Pisztáciás epertorta

desszert, torta


Pisztáciás epertorta lépésről lépésre





Epres Fraisier | francia epertorta

torta

Lágyan krémes fehér csokoládés-vaníliás főzött vajkrém, eperlekvár, eper, növényi alapú piskóta. Ez bizony egy francia epertorta, a fraisier. Oké, tuti nem ilyen egy eredeti recept, már ha egyáltalán van olyan, vagy lehet ilyenről beszélni, hogy eredeti… Ú, fagyasztva is isteni finom lehet!

Reklámok

Valahogy beragadt ez a recept 2021. június 16-án és csak az instámra írtam meg, mert beindult utána az élet, jöttünk Németországba dolgozni, s nem volt megállás, visszanézve a galériámat, már most összeraktam a múlt elfeledett kockáit. No, de a lényeg, hogy előkerült és hozom egy kis visszaemlékezéssel fűszerezve:

Büszkeség, boldogság, öröm. ❤️ Nyolcadikból ballagott tesóm! Igazgatója beszédének végét, Arany János üzenetét most itt hagyom a Fraisier torta vegán piskótájának receptjével együtt. Lelket melegen átölelő gondolat, olyan tükörre kiírós. Hiszek az emberekben és ezt olyan jól esett szombaton hallani! ✨ 

“Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben.”


Epres Fraisier torta

Hozzávalók 22-24 cm-es tortához

Növényi alapú 22 cm-es piskóta (tojás- és tejmentes)
300 ml víz
180 g kristálycukor
70 ml étolaj
1 evőkanál ecet
300 g búzafinomliszt (vagy 30-50%-a teljes kiőrlésű liszt)
15 g sütőpor, 1 lapos kávéskanál szódabikarbóna
1/2 kezeletlen citrom reszelt héja
+ 160-200 g eperlekvár

Reklámok

Vaníliás főzött krém
500 ml tej (nálam fele víz volt)
1/2 vaníliarúd magjai
2-3 evőkanál kristálycukor
20 g vaníliás pudingpor
1 tojássárgája
20 g búzaliszt

Fehér csokoládés vajkrém 
50 ml habtejszín
2 evőkanál kristálycukor
150 g vaj
200 g fehér csokoládé 

A piskótát már többször elkészítettem, az első képen 30-50%-ban teljes kiőrlésű lisztekkel, a második képen bl55 finomliszttel készült.

A piskótához a vizet a kristálycukorral, az olajjal és az ecettel együtt elkeverjük, amíg a cukor el nem olvad, majd hozzákeverjük a reszelt citrom héjával, a sütőporral és szódabikarbónával elkevert lisztet/liszteket. Ne keverjük sokáig, csak éppenhogy, mint ahogy a muffint szoktuk. Alján sütőpapírral bélelt, 22 cm-es tortakeretbe simítjuk és 180 fokra (alsó-felső) előmelegített sütőben 35-45 perc alatt megsütjük. Félretesszük kihűlni, addig elkészítjük a krémet.

A vaníliás főzött krémhez a tejet, a kristálycukorral és a vaníliarúd kikapart magjaival melegíteni kezdjük. A pudingport, a lisztet és a tojássárgáját kis tejjel elkeverjük, majd a közben már forrósodó tejhez öntjük és habverővel folyamatosan kevergetjük, amíg összekapja magát és a liszt és a keményítő íze el nem tűnik, kb 2-3 perc. Szedjük át egy fém tálba, felületére simítsunk frissen tartó fóliát, hogy ne bőrösödjön és hagyjuk kihűlni.

Reklámok

A fehér csokoládés vajkrémhez a tejszínt a kristálycukorral éppen csak hogy felforraljuk, levesszük a tűzhelyről, átöntjük egy fém tálba és habverővel kihűlésig habosítjuk. Kis adagokban hozzáadjuk a vajat, folyamatosan habosítva, majd hozzácsurgatjuk az olvasztott fehér csokoládét és szép habosra keverjük. Ha kihűlt a főzött krém, a két részt összehabosítjuk.

