Túrós rétes piteformában vaníliás grízpudinggal

desszert

Gondoltam koronázzuk és ünnepeljük meg ezt a 10.000 követős mérföldkövet egy új recepttel és próbáljuk ki közösen először az insta swipe funkcióját és ezt a sort már remélem sokan képernyőt felhúzva olvassátok végig, ójessz! Hatalmas öröm számomra, nagyjából karácsonyi ajándéknak vártam ezt a számot és hihetetlen, hogy tegnap este átléptük a 10K-t. Számomra nagyon kedves ez a szám, mert alátámasztja a világnézetem, miszerint ha valamiben hiszek és őszintén, kemény munkával, szívből csinálom, akkor annak lesz gyümölcse és lesz eredménye! Köszönöm, hogy velem vagytok mindig, sütitek a sütijeimet, szóltok ha valamit elírok, támogattok egy-egy nehéz időszakban és azt a sok-sok képet, visszajelzést és szeretetet, amit kapok nap, mint nap. Jaj nagyon elfolytam nyálgépbe, de értitek, szóval hálásan köszönök mindenkinek mindent!❤️

A rétes elkészítésének mozzanatait insta-highlightban is megtaláljátok.

Hm, hát ha netalántán tengődne egy 109 forintos saját márkás réteslap nálatok is egy hónapig a hűtőben, akkor ez egy szuperszonikus és zseniális alternatíva a felhasználására, mert nálunk így indult, de ma ismét ezt tervezem sütni anyáéknak Egerbe kis üdvözlő meglepi sütinek, úgyhogy miután kiposztoltam, kiszaladok a kőházba, behúzom a kukát, megoldok egy beázásos problémát valahogy, István utasításai szerint az 5 centis hungarocell lappal, aztán veszek a kutya szállításához valamilyen kiegészítőt a kocsiba és utána jövök is haza megsütni a rétest, majd úgy délután környékén irány Eger az ebbel! 🙂 De nem teljes a napom leírása, ha nem említem meg a reggeli futást, ahol sikerült a lábaimba 5,34 kilométert plántálni, aztán sétáltunk egyet Booval, így a mai nap kilométere nekem is meglesz jócskán. Szeretem az ilyen aktív napokat, ekkor pörgök csak igazán! Hihetetlen energiát szabadít fel egy-egy ilyen reggel, és még csak 9:29 van! Ójessz! Hú ezt most jól ledaráltam. Pörgök rendesen.

Süteményünk tipikusan az ‘amilyen egyszerű, annál finomabb’ desszert kategóriába tartozik. Úrég csak úgy tömtük magunkba Istvánnal, annyira szerettük. A sima egyenes rétes helyett belecsavartam egy piteformába, mert a múltkor a túrós rétes kifolyt és kiszakadt, esztétikailag nem volt teljesen korrekt, de így, ezzel a verzióval tökéletes.

Vaníliás grízpudingot készítettem mellé, ami egy hatalmas Jolly Joker nálunk (na ezt a szót sem használtam még soha), nagyon sok sütihez szoktuk használni és magában is szuper mondjuk fagyasztott bogyós gyümölcs + crumble/morzsa kombóban. Bár István sokszor csak magában eszi egy kis kakaóporral. Nagyon szereti. A hatalmas receptet, vagyis a pontos arányokat ki is írtuk a hűtőajtóra egy kis papírkára, hogy ne kelljen mindig keresgélni a kis füzetkémben, bár mostanában már szemre megy a dolog, de most kifejezetten jól jött, hogy annak idején pontosan lejegyeztem. A rétes mellé került még egy citrusos, bogyós gyümilekvár is, semmi hókuszpókusz nem volt ebben, csak összerottyantottam a gyümölcsöket, kis citromlével és héjával, kicsi cukor és kész is! 🙂

Ha elkészítettétek a receptet, írjátok kérlek kommentben itt a blogon (legalul) a tapasztalataitokat, szeretném, hogyha ez a felület lenne idővel a fő kommunikációs csatornánk! Néha úgy érzem túlságosan elaprózódok és amit instán beszélgetünk a képek alatt, az nem maradandó, egy idő után annak nem lesz nyoma.

