Az ünnepi menü koronája: olasz panettone

Csupa finom karácsony!, kelt tészta

A kovászommal nem minden nap, sőt nem is minden héten sütök, így a hűtőben lakik. Heti egyszer kiveszem, megetetem, felfrissítem és ha a duplájára nőtt, visszateszem a hűtőbe. 

A panettone sütése előtti napokban kivettem a hűtőből és reggel, este etetgettem, erősítettem a rozskovászom, illetve átneveltem fehér kovásszá (rozsliszt helyett, már csak sima búzaliszttel etettem). Az előtésztához 90 g kovászra lesz szükségünk. 

Reklámok


TIPP: 1 db nagy (2600g) őszibarackos konzervdobozban sütöttem ki. Tökéletesen átsült! De lehet kapni az interneten panettone sütőformákat és papírtasakokat is. 
Első etetés: 50g kovász 45ml langyos víz 100g liszt – megáll benne a kanál
Második etetés: 100g kovászt átteszek egy forrásban lévő vízben átforgatott befőttes üvegbe, 40ml langyos víz 60g liszt – ugyanúgy megáll benne a kanál (A maradék kovászt vagy belesütöm valamibe, vagy szétkenem egy sütőpapíron és megszárítom, vagy kidobom.)
Harmadik etetés: 100g kovász 45ml langyos víz 100g liszt (Ugyanaz a befőttes üveges eljárás..és a maradék kovásszal is hasonlóan járok el.)

Panettone

Hozzávalók 1 kg-hoz, Elkészítési idő: 20-22 óra, ebből nagyjából -sütéssel együtt- 2 óra a tényleges munka

A reggeli előtészta (25-30 perc dagasztás)

90g kovász
260g liszt (fehérjetartalom 11-11,5g/100g*)
70g puha, szobahőmérsékletű vaj 
70g kristálycukor
3 tojássárgája (hideg)
150ml víz (hideg)

*”A százalékos fehérjetartalom meghatározása nem éppen a legpontosabb módja a liszt jellemzésének, hiszen ezzel csak a fehérje mennyiségét adjuk meg, a minőségét nem; de mégis lehetővé tesz egy legalább hozzávetőleges becslést a minőségre vonatkozólag. Rick szerint a 11-11,5%-os fehérjetartalmú liszt megfelelő.
/Maggie Glezer: Kenyérsütés mesterfokon, 41.o./

A kovászt a 3 tojássárgájával dagasztógépben/vagy a robotgép dagasztó karjával addig keverem, amíg sima tésztát nem kapok. A kristálycukrot 100ml hideg vízben elkeverem, majd 2-3 adagban hozzádagasztom a tésztához. Vigyázzunk a tésztára, nem szabad szakadoznia, ezért dolgozzuk bele több részletben a hozzávalókat. Beleszitálom a lisztet és addig dagasztom, amíg nem kezd összeállni. Két részletben hozzáadom a maradék 50ml vizet. Több részletben 5-6 hozzádagasztom a puha vajat. Akkor lesz jó, amikor a tészta olyan vékonyra húzható szakadás nélkül, mint a fátyol. Dagasztás közben látni fogjuk, ha már szinte átlátunk a tészta edény oldalára tapadt szálain. Ezt az állapotot ~25-30 perc dagasztás után éri el.

Elvileg 28-30 fokon kell keleszteni 9-12 órát. Én ezt úgy próbáltam megoldani, hogy vaslábasban 1-1,5 liter vizet forraltam, rátettem a fedőt, betettem a sütő rácsára, alá pedig betettem a konyharuhával letakart vagy kelesztőtálba tett panettone előtésztáját. Becsuktam rá a sütő ajtaját és elmentem dolgozni. Háromszorosára kell nőnie.

Az esti tésztához előkészítem a mazsolát: a 70g mazsolát beáztatom forró vízbe és beleteszek 1 teáskanál rumaromát/(sötő)rumot. (Ha nem így járunk el, akkor a nedvességet a panettone tésztájából fogja felszívni.)