A torta betöltését a kihűlt piskótával kezdjük, kivágjuk a keretből, leskalpoljuk, hogy szép egyenes legyen a teteje és kettévágjuk. A tortát a keretben fogjuk betölteni. A 22 cm-es tortakeret aljára jöhet az első lap, a keretet jól rászorítjuk, a piskótát eperlekvárral (80-100 g) kenjük. Oldalát kirakjuk felezett eperdarabokkal, jöhet rá a krém fele, és kockázzunk bele 10 szem nagyobb epret, kenjük rá a krém másik felét, de még hagyjunk egy keveset a tetejére is. A második piskótát is kenjük le bőven (80-100 g) lekvárral és fordítsuk rá a krém tetejére. A félretett krémmel kenjük le a torta tetejét, éjszakára tegyük hűtőbe. Másnap díszíthetjük és szeletelhetjük.

Elkészítettétek? Írjátok meg kommentben, hogy sikerült, mindig úgy örülök neki!🤍 

Legyen csodás napotok!🌞

Reklámok

Szuper finom epres receptek

desszert, torta

Itt a nyár, a szikrázó meleg napsütés, a lenge ruhák és az eper időszaka, annyira szeretem az epret! Na, ezt az egyet várom a nyárban, na meg a dinnyét! Gondoltam egyet és a 10 legkedvesebb húsvéti receptem mintájára ösaszegyűjtöttem a blogon eddig megjelent epres recepteket. Szemezgessetek bátran, egytől-egyig mindegyik sütemény a szívemhez nőtt, nagyon szeretem őket!✨ Melyik a kedvenc epres receptetek?

Te is imádsz sütni? ✨ Szívesen kipróbálnál új recepteket, technikákat egy tündéri közösségben?
Ezért született meg a Sütni Boldogság Klub – egy online tér, ahol a tudás, inspiráció és gyakorlati útmutatók állnak a középpontban. Az előfizetéses klubban egy szuper kedves közösségben tehetsz szert mélyebb szakmai tudásra, hogy magabiztosabban mozogj a sütemények világában.

Reklámok





Fehér csokoládés vajkrémmel burkolt epres-mascarponés túrótorta

torta

Észrevettem, hogy tesóm szülinapi tortája az évek során fejlődésem mércéjévé vált a saját a szememben. Mióta erre rájöttem, hogy milyen királyul össze tudom magam hasonlítani, egyre durvábban tolom az önmeghaladás képességét, és valahogy minden évben brutálisabban készülök erre a tortára. Bizonyítani szeretnék magamnak, ami tökre sikerül, mert mindig úgy érzem, hogy ‘Ezazz Hanna, szintet léptél!‘. Mondjuk idén csúnya lenne, hogyha ugyanolyat sütnék, mint tavaly. Azért 1 év cukrászsulinak már kristálytisztán látszódnia kell, legalábbis illik. Zárójel: nem szeretem a kell szót, mert előbb utóbb abból muszáj lesz és az nem oké.

Hú viszont a következő évi, 2020-as tortára már most kíváncsi vagyok. Oyan nekem, mint az országtorta! Jövőre fogok végezni, pontosan valahogy ilyen tájban lesz a vizsga, a tanulók a cukrászdában is pont most, hétfőn-kedden harcoltak meg a papírjukért. Nagy menet volt, mint egy mini Ide süss! a Viasaton.

Visszakanyarodva az idei tortára. A koncepciót Lenke közölte: olyan legyen, mint Adrián svájci vajkrémmel burkolt barackos-mascarponés túrótortája, csak epresben. Oké. Tehát az alap adott, szuper, így nem jár kismilliófelé a fejem, hogy a jó életbe, mégis a millió variáció közül milyen legyen?! Ahh vagyis de, mert a családi szülinapra még nem találtam ki a kombinációt, hát lehetetlen választani!!!!! Képtelen vagyok!


A recept rövid áttekintése

Első nap teendői
I. Roppanós édes tölcsér & fehér csokoládé
II. Eperzselé
III. Piskóták sütése

Második nap feladatai
IV. Krém elkészítése
V. Torta betöltése
VI. Burolás + díszítés

Továbbgondolva az alapkoncepciót, előző nap (szerdán) készítettem hozzá egy roppanós, tört édes tölcsérből készült fehér csokoládé réteget, egy epervelő zselét és a szaftos, tejfölös, olajos piskótalapokba, a sütőben előzetesen megpirított szeletelt héjas mandulát kevertem. Viszont hogyha már mandula, hoppá, nekem van egy 200 grammos marcipánkám, amit még valamikor akciósan vettem, kinyújtom és 2, egyenként 70-80 grammos marcipánlapot elrejtek a krémrétegek közé. Az eperlekvár ebből a tortából sem hiányozhatott és persze az eperdarabok sem. Azt hiszem, nem hagytam ki semmit a felsorolásból. A kréme eszméletlen könnyű, lágy, mascarponés túrókrém lesz, igazán ennivaló. No, most pont itt tartok, betöltöttem, hűtőbe tettem dermedni. Csütörtök délután 15:36 van.

Este elkészítem a fehércsokoládés vajkrémet a burkoláshoz és először csak finoman, hogy a morzsákat becuppantsa, átkenem, visszateszem legalább 30 percre dermedni, majd még egyszer átkenem, de ekkor már igyekszem “tükörsimára” és csak finoman, mert egy szolid, lágy és nőies, naked cake a terv. Minimál dizájnnal. Csak lazán. (Hát, ez nem igazán jött össze, totál rokokó lett! :D) Mondjuk a múlt héten már legyártottam hozzá legalább 100 habcsókot és ma is minimum 50 darabot. Jóó, nem csak ehhez, mert ez a mennyiség legalább fél évig kitart majd.


No, kezdjük. Első nap.

I. Roppanós édes tölcsér & fehér csoki réteg

65 g fehér csokoládé
3/4-ed édes tölcsér apróra törve

Szilikonos sütőpapírral felrajzoltam egy 18-19cm-es kört. A fehér csokit mikróban megolvasztottam, majd belekevertem az összetört tölcsért és kikentem a megrajzolt részre. Félretettem másnapig. (Legközelebb nem árt valami lazítóanyagot beletenni, mert nagyon szilárd lett a réteg, még jó, hogy a legalsó piskótára tettem, mert nehezen lehetett elvágni.)

II. Eperzselé

200 g eper összeturmixolva, átpaszírozva (persze magosan is lehet)
15 g vaníliás pudingpor
1 kávéskanál citromsav az eper színe miatt
1 evőkanál cukor

Egy 18 cm-es tortaformát kibéleltem frissentartó fóliával, ide fogom beleönteni az eperzselét, úgy, hogy a tetejére is rá tudjam majd hajtani, rendesen be tudjam csomagolni vele. Az eperpüré egy részében csomómentesre kevertem a pudingport, majd a közben már melegítés alatt álló maradék (cukros, citromsavas) eperpüréhez kevertem. Amikor már kifőztem belőle az összes keményítőt és besűrítettem, mehet forrón a kibélelt kuckójába, becsomagol, kihűt. Ha kihűlt, akár a fagyóba is bemehet másnapig.



III. Szaftos-tejfölös-olajos piskóta pirított, szeletelt mandulával

Hozzávalók 2 db 19 cm-es formához

360 g Bl55 búzafinomliszt
1 csomag sütőpor
1 óriási csipet só
4 tojás kettéválasztva
200 g kristálycukor (ebből: 120 g a sárgájához kerül + 80 g a fehérjéhez)
1 csomag vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
150 ml olaj
100 ml tej
100 ml tejföl

A száraz hozzávalókat összekeverem, a lisztet összeszitálom a sütőporral és a sóval, majd jól elkeverem. A tejet összekeverem a tejföllel, az olajat kimérem. A tojásokat kettéválasztom, ehhez 2 nagyobb tálra lesz szükségem.

