Extra csokis-nutellás amerikai keksz

desszert

Öt perce ülök az üres lap fölött és nem találok szavakat, amivel méltatni lehetne ezt a kekszet. Állat finom. Bár ennél szebbet is kitalálhatok, például, hogy mennyei, isteni vagy álom… mert ezek is illenek erre a kis csodára. Nem is rizsázok többet, süssétek meg és megtudjátok majd miről beszélek!

Extra csokis-nutellás amerikai keksz

Hozzávalók 16 db-hoz
/Bár jobban belegondolva érdemesebb dupla adaggal kezdeni../

100 g étcsokoládé (vagy 80 g étcsoki + 20 g nutella)
50 g kristálycukor
25 g vaj
45 g liszt
1 egész tojás
1 kávéskanál vanília aroma (opcionális, én kihagytam)
fél kávéskanál szódabikarbóna
fél kávéskanál sütőpor 

Az étcsokoládét a vajjal mikróban felolvasztom. (Félpercenként kiveszem és megkeverem.) A cukrot a tojással fehéredésig keverem, belekeverem a közben langyosra hűlt csokis vajat és a vanília aromát. Kimérem a lisztet, hozzáadom a sütőport és a szódabikarbonát, majd a lisztes keveréket belekeverem a csokis masszába. 170 fokra előmelegítem a sütőt. Sütőpapírral bélelt tepsire kb. 1 evőkanálnyi halmokat teszek két kanál segítségével. Ha felmelegedett a sütő mehet be és 10-11 perc alatt gyönyörűen szétrepedeznek és megsülnek.

Hírdetés

Helló ősz, helló sütőtökös keksz

desszert

Hogy én mennyire imádom az őszt! Helló  S Ü T Ő T Ö K, réteges öltözködés, óriási ‘hatszor körbetekerem a nyakam’ sálak, helllló füge és padlizsán.. Hiányoztatok.

Férjemnek már a könyökén jön ki. Már szinte meg sem kell szólalnom és tudja, hogy megint egy örömmondat következik az őszről. Naponta hát.. vagy 6x elmondom, hogy imáááááádom az őszt. Valahogy a nyár nem volt az igazi, mínuszba csúszott az energiaszintem, de mióta megéreztem az első őszi szellőt mintha kicseréltek volna, százszázalékosékon pörgök. 

Már a mézeskalácssütés gondolata is megfordult a fejemben. Miért ne?
Mondjuk azért mert a másik felem allergiás a mézre, na igen, ez egy elég nyomós ok. Megsütve télen oké, de a legnagyobb szezonban, amikor dökre dáthás a dallerdiádól hááát ..csak nem kéne kipróbálni.

Egy őszmániásnál mindig van sült sütőtök a hűtőben, de most nem akartam muffint készíteni belőle, így lett keksz. ❤ Mennyei! 10 perc keverés-kavarással olyan keksz süthető, hogy az egész ház mézeskalácsos sütőtök illatban úszik… állagát tekintve tök puszedli. Isteni. Először csak egy tepsivel sütöttem, majd két napra rá NÉGY tepsivel. Uzsonnás dobozba szuperül beleillik. 🙂 

Sütőtökös keksz

Hozzávalók 2 tepsihez, 24 db-hoz

300 g BL55 búzafinomliszt
1 teáskanál fahéj
1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék
1 teáskanál sütőpor
1 kis kávéskanál szódabikarbóna
1 csipet só (tényleg fontos, bár én sorra el szoktam felejteni..)
150 g kristálycukor + 1 csomag vaníliás cukor
100 g puha vaj
2 egész tojás
200 g sült sütőtök
díszítéshez: zabpehely, csokidarabok, mandula… bármi

Előmelegítjük a sütőt 170-175 fokra. Összekeverjük a száraz hozzávalókat egy kisebb tálban. Kimérjük a lisztet, elkeverjük benne a SÓT, a fűszereket (fahéj, mézeskalács fűszerkeverék), a sütőport és a szódabikarbónát. Egy nagyobb tálban kézi habverővel habosra keverem a vajat a kristálycukorral és a vaníliás cukorral, egyenként hozzákeverem a tojásokat, majd a sütőtököt is. Apránként hozzáadjuk a lisztes keveréket. Muffinnál keményebb tésztát kapunk. Sütőpapírral bélelt tepsire egy evőkanál és egy teáskanál segítségével hozzávetőlegesen kerek halmokat készítünk. Díszíthetjük csoki darabkákkal, mandulával, zabpehellyel, majd 170-175 fokra előmelegített sütőben 20-22 perc alatt sütjük.

