Japán sajttorta | légies, könnyed, pihe-puha

desszert, torta

A bejegyzést a Kenwood támogatta.

Annyira rég szemezünk Istvánnal ezzel a légies, könnyed, habos, rezegős, felhő puha piskótával, hogy az idejét sem tudom! Talán 4 éve? Á nem tudom, mindenesetre tényleg régóta felfigyeltünk rá és már ott kuksizott rég a szeretném megsütni listámon.

Das Rezept auf Deutsch findet ihr bereits unten.

A japán sajttorta, más néven szufla stílusú sajttorta, pamut sajttorta vagy könnyű sajttorta, egy fajta sajttorta, amely általában könnyebb állagú és kevésbé édes, mint az észak-amerikai stílusú sajttorta. Jellegzetesen lötyögős és légies állaga, frissen a sütőből kivett szufléhez, hűtve pedig sifontorta-szerű állagú. Forrás: Wikipédia

Aztán a héten két videó is szembejött velünk, egyiket István küldte át nekem, másikat én neki, szóval valahogy adott volt a hosszú hétvégi sütemény-projekt és most könnyen választ találtunk az élet egyik legnehezebb kérdésére a mit süssünk a hétvégén-re. Mondjuk mellé még becsúszott egy tipikus vasárnapi palacsinta sütés hétfőn, mert a (8 szeletes, 2 személyes) japán sajttorta konkrétan másnapra elfogyott. Az első nap 7 szelet becuppant, másnap pedig az utolsó szeletet elfeleztük és halljátok, nem volt hűtőben, csak konyharuhával letakarva hagytam a pulton, de olyannyira puha maradt, hogy még mindig szrecsegett, szrucsogott amikor megfogtuk és beleharaptunk, uhh elképesztő állaga van ennek a finomságnak.

Kenwood Titanium Chef Baker

Segítségemre a Kenwood robotgépem (ez a modell) volt, mint mindig és minden nap. Hétvégén többször is használtam, másnap a krumplis tésztához nyújtotta a tésztát, ahh nagyon szeretek vele tésztázni is! Annyira kikapcs-program, teljesen el lehet benne merülni és hát a házi tészta íze pedig valami összehasonlíthatatlan.

Hogyha épp egy időtálló és stabil gépen gondolkoztok, szívből ajánlom Európa első számú robotgép márkájának gépeit! Kuponkódom “SMUCZER.HANNA” a Kenwood konyhagépek és kiegészítők árából 10% kedvezményt biztosít 2024.01.31-ig a www.aqua.hu weboldalon. 


Megjegyzések a japán sajttorta hozzávalóihoz

– Az ecetet helyettesíthetjük citromlével is, a tojásfehérjehab stabilabb megtartását szolgálja.
– A felhőpuha, légies japán sajttortához skyr-t használtam a magas fehérjetartalma miatt, de nyugodtan helyettesíthetjük görög joghurttal, vagy natúr joghurttal is. Skyr: tradicionális izlandi tejtermék, állagát tekintve egy tartalmasabb, krémesebb joghurtféle.
– Búzaliszt helyett használhatunk teljes kiőrlésű liszteket is, én most maradtam az original verziónál, de általában keverni szoktam a liszteket, legközelebb kipróbálom fele-fele arányban.

Légies, könnyed, pihe-puha japán sajttorta

Hozzávalók 15 cm-es tortakarikához

3 tojás kettéválasztva
30 g olaj
210 g skyr vagy natúr joghurt
35 g búzaliszt
15 g étkezési keményítő
50 g kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
csipet só
csepp ecet vagy citromlé

A tojásokat kettéválasztjuk. A fehérjéket a Kenwood robotgépem táljába tettem, a sárgájákat egy másik, nagyobb keverőtálba. A tojássárgákhoz habverővel hozzákevertem az olajat, a skyr-t és csomómentesre kevertem (legalábbis igyekeztem) a liszttel és a keményítővel. A sütőt előmelegítettem 150 fokra és az alsó mélyedésbe beleöntöttem 1,5-2 dl vizet. Hogyha nincs a sütőn mélyedés, akkor egy sütésálló edényt tegyünk a sütő aljára és ebbe öntsük bele a vizet a gőzösítéshez.