Sárgája és fehérjehabhoz kettéválasztom a tojásokat, a sárgájához 120 g kristálycukrot adok és kézi mixerrel fehéredésig verem, majd kis adagokban, lassú keverés mellett hozzáöntöm az olajat, majd hogyha felvette a massza, jöhet hozzá a tejben elkevert tejföl is, belereszelem a citrom héjét. Amint egynemű és folyékony a massza, elmosom a habverőkarokat és felverem a fehérjét, majd amikor már jó levegős, habos, jöhet hozzá a maradék 80 g kristálycukor és a vaníliás cukor. Nem verem túl, éppen csak annyira, hogy a habnak lekonyulóan csúcsos vége legyen a mixeren. Előmelegítem a sütőt 175 fokra. A sárgájás részhez hozzáadjuk a lisztes keveréket és spatulával elkeverem. Végül több adagban lazítom a fehérjehabbal. A tésztát 2 db 19 cm-es szilikonos sütőpapírral bélelt tortaformába öntöm (az oldalát nem sütőpapírozom, nem zsírozom-lisztezem, tehát csak az alját béleltem ki papírral, mert a piskótát ki/fel fogom kenni, húzni az oldalára habkártyával, így nem púposodott fel olyan mértékben) formánként ~545 grammot kaptak. 175 fokos sütőben 30 percig, majd 155 fokon további 25-30 percig sültek. Formában hagytam őket kihűlni.

Második nap.

IV. Krém

összesen ~845 gr, érdemes lemérni
250 g túró (fagyasztóból elővett, mert így apró darabokra bomlik és könnyebben elkeverhető)
250 g mascarpone
250 g állati habtejszín – jól lehűtött*
1 csomag habfixáló
100-110 g porcukor
óriási csipet só (1/3 kávéskanál)
1 csomag vaníliás cukor
(bazsalikomos) eperlekvár – laponként 2 evőkanál
180 g apróra vágott eper

*Előtte minimum 24 óráig hűtőben tartom, előtte kicsit még fagyóba is beteszem 10-15 percre max. Jaj és legjobb, hogyha a Penny saját márkás világoskék gyerek szívószálas üdítő dobozosát veszitek, az a legjobban felverhető. Istenem, hogyha én ezt hamarabb tudom, nem kínlódok olyan sokat a tejszínnel. Azért az necc, hogy cukrászsuliba járok, de állati tejszínt nem tudok felverni, vagy legalábbis eddig nem tudtam. Mióta ezt használom, a habverőkarokat és a fehérjeshake-es hosszított műanyag poharamat is bevágom előtte a fagyasztóba + a habverés közben porcukrozom, a végén pedig 1 evőkanál mascarponét hozzáadok, esküszöm olyan lesz, mint a hulala. Nem ámítás! Annyira boldog vagyok, hogy a hulalamentes, tartós tejszínhab problematikájára van megoldás!

Tehát a krém. A tejszínt habbá verem a fent leírt trükkökkel, jöhet közben bele az átszitált porcukor, a mascarpone, meg talán elfér az az 1 habfix, végül belekeverem a túrót, a sót, a van. cukrot, a citromhéjat.

V. Összeállítás

Lényegében minden a kép alapján történt. A 2 piskótalapot először leskalpoltam, majd kettévágtam: így adott 4 db ~2,5 cm vastag lapom. Én ezeket is kettévágtam, ekkor lett 8, de nem szedtem külön, hanem (laponként 2 evőkanál) eperlekvárral össze is ragasztottam őket gyorsan, tehát ismét 4 lapom lett.
Oké. Első lapra a krém 3/8-ad részét fogjuk rákenni. Közvetlenül a lapra jött egy kis krém, majd a fehér csokoládés roppanós réteg, majd ismét krém, aztán a kinyújtott marcipán lap (70-80gr), végül a krém maradéka (már abból a 3/8-ad részből) és megszórtam apróra szeletelt eperdarabokkal.
Jöhet rá a második lap. Kicsit lenyomkodom a lapot. Felhasználható hozzá a krém 2/8-ad része, középre megy az eperzselé, tetejére ismét eperdarabok.
Harmadik lapra (miután kicsit lenyomkodtam) a krém maradék 3/8-ad része kerül, közepébe jön a marcipán lap, tetejére eperdarabok. Itt érdemes kicsit még félretenni a krémből, hogy nagyjából nakedre át tudjuk kenni a tetejét és az oldalát. A történetet a negyedik lappal zárom, lenyomkodom, átkenem.

