Fehér csokis briós

édes kelt tészták

Egyszerűen annyira imádjuk a kuglófot, hogyha minden héten megállás nélkül sütném, akkor sem unnánk meg. Múlt héten is sütöttem, gazdagon mazsolás és vajas volt, most újra elővettem ezt a receptet, csak kicsit más kivitelben, hogy több csoki jusson egy szeletre. Nyamnyam.

A tésztája Isteni puha, még annak ellenére is, hogy a liszt 1/5-öd részét teljes kiőrlésűre cseréltem, és ahh a fehér csokis kupakjáért nálunk majdnem harc ment, mert egy kincs, amit óvni szeretnél mások elől, nehogy egy gyors és határozott mozdulattal elkapják előled, mert nyilván utoljára hagyod, annyira jó, szóval kemény meló ez, mert a briós pocakjának élvezete közben figyelemmel kell tartanod, hogy megóvd következő perceid élvezetét.

Life update

Pár hónapig most itt leszünk Magyarországon. Karácsonykor kiköltöztünk a miskolci alpiból és Egerbe költöztünk. Nagyon szeretjük Egert és az eddigi két hét bizonyítja, hogy jó döntés volt áthelyezni a székhelyünket egy darabig (addig, amíg felépül a házunk), mert imádjuk az itteni életet. A délutáni sétákat az Érsekkertben, a barátnős kávézásokat a Kis Szigetben vagy a Manookában, a kutyasétákat az erdőben, hogy itt a családom és bármikor átgyalogolhatok, mert 10 percre lakunk egymástól és jaj a csendet, na azt nagyon szeretjük! Olyan jól alszunk!

Hogy mondjak valami viszonylag kellemetlent is, jelenleg szüleimnél vagy nagymamánál tudok sütni-főzni, ugyanis kis lakásunkban szétvertük a konyhát, most is bent dolgozik István vagy vakolja a falat, vagy anyagot kever. Mondjuk ez csendromboló kicsit, de kiírtuk a lépcsőházba és már majdnem 9 óra van, szóval engedélyezett. Nagy konyhatervezésben vagyok, mióta eldöntöttük, hogy ide költözünk, mert tudtuk, hogy ezt meg kell csinálni. A szekrényeket már kinéztem és fixre eldöntöttem, még azon kell agyalni, hogy minek hol lesz a helye, mondjuk a kMix-nek egyértelműen a pulton.

Fehér selyemfényű konyhám lesz. Utazásaink előtt feketét szerettem volna a házunkba, aztán sokáig egy fekete konyhás hotelben szálltunk meg, hát borzaszót volt, ránézel és már morzsás, pohárnyomos, porszemes, olajos. Szóval biztos, hogy nem tolok ki magammal, gyönyörű a fekete, de a-aaa, így megváltozott az elképzelésem és mindenhol fehér lesz. Itt a pici konyha miatt mondjuk alap a fehér, de majd a házunkban is fehéret szeretnék!

Szóval egy jól átaludt éjszaka után felkelünk a madarak csicsergésére és az első napsugarakra, ahogy a ház előtt lévő nagy fenyőfa ágain átsüt. Megisszuk a habos kávénkat, megbeszéljük ki mit csinál ma, én vagy projektezek és sütök vagy felújítok vagy mindkettő, így telnek a napok. Nagyon-nagyon élvezzük, annak ellenére is, hogy még semminek sincs helye, nincs is itt több ruhám, mint amennyit Németországba vittem, nagyon minimál programmal működünk, de ez így annyira szabad! A szabadság kapuja, szoktam mondani.

A brióskák a Kenwood kMix cool White tündérkémmel készültek!

Hogyha éppen egy időtálló és stabil gépen gondolkoztok, szívből ajánlom Európa #1 számú robotgép márkájának gépeit! Kuponkódom “SMUCZER.HANNA” a Kenwood konyhagépek és kiegészítők árából 10% kedvezményt biztosít 2024.01.31-ig a www.aqua.hu weboldalon. Az akció más kedvezményekkel nem vonható össze. A bejegyzést a Kenwood támogatta. A bejegyzést a Kenwood Magyarország támogatta.

