Palócleves bográcsban

Főételek

Heves megye egyik községében, egy hangulatos, tündéri kisvendéglőben, valami fantasztikus palóclevest ettünk!! Annyira tökéletesen eltalálták, hogy azóta is AZT emlegetjük! Szenzációsan jól főznek ott.

Régről ismertem ezt a helyet. Általános iskolás síeléseim után a kis sícsoporttal, full kifáradva sokszor itt vacsoráztunk hazafelé. Mindig sztrapacskát ettem, amit betyár finoman készítenek.

Idén télen, pár év elteltével, ismét arra tévedtünk. Ott és akkor jöttem rá, hogy felőlem lehet egy étterem bármilyen gourmet, csöppnyi adagokkal, miliméter pontossággal a tányér közepére igazítva.. én már hosszú idő óta először, itt, ebben a piros kockás kisvendéglőben ettem igazán jót! Számomra minden csillagot megnyert aznap.

Egyértelmű volt, hogy az idei év első bográcsozásán megpróbáljuk utánozni az utánozhatatlat. Minden tudásunkat és ízlelőbimbóink emlékezőképességét összeszedve megpróbálkozunk összehozni a nagybetűs PALÓCLEVEST! Annyira tökéletesen alakult minden – vagy csak nagyon éhesek voltunk -, hogy az első kóstolás után már a kisvendéglőben éreztük magunkat! Eszméletlen finom lett.
Kovászos, pirított hagymás kenyérrel és tejföllel ettük.

Palócleves bográcsban

Hozzávalók 6-7 literes bográcshoz

Húsok
500 g marha gulyáshús
600 g sertés pörkölthús
150 g szalonna (mangalica)

Zöldségek
3 db közepes vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
4 db sárgarépa
1 nagyobb db fehérrépa
100-150 g zöldbab
4 db krumpli
2 tv paprika
1 db paradicsom

Fűszerek
5db babérlevél
1,5 evőkanál pirospaprika
só, bors, 1 kávéskanál őrölt kömény
1 kis csokor kapor
1 csokor friss petrezselyem
70 g sűrített paradicsom (konzerv)
1 evőkanál nagymama csodapaprika-paradicsom főzetéből – Elhagyható persze, mivel tök egyedi hozzávaló, én is csak azért tettem bele, hogy fogyjon. Gondoltam nem árthat! És mennyire jól gondoltam.

Előző este előkészítem a marhahúst, felkockázom, pörköltalapot készítek, jó sok (1ek) pirospaprikával elkészítem pörköltnek. Felkockázok 1 vöröshagymát, olajon megdínsztelem. Lehúzom a tűzről, beleteszem a pirospaprikát, elkeverem. Felöntöm kb fél dl vízzel, majd visszateszem a tűzre és összeforralom, kicsit lefőzöm a levét. Ha már sűrűbb, beleteszem a húst. Kb 2-2,5 órán keresztül főzöm.

Másnap, már a bográcsban. A kockára vágott szalonnának kisütöm a zsírját, ebben megpirítom a 2 db felkockázott vöröshagymát és a fokhagymát. Beleteszek 1/2 evőkanál pirospaprikát, felengedem kis vízzel (1 dl), belerakom a felkockázott disznóhúst, hozzáteszem a zöldségeket (fehér és sárgarépát, paradicsom, tv paprika), a petrezselyemzöldet. Mielőtt felengedem vízzel párolom pár percig a húst és a zöldségeket. Majd felengedem.

Két részletben ízesítem, most és majd a végén még egyszer. Jöhet bele a babérlevél, sűrített paradicsom, só, bors, kapor, őrölt kömény, nagymama csodapaprika-paradicsomizéje. Ha már a disznóhusi félig megfőtt (kb 1 óra múlva), mehet bele az előző nap előkészített marhapörkölt. A krumpli és a zöldbab majd csak a végén kerül bele kb. további 1 óra múlva, majd még 30 percig főzöm.

Hírdetés

Félórás gombapörkölt

Főételek

Volt itthon egy csomag gomba, gondoltam legyen belőle ebéd! Az idejét sem tudom, mikor ettem utoljára gombapörköltet, pedig olyan egyszerű és annyira finom! Mindig gombás-tojást készítünk a gombából – ami valljuk be nem egy bonyolult tudást igénylő művelet, ráadásul nagyon gyors is – szóval gondolkodás nélkül az jut eszünkbe először, lehetőséget sem adva ezzel más variációknak. 

Na de most igazán “kreatív” voltam ezzel a pörkölt ötlettel, ha az előzményeket tekintjük.

image

Ami szükséges ehhez a művelethez:

  • 500 g gomba 
  • 1 közepes fej vöröshagyma (olaj/zsír a dínszteléshez)
  • 1 evőkanál fűszerpaprika 
  • petrezselyem 
  • só, bors
  • tejföl

A hagymát üvegesre párolom, beleteszem a felszeletelt gombát, lehúzom a tűzről és befűszerezem. Eloszlatom rendesen a paprikát a gombán, tehát jól megkeverem, majd kicsi vizet öntök rá és visszateszem. 15 perc múlva meg is van. Vagy a végén keverem bele a tejfölt, vagy ha már a tányérra kerül. 

Szaggattam volna mellét nokedlit, mert valljuk be azzal az igazi. Plusz a képen is úgy mutatott volna jól/jobban, ám tegnap szépen felhasználtam az összes tojást a kedvenc kelt tésztámba, így maradtunk ma nokedli nélkül. Na van az úgy! 

Szóval ha ide kattintasz megnyílik a Facebook oldalam! 

Vörösboros vaddisznópörkölt

Főételek

Abban megegyezhetünk, hogy ez egy eléggé időigényes recept és pénztárcabarátnak sem mondanám. Ám érdemes elkészíteni különleges napokra!

Szóval adott a vaddisznóhús, nálam kb 1,5 – 2 kg lapocka és comb keveréke volt a kiindulási alap.

A hozzávalók tehát a következők:

  • vaddiszno
  • 2 közepes lilahagyma
  • 2 ek fuszerpaprika
  • 1 paradicsom
  • 1 paprika
  • 1 gerezd fokhagyma
  • közepes marék borókabogyó
  • 3-4 db babérlevél
  • só, bors, (ételízesítő)
  • 3 dl vörösbor

Először felvágjuk a húst és hideg vízben állni hagyjuk.

A második lépés a pörköltalap elkészítése. Ehhez olajon megpirítjuk a közepes darabokra aprított lilahagymákat. Majd, amikor üvegesre pirítottuk lehúzzuk a tűzről, belekeverjük a 2 ek piros fűszerpaprikát, felengedjük annyi vízzel, amennyi bőven ellepi. Visszatesszük a tűzre, hozzáadjuk a babérleveleket, a borókabogyót, a felszeletelt paprikát és a paradicsomot (nagyon jó ízt ad neki), a fokhagymát és kevergetés mellett a levét hagyjuk kicsit elfőni. Hozzáöntjük a vörösbort. (Nálam ez az egri nagyapa vörösbora volt, úgyhogy igazán hazai lett!) 

Az alap elkészítése után a húst beletesszük, megvárják míg összerottyan, majd kis lángra levesszük. Innentől kezdve csak annyi a dolgunk, hogy néha ránézünk és megkeverjük. Nekem a hús kb 5 órán keresztül készült, de kóstolni kell folyamatosan! 

Mellé én nokedlit készítettem, ám főtt krumplival is igazán finom! 

image