Szétbombázott torta tervem

VI. Fehér csokoládés vajkrém burkolat

(160 g-t használtam fel)

35 g habtejszín min. 30%-os
20 g kristálycukor
160 g szobahőmérsékletű vaj min. 80-82%-os
125 g fehér csokoládé

A habtejszínt a kristálycukorral éppenhogy csak felrottyantom, majd átöntöm egy fém tálba (jobban hűl) és a robotgép habverő karjával hihűlésig verem. Ekkor apránként hozzáadom a vajat, habosítom közben feszt, végül jöhet hozzá a mikróban óvatosan félpercenként ki-kivéve, átkeverve megolvasztott fehér csokoládé. Na, ezzel fogjuk bevonni a tortát. Brutálisan finom. Én sajnos/háát nem sajnos, dupla adaggal indítottam a bevonáshoz, tehát teljesen túlszámoltam az adagot, így a hétvégi családi szülinapi torta tölteléke lett belőle, áfonyachutneyt készítettem mellé. Awwwwh, brutál torta lett! Még talán finomabb, mint ez! Egyébként krémünk kíválóan fagyasztható. Kiengedés után átkeverjük, habosítjuk és tádáám!

Epres-mascarponés “naked” torta

torta

Hétvégi ügyködésem eredménye.
Sikere egészen egyértelműen mérhető volt a céges szülinapozáson, amikor is nyoma sem maradt. Pedig pontosan tudom, hogy milyen rossz, hogyha egy tortáról nem látsz belső képet. Én is utálom. Talán a legjobb, hogyha idézem páromnak küldött, a torta sikerétől felbuzdult, örömmámorban úszó üzeneteimet.

Hallod! Szenzációs lett a torta. Gyönyörű a belseje. Kilóméter pontosan levágott lapokon, tökéletes elosztásban a krém. Eszméletlen. – Na?!?! Komolyan? Mesélj, fotó! – Hát konkrétan egy szelet sem maradt.

Őőőő.. Na igen.
A kilóméter, tulajdonképpen – így utólag mérlegelve és ‘szakmailag átgondolva – milliméter akart volna lenni, -csakhát az endorfin.


A krém nem tömény, nem túl édes. Pont tökéletes, olyan lágy és kellemes, ami úgy beleég az ember emlékezetébe, hogy az elkövetkező időben az egész család emlegetni fogja majd. Tapasztalat.
A piskótalapok pedig már nagyon sokszor bizonyították finomságukat.
A tortát felvágás előtt 12 órával szoktam elkészíteni, hogy az ízek tökéletesen összeérjenek, így kapunk egy gyönyörűen szeletelhető ízorgiát.

Klasszikus piskóta alaprecept

A szaftos kakaós, keményítővel dúsított piskóta elkészítését az alábbi videóban láthatjátok, érdemes a YouTube csatornámon is követni, minden kedden friss és ropogós videóval érkezem!✨



Epres-mascarponés “naked” torta

Hozzávalók 23 cm-es tortához

Kakaós piskóta
8 tojás kettéválasztva 
80 g liszt
200 g kristálycukor
2 csipet só
60 g étkezési keményítő
40 g cukrozatlan kakaópor

Sima piskóta
250 g liszt
1 teáskanál sütőpor
1 csipet só
220 g kristálycukor
70 g étolaj
130 ml tej
3 tojás kettéválasztva

