Blogszülinapi szösszenet

Egyéb

Lehet nagyon ömlengősre fog sikerülni, vagy túl unalmasra, mindenesetre megfogalmazódott bennem, hogy csak azért is írok egy pár sort erre az alkalomra. Mert azért ez csak egy alkalom.

A kezdet. Mindez nem az én ötletem. Ezt persze fontos leszögezni, hanem a drága vőlegényemé, ugyanis Ő ültette a bogarat a fülembe, hogy miért nem készítek egy blogot. – Ááá én?! -Te

Neki köszönhetem, hogy életem egyik legklasszabb döntését hoztam meg – pontosan két éve -, amikor rákattintottam a ‘blog létrehozása’ gombra.

Két év távlatából visszatekintve elmondhatom, hogy iszonyatosan sokat tanultam sütés-főzés terén (‘háh és még milyen keveset tudok?!), de mindez eltörpül amellett, hogy mennyire élvezem és hihetetlen mennyi energiát képes mindez nekem adni. 

Alig várom a szombatokat, hogy kelhessek reggel 5-kor és elkezdhessek sütni-főzni, fotózni. Néha egész hétvégén pörgök megállás nélkül.

Szenvedélyem lett a sütés-főzés. Egy ilyen hétvége nálam egyenlő egy teljes ellátásos wellness hétvége okozta megelégedett kipihentség érzésével. Hétfőnként hatalmas vigyorral és 100% energiaszinttel kezdem a hetet.

Közben elvégeztem az egyetemet, páromhoz költöztem, saját konyhám lett. Közös konyhánk. Tele vagyok ötletekkel, receptekkel, akkora listám van arról, mit/miket szeretnék elkészíteni, pfú. Most kezd igazán kialakulni a „saját konyhánk ízvilága”. Ó, hogy mennyire imádok például kelt tésztát (kalácsot, ahogy nagymama mondja) készíteni, mert annak lelke van, a tiedet pedig belesütöd. Mert ha nincs kedved sütni, abból semmi sem lesz. Ugye.

Az pedig nem semmi, hatalmas hab a második blogszülinapi képzeletbeli tortámon, hogy mennyi pozitív visszajelzést kapok Tőletek! Hatalmas köszönet és hála minden általatok elküldött fényképért, az elkészített receptekért és mindazért, amit Tőletek kapok/kaptam!