Szaftos, tunkolós székelykáposzta házi magvas császárzsemlével

Főételek

A pontosan délre kisült, recsegő-ropogó, magvas császárzsömivel ettük.

Hát most mit mondjak?! Ennél nem kell több, nem kell semmi más. Megkóstoltam és végem volt. Aztán mégjobban végem volt, amikor betalált a szaftba tunkolt telt gabonaízű, ropogós császárzsömle és pont összeért a magvak között megbújó köménymag a savanyúkáposzta ízével. Gyönyörű volt.

Székelykáposzta reloaded / újratöltve..
Van nekem egy ‘majd egy éves, szuper csirkemellből készült székelykáposzta receptem, viszont a mai akcióm alapjaiban rengeti meg az eddigieket. Valahol a kovászolással rámragadt egy vissza az alapokhoz szemléletmód, elhagytam a vegetát/ételízesítőt, helyette pedig változatosabbnál változatosabb fűszereket kezdtem használni. Mindez pedig úgy indult, hogy elolvastam, milyen fűszereket tartalmaz, tehát mivel tudnám kiváltani.

Lényegében megnyílt egy egészen új világ, mert amint elhagyjuk azt az íz-zsibbasztó valamit és kijövünk a ‘semmi ízeket nem érzünk’ detox időszakból, újra elkezdjük érezni a valódi fűszereket, azoknak minden aromájával és teljességével együtt.

Olyan ez, mint a ‘keresd meg a különbséget a képek között’  játék, visszatekintve, egy év alatt teljesen kiiktattuk az étkezésünkből a vegetát és a régi kép mellett ott kukucskáló, akkor még a pékboltunkból hazahozott, finomított pékárut. A fokhagymanyomómat szintén száműztem, elvileg a szeletelés jobban kiemeli a fokhagyma aromás ízét.

Hozzávalók kb 5-6 személyre
1000 g savanyú káposzta
2 nagyobb csirkemell (alakformáló verzsön)
1 fej vöröshagyma
1-2 evőkanál étolaj
2-3 gerezd fokhagyma
3 teáskanál pirospaprika
4 db babérlevél
150-170 g tejföl

bors
1 teáskanál köménymag

Ételízesítő helyett: 1-1 óriási csipet majoranna, oregánó, 1 kávéskanál lestyán, 1 teáskanál sűrített paradicsom, 1/2 tv paprika apróra szeletelve, leheletnyi kristálycukor, fagyasztóból elővett, télire eltett petrezselyem

A lestyán / orvosi lestyán (Levisticum officinale) dicsérete
Illata a zellerzöldre emlékeztet – zellerfélék családjába tartozik – intenzív íze pedig megbolondító mindent, amolyan ételízesítő jellegű, de komolyan. A só, a bors és a paprika mellett az egyik legfontosabb fűszer-felfedezésem mostanában. Olyan a világon nem lesz, hogy én ebből kifogyjak. Egyébiránt – megszólal a néprajzos –  érdemes lestyánt hordani magunkkal, mert elvileg akkor hamar férjhez megyünk!


Elkészítés

Felkockázom a csirkemelleket. Bár a mostanit már eleve felkockázott állapotban tettem le a fagyóba, így csak elő kellett vennem előző este.

Pörköltalapot készítek. Olajban megdínsztelem a felaprított vöröshagymát, amikor már üveges, lehúzom a tűzről, megszórom a pirospaprikával, elkeverem, öntök rá fél deci vizet, visszateszem a tűzre és kicsit lefőzöm róla a vizet.

Amikor már sűrűbb az alapunk, hozzáadom a húst, a felszeletelt fokhagymát és a fűszereket. Kicsit tovább, mint fehéredésig párolom (jó 10 percig), majd felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje. Lefedve hagyom főni további 5-10 percig.

A savanyú káposztát átmosom kétszer, majd a húshoz keverem. Ismét felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje.

