Habkönnyű túrógombóc barnított vajban párolt vörösboros-fűszeres szilvaraguval

Főételek, gasztrofilm & könyvajánló

Karácsony előtti utolsó, nyugodt, belassult vasárnap reggel.
December tizenhatodika. 
Habos, forró kávé Mireille Guiliano: A francia nők nem híznak könyvével, aztán tízóra felé megtalált Éhség. A könyv tényleg szemléletmód-alakító, ahogy Viki, a Sütiző blog szerzője írta. Ha nem olvastam volna,  valószínűleg ismét a ‘saláta-spenótos omlett egy szelet mákos-mazsolás kovászos kenyér’ kombóhoz nyúlok. Elővettem hát a másnapos, habkönnyű túrógombócot – gondolván – egészségesnek egészséges, tele fehérjével, okéé plusz leheletnyi cukorral, de éppen csak annyival, amennyi kell a lelkünknek. Úgy, mint egy szép tálalás.

Kitálalom és lefotózom- gondoltam – aztán lassan, nyugodtan leülünk és megesszük. Aztán pedig arra gondoltam, hogy milyen jól illene hozzá egy szilvaragu, valami olyasmi, mint a bécsi Demelben, a leheletkönnyű, finoman citromos, mazsolás álom, a Kaiserschmarrn (császármorzsa) mellé kínáltak.

Végül pedig, gombóchedonista-ízországbanelveszős reggelink után Brillat-Savarinra gondoltam, felcsaptam A KÖNYVET – Egy ínyenc elmélkedései Az ízlés fiziológiája – és ismét elolvastam a becetlizett, egyik legkedvencebb részem szeretett könyvemből.

“Mindamellett, jól megfontolva a dolgot, arra a következtetésre jutunk, hogy az összes érzékeink közül az ízlésnek köszönhetjük a legtöbb élvezetünket:
1. Mert az evés élvezete az egyetlen, amelyet nem követ fáradtság, föltéve, hogy mérsékletesen élünk vele.
2. Mert minden időszakban, mindegyik életkorban, minden életföltétel közepett részünk van benne.
3. Mert szükségképpen mindennapos élvezet, s huszonnégy óra alatt, egészségünknek minden kára nélkül megismételhető kétszer, háromszor is.
4. Mert együtt járhat más élvezeteinkkel, másfelől vigasztalásunkra van, ha más örömünk nincsen.
5. Mert benyomásai elég tartósak s meglehetős részben akaratunktól függenek.
6. Végre, mert evés közben valami különös, meghatározhatatlan jólétet érzünk, ami bizonyára annak ösztönszerű érzéséből ered, hogy ekképpen helyrehozzuk az életfolyamat okozta veszteséget s meghosszabbítjuk létünket.”

Gondoltam leírom ezt a reggelt.
Gondoltam.

Habkönnyű túrógombóc barnított vajban párolt vörösboros-fűszeres szilvaraguval

Hozzávalók 12 darabhoz

Gombóc
250g túró
1/2-1 evőkanál búzadara
1 tojás kettéválasztva
20 g kristálycukor
1 óriási csipet só
kis liszt a hempergetéshez
kalács / zsemlemorzsa
10 g vaj

Szilgaragu*
300 g szilva
10 g vaj
2 nagy csipet só
30 ml száraz vörösbor
1 rúd fahéj
1 csillagánizs
kicsiny reszelt szerecsendió
1 kk karácsonyi/mézes fűszerkeverék
20 g kristálycukor
1/2 citrom leve

*A ragut már csak a fele gombócokhoz készítettem, lehet érdemes duplázni, hogyha mind a 12 gombóchoz szeretnénk elég íz-élményt.

A túrógombóckák előkészítése – előző nap este. A túrót elkeverem a búzadarával, a sóval, a sárgájával, a fehérjét habbá verem a cukorral, majd a túróhoz keverem. Hűtőbe teszem éjszakára, másnapra ez a csöppnyi adag búzadara gyönyörűen megszívja magát a túró levével, így lesznek nekünk felhő puha gombóckáink. Nem lesznek túl édesek a gombik, szólval aki édesebben szereti, lehet kell még hozzá a cukor.

