Zsenge borsófőzelék kacsazsírral

ebéd és vacsora ötletek, főzelék, te csodás

A héten 2 hatalmas vödör borsóval ügyködtem esténként. Nagymamáék és anyáék kertjében is van, szóval innen is – onnan is jött egy – egy vödörrel velünk. 

Hazaérve film elindít, nappaliba 3 edény bekészít, szőnyegre leül és borsót fejt. Ez ment 3 napig. Aztán olyan fél 10 körül blansíroz, borsót leszűr, kihűt és ottfelejt. Reggelig. Reggel pedig “óó a borsó!”. És ezt még kétszer ugyanígy! “Ó a borsó, már megint, a francba!” 

Na mindegy. Majd jövőre már pengébb leszek, időzítőt állítok be 22:00-ra nagybetűs BORSÓ felirattal. 😅

Egyébként isteni finom édes borsót kaptam, amiből szuper főzeléket főztem, főleg hogy kacsazsírral készítettem. Egy álom volt. Találtunk hozzá ☝🏻 feltétnek lecsós csirkecombokat a fagyasztóban! (Már régóta találgattuk mi van abban a dobozban, na most kiderült. 😁)

Zsenge borsófőzelék kacsazsírral

Hozzávalók 2 adag borsófőzelékhez

450 g zöldborsó
1 ek kacsazsír/olaj/vaj (egészben sült kacsa kisült zsírja – nyilván ez nincs mindig kéznél)
friss petrezselyem
3 evőkanál liszt
KÖRÜLBELÜL 1,5-2,5 dl tej (egyénfüggő, ki milyen sűrűségű főzeléket szeret, ezért érdemes kisebb adagokban hozzákeverni a tejet a végén.)
só, bors
1 evőkanál kristálycukor
1 kávéskanál fűszerpaprika

A borsót a zsiradékban megpárolom, beleteszem a friss petrezselymet. Felöntöm ~1 dl vízzel. Ha elfőtt róla a víz: megszórom a liszttel, elkeverem, majd felengedem annyi vízzel, amennyi ellepi. Beleteszem a fűszerpaprikát, a sót, a borsot és a cukrot. Közben folyamatosan sűrűsödik, kisebb adagokban adom hozzá a tejet, amíg el nem érem a főzelék állagot.

Krémes sárgaborsó főzelék pirított baconnel

ebéd és vacsora ötletek, főzelék, te csodás

Mikor készítettetek utoljára sárgaborsó főzeléket? Én szerintem az iskolai menzán ettem utoljára.. az pedig nem tegnap volt! Én munka után is könnyedén elkészítettem, pedig a hetünk most nagyon húzós és már csúsztam össze 4 körül, de odatettem és szinte magától elkészült ez a finomság. Pirítottam hozzá bacon szeleteket. Isteni lett! :-) 

Krémes sárgaborsó főzelék pirított baconnel

Hozzávalók 2 személyre: (kis adag)

250 g felezett sárgaborsó
3 babérlevél
kis darab vöröshagyma vagy lila hagyma
2 gerezd fokhagyma
só, bors
1 teáskanál fűszerpaprika
olaj
1 lapos evőkanál liszt
3 evőkanál tejföl
1 teáskanál mustár

Előző este 3x átmosom a sárgaborsót, majd dupla annyi vízben a pulton hagyom. Másnap leöntöm róla a vizet, felteszem egy lábasba, dupla annyi vízzel amennyi ellepi, főni. Beleteszem a babérlevelet. Lehabozom kis szűrővel, mint a húslevest hogyha szükséges. A fokhagymát belenyomom, vagy apróra vágva hozzáadom. Kb 30 percig hagyom főni takarékon. Sózom, borsozom. Hogyha már kezd puhulni, elkészítem a rántást: kis olajban megpirítom a felaprított vöröshagymát, hozzákeverem a lisztet. Leveszem a tűzről, elkeverem benne a fűszerpaprikát is. Egy merőkanállal kiveszek a borsó levéből és hozzákeverem a rántáshoz, amit már levettem a tűzről. (Nekem így csomómentes lesz.) Még vagy 2 merőkanállal így járok el. Majd a borsóboz keverem az ekkor már híg rántást. Kiveszem a babérleveleket. Kézi botmixerrel pürésítem. A tejfölhöz kiszedek a főzelékből, elkeverem, majd visszateszem a főzelékhez. Elkeverem benne a mustárt. Megvárom, amíg buggyan egyet aztán lezárhatom. Kis olajban pirítok hozzá bacont.

Lencsefőzelék

főzelék, te csodás

Nagyon, de nagyon ritkán készítek főzelékeket, ám amikor elkészül mindig rájövök, hogy az egyik leggyorsabban elkészíthető és legfinomabb étel! Leginkább krumpliból és borsóból készítek, viszont most a lencse volt porondon – ki szeretném kicsit üríteni a kamrát – szóval, hogy ne foglalja már a helyet! Alig férek már a sok lekvártól, paradicsomszósztól, liszttől, uborkától.. A sütőformáimról, edényeimről és a többi kis sütős cuccomról nem is beszélve. 

A lencséhez a húsvéti sonka lefagyasztott levét felhasználtam, szóval még a fagyasztóban is több a hely azóta! A receptről annyit, hogy tejföl hiányában rántással készítettem el, persze aki a tejfölös lencsefőzelék híve nyugodtan habarhatja telfölben elkevert liszttel.

