Egerben születtem, Egerben nőttem fel, aztán jött az egyetem és Debrecenbe költöztem, félig. Hétvégente nyilván, jó egyetemista lévén hazajártam kajáért, akkor még ennyire nem kapott el a gépszíj sütés-főzés terén. Majd 2012-ben megismertem férjem, egyébként pont Egerben és egy évre rá hozzáköltöztem Miskolcra.
Bár hivatalosan már miskolctapolcai vagyok, még mindig sokat járunk Egerbe és kedvenc helyeink is nagyon szép számmal vannak és azért én mindig is egri lánynak fogom magam tartani. 🙂 Arról nem is beszélve, hogy mennyi emlék köt oda, nem véletlenül húzódik ezen bejegyzésem megírása már több, mint 1 éve. Hupsz, de most megosztom, max tele lesz update-tel!
Összeszedtem tehát nektek az ízlésünk szerint kiemelkedően szuper, vagyis a legkedvesebb helyeinket: 7 kávézót, 2 cukrászdát, és vegyesen 6 helyet, ahol jól tudtok lakni, pizzával, hamburgerrel, hallal vagy szuper igazi magyar menzával.
Vannak köztük slowliving hangulatú kávézók, egy bababarát hely, amit nem csak babásoknak ajánlok, egy kedves nagymama-sütikkel teli reggeliző a piac szomszédságában, ahol a hétvégi ebédre való bevásárlás nyüzsgését nézhetjük végig kávét szürcsölgetve. Aztán lesz még itt vegetáriánus étterem és egy eldugott menza gyöngyszem, ami ott áll a mi képzeletbeli dobogónkon és laposra ver néhány fenszi helyet. Aztán kikacsintunk egy kicsit Egerből, ajánlok pár szuper lazább túraútvonalat is. A vendéglátó helyek pontos címét és a weboldalukra vezető linket is feltüntettem, ezeket megtaláljátok a leírásoknál.
Kávézók és reggeliző helyek
Pöttyös Kávézó
Hogyha édes reggelire vágytok, mindenképpen a Pöttyös Kávézót ajánlom, igazi, jó tartalmas nagymama sütemények (kapros túrós lepénytől, ötfajta rétesen keresztül a mandulamagig), finom kávéval kombinálva, végtelenül tündéri, pöttyös kis romantikus környezetben az egri piac épületével szemben. Egri nagymama bábolnai kiflijéhez hasonló sütit is készítenek Főispán néven, jóóó! Bár nem olyan, mint a nagymamáé nyilván, de igazán hasonló. Ez az a darált dió-tojásfehérjehab keverékével töltött hamis leveles tésztás, bonyolultan hajtogatott finomság. István kedvence speciel. Sosem tudom megszámolni, mennyit eszik belőle!
Itt találod: Eger, Katona István tér 5. Piaccal szemben, és a Piacot se hagyjátok ki! 🙂
Weboldal: https://pottyoskavezoeger.hu/
Manooka Kávézó
Hogyha kávé, akkor van egy nagyon cuki, bababarát hely, a Manooka Kávézó. “Az első bababarát specialty kávézó és reggeliző hely Eger belvárosában, ahol világos pörkölésű kávét és mellé csupa egészséges finomságot kínálunk” írják a honlapon és ez tényleg így van! Kizárólag világos pörköléssel találkozhatunk, ezt télen sűrűn cukormentes chai lattéra cseréltem. Szuper bagel reggelijük van, nagyon guszta minden, ami náluk készül! Vegán termékek, speciality kávé, fenntartható termékkínálat és nagyon cukin bababarát, a fenti részen kis babajátszót találtok! 🙂 Szeretünk ide járni nagyon, kellemes hangulatával, megnyugtató zenéjével, tiszta chill a reggeli kávé.
Itt találod: Eger, Kracker udvar, Bajcsy-Zsilinszky utca 17. fszt. 5-6.
Weboldal: https://www.manooka.hu/

Kappu Speciality Coffee
A legújabb gyöngyszeme Egernek speciality kávé terén. A helyet Koch Kristóf álmodta meg, egyedül viszi kávézóját, ami tényleg nagyon-nagyon szuper hely lett! Alig várom, hogy férjemnek is megmutassam, hogyha legközelebb megyünk Egerbe.
Itt találod: Eger, Dr. Hibay Károly u. 19.
Facebook elérhetőség: https://www.facebook.com/kappucoffee/