Fehér csokis briós

400 g BL55 búzafinomliszt
100 g teljes kiőrlésű búzaliszt
100 g mazsola
1/2 kávéskanál só
100 g kristálycukor
50 g vaj
250 ml tej
25 g friss élesztő
1 tojás
150 g fehér csokoládé
2 evőkanál olaj
pár kocka étcsoki

A robotgép táljába mérjük a liszteket, a sóval, a cukorral, a mazsolával és elkeverjük. Langyos tejben elkeverünk 1 teáskanál kristálycukrot, belemorzsoljuk a friss élesztőt és felfuttatjuk 5-7 perc alatt, majd hozzáadjuk a liszthez. Belemérjük a vajat, hozzáütjük a tojást és kb 10 perc alatt közepes fokozaton dagasztjuk. Lisztezett deszkára tesszük, gömbölyítjük és letakarva 50 perc alatt a duplájára kelesztjük. Ha megkelt 16 egyenlő részre osztjuk. Mindegyik darabból tépünk ki egy kis részt, majd gömbölyítjük mindkét részt, az alsó rész közepén mélyedést készítünk az ujjunkkal és a “kupakját” a tetejére illesztjük. Sütőpapírral bélelt, vagy olajozott lisztezett tepsire tepsire sorakoztatjuk őket és 40 percig kelesztjük, majd 190 fokos sütőben 15 perc alatt megsütjük. Néha rákapcsoltam a légkeverést és egyszer megfordítottam a tepsit, hogy egyenletesen süljön. Hogyha szép pirultak, jöhetnek ki. Hagyjuk őket kihűlni.

A fehér csokit vízgőz fölött megolvasztjuk és 2 evőkanál olajjal elkeverjük, majd a kihűlt brióskák tetejére csurgatunk belőle 1-1 nagyobb teáskanállal. Hogyha kicsit megdermedtek, apróra szeletelt étcsokival szórjuk.

Hírdetés

Foszlós kakaós kuglóf

édes kelt tészták, reggeli

A decembert otthon töltöttük a drága covid miatt, amit egy hétvégi hazaugrás során sikerült benyelnie Istvánnak 3 oltás mellett tesómtól, persze az, hogy tesóm covidos, csak akkor derült ki, amikor már kint voltunk Ausztriában, szóval vártuk, hogy mikor lesz a PCR tesztünk pozitív és mikor mehetünk haza. 😀 Ám addig is volt egy röpke téli hetünk Grazban. Persze van ebben szép is, mert Graz gyönyörű télen is, pont leesett egy jó nagy adag hó, sőt tulajdonképpen itt ért bennünket 2021 telén a legelső hó. Szóval lényeg a lényeg, hogy így a december nagy részét otthon, Magyarországon töltöttük, jóóóó sokat pihentünk, aztán, amikor István már meggyógyult a “náthából” mert szerencsére kb ennyi tünete volt, (nekem semmi bajom nem volt) nagyon sokat voltunk a családdal

ÉS ezért volt alkalmunk arra is, hogy Rékával újra találkozzunk! Mert hogyha nincs covid, akkor csak 2 hétre, az ünnepekre jöttünk volna haza, így pedig 5 hetet voltunk itthon. Negatív oldala, hogy RIP decemberi fizu.. ezt azért sokáig tartott nekem feldolgozni, kb 2 hét volt, mire abbahagytam miatta a hisztit. Viszont utána sikerült átfordítani pozitív irányba, mert mint említettem a téli Graz csodálatos volt és 100%-ig feltöltődtünk fizikailag és mentálisan is! Sokat voltunk a családdal, futottunk, olvastunk, filmeztünk, sütöttünk, alkottunk, fotóztunk, fotózáson voltunk és khm.. a hónap végére kiköltöztünk az albérletből is, mert minek fenntartani, hogyha nem élünk otthon?! 😀 

Nőiség és nőiesség fotózás Vásárhelyi Rékával

Emlékeztek, nyáron volt egy közös délutánunk Rékával, ahol csodálatos képek születtek? Tavaly és ez még átcsúszik idénre is folyamatosan, a nőiség és nőiesség kérdése foglalkoztat, hogy hogy tudnám megélni igazán ezt a szerepet és mitől érzem magam nőnek és mi az, ami engem kiegyensúlyozottá, határozottá, sugárzóan ragyogóvá tesz. Önismeret és tanulás, szerintem nagyon izgalmas a folyamata. Szóval kitettem annak idején egy képet magamról az Instagramra és ebből indult ki a közös fotózás program Rékával, ami nagyon-nagyon jól sikerült minden szempontból. Réka 2 csodás fényképét kiállítottak az LI. Észak-magyar Fotóművészeti Szemlén, ahol a 672 képből válogattak ki 100 képet. Én pedig az elején kicsit bátortalanul álltam modellt, de a végére kezdtem teljesen jól érezni magam és elhinni, hogy jól nézek ki, szép vagyok és wáó élményként került be az arany kulccsal zárt emlékeim közé, hogy sose illanjon el az érzés a fejemből. Hogyha arra a napra gondolok, a mai napig elképesztő érzés, határozottsággal és örömmel tölt el és ezt folytattuk most decemberben! Leesett a hó és felmentünk Bánkútra, ahol kicsit jéggé fagytunk, de szerintem nagyon megérte, majd morzsázok a fotókból. A határozottság élményem fokozódott, sokat változtam nyár óta, sokkal jobban el tudtam magam engedni, éreztem, hogy nőiességem sokkal teljesebb, mint nyáron és ezen tökre meglepődtem! Nagyon jól éreztem magam, bár a nagyon az kevés, elképesztően a helyesebb kifejezés inkább!! 

