Brownie török mogyoró mousse torta

desszert, torta

A bejegyzést a Grapoila támogatta.

Tök rég írtam olyan igazi helyzetjelentős posztot és elképzelhető, hogy ez sem lesz az, mert konkrétan két napja pihenjük a vasárnapi kovászos kenyérsütő workshopot, ilyenkor maximálisan pörgünk, lelkileg csurig feltöltődünk, egy hátránya van, hogy jelenleg nem igen forog az agyam és testem csak a fizikai szükségletek kielégítésére szorítkozik. Szóval egy kicsit fáradt vagyok, de olyan elégedetten és boldogan fáradt, biztos ismeritek ti is ezt az érzést!

Valószínűleg ezért is kívántam annyira ezt a testes – brownie alapú tömör török mogyoró mousse soulfood csodát. Jó, ma már volt erőm reggel elmenni futni és jaj milyen jó, hogy mentem, mert azért hiába csak 50 g porcukrot tartalmaz úgy cakompakk az egész torta, azért elééééééééég zsírdús. A browniet pusztán aszalt datolyával édesítettem, nyilván abban is van egy kiló cukor, de jelenleg számomra a lényeg, hogy nem én tettem bele, szóval lényeg, hogy nem egy édes, gejl mousse lett, hanem egy nagyon finom, könnyed mogyorós. Már rég ki szerettem volna próbálni az aszalt gyümölcs alapú édesítést, hát belevágtam és mostanában kacsintgatok a nyers vegán torták, mentes torták irányába is, mert hétvégére, szoboszlói nagymama szülinapjára egy tej és gluténmentes tortát fogok készíteni, szóval már nagyon izgatott vagyok és nézegetek ezt-azt. Zsebibogyó YouTube csatornáját imádom például!

Mit olvastam január-februárban? Kis könyvajánló

Egyébként nagyon várjuk a tavaszt, veszett jól esik a meleg napsütés, ahogy hasalok a kanapén és a vádlimat végigsüti melegével, a madarak csicsergése és a napszemüvegem ismételt látványa. Kellett ez már nagyon! Persze a télnek is megvan a szépsége, imádok kuckózva filmezni és olvasni. Magamhoz képest a január-februári időszakban tök sok könyvet sikerült elolvasnom és ezért nagyon büszke vagyok, hogy tudatosan szánok erre időt, na meg a sportra, futásra is, amit pont ma konstatáltam, hogy MÁR 6 hónapja (el sem hiszem ezért még egyszer leírom – csak máshogy – fél éve) ismét rendszeresen végzek. Idén erre a két dolog rendszeresítésének beállítására helyeztem a hangsúlyt és szépen tartom. Vállveregetés és ölelés magamnak.

– A januárt Anne Cathrine Bomann Agathe c. gyönyörű könyvével indítottam,
– majd Edith Eva Eger könyveivel folytattam, elolvastam A döntést és Az ajándékot,
– kikapcsolódásképp jött Stacey Halls Familiárisok c. könyve, ami tökre bejött, tekintve, hogy részben valós történelmi személyeken és történeten alapszik ez a kis fantasy boszorkányregény,
– majd jött Herendi Kata, Szabó Eszter Judit: A 20 önismereti kérdés és válasz – Pszichológiai kézikönyv önmagadhoz c könyve, amit imádok és nagyon sokszor le fogom kapni a polcról életem során,
– végül a februárt Margaret Atwoodtól Az ehető nő c. könyvével zártam.

Oké, hát a célkitűzésem, hogy idén 12 könyvet elolvasok az már most kevésnek tűnik, de ez tőlem megszokott. Nagyon belelendülök a terveimbe és túlteljesítem jó előre a to do listám. Akárhogy is, egy a lényeg: élvezzem az olvasást! 🙂

Török mogyoróliszt

Tudtam, hogy lisztünk igazán nemes receptet igényel. Egyszerűen kiált érte, mert a török mogyoró szerintem egy nagyon tiszteletreméltó alapanyag. Eleve ritkán van dolgom vele, mert hogyha magvakról van szó, nálunk a dión, a mákon és a szeletelt mandulán kívül nem igazán szokott más itthon lenni.

A mogyoróliszt a török mogyoró préselése után fennmaradó mogyorópellet őrlésével készül. Jelentős E-vitamin tartalommal, mindemellett alacsony szénhidrát és magas fehérjetartalommal bír. Kiváló bázislisztnek, így csökkenthetjük a készítményeink szénhidráttartalmát.
BL55-ös búzafinomliszttel összehasonlítva tápértékre vonatkozó információk 100 g termékben:
– BL55 búzafinomliszt 337 kcal / 1g zsír / 71g ch / 9,8g fehérje
– török mogyoróliszt 284 kcal / 6,7g zsír / 14g ch / 41,8g fehérje.

