Az eszményi mákos tekercs

kelt tészta

C í m a d á s – b o n c o l g a t á s o k b a n . .
Eszményi, mert az elképzelhető legtökéletesebb, minden szempontból ideális. Szavunk érezhetően már-már inkább idealizáló, a realitások talajáról jócskán elrugaszkodó, fenségessé magasztaló tartalmat rejt. 

Mindez nem véletlen. Számomra a kovász jelenti mindenre a koronát. Valóban képes fenségessé tenni még a legegyszerűbb palacsintát is, nem hogy egy ilyen tekercset. Persze tudom, hogy amit szívvel-lélekkel készítünk, arra még ez a pár szó is kevés. A mák pedig igazi szuperélelmiszer, élettani szempontból számos fontos ásványi anyagokat tartalmaz úgy, mint a kalcium, foszfor, vas és a cink.

Drága olvasóim!
Végtelenül sokszor inspiráltok, amiért most hálás szívvel köszönetet mondok! 
Hihetetlenül boldoggá tudtok tenni, főleg a nehezebb időszakokban,
amikor kicsit kimerül a duracellnyuszi, de látva bennetek
ugyanazt a sütés iránti szeretetet, elköteleződést és érdeklődést, ami bennem is gyökerezik, szinte megállíthatatlanná tesztek! Na, valahogy így született meg
a pihe-puha (élesztős) mákos pillangó/tekercs kovászos verziója is.


H O Z Z Á V A L Ó K ( 2 tepsire, 30 db ) 

T É S Z T A
500 g liszt (nálam: 225 g BL55 búzafinomliszt, 250 g teljes kiőrlésű kenyérliszt, 25 g tk. rozsliszt)
160 g aktív kovász
60 g porcukor
1 óriási csipet só
80 g olvasztott/puha vaj
2 egész tojás (kicsit felverem őket, majd az 1/5-öd részét félreteszem a teteje lekenéséhez)
260 ml tej

T Ö L T E L É K
200-250 g darált mák
200 g kristálycukor
200 ml víz
1 citrom reszelt héja
25 g mazsola apróra vágva
25 g aszalt szilva apróra vágva
fűszerek: 1 kávéskanál fahéj, 1 késhegynyi szerecsendió – legjobb, hogyha reszeljük
Extra tipp: 1 kis teáskanál cukormentes 20% kakaótartalmú, holland kakaóporral és 1 db reszelt tonkababbal is megbolondíthatjuk.

E L K É S Z Í T É S

1. A tészta összeállítása. Kimérem és átszitálom a liszteket, elkeverem benne a porcukrot és a sót. Egy másik edényben meglangyosítom a (260 ml) tejet, elkeverem benne az aktív kovászt, majd jöhet bele a két tojás is (úgy, hogy egy kis edénybe előzetesen kicsit felverem, és egy keveset benne hagyok a teteje lekenéséhez) végül együtt csomómentesre keverem (ezt picike kézi habverővel szoktam), majd az egészet a liszt közepébe öntöm.

2. Dagasztás. Nagyjából megolvasztom/megpuhítom a (80 g) vajat. Dagasztani kezdem a tésztát, majd a folyamat második felében apránként hozzáadagolom a puha/olvasztott vajat. Addig dagasztom, amíg elválik az edény falától. Szép, fényes, lágy tésztát kapok.

3. Kelesztés, hajtogatás. Letakarom konyharuhával/vagy kelesztőtálba teszem és hagyom kelni. Csak úgy, mint a kovászos kenyereknél szoktam, 20-40 vagy 60 percenként (külső hőmérséklettől függően, meg ahogy eszembe szokott jutni) sziromhajtogatással áthajtogatom.  Egyre rugalmasabb, egyre könnyebben kezelhető tészát kapok. Körülbelül 3x hajtogattam. Tehát hajtogat, 20-40 perc pihenő, hajtogat, 20-40 perc pihenő, hajtogat, pihenő 20-40 perc pihenő.