Amerikai csokidarabos süti – cookie

desszert

Már régóta ki szerettem volna próbálni egy igazi, klassz cookie receptet. Egyszer még régen megpróbáltam, de olyan semmilyen lett, szétplattyant a tepsiben, nem volt tartása és nem is repedezett be. Ám ez a Stahl Judit recept abszolút nem ilyen! Minden elvárásaimat teljesíti, isteni finom, szóval nagyon bevált! Többször megsütős!

image

Amerikai csokidarabos süti – cookie

Hozzávalók 22 darabhoz

200 g búzaliszt
100 g étcsokoládé apróra vágva + pár gramm sütésálló csokidarabkák
50 g fehércsoki apróra vágva
1/2 teáskanál szódabikarbóna
100 g kristálycukor
100 g mogyoróvaj
2 tojássárgája 
100 g puha, szobahőmérsékletű vaj

A lisztet, a szódabikarbónát és a cukrot összekeverem, majd hozzáadom a mogyoróvajat és a tojássárgákat is. Hozzáadom a puha vajat is és gyors mozdulatokkal összeállítom a tésztát. Feldarabolom az étcsokit és a tésztába keverem. Sütőpapírral bélelt tepsibe diónyi méretű gömböket formálok, majd kicsit kilapítom őket. Kb 4 cm-es távolságba helyezem a papírra a golyócskákat. A tetejébe nyomom a kis sütésálló csoki darabkákat. 175 fokon 20-25 perc alatt megsütöm.

image

Csokoládés pöfeteg (Chocolate Crinkle Cookies)

desszert, omlós tésztából készült sütemények

Ezt a sütit már minimum fél, hanem 1 éve nézegetem… de amúgy nem tudom miért vártam az elkészítésével ilyen sokáig!

Viszont azt tudom, hogy nagyon sokszor meg fogom még csinálni, mert egyrészt szenzációsan néz ki, teljesen ‘vendégelkápráztató külseje van, másrészt pedig eszméletlen egyszerű és az alapanyagokban sincs semmi extra, tehát általában ezek mindig vannak itthon. 

Az íze pedig… hát meg kell kóstolni! Isteni! A legelső harapásnál egy gigacsokis muffin jut róla az eszedbe, aztán másodikra rácsodálkozol, hogy ‘jé de csupa szaftos, mégis omlós… ááááh egy tömörgyönyör csoki-álom!


 Csokoládés pöfeteg
(Chocolate Crinke Cookies)

Hozzávalók 18 puszedli nagyságú darabhoz

50 g étcsokoládé – min. 60% fölötti
190 g búzaliszt
40 g cukrozatlan, átszitált kakaópor
1/2 csomag sütőpor (6 g)
1 csipet só
100 g kristálycukor
75 g vaj
1 kávéskanál vanília aroma vagy 1 csomag vaníliás cukor
1 tojás
50 ml tej

a beleforgatáshoz: kristálycukor, porcukor

A csokit kockáira töröm, majd a mikróban a legalacsonyabb teljesítményen / watton elkezdem olvasztani. Félpercenként kiveszem és megkavarom. Ha megolvadt, hagyom kicsit hűlni. Kimérem a lisztet, a sót, a kakaóport, a sütőport és összekeverem őket. Egy másik tálban a vajat a kristálycukorral habosra keverem – ebben a műveletben mondjuk az egész konyha a vajas cukordaraboktól fog úszni.. legalábbis nálam mindig ez van – hozzákeverem a tojást a cukros vajas masszához, a vanília aromát/vaníliás cukrot, az előzőleg megolvasztott csokit és a tejet is. Fakanállal (a robotgép már nem fogja vinni, mert túl kemény tésztát kapunk és beleragad a habverő karjai közé, aztán csak szenvedés kipiszkálni onnan..) belekeverem a száraz hozzávalókat és egyenletes állagúra keverem.

Hűtőbe teszem 1,5 órára, hogy kellően megszilárduljon és formázható legyen. Előveszek 2 mélytányért, az egyikbe kristálycukrot, a másikba porcukrot öntök. Ezekbe fogom beleforgatni a ping-pong labda méretűvé formázott golyócskákat. Először a kristályba, majd a porcukorba. Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem őket, majd 180 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütöm. A golyók kicsit terülni fognak, ezért 3-3,5 cm-re teszem őket egymástól.