Mandulás, vörös áfonyás, napraforgómaglisztes cantucci

desszert

A bejegyzést és a videót a Grapoila támogatta.

A cantucci egy isteni finom ropogós, olasz kis teasütemény, amit nagyon-nagyon sokszor szoktam sütni. Tökéletes vendégvárónak vagy csak úgy magában. Amikor megkóstoltuk férjemmel a napraforgómaglisztet, rögtön a cantuccira gondoltunk, mert szerintem a Grapoila napraforgómaglisztnek van egy kis pisztácia íze és aah egyrészt én imádom a pisztáciát, másrészt pedig a cantuccihoz igazán passzol!

A napraforgómagliszt alacsony szénhidráttartalommal és magas fehérjetartalommal bír, 100 g maglisztben 1,8 g ch, 44 g fehérje és 12,7 g zsír található, ami hihetetlenül tetszik! Viszont, hogyha sütőporral vagy szódabikarbónával érintkezik zölddé színezi a kihűlt süteményeket, ami kicsit mókás, például sütöttem vele egy almás morzsatortát, aminek az íze szuper lett, de esztétikusnak nem igazán mondható. Bár olvastam, hogy ezt 1 evőkanál savval ellensúlyozhatjuk (pl citromlével, almaecettel, mézzel vagy íróval) legközelebb így járok el.

Mandulás, vörös áfonyás, napraforgómaglisztes cantucci

Hozzávalók 1,5 tepsihez

100 g Grapoila napraforgómagliszt
150 g BL55 búzafinomliszt
165 g kristálycukor
1 teáskanál sütőpor
1 csipet só
2 egész tojás
30 g méz
1 evőkanál vanília aroma
100 g egész mandula
100 g aszalt vörös áfonya

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra (alsó-felső). Elkeverjük a száraz hozzávalókat. A liszteket egy tálba szitáljuk és elkeverjük a sütőporral, a sóval és a kristálycukorral. Belecsurgatjuk a mézet, a vanília aromát és beleütjük a tojásokat. Fakanállal összekeverjük, majd kézzel összegyúrjuk, végül belegyúrjuk az aszalt vörös áfonyát és az egész mandulát. Három részre osztjuk, rudakat formázunk belőlük, kicsit lelapítjuk a tetejét és 180 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütjük. Kivesszük a sütőből, 30 percig hűlni hagyjuk, majd kb. 1 cm széles szeletekre vágjuk. Oldalra fordítva a tepsire sorakoztatjuk, visszatesszük a sütőbe 8 percre, majd kivesszük, megfordítgatjuk őket és ismét 6 percig sütjük.

Elkészítetted a lenmaglisztes zsemlét? 
Írd meg lent kommentben, hogy ízlett! Fényképét szeretettel várom az instán @smuczer.hanna oldalam megjelölésével és #smuczerhanna_recept hashtaggel, ahol már 500+ receptjeimről készült képet töltöttetek fel! Kenyeres és sütős insta-sztorikhoz pedig szuper GIF-eket találsz “smuczerhanna” néven a keresőben. 

Ha tetszett a recept, megköszönöm a megosztásokat. Minden egyes megosztással, lájkkal támogatni tudsz. Az pedig plusz szuper, ha követsz InstánFacebookon és Pinteresten, ahol értesülhetsz a legújabb receptjeimről és nyomon követheted az éppen aktuális hedonizmusainkat!

Hírdetés

Mandula mag

desszert

Itthon néha azon megy az egyet nem értés, persze komolytalan alapon, hogy István szerint vannak sütik, amik borzalmasak és ne is csináljak ilyeneket, példának okáért ilyen a Rigó Jancsi és jelen tesztalanyunk, a mandula mag, én meg állítom, hogy ezek a sütik finomak és szerintem csak azért borzalmas íz-emlékek a számára, mert annak idején, gyerekkorában, gyötrelmes alapanyagokból állította elő a nagyüzemi cukrászipar, így elrontva – kulturáltan fogalmazva – azok íz-élményét. Értem ez alatt zsiradékok terén, ipari termelésben például a gépzsírhoz hasonló krémmargarint, otthoni szinten pedig a rámát, tejszínes süteményeknél pedig a növényi hidrogénezett cukrozott habalapanyagot vs. állati habtejszínt.