Sziromhajtogatás: Megfogom a tészta egyik szélét, elkezdem felfelé húzni, majd áthajtom a vele szemben lévő oldalra, 4-5 ilyen hajtogatással körbeérek a tésztán, egyre szebb lesz a tartása a tésztánknak.

4. Töltelék elkészítése. A vízből és a cukorból szirupot főzök: felteszem a tűzre, belereszelem a citrom héját is, együtt 1-2 percig forralom, majd lehúzom a tűzről. Kimérem a mákot, elkeverem benne a fűszereket (fahéj, szerecsendió, kakaópor, tonkabab*) és az aszalványokat (mazsola, szilva), majd apránként hozzáöntöm a szirupot: se nem túl szilárd, se nem túl folyós, hanem éppen jól szétteríthető állagúra keverem. Lehet, hogy nem kell az összes szirup!

*Csak egy szerény opciócska: Pesten jártam még jóó múltkor életemben először a Lehel piacon és, mint egy óvodás a játékboltban, kapkodtam le mindent a polcokról: pekándió, paradió, goji bogyó, rózsabors, chili pehely. Azóta is belőlük töltekezem.

5. Formázás, darabolás. Ha megkelt a tészta lisztezett deszkára borítom majd kettéveszem és kinyújtom körülbelül 45×32 cm-es téglalap alakúra. Először az egyiket nyújtom, töltöm, vágom és tepsire teszem, majd a másikkal is így teszek. A tölteléket felét egyenletesen eloszlatom rajta, feltekerem, majd elvagdosom átlósan egyszer balról egyszer jobbról, cikkcakkosan. A szélesebb oldalára fordítom, lisztezett fakanállal a tetejüket benyomom, hogy rózsa alakúra kiforduljon a mák.

6. Sütés. Szilikonos sütőpapírral bélelt tepsire teszem, pihentetem még 20 percig a tepsin, majd lekenem a félretett tojással. 180 fokon 29-32 perc alatt aranybarnára sütöm.

Energia és tápanyagtartalom

 Az egészben1 darabban
Kcal4889 kcal162 kcal
Fehérje130,65 g4,4 g
Szénhidrát489 g16,3 g
Zsír165 g5,5 g
Rost51,65 g1,7 g
Hírdetés

Az eredeti, tradicionális belga Liége gofri

kelt tészta

Tudtátok, hogy az eredeti Liege (ejtsd: liezs) gofri kelt tésztás? Tehát nem egy kevert, folyékon, palacsintánál kicsit sűrűbb állagú tészta (ez a brüsszeli), hanem egy tésztagombóc, amit ugyanúgy kelni hagyunk, mint nagyi a túrósbatyut?!
Kicsit elbolyongtam a gofri-világban és erre a zseniális felfedezésre jutottam. Egyértelmű volt, hogy nekünk ezt meg kell kóstolni minél hamarabb, ergó holnap gofrisütés. Izzítottam is a kovászomat, majd papír, ceruza, számológép elő, hajrá számoljuk át kovászossá!

Mutatom, hogy csináltam.
Adott volt egy minta recept. A linken egy szuper blogposztot találsz, bemutatja a belga Brugge-t, ahová már pár éve – mióta láttuk a filmet, ami egyébként fergeteges – eszméletlenül el szeretnénk jutni! Csodálatos város lehet, plusz persze a gofriért is mindenképp. Tehát először mutatom az eredeti verzió instant élesztővel, lentebb pedig az eredeti csak kovásszal.

Eredeti, kelt tésztás Liége gofri recept

500 g BL55 búzafinomliszt
2 nagy csipet só
80 g barna cukor
2 teáskanál szárított élesztő / vagy 200 g aktív kovász*
150 ml tej
30-50 ml víz
2 egész tojás
200g szobahőmérsékletű vaj
1 bögre jégcukor vagy durvára tört kockacukor

*Második alkalommal az instant, szárított élesztőt kicseréltem (a 100% liszthez viszonyítva) 40% kovászra.