Túrós rétes piteformában vaníliás grízpudinggal

9 lapos réteslap
450 g túró
mazsola
kristálycukor ízlés szerint, rétesenként kb 2-3 evőkanálnyi, de az egyik rétesből véletlenülszándékosan kimaradt, mondjuk István szerencsére nem vette észre a kis csalásom, hihi.
vaníliás cukor
citromhéj

Krém
225 ml tejföl
90 g étolaj
90 g búzadara
100 g kristálycukor

Grízpuding
600 ml tej
40 g búzadara
20 g vaníliás pudingpor
40 g kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
40 g vaj
nagy csipet só

Először elkészítem a krémet. A tejfölt az olajjal a búzadarával és a kristálycukorral elkeverem, 10 percet állni hagyom. Egy tiszta konyharuhát előkészítek a pultra, erre fogom rápakolni a réteslapot és segítségével fogom majd feltekerni. Az első rétest megkenem a krémmel, jöhet a második, megkenem, majd a harmadik, amit szintén megkenek, a túró harmadát eloszlatom rajta pötyögtetve, hogy mindenhova jusson, megszórom mazsolával és cukorral, de akár vaníliás cukrot is használhatunk, a túrónak jól áll és a citromhéj is, nyugodtan reszeljünk rá egy keveset. A konyharuha segítségével feltekerem, majd egy kivajazott piteformába teszem. Így járok el a többi lappal is, majd tetejüket szintén tejföl és olaj keverékével kenem. Sütési idő és hőfök változó lehet, mert a régi villanysütőmben 200 fokon 20-25 perc alatt megsült, a gázba több kellett neki, közben egyszer megfordítottam a tepsit, hogy nagyjából egyenletesen süljön.

A grízpudinghoz feltesszük a tej nagy részét forrni, belekeverjük a búzadarát, majd amikor már az készre főtt, jöhet hozzá a cukor és a vaníliás cukor, egy nagy csipet só, végül a maradék tejjel kikevert vaníliás pudingpor, majd pár percig még kevergetjük, hogy kifőzzük belőle a keményítőt. A legvégén szépen elkeverjük benne a vajat, ettől lesz igazán krémes. Jajj a vaj egy nagyon klassz találmány, olyan életet megédesítő selyem-ízű álom.

További receptekért és inspirációért ajánlom szeretettel Instagram, Pinterest és YouTube csatornám!😊

Szaftos, csokoládés banánkenyér pirított dióval

gyors kevert sütemények

Minden úgy indult, hogy volt egy nagyon barna banánom, plusz egy több hete, áá hónapja fontolgatott “banánkenyeret kellene sütni” gondolatom. Hát eszméletlen lett! Teljesen végem van. A banán csak leheletnyire jelentkezik a szánkban, a kakaó és a csokoládé darabok mellett pedig szolidan megjelenik a karamellizált, barnított vaj, végül pedig minderre a pirítottdió-darabok teszik rá a koronát!

Mennyei szaftos, csokoládés volt! Amikor vágtam a legelső szeletet, a csupa puhaság közül kibuggyant az egyik nagyobb darabra hagyott, forró étcsokoládé.

Szaftos, csokoládés banánkenyér pirított dióval

Hozzávalók 1 db 26-28×11 cm-es formához, vagy 4 minikéhez (8×14,5cm)

4 db banán (ebből 2 minimum legyen jó érett!! 3 megy a tésztába + 1 a tetejére)
2 tojás kettéválasztva (fehérjét a cukor 2/3-ával kihabosítottam, a sárgáját a maradék cukorral)
110 g barna cukor
2 nagy tk. vanília aroma
70 g barnított teavaj
120 ml tej
60 g összetört étcsokoládé (nálam momentán a csokimikulás volt kéznél)
50 g mazsolányi darabokra szeletelt, pirított dió; amit mindenféle zsiradék hozzáadása nélkül lepirítottam, majd a száraz hozzávalókhoz kevertem
300 g liszt (nálam 150 g teljes kiőrlésű rozsliszt, 150 g fehér tönkölybúzaliszt)
1 csomag + 1 kávéskanál sütőpor
40 g átszitált kakaópor
2 óriási csipet só
1 teáskanál almaecet

Pirított dió. Mazsolányi darabokra szeletelem, majd mindenféle zsiradék hozzáadása nélkül lepirítom, majd a későbbiekben kimért és átszitált liszthez keverem.

Barnított vaj. Felteszem serpenyőbe, elolvad, buborékozik, majd amikor mindez alábbhagy és elpárolgott belőle a víz, már jelentkezik az a kicsit karamellizált illat, megbarnul és ekkor már teszem is félre hűlni.

A száraz hozzávalókat kimérése. A lisztet, a sütőport, a sót, a pirított diót és a kakaóport összekeverem.

