Hipp-hopp túrógombóc

ebéd és vacsora ötletek

Szóval egyszer eszembe jutott, hogy mi lesz akkor, ha ‘netalántán’ kifogyok a sütikből, ételekből, desszertekből, levesekből, az ötletekből blablabla…  De hát rájöttem, hogy ilyen tuti nem lesz! Annyi féle/fajta variációban elkészíthető minden. Úgyhogy szenzációs megállapításomat alátámasztva hoztam egy “nagymama-nagyon-sokszor-készítette-régen” finomságot, a túrógombócot. Hát milyen fincsi már tejföllel és sok porcukorral? Tisztára a gyerekkori óvodás menzára emlékeztet!! 

Túrógombóc

Hozzávalók ~ 4 személyre

450-500 g túró 
2 tojás 
7 evőkanál búzadara
1 kávéskanál só
4-5 evőkanál kristálycukor
kis vaj
1 bögre zsemlemorzsa

Összekeverem a hozzávalókat, gombócokat formázok belőlük. Forrásban lévő vízbe dobom, majd ha feljöttek rögtön kiveszem és meghempergetem a vajon megpirított zsemlemorzsában.

Szívecskés túrós-barackos leveles tészta

Egyéb

Meglepi Valentin napra! Annyira egyszerű és nagyszerű, hogy férfiak is nyugodtan megpróbálkozhatnak vele, a siker garantált! Hajrá fiúk!! :-) 

Sajnos én csak barackból tudtam elkészíteni, EPERből lenne az igazi, főleg tényleg Valentin napra, mert az alakja és a színe tökre illik erre az alkalomra, szivecskét formál!

Ismét a kedvencünkhöz nyúltam, a jó öreg leveles tésztához.(Fiúk: bármelyik áruház hűtőpultjában kell keresni Leveles tészta vagy Puff pastry néven.)

  • 1 csomag leveles tészta
  • 250 g túró 
  • 1 evőkanál tejföl
  • 1 evőkanál búzadara
  • pár csepp citromlé
  • vanília aroma
  • sárgabaracklekvár/eperlekvár
  • konzerv barack/eper

A túrót összetöröm villával, hozzákeverem a vanília aromát, a citromlevet, a búzadarát és a tejfölt.

A leveles tésztát kicsomagolom; 10 db téglalapot vágok. A téglalapokat is ketté vágom, a tetejéből kívágok egy szivecskét. Az alját megkenem a lekvárral, rákenek 1 evőkanál túrós krémet, majd a felszeletelt barackból pár szeletet a szivecske alá. A tetejét ráteszem, villával a szélét összenyomkodom, hogy ne folyjon ki a szélén a cucc.

200 fokos sütőben 25-30 perc alatt megsütöm, ha aranybarnára sültek.

image

image

image

Porcukorral meghintve tálalom! Több tipp és ötlet vár Facebook oldalamon, amit ide kattintva elérhetsz! :-) Jó böngészést! 

Túrós fornetti házilag

Egyéb

A Google után a legjobb barátunk a leveles tészta! Előző leveles tésztás receptjeimben már ecseteltem erényét, úgyhogy most nem fogom annyira az egekig magasztalni. Imádom. Csak olyan lassú, mire kiolvad! De ez legyen az én hibám, mert eddig csak hirtelen ötlettől vezérelve sütöttem meg. Ám ha reggel kigondolnám előre, ilyen “gondom” nem lenne.

Szóval most túrós fornettit sütöttem belőle, és akár mintha dékára vettem volna, olyan jól sikerült! És hát további pozitívuma, hogy nemcsak finom, hanem rémegyszerű is! 

  • 1 csomag leveles tészta = 12 db fornetti
  • 250 g túró 
  • 5 evőkanál porcukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • citrom reszelt héja
  • 1 evőkanál búzadara
  • 1 tojás
  • mazsola

Miután a tészta kiolvadt kicsit megnyújtom. 12 téglalapot vágok belőle, 4×3-at. A téglalap egyik oldalába bemetszéseket vágok. A másik oldalába belekanalazom a túrós keveréket, majd ráhajtom a metszett részt. Villával a 3 szélét összenyomom, hogy ne folyjon ki a túró.

200 fokon aranybarnára sütöm kb 30 perc alatt.

image

image

image

image

Ha tetszett az ötlet, Facebook oldalamat itt találhatod meg! 

További leveles tésztás receptjeim: Triplacsokis leveles tészta 

Diós búrkifli 

Nem pusztán egy RÉTES…

desszert

Szilveszterkor rétest szoktunk sütni! Nagymamáink, dédimamáink kézzel asztallapon húzott réteséhez képest van benne egy kis csalás, de a leveles rétegek elképesztőek lesznek benne a rántásos trükknek köszönhetően és egész hamar készen is van. Szóval isteni!

A receptet Velemben tanulta hajdúszoboszlói nagymamám. Nagyapával minden évben ellátogattak a Velemi Népművészeti Stúdió alkotótáborába és itt tanulta meg a közös sütések alkalmával. 

Reklámok

hamis leveles rétes recept lépésről lépésre

180 g liszt
1 tojás
csipet só
80 – 90 ml tejföl
2-3 evőkanál porcukor
A rántáshoz: 100 g zsír, 120 g liszt

Túrós töltelék
kis olaj a kinyújtott tészták lekenéséhez
1000 g túró
3 tasak vaníliás cukor
kristálycukor – ízlés szerint
4-5 evőkanál tejföl
mazsola – ízlés szerint
citrom reszelt héja – ízlés szerint

A zsírból és a lisztből tűzön, folyamatos kevergetés mellett híg rántást készítek, világosat. A tészta hozzávalóit összekeverem, összegyúrom és lisztezett deszkán vékonyra nyújtom. Rákenem egyenletesen a rántást. Feltekerem bejglihez hasonlóan, 4 részre vágom, majd beteszem a hűtőbe 30 percre.

Ha letelt a 30 perc kiveszem és egyenként A/4-es lapnál nagyobbra nyújtom a leendő réteseket, kis olajjal az egész kinyújtott lapot megkenem, majd egy sorba a hosszabbik oldalára ráteszem a tölteléket. A töltelék teljesen opcionális. Nálunk a karácsonyi bejgli-túltengés miatt zömében túrós készült. Kicsit lazábban csavarom fel – különben ha szorosan csavarom, kiszakad sütés közben és kifolyik a túró. A tetejét olajjal megkenem! Hihetetlen, de ettől lesz igazán leveles és gyönyörű töredezett a teteje! Előmelegített sütőben 190/200 fokon 30 perc alatt megsütöm.