Krém
500 g mascarpone
200-250 ml habtejszín (állati!)
1 csomag expressz zselatin fix
~150g porcukor
8-10 db eper – apróra felkockázva
4-5 evőkanál lekvár- én a 2017-es cirtomos eperlekváromat használtam

Kakaós piskóta
Először a fele adagot kevertem be és sütöttem meg, azért mert amíg sül az első adag, félő, hogy összeesik a sütésre váró piskótatésztánk. A tojásokat szétválasztom, a fehérjét a csipet sóval elkezdem habbá verni, majd folyamatosan hozzáadom a cukrot és kemény habbá verem. A 4 sárgáját belekeverem. Átszitálom a lisztet, a keményítőt, a kakaóport, majd óvatosan, kis adagonként belekeverem a tojáshabba, hogy ne törjem össze. A tortaforma aljába kör alakú sütőpapírt vágok, az oldalát pedig egy hosszú sötőpapírcsíkkal kibélelem. Beleöntöm a tésztát felét és 170 fokos sütőben 30 perc alatt megsütöm, a sütés végén tűpróbával ellenőrzöm. Ha kisült kiveszem a formából óvatosan, fejjel lefelé fordítva rácsra teszem, hogy a kidomborodott teteje szép egyenessé váljon.Bekeverem a másik felét és ugyanígy kisütöm. Miután kihűlt egyenesre vágom a tetejüket, majd mindkét piskótát kettévágom.

/Nekem az első piskótánál a tojásfehérjét kevésbé sikerült felverni, így azt kettévágni nem tudtam, csak egy lapot tett ki. A másik lapot kettévágtam és ezt a két lapot használtam csak fel. Mondjuk most elgondolkodtam, lehet elég lett volna 6 tojásból egy piskótát sütni, majd azt kettévágni. De így legalább volt választási lehetőség és itthonra is maradt egy mini tortácska./

Sima piskóta
Kimérem és átszitálom a lisztet, elkeverem benne a sót és a sütőport. A tojásokat kettéválasztom, a fehérjét egy csipet sóval és a kristálycukor felével majdnem kemény habbá verem. A tojássárgáját a tejjel, az olajjal és a cukor másik felével elkevrem, majd jöhet hozzá kis adagokban a liszt. A felvert tojásfehérjét is kis adagokban keverjük ehhez a kicsit szilárdabb masszához, de szépen lassan egy klassz, levegős piskótatésztát kapok, amit 170 fokon 40 perc alatt megsütök. Tűpróbával ellenőrzöm. Ha kihűlt egyenesre vágom a tetejét, majd kettévágom a lapot.

Krém
A habtejszínhez a leírásnak megfelelően hozzákeverem a fixálót, majd habbá verem. Belekeverem az átszitált porcukrot, majd a mascarponét is.

A torta összeállítása
A kakaós piskótalappal kezdjük az alapozást. Rákenem a krém 1/3-ad részét. Apróra vágott eperdarabokat szórok rá, amit kicsit belenyomkodok. Jöhet rá a sima piskóta, amit 2 evőkanál eperlekvárral megkenek. Erre jöhet a krém következő harmada, majd ismét egy sima piskóta, arra megint 2 evőkanál eperlekvár, aztán a krém utolsó része, persze egy kicsit hagyok a bevonáshoz (kb. 3 evőkanálnyit). Mindezt egy kakaós piskótalappal zárom le, amit vékonyan bekenek krémmel. Beteszem a hűtőbe.
Ha lehetőség van rá, közvetlenül a premier előtt díszítem. A csokoládéhoz megolvasztottam kb 70 g étcsokoládét és elkeverem benne 1 kávéskanál étolajat. Egy üvegpohárba beleállítottam egy kis zacskót, beletöltöttem a csokit, kivágtam a szélét és rácsurgattam. Ezt érdemes a fogyasztáshoz legközelebb eső időben elvégezni, mert hogyha ezzel együtt teszem vissza a hűtőbe kicsit beizzad a csokiréteg.