Az alapanyagok kimérése
A lisztet kimérem és átszitálom, jöhet bele a só és a kristálycukor. Elkeverem benne az instant élesztőt, ha azzal dolgozunk. Hogyha kovásszal akkor nagyon minimálisan meglangyosítjuk a tejet és a kovászt a tejben keverjük el. A tejben kis mini habverővel elkeverem a tojásokat, majd a liszt közepébe öntöm.

A tészta összeállítása
Kézi robotgép dagasztókarjával/robotgéppel szoktam dagasztani. Amikor már a tészta összeállt beleszeletelem a vajat, ami lehet puha is, de akár a hűtőből kivett vajat is bele tudjuk szeletelni. Rugalmas és gyönyörű sima, vajtól csillogó tésztát kapok.

Kelesztés
Két opció is lehetséges:
– Egyszerűbb és gyorsabb megoldás, ha 2 órán keresztül letakarva a pulton hagyom kelni.
– Vagy egész éjszakára hűtőbe költöztetem egy műanyag dobozba. Ekkor szükség lesz egy második kelesztésre: reggel kiteszem a pultra és minimum 2 órán keresztül hagyom, hogy alkalmazkodjon a szobahőmérséklethez.

Sütés
100 grammos gombóckákra osztom és felmelegített gofrisütőben jól átsütöm (700 wattos sütőben 6-7 percig szoktam sütni).

Kanelbullar, a svéd álompéksüti

kelt tészta

Álomfinom. Beleharapsz és elterül benned, megetted és nem nyúlsz második után, mert elég volt, beterített. Minden falatot csukott szemmel majszolsz, annyira hihetetlen élmény.
Viszont az első harapás után már elvesztél, sohasem felejted el az ízélményt és végérvényesen a rabjává válasz!

A tészta valami mennyei. Egy kellemesen vajas, illatos kelt tésztáról beszélünk, amit már előző este összeraktunk, így az ízek kombinációja pont összeért. Az eredeti töltelék – vaj,fahéj – mellé diót is kevertem, egyszerűen fenséges lett. Ezek a svédek nagyon tudnak valamit. Minden fáradozást, minden percet megért.
Mivel a kardamom elég karakteres fűszer, khm.. látni kellett volna az arcunkat, amikor beleszagoltunk párommal, na így csak a tésztába került egy kis szösszenet belőle, ami csak lágyan simogat és nem vág pofon. Lehet bele persze többet is tenni, aki ismeri és szereti.

Számoljunk csak!
Durván 1 óra alatt összedobtam a tésztát, majd kelt 3  órát, aztán 9 óra hosszát pihent a hűtőben, majd 2 -t a pulton. Formáztam, ez megint 1  óra, aztán kelt még 4-et. Ja, sütési idő: 1 óra.
Elkészítési idő összesen 22 óra.
Jó a tényleges munka csak 1,5-2 óra volt!

Sejtettem, hogy ekkora keletje lesz ennek a péksütinek, de ilyen mértékű fogyásra nem számítottam. Gondoltam, készítek egy nagyobb adagot, aminek  egy részét leköltöztetem a fagyasztókra, hogy sietősebb napokon is biztosítsam édesség-szükségletünket, de pár nap elteltével már nem volt minek leköltöznie. Készítsétek el Ti is ezt a csodát!

Hozzávalók 21 darabhoz
Sütést megelőző este elkészítjük a tésztát.

600 g BL80 búzakenyérliszt
2 evőkanál burgonyapehely (elhagyható)
275 ml tej
1 egész tojás
115 g porcukor
1 tk méz (elhagyható)
1 csomag vaníliás cukor
1/2 kávéskanál őrölt kardamom
5 g szárított élesztő
1 kávéskanál só
140 vaj/margarin (nálam most 50 g disznózsír, 90 g vaj)

Második nap kikeverjük a tölteléket
100 g darált dió
150 g puha vaj
90 g nádcukor vagy kristálycukor
80 g porcukor
2 evőkanál őrölt fahéj
1 csipet só