Kuglóf és fotózás

De hogyan is kapcsolódik a kuglófhoz a fotózás? Úgy, hogy a videón látható kuglófot Rékáéknak sütöttem egy már jól bevált, imádott recept alapján, tuti befutó! Foszlós, kakaós, vajjal megkenve, kakaóba mártogatva egyszerűen isteni. Ezért nincsen a belsejéről fotó, de szerintem el tudjátok képzelni, hogy finoman foszlanak a kalács lyukacsos szálai a feltekerés mentén, hogyha óvatosan, lassan elkezded őket egymástól távolítani. Ahh. Enném most is nagyon, csak jelenleg nincsen sütőm Bielefeldben, hüpp. 

A lényeg, hogy készítsétek el a kuglófot, hogyha kedvet kaptatok hozzá, szerintem nagyon megéri! 

KENWOOD

Mert a Titanium Chef Baker XL körülbelül mindent megcsinál helyettem, beépített mérlege a tálban kimeri az alapanyagokat, plusz a keverés/dagasztás/habverés idejét is méri, ami plusz szuper, mert így már azt is meg tudom osztani, hogy körülbelül hány percig érdemes dagasztani a tésztát, vagy felverni a habot, ami az állag mellett szintén egy jó iránymutató adat. A gép teteje 8 választható színben cserélhető, így minden konyhához megtalálhatjuk a számunkra tökéletes árnyalatot.

Hogyha éppen egy időtálló és stabil gépen gondolkoztok, szívből ajánlom Európa #1 számú robotgép márkájának gépeit! Kuponkódom “SMUCZER.HANNA” a Kenwood konyhagépek és kiegészítők árából 10% kedvezményt biztosít 2024.01.31-ig a www.aqua.hu weboldalon. Az akció más kedvezményekkel nem vonható össze. A bejegyzést a Kenwood támogatta.

Foszlós kakaós kuglóf

Hozzávalók egy jókora ‘bár még így is mindig kevés’ darabhoz, mert MINDIG akkora brutál sikere van, hogy estére már, hogyha az egész család együtt van, egy morzsája se marad. Egy morzsája se. Konkrétan. Tényleg.

500 g BL55 búzafinomliszt
100 g kristálycukor + 1 csomag vaníliás cukor
1 kis teáskanál só
150 ml langyos tej 
30 g friss élesztő
2 egész tojás
150 g puha vaj/margarin
70 g mazsola
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
2 evőkanál meleg víz
1 teáskanál rum/rumaroma

Langyos tejbe belemorzsoljuk a friss élesztőt, megszórjuk 1 teáskanál kristálycukorral és letakarva felfuttatjuk 6-7 perc alatt. A robotgép táljába mérjük lisztet, a kristálycukrot, a vaníliás cukrot, a sót, a puha vajat/margarint, a mazsolát, beleütjük a tojásokat és a közben felfutott élesztőt. A robotgép dagasztókarjával dolgozunk amíg szép és sima tésztát kapunk, amit egyenlően elfelezünk. Elkeverünk 2 evőkanál kakaóport 2 evőkanál langyos vízzel és a rummal és hozzádagasztjuk az egyik tésztához. A két részt egyenként gömbölyítjük, majd letakarva, két külön tálban a duplájára kelesztjük 1 – 1,5 órán keresztül. Ha megkeltek a tésztagombócaink, lisztezett deszkára tesszük először a simát. Kinyújtjuk akkorára, hogyha bejgli formán feltekerem összeérjen a két vége a kuglófformában, nálam ez 40×25 cmKinyújtjuk a kakaós tésztát is és rátesszük a sima tésztára. Bejglihez hasonlóan feltekerjük. Ellentétes irányba megcsavarjuk a rudat és beleillesztjük a kivajazott formába. Letakarva 1 órát kelesztjük, majd 170 fokra előmelegített (alsó-felső) sütőben 45-50 perc alatt megsütjük.

