Miért válasszam ketté a tojásokat, hogyha együtt is habbá verhető?!
Ezt a nagyon kedvemre való infót egy újságban olvastam. Szóval elméletileg működik, csak kicsit tovább tart. Dehát mit számít az a két perc, hogyha a hatvanhárom edény helyett csak egyet kell elmosogatni a procedúra végén!? Gondoltam egyet, kipróbáltam a gyakorlatban. MINDÖSSZE 15 perc telt el és már készen is voltam, felcsavarva hűlt a piskótám.
Olyan régóta vágytam már egy piskótatekercsre, amit az utolsó üveg állati finom ’17-es almás, citromos sárgabaracklekvárommal kenek meg, de ma olyan fáradt voltam, hogy képtelen voltam szinte megmozdulni is.* Egy gond van csak. Amilyen expressz idő alatt elkészült, olyan gyorsan elpusztítható, ugyanis nem lehet abbahagyni, isteni finom! Nem sokkal később valamilyen úton-módon már a fele köddé is vált!
*Tegnap gasztro-szombatoztunk Budapesten. Tizenhétkilómétert tekeregtünk, kovászos pékségekben jártunk {Pékműhely, Artizán}, eltévedtünk, végül a Hildában elfogyasztott ebéd, és baaah totál Döbrögire dagadva zártuk ezt a full tartalmas napot. Egyébként autót venni mentünk volna. Na azt nem sikerült, viszont helyette vettem bicepszerősítő öntöttvas lábast a kenyékéimhez!
Villámgyors piskótarekercs
Hozzávalók 35×37 cm-es tepsihez
4 tojás 80 g kristálycukor 1 csomag vaníliás cukor 80 g bl55 búzaliszt (vagy nálam most 40 g teljes kiőrlésű búzaliszt, 40 g BL55) 1 csipet só 1/2 kk sütőpor (biztos ami biztos alapon) lekvár 300g
A sütőt előmelegítjük 180-190 fokra (alsó-felső). Felverjük a tojásokat a kristálycukorral és a vaníliás cukorral. Hozzászitáljuk a lisztet, amiben elkeverjük a sütőport, és egy csipet sót. Kikenjük sütőpapírral bélelt tepsire és 12-17 perc alatt megsütjük. Még melegen feltekerjük. Amint kihűlt kitekerjük és jó bőven megkenjük a lekvárral. A hosszú végéből levágunk egy 1 cm-es csíkot, ráillesztjük a legvégére, így lesz szép a közepe, így fogjuk tudni mutatósan feltekerni majd feltekerjük. Megszórjuk porcukorral és kicsit döltve felszeleteljük 1,5-2 cm vastag szeletekre.
Nagy családi rendezvényünk karácsony előtt aFerenc nap, hajdúszoboszlói nagypapám névnapja.
Ott a Hajdúságban a névnap valami hatalmas ünnep. Nagyobb, mint a szülinap. Amióta az eszemet tudom tömeg: barátok, ismerősök és az egész család. Birkapörkölt főzés bográcsban kint a hidegben, húsleves óriás lábasban, plusz még milliótonna kaja – áá csak ahogy az nagyszülőnél lenni szokott.. – és az elmaradhatatlan FATÖRZS torta! Szóval hihetetlen, de mint egy mini karácsony!
Amúgy tudtátok, hogy a Fatörzs torta, azaz eredeti nevén a Bûche de Noël ( Yule log) echte, klasszikus, FRANCIA KARÁCSONYI DESSZERT?! Én sose gondoltam volna. Olyan csodálatos remekművekkel találkoztam instán. Csak ámultam.
Idén jelentkeztem elkészíteni! Nagymama ugyan kételkedett képességeiben. “Miért meg tudod csinálni?” ŐŐ.. hát ez lett belőle.
Sosem értettem, hogy miért pont ezt a tortát kéri nagyapa már több évtizede, amikor olyan sz@&¥r gejl. Csak most esett le. Nagyapa fafaragó, zárójelben népművészet mestere és népi iparművész. Szóval nagyapa és a fa szoros kapcsolatának jelképe. Logikus ám, de nekem majd 25 év kellett…
Próbáltam az ízlésünknek megfelelően összerakni a tortát, a piskótát kis reszelt dióval bolondítottam meg, a krémet tejszínnel készítettem, hogy egy kicsivel könnyebb legyen, csak a bevonáshoz használtam kakaós vajkrémet.
Az eredményről idézem nagyapa barátját, Mihály bácsit: “Ez nem jó.” *hatásszünet* “Ez kiváló!”
Szóval sanszos, hogy jövőre is én készítem. Már az első falatnál kérték.
TIPP: Hogy az ízek tökéletesen összeérjenek, a tortát a hepöning, felvágás előtt egy nappal készítettem el: kisütöttem a piskótalapokat, megkentem a töltelékkel, betekertem sütőpapírba és hideg helyre tettem. Másnap jött a vajkrém és a többi maxicuki mütyürke.
