Espresso brownie & diógrillázs muffin

muffin

Hat mit mondjak? Nem diétás. Csupa tömör élvezet: brutál! Eredetileg kávés beütéssel terveztem, de a kávé sajna nem érvényesül annyira. Ám addig kísérletezem, addig megyek, amíg ki nem ‘fejlesztem a tökéletes espresso brownie muffin receptet! Valahogy már a hangzása is élmény, de talán még egy kis chili is elférne benne, oder? Szóval első fejezet első próbálkozása jön.

Diógrillázs

100 g dió
30 g vaj
50 g kristálycukor/porcukor
( + só – játszhatunk azzal, hogy sós diógrillázst készítünk!)

Ebből a mennyiségből sokkal több alapanyagunk lesz, mint amennyit a muffinra szórunk, viszont lezárt dobozban eláll és szerintem bármilyen desszert ízorgiájához szívesen hozzájárul.

A diót a pultra szórjuk és nyújtófával görgetve összetörjük, vagy késsel nagyobb darabokra vágjuk. A kristálycukrot nyeles lábasban (lehetőleg vastag aljú – hát persze nekem nincs ilyen, szóval úgy is lehet, csak akkor több figyelmet a tevékenységnek! – cöhh tehát nincs közben instasztorizás) karamellizáljuk, majd félrehúzzuk és belekeverjük a diót. Igen, ekkor elég reménytelenül összekapja magát és megszilárdul, de hozzáadjuk a vajat és amint a vaj megolvad, szuperül meg tudjuk pirítani visszatéve a tűzre pár (3-5) perc alatt. Amikor már kellemes, pirult dió illata van és »sültzsemlebarna« színe, akkor jó! Elterítjük egy nagy tepsin, és kihűtjük. Ha kihűlt, ismét átgörgetjük rajta a nyújtófát és jól összetörjük.

Espresso brownie muffin

Hozzávalók 12 darabhoz

140 g vaj
200 g barna cukor
75 g cukrozatlan 20-22%-os kakaópor
½ kávéskanál só
2 db L-es tojás
20 ml fekete kávé
75 g BL55 búzafinomliszt
½ teáskanál szódabikarbóna

A sütőt előmelegítjük 180 fokra (alsó-felső). A vajat, a cukrot és az átszitált kakaóport gőz fölött összeolvasztjuk. Ehhez szükség lesz egy lábasra és egy fém tálra. A lábasba megy a víz, amit felforralunk, rátesszük a kimért alapanyagokkal teli tálat és fakanállal folyamatosan kevergetve, néha levéve – nehogy megégjen véletlen az oldalán lévő kakaó – összeolvasztjuk. Amint eltűnik a vaj levesszük, belekeverjük a kávét és egyenként beleütjük a tojásokat: amint szép fényesre elkevertük az első tojást, mehet bele a második is. Végül hozzáadjuk a szódabikarbónával elkevert, átszitált lisztet. A masszát fakanállal egyneművé dolgozzuk. Muffinpapírral kibélelt formába töltjük, megszórjuk a diógrillázzsal és 25-28 perc alatt megsütjük.

Ha kipróbáltátok a receptet, nagy örömmel veszem, ha megosztjátok velem Instagramon, a #smuczerhanna_recept keresőcímke és a @smuczer.hanna oldalam bejelölésével, így tuti nem vesztem szem elől őket! 

Ha tetszett a bejegyzés, nagyon szépen köszönöm, ha nyomsz rá egy kedvelés gombot!
Szeretném megemlíteni PATREON oldalam, ami egyfajta borravalóként, lehetőséget nyújt, hogyha szereted, amit csinálok, akkor segítheted a munkám, hogy a jövőben is folytathassam!


Nem diétás! Nagyon nem! :D

Sós karamellás tiramisu házi babapiskótával

desszert

Nem is tudom, mit mondhatnék?!

Szaftos, apró pillanatra kávéba mártott, őrült finom, házi babapiskóta vaníliás-karamellás cukormalommal leőrölve. Kérdezed a köztes rétegeket? Eszméletlen habos, sós karamellás krém, lágy tojásfehérjehabbal lazítva és a két emelet közt bekacsint a sós karamell.

Ó és egyáltalán ne tévesszen meg benneteket a recept idézőjeles összetettsége, mert egyáltalán nem az. A sós karamell öntet is őrült hamar elkészül. Akár érdemes nagyobb adagot is készíteni, hűtőben nevetve eláll és naaagyon sokrétűen felhasználható, csak a kreativitás szabhatja határát.

Szigorúan 10 órán belül elfogyasztva a nyers tojás miatt, bár hupsz nálunk ez 3 napra csúszott, de élünk, és ilyet azért máskor Hanna, ne!

Az iróniába hajlóan végtelenül bonyolult házi babapiskóta receptet (sima 1:3:3-as tojás:liszt:kristálycukor piskóta) nemrég teszteltem először, de azóta szerelem. Tökéletes nasi, pohárkrémalap és nem mellesleg tényleg tök egyszerű és szerintem még gyorsnak is keresztelhető, simán. A házi babapiskóták receptjét ebben a bejegyzésemben megtalálhatjátok.

Receptünk 4 részből áll
– babapiskóta
– sós karamell öntet
– mascarponés tojáshabos krém
– kávéfőzés & összeállítás

Sós karamellás tiramisu

S ó s  K a r a m e l l
pár nagy csipet só – ízlés szerint
30 g kristálycukor
15 g teavaj 82%-os
40 ml tejszín (30%-os)

A tejszínt felforrósítom (akár a mikróban). A kristálycukrot egy vastag aljú nyeles lábasba teszem és közepes, majd alacsony fokozaton karamellizálom (kevergetem fakanállal), amint elolvadt az összes cukorkristály és elérte azt az igazi karamell-színt, lehúzom a tűzről, apránként hozzákeverem a vajat, majd a forró tejszínt (teljesen behabosodik és össze-vissza bajlódik, de jó lesz az), közben visszateszem és alacsony láng mellett, folyamatosan kevergetve (habverővel) pár perc múlva sima öntetet kapok. Belekeverem a sót, folyamatosan kóstolgatva, hogy mi az a mennyiség, amennyit elbír.