A bejegyzést a Kenwood támogatta.

Üknagymama-féle foszlós kelt kuglóf, rumos mazsolával, citromhéjjal és karamellizált mandulatetővel

Egri nagymama receptek, kelt tészta

‘Az uzsonnák elmaradhatatlan kísérője, a kuglóf
Még emlékszem azokra az időkre, amikor a nagymama korú hölgyeknek, de a fiatalabbaknak is az uzsonna jelentette a kellemes társasági együttlétet és a kikapcsolódást. Délutánonként asztal mellé telepedve tejeskávét ittak – amelyet habbá vert tejszín borított -, hozzá kalácsot eszegettek, meg tortákat, süteményeket.

Azokban az időkben volt ez így, amikor még nem jelentek meg az eszpresszók, amelyek később a délutáni és esti találkozásoknak adtak helyet dupla fekete vagy kapucsínó kíséretében. Az uzsonnázás divatja a 1800-as évek elején kezdődött Pest-Budán, együtt bontakozott ki a polgárosodással, a városiasabb életmóddal és szokásokkal. A csak egy kávéra szóló meghívás fokozatosan az egymáson túltevő, többnapos előkészületekkel járó, kuglófos, kalácsos, tortás, aprósüteményes vendéglátássá terebélyesedett ki.

/Részlet Halász Zoltán Utazás Kulinárába, avagy kultúrtörténeti kalandozás az ízek világában számtalan különleges recepttel c. könyvéből/

Hát hová tűnt ez a zseniális divat, ez a lassú, nyugodt, Jane Austen regénybe illő, hosszan beszélgetős, nem sietős, nem kapkodós, hétköznapi uzsonnaidő!? Mindenesetre én most fogom magam és egy pillanatra benyomom a stoppot, kilépek ebből az őrülten felgyorsult decemberből, legalább üknagymamám kelt receptjének az erejéig!

A kuglóf tésztája az üknagyis/egri nagymamás kelt túrós kifli receptje alapján készült, amit kuglóf-köntösbe burkoltam, ezzel előkészülve egy mákos gubához. De hát, igencsak gondban leszünk, vagyis vagyunk.. mert kizárt, hogy ránkszáradjon! Mégiscsak életem eddigi legfoszlósabb kuglófkája! Jaj igazi kincset kaptam örökségül, eszméletlen ez a recept.

Üknagymama-féle foszlós kelt kuglóf, rumos mazsolával, citromhéjjal és karamellizált mandulatetővel

Hozzávalók 22 cm-es formához (800 gr-os kuglófhoz)
500g liszt (nálam 400g Bl55, 100g világos rozs)
1 kávéskanál só
60 g kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
1/2 citrom reszelt héja
50-75 g mazsola rumos vízben felforralva, leszűrve
25 g friss élesztő
90+165 ml langyos/meleg tej
1 egész tojás
45 ml étolaj
40 g hideg vaj/margarin
A tetejére: 2-3 teáskanál vaj, 1 kis marék szeletelt mandula, 1-2 evőkanál kristálycukor, 1 evőkanál fahéjjal összekevert porcukor a kivajazott formába szórva

A receptet kézzel is bedagaszthatod, aminek a pontos leírását a kelt túrós kifli receptemben megtalálhatod.

Az élesztő felfuttatása. 90 ml langyos tejben elkevertem a kristálycukor felét, elmorzsolatam benne az élesztőt, hagytam felfutni. A mazsolát felforralom, éppen csak annyi vízben plusz egy kis rumban/rumaromában, amennyi ellepi és mihelyt felrottyan, már szűröm is le.†

A hozzávalók kimérése. Kimérem az olajat egy kis pohárba. Dagasztótál aljára szitálom a liszteket, belekeverem a sót, a fél citrom héját, a maradék cukrot, belevagdosom a vajat, beleütötöm a tojást. Amikor felfutott az élesztős rész, a közepébe öntötöm. A  másik rész 165 ml tejet jól felmelegítem, majd dagasztani kezdem a tésztát a gépem dagasztókarjával és apránként hozzá-hozzáadom a tejet. Akikor már felvette, az előzetesen kimért olajat szintén több 5-6 adagban hozzáadom a tésztához felváltva a mazsolával együtt.