A lekenéshez
1 egész tojás kicsit felverve
szeletelt mandula

Sütést megelőző este összeállítjuk a tésztát. A tejet meglangyosítjuk, elkeverünk benne egy teáskanál kristálycukrot és egy teáskanál mézet. Elkeverjük benne a szárított élesztőt és addig pihentetjük, amíg kimérjük a száraz hozzávalókat. A lisztet egy tálba szitáljuk, jöhet bele a só és a burgonyapehely (elhagyható). Hozzáadjuk a porcukrot, a kristálycukrot, a vaníliás cukrot és a kardamomot. A tejes keverékbe beleütjük a tojást, kicsi habverővel elkeverjük, majd az egész tejet a liszt közepébe készített kis mélyedésbe öntjük. Dagasztani kezdjük (engem december óta hűen szolgál egy konyhai robotgép, szóval én ezzel szoktam dagasztani.) A zsiradékot (vajat+disznózsírt) mikróban megolvasztjuk, majd kis adagokban (kb 4-5) hozzáadjuk a tésztához, mindig megvárva, hogy a tészta az adott adagot felvegye. Tökéletes állagú tésztát fogunk kapni: nem ragad, nem tapad, gyönyörűen gyúrható kézzel is lisztezetlen felületen.

Kelesztőtálba tesszük, lefedjük, majd 3 órán keresztül szobahőmérsékleten pihentetjük, majd hűtőbe tesszük éjszakára. (Nálam 9 órát időzött bent.) Még este kivesszük és kimérjük a vajat (150 g) a töltelékhez, hogy másnap reggelre megpuhuljon. Másnap reggel a tésztát kivesszük a hűtőből és a pulton hagyjuk melegedni legalább 2 óra hosszára.

Közben kikeverjük a tölteléket: A puha vajat kihabosítjuk a por-, és a nádcukorral, hozzákeverjük a fahéjat, a vaníliás cukrot és egy csipet sót is. Ledaráljuk a diót és ezt is belekeverjük a töltelékbe. Ha letelt a tészta pihenőideje, 55×47 cm-esre nyújtjuk. (Minimális lisztezést igényel a pult, szinte semmit se szórtam alá.) Egyenletesen eloszlatjuk rajta a tölteléket, majd a hosszabbik oldalánál fogva félbehajtjuk. Pizza vagy derelyevágóval 1 cm (ujjnyi) széles csíkokra szeleteljük. 2 csík fog kiadni egy süteményt. Tehát 42 db csíkom lett, na jó.. nem pontosan, mert 41 lett, a végén egyet kettévágtam. Megfogjuk az első csíkot, kicsit meghúzom, kb a duplájára. Két ujjunkra (mutató és középső) elkezdjük feltekerni a tésztát, mint a spárgát. Ha az első csíkot feltekertük, mehet folytatólagosan a következő. Így haladunk végig az összesen. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk őket, majd letakarva további 4 órán keresztül kelesztjük. Előmelegítjük a sütőt 185 fokra. Lekenjük kicsit felvert tojással a sütemények tetejét és megszójuk szeletelt mandulával. 185 fokos sütőbe tesszük és 18-20 perc alatt megsütjük.

Karcagi Ferdinánd tekercs

kelt tészta

A sütemény története

Eszméletlen izgalmas szerintem süteményünk története. Legelső karcagi megjelenése a szájhagyomány szerint, pontosan 1923. március 10-én történt, amikor is egy lakodalomban, éjfél után, Ferdinánd tekerccsel kínálták a vendégeket. Minden vendég csodálkozó, kikerekedett szemmel nézte, hogy mi is lehet ez a finom és mutatós sütemény, amit másfél literes lábasokban sütöttek meg. Mint később kiderült, a vőlegény anyukájának felvidéki rokona, Nagy Bálintné Mire Mária hozta magával a lakodalomba és mivel egy mennyei süteményről beszélünk, nem is csoda, hogy készítése hamar divattá vált Nagykunság fővárosában. Legelső írásos említése 1929-ből való Szentesi Tóth Kálmán tollából Lakodalmi Szokások a Nagykunságban című tanulmányában. A Ferdinánd tekercs az évek során összeforrt Karcag nevével, jelképévé vált, így a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktárba is bekerült, mint hagyományos kunsági étel.

