Karácsony előtti utolsó, nyugodt, belassult vasárnap reggel.
December tizenhatodika. 
Habos, forró kávé Mireille Guiliano: A francia nők nem híznak könyvével, aztán tízóra felé megtalált Éhség. A könyv tényleg szemléletmód-alakító, ahogy Viki, a Sütiző blog szerzője írta. Ha nem olvastam volna,  valószínűleg ismét a ‘saláta-spenótos omlett egy szelet mákos-mazsolás kovászos kenyér’ kombóhoz nyúlok. Elővettem hát a másnapos, habkönnyű túrógombócot – gondolván – egészségesnek egészséges, tele fehérjével, okéé plusz leheletnyi cukorral, de éppen csak annyival, amennyi kell a lelkünknek. Úgy, mint egy szép tálalás.

Kitálalom és lefotózom- gondoltam – aztán lassan, nyugodtan leülünk és megesszük. Aztán pedig arra gondoltam, hogy milyen jól illene hozzá egy szilvaragu, valami olyasmi, mint a bécsi Demelben, a leheletkönnyű, finoman citromos, mazsolás álom, a Kaiserschmarrn (császármorzsa) mellé kínáltak.

Végül pedig, gombóchedonista-ízországbanelveszős reggelink után Brillat-Savarinra gondoltam, felcsaptam A KÖNYVET – Egy ínyenc elmélkedései Az ízlés fiziológiája – és ismét elolvastam a becetlizett, egyik legkedvencebb részem szeretett könyvemből.

“Mindamellett, jól megfontolva a dolgot, arra a következtetésre jutunk, hogy az összes érzékeink közül az ízlésnek köszönhetjük a legtöbb élvezetünket:
1. Mert az evés élvezete az egyetlen, amelyet nem követ fáradtság, föltéve, hogy mérsékletesen élünk vele.
2. Mert minden időszakban, mindegyik életkorban, minden életföltétel közepett részünk van benne.
3. Mert szükségképpen mindennapos élvezet, s huszonnégy óra alatt, egészségünknek minden kára nélkül megismételhető kétszer, háromszor is.
4. Mert együtt járhat más élvezeteinkkel, másfelől vigasztalásunkra van, ha más örömünk nincsen.
5. Mert benyomásai elég tartósak s meglehetős részben akaratunktól függenek.
6. Végre, mert evés közben valami különös, meghatározhatatlan jólétet érzünk, ami bizonyára annak ösztönszerű érzéséből ered, hogy ekképpen helyrehozzuk az életfolyamat okozta veszteséget s meghosszabbítjuk létünket.”

Gondoltam leírom ezt a reggelt.
Gondoltam.

Habkönnyű túrógombóc barnított vajban párolt vörösboros-fűszeres szilvaraguval

Hozzávalók 12 darabhoz

Gombóc
250g túró
1/2-1 evőkanál búzadara
1 tojás kettéválasztva
20 g kristálycukor
1 óriási csipet só
kis liszt a hempergetéshez
kalács / zsemlemorzsa
10 g vaj

Szilgaragu*
300 g szilva
10 g vaj
2 nagy csipet só
30 ml száraz vörösbor
1 rúd fahéj
1 csillagánizs
kicsiny reszelt szerecsendió
1 kk karácsonyi/mézes fűszerkeverék
20 g kristálycukor
1/2 citrom leve

*A ragut már csak a fele gombócokhoz készítettem, lehet érdemes duplázni, hogyha mind a 12 gombóchoz szeretnénk elég íz-élményt.

A túrógombóckák előkészítése – előző nap este. A túrót elkeverem a búzadarával, a sóval, a sárgájával, a fehérjét habbá verem a cukorral, majd a túróhoz keverem. Hűtőbe teszem éjszakára, másnapra ez a csöppnyi adag búzadara gyönyörűen megszívja magát a túró levével, így lesznek nekünk felhő puha gombóckáink. Nem lesznek túl édesek a gombik, szólval aki édesebben szereti, lehet kell még hozzá a cukor.

Főzés – másnap. Vizet forralok, de csak éppenhogy, majd kis sót + cukrot teszek bele, majd a megformázott, lisztben hempergetett gombóckákat is beleteszem. Takarékon főzöm, amíg föl nem jönnek, ekkor lehúzom a tűzről, lefedem és 15-20 percig hagyom.

Morzsa. Közben a vajat serpenyőben habosítom & barnítom, jöhet a morzsa, amit jól lepirítok. Végül megforgatom benne a gombóckáimat.

Szilvaragu. A vajat serpenyőben barnára pirítom, beleteszem a szilvát, fűszerezem (fahéj, fűszerkeverék, csillagánizs, csipet só, szerecsendiót reszelek rá). Ráöntöm a vörösbort, amit jó nyálkásra lepirítok, nem piszkáltam, csak hagytam, nekem kicsit oda is kapta, de nem baj! Az a jó, had karamellizálódjon a szilva természetes cukortartalma. Szóval kapja csak oda finoman. Végül megszórom kristálycukorral, átkeverem és nem piszkálva adok neki még egy karamell-löketet. Elkeverem benne a fél citrom levét.

A túrógombik receptje Széll Tamás érdeme, a Lidl konyha Hazai Ízutazás c. könyvből.