Banános-csokis-nutellás (tojásmentes) muffin

muffin

Vannak olyan napok, amikor két hatalmas, még langyos, csokoládés-banános muffin és tej társasága jelenti a gyógyírt minden gondolt, vélt és valós lelki sebre és előtte persze a konyha totális kitakarítása, mert a stresszlevezetéshez, a gondolateltereléshez, majd az infók leülepedéséhez így kerülök közelebb. Nem történt különösebben semmi, életünk sodrásának egy A vagy B opciós elágazásához érkeztünk, ahol az B-ből pár hónapon belül A lett volna, de Hanna tulajdonképpen még dönteni sem tudott a két opció közül. Aztán kicsit szurkolt a B-nek és most, hogy A lett, azért bosszantó, hogy nem B. Értitek? 😀

Na szóval, micsoda gondok ezek. Így kívülről nézve azért elég bagatell. Mondjuk legalább kitakarítottam a konyhát, de úgy rendesen és olyan jól esett, aztán azon filóztam, hogy a lelkemnek milyen jól esne most egy foszlós kakaós kuglóf, de erőt nem éreztem ehhez a folyamathoz és egyébként abba tojás is kell, boltba meg aztán végképp nincsen lelkierőmkedvem még egyszer elmenni – már reggel voltam a Lidl-ben, de ott az S-es tojás 1,99 Euró, a szemben lévő boltban pedig az M-es annyi, úgyhogy ezért nem vettem akkor. Szóval valami ilyesmi okokból döntöttem a muffin mellett, a hiányzó tojás kérdését pedig egy banánnal sikerült pótolni, ami tökéletes tojáshelyettesítő. Egyébként még volt húsvétról megmaradt csoki nyúl és a tavaly kapott PR Nutella is jócskán tele, szóval lényegében adott volt a feladat mindezen alapanyagok gyors és hatékony eltüntetésére. Rettenet jó döntés volt, úgy kellett ez most, mint egy falat kenyér.

Annnnnyira puha lett és annnnnyira finom! Na hát így vagyunk. Ti hogy vagytok? ❤️

Gőzös sütő tipp/trükk

A sütőt gőzösítettem a muffinak sütésekor, az aljára betettem 1,5 dl vizet ezt akár egy kis sütőformába is betehetitek, nekem van kialakítva a sütő alján egy kör alakú mélyedés, abba szoktam önteni a vizet. Sokkal szebb lesz a muffinak teteje, először tök véletlenül alakult így, mert kenyér után sütöttem muffint és kivenni nem tudtam a vizet és uuu olyan szépek lettek. Azóta így sütöm! 🙂

Reklámok

Banános-csokis-nutellás (tojásmentes) muffin

Hozzávalók 11-12 darab muffihoz

1 banán
60 ml étolaj
100 g kristálycukor, 1 csomag vaníliás cukor
30 g sárgabaracklekvár
250 ml tej
20 g mazsola
50 g nutella
70 g étcsokoládé
150 g finomliszt
100 g teljes kiőrlésű búzaliszt
1/2 csomag sütőpor ~ 2 teáskanál
1 nagy csipet só

Előmelegítettem a sütőt (alsó-felső) 200-210 fokra. A lisztet, a sütőport és a sót összekevertem. Mikróban alacsony fokozaton megolvasztottam a csokit úgy, hogy 30-40 másodpercenként kivettem és megkavargattam. Ezt ismételem addig, amíg meg nem olvadt. A robotgépem táljába beletettem a villával masszává összetört banánt, az olajat, a tejet, a lekvárt, a mazsolát, a Nutellát, majd az olvasztott csokit és a krémkeverő karral elkevertem, végül beleöntöttem az előzetesen elkevert száraz hozzávalókat és összekevertettem a géppel a masszát. Muffin papírral bélelt formákba kanalaztam a tésztát, majd 25-26 perc alatt megsütöttem.

Hmm esetleg még elfért volna benne vagy 10 g cukrozatlan kakaópor, hogy tömör legyen a gyönyör. Összesen az egész adag tartalmaz 2812 kcal-t, melyből 102 g zsír, 417,6 g szénhidrát és 43,5 g fehérje.