A két kép között 5 perc telt el.
Fatörzs torta
Piskóta 7 hideg tojás 100 g liszt 40 g darált dió 140 g kristálycukor A töltelék krémhez 300 g habtejszín (tejből) 100 g porcukor 50 g kakaópor 100 g olvasztott ét vagy tejcsokoládé (ízlés kérdése) 50 ml víz
A csokoládés vajkrémhez 200 g porcukor 100 g puha vaj 1 ek meleg víz 1 ek. kakaópor (20-22 g)
A díszítéshez
Csokicsíkokhoz 50 g tejcsokoládé 50 g étcsokoládé
A csokikat megolvasztom, vékony rétegben, egyenletesen rákenem egy nagy sütőpapírra, a tetejére hajtom a sütőpapír másik felét, lesimítom és feltekerem, mint a bejglit. Befőttes gumival összegumizom óvatosan és hideg helyre teszem. Másnap, vagy amikor már kihűlt és megszilárdult, kitekerem és tökéletes fakéreghez hasonló csíkokba törik.
Piskóta A hideg tojásokat kettéválasztom. A kristálycukrot kimérem egy kis edénybe. A tojásfehérjét elkezdem habbá felverni, majd folyamatosan, kis adagokban hozzákeverem a kristálycukrot. Addig verem, amíg a habverő karját kivéve már tart rajta a hab, a vége kicsit lefittyed, de ha fejjel lefelé fordítom nem mocorog, már stabilan megáll. Egy másik edényben a tojássárgáját fehéredésig felverem. A sárgájából teszek picit a fehérjébe, meglazítom, elkeverem, majd kis adagokban óvatosan, hogy a fehérje ne törjön, fakanállal, körkörösen hozzákeverem a többi sárgáját is a fehérjehabhoz. Egy másik tálba beleszitálom a lisztet, elkeverem benne a darált diót. Végül ezt a diós-lisztes keveréket is óvatosan, körkörösen kavargatva hozzákeverem az előző masszához.
Sütőpapírral kibélelek 2 tepsit, az egyikre rákenem a tészta hát nagyjából a 3/5-öd részét (kb. 39x30cm-esre). A másik tepsire marad a 2/5-öd része, amit durván 20x30cm-esre terítek szét. A két piskótalapot egymás után 180 fokra előmelegített sütőben ~25 perc alatt megsütöm. Tűpróbával ellenőrzöm. Amint kisültek feltekerem őket a sütőpapírral együtt és hideg helyre teszem kihűlni.
Tölteléke A HIDEG tejszínhabot felverem. Mikróban megolvasztom a csokoládékat úgy, hogy leveszem a teljesítményét és félpercenként, percenként kiveszem, megkavarom. Félre teszem kicsit hűlni. Egy edénybe beleszitálom a porcukrot, hozzászitálom a kakaóport, majd vízzel sűrű masszává keverem. Először egy kevés felvert tejszínhabot keverek hozzá, majd kis adagokban a többi is mehet. Végül hozzákeverem az olvasztott csokoládét.
Összeállítás Közben kihűltek a lapok. Kitekerem a nagyot, óvatosan lehúzom róla a sütőpapírt és megtöltöm a krém 3/5-öd részével. A krémet úgy osztatom el, hogy a tekercs belsejébe, ahol kezdem a tekerést több jusson, mint a végére, szóval folyamatosan csökken a krém mennyisége, mert ha simán, egyenletesen rákenem, akkor feltekerésnél egyre kintebb fog kúszni a krém, így elkerülhető, hogy egy csomót kitoljunk belőle. Bejglihez hasonlóan feltekerem. Jöhet a második lap megtöltése ugyanígy.Betekerem a sütőpapírba és hideg helyre teszem másnapig. Ha a hűtőbe tudjuk csak tenni, akkor frissentartó fóliába csomagolva teszem be.
Másnap elkészítem a vajkrémet. A puha vajat habosra keverem a porcukorral (robotgéppel). Ez egy kicsit az elején össze-vissza fog csapkodni, akkor jó ha felveszi a robotgép karja és masszává áll össze. Az 1 evőkanál meleg vizet elkeverem a kakaóporral, majd a egyenletesre keverem a vajas-porcukorral. Előveszem a roládokat, kicsomagolom. A hosszabbik tekercs végeit levágom, hogy az első szeletek is szépek legyenek. A kisebbnek tekercs mindkét végét ferdén vágom le (kb 45fok), középen simán, merőlegesen kettévágom. Az egyik ferde részt a torta oldalához illesztem, a másik ferde részt pedig a tetejére teszem. Bevonom a vajkrémmel.
Díszítés Csokoládécsíkokkal, mézeskaláccsal, csokoládés pöffeteggel, porcukorral és kakaóporral díszítem. (A maxicuki gombákat a virágosnál találtam, hát nem tudtam otthagyni. Annyira illik hozzá!)