Kelesztés. Amikor összeállt és szép fényes, lágy, egyenletes a felülete és nem szakadozott már, kiveszem a tálból. Átgyúrtom kézzel, majd gömbölyítem és letakarva 50 perc alatt megkelesztem. Deszkára borítom kinyújtom, bejglihez hasonlóan felcsavarom, majd 3-ba vágtam a rudat úgy, hogy a tetejét nem csíptem el, szóval egyben maradt. Befontam hármas fonással és jól kivajazott, a tetejére odakenem a plusz vajat, majd megszórom bőven a kristálycukorral és a mandulával, végül a fahéjas porcukrot is beleszórom. Letakarva ismét kelesztetem 45 percig.

Sütés. A kelesztés 45. percében bekapcsoltam a sütőt 170 fokra és amint felmelegedett, mehet is be a sütő alsó rácsára, ahol 50 perc alatt megsül. Kivettem, lemértem a maghőmérsékletét 90 fok volt, tehát átsült.

Kakaós kovászos kuglóf 

kelt tészta

Ez a kuglóf valami eszméletlen. Tudjátok én egyébként is oda-vissza vagyok kalácsokért, kelt tésztákért, de ez a kovászos verzsön, ez valahogy mindent visz. Ne várjatok olyan foszlós, pihe-puha, légiesen könnyű tésztát, mint a a pékségekben, viszont a kovász jellegzetes íze, zamata szerintem ezt feledteti teljes mértékben. 
További előnye a kovászos kuglófnak, hogy mérföldekkel tovább eláll, már hogyha lehetősége lenne több napig zacsiban a pulton heverni, akkor tényleg, komolyan akár egy hétig is ugyanolyan lenne. Mi teszteltük!

Tudom, tudom, hogy a háztartások többségében nincs a hűtőben kovász, még! Ebben az esetben mutatok egy tökéletesen bevált kelt kuglóf receptet, amit élesztővel könnyedén el tudsz készíteni és egy igazán könnyű, légies tésztát kapsz.

Kakaós kovászos kuglóf

Hozzávalók egy nagy, 22 cm-es formához

350 g liszt (250g BL80 búzakenyérliszt, 100g teljes kiőrlésű búzaliszt)
150 ml tej
140 g aktív kovász
1/2 kk instant élesztő
70 g kristálycukor vagy 15 szem édeske
1 kis tk só
1 egész tojás
1 cs. vaníliás cukor / 1 tk vanília aroma
citrom reszelt héja
50 g mazsola (pár órával vízbe áztatva az akció előtt)
70 g puha vaj

A tészta összeállítása. A tejet meglangyosítom, elkeverek benne egy teáskanál kristálycukrot és beleszórom az instant élesztőt. Belemérem a kovászt, a tojást és csomómentesre keverem. Kimérem és átszitálom a liszteket és a sót. A kristálycukrot és a vaníliás cukrot is hozzáadom. Ha édeskével dolgozok, akkor a tejből pár (kb 20-30ml-t) felforralok és feloldom benne. A tejes keveréket a liszthez öntöm, majd dagasztani kezdem. Ha már összeállt a tészta, jöhet hozzá kis adagokban a puha vaj, mindig megvárva, amíg az előző adagot bedagasztottam. Utoljára a mazsolákat dolgozom bele a tésztába.

Kelesztés. Kettéválasztom a tésztát. Egy kis kávés pohárban elkeverek 2 evőkanál meleg/langyos vizet 1-2 evőkanál cukrozatlan kakaóporral. Ezt szintén többszöri adagokban beledagasztom az egyik tésztadarabba. Letakarva 1,5-2 órát kelesztem.

Formázás. Kivajazom a formát (lisztezni nem kell, csak vajazni). Ha megkeltek a tészták, lisztezett deszkára borítom először a simát. Kinyújtom akkorára, hogyha bejgli formán feltekerem és majd kicsit megcsavarom, összeérjen a két vége a kuglófformában. (Kb 35x28cm) Kinyújtom a kakós tésztát is, ráteszem a másik tésztára. Bejglihez hasonlóan feltekerem. Ellentétes irányba megcsavarom a rudat és beleillesztem a formába.

Utókelesztés és sütés. Letakarom és megint 2-2,5 órán át kelesztem nyáron. (Télen sokkal tovább.) Előmelegítem a sütőt 170 fokra, majd 47-50 percen keresztül sütöm.

Kalóriatartalom / egész kuglóf ~900 g
– cukormentes verzió: 2309 kcal
– kristálycukorral: 2620 kcal

Tökéletes gasztroajándék: mini Panettone

Csupa finom karácsony!, kelt tészta

A december nálunk tiszta névnap/szülinap maraton. Gondoltam egyet és az unalmas bonbon helyett saját készítésű gasztroajándékot készítettem. 