A főtészta hozzávalói

Ha dagasztás közben úgy tűnik, hogy a tészta nem veszi fel az éppen beledagasztani kívánt alapanyagot, tegyük be kicsit a hűtőbe.

az egész alaptészta
60g liszt
20g puha vaj
20g kristálycukor + 1 csomag vaníliás cukor
2 tojássárgája
4g só
1 evőkanál méz
1/2 citrom és 1/2 narancs reszelt héja
30g kandírozott narancs
30g kandírozott cseresznye
70g mazsola, 1 tk. rumaroma/sütőrum/rum
1 tk. mandula aroma
1 tk. vanília aroma

A reggel beáztatott mazsolát 2 papírtörlő közé tettem és szárazra nyomkodtam. Az előtésztához hozzászitálom a lisztet, beleteszem a kristálycukor felét a vaníliás cukorral együtt és belereszelem a citrom és a narancs reszelt héját. Beleteszem a mézet, az 1 tk. mandula és az 1 tk vanília aromát is. Lassú fokozatok kb 10-10 percig dagasztom. Hozzászórom a sót. A 2 tojássárgáját elkeverem a kristálycukorral, majd kis adagokban hozzádagasztom a tésztához. Ha a tészta már felvette az összes tojást, 3-4 részletben hozzádagasztjuk a puha vajat, mindig megvárva, amíg a tészta felveszi az éppen hozzáadott vajat. Akkor jó, ha a tészta fátyolosan elválik az edény falától, mint reggel. Ekkor beledolgozzuk a mazsolát, a kandírozott narancsot és cseresznyét. Éppen csak addig dagasztom tovább, amíg bele nem kevertem őket.

Vastagon lisztezett pultra borítom és 45-50 percig pihentetem. A végére szinte elmászik, olyan lágy ez a tészta. Közben a konzervdoboz aljára sütőpapírból kivágok egy kb. fél centivel nagyobb kört. A konzervdoboz belső oldalára pedig palásot illesztek belőle és a konzerv teteje fölött 1-2 cm-rel levágom. Először a palástot, majd az alját teszem bele a kibélelésnél.

Miután kibéleltem a formát a kezemet belisztezem és a kezembe veszem a lágy tésztát. Cipót formázok belőle, egyik kezemből a másikba veszem gyorsan, közben sűrűn lisztezem a kezem a lágy tészta miatt. Majd amikor már úgy érzem, hogy biztonságosan bele tudom pottyantani a formába, beleillesztem.  Konyharuhával letakarva további 5-7 órán keresztül kelesztem a kikapcsolt sütőben. Elvileg most is kellene a 28-30 fokos meleg, de én ekkor már nem forraltam a vaslábasban vizet. (Majd legközelebb!)

A tetejére

szeletelt mandula
1/2 tojásfehérje
1/2 csomag vaníliás cukor

Előmelegítem a sötőt 170 fokra. A megmaradt 5 tojásfehérjéből kiveszek egy kis tálba 2 evőkanállal, elkeverek benne 1/2 csomag vaníliás cukrot, és megkenem vele a panettone tetejét. Kereszt alakban bevágom borotvapengével a tetejét és megszórom szeletelt mandulával. A sütő legalsó rácsán 170 fokon 60 percig sütöm.

Rácsra tettem kihűlni. /Elvileg fel kellene szúrni kötőtűre és fejjel lefelé lógatva kihűteni, de nekem nincs itthon ilyen hobbieszköz?! Annyit segítettem a jobb szellőzés reményének, hogy a rácsot megmagasítottam, hogy mégis jobban átjárja alulról is a levegő./

A receptért hatalmas köszönet jár Szikszai Krisztinának, aki a Vad-Kovászolók fb. csoportban osztotta meg a receptet.