Tésztánk összeállítása. Egy kicsi tálban a sárgáját felverem a kristálycukor 1/3-ad részével, majd egy másik kicsiben a fehérjét a maradék 2/3-ad résszel. Egy harmadik tálban (ez legyen a legnagyobb, ebbe jön majd minden) összetörök 3 banánt, elkeverem benne a tejet, a vanília aromát/cukrot, a felvert sárgáját, a barnított vajat, az almaecetet, majd jöhet bele a lisztes keverék, végül felvert tojásfehérjét, ezzel lazítva a masszát. Nem gáz, ha összetörik, elég sűrű lehetetlen olyan igazán nagyon óvatosa, mint egy sima laza piskótánál, de így is dob az állagán!!

Tetejére szeltem a meghagyott banánt, úgy lesz a szép, hogyha görbe marad, majd leszitálom kis porcukorral, leheletnyi fahéjjal, szeletelt mandulával, házi granolával, végül tekertem rá karamellás cukrot.

Sütés. 180-190 fokra előmelegített sütőben 50-60 perc alatt megsütöttem. Tűpróbával ellenőrzöm. Sütés után minimum hagyom langyosra hűlni. Hátőőő..

Nekem elég speckó a formám, de úgy számoltam az adagot – tapasztalatból, mert egy gyümölcskenyér receptemből 4 kis forma kijön, hogy egy nagy formához pont szuper a fenti mennyiség!

Varázslatos grízfelfújt, citromos, vörösboros szeder-raguval

gyors kevert sütemények

Hétfő délutáni csendéletem margójára hozom ezt a tökéletesen faék-egyszerű, pár perces munkával létrehozható álmot. Ezt a nagybetűs, krémesen lágy ÁLMOT, amit egy ropogós, karamellizált tésztaköntös ölel át és mindezen harmóniára a kicsit savanykás, citromos szederdarabok teszik fel az igazi koronát. A végére pedig képzeljünk, vagy készítsünk, egy forró, krémes vaníliaöntetet, olyan igazi tojásos, főzött sodót.

Ami engem illet, karácsonyra olyan szinten kisütöttem magam, hogy édességek tekintetében mostanában csak a kovászos palacsinta és a sárgabaracklekváros muffin fut, mindezzel teret engedve egy gyors és egyszerű süteménysütős – kiengedős időszaknak.

Viszont ezzel a desszerttel nálunk új időszámítás kezdődik, mégpedig a grízfelfújtdivathullám-időszámítás, mert ez valami, hát nem is tudom: pont, mint egy valóra vált álom! 

Hozzávalók 23 cm-es piteformához

A grízhez
100 g búzadara
375 ml tej
35 g vaj
30 g mazsola
1 csomag vaníliás cukor
1 csipet só

Az összeállításhoz
2 tojás szétválasztva
70 g kristálycukor

A vörösboros szeder-raguhoz
160 g még nyáron, jó előre megfontolt szándékkal fagyasztóba letett szeder, levével együtt
1 evőkanál kristálycukor
1 csipet só
1 löttyintés vörösbor ~20 ml talán
1/2 citrom héja és leve

Elkészítem a grízt. A tejet felforalom a vaníliás cukorral és a csipet sóval, majd amikor már forró, beleszórom a kimért grízt és a mazsolát. Fakanállal sűrűre főzöm. A végén, amikor már lehúztam a tűzről, hozzákeverem a vajat.

A gyümölcsragu. Kiolvasztom a gyümölcsöt, lábasba teszem, elkeverem benne a cukrot és a kis vörösbort, majd ragacsosra főzöm, rotyogósra forralom. Ekkor előmelegítem a sütőt 200 fokosra.

Összeállítás. A tojásokat kettéválasztom, a sárgáját a kristálycukorral kihabosítom, majd apránként hozzákeverem a közben kicsit langyosra hűlt gríz. A fehérjét habbá verem, majd óvatosan belekeverem a grízes részhez. Kivajazom a piteformát, elegyengetem benne a masszát, végül a tetejére halmozom a gyümölcsös ragut.

Sütés. 190 fokon 40-45 perc alatt megsütöm. Ha nagyon pirulna, vegyük lentebb a sütő hőfokát.

A recept Karin – geschmacksmomente – Grießauflauf receptje alapján készült.

Helló ősz, helló sütőtökös keksz

desszert

Hogy én mennyire imádom az őszt! Helló  S Ü T Ő T Ö K, réteges öltözködés, óriási ‘hatszor körbetekerem a nyakam’ sálak, helllló füge és padlizsán.. Hiányoztatok.