K r é m
3 tojás kettéválasztva (+ bár így utólag szerintem elbírt volna még egy tojáskát)
60 g kristálycukor
250 g mascarpone
1 óriási csipet só
4 evőkanál sós karamell (ebből 2 a krémbe, a maradék a rétegek közé csurgatva)

A tojások sárgáját a kristálycukor 1/3-ával habosra, fehéredésig felverem, hozzáhabosítom a mascarponét és a 2 evőkanál sós karamellt. A fehérjét a maradék cukorral és a sóval habbá verem, majd óvatosan a krémhez keverem spatulával.

Ö S S Z E Á L L Í T Á S
Lefőzök egy kotyogós 2 személyes kávét. Mindegyik babapiskótát egy gyors pillanatra beleérintem, majd tűzálló tálba/tepsibe sorakoztatom. Az első réteg után rákenem a krém felét. Lecsurgatom a maradék sós karamellel, jöhet a következő adag kávéba mártott piskóta, majd ismét a krém. Hűtőbe költöztetem minimum 3 órára, majd közvetlenül tálalás előtt leszitálom kakaóporral.

A tökéletes kotyogós kávé nyomában

Egyéb

Sosem gondoltam volna, hogy ekkora kvs leszek. Imádom.

Páromtól 19 évesen megtanultam, hogy a kv cukor nélkül kv. Őt, egy vitorlás hajóút során, Korzikán térítették át erre. Szóval a kv nálunk egy teljes értékű program. Reggelente tejet habosítunk (1,5dl/fő).* Ehhez a kézi tejhabosítóval felvert tejhabhoz öntjük hozzá a presszókv-t. Vagyis öntöttük, mígnem..

*Nyár elején a bizonyos bikinialak miatt 1,5%-os, de minél zsírosabb, annál finomabb. Boltunkban árultunk házi 3,6%-os homogénezett, de tartósítószer mentes tejet, abból bizony egy álom volt.

Mígnem, elromlott a gépünk karja. Hosszas mérlegelés után rendeltünk hozzá –  jó drágán – egy újat. Rá 2 hétre persze, miért is ne, a gépünk is megadta magát. RIP Krups XP5220. A kieső időszakot instant kvval vészeltük át, minden nappal egyre jobban vágyva a főzött kv után. Pont ebben az instant kvs időszakban barátnőmnél jártam Budapesten, aki nem mellesleg BARISTÁNAK tanul. Egy egész hétvégén keresztül jártuk a belvárost, fő célpontjaink a kovászos pékségek és a kávézók voltak. Itt volt az a pont, hogy elég az instantból.

Nem akartunk drága gépet venni. Átmeneti megoldásnak kotyogósra gondoltunk. Elkezdtem bújni a barista blogokat. Konklúzió: a kotyogós kv jó, sőt mi több, finom! Csak nem tudjuk jól elkészíteni (legalábbis én), azért olyan keserű.  

Elkészítés. [a leírás szerint 3 személyes – de ez lényegében, szerintem csak 2]

  1. Forraljuk fel a vizet, mielőtt beletöltjük az aljába – ez a TOP1 trükk. Ugyanis hogyha hideg vizet töltünk bele, a forralás hosszú ideje alatt a gőz kinyírja a kv aromáit, ehhez még hozzájön esetleg, hogy megég, és ettől máris keserű lesz. Állítólag. [A forró víz miatt konyharuhával fogjuk meg az alját és úgy tekerjük rá a tetejét.]
  2. Miért csak 2-3 személyeset vettünk?! Érdemes a saját igényekhez igazítani a méretet, ha vendégek vannak, inkább feltesszük majd kétszer. Finomabb kv készül így. Állítólag, mert így rövid idő alatt kevesebb víz megy keresztül kevesebb kvn.
  3. Amint meghalljuk a GŐZ hangját, rögtön vegyük le. Különben megég. De olvastam, hogy a legjobb, hogyha a pár pillanattal hamarabb levesszük a tűzről.
  4. Mi 17 g őrölt kávét tettünk bele és 150 ml vizet, és a leírások szerint lehetőleg ne tömködjük, ne nyomkodjuk le a kávét, csak húzzuk le ujjal a tetjét. Az aranyszabály elvileg 200g kv/1 liter víz.

Na, most azt nem tudom, hogy maga a Bialetti márka miatt lett-e ennyire jó, vagy az őrölt kávé minősége, vagy csak mert már régen éreztünk ilyen ízeket a reggeli kávézáskor, nem tudom, de eszméletlen tejhabos cappuccinot ittunk ma reggel. Hogyha legközelebb anyáéknál járunk Egerben, nekik alsóbb kategóriájú kotyogósuk van, összehasonlítjuk a fenti technikával készült kvk ízét. Alig várom az eredményt.

Azért csak leírom a végére, hogy mi milyet vettünk: Bialetti Moka Express. Én például nem tudtam, de ez az eredeti kotyogós és a világ első számú kvfőzője. 1933-ban tervezte Alfonso Bialetti olasz mérnök. Annyira híres, hogy az eredeti terveit a Londoni Design Múzeumban is kiállították. Az biztos, hogy szuper design jellemzi. A “bajszos bácsi kávét rendel” emblémája pedig nagyon szerethető. Igazi kis kincs szerintem. 

Érdemes elolvasnod forrásaimat: