Annyira régóta terveztem megsütni, hogy el sem hiszitek. Jóó a suliban csináltunk, de hát azokból a hozzávalókból élvezhetetlen volt az élménye íze!?
A sütésnél, csakúgy, mint a főzésnél, azt az elvet vallom, hogy addig nem tudok igazán sütni, vagy addig nem leszek igazi háziasszony, amíg az original, tradicionális, legalapvetőbb süteményeket/ételeket nem készítem el és ebbe a töltött káposzta is (ami még mindig nagyon a listán van, pedig karácsonykor egy hajszálon múlt, hogy ne fogjunk hozzá..) ugyanúgy szerepel, mint ez a bizonyos Fekete-erdő.
Elkészítését nem vittem túlzásba, szóval nem övezte túl nagy előkészület, egy szombati nap jól alvós éjszakája váltotta ki a végső elhatározást, hogy MA lesz az a nap, amikor Hanna Fekete-erdőt süt. Elővettem Cukrászismeretek 1. és 2. könyvem, vagyis megnyitottam az ipaden a pdf-em, majd kikerestem a receptet, ezekben a legnagyobb antilogika szerint összeállított könyvekben, ami körülbelül 20 perces egyik pdf-ről átszökkenek a másikra keresgéléssel egybekötött hangos bosszankodással volt egyenlő, mert tortánk bizony – hááát ki gondolná?! – nem a TORTA fejezet tartalmát gazdagította, hanem a TEJSZÍNES SÜTEMÉNYEK halmazát. Tök logikus. Szerintem nagyon nem kell körülírnom azt a csíkszemű Hanna arcszerkezetet, amikor ott megtaláltam őt, a tejszínes süteményeknél..
Annyit változtattam, hogy nem 16 szeletesre (24 cm) készítettem el, A CUKRÁSZSULIS PISKÓTA ALAPRECEPT SZERINT, amihez egyébként 7 tojás kellene, hanem lecsökkentettem az adagot 8 szeletesre (17 cm), amihez 3 tojás elég volt. Persze volt itthon több is, nem azért, csak nem akarunk több hónapon keresztül Fekete-erdőn élni. Hajj mert van még elég “meg kell sütni” süti a nagyjából egy hónap múlva esedékes vizsga előtt, de nem is stresszelem magam jelenleg ezzel, mert nagyjából arról sincs fogalmam, hogy mit kellene tanulni és ez eléggé frusztrál, de összekapom magam hamarosan, érzem magamban a jedi erőt. 😀 Jaj csak ne úgy legyen, mint az egyetemen, hogy ráér az a vizsga előtti éjszaka is! Neeem, viccelek, nem úgy lesz. Most nem. Komolyan!
További cukrászsulis recepteket ide kattinva találtok! 🙂
Fekete-erdő torta // Schwarzwälder Kirschtorte
Hozzávalók 17 cm-es tortaformához / 8 szelethez
Kakaós piskóta
3 tojás
70 g kristálycukor
50 g liszt
15 g étkezési keményítő vagy ennek hiányában vaníliás pudingpor
1 óriási csipet só
2 evőkanál víz
1 kávéskanál sütőpor
15 g cukrozatlan kakaópor
Meggyes krém
150 g (nálam fagyasztott volt, de ) meggy
20-25 g kristálycukor
1 óriási csipet só
10 g vaníliás pudingpor
1/2 citrom leve
Vaníliás és kakaós krém
300 g habtejszín
90 g porcukor
1 óriási csipet só
2 teáskanál (6g) zselatinpor kicsi vízben feloldva
+ 15 g kakaópor kis tejjel a kakaós részhez
Díszítéshez
körülbelül 200 ml tejszín, 60 g porcukor, 1 tk zselatinnal
csokoládéforgács
Kakaós piskóta: A lisztet, a kakaóport, a keményítőt, a sütőport és a sót elkeverjük. Sütőpapírral kibéleljük a tortaformát, vagy papírozott tepsire tesszük a méretre beállított karikát. A tojásokat kettéválasztjuk. Először a sárgáját verjük habosra a kristálycukor harmadával, majd elmossuk a karokat és a fehérjét is habbá verjük, a maradék kristálycukorral, de ne legyen túl kemény, csak éppenhogy szép fényes és álljon meg a tálban. A sárgájához kb. 3 adagban hozzáadjuk a fehérjehabot, először még lehet durván keverni, majd egyre óvatosabban, végül több részletben szitáljuk hozzá a száraz hozzávalókat, amit óvatosan fakanállal keverjünk el. A masszát kaparjuk át a tortaformába és süssük 170 fokon 45-50 percig.