A fehérjét a robotgép habverő karjával habosítani kezdtem és amikor már szépen habosodni kezdett hozzáadtam a kristály és a vaníliás cukrot, a csipet sót, végül amikor már szép volt a habom, a kis ecetet. A két masszát összekevertem úgy, hogy először a fehérjehabból habverővel hozzákevertem egy negyednyit a sárgájás masszához, majd a sárgájás masszát tettem a fehérjehabba és szépen elkevertem spatulával. Az elkevert masszát egy alján sütőpapírral bélelt 15 cm-re állított tortakeretbe öntöttem és 150 fokon 40-45 percig sütöttem, majd további 10 percig még kikapcsolt állapotú sütőben tartottam. Utána kivettem, ekkor össze fog még esni, de olyan csodás lesz így is! Kihűlve szeleteltük és ettük. Szerintem magában a legszuperebb, bár baracklekvárral is isteni, úgy kicsit olyan rizskoch feeling az íz-élménye!

Reklámok

Nekem több szempontból is nagyon bejön ez a japán sajttorta, egyrészt a makrói szerintem nagyon barátiak, a többi süteményhez képest viszonylag magas fehérjetartalmú, legalábbis mindjárt kiszámolom, mert ez csak egy röpke gondolat még. Igen, egy szeletben kb. 127 kcal, 5,7 g zsír, 12,9 g szénhidrát és 5,8 g fehérje található. Aztán elég hamar elkészül, hipp-hopp bekevertem még fotózással, méricskéléssel együtt is az alapanyagokat és kevés hozzávalós a történet. Oké, nagyobb családnak nagyobb adagot érdemes készíteni, mert vigyázat, tényleg pillanatokon belül morzsája sem marad és csak azon kapjuk magunkat, hogy keverhetjük be a következő adagot.

Ha elkészítettétek, írjátok meg kommentben, hogy sikerült, mindig úgy örülök neki!🥰

Legyen csodálatos hetetek!


Haben Sie schon den japanischen Käsekuchen probiert? Staunen Sie sich, was für eine fluffige, saftige, luftige, schaumige, wolkenweiche Textur es hat, während des Schneiden! Mega, unglaublich weicher Biskuitkuchen, ähnlich wie einem Soufflé, unbedingt backen!

Japanischer Käsekuchen

3 Eier (Gr. M) getrennt
30 ml Öl
210 g Skyr oder Natur Joghurt
35 g Weizenmehl (Type 405)
15 g Speisestärke
50 g Zucker, 1 Packung Vanillezucker
1 Prise Salz
1 EL Zitronensaft

Zwei Alufolienstreifen über Kreuz legen. Eine Springform (Ø 15 cm) darauf stellen und die Alufolie ringsum an die Form drücken. Im mittleren Einschub ein tiefes Backblech in den Ofen schieben und ca. 3 cm hoch mit Wasser füllen. Backofen auf 150 Grad Ober-/Unterhitze vorheizen. Eier trennen. Eiweiße in eine hohe Rührschüssel beiseite stellen. Eigelbe in einer großen Rührschüssel mit Öl und Skyr glatt rühren. Mehl und Speisestärke unterrühren. Eiweiße mit einer Prise Salz und dem Zucker in drei Portionen zugeben, zu einem steifen Schnee schlagen. Festen Eischnee mit einem Gummispatel unter die Eigelbcreme heben. Teig in die Springform (Ø 15 cm) füllen und im vorgeheizten Backofen 40-45 Minuten backen. Kuchen im ausgeschalteten Ofen circa 10-15 Minuten stehen lassen, dann abkühlen lassen und nach Wunsch mit Puderzucker bestäuben. Lassen Sie es sich schmecken!

Hírdetés