Céklás, teljes kiőrlésű muffin cukormentesen

gyors kevert sütemények

Teljesen ráfüggtünk a céklára.

Gyerekkoromban a világból ki lehetett volna kergetni vele. A menzán sosem vettem el: cikk-cakkos, piros, “döglött halhús” állagú!? El sem tudtam képzelni, hogy egyáltalán mi lehet benne JÓ, nem még hogy FINOM. Miért eszi némelyik osztálytárs annyira jóízűen?! Aztán idén életemben először vettem, majd két hétre rá megint vettem és most már ott tartunk, hogy három hatalmas cékla nem tart ki 2 napig….

Köretnek szoktuk enni, alapjaiban mindenhez (legyen az akár egy sárgaborsófőzelék :-D) Sütőben sütöm, alufóliába csomagolva és kb. 1 órán keresztül 190-200 fokon, majd amint kihűlt megpucolom és felszeletelem. Semmivel sem kell ízesíteni, úgy tökéletes, ahogy van!

Gondoltam egy merészet. Mi lenne, ha a répás muffin mintájára készítenék egy céklásat..

Kicsit féltem tőle, hogy mi van ha nem sül át rendesen, vagy esetleg nem fog ízleni nagy kritikus páromnak. Ezért biztos, ami biztos alapon kismillió receptet végigolvastam, magyar és külföldi oldalakon egyaránt, de nem jutottam közelebb egy tuti biztos recepthez sem, mert az egyik elősüti (úgy, mint én szoktam köretnek), a másik megfőzi, de a nyersen lereszelt cékla is játszik.

Na most melyik legyen?! Két napig rágódtam rajta, aztán végül a sárgarépás muffin mintájára nyersen ment bele!

Annyira eszméletlen szaftos lett! Meg se gondolom, hogy ilyen kis tökéletes párost alkot a kakaó és a cékla!

Tehetünk bele apróra vágott étcsokoládét is, én most nem akartam plusz kalóriákkal bombázni őket, de nagyon el tudom hozzá képzelni!

Céklás, teljes kiőrlésű muffin cukormentesen

Hozzávalók 12 db muffinhoz

250 g liszt (nálam 100 g teljes kiőrlésű tönköly, 70 g teljes kiőrlésű rozs, 80 g búzafinomliszt)
185 g nyers cékla aprítva (pucolt súlya)
6 g (1/2 csomag) sütőpor
1/2 kávéskanál szódabikarbóna
1/2 teáskanál só
40 g kakaópor
2 egész M-es tojás (~100 g)
180 g eritrit
50 ml olaj (nálam 25ml napraforgó, 25 ml olíva)
1 kávéskanál vanília aroma
210 ml tej

Nedves hozzávalók összekeverése. A tojásokat az eritrittel, az olajjal és a tejjel elkeverem. Belekeverem a reszelt, vagy késes aprítógéppel felaprított céklát.

Száraz hozzávalók. A liszteket egy tálba szitálom, majd a sóval, a sütőporral, a kakaóporral és a szódabikarbónával elkeverem.

Sütés. A két masszát fakanállal összeállítom. Muffinformákba kanalazom és 200-210 fokon kb 25-28 perc alatt megsütöm. Tűpróbával ellenőrzöm.

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s