Az íz-élményről

Karcagi Ferdinánd tekercsünk konkrétan egy ‘abbahagyhatatlanul’ finom kelt tészta, főleg habos vaníliasodóval. Egyszerűen szenzációs, nem viccelek! Adott egy édes, gyúrt élesztős, kelt tészta, amit vajjal habosra kevert porcukorral töltünk, ezt feltekerjük, szeleteljük és egymás mellé sorakoztatva megsütjük. Sütés közben a töltelék szépen elkezd a sütemény aljára levándorolni és a sütés végére az alján egy közepesen vastag karamell-réteget szül, ráadásul sütés végénél vaníliás cukros habtejszínnel locsoljuk meg, majd visszatesszük még egy pici időre sülni. Ettől ugye nem kell mondanom, hogy mennyire is lesz puha?! Biztos, ami biztos alapon, készítettem mellé egy habos vaníliasodót, mint ahogy az aranygaluskákhoz szoktam. Háááát.. abbahagyhatatlan, előre szólok!

Na szóval nem ragozom tovább, az asztalon a helye!!
Á-lom-fi-nom!

T é s z t a
300 g BL55 búzafinomliszt
150 ml tej
20 g friss élesztő
1 teáskanál + 1 evőkanál porcukor
3 tojássárgája
1 csipet só
15 g vaj

T ö l t e l é k
100 g vaj
90 g porcukor
2 csomag vaníliás cukor

L o c s o l á s
200 ml habtejszín
2 ek kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor

H a b o s v a n í l i a s o d ó
Hozzávalók 3 dl vaníliasodóhoz
250 ml tej
60 g kristálycukor
2 egész tojás szétválasztva
20 g búzaliszt
1 csomag (12g) vaníliás cukor
1 csipet só

A gyúrt élesztős tésztához a lisztet átszitálom és elkeverem egy csipet sóval. Langyos tejben elkeverek 1 teáskanál porcukrot, belemorzsolom az élesztőt és elkeverek még benne 1 teáskanál lisztet is. Letakarva hagyom felfutni. Ha felfutott, a liszt közepébe mélyedést készítek és beleöntöm, majd beleütöm a tojássárgákat, belemérem a vajat és összeállítom a tésztát, elég lágy lesz, majd enyhén lisztezett deszkán dagasztom, majd konyharuhával letakarva a duplájára kelesztem 30-40 perc alatt.

A töltelékhez a puha vajat robotgép habverő karjával habosra keverem az átszitált porcukorral. A locsoláshoz összeforralok 2 dl habtejszínt 2 csomag vaníliás cukorral.

Amint a tészta szép duplájára megkelt, téglalap alakúra nyújtom, 50×40 cm-esre. Megkenem a töltelékkel, felcsavarom és 12 darabra szeletelem. Vajjal kikent és lisztezett vagy sütőpapírral bélelt sütőformába sorakoztatom őket. Konyharuhával letakarva 30 percig kelni hagyom, majd 180 fokra előmelegített sütőben (alsó-felső) 20 percig sütöm, majd leöntöm a cukros habtejszínnel és további 15 percig sütöm.

A habos vaníliasodóhoz kettéválasztjuk a tojásokat. A fehérjét a fele kristálycukorral elkezdjük habbá verni, amit a felénél félbehagyunk. A sárgáját és a lisztet és a cukor másik felét elkeverjük a tejben, majd alacsony lángon feltesszük főzni folyamatos kevergetés mellett. Amint elkezd sűrűsödni, egyre jobban odafigyelünk rá és levesszük a tűzről. Ekkor már a tojásfehérjét szép habbá felverjük és apránként, kevergetve hozzáöntjük a meleg sárgájából készült öntetet. Szépen kikeverjük. Ahh, isteni.