Okoskonyha 3 lépésben

Egyéb

Avagy hogyan teremtsük meg a saját kis konyha-kuckónkat!

A hónapban rámjött a szelektálási láz, amely a kamrától kezdve átterjedt a konyhába, majd megállíthatatlan örvény keletkezett, így az egész házon végigsöpörtem. Kíméletlen voltam. De muszáj, hogy ne lepjenek el bennünket a mindennapok apróságai, amire azt mondjuk sóhajtva: “áá, majd jó lesz az még valamire..” 

Szóval összeszedtem három pontban és megalkottam a képletet, hogyan is történt mindez nálam és hogyan lehet megteremteni a saját kis konyha-kuckónkat, ahol minden mindig kéznél van!

image

1. Szelektálj!

Gondold végig, melyek azok a dolgok (tányérok, edények, serpenyők, poharak stb.), melyeket minden nap/hetente/havonta/évente használsz. Ennek megfelelően pakold el őket. Ha már valamit legalább 3 hónapja nem használtunk, nyugodtan el lehet pakolni, ne legyen útban.

Én azokat a tányérokat, amiket már egy éve nem vettem elő, bedobozoltam és elpakoltam a konyhából. Így tettem a többi, hasonlóan ritkán használt dolgokkal, így annyi hely szabadult fel, hogy nem is tudtam hirtelen mit kezdeni vele!

image

2. Rendszerezz!

Végül kitaláltam egy, a kamrát és a konyhát átfogó rendszertervet. Átgondoltam mely gépeket használom a legtöbbször, nekik a konyha lett az új helyük, minél közelebb legyenek a “tűzhöz”.

A főzéshez és a sütéshet használt dolgokat szintén teljesen szétszedtem, a sütizős dolgok külön szekrényt kaptak a konyhában. (Biztos örülnek neki 🙂 ) A lisztnek, a cukornak és a porcukornak külön fémdoboza van nálam. Imádom a fémdobozokat, igen praktikusak és nagyon szépek. Üres befőttes üvegbe száraztészták kerültek. Ugyanígy az apró magvak (len, szezám, szőlő) is kis befőttesüveget kaptak lakhelyül.

image

image

3. Takaríts!

Oké, biztos vagyok benne, hogy ez mindenkinek alap. Inkább csak a magam felszólítására biggyesztettem ide ezt a pontot azt hiszem. De itt most nem a puszta takarításra akarok utalni, hanem a gépek karbantartására/takarítására.

A sütőmet biztos, hogy havonta ki fogom innentől takarítani, mert amit lehozott a hideg zsíroldó, na azon meglepődtem. 

Ugyanígy a hűtőt is érdemes havonta áttörölni nedves ronggyal. Nálam a vízforraló még a sarkalatos pont, de az ecet megoldja. Vizet öntök bele plusz egy deci ecetet és másnapra csillog, miután átmostam.


 

Szóval már csak ezt a kialakult rendszert, illetve rendet kell továbbra is megtartani és akkor minden nap boldogan lépek/lépünk majd be a konyhába! 🙂

Facebook oldalam ide kattintva elérhető! 

Képek forrása: Pinterest

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s