Az ál-Panettonékhoz az illatos kelt kuglóf tésztáját használtam.

Sütőpapírral kibélelt kis konzervdobozokban (820gr) sütöttem ki. A receptben leírt adagból 4 db (300 gr-os) cukiság jön ki. Viszont most, igazodva a november óta tartó kovász-mániámhoz, kovásszal készítettem el a receptet. 

Az élesztővel készült, illatos kelt kuglóf receptjét erre a hivatkozásra kattintva elérhetitek.

Hozzávalók 4 db 300 grammos ál-Panettonéhoz:

Előző este elkészítem az előtésztát.

80 g hűtőből kivett kovász
200 ml langyos tej
200 g búzaliszt

A kovászt elkeverem a meleg vízzel. Hozzászitálom a lisztet és összekeverem. Ragacsos tésztát kapok. Letakarva a pulton hagyom másnap reggelig.

Másnap reggel (vagy 6-7 órával később) jöhet a főtészta:

az egész előtészta
100 ml langyos tej
400 g finomliszt
1 egész tojás + 1 tojássárgája
100 g kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor/1 tk. vanília aroma
1 kis teáskanál só
2 evőkanál sütőlikőr/sütőrum vagy 1 kk. rumaroma
2 marék mazsola
+ gazdagíthatjuk 1-1 evőkanál kandírozott gyümölccsel (narancshéj, citromhéj, cseresznye)
+ 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
+ 2 evőkanál meleg víz
100 g vaj (még jobb, ha 50 g disznózsírral és 50 g vajjal készítjük)

T e t e j e
szeletelt mandula
a kimaradt tojásfehérje
1/2 csomag vaníliás cukor

Az előtésztához hozzáöntöm a langyos tejet és elkeverem.  Konyhai robotgépem dagasztó karjával (vagy kézzel/dagasztógéppel) dagasztani kezdem.  Hozzáadom az egész tojást és az egy sárgáját, a kristálycukrot, a vaníliás cukrot/aromát, a rumot és a sót. Majd több adagban hozzászitálom a lisztet és addig dagasztom, amíg el nem válik az edény falától. Megolvasztom a vajat(+zsírt) és több részletben hozzáadom a tésztához. Sima, egyenletes felületű, fényes tésztát kapok. Hozzáadom a mazsolát és beledagasztom a tésztába.

Itt két választási lehetőség van, vagy kandírozott gyümölcsökkel dobom fel, vagy csíkos-kakaós kalács belsőt adok neki. Ha a gyümölcsöket választom: akkor hozzáadom a kandírozott gyümölcsöket. Nagyjából beledagasztom. Ha a csíkos-kakaós belsőt választom Kettéveszem a tésztát. 2 ek kakaóport 2 ek langyos vízzel elkeverek, majd a tészta feléhez hozzádagasztom. Két külön tálba teszem a tésztákat. Kelesztőtálba teszem, vagy frissentartó fóliával lefedem és beteszem a hűtőbe/kamrába 7-8 órára. Itt elmegyek dolgozni.

Délután előveszem a tésztát, lisztezett deszkára borítom és 4 részre osztom. Egyenként kicsit átgyúróm őket, majd gömbölyítem és letakarva kb 1 órán keresztül pihentetem. A konzervdobozok aljára sütőpapírból kivágok egy kb. fél centivel nagyobb kört. A konzervdoboz belső oldalára pedig palásot illesztek belőle és a konzerv teteje fölött 1-2 cm-rel levágom. Először a palástot, majd az alját teszem bele a kibélelésnél. Pihentetés után a kandírozott változatokat gömbölyítem, majd a formákba ejtem a tésztát és hagyom a duplájára kelni, 2-2,5 órán keresztül kelesztem.

A csíkos-kakaós verzióhoz 4-4 részre osztom a kakaós és a sima tésztát is. Egyenként kinyújtom őket nagyjából A5-ös nagyságúra. Egy sima tésztára, egy kakaós tésztát teszek, feltekerem a hosszabbik végénél, majd ellentétes irányba csavarok rajtuk egyet és valahogy a forma aljára ügyesgetve a végeket és belepottyantom a konzervdobozokba. Letakarva a duplájára kelesztem. 180 fokra előmelegítem a sütőt.

A tojásfehérjét elkeverem a vaníliás cukorral. Lekenem a Panettonék tetejét. A 180 fokos sütőben kb. 30-35 perc alatt megsütöm őket. Rácsra teszem kihűlni.

A Mindenszentek margójára

Egyéb

Márpedig léteznek hétköznapi csodák! 
Leírom, ahogy történt. Röviden, tömören, egy percben. 