Hírdetés

Puha almapürés muffin

muffin

Már azt hittem, hogy semmi sem tud meglepni PUHA muffinok terén, mert a sütőtökös és az édesburgonyás muffinon kívül nem lesz a világon finomabb, vagy legalábbis hasonló. Hát tévedtem, mert ez az almapürés verzió egy következő lépés a muffin-mennyország felé.

Én még ilyen puha tésztával nem találkoztam, még sütőtökösnél is puhább, nyilván, mert maga az almapüré egy vizesebb cucc, mint a sütőtök püré, de ah álmomban sem gondoltam volna, hogy ez ennyire váó-effekt, szinte szétesik a szánkban. Bámulatos egy tésztaszerkezet. Az almapüréből érdemes nagyobb adagot előre elkészíteni és letenni a fagyóba, hogy legközelebbre is legyen tartalék, vagy eleve dupla, tehát 24 darab muffint készíteni és azt lefagyasztani, mert ah, én szóltam előre: kapós lesz! 🙂

Készítsetek a tetejére tökmagból grillázst, mert aah veszett, ahogy a tetejére rákaramellizálódik sütés közben. A tökmag grillázs készítését a lenti videóban láthatjátok.

Almapürés muffin

Hozzávalók 12 darabhoz

180 g BL55 búzafinomliszt
100 g kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
1 csipet só
1/2 csomag sütőpor
Fűszerek: 1 teáskanál fahéj, 1/3-ad teáskanál gyömbér, 1/3-ad teáskanál szerecsendió
80 ml olívaolaj / vagy legutóbb kókuszzsírral készítettem
2 egész tojás
250 g almapüré
30 g mazsola

Nekem 1,3 kg almából lett 3 adag muffira való pürém, amiből egyet felhasználta, a többit lefagyasztottam. Az almapüréhez meghámozzuk, kicsumázzuk és nyolcadoljuk az almákat, majd 1 kávéscsésze vízzel feltesszük főni. Amikor megpuhultak, bot mixerrel pürésítjük és tovább forraljuk, amíg szép paradicsomszószos állaga nem lesz.

A muffinhoz előmelegítjük a sütőt 190 fokra (alsó-felső). Külön összekeverjük a száraz hozzávalókat: a lisztet, a sütőport, a mazsolát, a sót, a fűszereket, a kristálycukrot és a vaníliás cukrot, egy másik tálban összekeverjük a tojásokat, az almapürével, és az olajjal vagy az olvasztott kókuszolajjal. A két részt fakanállal nagyjából összekeverjük. Nem kell teljesen kikeverni, épphogy ne legyen csomós. Muffin papírral bélelt formába adagoljuk, tetejére tökmag grillázst szórtam, és 190 fokra előmelegített sütőben 20-23 perc alatt sütjük.

Elkészítetted a receptet? 
Írd meg nekem kommentben, hogy ízlett! Képeid szeretettel várom Instagramon, oldalam jelöld @smuczer.hanna és használd #smuczerhanna_recept keresőcímkét, ahol már több, mint 500 receptjeimről készült képet töltöttetek fel!❤️

Espresso brownie & diógrillázs muffin

muffin

Hat mit mondjak? Nem diétás. Csupa tömör élvezet: brutál! Eredetileg kávés beütéssel terveztem, de a kávé sajna nem érvényesül annyira. Ám addig kísérletezem, addig megyek, amíg ki nem ‘fejlesztem a tökéletes espresso brownie muffin receptet! Valahogy már a hangzása is élmény, de talán még egy kis chili is elférne benne, oder? Szóval első fejezet első próbálkozása jön.

Diógrillázs

100 g dió
30 g vaj
50 g kristálycukor/porcukor
( + só – játszhatunk azzal, hogy sós diógrillázst készítünk!)

Ebből a mennyiségből sokkal több alapanyagunk lesz, mint amennyit a muffinra szórunk, viszont lezárt dobozban eláll és szerintem bármilyen desszert ízorgiájához szívesen hozzájárul.