Fahéjas fátyolkalács

kelt tészta

Már az idejét se tudom mióta szemeztem ezzel a csodakaláccsal! Varázslatos egy recept az egyszer biztos. Valahol a kürtős kalács és az aranygaluska közé sorolnám félúton, már szerintem ez is mindent elmond róla.

A fahéj és a kristálycukor karamelles ízvilága átjárja az egész kalácsot a tetejétől kezdve, a pihe-puha belsején át, egészen a sütőpapírig, ahol csak úgy nyúlik a karamell .. A családi kívánságok toplistása lesz.

Készítettem mellé (vaníliás pudingpor hiányában) vaníliasodót, leöntve vele mennyei desszert került a vasárnapi asztalra. Persze a család kívánságára a fonott kalács sem maradhatott ki a hétvégi sütögetésből. Vajjal és lekvárral megkenve mennyei párost alkotott!

Fahéjas fátyolkalács

Hozzávalók 11 x 22 cm-es formához

T é s z t a
375 g liszt
100 g öregtészta– ELHAGYHATÓ
25 g friss élesztő vagy 1 csomag instant
20 g kristálycukor ~ 1 evőkanál
240 ml 3,6% tej
1/2 teáskanál só
50 g vaj
1 egész tojás

T ö l t e l é k
60 g vaj
80 g kristálycukor
2 teáskanál fahéj

A tésztához a tejet, a vajat és a kristálycukrot egy lábasban megmelegítem, csak éppen addig, hogy a vaj megolvadjon. Langyosra hűtöm. Addig kimérem a lisztet, átszitálom, elkeverem benne a sót, a szárított élesztőt (vagy a kis tejben, kis cukorral felfuttatott élesztőt). Lyukat formálok a közepébe és apró darabokban beleszaggatom a hűtőből kivett öregtésztámat. Ráöntöm több részletben a vajas, cukros tejet (inkább többször kis adagokban, mert lisztek közt is van különbség, ne legyen túl ragacsos a tészta) közbe dagasztani kezdem. Ha már összeállt a tésztánk és szép sima a felszíne, előveszek egy másik tálat, kikenem kis olajjal az alját, beleteszem a tésztát, majd a tetejét is megkenem kis olajjal, hogy szépen ki tudjuk borítani a tálból és ne legyen kérges a felszíne kelesztés után. Konyharuhával letakarom és a duplájára kelesztem (30-40 perc) akkor jó ha benyomjuk az ujjunk végével és pár másodperc múlva visszaveszi majdnem eredeti formáját.

Ha megkelt először megolvasztom a vajat a töltelékhez és kis nyeles lábasban, összekeverjük a cukrot a fahéjjal. A tésztát lisztezett deszkára borítom és kinyújtom kb. 30 x 50 cm-es téglalapra. Megkenem jó vastagon a töltelék 90%-ával a tészta felületét. Felcsíkozom 6 egyenlő (kb. 8 cm-es) részre a rövidebbik oldalával párhuzamosan. Ezeket a csíkokat egymásra helyezem és 4 vagy 6 egyenlő 5 cm-es részre vágom. Sütőpapírral bélelt 11 x 22 cm-es gyümölcskenyér formába sorakoztatom a szeleteket az egyenesen vágott végükkel fölfelé. Lekenem a félretett vajjal és megszórom a szintén félretett fahéjas cukorral. Konyharuhával letakarom és kb. 40 perc alatt hagyom duplájára kelni. 175 fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt megsütöm.

A recept forrása: https://rupanerkonyha.hu/bogres-sutik/fahejas-fatyol-bogresen/

Illatos kelt kuglóf

húsvét, kelt tészta

2017 óta töretlen népszerűségnek örvend nálunk ez a mennyei foszlós kakaós kuglóf recept. Elképesztően puha, erre készüljetek és amikor az egész otthon kuglóf illatban úszik, na az valami elképesztő boldogság! A fényképek is ezt a sokszor megsütést mutatják, pár alkalommal sikerült lekapnom őket!



