Egri nagymama ikonikus rakott zöldbabja

Egri nagymama receptek, Főételek

Hát brutális.

Én nem tudom, hogy mikor alakult át ez az alapvetően baromi basic kaja egy őrült unokacsalogató mézesmadzaggá, de manapság, hogyha nagymama kiejti a száján a telefonban, mi alapvetően már rögtön ülnénk is kocsiba és rohannánk Miskolcról Egerbe.

Hogy mi benne olyan különleges?
Egyszer tanúja voltam elkészítésének, mondjuk bár ne lettem volna, mert nagyika olyan határozott mozdulattal zuttyantotta rá a napraforgóolajat, hogy csak úgy kerekedett töppedt szemem az asztalnál, mondván – hát még kellene rá, úgy jó, ha tocsog. Ójaj szevasz diéta! Szóval ez a titok, alsó hangon 1 dl étolaj és valami eszméletlen az eredmény. Persze az én itthoni verzióm ehhez képest teljesen lowkalóriás, de így is szemforgatva örömködtünk, olyan finom volt. Persze a nagyié, az csak a nagyié!

Szóval itthoni verzióm az Övéhez képest tök baráti, minimális zsiradékkal, ami olyan szuperzseniális módon alakult, hogy véletlenül eszembe jutott a hűtőben tengődő aszalt paradicsom maradék olívaolaja, na abból használtam 2 evőkanállal, de ennyi. Hogyha a rizst bulgurra vagy kölesre cseréljük, na akkor pedig beleillik simán a #mutimiteszel_fitt kategóriába is. Szóval egy eszméletlen finom, gyors és könnyű nyári kaja. Vagyis megvan rá a lehetőség, hogy könnyű legyen!

Egri nagymama ikonikus rakott zöldbabja

Hozzávalók 4-5 személyre
20×30 cm-es tepsihez

500 g darált hús (pulyka)
1 fej vöröshagyma
1-2 evőkanál olaj
2 gerezd fokhagyma
só, frissen őrölt tarkabors
125 g rizs*/bulgur/köles
450 g hosszú zöldbab (fagyasztva szoktam venni)
330-450 g 20%-os tejföl
csipet bazsalikomot is szokott nagymama hozzátenni
Tetejére: sajt, vagy nagymama zsemlemorzsával szokta finoman megszórni
+ alsó hangon 1 dl étolaj – hogyha az eredeti nagymama-féle verzióban gondolkozunk

*Boltbezárásunk óta, tehát mióta haza kellett hozni egy fél élelmiszerbolt készletét, van egy rakat gyors rizsünk, mostanában már az asztalra csaptam, rá kell vennem magam, muszáj elhasználni. Pedig eszméletlen bulgurmániások vagyunk és szívesen készítettem volna vele.. na majd legközelebb!

A rizst/bulgurt megfőzöm. A zöldbabot egy közepes lábasban, kis vízzel roppanósra párolom, leszűröm. Ezt pont a husi fölött tettem, így az a kis zöldbablé ment a párolófélben, majd pirulófélben lévő húshoz. A vöröshagymát felkockázom, kis olajban pirulásig dinsztelem, majd hozzáadom a fokhagymát (1 percig még kavargatom), majd jöhet bele a hús. Sózom, lemalmozom frissen őrölt tarkaborssal, jöhet a kis bazsalikom, majd 15-20 percig párolom és jól lepirítom. Na nálam ez úgy szokott lenni, hogy teszek-veszek-pakolok elfelejtem, kicsit odakapja, majd felöntöm egy kis vízzel és valami brutál karamellizált cucc lesz belőle, nagyon durván jó.

Összeállítás nagyon bonyolult
A 20×30 cm-es tepsi alján eloszlatom a rizst/bulgurt, jöhet rá a darált hús, majd a zöldbab, sózom-borsozom, végül pedig jó bőven megkenem a tejföllel. Nagymama zsemlemorzsával szokta leszórni és ekkor önt rá alsó hangon 1 dl étolajat, hát én most sajtot reszeltem rá, ezt az elképesztően csábító, alakbarát verziót majd legközelebb nagymamánál fogjuk bepuszilni! 180 fokra (alsó-felső) előmelegített sütőben 30-35 perc alatt megpirítom.

További rakott egytálételeim:
Rakott kel kölessel
Rakott kelkáposzta simán rizzsel
Rakott brokkolis csirkemell
Rakott krumpli

Rakott kelkáposzta

Főételek

Úgy vágytam valami rakott, zöldséges kajára a héten. Imádom őket. Laktatóak, mégis könnyűek! Legjobb kombó! A kelkáposztának pedig valami varázslatosan magávalragadó íze van. Ennyi elvesztem benne.

Rakott kelkáposzta

Hozzávalók 4 személyes adagra

300 g kelkáposzta (1 fél fej)
500 g darált hús (most pulykából készítettem)
1 fej vöröshagyma 
125 g gyorsrizs (Ódákat zenghetnék mennyire imádom a gyorsrizst. Mióta kipróbáltam már nincs kínlódás a rizzsel. Tökéletes állag pár perc alatt.)
400 ml tejföl 

frissen őrölt tarka bors
1 kávéskanál fűszerpaprika
Kb 250 g reszelt sajt (ha bőven megszórom a tetejét)

A hagymát apróra vágom, olajban üvegesre pirítom. Beleteszem a húst, fűszerezem (fűszerpaprika, só, bors….). Felöntöm fél pohár vízzel, kb 15 percig párolom. Közben a rizst az előírásnak megfelelően elkészítem, majd ha kész a húshoz keverem. A kelkáposztát leveleire szedem, átmosom a leveleket, majd forrásban lévő vízbe pár 2-3 percre beteszem őket, hogy megpuhuljanak. A jénai/tepsi/tál alját kibélelem a levelekkel. Rákanalazom a rizses hús felét. A tejföl felét eloszlatom rajta. Ismét levél, húsos rizs, tejföl. A tetejére reszelt sajtot szórok. 180 fokon 40 perc alatt megsütöm.

További rakott kajáim:
Rakott kel kölessel
Nyári padlizsános lasagne házi tésztával
Rakott krumpli
Rakott brokkoli csirkemellel
Dubarry csirkemell szaftos, sajtszószos besamellel

Ezentúl tuti így eszed a rakott krumplit!

Főételek

Snassz kajának tartottam a rakott krumplit mindaddig, amíg párom egyszer csak belereszelt egy tonnányi sajtot. Azóta kéthavonta egyszer tuti az asztalra kerül. Hát imádjuk! Éljenek a rakott krumplis ebédek!

Rakott krumpli

Hozzávalók 5-6 személyre

10 közepes krumpli
250 g kolbász
7 tojás
300 g sajt
kb 400 g tejföl 
só, frissen őrölt tarkabors
kis olaj a kolbász alá + kis vaj a tepsi kikenéséhez

A krumplit megmosom, héjában megfőzöm. A tojásokat is megfőzöm. A kolbászt felszeletelem, kis olajon megpirítom. Kikenem a tepsit vajjal, felszeletelem a krumpli felét és kirakom vele a tepsi alját. Majd eloszlatom a krumplin a fele kolbászt a levével együtt. Rászeletelem a főtt tojás felét, só bors, ráreszelem a sajt felét is. Utána megrakom tejföllel. Ugyanezt megismétlem: krumpli, kolbász, tojás, tejföl, sajt. Itt sorrendcsere! Először tejföl aztán sajt! 200 fokon 40 perc alatt megsütöm.