Hogyha a nagymama süteményeket originál nagymamásan szeretnénk készíteni, tehát tényleg majdnem ugyanolyan ízűt szeretnénk (nyilván ugyanolyan sose lesz, mert kezünk melege, páratartalom stb is számít), akkor pontosan azokból az alapanyagokból kell elkészítenünk, mint a nagyi, tehát mandula magunkat is például Rama margarinnal kellene, viszont egyrészt nem dolgozok Rámával és itt most pont az volt a cél, hogy megkóstolja István magasabb kategóriájú alapanyagokból, hogy össze tudja vetni a régi, utált ízzel és pontot tegyünk az ügy végére, így vajjal készítettem.

Mandula mag szoboszlói nagymamától

Hozzávalók 25-30 darabhoz

Tészta – gyúrt omlós tészta
200 g búzaliszt
250 g vaj
220 g porcukor
250 g pirított, darált dió és mandula keveréke
késhegynyi szódabikarbóna
2 evőkanál rum
1 tojásfehérjét felverni + sárgája is belemehet
2 evőkanál kakaópor 
1 óriási csipet só

Krém 
100 ml tej
1 evőkanál liszt
150 g porcukor
100 g vaj
1 csipet só
mandula aroma (1 tk)

A lisztet elkeverjük a sóval, elmorzsoljuk a vajjal. Hozzászitáljuk a porcukrot, a kakaóport és elkeverjük benne a szódabikarbónát. A fehérjét felverjük, majd a sárgájával és a rummal együtt a száraz hozzávalókhoz adjuk és összegyúrjuk. Zsírozott-lisztezett formában sütjük 180 fokon 10-12 percig. A tejet összefőzzük a liszttel és a csipet sóval, kihűtjük. A puha vajat kihabosítjuk a porcukorral, majd a kihűlt krémmel csomómentesre keverjük. Mandula aromával ízlés szerit ízesítjük. 

Tipp: Ha a tojást kihagyjuk a tésztából és a krémnél a tejet vízre cseréljük, egészen sokáig eláll(na).

Konklúzió

Mandula magunk pont cukrász vizsga előtti héten készült el, így az agyi aktivitásom miatt rá-rájártam, én nagyon csíptem. Rájöttem, hogy imádom a mandulát, mind az illatát, mind az ízét, egyaránt. Viszont Istvánnak nehezen csúsztak a falatok, az első pár darabot még elmondása alapján szerette, de amikor kínáltam, hogy veszek elő a fagyóból, határozott nem volt a válasza. Hát bumm, igaza volt. Ezt a sütit tényleg nem szereti! 😀

Szaftos, csokoládés banánkenyér pirított dióval

gyors kevert sütemények

Minden úgy indult, hogy volt egy nagyon barna banánom, plusz egy több hete, áá hónapja fontolgatott “banánkenyeret kellene sütni” gondolatom. Hát eszméletlen lett! Teljesen végem van. A banán csak leheletnyire jelentkezik a szánkban, a kakaó és a csokoládé darabok mellett pedig szolidan megjelenik a karamellizált, barnított vaj, végül pedig minderre a pirítottdió-darabok teszik rá a koronát!

Mennyei szaftos, csokoládés volt! Amikor vágtam a legelső szeletet, a csupa puhaság közül kibuggyant az egyik nagyobb darabra hagyott, forró étcsokoládé.

Szaftos, csokoládés banánkenyér pirított dióval

Hozzávalók 1 db 26-28×11 cm-es formához, vagy 4 minikéhez (8×14,5cm)

4 db banán (ebből 2 minimum legyen jó érett!! 3 megy a tésztába + 1 a tetejére)
2 tojás kettéválasztva (fehérjét a cukor 2/3-ával kihabosítottam, a sárgáját a maradék cukorral)
110 g barna cukor
2 nagy tk. vanília aroma
70 g barnított teavaj
120 ml tej
60 g összetört étcsokoládé (nálam momentán a csokimikulás volt kéznél)
50 g mazsolányi darabokra szeletelt, pirított dió; amit mindenféle zsiradék hozzáadása nélkül lepirítottam, majd a száraz hozzávalókhoz kevertem
300 g liszt (nálam 150 g teljes kiőrlésű rozsliszt, 150 g fehér tönkölybúzaliszt)
1 csomag + 1 kávéskanál sütőpor
40 g átszitált kakaópor
2 óriási csipet só
1 teáskanál almaecet

Pirított dió. Mazsolányi darabokra szeletelem, majd mindenféle zsiradék hozzáadása nélkül lepirítom, majd a későbbiekben kimért és átszitált liszthez keverem.

Barnított vaj. Felteszem serpenyőbe, elolvad, buborékozik, majd amikor mindez alábbhagy és elpárolgott belőle a víz, már jelentkezik az a kicsit karamellizált illat, megbarnul és ekkor már teszem is félre hűlni.

A száraz hozzávalókat kimérése. A lisztet, a sütőport, a sót, a pirított diót és a kakaóport összekeverem.

Tésztánk összeállítása. Egy kicsi tálban a sárgáját felverem a kristálycukor 1/3-ad részével, majd egy másik kicsiben a fehérjét a maradék 2/3-ad résszel. Egy harmadik tálban (ez legyen a legnagyobb, ebbe jön majd minden) összetörök 3 banánt, elkeverem benne a tejet, a vanília aromát/cukrot, a felvert sárgáját, a barnított vajat, az almaecetet, majd jöhet bele a lisztes keverék, végül felvert tojásfehérjét, ezzel lazítva a masszát. Nem gáz, ha összetörik, elég sűrű lehetetlen olyan igazán nagyon óvatosa, mint egy sima laza piskótánál, de így is dob az állagán!!

Tetejére szeltem a meghagyott banánt, úgy lesz a szép, hogyha görbe marad, majd leszitálom kis porcukorral, leheletnyi fahéjjal, szeletelt mandulával, házi granolával, végül tekertem rá karamellás cukrot.

Sütés. 180-190 fokra előmelegített sütőben 50-60 perc alatt megsütöttem. Tűpróbával ellenőrzöm. Sütés után minimum hagyom langyosra hűlni. Hátőőő..

Nekem elég speckó a formám, de úgy számoltam az adagot – tapasztalatból, mert egy gyümölcskenyér receptemből 4 kis forma kijön, hogy egy nagy formához pont szuper a fenti mennyiség!

Üknagymama-féle foszlós kelt kuglóf, rumos mazsolával, citromhéjjal és karamellizált mandulatetővel

Egri nagymama receptek, kelt tészta

‘Az uzsonnák elmaradhatatlan kísérője, a kuglóf
Még emlékszem azokra az időkre, amikor a nagymama korú hölgyeknek, de a fiatalabbaknak is az uzsonna jelentette a kellemes társasági együttlétet és a kikapcsolódást. Délutánonként asztal mellé telepedve tejeskávét ittak – amelyet habbá vert tejszín borított -, hozzá kalácsot eszegettek, meg tortákat, süteményeket.

