Aranygaluskát készíteni fehér BL55 búzafinomlisztből mérleg és folyadékmérő nélkül, szemre.

Életem galuskája lett. Tényleg arany volt. Csillogó szemekkel s igazi, sárgájával készült, vaníliás rozésodóval ettük, amit fehérjehabbal lazítottam. Mellé pedig, egy-egy deci gyöngyöző rozét ittunk. Varázslat volt, komolyan nem viccelek!

Lelkem tésztájának szerkezete egy ízig-vérig lyukacsos, végtelen puhaság volt, amit a rosésodó lágyan, szétmállóan körülölelt. Tudod, mint amikor nagymama tejeskávéba vajas kiflit szaggat és azt eszi reggelire. Na jó, ennyire azért nem mállott. Szóval megkóstoltuk.

Omlott a szájban, majd a darált dió mellett felfedezted a pirított, tört diódarabokat, ó ahogy a fogad megtalálta, elharapta és pár másodpercre rá üdvözölt a karamellás-pirított dióíz, aztán elkapott a vanília, végül odakacsintott a gyümölcsös rozé. Érezted benne az epret, s az összes piros gyümölcsöt, ahogy az aromák játszanak és mindennek végén a vaníliahab keveredő illatáradatát? Aztazeget.

Recept nincs.

Kép sincs.

Mert ez egy konyhát elköltöztetős, szinte üres konyhába visszatérős, legalapvetőbb alapanyagokkal dolgozós, agytekervényeket és görcsös, grammra pontos mérlegeléseket, megfeleléseket kikapcsolós csukott szemmel kóstolós, ízországban elveszős, örömsütés-történet.

Meg hát szóval, amolyan idealizált gasztro-mese felnőtteknek.