A diót a pultra szórjuk és nyújtófával görgetve összetörjük, vagy késsel nagyobb darabokra vágjuk. A kristálycukrot nyeles lábasban (lehetőleg vastag aljú – hát persze nekem nincs ilyen, szóval úgy is lehet, csak akkor több figyelmet a tevékenységnek! – cöhh tehát nincs közben instasztorizás) karamellizáljuk, majd félrehúzzuk és belekeverjük a diót. Igen, ekkor elég reménytelenül összekapja magát és megszilárdul, de hozzáadjuk a vajat és amint a vaj megolvad, szuperül meg tudjuk pirítani visszatéve a tűzre pár (3-5) perc alatt. Amikor már kellemes, pirult dió illata van és »sültzsemlebarna« színe, akkor jó! Elterítjük egy nagy tepsin, és kihűtjük. Ha kihűlt, ismét átgörgetjük rajta a nyújtófát és jól összetörjük.

Espresso brownie muffin

Hozzávalók 12 darabhoz

140 g vaj
200 g barna cukor
75 g cukrozatlan 20-22%-os kakaópor
½ kávéskanál só
2 db L-es tojás
20 ml fekete kávé
75 g BL55 búzafinomliszt
½ teáskanál szódabikarbóna

A sütőt előmelegítjük 180 fokra (alsó-felső). A vajat, a cukrot és az átszitált kakaóport gőz fölött összeolvasztjuk. Ehhez szükség lesz egy lábasra és egy fém tálra. A lábasba megy a víz, amit felforralunk, rátesszük a kimért alapanyagokkal teli tálat és fakanállal folyamatosan kevergetve, néha levéve – nehogy megégjen véletlen az oldalán lévő kakaó – összeolvasztjuk. Amint eltűnik a vaj levesszük, belekeverjük a kávét és egyenként beleütjük a tojásokat: amint szép fényesre elkevertük az első tojást, mehet bele a második is. Végül hozzáadjuk a szódabikarbónával elkevert, átszitált lisztet. A masszát fakanállal egyneművé dolgozzuk. Muffinpapírral kibélelt formába töltjük, megszórjuk a diógrillázzsal és 25-28 perc alatt megsütjük.

Ha kipróbáltátok a receptet, nagy örömmel veszem, ha megosztjátok velem Instagramon, a #smuczerhanna_recept keresőcímke és a @smuczer.hanna oldalam bejelölésével, így tuti nem vesztem szem elől őket! 

Ha tetszett a bejegyzés, nagyon szépen köszönöm, ha nyomsz rá egy kedvelés gombot!
Szeretném megemlíteni PATREON oldalam, ami egyfajta borravalóként, lehetőséget nyújt, hogyha szereted, amit csinálok, akkor segítheted a munkám, hogy a jövőben is folytathassam!


Nem diétás! Nagyon nem! :D

Muffin

desszert, muffin

Muffinok

Kakaós, szaftos pihepuhaság muffin
Espresso brownie & diógrillázs muffin
Egy isteni csoda: Nutellás muffin
Mennyei sárgabaracklekváros muffin
Vajas muffin alaprecept
Áfonyás – fehér csokoládés muffin
Légiesen könnyű citromos muffin
Áfonyás muffin utazáshoz
Zabpelyhes muffin teljes kiőrlésű rozslisztből

Zöldséges muffinok

Céklás, teljes kiőrlésű muffin cukormentesen
Zöldséget minden süteménybe: Extra kakaós cukkini muffin
Elképesztően puha teljes kiőrlésű sárgarépás muffin
Mennyei sárgarépás muffin
Sütőtökös muffin
Édesburgonyás muffin

Zöldséget minden sütibe: Extra kakaós cukkini-muffin

muffin, Tudatos & egészséges életmód

Zöldséget minden süteménybe!
Legyen az cékla, répa vagy cukkini, természetes cukortartalmuk miatt tökéletesen beleillenek a kevert süteményekbe. Nedvességtartalmuk pedig több napig frissen és puhán tartja őket. Ízében egyáltalán nincs jelen a zöldség, ennek ellenére leírhatatlan lesz az eredmény. Muszáj kipróbálnotok!