Csokiforgács: mikróban megolvasztjuk a csokoládét, sokszor megállítva, sűrűn átkavarva, nehogy megégessük, aztán egy átmosott tepsi hátuljára vékonyan kikenjük. Hagyjuk megdermedni, majd egy fém tésztakaparóval, vagy bármilyen spaklival forgácsolni kezdjük, lényegében apránként felkapargatjuk. Hűtőben tartva tök jól megmarad, megtartja formáját.
Meggykrém: a meggyszemeket négybe vágjuk, feltesszük a tűzre, sózzuk, cukrozzuk, belecsavarjuk a citrom levét és a kiengedett levében elkevert pudingporral besűrítjük. Kikenjük egy tányérba, hogy gyorsabban hűljön. Ezek után lesz egy kis pihi, mert meg kell várni, mire kihűlnek a lapok és fel tudjuk őket szeletelni. Amint kihűltek, leskalpoljuk a tetejét, hogyha nem lenne egyenletes, márpedig tuti nem lesz, mert olyan torta nincs, ami egyenes tetejűre sül, szóval fogjuk és miután skalpoltuk, 3 darab, szemre nagyjából egyenlő részre vágjuk.
Krémek / habtejszín készítése Hannáéknál, felszerelésünk:
– 15 perce a fagyasztóban hűsölő Biotech magas falú fehérje shaker és habverő karok
– 15 perce a fagyasztóban hűsölő habtejszín
Szerintem egyszerűbb úgy, hogyha az összes tejszínt egyszerre felverjük, majd kettévesszük és az egyik részét beledolgozzuk egy kis tejjel elkevert kakaóporba. A magas falú edény aljára szitáljuk a porcukrot, ráöntjük a 300 ml hideg tejszínt. Először alacsony fokozaton verni kezdjük. Amikor már majdnem a duplája, fogjuk a zselatint és kis vízben elkeverjük, majd kis mikró, hogy langyos legyen (kb 5 másodperc) majd a tejszínből teszünk hozzá és ezt a felhígított cuccot habverés közben hozzáöntjük a tejszínhez, amit szuperül meg fog fogni. A kakaópor minimális tejben elkeverjük, majd elkezdjük lazítani a tejszínhabbal, először csak keveset teszünk hozzá és így haladunk, mígnem a fele kakaós tejszínhabbá válik.

Betöltjük a tortát: Minden egyes lapra normál esetben kis cseresznyepálinkát csurgatunk (nálunk ez sztornó, de mondom, normális esetben így járunk el, ha original, teljesen precízen eredeti tortát szeretnénk készíteni). A töltéshez 2 habzsákra lesz szükségünk, vagy legalábbis két zacsira, aminek a csücskeit kivágjuk és így képesek leszünk vele betölteni a tortát. A fekete-erdő torta töltésénél az a lényeg, hogy szeletelésnél egymás fölött ne legyen ugyanaz a krém és minden tortalap 4 csík töltést, krémet kap. Kívülről kezdve mondok egy lehetséges sorrendet.
Első lapra: (cseresznye pálinka), vaníliás krém, meggykrém, kakaós krém, vaníliás krém
Második lap: (cseresznye pálinka) Kakaós krém, vaníliás krém, meggykrém, kakaós krém
Végül egy lappal zárom, nálam pont ez volt a talpa, amit fejjel lefelé tettem rá, de ez részletkérdés, mindegy hogy jön ki a lépés, csak így könnyebb egyenesre kenni.
A tortát felvert tejszínhabbal díszítjük, kedvenc szavam jön, figyelem… habrózsákat nyomunk a tetejére, igazi csodálatos, original cukrászrózsákat, pontosan olyanokat, mint annak idején az ezerhétszázasévekben, jó nem trollkodok, ez a torta tényleg így szép. Nem is akartam nagyon hozzányúlni. Így original, így mutatós igazán kis eredeti valójában. Végül 8 db jól lecsepegtetett meggyel koronázzuk, de szigorúan csak felvágás előtt közvetlenül, mert szétfolyik hamar a leve (bár az enyém fagyasztott volt, lehet itt a “gond”, mert mondjuk ha befőtt lett volna, azt le lehetett volna normálisan csepegtetni és törölgetni szinte szárazra).
Ha kipróbáltátok a receptet, nagy örömmel veszem, ha megosztjátok velem Instagramon, a #smuczerhanna_recept keresőcímke és a @smuczer.hanna oldalam bejelölésével, így tuti nem vesztem szem elől őket!
Ha tetszett a bejegyzés, nagyon szépen köszönöm, ha nyomsz rá egy kedvelés gombot!
Szeretném megemlíteni PATREON oldalam, ami egyfajta borravalóként, lehetőséget nyújt, hogyha szereted, amit csinálok, akkor segítheted a munkám, hogy a jövőben is folytathassam!