KávézzON
Hogyha elviteles kávét szeretnénk, akkor egyértelműen a kürtőskalácsossal szemben lévő KávézzOn a Szent János utcában. Világos pörkölésű, különleges kávék, ami őrült pozitív hangulatú kiszolgálással társul. Nagyon szeretem, lassan kigyűjtöm a pontgyűjtőmet is!
Itt találod: Eger, Szent János utca 9.
Instagram: https://www.instagram.com/kavezz.on/
Kis Sziget Kávézó és Bár
Barátnőmmel kedvenc helyünk a Kis Sziget Kávézó és Bár. Mindketten úgy tapasztaltuk, hogy vannak helyek, amit mondjuk már előzetesen kinéztünk, odaérünk, megállunk előtte és valamiért azt mondjuk neeeem és tovább megyünk. Na a Kis Sziget pont nem ilyen, bemész és elkap egy teljesen relax hangulat. Nagyon pozitív, barátságos hely. Pont a gyakorlati cukrászdám mellett és bár minden nap megfogadtam, hogy műszak után esküszöm beülök, de mire oda jutottam, olyan ábrázattal én már sehova sem kívánkoztam, legfőképpen emberek közé nem! 😀
Itt találod: Eger, Kertész utca 70.
Weboldal: kisszigetkavezo.hu



Depresso
Kávéház és étterem a Dobó téren, ami nagyon kis hangulatos. Szépen összerakott hely, olyan pesties. A múltkor szuper Espresso tonikot ittam a nyári hatvanhárom fokban, eszméletlenül jól esett! Ennek tényleg örülök, hogy kapható, mert bár csak egy Fantimas tonik, espressoval, de egy őrült meleg, nyári napon kevés esélyt látok arra, hogy gyorsabb és olcsóbb lenne elszaladni a miskolci metroba, venni egy Fantimas tonikot, behűteni, lefőzni egy harmincmilis kotyogóst, jéggel gyorsan sokkolni, majd belevágni a tonikot. Szóval tényleg klassz, hogy van és szuper mindezt a Dobó tér mellett elfogyasztani! Itt ittam életem első Aperolját, jaj na az isteni volt.
Itt találod: Eger, Érsek utca 14.
Weboldal: https://depresso.hu
Makákó Kávégyár – kirándulás Szarvaskőre, Bélapátfalvára
Ha túra és természet, akkor Eged hegy, vagy Bélapátfalván nézzétek meg a Bélapátfalvi Apátságot és sétáljatok fel a Bél-kőre, közben pont útba esik Szarvaskő és a Makákó Kávégyár. Hihetetlenül klassz, kis bódé, de annál nagyobb speciality élvezet! Szarvaskőn forgatták egyébként az Isten hozta, Őrnagy Úr! c. filmet, valahol még talán a híres kinti budi is megvan, sétáljatok egy nagyot a faluban, nagyon megéri, gyönyörű kis gyöngyszem! Túra tipp: Szarvaskői várrom, Vodafone kilátótorony
Itt találod: Szarvaskő, Egri út
Instagram oldal: https://www.instagram.com/makakokavegyar/
Cukrászdák
Stühmer
Hogyha cukrászda vonalon gondolkodunk, érdemes Egerből Maklárra átugrani a Stühmerbe, hogyha igazán finom és színvonalas süteményeket szeretnénk kóstolni. Meglátjátok, eszméletlenül megéri. A múltkor három sütit ettünk Istvánnal, rétegenként kóstoltuk és fedeztük fel benne az ízeket, imádtuk. Mákvirág szeletet, Erdélyi málna tortaszeletet és kávés-cappuccinós szeletet ettünk.
Óóó jut eszembe, állítólag (pont nem volt, amikor kint voltunk, bár azóta már kóstoltuk, betyár jó, lent láthatjátok a képen) a krémesük óriási, isteni és az a jó benne, hogy krémes a neve, nem holmi krémkocka és barátai, mert ez azt jelenti, hogy a hagyományos liszt-tojás-tojásfehérje hab módszerrel készítik és valóban, igazi krémesről van szó. Bár bennem fel sem merül, hogy nemkrémest készítenek, ugyanis ha a Stühmerre gondolok, a minőségre asszociálok.
Jajj és hát télen.. nálunk csak Stühmer szaloncukor van a fán kanapén. A legjobb! Pont jókor olvad és ahh, a kedvencem a pisztáciás!
Itt találod: Maklár, Stühmer Frigyes u. 1.
Weboldal: https://www.stuhmer.hu/