Azokban az időkben volt ez így, amikor még nem jelentek meg az eszpresszók, amelyek később a délutáni és esti találkozásoknak adtak helyet dupla fekete vagy kapucsínó kíséretében. Az uzsonnázás divatja a 1800-as évek elején kezdődött Pest-Budán, együtt bontakozott ki a polgárosodással, a városiasabb életmóddal és szokásokkal. A csak egy kávéra szóló meghívás fokozatosan az egymáson túltevő, többnapos előkészületekkel járó, kuglófos, kalácsos, tortás, aprósüteményes vendéglátássá terebélyesedett ki.

/Részlet Halász Zoltán Utazás Kulinárába, avagy kultúrtörténeti kalandozás az ízek világában számtalan különleges recepttel c. könyvéből/

Hát hová tűnt ez a zseniális divat, ez a lassú, nyugodt, Jane Austen regénybe illő, hosszan beszélgetős, nem sietős, nem kapkodós, hétköznapi uzsonnaidő!? Mindenesetre én most fogom magam és egy pillanatra benyomom a stoppot, kilépek ebből az őrülten felgyorsult decemberből, legalább üknagymamám kelt receptjének az erejéig!

A kuglóf tésztája az üknagyis/egri nagymamás kelt túrós kifli receptje alapján készült, amit kuglóf-köntösbe burkoltam, ezzel előkészülve egy mákos gubához. De hát, igencsak gondban leszünk, vagyis vagyunk.. mert kizárt, hogy ránkszáradjon! Mégiscsak életem eddigi legfoszlósabb kuglófkája! Jaj igazi kincset kaptam örökségül, eszméletlen ez a recept.

Üknagymama-féle foszlós kelt kuglóf, rumos mazsolával, citromhéjjal és karamellizált mandulatetővel

Hozzávalók 22 cm-es formához (800 gr-os kuglófhoz)
500g liszt (nálam 400g Bl55, 100g világos rozs)
1 kávéskanál só
60 g kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
1/2 citrom reszelt héja
50-75 g mazsola rumos vízben felforralva, leszűrve
25 g friss élesztő
90+165 ml langyos/meleg tej
1 egész tojás
45 ml étolaj
40 g hideg vaj/margarin
A tetejére: 2-3 teáskanál vaj, 1 kis marék szeletelt mandula, 1-2 evőkanál kristálycukor, 1 evőkanál fahéjjal összekevert porcukor a kivajazott formába szórva

A receptet kézzel is bedagaszthatod, aminek a pontos leírását a kelt túrós kifli receptemben megtalálhatod.

Az élesztő felfuttatása. 90 ml langyos tejben elkevertem a kristálycukor felét, elmorzsolatam benne az élesztőt, hagytam felfutni. A mazsolát felforralom, éppen csak annyi vízben plusz egy kis rumban/rumaromában, amennyi ellepi és mihelyt felrottyan, már szűröm is le.†

A hozzávalók kimérése. Kimérem az olajat egy kis pohárba. Dagasztótál aljára szitálom a liszteket, belekeverem a sót, a fél citrom héját, a maradék cukrot, belevagdosom a vajat, beleütötöm a tojást. Amikor felfutott az élesztős rész, a közepébe öntötöm. A  másik rész 165 ml tejet jól felmelegítem, majd dagasztani kezdem a tésztát a gépem dagasztókarjával és apránként hozzá-hozzáadom a tejet. Akikor már felvette, az előzetesen kimért olajat szintén több 5-6 adagban hozzáadom a tésztához felváltva a mazsolával együtt.

Kelesztés. Amikor összeállt és szép fényes, lágy, egyenletes a felülete és nem szakadozott már, kiveszem a tálból. Átgyúrtom kézzel, majd gömbölyítem és letakarva 50 perc alatt megkelesztem. Deszkára borítom kinyújtom, bejglihez hasonlóan felcsavarom, majd 3-ba vágtam a rudat úgy, hogy a tetejét nem csíptem el, szóval egyben maradt. Befontam hármas fonással és jól kivajazott, a tetejére odakenem a plusz vajat, majd megszórom bőven a kristálycukorral és a mandulával, végül a fahéjas porcukrot is beleszórom. Letakarva ismét kelesztetem 45 percig.