A cukkini durván lédús zöldség, így érdemes kinyomkodni mielőtt beletesszük a tésztába, így nem áztatja majd el. A kinyomkodás mértékével még kísérletezni fogok, hogy meddig mehetek el, szeretem feszegetni ezeket a határokat. Az én egész cukkinim 375 g volt, a reszelt és kinyomkodott súlya pedig már csak 200 g.
Igeen, kinyomkodtam a súlya 46%-át. Legközelebb csak 40-et fogok. Bár a tészta így is tökéletes, de hátha még tovább puhán fogja tartani az a 10%.

Mondjuk hülyeség az eltarthatóság miatt ezzel kísérletezni, mert másnapra már csak a morzsákra mereszted a szemed.

Extra kakaós cukkini-muffin

Hozzávalók 12 darabhoz

240 g liszt (170 g teljes kiőrlésű búzaliszt, 70 g teljes kiőrlésű rozsliszt)
40 g cukrozatlan kakaópor
1 nagy csipet só
1/2 csomag sütőpor
1 kk. szódabikarbóna
fűszerek: 1 tk fahéj, 1 kk szerecsendió, 1 késhegynyi kardamom
200 g reszelt, majd kinyomkodott cukkini (teljes súlya egészben 375 g volt)
 210 ml 3,6%-os tej
 40 ml olaj (20ml olíva, 20ml napraforgó)
 120-130 g cukor (nálam a kristály, nád, barna keverve)
 1 csomag vaníliás cukor
 2 egész tojás

A cukkini végeit levágom, a reszelő kisebb lyukú oldalán lereszelem*, hagyom állni pár percig, majd kinyomkodom a levét. Előmelegítem a sütőt 190 fokra. A tojásokat a cukorral, az olajjal és a tejjel fakanállal elkeverem. Belekeverem a reszelt, kinyomkodott cukkinit. A lisztet a sóval, a sütőporral, a szódabikarbónával, a kakaóporral és a fűszerekkel (fahéj, szerecsendió, kardamom) és a vaníliás cukorral elkeverem. A két masszát összekeverem. A muffin formák 3/4-éig kanalazom a masszát és 190 fokos (alsó-felső) sütőben 30-35 perc alatt megsütöm. Tűpróbával ellenőrzöm.

* Késes aprítóval is lehetséges, de úgy tesómat nem tudtam becsapni, mert maradtak benne darabok. Persze hiába nem lehet érezni az ízén, így már kapásból nem is kellett. Nem kommentálnám az ilyet.

Sütés után pedig el sem hiszem mennyire finom!

Elképesztően puha teljes kiőrlésű sárgarépás muffin

muffin

Lassan jön a tavasz, ezzel együtt elkezdődik a szokásos jobban odafigyelünk a táplálkozásunkra időszak. Tehát.. amiből csak lehet kitúrom a fehér lisztet és zöldséget-gyümölcsöt eszünk mindenhez. Gyors tízórai gyanánt, plusz édesség utáni sóvárgásaink kielégítésére.. isteni sárgarépás muffinokat készítettem!! Eszméletlenül puhák lettek, rögtön be is vágtam belőle kettőt! Nagyon fincsi!❤ Szóval a muffinok már a tavaszi alakformálás jegyében készültek el.

Egyrészt a répa miatt egészséges, másrészt a fehér lisztet lecseréltem teljes kiőrlésű lisztre, ami a búzaszem minden részét tartalmazza, a csírát, a korpát és a magfehérjét.

A teljes kiőrlésű liszt lassabb felszívódású, így a belőle készült sütemény elfogyasztása után tovább érezzük magunkat jóllakottnak. A korpa rosttartalma pedig az emésztést segíti. Glikémiás indexe (GI) az alacsony tartományba esik, ezért nem okoz hirtelen vércukorszint emelkedést sem.