Szülinapomra 2017 januárjában megkaptam a nagyon régóta vágyott Limara könyveket. Persze még Egerben, szüleimnél rögtön fel is avattam és megsütöttem ezt a csodaszép és foszlós, pihe-puha kakaós kuglófot. Naaaagy sikere volt annyit elárulok! Feltétlen készítsétek el Ti is, szívből ajánlom! Puszii


Változtattam kicsit a recepten: készítettem egy vaníliás pudingot hozzá, amit a rétegekre kentem, megszórtam jó sok mazsolával, hát mit mondjak.. tényleg mennyei! A múltkor pedig, tesóm javaslatára, sárgabarack darabokkal dúsítottuk a tésztát. Belekockáztunk 2 db barackot. Isteni lett! <3

Vaníliás töltelék: 1 csomag vaníliás pudingpor, 60 g kristálycukor, 300 ml tej



Illatos kelt kuglóf

Hozzávalók egy jókora ‘bár még így is mindig kevés’ darabhoz, mert MINDIG akkora sikere van, hogy estére már, hogyha az egész család együtt van, egy morzsája se marad. Egy morzsája se. Konkrétan. Tényleg. Ezerszázalék.

500 g BL55 búzafinomliszt
100 g kristálycukor + 1 csomag vaníliás cukor
1 kis teáskanál só
150 ml langyos tej 
30 g friss élesztő
2 egész tojás
150 g puha/szobahőmérsékletű vaj (még jobb, ha 75 g disznózsírral és 75 g vajjal készítjük!)
70 g mazsola
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
2 evőkanál meleg víz
1 tk rum/rumaroma

Reklámok

Kimérjük és átszitáljuk a lisztet. Langyos tejbe belemorzsoljuk a friss élesztőt, megszórjuk 1 teáskanál kristálycukorral, belekeverünk a kimért lisztből 2 evőkanállal, a tetejére 1 evőkanállal és letakarva felfuttatjuk 6-7 perc alatt. Amíg felfut az élesztő, a liszthez mérjük a kristálycukrot, a vaníliás cukrot és a sót, a puha zsírt és vajat, a mazsolát, végül beleütjük a tojásokat.

Kézzel / kis konyhai robotgép dagasztókarjával / robotgéppel dagasztani kezdjük. Ha már összeállt a tészta és szép sima, kettévesszük. Elkeverünk 2 evőkanál kakaóport 2 evőkanál langyos vízzel és a rummal és hozzádagasztjuk az egyik tésztához. A két részt egyenként gömbölyítjük, majd letakarva, két külön tálban a duplájára kelesztjük 1 – 1,5 órán keresztül. Ha töltjük, akkor amíg kel, elkészítjük a vaníliás pudingot (300ml tej, 1 cs. vaníliás pudingpor, 60g kristálycukor), keményebb lesz. Kihűtjük.

Ha megkeltek a tésztagombócaink, lisztezett deszkára tesszük először a simát. Kinyújtjuk akkorára, hogyha bejgli formán feltekerem összeérjen a két vége a kuglófformában, nálam ez 40×25 cm. Ha töltjük pudinggal, csokidarabokkal vagy gyümölccsel, akkor a töltelék felét egyenletesen eloszlatjuk a tésztán. Kinyújtjuk a kakós tésztát is, rátesszük a sima tésztára. A töltelék másik felét is eloszlatjuk el rajta. Bejglihez hasonlóan feltekerjük. Ellentétes irányba megcsavarjuk a rudat és beleillesztjük a kivajazott formába. Letakarjuk és 1 órán keresztül kelesztjük. A kelesztés kb 45. percében már kapcsolhatjuk a sütőt 170 fokra, így mire megkel, pont fel fog melegedni. 170 fokos sütőben (ha van lehetőség rá: alsó-felső) 45-50 perc alatt megsütjük.