Pont pár hete készítettem házi Nutellát, vagyis egy egészségesebb mogyorókrémet, ami nem mellesleg veszett finom. Tökre nem a mogyiliszt-projekt miatt jutott az eszembe, viszont teljesen jókor ahhoz, hogy a mogyorólisztből a lehető legmogyorósabb dolgot hozzam ki, mert így 5 textúrában, rétegben is belepakoltam tortámba:
– mogyorólisztként belesütöttem a brownieba,
– a brownie alapba egész mogyorót is szórtam,
– a krémbe nyersen mogyorólisztet kevertem,
– és házi Nutellát vagyis mogyorókrémet is adtam a krémhez bőven,
– a torta tetejét ropogós, sós karamellás tört mogyi grillázzsal (a sütőtökös pite tökmag grillázsának mintájára) díszítettem.

Oké, na ez számomra az igazi török mogyoró torta. Teljes mértékben elégedett vagyok, tingding boldogság. Annyira szeretem ezt a Grapoila maglisztes projektet, mert izgalmas és tényleg nagy kihívás, hogy megtaláljam az adott liszthez a lehető legjobb süteményt és ezt most szerintem maximálisan kimogyoróztam, jaj úgy örülök!

Najó. Minden tortámba, sütimbe szerelmes szoktam lenni, de Ő most kivételesen egy nagyon nagy Ő!

Jaj én ezt az egész blog témát úgy élvezem, imádom lassan, nyugodtan, villáról villára ÉLVEZNI az ízeket, közben fotózni, alkotni, létrehozni egy maradandó íz-élményt, emléket, egy pillanatnyi mindennapi csodát.

Brownie török mogyoró mousse torta

Hozzávalók 17 cm-es 8-10 személyes tortához

Brownie
80 g 70%-os étcsokoládé
80 g vaj
20 g cukrozatlan kakaópor
40 g Grapoila török mogyoróliszt
1 csipet só
1 evőkanál instant kávé
2 egész tojás
100 g aszalt datolya
30 g egész török mogyoró

Mogyoró mousse
150 g házi mogyorókrém
250 g mascarpone
20 g Grapoila török mogyoróliszt
50 g porcukor
25 ml víz, 3 g zselatin
200 ml habtejszín

Sós karamellás, tört mogyoró grillázs
80 g török mogyoró
50 g kristálycukor
30 g vaj
nagy csipet só

Csokoládé (tetejére)
25 g 70%-os étcsokoládé
25 g vaj

A brownie édesítéséhez a datolyát fél órára langyos vízbe áztatjuk, majd botmixerrel vagy aprítógéppel pürésítjük. Nem baj, hogyha nagyobb darabok maradnak benne. Az étcsokoládét a vajjal vízgőz fölött összeolvasztjuk és langyosra hűtjük. A kakaóport a mogyoróliszttel, a csipet sóval és az instant kávéval elkeverjük. A tojásokat fehéredésig habosítjuk, majd hozzácsurgatjuk a csokis részt, belekeverjük a datolyapürét. A száraz hozzávalókat és az egész mogyorót két részletben spatulával hozzákeverjük, sütőpapírral bélelt 17 cm-es tortaformába kenjük és 170 fokra előmelegített sütőben 15-17 perc alatt megsütjük.

A moussehoz a mogyorókrémet a mascarponéval habosra keverjük, az átszitált porcukorral és a mogyiliszttel együtt. A zselatint vízbe áztatjuk és ha megduzzadt felmelegítjük, keverünk bele 3-4 evőkanállal a krémből, majd robotgéppel az egész krémhez keverjük. A hideg habtejszínt közepesre felverjük és óvatos mozdulatokkal, két részletben a krémhez keverjük, majd rátöltjük és elkenjük a brownien. Fóliával letakarjuk és éjszakára hűtőbe tesszük dermedni.

A mogyi grillázshoz a kristálycukrot a sóval nyeles lábasban karamellizáljuk. Ha már szép dobos cukor színű vagy vizsla barna 🙂 belekeverjük a mogyorót, hozzáadjuk a vajat és 5 percen keresztül kavarjuk. Sütőpapírozott tepsire tesszük kihűlni, majd konyharuhába vagy literes fagyasztós tasakba téve nyújtófával összetörjük. A torta tetejére az étcsokoládét összeolvasztjuk a vajjal, szépen elkenjük és megszórjuk a mogyi grillázzsal (tipp: az egész tortát szórjuk le, mert ízében nagyon szuper, ne csak a szélén érezzük a grillázst), majd villáról-villára lassan élvezzük, ahogy elolvad a szánkban a tömör mogyoró mousse.

Elkészítetted a receptet? 
Úgy örülnék, ha megírnád kommentben, hogy sikerült! Fényképét szeretettel várom az instán @smuczer.hanna oldalam megjelölésével és #smuczerhanna_recept hashtaggel. Insta-sztorikhoz szuper sütős GIF-eket találsz “smuczerhanna” keresőcímkével.