Főzés – másnap. Vizet forralok, de csak éppenhogy, majd kis sót + cukrot teszek bele, majd a megformázott, lisztben hempergetett gombóckákat is beleteszem. Takarékon főzöm, amíg föl nem jönnek, ekkor lehúzom a tűzről, lefedem és 15-20 percig hagyom.

Morzsa. Közben a vajat serpenyőben habosítom & barnítom, jöhet a morzsa, amit jól lepirítok. Végül megforgatom benne a gombóckáimat.

Szilvaragu. A vajat serpenyőben barnára pirítom, beleteszem a szilvát, fűszerezem (fahéj, fűszerkeverék, csillagánizs, csipet só, szerecsendiót reszelek rá). Ráöntöm a vörösbort, amit jó nyálkásra lepirítok, nem piszkáltam, csak hagytam, nekem kicsit oda is kapta, de nem baj! Az a jó, had karamellizálódjon a szilva természetes cukortartalma. Szóval kapja csak oda finoman. Végül megszórom kristálycukorral, átkeverem és nem piszkálva adok neki még egy karamell-löketet. Elkeverem benne a fél citrom levét.

A túrógombik receptje Széll Tamás érdeme, a Lidl konyha Hazai Ízutazás c. könyvből.

Hírdetés

Igazi őszi klasszikus: szilvás gombóc

Főételek

Itt az ősz, vele együtt pedig egy isteni gyümölcs is, a szilva. Amellett hogy egy hatalmas vitaminbombáról beszélünk és a jótékony hatásairól is ódákat lehetne zengeni, az íze tökéletesen passzol megannyi süteményhez.. fahéjjal kombinálva pedig maga a csoda. 

Hétvégén igazi klasszikus formában készítettem. Szilvás gombócot készítettem belőle. Rég terveztem elkészíteni, iszonyatosan kívántam már. A héten úgy alakult, hogy a rakott krumplihoz egy kicsivel több krumplit sikerült megfőznünk, én meg kapva kaptam ezen a ‘vissza nem térő’ alkalmon és lecsaptam a maradék krumplira. Annyira finom lett! Mennyei!

Ha nincs otthon krumpli az se para: hamis szilvás gombóc

Szilvás gombóc

Hozzávalók 15 db gombóchoz
/Legközelebb nagyobb adagot -duplát, hanem triplát- készítek, mert tökéletesen fagyasztható és SOS esetekre igencsak jól fog jönni../

275 g héjában főtt, majd még melegen összetört krumpli (ennyi maradt ki a rakott krumpliból)
15 g disznózsír (1 nagy teáskanál)
1 tk búzadara
1 csipet só
150 g liszt
2 tojássárgája vagy 1 egész tojás (a 2 sárgája pedig a Rákóczi túrósból maradt ki)
szilva
1,5 ek kristálycukor + 1 kk fahéj
A morzsához
10 ek. zsemlemorzsa (vagy száraz kalácsmorzsa!!)
1 ek teavaj

A krumpliból, a zsírból, a tojásból, a sóból, a búzadarából és a lisztből összeállítom a tésztát. Lisztezett deszkán ~0,5cm-esre kinyújtom. 8×8 cm-es négyzetekre vágom. Negyed vagy fél szilvát teszek minden egyes négyzetbe, megszórom a fahéjjal összekevert cukorral, majd gombócokat formázok belőlük. A vajat megolvasztom és megpirítom rajta a zsemle- vagy kalácsmorzsát. Lábasban vizet forralok és ha forr mehetnek bele a gombóckák. Ha feljött 4 perc után kiveszem, lecsöpögtetem és beleforgatom az aranyszínű morzsába.