Lencsefőzelék

Hozzávalók 4 személyre

Főzelékhez
250 g lencse
1 fej vöröshagyma
pirospaprika, só, bors, 3 db babérlevél
1 teáskanál mustár
1 kávéskanál 10%-os ecet
1 gerezd fokhagyma

A rántáshoz
5-6 evőkanál étolaj
2 evőkanál liszt
Vagy ha tejfölösen készítem: kb 200 ml tejföl + 1 nagy evőkanál liszt

A lencsét előző este 3x átmosom, majd kb háromszoros mennyiségű vízbe beáztatom. Másnap leöntöm róla a vizet, újra felengedem, majd felteszem egy lábasba forrni, annyi vízzel amennyi ellepi. A babérlevelet és a hagyma felét beleteszem, sózom, borsozom. Kb 15-20 perc múlva, amikor már puha elkészítem a rántást/ vagy a tejfölös habarást.

A rántáshoz egy kis lábasban melegíteni kezdem az olajat belevágom a hagyma másik felét, megpirítom, elkeverem benne a lisztet, így híg rántást kapok. Lehúzom a tűzről, hozzákeverem a zúzott fokhagymát és egy csipet fűszerpaprikát, majd elkeverem a főzelékben. Ha tejföllel készítjük kb 1 nagy pohár tejföl felében elkeverek 2 ek lisztet csomómentesre, hőkiegyenlítem a főzelékkel és belekeverem. Végül a mustárt és az ecetet is belekeverem. Megvárom, amíg összerottyan.

Isteni “töltött” karalábé

ebéd és vacsora ötletek, főzelék, te csodás

Csak pár éve ettem először töltött karalábét, mert otthon Egerben valahogy nem került be anya és nagymama ‘repertoárjába. Na de! Párom anyukája révén megismerhettem és hát annyira finom, hogy amikor meghallom, hogy ezt főzte, nálam ez egy kisebb gyeknap örömével felér! :-)

De mivel gyereknap is egyszer van egy évben, párom anyukája se főzheti mindig ezt, így most itthon készítettem el. Hű és nagyon finom lett mondhatom! Szóval most már bármikor tarthatok töltött karalábés gyereknapot! :-D

Annyit változtattam, hogy a töltést elhagytam és a felszeletelt karalábé mellé formáztam a húsgolyókat. Így nem kell vele pepecselni annyit, mintha egyenként kivájnánk és a hússal megtöltenénk!

image

Isteni “töltött” karalábé

Hozzávalók kb 5-6 személyre

400 g pulyka darált hús
1 közepes fej vöröshagyma
80 g köles/bulgur/rizs
1 egész tojás
1 gerezd fokhagyma
1 kis csokor friss petrezselyem
1 kávéskanál szárított lestyán
3-4 közepes karalábé – megtisztítva, felkockázva
só, bors, petrezselyem, 1/2 teáskanál fűszerpaprika
2 evőkanál olaj
300 g tejföl
45 g liszt

A kölest/bulgurt/rizst megfőzöm, kihűtöm. A darált húshoz hozzáadom a fűszereket: sózom, borsozom, lestyán, kis fűszerpaprikát, a felaprított friss petrezselymet, belereszelem a fokhagymát és a tojást is hozzáteszem. Felvágom a vöröshagymát és hozzáadom a kölessel/bulgurral/rizzsel együtt. Összekeverem a kezemmel.

A karalábékat megtisztítom, felkockázom. Egy nagyobb edényben, kis olajon megpirítom a karalábékat, majd felöntöm 1,5 L vízzel. Ha már forrni kezd, golyókat formázok a húsból és beleteszem őket a karalábé mellé. Sózom, borsozom, fűszerezem.

Ha megpuhult a karalábé és a hús is jó a tejfölt és a lisztet elkeverem, teszek hozzá a lábasban lévő léből is vagy 2 merőkanállal. Csomómentesre keverem, majd belecsurgatom a karalábéhoz. 10 perc múlva lezárom. Ha még nem lenne főzelék állagú kis levet ismét kiveszek és kis liszttel összekeverem.

Tejfölös krumplifőzelék

ebéd és vacsora ötletek, főzelék, te csodás

Néha sokkal jobban vágyom egy finom, forró főzelékre, mint egy szelet pizzára.
Ilyen ‘néha volt a ma délután is. A fagyasztóban találtam hozzá nagymama-pörköltöt, így sokat nem kellett gondolkozni az ebéden.

Tejfölös krumplifőzelék

Hozzávalók 5-6 személyre

1 kg krumpli (meghámozom, felszeletelem, vízbe teszem, hogy ne barnuljon)
1 teáskanál fűszerpaprika 
5 babérlevél
só, bors
1 közepes vöröshagyma 
2 evőkanál olaj
300 ml tejföl
2,5 evőkanál liszt

Pörköltalapot készítek. Az olajon üvegesre pirítom az apróra vágott hagymát. Ha már üveges, lehúzom a tűzről és megvárom, amíg nem serceg, majd elkeverem benne a fűszerpaprikát. Felöntöm fél dl vízzel, majd visszateszem a tűzre, elfőzöm a levét.

Főzés. A felszeletelt krumplit hozzáadom. Felöntöm annyi vízzel, amennyi ellepi. Beleteszem a babérlevelet, a fűszereket, lefedem, majd hagyom főni, amíg a krumpli megpuhul.

Tejfölös lisztes habarás. Közben a lisztet elkeverem a tejföllel, majd ha már jó a krumpli hőkiegyenlítek (a krumpli levéből kis adagokban adok a tejfölhöz, elkeverem). Ha már meleg a tejfölös lé, belecsurgatom a krumplihoz folyamatosan kevergetve. További 5-10 percig még főzöm a liszt íze miatt.