós. Szeretettel ajánlom! ❤

Fatörzs kifli

Hozzávalók 10 darab, egyenként 85-95 grammos darabhoz
Szobahőmérséklet: 21-22 fok

500 g BL55 búzafinomliszt
10 g burgonyapehely – elhagyható, nekem egy csomó van még itthon, néha teszek kenyerekbe/péksütikbe, ha éppen eszembe jut, puhább textúrát eredményez
80 g átszitált porcukor
1/2 kávéskanál só
250 ml langyos tej + 1 tk kristálycukor
20 g friss élesztő
70 g szobahőmérsékletű/puha vaj
1 egész tojás + 1 egész tojás a kenéshez
15 g kakaópor
1-1,5 evőkanál tej

Langyos tejben elkeverek 1 teáskanál kristálycukrot, belemorzsolom a friss élesztőt és megvárom, amíg felfusson. Kimérem és átszitálom a lisztet (könnyebb, levegősebb tésztánk lesz) beleszitálom a porcukrot. Belemérem a szobahőmérsékletű/puha vajat. A felfutott élesztős tejet hozzáöntöm a liszthez, beleütöm a tojást és dagasztani kezdem. Addig dagasztom, amíg elválik az edény falától és szép fényes felülete lesz. Kettéosztom a tésztát 2 x 488 grammra jött ki. A kakaóshoz elkeverem a kakaóport a tejjel, majd egyenletesen beledagasztom a tésztába, hátőő kell neki kis idő, amíg szép, egyenletes lesz, Konyharuhával letakarom őket, majd duplájára kelesztem kb 30-40 perc alatt.

A megkelt tésztagombócokat 10-10 egyenlő részre osztom. A fehér tésztáim 48,6 grammra, a kakaós tésztákat 51,9 grammra osztottam fel, nyilván ez sosem lesz pontosan egyforma, de azért lemértem! 🙂 Gömbölyítem, majd letakarva 20-25 percet pihentetem őket. Oké, én 5 db kakaós külsejűt és 5 sima tésztásat készítettem, hogy is fogalmazzak, a kakaóstól kicsit megijedtem első ránézésre és így lett 5 sima is, ha netalántán baromira nem lenne szalonképes a végeredmény. 😀 Szó szerint, mondhatjuk.. sza@&#á röhögtem magam rajtuk. Oválisra (9×15 cm-esre) kinyújtok 1-1 kakaós és sima gombócot, egymásra teszem őket és feltekertem. A végeiket összecsípdesem, hogy ne látszódjon ki az alsó szín. Sütőpapírra sorakoztatom őket úgy, hogy az összecsípett végek alulra kerüljenek. Lekenem kicsit felvert egész tojással. 25-30 percet pihentetem, majd ismét lekenem őket, végül gilette pengével 4 határozott bemetszést ejtek a felületükön. 180 fokra előmelegített (alsó-felső) sütőben 21-23 perc alatt megsütöm.

Kövess Instagramon és Facebookon is!
Iratkozz fel hírlevelemre, hogy értesülhess a legújabb tartalmakról!

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s