Sárvári Cukrászda
Másik kedvenc cukink az 1927 óta üzemelő Sárvári Cukrászda, ahol eredeti, hagyományos receptek alapján dolgoznak és kizárólag természetes alapanyagokból, ahogy a honlapukon hirdetik. A fagylaltjuk isteni finom és a múltkori oreó torta is nagyot szólt. Mindig ide jövünk fagyizni a családdal.
Itt találod: Eger, Kossuth Lajos u. 1.
Weboldal: https://www.sarvaricukraszda.hu/

Hol ebédeljünk Egerben?
Il Padrino Pizza Club
Mi nagyon odavagyunk a vár alatti Il Padrino vékony pizzájáért, tonhalas salátájával szoktuk kombinálni a csípős olasz szalámis pizzájukat, hideg zéró kólával lecsúsztatva pedig maga a tökély. Hangulatos, családias hely! Ötös. A cukrászvizsgát is itt ünnepeltük, Eger nincs nélküle nekünk. Fix menünk kettőnknek egy Tonhal saláta és egy csípős olasz szalámis (Pizza Salsicca picante) pizza szigorúan teljes kiőrlésű lappal kérve! Együtt ez így egyszerűen top! A legnagyobb kedvencünk, nélküle szintén nincs Eger számunkra!
Tonhal salátájukat pont a héten készítettem el itthon a blogszülinapot ünneplő Rossitázásunkból hazahozott pizzánk mellé: 150 g jégsaláta, 250 g párolt-pirított zöldbab, 75 g tonhal, só, frissen őrölt bors, 100 g koktélparadicsom, olívabogyó, lilahagyma szeletekre vágva végül egy citromot jól ráfacsartam. Valahogy így készülhet. Nekünk nagyon bejön a kombináció!!
2018 nyarán kóstoltuk együtt először párommal: Csupa ropogós pizzaszél, minden szeletet azzal kezdtem. Imádtam. Szuper tészta!! A tejfölös-kapros-kapribogyós-lilahagymás-lazacos-aszalt paradicsomos pizza valami istenkirály. A paradicsomszószos-sonkás-spenótosnál édes volt a pariszósz, meg a füstölt sonka kicsit elvitte a spenót ízét, ami kár, de engem a tészta kárpótolt, páromat pedig a só. Ha Egerben jártok top hely!🙌 Mondjuk a miskolci Rossitát eddig csak a londoni @francomancapizz szárnyalta túl! – írtam Instagramon.
Itt találod: Eger, Fazola Henrik u. 1
Weboldal: http://padrinopizza.hu/



Bar Italia
Ha még pizza, akkor a Dobó téri Bar Italia is nagyon király, minimum 1 napig fermentálják a tésztát, ez már pozitív.
Itt találod: Eger, Érsek utca 14.
Tripadvisor: https://www.tripadvisor.co.hu/Restaurant_Review-g274891-d9712768-Reviews-Bar_Italia-Eger_Heves_County_Northern_Hungary.html
Corner Gastro Pub
Hamburgerezni szaladjatok el a Cornerbe, ahol a basic retró hamburgertől kezdve a camambert-körte kombóig mindent megtaláltok, a sült édesburgonya is alap, csak képesek legyünk választani. Azért is maradandó számunkra a Corner, mert a szomszédban ismerkedtünk meg annak idején, a Bíborosban. Fú, nagyon menő szórakozóhely volt 2011-13 körül. Nagyban nyomkodtam a bejárati ajtó melletti zenegépet keresve az Lykke Li I follow Rivers c. számát (bár azóta ez a Triggerfinger a kedvenc verziónk), ekkor beléptek a fiúkkal, aztán a tömegben odakerült mellém és valamit beszólt, hogy sikerült-e megtalálni a számot, vagy valami ilyesmi és beszélgetni kezdtünk. Na, így esett. Szóval ez a Bíboros közvetlenül a Corner mellett van. Bár Egerben minden minden mellett van, mert egy pöttöm kis város! Minden 5 percre van, ezért is szerettünk volna odaköltözni, de a sors úgy hozta, hogy a világon sem találtunk ott olyan házat, ami megfelelt volna, ami pedig megfelelt volna, ott meg megegyezni nem tudtunk. De kanyarodjunk vissza eredeti témánkhoz.
Itt találod: Eger, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 4.
Instagram elérhetőség: https://www.instagram.com/corner2gasztropub/