Mindenszentek, Eger
Rohan, kapkod, ki se látszik a virágok és a mécsesek közül a család. Reggel kuglóf tészta begyúr, kitesz az udvarra kelni. Temetőzés, ebéd, a tészta kel. Rozskovászos tészta. Életem első életképes kovászával. Este ismét temető, még jó, hogy nincs messze. Kopognak a ritkán látott rokonok.

Közben tészta megkel, végül befon 4-essel. Majd ismét kel – hát kovászos – türelem. Forró tea elkészül, lekucorodik kicsi, s nagy is. Koccintanak a nem sofőrök.
– Na és milyen volt a szüret?
– Forr-e már a bor?
– A várban mi van? (…)

Majd illatozni kezd az a rozskovászos fonott. A kicsik csillogó szemmel szaladnak, s várakozva nézik az egyre nagyobb és aranybarnább kalácsot. Majd megnézik a felnőttek is, – hát kész van-e már? -Mennyi kell még neki? –Nagymama sütött-e kovásszal? -Nem? -Dédnagymama sütött burgonyás kenyeret? -Kovászosat? -Kemencében? -Tényleg?! 

A sütő megnyílik, kalács kivesz, gyerektalpak egyre sűrűbben kopognak.
-Óóó dió illata van!! -Mikor vágjuk fel? -Nagyon szééép!

Meleg kalács, otthon, házi lekvár, család, vaj, tea. Idei Mindenszentek! Ezt most nagyon köszönöm.

Egy pillanatra megállt az idő, de csak egyre, mert most látom, hogy tegnap akciós volt a fonott kalács. Akár meg is vehettem volna.

 

Na de akkor írtam volna?!

 

Illatos kelt kuglóf

húsvét, kelt tészta

Szülinapomra megkaptam a nagyon régóta vágyott Limara könyveket! Persze még Egerben, anyáéknál rögtön fel is avattam, megsütöttem ezt a csodaszép és irtó foszlós, pihe-puha vaníliás-kakaós hatalmas kuglófot. Naaaagy sikere volt annyit elárulhatok! Mivel hatalmas, képtelenség, hogy aznap elfogyjon szóval én még hétfőn és még kedden is ezt vittem be a munkahelyemre reggelinek! Megkentem két szeletet, egymásba fordítottam őket, hát valami álom volt beleharapni olyan 10 óra körül, amikor már a vajtól egy kicsit megpuhult! 

Más téma viszont, hogy mert tényleg hatalmas.. ezt a mennyiséget már nem bírja el, vagyis nehezen tudja dagasztani a 300 W-os kis kézi robotgépem, szóóóval… megszületett a naaagy konyhai keverőtálas robotgép vásárlásának gondolata, amit már nem fogok tudni kiverni a fejemből (sajnos)… 

Változtattam kicsit a recepten: készítettem egy vaníliás pudingot hozzá, amit a rétegekre kentem, megszórtam jó sok mazsolával, hát mit mondjak.. tényleg mennyei! A múltkor pedig, tesóm javaslatára, sárgabarack darabokkal dúsítottuk a tésztát. Belekockáztunk 2 db barackot. Isteni lett! ❤ / Vaníliás töltelék: 1 csomag vaníliás pudingpor, 60 g kristálycukor, 300 ml tej

Illatos kelt kuglóf

Hozzávalók egy jókora ‘bár még így is mindig kevés’ darabhoz, mert MINDIG akkora brutál sikere van, hogy estére már, hogyha az egész család együtt van, egy morzsája se marad. Egy morzsája se. Konkrétan. Tényleg. Ezerszázalék.

500 g BL55 búzafinomliszt
100 g kristálycukor + 1 csomag vaníliás cukor
1 kis teáskanál só
150 ml langyos tej 
30 g friss élesztő
2 egész tojás
150 g puha/szobahőmérsékletű vaj (még jobb, ha 75 g disznózsírral és 75 g vajjal készítjük!)
70 g mazsola
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
2 evőkanál meleg víz
1 tk rum/rumaroma

Kimérjük és átszitáljuk a lisztet. Langyos tejbe belemorzsoljuk a friss élesztőt, megszórjuk 1 teáskanál kristálycukorral, belekeverünk a kimért lisztből 2 evőkanállal, a tetejére 1 evőkanállal és letakarva felfuttatjuk 6-7 perc alatt. Amíg felfut az élesztő, a liszthez mérjük a kristálycukrot, a vaníliás cukrot és a sót, a puha zsírt és vajat, a mazsolát, végül beleütjük a tojásokat.

