Indiai vöröslencse dhal

növényi alapú

Mostanában nagyon mennek nálunk a különböző zöldségekből, hüvelyesekből összerakott curryk (Édesburgonyás,vöröslencsés, spenótos curry) és dhal-ok. A dhal szó indiai fogást takar, egy gyűjtőfogalma a borsóból, csicseriborsóból, lencséből vagy babból készült ételeknek, ami lehet leves, püré vagy ragu is. Mai ebédünk leginkább a ragu kategóriához passzol. Fűszeres sült burgonyát, sült sárgarépát (plusz sült céklát, csak az nem került rá a képre) és rizst is készítettem mellé, fejedelmi lett, annyira szeretem ezeket a fűszeres ételeket!

Lassan két éve hagytuk el a húst az étkezésünkből, ebből fél évig próbálkoztam a vegán vonallal, de számomra túlságosan szigorú volt az összes állati eredetű élelmiszer elhagyása, így szépen lassan visszaszivárogtak táplálkozásunkba a tej, tojás, joghurtok, sajtok, sőt halat is szoktunk enni. Viszont (négylábú vagy kétlábú) húst magunktól egyszer vettünk azóta, ami szerintem tök klassz dolog. Úgy étkezünk, ahogy a lelkünk jónak találja, megtaláltuk a mindennapokban számunkra kellemes középutat. Nem vagyok a szélsőségek híve, szóval ami úgy könnyen, lemondások nélkül, nem rástresszelve tartható.

Ez az ebéd például tök véletlenül lett teljesen vegán, azaz növényi alapú, ami tök klassz, olyan szép narancssárga, vidám színe van 🌞 ráadásul tele van tápanyagokkal, rostokkal. Óó annyira szeretem ezeket a fűszeres, melengető, megölelgető ételeket!


Indiai vörös lencse dhal

1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 tk curry fűszerkeverék
1 tk őrölt római kömény
2 babérlevél
1 tk fűszerpaprika
só, frissen őrölt bors
250 g vöröslencse
1 hámozott, darabolt paradicsom konzerv
150 ml kókusztej

A burgonyához
1-1,5 kg burgonya
2 tk fűszerpaprika
2 tk keményítő
1 tk oregánó
1 tk kakukkfű
2 tk fokhagymapor
2 ek sűrített paradicsom
3-5 ek olaj
só, frissen őrölt bors, csilipehely

A sült répához
1-1,5 kg répa
csilipehely
gyömbér
római kömény
fokhagymapor
kis olaj
só, bors

A vöröslencse dhalhoz a vöröshagymát apró kockákra vágom és kis olajon lepirítom, jöhet hozzá a felkockázott fokhagyma, rászórom a fűszereket, elkeverem, majd felöntöm vízzel. Jöhet bele a vöröslencse, főzni kezdem, folyamatosan pótolva alatta a vizet. Amikor már kezd puhulni, hozzáöntöm a darabolt paradicsomot, végül, hogyha már finom puha, hozzákeverem a kókusztejet.

A fűszeres burgonyához a burgonyákat átmosom, majd héjával együtt felkockázom, sózom és egy lábasban forrás után még 6-7 percig főzöm. Leszűröm. Hozzákeverem a fűszereket, meglocsolom olajjal, szépen eloszlatom sütőpapírozott tepsin és 200 fokos sütőben kb 30-40 perc alatt ropogósra sütöm.

A répákat felcsíkozom, fűszerezem, kis olajjal meglocsolom, majd mehet ugyanúgy a sütőbe a burgonya mellé, vagyis alá vagy fölé.🥰

Ha elkészítettétek, írjátok meg kommentben, hogy ízlett, mindig úgy örülök neki!🤍 

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s