Kalóriatartalma: 2064 kcal / 1 darab muffinban:
172 kcal / Fehérje: 14,1 / Szénhidrát: 25 g / Zsír: 5,41 g / Rost: 2,38 g



Teljes kiőrlésű sárgarépás muffin

Hozzávalók 12 darab muffinhoz

250 g liszt (nálam: 200 g teljes kiőrlésű búzaliszt, 50 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt)
1 nagy csipet só
 1/2 csomag sütőpor
 1 kk. szódabikarbóna
 1 tk fahéj
 1 kk szerecsendió
 200 g reszelt sárgarépa
 200 ml 1,5%-os tej
 50 ml olaj (25ml olíva, 25ml napraforgó)
 125 g cukor (50g nád, 75g kristály/barna)
 1 csomag vaníliás cukor
 2 egész tojás

Előmelegítem a sütőt 190 fokra (alsó-felső). tojásokat a cukorral, az olajjal és a tejjel elkeverem. Belekeverem a reszelt répát. A lisztet a sóval, a sütőporral, a szódabikarbónával, a fahéjjal, a szerecsendióval, a vaníliás cukorral elkeverem, majd a két masszát fakanállal összeállítom. Muffinformákba teszem és 190 fokon kb 30-35 perc alatt megsütöm. Tűpróbával ellenőrzöm. Sütés után pedig el sem hiszem mennyire finom!

Ha elkészítettétek, írjátok meg kommentben, hogy sikerült, hogy ízlett, mindig úgy örülök neki!🥕🥰


Édesburgonyás muffin

muffin

Nagyon szép kis töredezett tetejű darab. Nekem így szép egy muffin! Az íze pedig..

Csak ültem ott, a kis szürke-bézs puffon, – egyébként egy hupilila albérlet szobában.. gyáááá el sem hiszitek, mennyire várom, hogy kész legyen a házunk és vééééégre fehér falakkal legyünk körülölelve – töltöttem le a képeket és megkóstoltam. Egyszerre csupa szaft, csupa pihe és tiszta puha, találkoztam a pirított dióval, aztán a nyelvem szépen nyakon csípte a kirobbanóan édes mazsolákat. Végem volt. Úgy döntöttem ide nem kellenek filterek és képszerkesztések, jöjjön pontosan az a hangulat, amit én akkor, abban a megadott pillanatban láttam, megéltem és kóstoltam.

Mert tudtam, hogy ez egy szuper recept, mert tudtam, hogy mindenért odavagyok, aminek a sütőtök-ízhez bármi köze van, mert tudtam, hogy imádtuk ezt a muffint az eszméletlen puhasága miatt, de erre a megadurva finomságra, amit egy csendes és halk “@eeeeeeg ez nagyon finom” mondattal konstatáltam – egyedüllétemben, na erre nem számítottam, nem gondoltam, szóval ekkora élményt nem vártam, vagy legalábbis az ízélményre.. már nagyon nem emlékeztem.

Szóval ismét óriási ölelés Neked, Te zseniál édesburgonyás muffin! Kedvencem vagy!

2016-os Hanna gondolatok következnek, ugyanis ekkor készítettem el legelőször ezt az édesburgis muffin receptet. Tudjátok tervem 2020-ban újrafotózni a régi és imádott receptjeim képeit, szóval ez egy recept-update tulajdonképpen, amibe kicsit belepiszkáltam, beleírtam és egy leheletnyit megcsiszolgattam.

Az utóbbi két hétben (2016 áprilisában) bevásárlásaim alkalmával megbotlott a szemem egy érdekes gumófélén a Lidl zöldséges pultjánál. A harmadik alkalommal már kezdett érdekelni, úgyhogy utánanéztem kicsit. 

Az édesburgonyáról, más néven batátáról
Elvileg semmi köze a krumplihoz, csak a esztétikai hasonlósága miatt kapta ezt a nevet. Annyit érdemes tudni, hogy totálisan sütőtök ízű. Fogyasztás előtt meg kell hámozni, majd megfőzni. Bár attól függ, hogy készítjük el. Szénhidrátban és béta-karotinban gazdag gyökérzöldség, C-vitamint, B1, B2, B6 és E vitamint tartalmaz. Ásványi anyag tartalma sem felejthető: vas, kalcium, magnézium, mangán, kálium, foszfor, nátrium, szelén, réz és cink található benne.