Kézzel / kis konyhai robotgép dagasztókarjával / robotgéppel dagasztani kezdjük. Ha már összeállt a tészta és szép sima, kettévesszük. Elkeverünk 2 evőkanál kakaóport 2 evőkanál langyos vízzel és a rummal és hozzádagasztjuk az egyik tésztához. A két részt egyenként gömbölyítjük, majd letakarva, két külön tálban a duplájára kelesztjük 1 – 1,5 órán keresztül. Ha töltjük, akkor amíg kel, elkészítjük a vaníliás pudingot (300ml tej, 1 cs. vaníliás pudingpor, 60g kristálycukor), keményebb lesz. Kihűtjük.

Ha megkeltek a tésztagombócaink, lisztezett deszkára tesszük először a simát. Kinyújtjuk akkorára, hogyha bejgli formán feltekerem összeérjen a két vége a kuglófformában, nálam ez 40×25 cm. Ha töltjük pudinggal, csokidarabokkal vagy gyümölccsel, akkor a töltelék felét egyenletesen eloszlatjuk a tésztán. Kinyújtjuk a kakós tésztát is, rátesszük a sima tésztára. A töltelék másik felét is eloszlatjuk el rajta. Bejglihez hasonlóan feltekerjük. Ellentétes irányba megcsavarjuk a rudat és beleillesztjük a kivajazott formába. Letakarjuk és 1 órán keresztül kelesztjük. A kelesztés kb 45. percében már kapcsolhatjuk a sütőt 170 fokra, így mire megkel, pont fel fog melegedni. 170 fokos sütőben (ha van lehetőség rá: alsó-felső) 45-50 perc alatt megsütjük.

Ha kipróbáltátok a receptet, nagy örömmel veszem, ha megosztjátok velem Instagramon, a #smuczerhanna_recept keresőcímke és a @smuczer.hanna oldalam bejelölésével, így tuti nem vesztem szem elől őket! 


Támogatás: PATREON oldalamon keresztül.

Kuglófba zárt ősz: sütőtökös gyümölcskenyér

Egyéb

Jó már párszor azért leírtam – tudom, de imádom az őszt. A hatalmas sálakat, a lehulló leveleket, az őszi sétákat, az erdei túrákat és a nagy kutyasétáltatásokat. A gyümölcsökről, zöldségekről nem is beszélve: például én nagyon almás vagyok, a sütőtököt pedig egyenesen imádom. Nyersen is képes vagyok  (és már kis ovisként is!) teletömni vele magam.

Most egy elég “hibrid” sütit hoztam, kereszteztem az isteni és abbahagyhatatlan sütőtökös muffint egy gyümölcskenyérrel, aminek az eredménye egy tökéletesen őszi ízvilágú kuglóf lett egy kis mézeskalács beütéssel. Nagy szerelem! Imádtuk! A sok aszalt és kandírozott gyümölcstől és a sütőtöktől egyrészt egy nagyon finom és tartalmas sütim lett, másrészt még 2 nap után is olyan volt, mintha aznap sütöttem volna. 

image

Hozzávalók:

  • 250 g sütőtökpüré – {Felszeletelem a tököt, kimagozom és sütőpapírral bélelt telsiben 200 fokon 30 perc alatt megsütöm. A húsát kikaparom és pürésítem botmixerrel vagy villával, robotgéppel, turmixgéppel..}
  • 4 egész tojás
  • 150 g kristálycukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 csipet só
  • 50 ml olaj
  • 150 g liszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 50 g darált dió
  • 50 g durvára tört dió – mozsárban szoktam
  • 1 teáskanál fahéj
  • 1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék
  • 50 g mazsola 
  • 50 g aszalt/kandírozott gyümölcs
  1. A tojásokat a kristálycukorral, a vaníliás cukorral és a csipet sóval fehéredésig keverem konyhai robotgéppel. Belekeverem a tökpürét az olajjal együtt.
  2. Egy másik tálba kimérem a lisztet, átszitálom, elkeverem benne a sütőport (1 tk.). Belekevetem a diókat, a fűszereket. 
  3. A két masszát robotgéppel csomómentesre keverem.
  4. Végül az aszalt/kandírozott gyümölcsoket és a mazsolát is elkevetem benne. 
  5. Kivajazott, kilisztezett kuglófformában 180 fokra előmelegített sütőben 55-60 perc alatt megsütöm.

image

A kedvenc őszi képem – eddig! Imáádom a sült tököt, ahogy az illata belengi az egész házat, az ízét meg mégjobban. 😊