Kovász-szerelem II.

kelt tészta, kenyerek, kovász

Az előző rész tartalmából..

Ha kovászolásra adjuk a fejünket át kell programozni a sütésre fordított idő fogalmát.  A tényleges munka körülbelül ugyanannyi, mint az élesztőssel, csak a munkafolyamatokat szabdaljuk szét szinte napokra. Minden apró mozzanat, legyen az egy hajtogatás, vagy egy reggeli etetés, egy tökéletes egész része lesz egyszer. 

Valahogy kialakul közted és a tésztád között egy szorosabb kötelék, belesütöd mindened, az időd és a szíved, szóval tényleg mindened. Így lesz tökéletes!

Lassan két év annak, hogy elkezdtem a legelső kovászpalántámmal foglalkozni, ami megfelelő infó és hozzáértés hiányában sajnos elhalálozott. Viszont, tavaly november elején, a harmadik próbálkozásom már elég erős lett a sütéshez. Az a “dzsuva” a lenti képen az érett, felnőtt rozskovászom november másodikán. Hivatalosan is kovásztulajdonos lettem. 

Ezzel együtt, számomra, tehát egy totál kezdő számára, elkezdődött egy, talán még ennél is rögösebb és egyben annál csodálatosabb része az útnak, a kenyérsütés. Viszont egy hónap múlva már ezt a gyönyörűséget vettük ki a sütőből! 

A kovászkészítés lépéseit Tőlük tanultam:

Szuper mindkét oldal, a lépéseket részletesen, képekkel mutatják be. Jobban én tuti nem fogom tudni leírni, szívből ajánlom őket Nektek!

Mivel mindent általában túlaggódok, plusz segítséget és hatalmas támaszt jelentettek számomra a Fb. kovászos csoportjai:

Ha bármi kérdés felmerült bennem csak rászűrtem a csoportban a témára és máris olvashattam mások hasonló kérdéseit, problémáit és a rájuk érkezett millió tapasztalattal rendelkező kovászoló tagok válaszait.. Rengeteg segítséget kaphatunk tőlük, bármilyen kérdésünk van, rögtön válaszolnak. Szuper közösség, ahol pusztán csak bóklászó-olvasgató tagként is nagyon sokat lehet tanulni. Én is így kezdtem..

Nekem az elején tökre nem volt egyértelmű a folyamat, csak tapogattam a sötétben. 

Az első eszméléseim margójára jöjjön egy kis kovász-kisokos. Bár a kovászunk születését a Kovásznevelés című bejegyzésemben összeszedettebben és részletesebben tárgyalom.
Mindenesetre a tisztánlátás miatt mindenképpen érdemes elolvasni a most következő hosszabb részt is!

A befőttesüveget lemérem és felírom egy cetlire a súlyát. Nagyjából 300-320g között lesz. Ez azért fontos, mert a későbbi etetéseknél a kovász súlya így határozható meg pontosan.

A befőttesüveget fertőtlenítem: forrásban lévő vízben megforgatom pár percig. Ezt az első két kovászomnál nem alkalmaztam, nem is lett jó vége. Ugyan nem biztos, hogy emiatt, de tényleg jobb azt a lábas vizet felforralni és megforgatni benne az üveget. Már csak azért is, hogy átmelegedjen kellően, mert..

A kovászpalánta szereti a meleget, ami körülbelül 26-fokot jelent. Ez az első pár napban kifejezetten fontos, hogy beinduljon. Ha már jó erős a kovászunk (5-6 nap) tehát kb. a duplájára emel egy tömörebb állagú etetést is, akkor ez a nagyon odafigyelős történet elhagyható. Az első pár napot úgy oldottam meg, hogy téli sapkába tettem a befőttesüveget, majd betettem napközben a mikróba (persze szigorúan kikapcsolt állapotában). Ha így sem indulna be másnapra, vizet forralok a mikróban és a forró víz mellé beteszem a sapiban lévő kovászt.

A legfontosabb, amit olvastam: Nehéz kinyírni. Sokan gondolják úgy, hogy meghalt – ennyi, kész, vége -, és kidobják, pedig nem. Bennem ez tartotta a lelket végig. 😀

A kovász beindításához csak teljes kiőrlésű rozslisztet használok, nálam ez vált be. /később át lehet majd nevelni, etetni/
Fakanál végével elkeverek 30 g teljes kiőrlésű rozslisztet 30 ml kézmeleg vízzel, lefedem a befőttesüveg tetejével, belehúzom egy téli sapkába, majd 24 órán át hagyom a pulton/vagy beteszem a mikróba (persze szigorúan kikapcsolt állapotában). Ha 24 óra múlva nem jelennek meg benne kicsi lyukak, hagyhatom még egy napig. Olyan háztartásban, ahol sokat sütnek elvileg hamarabb beindul. Na nálam ez nem jött be.
Ha 24-30 óra múlva apró buborékos, és kicsit savanykás, jellegzetes szagú, akkor elfogyasztotta a lisztet és éhes. Etetni kell.

Kovász etetése: 30 g marad az üvegben (a többi masszát kidobjuk/vagy belesütjük bármilyen süteménybe, tésztába!). Hozzáadunk 30 ml (csak kicsit) langyos vizet, ezt elkeverjük, majd 15 g teljes kiőrlésű rozslisztet és 15 g BL80 búzakenyérlisztet keverünk bele. Tehát 1:2:2 arányban etetünk: 30 g üvegben lévő kovászt 60 g-mal etetünk. Pl. 100g kovászt 100g vízzel és 100g liszttel.. és így tovább.