Férjemnek már a könyökén jön ki. Már szinte meg sem kell szólalnom és tudja, hogy megint egy örömmondat következik az őszről. Naponta hát.. vagy 6x elmondom, hogy imáááááádom az őszt. Valahogy a nyár nem volt az igazi, mínuszba csúszott az energiaszintem, de mióta megéreztem az első őszi szellőt mintha kicseréltek volna, százszázalékosékon pörgök. 

Már a mézeskalácssütés gondolata is megfordult a fejemben. Miért ne?
Mondjuk azért mert a másik felem allergiás a mézre, na igen, ez egy elég nyomós ok. Megsütve télen oké, de a legnagyobb szezonban, amikor dökre dáthás a dallerdiádól hááát ..csak nem kéne kipróbálni.

Egy őszmániásnál mindig van sült sütőtök a hűtőben, de most nem akartam muffint készíteni belőle, így lett keksz. ❤ Mennyei! 10 perc keverés-kavarással olyan keksz süthető, hogy az egész ház mézeskalácsos sütőtök illatban úszik… állagát tekintve tök puszedli. Isteni. Először csak egy tepsivel sütöttem, majd két napra rá NÉGY tepsivel. Uzsonnás dobozba szuperül beleillik. 🙂 

Sütőtökös keksz

Hozzávalók 2 tepsihez, 24 db-hoz

300 g BL55 búzafinomliszt
1 teáskanál fahéj
1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék
1 teáskanál sütőpor
1 kis kávéskanál szódabikarbóna
1 csipet só (tényleg fontos, bár én sorra el szoktam felejteni..)
150 g kristálycukor + 1 csomag vaníliás cukor
100 g puha vaj
2 egész tojás
200 g sült sütőtök
díszítéshez: zabpehely, csokidarabok, mandula… bármi

Előmelegítjük a sütőt 170-175 fokra. Összekeverjük a száraz hozzávalókat egy kisebb tálban. Kimérjük a lisztet, elkeverjük benne a SÓT, a fűszereket (fahéj, mézeskalács fűszerkeverék), a sütőport és a szódabikarbónát. Egy nagyobb tálban kézi habverővel habosra keverem a vajat a kristálycukorral és a vaníliás cukorral, egyenként hozzákeverem a tojásokat, majd a sütőtököt is. Apránként hozzáadjuk a lisztes keveréket. Muffinnál keményebb tésztát kapunk. Sütőpapírral bélelt tepsire egy evőkanál és egy teáskanál segítségével hozzávetőlegesen kerek halmokat készítünk. Díszíthetjük csoki darabkákkal, mandulával, zabpehellyel, majd 170-175 fokra előmelegített sütőben 20-22 perc alatt sütjük.

Hamis szilvás gombóc – krumpli nélkül

Főételek

Nincs otthon krumpli, ám szilvásgombócra vágysz? Van megoldás! – Ez akár egy teleshopos TV-s reklám kezdőmondata is lehetne.. ☺️ Mindenesetre több szempontból is nagyon szuper a recept: egyrészt nagyon gyors, másrészt szuper egyszerű, harmadrészt pedig isteni finom! 

Hamis szilvás gombóc

Hozzávalók kb 20 darab gombóchoz

400 ml víz
4 evőkanál étolaj
1 csipet só
1 púpozott evőkanál porcukor
250 g liszt
1 egész tojás
8 db szilva negyedelve + 3 evőkanál kristálycukor + fél evőkanál fahéj
Kb egy 3/4-ed bögre zsemlemorzsa kis olajban lepirítva

A  szilvákat negyedelem, a magjait persze eltávolítom. Megszórom a fahéjas cukorral, majd kicsit állni hagyom. A 4 dl vizet forralni kezdem, majd ha már forr hozzáadom a porcukrot, a csipet sót és az olajat. Majd hozzáöntöm a kimért lisztet és fakanállal addig keverem, amíg csomómentes tésztát kapok (elég kemény lesz a tészta), ami elválik az edény falától. Lehúzom a tűzről. Kicsit hagyom hűlni. Addig egy nagy lábasba vizet teszek fel forrni. A tésztához hozzáütöm a tojást és elkeverem. Nem nagyon fogja akarni az igazat, de próbálkozni kell: erősen keverjük a fakanállal. A zsemlemorzsát vagy 2 evőkanál olajban megpirítom. A tésztából kis golyókat veszek ki, szétlapítom a tenyeremben, a közepébe teszek egy negyed szilvát, bebugyolálom gombóc alakúra formázom, majd a forrásban lévő vízbe teszem. Akkor jók, ha feljöttek a víz tetejére – ez kb. 6 perc. Lyukas szedőkanállal kiszedegetem a gombócokat, majd megforgatom a zsemlemorzsában és porcukorral megszórva gyorsan megeszem.