Gastro Police Étterem
Tavaly, 2019. július 2-án ettem itt először (jó ez az archív Instagram sztori opció), amikor a néprajzi táborban sütöttünk kemencében kenyeret a gyerekekkel és mivel ők minden évben ide jönnek a csoporttal ebédelni, mentem velük én is. Akkor még a cukisulis diákigazolvánnyal nyomultam, így kemény 770 forint volt egy menü desszerttel: Palócleves, grízes tészta sárgabarack lekvárral és kakaós palacsinta volt aznap. Őszintén, először kicsit szkeptikusan álltam a dologhoz, de az ebéd végére olyan szinten elégedett voltam és olyan kellemes volt az egész hely hangulata, hogy mondtam rögtön Istvánnak, ide neki is el kell jönnie. Úgy is lett. Másnap már együtt ebédeltünk ott.
Azóta élünk-halunk érte. Az egri rendőrségnek brutálisan jó a menzája! Kétféle leves és négyféle második közül választhatsz és az étkező melletti büfében tudsz rá venni jegyet. A levest egy óriási mélytányérban kapjuk és tudjátok az az igazi, finom, szakács tankönyv szerinti étel. Nem zsíros, nem ízetlen, nagyon finom, ami annyira hihetetlen, mert a menü egy ezres és baaaah alig várom, hogy legközelebb ott érjen bennünket a déli éhség.
A múltkor talán 1 éves álmom vált valóra, amikor megláttam az étlapon a paradicsomos húsgombócot. Istenem, úgy örültem, mint majom a farkának, úgy csillogott a szemem, tudjátok, amikor valamire már nagyon rég vágysz és egyszer csak előtted lesz, úúúristen, annyira felpörögtem aznap, rég ettem ennyire jót. Aztán madártej volt a desszert és nem ám kis lötyis ízetlenség, hanem full krémes! Megsemmisültünk. Azóta is csak emlegetjük. Annyira originál ízek, hogy csuda. Elbújhatna mögötte sok fenszi étterem. Dobogós a kedvenceink közül!❤️
Itt találod: Eger, Tárkányi Béla utca 1/C
Facebook elérhetőség: https://www.facebook.com/gastropoliceeger/
Govinda Vegetáriánus Étterem
Hétköznaponként tudtok itt kajálni, szerintem mindenképpen érdemes beilleszteni a nyaralás repertoárjába. Indiai kaja, naponta változó menü, kétféle választható főétel (sabji) különböző köretek (általában köles, bulgur, kuszkusz, barna rizs). Hogyha olyan menüt kérünk, kenyérféléből, levesből, salátából is választhatunk. Ó a mandulás krémes süteményük pedig isteni. Van egy tippem, hogyan épül fel a sütemény, szerepel a tervek között az itthoni kivitelezése. Azóta update: elkészült és Bienenstich (Mandulás krémes) címmel találjátok a blogon! 🙂
Itt találod: Eger, Tűzoltó tér 5.
Weboldal: https://www.govindaeger.hu/


Keszegsütő
Hogyha még nem jártatok Keszegsütőben, úgy tudom itt Miskolcon, Debrecenben, Budapesten és még egy csomó helyen jelen vannak, de ha még nem próbáltátok, akkor mindenképp érdemes, nagggyon fincsi. Bár jó nagy adag, itt szerencsére nekünk pont kimaradt a reggeli és full éhesen estünk be, de így is elég tartalmas volt! Plusz szuper, hogy kovászos kenyeret is tudtok kérni a hal mellé!
Itt találod: Eger, II. Rákóczi Ferenc u. 28.
Weboldal: http://keszegsuto.hu

Top 3 helyünk az összes közül, amik valamilyen emlék vagy érzés miatt a legközelebb állnak a szívünkhöz: Manooka, Il Padrino, Gastro Police
A ti listátok hogy néz ki? Melyik a kedvencetek? 🙂