Ami nekem furcsa volt és nagyon sajnáltam az elején, hogy pár száz gramm rozslisztet kidobunk….. mert ki kell! Ne bánjuk, hozzátartozik a kovászoláshoz. Vagy süssük bele bármilyen sütibe, nem rontja el! Én muffinba tettem vagy 50-70 g-ot belőle, hát isteni lett! Vaaagy zseniális a kovászos palacsinta receptem.

Kovászunk megetetése. Engem például összezavart, hogy az egyik oldal naponta etet, a másik fél naponta. Sajnos nincs recept, látni és érezni kell az illatán, és a viselkedésén hogy nagyjából mikor éhes. Én az elején 18-20 óránként adtam neki enni. Aztán ahogy egyre buborékosabb lett a kovászom, egyre keményebbre etettem és ekkor már napi 2x.

Etetés után jelöljük meg befőttes gumival a szintet. Ahogy telnek a napok és erősödik a kovászunk a duplájára fog emelkedni, ezt az emelkedést kövessük befőttes gumival. Ha visszaesik a szint megéhezett és ekkor etetni kell. Már nem kell ragaszkodni a 18-20 óránkénti etetéshez, ezzel a befőttesgumis módszerrel látni fogjuk mikor éhes.

A 6.-7. naptól már keményebbre etettem, olyan szilárd masszává, hogy a fakanál megállt benne. Gyönyörűen duplájára nőtt. 
Ha sütni szeretnénk vele már nem dobunk ki belőle, hanem ha ~100 g van az üvegben, ezt megplusszoljuk 50ml vízzel és annyi tk. rozsliszttel, hogy megálljon benne a fakanál. Sapkába teszem, és a pulton hagyom. Pár órán belül duplájára emelkedik.
A kovász szerkezete minden etetéssel egyre szálasabb, lyukacsosabb, erősebb lesz. De honnan tudjuk, hogy már süthetünk vele? Vízpróbát végzünk. Kispohárba vizet teszek és egy nedves kávéskanállal 1 kis adag érett, felfutott kovászt belehuppantok, hogyha fennmarad a víz tetején, akkor már készen áll a sütésre.

Ami számomra nagyon nem volt világos, hogy mit csináljak a kovásszal, hogyha már érett, de nem akarok vele még sütni?
Hűtőbe teszem! Ha a duplájára nőtt, tehát aktív, akkor beteszem a hűtőbe. Heti 1x kiveszem, megetetem, felfrissítem, megvárom amíg megnő, majd visszateszem a hűtőbe. (Eddig így csináltam és működik.) 

Sütés előtt 2 nappal kiveszem a hűtőből és szaporítani kezdem. Először is megnézzük a receptet, hogy mennyi kovász felhasználása szükséges hozzá. Az első etetésnél 1:3:3 arányban, a második etetésnél 1:4:4 arányban etetek. Ha 200g kovász szükséges a szombat reggeli kenyérsütéshez, akkor péntek reggel kiveszek a hűtőben lévő kovászból 5 grammot, ez etetem 20ml vízzel és 20g liszttel (negyede lehet tk. rozs), majd este ezt a 45 grammot etetjük, de úgy, hogy szigorúan 200 g legyen tehát.. ha 1:4:4=9 rész 200:9=22,2 Tehát 22 gramm kovászt etetek 88 ml vízzel és 88 g liszttel, így pontosan 200 gramm kovink lesz és nincs felesleg! Vagyis van, az a 45-22=23 gramm. De ezt szépen visszalöttyintem a hűtps anyakovászba és szuperek leszünk.

Tehát tiszta matek. Az elején irtó furcsa és szokatlan volt ez a számolgatás, etetés, de ahogy teltek a napok, megszoktam, hogy a kutya mellett mást is kell már etetni munka előtt és néha munka után is. Rendesen nyugtalanul aludtam az első pár napban, hogy vajon beindul-e a kovászpalánta – meg tudom mutatni az órámon, igen kevés a mély alvásom ideje. 😀

Hírdetés

Kovász-szerelem II.” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Kedves Hanna!

    Érdeklődöm pusztán afelől, hogy egy átlagos bármilyen kelt tésztát “el lehet-e kovászosítani”? Tehát ha van kovászom, készíthetem-e azzal? Ha igen, milyen arányban, vagy hogyan gondolkodjak? Írtad, hogy Te muffinba raktad. Milyen arányokat hozzávalókat kell figyelembe venni? Van egy általános szabály?
    Nagyon köszönöm!
    További jó nevelést, sütést! 🙂

    Kedvelés

    1. Kedves Loretta!
      Igen, természetesen, bármilyen kelt tésztát át tudunk alakítani kovászossá. A lisztet kell figyelembe venni, illetve, hogy kenyérről vagy vajjal dúsított pékáruról beszélünk, a kenyerekhez (a liszthez képest 20-35% kovászmennyiséget érdemes használni, a vajas péksütikhez 40%-ot és egy kis borsónyi élesztővel megdobom még őket.
      A muffinok durván +100 g járulékos anyagot (csokoládé, lekvár, kovász öszesen) viselnek el, én kb 1-2 evőkanállal szoktam ilyenkor belesuvasztani. 🙂
      Szép napot:
      Hanna 🙂

      Kedvelés

  2. Kedves Hanna!
    A cikked végén van egy elírás, szerintem.
    “Tehát 22 gramm kovászt etetek 88 ml vízzel és 88 g VÍZZEL, így pontosan 200 gramm kovink lesz és nincs felesleg!”
    Ide szerintem lisztet akartál írni 🙂
    Üdv,
    Emese

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) smuczerhanna bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s