Pár hete azon vagyok, hogy kicsit kiürítsem a fagyasztót, mert néha már alig tudom betolni az ajtaját. A kihúzásról már nem is beszélve. Szerencsére már vagy 3 hely felszabadult, amióta beindítottam a projektet. A mai süti is a fagyasztó-projekt része, ugyanis meglepő módon (tökre nem emlékeztem rá, hogy eltettem) szilvát találtam a fagyasztóban.
Vizes piskótát készítettem hozzá (anya receptje) alaptésztának, amit azért kedvelek, mert tök kevés hozzávalós és nem kell bele vaj.
Hozzávalók (23×23 cm-es kistepsiben sütöttem, 2 személyes adag) kb 9 szelethez:
- 2 tojás szétválasztva
- 75 g liszt
- 70 g kristálycukor
- 3 evőkanál víz
- 1 evőkanál porcukor
- 1 kávéskanál sütőpor
- 150-200 g szilva (2 evőkanál kristálycukor, 1 kávéskanál fahéj)
- A szilvát lábasba teszem, hozzáadom a cukrot, a fahéjat. Addig főzöm, amíg kiolvad, levet enged. Lyukas merőkanállal kikanalazom, hogy a levet ne csurgassam a tésztára, majd eloszlatom a tészta tetején.
- A tojásokat szétválasztom.
- A fehérjét habbá verem a porcukorral, majd hozzákeverek 1,5 evőkanál vizet.
- A tojások sárgáját habosra keverem a porcukorral. Hozzáadom a lisztet és a sütőport.
- A fehérje habját óvatosan hozzákeverem a tojássárgájás masszába.
- Sütőpapírral bélelt, vagy kivajazott, kilisztezett tepsiben eloszlatom.
- 180 fokon 30-35 percig sütöm. Tűpróbával ellenőrzöm.