Jó 30-40 percig fedő alatt főzöm alacsony hőfokon. Ha már a káposzta megpuhult, jöhet a tejfölös habarás. A tejfölhöz kis adagokban hozzákeverek a meleg káposzta levéből, azaz hőkiegyenlítem, majd hozzákeverem a tejfölt a káposztához. Összerottyantom, pár percig még hagyom főni és kész is!

Paprikás krumpli

Főételek

Hát mekkora klasszikus magyar kaja már Ő!?
Én mindig mondom, hogy a legegyszerűbb a legfinomabb és ez jelen esetünkben is tökéletesen helytálló! Hatalmas pizza,- és lasagne-evők vagyunk, de mellettük élünk-halunk az igazi, magyar, basic alapanyagokból összeállított ételekért.

A múltkor például nagy teljes kiőrlésű tésztagyártásban voltam. Egyik feléből lasagne készült, a másikból pedig krumplis tészta, szinte égettre lepirított, édesre karamellizált, összeragadt-összetapadt, zománcos edény aljáról felkapart tésztadarabkákkal. 
Végem van. Imádom.
 (Ide jön egy krumplis tészta link nemsokára!) 

Nálam a paprikás krumpli is ilyen étel, tipikusan Pavlovi reflex-szerű eredménnyel összefolyik mindened, amikor meghallod a nevét. Bekapcsol az összes érzékszerved és türelmetlenül várod, mikor készül már el.

Ó és a ropogós héjú, még langyos, kovászos házi kenyeret el felejtsük felszeletelni mellé!
Szóval uzsgyi vissza a gyökerekhez, az alapokhoz és együnk magyart!

Paprikás krumpli

Hozzávalók 5-6 személyre

1,5 kg krumpli
4 vékony szelet bacon
300g debreceni/virsli
1 db vöröshagyma 
kis olaj/disznózsír
só, bors, 1-2 ek fűszerpaprika

A krumplit felszeletelem nagyobb darabokra és felhasználásig vízbe teszem. A vöröshagymát felaprítom, majd kis olajon/zsíron megdinsztelem. Jöhet hozzá a felszeletelt bacon és a debreceni. Lepirítom. Lehúzom a tűzről, rászórom a pirospaprikát, felöntöm 1/2 dl vízzel, visszateszem a tűzre és pár perc alatt lefőzöm róla ezt a vizet. Belezuttyantom a krumplit a vízzel (7 -8 dl víz) együtt, sózom, borsozom. Fedő rá és forrás után takarékon főzöm tovább addig, amíg a krumpli meg nem puhul.

Félórás gombapörkölt

Főételek

Volt itthon egy csomag gomba, gondoltam legyen belőle ebéd! Az idejét sem tudom, mikor ettem utoljára gombapörköltet, pedig olyan egyszerű és annyira finom! Mindig gombás-tojást készítünk a gombából – ami valljuk be nem egy bonyolult tudást igénylő művelet, ráadásul nagyon gyors is – szóval gondolkodás nélkül az jut eszünkbe először, lehetőséget sem adva ezzel más variációknak. 

Na de most igazán “kreatív” voltam ezzel a pörkölt ötlettel, ha az előzményeket tekintjük.

image

Ami szükséges ehhez a művelethez:

  • 500 g gomba 
  • 1 közepes fej vöröshagyma (olaj/zsír a dínszteléshez)
  • 1 evőkanál fűszerpaprika 
  • petrezselyem 
  • só, bors
  • tejföl

A hagymát üvegesre párolom, beleteszem a felszeletelt gombát, lehúzom a tűzről és befűszerezem. Eloszlatom rendesen a paprikát a gombán, tehát jól megkeverem, majd kicsi vizet öntök rá és visszateszem. 15 perc múlva meg is van. Vagy a végén keverem bele a tejfölt, vagy ha már a tányérra kerül. 

Szaggattam volna mellét nokedlit, mert valljuk be azzal az igazi. Plusz a képen is úgy mutatott volna jól/jobban, ám tegnap szépen felhasználtam az összes tojást a kedvenc kelt tésztámba, így maradtunk ma nokedli nélkül. Na van az úgy! 

Szóval ha ide kattintasz megnyílik a Facebook oldalam!