Hamis szilvás gombóc – krumpli nélkül

Főételek

Nincs otthon krumpli, ám szilvásgombócra vágysz? Van megoldás! – Ez akár egy teleshopos TV-s reklám kezdőmondata is lehetne.. ☺️ Mindenesetre több szempontból is nagyon szuper a recept: egyrészt nagyon gyors, másrészt szuper egyszerű, harmadrészt pedig isteni finom! 

Hamis szilvás gombóc

Hozzávalók kb 20 darab gombóchoz

400 ml víz
4 evőkanál étolaj
1 csipet só
1 púpozott evőkanál porcukor
250 g liszt
1 egész tojás
8 db szilva negyedelve + 3 evőkanál kristálycukor + fél evőkanál fahéj
Kb egy 3/4-ed bögre zsemlemorzsa kis olajban lepirítva

A  szilvákat negyedelem, a magjait persze eltávolítom. Megszórom a fahéjas cukorral, majd kicsit állni hagyom. A 4 dl vizet forralni kezdem, majd ha már forr hozzáadom a porcukrot, a csipet sót és az olajat. Majd hozzáöntöm a kimért lisztet és fakanállal addig keverem, amíg csomómentes tésztát kapok (elég kemény lesz a tészta), ami elválik az edény falától. Lehúzom a tűzről. Kicsit hagyom hűlni. Addig egy nagy lábasba vizet teszek fel forrni. A tésztához hozzáütöm a tojást és elkeverem. Nem nagyon fogja akarni az igazat, de próbálkozni kell: erősen keverjük a fakanállal. A zsemlemorzsát vagy 2 evőkanál olajban megpirítom. A tésztából kis golyókat veszek ki, szétlapítom a tenyeremben, a közepébe teszek egy negyed szilvát, bebugyolálom gombóc alakúra formázom, majd a forrásban lévő vízbe teszem. Akkor jók, ha feljöttek a víz tetejére – ez kb. 6 perc. Lyukas szedőkanállal kiszedegetem a gombócokat, majd megforgatom a zsemlemorzsában és porcukorral megszórva gyorsan megeszem.

A recept forrása, amiért hálás köszönet: http://hankka.blogspot.hu/2013/09/gyors-szilvas-gomboc.html?m=1

Házi csokifagyi (gép nélkül)

Egyéb

Bevallom kicsit el vagyok maradva a sütés-főzés terén, de egyszerűen ebben a melegben valahogy nem kívánunk semmit sem! Ráadásul a sütőt is vétek bekapcsolni, mert tiszta szauna lesz a konyha..!

Éppen ezért jött a fagyi ötlete. Nincs fagyigépem, de szerencsére ezt ki lehet kerülni,  bár időigényesebb, de a végeredmény így is  szenzációs! Amikor azt a dícséretet kapom rá, hogy vetekszik a NAGY fagyimárkákkal, azért az jelent valamit! A gyerekek is imádták, szóval érdemes rászánni az időt! Plusz tudom mi van benne! 

Annyi a szépséghibája a dolognak, hogy nincs fagylaltkanalam.. Pedig gyönyörű lett volna vele. Na majd legközelebb! 

image

Csokoládéfagylalt

Hozzávalók kb 4 személyre

100 g étcsoki
2 tojás szétválasztva
250 ml habtejszín
60 g porcukor
20 g cukrozatlan kakaópor

A tojások sárgáját a porcukor felével (30g) fehéredésig keverem a konyhai robotgéppel. A csokit megolvasztom – én mikróban szoktam: a legalacsonyabb teljesítményre kapcsolom, félpercenként/percenként kiveszem és megkavarom. Amikor kihűlt hozzákeverem a tojásos masszához. Kemény habbá verem a habtejszínt és a masszához keverem. Felverem a 2 tojásfehérjét a megmaradt porcukorral (30g), majd ezt is a masszához keverem. Fagylaltgép hiányában műanyag edénybe kanalazom a leendő fagyit, fagyasztóba teszem, majd félóránként kiveszem és robotgéppel átkavarom. A félóránkénti kavarást addig csinálom, amíg olyan kemény nem lesz, hogy már nehezen kavarja a gép.