Édesburgonyás muffin

Hozzávalók 12 darabhoz

180 g liszt* (Nálam 100g búzaliszt, 50 g fehér rozsliszt, 30 g tk. búzaliszt)
1 óriási csipet só
150 g kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
2 kk sütőpor (kb 1/2 csomag)
1 tk. fahéj, 1/3-ad kk. gyömbér, 1/2 kk. szerecsendió
30 ml olívaolaj / étolaj
50 g olvasztott vaj
2 egész tojás
300 g főtt édesburgonyapüré
50 g mazsola
50 g pirított, nagyobb darabokra vágott dió

* Természetesen sima BL55 búzafinomliszttel is elkészíthető!

Elkészítés

A diót nagyobb darabokra vágjuk és egy száraz serpenyőben illatosra pirítjuk.

Az édesburgonyát meghámozzuk, felkockázzuk, felöntjük vízzel és puhára főzzük. Leszűrjük.

TIPP: Az édesburgonya leszűrt levét felhasználtam az éppen készülő csirkeragulevesbe. Legyünk kreatívak, ki ne öntsük! Ha pl épp nem készítek semmit, akkor le szoktam fagyasztani (ha befér).

A puha, megfőtt édesburgonyákat késes aprítóban pürésítjük, vagy krumplinyomóval/villával összetörjük. A sütőt előmelegítjük 190 fokra (alsó-felső). A lisztet a sütőporral a sóval, a dióval, a mazsolával és a fűszerekkel elkeverjük. A tojásokat, az olajat, az olvasztott vajat, a kristálycukrot és a vaníliás cukrot kikeverjük (kis kézi habverővel, nem kell robotgép hozzá, szóval csak kicsit, olyan 1-2 percig keverjük), majd hozzákeverjük az édesburgonyapürét. Végül fogjuk a száraz részt és belezuttyantjuk a nedvesbe, vagy fordítva, tök mindegy, amelyik tál nagyobb, abba és nagyjából elkeverjük. 190 fokon 25-30 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük.

Ha kipróbáltátok a receptet, nagy örömmel venném, ha megosztanátok velem Instagramon, a #smuczerhanna_recept keresőcímke és a @smuczer.hanna oldalam bejelölésével, így tuti nem vesztem szem elől őket! 

Szeretném megemlíteni PATREON oldalam, ami egyfajta borravalóként, lehetőséget nyújt, hogyha szereted, amit csinálok, akkor segítheted a munkám, hogy a jövőben is folytathassam!

Mennyei sárgarépás muffin

gyors kevert sütemények, húsvét, muffin

Annyira de annyira ráfüggtünk a répás sütikre, hogy a héten másodjára kellett elkészítenem, mert egyszerűen imádjuk. Eddig a sütőtökös muffin volt a top kedvencem, aki még nem próbálta, fogalma sincs miről marad le. Most versenyeznek a répással a toplista első helyéért. Holtverseny. Annyival vezet a répa, hogy ő szerencsére egész évben kapható.

Reklámok

Mennyei sárgarépás muffin

Hozzávalók 20 darabhoz

250 g liszt (vagy készíthetjük egészségesebben is, ha 125 g roszliszt és 125 g sima fehér finomlisztet teszünk bele)
180 g a reszelő nagylyukú oldalával reszelt sárgarépa
50 ml olaj
200 ml tej
150 g kristálycukor + 1 csomag vaníliás cukor
1 kávéskanál fahéj
1 késhegynyi szerecsendió
100 g durvára tört dió
2 kávéskanál sütőpor
1 kávéskanál szódabikarbóna
2 egész tojás
1 citrom reszelt héja
1 nagy csipet só

A tojásokat a cukorral, az olajjal és a tejjel elkeverem. Belekeverem a citrom reszelt héját és a reszelt répát. Összekeverem a lisztet a sóval, a sütőporral, a szódabikarbónával, a fahéjjal, a szerecsendióval, a vaníliás cukorral és a dióval. A két masszát fakanállal összeállítom, de ne keverjük túl. Muffin formákba teszem és 190 fokon kb 35 perc alatt megsütöm. Tűpróbával ellenőrzöm. Sütés után pedig el sem hiszem milyen finom!