Sütés. A kelesztés 45. percében bekapcsoltam a sütőt 170 fokra és amint felmelegedett, mehet is be a sütő alsó rácsára, ahol 50 perc alatt megsül. Kivettem, lemértem a maghőmérsékletét 90 fok volt, tehát átsült.

Vaníliás kifli

desszert

Idén szerencsére még nem szippantott be a karácsony, bár már egy jó ideje próbálkozik minden üzlet ezzel,  a plázákról nem is beszélve, ahol már november elején minden fényárban úszott. Viszont az aprósütemények terén már elkezdtem nézelődni,  ugye a MÉZESKALÁCS az teljesen alap ilyenkor, bár mellé még csak kellenek szuper kis harapnivalók. A héten egy tipikus, tradicionális karácsonyi aprósütit hoztam, a vaníliás hókiflit.

Úgy imádok pepecselni ezekkel az aprósütikkel, számomra ezeket az apróságokat igazi kikapcsolódás megsütni!  Imádnivaló ez a recept, ugyanis már most eszembe jut 3 ízvariáció, ahogy legközelebb elkészíteném. A lentebb leírt receptben mandula van, viszont azt nyugodt szívvel helyettesíthetjük darált dióval, sőt darált mákkal is. A tésztába mindemellett tehetünk reszelt citromhéjat, vagy fahéjat is. Mindenesetre bárhogy készítjük el, a végeredmény mennyei lesz!

Vaníliás kifli

 Hozzávalók 40 db kiflihez

170 g szobahőmérsékletű vaj
30 g disznózsír
80 g kristálycukor
90 g darált, pirított mandula vagy dió
240 g búzaliszt
2 csomag vaníliás cukor
+ porcukor és 2 csomag vaníliás cukor a forgatáshoz

A vajat és a zsírt elmorzsolom a liszttel. Hozzákeverem a vaníliás cukrokat is, majd a porcukrot. Végül az előzetesen mindenféle zsiradék nélkül teflonserpenyőben lepirított, majd kihűtött, majd ledarált mandulát/diót is hozzákeverem. Ezután kézzel összeállítom. Kiöntöm a tésztát a deszkára, megpróbálom henger alakúra formázni. Hűtőbe teszem éjszakára. Másnap felszeletelem durván 1 cm-es darabokra, 15 grammos kifliket formáztam (11-12cm hosszúra sodrom) belőlük. 170-175 fokon kb 18-20 percig sütöm. Miután kivettem a sütőből várok vagy 3-4 percet, majd vaníliás cukorral elkevert porcukorba forgatom őket.

image

Triplacsokis leveles tészta

Egyéb

Avagy gyorsan valami finomat. A hátránya pusztán annyi, hogy lassabban olvad ki, mint amennyi idő alatt elkészítem. De ennyi baj legyen. 

image

  • 1 csomag leveles tészta
  • 1 tojás a kenéshez
  • 1 tábla csoki vagy bármilyen puding (pudinggal kevésbé tömény)
  • szeletelt mandula 

A leveles tésztát a következő képeken látható módon alakítom. 

image

Majd miután befontam, lekentem kicsit felvert tojással és megszórtam mandulával, 210 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt megsütöm.

image

A levágott széleket is felhasználtam, kicsit megnyújtottam őket, majd a háromszög szélesebb részébe nutellát tettem és croissanthoz hasonlóan feltekertem. Őket is lekentem a tojással. Viszont sütésnél figyelni kell őket (azt a 4 darabot 🙂 ) mert kisebbek és hamarabb megsülnek.

image

image

Remélem sikerült meghozni a kedvet a leveles tésztához! 🙂

Látogass el Facebook oldalamra, ahol rögtön értesülhetsz az aktuális bejegyzéseimről! 🙂 

Levendula Lány