A recept forrása, amiért hálás köszönet: http://hankka.blogspot.hu/2013/09/gyors-szilvas-gomboc.html?m=1

30 perces sonkás-gombás penne

Főételek

Ismét tészta! Biztos, hogy már nagyon sokszor leírtam, de hatalmas kedvenc nálunk a tésztakaja, amit mindig különböző variációkban készítünk el. A sajtszósz alapkellék, konyhánk biztos alkotóeleme, szóval szinte mindig ezzel sűrítjük be. Szoktuk variálni a tésztát gombával, vagy sonkával, vagy spenóttal, vagy csirkemellel, vagy másfajta tésztával, vagy olajos tonhallal, de fehérborral is készülhet, vagy fokhagymásan tejföllel és petrezselyemmel. Szóval variációk száma végtelen!

image

Hozzávalók 2 személyre:

  • 150 g szeletelt sonka
  • 150-200 g barna csiperke gomba
  • 150 g zöldborsó
  • 50 g reszelt sajt
  • 1 csomag sajtszósz, ami helyettesíthető reszelt sajttal – de kihagyható
  • 200 ml tejszín
  • 3 evőkanál húsleves alaplé – kihagyható
  • só, bors
  • Kb 150 g penne
  1. Kifőzöm a tésztát.
  2. A sonkát felcsíkozom, majd olajban aranysárgára lepirítom. A nagyobb gombákat négybe, a kisebbeket kettőbe vágom, majd hozzáteszem a sonkához. 
  3. Beleteszem a zöldborsót és puhára pirítom őket.
  4. (Közben pont húslevest készítettem és kicsit – 3 ek – felöntöttem vele, majd elfőztem a levét.)
  5. Végül felöntöm a tejszínnel, besűrítettem a sajtszósszal, majd a reszelt sajtot is hozzátettem. Összerottyantottam és beletettem a tésztát.
  6. Megszórhatom kis parmezánnal, vagy reszelt sajttal, amit a mikróban ráolvasztok tálalás előtt.

image

Ha szereted a gyors és egyszerű recepteket, látogass el Facebook oldalamra! 🙂

Diós csavart rudacskák

Egyéb

A következő recept valami eszméletlen finom kis ropogtatnivaló apróság és nem viccelek, ha azt mondom, hogy 30 perc alatt készen van sütéssel együtt cakkom pakk! 

A receptet Stahl könyvéből már vagy 4 éve kinéztem és mindig amikor fellapoztam átfutott az agyamon, hogy ‘jaj ki kellene már próbálni’. Na most eljött az ideje. Kis változtatásokkal ugyan, de elkészült és isteni lett! Plusz nagyon kapós! 

image

Hozzávalók 1 tepsihez:

  • 125 g liszt (+ amennyit felvesz, hogy gyúrható és nyújtható tésztát kapjunk)
  • 1/2 evőkanál sütőpor
  • 1/2 evőkanál kristálycukor
  • 25 ml olaj
  • 100 ml tej
  • 1 csipet só
  1. A lisztet kimérem. A cukrot, a sót és a sütőport elkeverem benne.
  2. Az olajat a tejjel a lisztes részhez öntöm.
  3. Nekem még kellett bele liszt, hogy összeálljon a tészta nyújthatóvá. <DE mivel lemerült az elem a mérlegemben, így nem tudom mennyit tettem hozzá. Majd updatelek még a mennyiségről!>
  4. Rögtön vékonyra nyújtom lisztezett deszkán. 
  5. A töltelékhez a hozzávalókat összekeverem és a kinyújtott tésztára kenem egyenletesen.
  6. Pizza vagy derelyevágóval 10 cm hosszú és 3 cm széles csíkokra vágom. Megcsavarom a kis szalagokat, majd sütőpapírral bélelt tepsire teszem őket.
  7. 210-220 fokos sütőben 10-13 perc alatt aranybarnára sütöm.

A töltelékhez:

  • 25 g vaj/margarin
  • 50 g darált dió
  • 50 g kristálycukor
  • 1 kávéskanál rumaroma/sütőrum
  • 1 csomag vaníliás cukor/1 kávéskanál vanília aroma
  • kis citromlé/vagy narancslé/vagy grapefruit lé – annyi amennyitől sűrű, de kenhető állagú lesz a massza.

image