Citromos muffin

muffin

Nagyon egyszerű, nagyon gyors és nagyon finom! Sütéssel együtt 40 perc alatt képes elkészülni és egy tiszta puha tésztát kapsz, ami irtó klassz citromos! Mákkal vagy egy szuper kis citromlével kikevert porcukros glazúrral feldobhatjuk az alapreceptet.

Bár annyival macerásabb, mint mondjuk a sárgabaracklekváros muffin receptem, hogy még annál elég egy fakanál az összeállításhoz, itt elő kell kapni a robotgépet a tojások kihabosításához, plusz egy kis edényt, amiben a vajat megolvasztjuk, de ezek eltörpülnek sikere mellett.

Citromos muffin

Hozzávalók 12 darabhoz

285 g liszt
2,5 teáskanál sütőpor 
75 g vaj
2 tojás
150 g kristálycukor
1 citrom leve és reszelt héja
1 kávéskanál vanília aroma/1 csomag vaníliás cukor
90 ml tej
50 g mazsola (elhagyható)
25 g egész mák (elhagyható)

Előmelegítjük a sütőt 180 (alsó-felső) fokra. A tojást fehéredésig/habosra keverjük a kristálycukorral (robotgép habverő karjával). A vajat megolvasztjuk és hozzácsurgatjuk a habos tojáshoz és átkeverjük. Belereszeltjük a citrom héját, belecsurgatjuk a levét és a tejet is hozzáadjuk. Átszitáljuk a lisztet, összekeverjük a sütőporral és a sóval, végül a két masszát összekeverjük nagyjából fakanállal. 180 fokon 25 percig sütjük. 

Ha kipróbáltátok a receptet, nagy örömmel veszem, ha megosztjátok velem Instagramon, a #smuczerhanna_recept keresőcímke és a @smuczer.hanna oldalam bejelölésével, így tuti nem vesztem szem elől őket! 


Ha tetszett a bejegyzés, nagyon szépen köszönöm, ha nyomsz rá egy kedvelés gombot!
Szeretném megemlíteni PATREON oldalam, ami egyfajta borravalóként, lehetőséget nyújt, hogyha szereted, amit csinálok, akkor segítheted a munkám, hogy a jövőben is folytathassam!

Kakaós tejbegrízzel töltött muffin

muffin

Na pontosan ilyen egy cseles, meglepetés-muffin. Titokban tejbegrízzel töltött, kakaós pihe-puha finomság, amit akkor veszel csak észre, amikor beleharapsz! Annyira imádjuk. Maga a mennyország!!! Amikor beleharapsz, először a kakós-vajas muffintésztával találkozol, persze a közepén már a harapásból érezni lehetett, hogy na ott vár valami csoda, aztán találkozik a nyelved a krémes tejbegrízzel. Hát nyami!

A muffin alaptésztája simán, töltelék nélkül készítve szép töredezett tetejű lesz! A legjobb recept, amivel sok kísérletezés és próbálkozás után végre olyan lett a muffin teteje, amilyet én elképzeltem!
Imádom!

image

Hozzávalók 12 db muffinhoz

Tejbegríz
200 ml tej
1,5 evőkanál búzadara
1 evőkanál vaj
1 csipet só
1 evőkanál kristálycukor

Kakaós muffin
2 tojás
150 g kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
150 g vaj
3 evőkanál lekvár 
1/2 csomag sütőpor
150 g BL55 búzafinomliszt
2 evőkanál kakaópor 

A tejet a búzadarával és a csipet sóval elkeverem, alákapcsolok és folyamatosan kavargatva készre főzöm. Belekeverem a vajat és a kristálycukrot. Frissentartó fóliával letakarom és kicsit kihűtöm. A tésztához: a tojásokat fehéredésig keverem a kristály és a vaníliás cukorral, hozzáadom az olvasztott vajat, a lekvárt, majd a lisztben elkevert “száraz” (só, sütőpor, kakaópor) hozzávalókat. Muffin papírral bélelt formákba teszek 1 evőkanál tésztát, a közepére kanalazok a tejbegrízből, a tetejére pedig eloszlatom a maradék tésztát. 190 fokra előmelegített (alsó-felső) sötőben kb 25 perc alatt megsütöm.